Egyik 19

2010 8 16.

Esik az eső, ázik a heveder

Magyar huszárnóta

(Forrás: YouTube):

http://tinyurl.com/j8hm2sr

Szövegét közli a Folkrádió:

https://tinyurl.com/y46p5gm2

648 889 megtekintés.

.

Hám, Magyarország hercegprímása

- 1848 VI. 25. — 1849. VII. 14. -

Amikor az 1848-as mozgalmas napok beköszöntöttek, Magyarországon két érseki - az esztergomi és egri - és négy püspöki szék (a győri, székesfehérvári, váci és szepesi) állott árván. Pedig ha valaha, különösen e forrongó időkben volt szüksége a népnek jó pásztorra, a forradalom árjába sodródott papságnak pedig okos és erős fegyelmező kézre. Azért a püspöki kar ismételten sürgette az új független magyar minisztériumnál a megüresedett püspöki székek betöltését. De különösen a primási méltóság betöltése látszott a többinél is sürgősebbnek. A minisztérium Innsbruckból - ahol akkor a királyi család a bécsi forrongás miatt tartózkodott - kapott felszólításra terjesztette elő Hámot esztergomi érseki tisztségre. Ugyanakkor töltötték be az egri érsekséget (Lonovits), a székesfehérvári (Karner), a szepesi (Jekelfalussy) és a Lonovits előléptetése folytán megüresedett csanádi püspökséget is (Horváth). A Pesti Hírlap, mely akkor a kormány hivatalos lapja is volt, július 2-iki számában hozta e kinevezéseket...Hám második lemondólevelének szövege pedig a következő : "Alulírott ő felségének a magas minisztérium útján mai napon velem közölt parancsa következtében, melynél fogva nekem meghagyatik, miszerint írásbeli nyilatkozatot adjak, ezennel ez iratban hódolatos kegyelettel és készséges engedelmességgel kijelentem, hogy valamint mindenkor, úgy most is ő cs. kir. felségének személyemre vonatkozó minden rendelkezését teljes odaadással fogadom, legmélyebben tisztelem és annak magamat alávetem; kijelentem továbbá, hogy az esztergomi érseki székre vonatkozólag semmi jogom, se érdemem nincsen : a netalán vélt jogról pedig önként lemondok; és ő felségének engem bármi módon érintő rendelkezéseiben őfelsége bölcsességét és igazságosságát a legalázatosabban tisztelem és abban Isten imádandó szent akaratát felismerem, ki is császári királyi kegyelmességébe legmélyebb alázattal ajánlott, maradok a cs. kir. felségének Bécsben, július 17-én 1849. Legalázatosabb és örök hű alattvalója s legkisebb káplánja Hám János, szatmári püspök." (Forrás: Hám János szatmári püspök és kinevezett prímás emlékiratai 1848/49-ből / Scheffler János (= A Szent István Akadémia Hittudomány-bölcseleti Osztályának Felolvasásai: II./1.) - Budapest: Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó R. T., 1928)    https://tinyurl.com/ybkoxq6w     "Teljes szöveg"
((1928. V. 11.-én felolvasott s bemutatott székfoglaló értekezés))

.

3 5 25.

VII. Piusz pápa magyar megmentői. A katolikus egyház május 24-én ünnepli Mária, a keresztények segítsége ünnepét. Kevesen tudják azonban, hogy ennek az ünnepnek magyar vonatkozása is van: május 24-e  azoknak a magyar huszároknak állít emléket, akik kiszabadították Napóleon fogságából VII. Piusz pápát, és hazakísérték őt Róma városába. A francia forradalom nemcsak Franciaország határain belül intézett összehangolt támadást a katolikus egyház ellen,1798-ban Berthier tábornok csapatai azzal a céllal érkeztek Rómába, hogy véget vessenek a pápaság hatalmának. Az idős és beteges VI. Piuszt fogságba vetették és Franciaországba hurcolták, útja során érte a halál 1799. augusztus 29-én Valence-ban. Rómában eközben köztársasági kormányt alakítottak, az Egyházi Államot pedig kifosztották. A Bíborosi Kollégium tagjainak zöme az osztrák fennhatóság alatt álló Velencébe menekült, itt értesültek VI. Piusz halálhíréről, s választották utódjául Chiaramontit, aki VII. Piusz néven lépett Szent Péter trónjára. Koronázása – mely a velencei Szent György templomban történt – után tért vissza az időközben felszabadult Rómába, ahová magyar huszárok kíséretében 1800. június 3-án érkezett meg. Az egyház helyzete azonban még közel sem fordult szerencsésebbre: Franciaországban 1799. november 9-én egy államcsíny folytán Napóleon első konzul megdöntötte a Direktórium uralmát, és kezébe vette a hatalmat. Napóleon valójában teljesen közömbös volt a vallással szemben, nem látott benne mást, csak eszközt politikai céljainak megvalósítására. Meg volt róla győződve, hogy Franciaország csak akkor lehet igazán nagyhatalom, ha az egyszerű nép katolikus marad. Valláspolitikájának tehát két célkitűzése volt: a vallási béke megteremtése és az egyháznak az állam szolgálatába való állítása. Az egyház és Franciaország viszonyát 17 szakaszban rendező konkordátumot 1801. július 15-én írta alá Consalvi bíboros-államtitkár, e megegyezés visszaadta a még meglévő egyházi vagyont, a katolikus egyháznak uralkodó jelleget biztosított. Napóleon 77 ún. organikus cikkellyel egészítette ki a konkordátumot, amelyek a gallikán államegyház rendszerét tartósították – e lépése VII. Piusz tiltakozását váltotta ki. A pápa annak reményében, hogy az organikus cikkelyek életbe léptetéséről lebeszélheti Napóleont, 1804-ben elfogadta az uralkodó meghívását Párizsba, hogy a Notre Dame-ban császárrá koronázza. A ceremónián Napóleon kikapta a pápa kezéből a koronát, és maga helyezte saját fejére, így fejezve ki, hogy a pápát a francia politika szolgálatába állította. 1808-ban Napóleon elfoglalta és Franciaországhoz csatolta az Egyházi Államot. Erre VII. Piusz kiközösítéssel válaszolt, amivel Napóleon nem sokat törődött: letartóztatta és fogságba hurcolta a pápát. Eleinte Savonában tartotta házi őrizetben, majd Fontainebleau-ba vitette. Napóleon eközben elrendelte, hogy a bíborosok Rómából Párizsba helyezzék át lakhelyüket, de közülük tizenhármat megfosztott méltóságától, mert nem voltak hajlandóak második esküvőjén megjelenni. VII. Piusz törhetetlennek mutatkozott. A császár, hogy a pápára nyomást gyakoroljon, 1811-ben nemzeti zsinatot hívott össze Párizsba, ám sikertelen oroszországi hadjárata után mégis a VII. Piusszal való megegyezés felé hajlott: 1813-ban kicsikarta a pápától az úgynevezett fontainebleau-i konkordátumot. Napóleon kimerült hadereje már nem bírt megbirkózni az orosz–porosz szövetségesekkel, s nemcsak Olaszország, de maga Franciaország is kiszakadt hatalmi köréből. A lavina megindult, s mielőtt elsodorta volna őt és császárságát, kész volt hazaengedni a pápát, és Rómán kívül a trasimenói megyéket is visszaadatta neki. A pápa azonban ragaszkodott teljes függetlenségéhez és állama csorbítatlan birtoklásához. Teljes jogú rehabilitációját Ferenc osztrák császártól kérte, neki írt levelében visszakövetelte mindazon jogait, hatalmát és teljes szuverenitását, melytől négy és fél éven át megfosztották. I. Ferencnek több becsületbeli adóssága volt a pápával szemben. A vesztett wagrami csata (1809) után nem állhatott ki a pápa mellett, most viszont békeközvetítőként annál inkább módjában állott. Késedelem nélkül tudomására is hozta Napóleon megbízottainak, hogy a szövetséges hatalmak sürgetik a pápai állam csorbítatlan helyreállítását, és VII. Piuszt teljes függetlensége elismerése mellett római székvárosába szándékoznak visszahelyezni. Az ellenkezésnek ekkor már nem volt értelme, így Napóleon 1813. március 25-én hazaengedte a pápát. Az egyházfő kíséretére a Radetzky-huszárok magyar lovasszázadát rendelték, akik akkor az osztrák–francia határ mentén teljesítettek szolgálatot. Az Alpokon való átkelés nagyon megviselte VII. Piuszt, a hintóban zötykölődő pápát egy tiszt saját köpenyével takarta be. Egyes források szerint e huszártiszt nem volt más, mint a ráckevei Horváth, akinek alakjáról Petőfi híres elbeszélő költeménye, a János vitéz főhősét mintázta. Horváth tettéért a legmagasabb pápai kitüntetésben, a Krisztus-rend gyémánt csillagjában részesült, melyet halála után hozzátartozói a ráckevei templomnak adományoztak. A rendjelet az áldoztató kehelyre forrasztották, amely 1937-ben került a székesfehérvári egyházmegyei gyűjtemény tulajdonába. VII. Piusz hazatértének napját, május 24-ét Mária, a keresztények segítsége ünnepévé tette, magyar segítőit pedig soha nem feledte el. „Amikor a magyarság szenvedett, a pápák álltak mellette, az ő segítségükkel nyerte vissza hazánk a töröktől fővárosát és régi határait. Most pedig a magyar fegyverek oltalma alatt vonult be az Örök Városba négyéves rabsága után népének ujjongása közt VII. Pius” – írta Kühár. Emlékül a pápa zászlót adott a Radetzky-ezrednek. A zászló egyik oldalán a Boldogságos Szűz, a másikon két géniusz; az egyik Rómát jelképezi, ez a magyar címert tartja, a másik, a Magyarországot jelképező géniusz a pápai koronát emeli. A zászlón ez a felirat áll: „Ungariae Patronae Pium comitatis ad Urbem; O felix tanto Roma sub auspicio – Boldog vagy Róma, hogy érzed a Magyarok Nagyasszonyának oltalmát, ki Piust a Városba kísérte.” A zászlót örök emlékül a bécsi fegyvertárban őrzik. (Forrás: TörténelemPortál): http://tinyurl.com/nufog3q

.

.

Hungaria

   Infrascriptus memoriae commendo tenore praesentium significans, quibus expedit universis, quod cum miserante divina clementia huius ecclesiae Transsilvaniae obsequiis, iam in decimum septimum annum mancipatus, ecclesiae meae cathedralis decorem impensis 12 millibus florenorum dedissem, auxissemque; aedes episcopales, quod diu in votis erat, pene novas excitassem, ustoriam calcis Metesdiensem ab alienis manibus reluissem, mola papyracea, aliisque binis molis, aliis quoque meliorationibus, aedificiis oeconomicis, ubique erectis, proventus auxissem; praeter haec tale monumentum gesti ministerii relinquere statuerim, quod ecclesiae et provinciae Transilvaniae et utilitatem adferret, et ad celebritatem etiam non parum adiiceret, institutum astronomiae practicae et theoreticae, quod toti etiam societati humanae utile esse nemo ignorat, cum omnium astronomorum, in quavis orbis parte degentium labores navigationibus iter tutum praestent, dirigantque cursum, ac innumeris saepe eripuerint periculis, constituere proposuerim, ut huic institutioni mea, qualem pro rerum humanarum vicissitudine et virium modulo possum, stabilitatem procurarem, complures fundos immobilas, multa mihi ipsi subtrahendo coëmerim, praeviae tamen modernum directorem speculae et astronomum Antonium Mártonfi quatuor annorum curriculo impensisque non levibus Viennae, a celeberrimo viro Maximiliano Hell, astronomo caesareo, ita necessariis disciplinis imbui procuraverim, ut rei astronomicae peritorum communi calculo cuivis speculae praesidere possit cum honore, eoque reduce speculam erexerim, illamque quadrante aeneo mobili murali, sectore et culminatorio, tubisque Dollondianis acromaticis et Gregorianis dotaverim, ad plenam itaque stabilitatem matura deliberatione praehabita, vigore praesentium, per modum et formam donationis inter vivos ecclesiae et provinciae Transilvanicae speculam Albo-Carolinae, cum omni apparatu organico, seu instrumentorum portiones exiesuiticas in Sárd, Magyar-Igen et Borbánd septem millibus quingentis florenis coemptas, inquilinos item A. Carolinenses, pro quibus nongentos florenos exolvi, domos tres in libera regiaque civitate Cibiniensi, quarum duae in platea Riskása utca dicta existunt et tertiam in platea Ebháta sitam, pro quibus viginti et unum mille florenos dedi, cum aliis tribus domibus Albo-Carolinensibus, una quippe in fortalitio domui postalis officii adiacente tribus millibus duabus inferioris civitatis platea Német utca duebus millibus, quarta denique in glacis tribus millibus florenis comparatis, portione prati episcopali Nagy rét iuncta trecentis florenis itidem empta, vineis item, una patrum olim Trinitariorum quingentis florenis acquisita et frusto vinearum eo adplicatarum, quae omnia efficiunt valorem triginta octo millium et ducentorum florenorum, danda, donanda, conferenda duxi, prout etiam hac donatione inter vivos irrevocabiliter do, dono et confero, modo ac forma quibus possum, meliori, modo et conditione infradicendis.
    Porro, quia Albae-Carolinae velut loco cathedrali sedes est disciplinarum theologicarum et mathematicarum, amplam meam librariam supellectilem, quae mihi facile triginta millibus florenorum stetit, prouti nunc ibidem existit, una cum partibus librorum illuc pertinentium, quos apud me habeo, pariter ecclesiae et provinciae Transsilvanicae dono, do et confero. Non absimiliter collectionem nummariam et mineralium et conchyliorum curn omnibus instrumentis, fabrilibus, torneatibus, ac compactori necessariis.
    Volo tamen et constituo, ut nec institulum astronomicum, nec bibliotheca cum accessoriis nunc recensitis, neque alterutrum illorum Alba-Carolina transferri queat, nisi evidens id exposcat necessitas, unanimi consensu episcopi et capituli adprobata; accedente ad id etiam regii gubernatoris, si catholicus sit, et status catholici communi assensu.
    Huius fundationis meae immediata directio apud episcopos, successores meos, et sede vacante, apud capitulum sit, ita nihilominus, ut quod lege canonica cautum est, sede vacante nil innovetur et sede etiam plena capitulum audiri debeat ab episcopo, cum praefato etiam capitulo institutionem hanc meam impense commendem. Protectionem autem excellentissimi domini gubernatoris moderni, eiusque in officio suo successorum catholicorum, ac status catholici devoveo, quae protectio praesertim ad conservandam institutionis stabilitatem pertineat, gubernatorumque regiorum pro tempore futurorum commendo. Episcopis successoribus meis, illorumque arbitrio relinquo, an fundos immobiles supra enumeratos retinere, illorumque annuum censum pendere velint, unius tamen episcopi voluntas successori derogare non possit ita, ut si alteri successori liberet retinere, id semper illi liberum sit. Liberum autem volo esse episcopis fundos immobiles vendere etiam, si consensus capituli accedat, verum abalienationis singulum casum a statu etiam catholico adprobari oportebit. In casu denigue abalienationis pecuniam ad censum elocari ordino. Mihi reservo plenam de toto instituto disponendi, ordinandique potestatem, ac etiam liberum usum bibliothecae, quousque vixero, etiam si me extra hanc provinciam, morari contingeret. Bibliotheca statis horis cuivis pateat, nemo tamen penulatus eo admittatur, neque ullus librum loco suo extractum volvat, nisi a custode bibliothecae sibi consignetur, sed quivis librum ad cubiculum lectioni destinatum a custode adferendum volvat et revolvat, excerpta faciat et quaevis describat, prout voluerit. Libri noxii nemini porrigantur legendi, ni schedam ab episcopo vel eius vicario generali adtulerit, libros extra bibliothecam nemini dare liceat, dempto episcopo, canonicis et professoribus, idque fiat erga reversales, singulo trimestri revidendas. Speculam seu observatorium a nomine meo gentilitio vocari desidero, ut duorum ex hac gente antistitum huius ecclesiae memoria existat in benedictione. Ipsum autem institutum astronomicum seu astronomiam, cuivis absque discrimine religionis discendi copia sit, utque discere possint, director instruat quemvis discendi cupidum, qui sibi de victu et hospitio providere debebit, et omnes partes morigeri discipuli explere; immorigeri, indociles non tollerentur, neque patiantur pecunias patronorum suorum abligurire. Porro directori speculae et astronomo annuos octingentos florenos ex proventibus supra recensitorum fundorum immobilium constituto, quod superfuerit in adiunctum astronomiae et famulum, qui una mechanicus sit et faber serrarius perfectus, pro arbitrio episcopi, pro tempore existentis dispescetur et astronomus administrationem illorum habebit erga annuum ratiocinium a morte mea soli duntaxat episcopo et capitulo porrigendum. Episcopis successoribus meis, postquam ex hac vita secundum dei voluntatem decessero, plena potestas sit directorem (semper tamen, si fieri possit, ex clero catholico Transsilvaniae), audito capitulo denominare, uti et adiunctum, cuius erit una cum directore speculae bibliothecam procurare. Quia institutum hoc toti societati humanae utile esse volo, et ordino, ut non solum astronomus litterarum commercium cum reliquis astronomis foveat, sed etiam typis publicentur per singulos annos observationes susceptae, cuius specimen magno cum meo solatio exhibet liber, qui sub epigraphe: Initia Astronomicae Speculae Batthyánianae receris prelum evasit. Atque ita ordino, constituo, decerno, do, dono, et confero, modo et forma, quibus possum meliore.
    Datum in castro Bonczida, ipso festo S. Ignatii confessoris, die videlicet nominis mei, in diem trigesimam primam Julii incidente. Anno incarnationis dominicae millesimo septingentesimo nonagesimo octavo. Ignatius Episcopus Transsilv. Comes de Batthyan.

(Forrás: Varjú Elemér: A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár In: Magyar Könyvszemle, 1899): http://tinyurl.com/ndcl3rf

.

14 6 19.

Batthyáneum, Gyulafehérvár

Juhásztól

A Batthyáneum Könyvtár az Erdélyi Egyházmegye kizárólagos tulajdonát képező közhasználatú intézmény volt. Mindenkor féltve őrzött kincsként tekintették a főpásztorok. Majd másfél száz éven át senki sem vonta kétségbe a szóban forgó tulajdonjogot. A trianoni diktátumot követő huszonegyedik, háborús évben, amikor Dél-Erdély nem térhetett vissza, román uralom alatt maradt, került az első tudatos provokációra sor a román állami hatóságok részéről. A jó emlékű Márton Áron püspök viszont nagyon határozottan kifejezte az egyházmegye tulajdonjogához s a könyvtárhoz való ragaszkodását. 1) Az 1948. július 31-én megjelent 27.400. számú leltározási törvényre hivatkozva aztán 1949. március 16-án hatósági szervek lepecsételték és minden anyagával együtt birtokba vették a Batthyáneumot. Márton püspök egyazon hó 19-én a kultuszminiszternek a történtekért kifejezte tiltakozását 2) Mindhiába; a továbbiakban a Batthyáneum ügye ellenérdekelt pártfunkcionáriusok kezére került. 1954-ben, miközben Márton megyéspüspök börtönben sínylődött, mondott tényezők menesztették a Batthyáneum igazgatói beosztásából az egyházi kinevezésű Jellmann címzetes kanonokot. 1961. július 25-én kelt levelében azonban Márton püspök továbbra is a Batthyáneum igazgatójának tekinti Jellmannt, mivel e tiszte alól nem mentette föl őt. Közben gyakorlatilag a Batthyáneum bírósági döntés nélküli, erőszakos kisajátítása következett be. Az 1558. számú Művelődési és Tanügyi Minisztériumi rendelet alapján 1961. január 13-án a Batthyáneum a Román Népköztársaság Központi Könyvtárának ellenőrzése, bukaresti irányítás alá került. Márton püspök, börtönből való szabadulása után háromszor is kérte a Vallásügyi Osztályt a jogtalan állapot megszüntetése, az egyházmegye birtokába való visszaadás érdekében. Beadványaira egyszer sem kapott választ. 3) 1960. március 11-én gyulafehérvári telekkönyvben szereplő ingatlan épületének tulajdonjogát átírták egy új telekkönyvbe, mint a Román Állam tulajdonjogát a Batthyáneumra vonatkoztatva; a betáblázás a Gyulafehérvár Rajoni Néptanács egyszerű kérésére történt a Rajoni Törvényszék 1961. november 6-án kelt határozata révén. Jogtalan tettüket 31/1954. számú Törvényrendelet 26. és 53. cikkére alapozták, mintegy olyan jogi személy vonatkozásában, amelyik feloszlatásra került, alapszabályzata ellentétessé válván a fennálló törvényekkel, avagy a szocialista elvekkel. 4.) 1961. december 19-én a dévai székhelyű Hunyad Tartományi Döntőbíróság Márton püspök körültekintően megindokolt fellebbezését elutasította. 5.) A döntést a bukaresti Állami Bíróság 152. számú végzéssel 1962. január 26-án megerősítette.  6.) Márton püspök a bukaresti Általános Bíróságra Emlékiratot (’Memoriu’) nyújtott be, kérve az említett járási és tartományi népbírósági határozatok megsemmisítését. 7.) A román állam Főügyészsége 1962. május 21-én kelt, 12306-12040. számú átiratában negatív választ adott. Márton püspök újabb Memoir-t intézett az Állami Legfelsőbb Tanácshoz, amelyikre ismét negatív választ kapott 1963. július 3-án. Közben a Közoktatási és Kulturális Minisztérium Technikai Szakosztálya eljárást kezdeményezett a Batthyáneum nagy épületéből való kiszorítás parancsával. 1961.június 8-án felszólították a Papnevelde rektorát, hogy a hónap végéig üresítse ki a Teológia által a Batthyáneum alapításától kezdve előadótermekként és hálótermekként használt, belső folyosóra nyíló három + négy szobát a Szeminárium első emeletén. Az ügy kezelését Márton püspök fenntartotta magának. Személyesen válaszolt az említett szakosztálynak, a kilakoltatást „merénylet”-nek minősítette 8.) Márton püspök továbbra is fenntartotta az egyházmegyének a Batthyáneumhoz való tulajdonjogát. 9.) Az ekkor megindult tárgyalások, levélváltások hiábavalónak bizonyultak Sőt, 1961. X. 23-án a gyulafehérvári Végrehajtó Bizottság a Hunyad Tartományi Állami Döntőbírósághoz keresettel fordult, kérve a gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelde és Kántoriskola kilakoltatását a Gyulafehérvár, Filimon Sirbu u. 1. szám (ma: str. Gabriel Bethlen) alatt levő épületéből, azon a címen, hogy ’az alperes jogtalanul használja ezt az épületet, nincs lakbérleti szerződése, és nem fizet lakbért’. A döntőbíróság 1961. XI: 6. / 966. sz, határozattal jóváhagyta a keresetet. Kötelezte a Római Katolikus Püspökséget, hogy 1961. XI. 20-ig szeminaristáit költöztesse ki a Batthyáneum intézetéből. Márton püspök ellenáll, a hatóságok erőszakhoz folyamodnak 1962 májusában. Úgynevezett ’restaurátorok’ a hálótermek fölötti plafont kezdték áttörni, veszélyeztették az ott tartózkodó teológusok életét. Május 4-én a püspök még arra utasítja a Papnevelde rektorát, hogy „egyetlen négyzetméter területet se üresítsenek ki, és ne adjanak át senkinek”. Május 23-án azonban kénytelen elrendelni, hogy a papnövendékek a veszélyeztetett részekből kivonuljanak. Az egykori Fogolykiváltó Rend („Trinitáriusok”) templomában berendezett Könyvtár, Múzeum és Csillagda – a Batthyáneum egyházi intézmény – minden részéből erőszak alkalmazásával végül kiszorították a jogos tulajdonost. Márton püspök azonban nem mondott le az egyházmegye tulajdonjogáról. 1969-1972 között több alkalommal is magas beosztású pártállami hivatalosságokhoz fordul írásban, szerződéses megegyezés tervezetét is nyújtja. Kiindulópont ekkor az 1969. évi 724. számú Törvényerejű Rendelet, amelyik társadalmi és egyházi intézmények tulajdonában lévő értékek, történelmi, művészi és dokumentális jelentőségű tárgyak állami őrizetbe való átadásáról intézkedik. A megkeresett ’közbenjáró’ Bodnaras, a romániai Államtanács elnökhelyettese, majd Fazekas, a Minisztertanács alelnöke, Dogariu, a Vallásügyi Osztály elnöke. A jogaiért küzdő püspöknek azonban csak ígérgetésekben volt része. Küzdelme példaértékű maradt. Főpásztor utódai – Bálint, Jakubinyi – az 1990-es fordulat után ismét próbálkoztak a Batthyáneum ügyében, ez ideig eredménytelenül. A Batthyáneum felügyeletét a román Nemzeti Könyvtár (’Biblioteca Nationala’) ilyen körülmények között gyakorolja mind a mai napig. 1998. július 8-ai romániai Hivatalos Közlöny (lásd: Monitorul Oficial nr 255. partea I. 8. iulie 1998.) közölte tizenhét objektum jegyzékét, amelyeket a kommunizmus idején jogtalanul kisajátítottak, és amelyeket a román állam visszaszolgáltat az egykori tulajdonosoknak. Felsorolt javak között tizenharmadik helyen szerepel a Batthyáneum Múzeum és Csillagvizsgáló. Azaz: a kormányrendelet magát az épületet, és nem a benne levő könyvtári gyűjteményt célozta meg (kiemelés Szerzőtől.). Megjegyzés rovatban közlik, hogy a román állam 1949-ben a Könyvtárat leltár nélkül kobozta el, és nem szerepel a 175/1949. számú államosítási dekrétumban. Azonban még az épületátadásra sem kerülhetett sor; Fehér megye prefektusa fellebbezést nyújtott be a kormányhoz, megakadályozva a visszaszolgáltatást. 2002. március 7-én a Gyulafehérvári Bíróság 1193. sz. polgári ítéletében a jogos tulajdonos Érsekség javára döntött. A gyulafehérvári Táblabíróság azonban 960. sz. / 2003. április 15-én kelt határozatában azt mondta ki, hogy a Román Állam és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség társtulajdonosa az épületnek és a Batthyáneum Könyvtárnak. Az Érsekség a továbbiakban megtette a lehető jogi procedúrákat a romániai bíróságokon. Eredménytelenül. Ezért a Strasbourgben székelő Európa Tanácsnál kényszerült beperelni a román államot. 10.)

2014 nyarán kitüntető vezetésben volt részem Gyulafehérváron a ’Batthyaneum’ munkatársa, Hendre Biro asszony részéről, bő másfél órán át. A Batthyány-könyvtárban, rögtön a bejárattól balra lévő irodájában fogadott, majd lépcsőn fölvezetett a tulajdonképpeni könyvgyűjteménynek – a kézirat-gyűjteménytől teljesen elkülönülő - korabeli polcrendszert kitöltő, emeleti terébe. Bemutatkozás során megemlítette, hogy a Paris-Sorbonne-on mintegy ezer oldalas doktori disszertációt nyújtott be az elmúlt évek során, közép-európai főnemesség könyvei témában, a XVI. – XVIII. században élt gróf Batthyányakat tekintve. Majd rátért arra, hogy e tudományos gyűjtemény római katolikus alapítású, gróf Batthyány, erdélyi római katolikus püspök 1798-ban alapította. A Batthyányak a vasmegyei németújvári birtokon alapozták meg vagyonukat. Az ifjú gróf tanulmányait Grácban és Rómában végezte, 1766-ban tért vissza Magyarországra. Egri prépost korában széleskörű személyes kapcsolatokat ápolt Észak-Magyarországon, külön megbízottja is volt bizonyos Dávid személyében, aki fölvásárolt ott értékes nyomtatványokat, valamint eredeti okleveleket, leveleket és másolatokat Dobai Székelytől. Gróf Batthyány további vásárlásai kiterjedtek a lőcsei egyházi könyvtárra, szepesi prépostsági kéziratokra; vizitációi során pedig további tételeket szerzett meg a kassai domonkosrendiek és a bárfai Plébánia könyvtárából, egyéb gyűjteményekből. 1780. júniusában gróf Batthyányt erdélyi püspökké nevezték ki, a magas egyházi tisztséggel együtt járt az erdélyi Státus-bizottság elnöksége is. A püspök – valószínűsítetten „bécsi udvari kapcsolatainak is köszönhetően” – 1791-1792-ben megkapta az 1783-ban a II. József által feloszlatott Trinitárius Rend fél évszázaddal korább épült gyulafehérvári templomát és kolostorát, amelyik a katonai kincstár tulajdonát képezve zárda volt akkortájt és üresen állt. A püspök ezt átalakíttatta intézményi céljaira, valóságos „tudomány szentélyévé” téve azt – mondja Hendre asszony. Említi, hogy a tudós férfiú Batthyány egyetemi célzatú Csillagászati Obszervatóriumot is berendezett itt 1794-ben. Csillagászati tanulmányokat is folytatott itt beszerzett korszerű műszerei segítségével; kéziratban fennmaradtak ezzel kapcsolatban egyes mérési eredményei, számításai, melyek alapos matematikai tudást tükröznek. Battyhyány püspök könyvtári gyűjteményét tudatosan fejlesztette, anyagi lehetőségei függvényében. A gyűjtemény alapját Olaszhonban vásárolt több ezer kötetes könyvtár képezi. Értékes ősnyomtatványok és X-XV. századi kéziratok kerültek onnan Batthyány birtokába. 1795-ben megvásárolta Migazzi, bécsi érsek, váci püspök több ezer kötetes könyvgyűjteményét. Megbízottja, Dávid, Itáliában kéziratokat másolt e püspöki gyűjtemény céljaira. Batthyány Kolozsvárról áthozatta a püspöki nyomdát, amit az intézmény földszinti helyiségeiben működtetett, kiadványaival gyarapítva a könyvtári gyűjteményt is. Gróf Batthyány az ily módon alapuló intézménynek adományozta a könyveken kívül kéziratokból álló magángyűjteményét. Ebben találhatók oly fontos saját iratok is, mint a Püspökség gazdálkodásával kapcsolatos naplószerű feljegyzései, amelyek arra mutatnak, hogy ezeket az ügyeket szakértelemmel, alapossággal  és oly gondosan kezelte, mintha saját nagybirtokának ügyeit intézné – említette Hendre asszony. 1798 nyarán gróf Batthyány püspök fontosnak érezhette létrehozott intézete – Könyvtára és a Csillagda - sorsáról írásban rendelkezni. Az alapítólevél szerint a püspök ingatlan-értékeket hagyott az intézetre, amikhez hozzájárult a Könyvtárra és a Csillagvizsgáló költségeire tett kiadás - a Batthyáneumra fordított összeg eszerint megközelíthette a korabeli nyolcvanezer forintot (többet, mint a magyar nemzeti könyvtárat alapító gróf Széchenyi alapítványa – tehetjük hozzá). Azonban az alapító Batthyány már a könyvtár gyarapítására nem volt képes tőkét rendelni. Jóval később, 1912-től a magyar állam rendelt pénzösszeget végül a könyvállomány gyarapítására, annak közgyűjteményi jellegéhez mérten. Batthyány 1798 novemberében meghalt, az intézmény pedig az idők múltán valóságos múzeummá vált – így az alapító gyűjtői kora tudományos paradigmáinak és megelőző korok írott szellemi értékeinek is kincses lenyomatává. Mint ilyen, kiváló terephelye volt művelődéstörténészek sora kutatásainak az elmúlt évszázadban. Külön fölemlítette Hendre asszony Varjú 1899. évi, a Batthyáneum-ra vonatkozó közléseit, illetve Jakó múlt századi akkurátus történészi könyvtár-kutatását. Előbbivel kapcsolatban Hendre asszony állítja, hogy részéről a Varjú által feltárt adatok bőséges pontosításra szorultak, és ő azt elvégezte megközelítőleg ötszáz oldalas, román nyelven megírt részletes hibakimutatás formájában. Tudományos adatpontosítás ez, amit kész szakkönyv megjelentetés céljából kiadó rendelkezésére bocsátani. Kijelentésére, miszerint némiképp tanácstalan, mely kiadóknak ajánlhatná föl munkáját, említem, hogy román nyelven, erdélyi-és magyar vonatkozásban esetenként a kolozsvári, román Mega könyvkiadót látom számottevőbben publikálni. Hozzátettem: semmiképp sem tisztem tárgyban tanáccsal szolgálnom. Mosolyogva megjegyeztem azonban, hogy valószínűsíthető: ha magyar nyelvre lefordítva rendelkezésre állna Hendre asszony e munkája, bizonyára számottevő érdeklődésre számíthatna Erdélyben magyar nyelvű könyveket megjelentető több kiadó részéről, amelyek egyike az igényes tudományos munkát bizton megjelentetné. 11.) Doina asszony teljes elismeréssel emlékezett meg a jó emlékű Jakó professzor akkurátus itteni történészi munkálkodásairól. Például: Jakó egyik közlésében olyan - csupán két számban napvilágot látott, a gyűjteményben meglévő periodikum adott oldalán szereplő - tulajdonosi bejegyzést említett, ami a Batthyáneum katalógus-szerű cédulai kimutatásában adatként nem szerepelt. S valóban, kézbe véve a kiadványt, adott lapon pontosan ott a Jakó professzor által idézett kéziratos bejegyzés… A Könyvtár katalógus(ai)ról, gyűjteményi kötetszámról, könyvtári egységek darabszámáról, továbbá a szintén a Batthyáneum intézményhez tartozó érem-és ásványgyűjteményről egyébként szó egyáltalán nem esett a különben alapos vezetés során. A Könyvtár gyűjteményét bővítő korabeli hagyatékokról is alig esett szó. Például Fogarassy püspök az akadémiai jellegű Főiskolára hagyta körülbelül ötezer kötetes könyvtárát, melyiket a püspök halála után a Batthyáneumban helyeztek el – közli Varjú. Tudjuk, hogy annak idején mindenek előtt a Könyvtár törzsanyaga rendezésének, szakok szerinti felállításának és katalogizálásának kellett sorra kerülnie. Cseresnyésről ismeretes, hogy az 1821-1824-es években a korabeli állapot szerint teljes cédulajegyzéket készített, állványokon helyezte el az egész könyvkészletet, megírta a helyrajzi- és szakkatalógusokat. Varjú pedig – említi 1899. évi közlésében - szemlézése során a főteremben elhelyezett törzs-könyvtárat abban az állapotban találta amint azt Cseresnyés könyvtárnok felállította. „Azóta semmit sem osztottak bele, s így tökéletesen hű képét nyújtja egy, a XVIII. század végéről vagy a XIX-ik elejéről való nagykönyvtárnak” – közölte. Abban a főteremben, illetve a további kettőben jártam most; a könyvtár ténylegesen nagy termében - amelyik a hajdani templom hajójából és szentélyéből van alakítva – és amelyik a Batthyány-féle törzskönyvtárt foglalja magában, bizonyára úgy, amiképpen az az 1824. évi, befejezett rendezéskor volt. „Ebből jobbra nyíló ajtón át gyarlón világított négyszögletű helyiségbe lépünk, amely festetlen, durván összerótt, a boltozatig emelkedő állványokon az újabb szaporodások anyagát rejti” – közli Varjú. „Innen nyílik három alacsony, boltíves, a szeminárium udvarára néző szoba; két elseje a Fogarassy-könyvtár helyiségéül, harmadika lomtárul szolgál” – teszi hozzá. „Az 1824 óta összegyűlt szaporulatok a lehető legcélszerűtlenebbül vannak a rosszul megvilágított oldalszobában összezsúfolva. A helyiségnek a közepét is állványok foglalják el s az ezek és a fal-menti polcok közti hely oly szűk, hogy a legfelsőbb sorokból még létrával is nehezen lehet kiszedni a könyveket. A szobában mintegy tizenötezer kötet könyv van minden rend nélkül felhalmozva. Tartalmáról, jegyzékek híján, fogalmat sem lehet alkotni; nem lehetetlen, hogy sok becses munka van benne. Magában foglalja, számos kisebb gyűjteményen kívül, Kováts Miklós és Lőnhart Ferenc püspökök s Buczy Antal kanonok könyveit, továbbá az akadémiai kiadványok egy csomó kötetét, melyeket időnként ajándékba kapott a könyvtár. E könyvtömeg rendes felállítása s jegyzékbe vétele fölöttébb kívánatos, mert ez alkotja, a Fogarassy-gyűjtemény mellett, a Batthyány-könyvtár modern részét” - említi Varjú. „ Fogarassy püspök könyveinek sorsa, mint már említettem, függőben van” - folytatja – „de remélhetőleg akképpen fog eldőlni, hogy a gyűjtemény beosztatik a főkönyvtárba. Jelenleg két oldalszobában s a nagy terem közepén van még azon szekrényekben felállítva, amelyekben a püspök tartotta. A legutóbb megejtett számlálás szerint 4405 kötetet tartalmaz s írott betűrendes katalógussal van ellátva” – írja. Közli, hogy a régi magyar könyvtár elég tekintélyes számú darabbal van képviselve a Batthyáneumban. Hozzáteszi: „Kétséget sem szenved, hogy alapos kutatás, esetleg új katalógus készítése révén még számos magyar munka jönne napfényre a könyvtárban, annál is inkább, mert Szabó Károly a későbbi szaporodásokat egyáltalán nem vizsgálta át.” „Az I. és II. részbe tartozók felsorolása, miután azok a Régi Magyar Könyvtárban teljes címükkel megtalálhatók, fölösleges lenne. A III. részbe tartozók is jórészt megvannak a R. M. Könyvtár legutóbb megjelent köteteiben, de ezek közül több igen nevezetes bejegyzéseket tartalmaz, a néhány hiányzó pedig oly nagy ritkaság, hogy szükségesnek tartom az általam látottakból az 1510 előttieket valamennyit, az azutániakból pedig egy-két kiváló darabot felsorolni” - írja. Varjú ismertető írásának a Magyar Könyvszemlében, 1899-ben megjelent harmadik részében 165 (százhatvanöt) ősnyomtatvány tételt, illetve 1500 – 1520 között megjelent könyvcímet sorol. Megvallása szerint szükségesnek tartotta az általa 1899-ben látott „törzskönyvtári” anyagból mindenek előtt az 1510. év előtti ősnyomtatványok valamennyijét, az az utániakból pedig „egy-két kiváló darabot” tételesen felsorolni. Felsorolását 1465. év előtti kiadvánnyal kezdi. Külön helyiségben vannak elhelyezve a kéziratok és az ősnyomtatványok – jegyezte meg Varjú, hozzátéve: az ősnyomtatványok számát az 1885. évi könyvtárstatisztika 696-ra teszi. A főteremben elhelyezett Batthyány-féle törzskönyvtár köteteinek száma pedig 18.334 az 1885-ik évi könyvtárstatisztika szerint. 12.) Megemlítendő, hogy az OSZK szakemberei a Batthyány gyűjteményt s annak katalógusát bizonyosan behatóan ismerik, és tudhatóan figyelemmel követik a számon tartott gyűjteményi darabok sorsát. Mint tudjuk, a Batthyány-gyűjtemény egyházi személyek hagyatékával, adományaival utóbb is gyarapodott.1912-ben közgyűjteménnyé nyilvánították, magyar állami támogatást kapott könyvek vásárlására. Egyazon évben páncéltermet hoztak létre a legértékesebb könyvek őrzésére. A Katolikus Lexikon Batthyáneumra vonatkozó szócikkében szereplő adatok szerint 1914-ben a gyűjtemény értékesebb könyveinek egy részét, 1940-ben egyes kéziratait Magyarországra szállították. Az 1930-as években alapállományának egy részét eladták. 1949-ben a román állam a gyűjteményt lezárta és 1950-ben államosította. Azóta Románia nemzeti könyvtárához tartozik és csak külön engedéllyel rendelkező kutatókat fogad. Külön említést érdemel, hogy Hendre asszony elmondása szerint ő, mindmegannyi vonatkozó munkája során – beleértve a párizsi doktorálás kutatási előmunkálatait is –Dr. Tîrziman-nak, a bukaresti román Nemzeti Könyvtár (’Biblioteca Nationala a Romaniei’) igazgatónőjének folyamatos, kiemelkedő támogatásában részesül.

Ellentmondásosak – egymással össze nem vethetők - a közkeletű forrásokban világhálón közzétett számadatok a Batthyáneum Könyvtárban ma őrzött kultúrkincs, a gyűjtemény tényleges állománya vonatkozásában - látogatásomra felkészülőben, illetve a látogatást követő tájékozódásaim során részint erre a megállapításra jutottam. „A könyvtár részét képezi több mint ezerkétszáz történelmi értékű kézirat, hatszáz ősnyomtatvány, a XVI – XVIII. században nyomtatott ötven ezer kötet, s mintegy tizenkilenc ezer történelmi dokumentum ” – közli 2004/1 számában a ’National Geographic”. Említi a Batthyáneum számos könyvtári ritkasága között a könyvtár legnagyobb értékű kincsét, a Codex Aureus-t: „A korábbi évtizedekben - a könyvtárat elkobzó kommunista rendszer idején - ez a kódex volt Románia nemzetközi kölcsöneinek a fedezete” - közli. 13.) A Wikipedia szerint: „A (Batthyáneum) gyűjtemény legjelentősebb részlege a könyvtár, amelynek hatvanezer kötete között 927 kötetnyi kézirat és kódex és 565 ősnyomtatvány található”. „Itt őrzik a Románia területén található középkori latin kódexek 80%-át.” Értékes bibliagyűjteménye hatszáz kötetes. A kódexgyűjtemény legértékesebb darabja a Codex Aureus, a lorschi Bencés Apátságban, 812-ben, arany betűkkel írt Máté- és Márk-evangélium. A Gyulafehérvári-kódexben glosszaként maradt fenn a „Gyulafehérvári sorok” nevű magyar nyelvemlék (1310–20). Itt őrzik a Batthyány-kódexet, a legrégebbi ismert magyarországi kéziratos protestáns énekeskönyvet.” 14.) A két közkeletű közlés - jóllehet jelentős értékkel bíró kincseket említ – csak ősnyomtatványok számát tekintve is rögtön számottevő eltérést mutat: harmincöt ősnyomtatvánnyal kevesebb szerepel a második közlésben az elsőbben említetthez képest. Románia Nemzeti Könyvtárának közlése a Batthyáneum-mal, mint ’fiók-intézményével’ (’filiala’) kapcsolatban, a gyűjtemény számszerűségét tekintve csupán ennyi: „A Batthyány Könyvtár magját, ennek kincs-alapját Batthyány Ignác 18000 bibliográfiai egységből álló magán gyűjteménye képezi, amelyik (Kr.u.) IX. századból és későbbi korokból származó kéziratokból és nyomtatványokból áll” 15.) Egyik mérvadó közlésnek mindmegannyi közül a Katolikus Lexikon mindenkori vonatkozó közlését kell tekintenünk. Batthyáneum: tudományos gyűjtemény„ érmegyűjtemény – „A könyvtár magvát Batthyány Ignác 18.000 kötete alkotja. Ez az idők folyamán Bekel, Buczy, Fogarasy, Kováts, Lönhart, Mailáth, Temesvári és mások adományaiból többszörösére gyarapodott. Mailáth püspök 1912-ben egyházművészeti múzeummal egészítette ki (100 db ötvösmű, hímzett ruha, festmény). Jelenleg van 927 kötet kézirat és kódex (1122 mű), 565 ősnyomtatvány. (A Románia területén található kéziratos latin kódexeknek 80, az ősnyomtatványoknak 50 %-a.) Az 1711 előtti magyar nyelvű és magyarországi nyomtatványok száma meghaladja a 200-at. Az ex libris-gyűjtemény több száz darab. A kódexek között különös értékű a Codex Aureus (9. századi, arany betűkkel írt Máté- és Márk-evangélium), a Lukács-evangélium (9-10. század), egy Ovidius-kézirat (13. század), Sallustius: De bello Jugurthino (10-12. század), egy illuminált zsoltároskönyv. (13. század), egy francia hóráskönyv (14. század), az esztergomi misekönyv (1377, Henrik csukárdi plébános munkája, a hazai könyvművészet egyik legelső emléke),  von Laber: Jagd című költeményének egykorú (14. századi) kézirata. Egy ferences eredetű latin prédikációkötetben (Gyulafehérvári-kódex) található a harmadik legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Gyulafehérvári Glosszák (1310-20). Magyar nyelvű bibliai részleteket tartalmaz a Döbrentei-kódex (1508). A Batthyány-kódex (1556-63) a legrégibb ismert kéziratos magyar nyelvű protestáns énekeskönyv. Az ősnyomtatványok között unicum Ovidius: Epistulae heroides (Milánó, 1494). Nemzetközi jelentőségű a 600 kötetes, igen ritka szláv nyelvű kiadásokat is tartalmazó bibliagyűjtemény. Magyar művelődéstörténeti szempontból fontos, hogy több katolikus alapítású könyvtár részben vagy egészben ide került. Így a bártfai és lőcsei plébániáé, a szepesi préposté, a kassai dominikánusoké, az alvinci anabaptista hitközségé, néhány erdélyi jezsuita kollégiumé. Ezekben számos okirat, kézirat van, mint pl. a szebeni plébánia anyakönyve (1357-1630), a Liber diurnalis cum necrologio Scepusiensi (14. század). Dobai Székely könyveivel együtt 15 kötetnyi eredeti és másolt oklevél került a könyvtárba. A Migazzi-gyűjtemény nagy számban tartalmazza bécsi és magyarországi humanisták (Celtis, Fabri, Schedel, Tritheim stb.) köteteit. Könyvtárőrök voltak: Dániel (1780-90), Bede (?-1799), Deák (1799-1801), Cseresnyés (1801-29) - Cseresnyés 1821-24-ben a könyvtárat szakok szerint rendezte, katalogizálta (betűrendes cédula-, helyrajzi és szakrendi kötetkatalógus 18.201 egységről) Ötvös ezt 1855-61 között kiegészítette. A törzsállomány újabb gyarapodása földolgozatlan - Buczy (1829-39), Andrássy (1839-48 és 1850-60), Lukácsy (1848-50), Barts (1860-68), Beke (1868-72), Kóródy  (?-?), Szentiványi (1907-19) - Szentiványi az 1910-es években katalogizálta a kéziratokat; Rákóczy 1915-1918-ban az ősnyomtatványokból külön gyűjteményt alakított ki, a kiadványokat meghatározta. Ennek alapján Baráth 1938-ban kéziratos ősnyomtatvány-katalógust készített. Könyvtárőr volt Marza (1989); az újabb adatok hiányosak… Szemelgetés a szócikkben hivatkozott szakirodalomból: - Index manuscriptorum Bibliothecae Batthyanianae dioecesis Transsylvaniensis. Az Erdély egyházmegye Batthyáni-Könyvtár kéziratai névsora. Kiadja Beke - Károly-Fehérvár, 1871; -  [Varjú: A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár, 1-7. (!) közli]: Magyar. Könyvszemle 1899:134-175, 209-243, 329-345; 1900:17-55, 131-169, 228-249, 337-361, 1901:24-52; - Batthyáneum / szerk. és kiad. Gyárfás, 1-2. kötet - Brassó, 1911-13.; - Kiállítási kalauz / Közzéteszi a Batthyány Intézet - Gyulafehérvár, 1912.; - SZIA Értesítő 1921:76. (Vargha: A gyulafehérvári Batthyáneum viszonya a magyar kódex-irodalomhoz); - Szarvasi: Magánkönyvtáraink a XVIII. században. Bp., 1939:32. (Az OSZK Kiadványai, VII.); - Szentivány: Catalogus concinnus librorum manuscriptorum Bibliothecae Batthyányanae. Ed. 4.- Szeged, 1958.; - Kulcsár: Catalogus incunabulorum Bibliothecae Batthyányanae - Szeged, 1965.; - Jakó: A Batthyány-könyvtár történetéből. 1. A Migazzi-gyűjtemény megszerzése  in: Könyvtári Szemle (Bukarest) 1969:125. 16.).

Ellentmondásosak a közkeletű forrásokban világhálón közzétett adatok a Batthyáneum Könyvtárának újabb-kori tulajdonjogi állapota vonatkozásában is. Egyebekben a fentebb hivatkozott National Geographic közlés rámutat: az akkori román kormánypárt, a román Szociáldemokrata Párt (’PSD’), kormányra jutását követően a román Kulturális Minisztérium bekapcsolódott a Batthyáneum tárgyában folyó pereskedésbe. 'Theodorescu kulturális miniszter például kijelentette: Románia számára elfogadhatatlan, hogy egy kisebbségi magyar egyházé legyen az a könyvtár, amelyiket külföldön eddig a román állam tulajdonaként tartottak számon.' Azonban – pontatlanul - a cikk úgy említi, hogy „a gyűjteményt, beleértve az épületet és „a benne lévő értékeket” a román kormány 1998-ban rendelettel visszaadta eredeti tulajdonosának. Említi továbbá, hogy a gyulafehérvári Fellebbviteli Bíróság 2003. évi ítéletében társtulajdonossá tette a román államot. A későbbiekben azonban törvényerőre emelkedett a fent említett kormányrendelet, „jogilag tehát a Batthyaneum hiánytalanul, vagyis épületével és könyvállományával együtt illeti meg a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget. A gyakorlatban azonban a román állam továbbra is társtulajdonosnak tartja magát. Ez azt jelenti, hogy az Érsekségről senki - maga az érsek sem - teheti be a lábát a Batthyaneumba állami jóváhagyás nélkül. A katolikus egyház neves külföldi vendégek látogatása alkalmából is külön engedélyeket kénytelen kérni a gyűjtemény megtekintéséhez.”- zárul a ’National Geographic-cikk a világhálón. Az említett Wikipedia-cikk írója is tévedésben van: „Egy kormányrendelet ugyan 1998-ban elrendelte, hogy vissza kell szolgáltatni ((a Batthyáneumot)) a püspökség jogutódjának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, de a rendeletet nem hajtották végre, mert a Szociáldemokrata Párt városi szervezete keresetet nyújtott be ellene. Azzal érveltek, hogy Batthyány Ignác az intézményt a Püspökségre és Erdélyre hagyta. Az érvelést ugyan több bíróság is elutasította, de legfelsőbb fokon, 2003-ban helyt adtak neki. Az Érsekség a döntés ellen az Európai Emberjogi Bírósághoz fordult.”  Emlékeztetőül: „(az 1998. évi) kormányrendelet magát az épületet, és nem a benne levő könyvtári gyűjteményt célozta meg. (kiemelés Szerzőtől.) 17.)

Doina asszony odavezetett aztán a gyűjtemény előterében álló, a szűrt, külső világlásból is halványan részesülő fehér szoborhoz – az alapító Batthyány püspök mellszobrához. Alkotója Borteş, gyulafehérvári szobrászművész. A megvilágítás a szobor-ábrázolás jobb profilját átszellemült szellemi emberként, a bal profilt jóságos mosolyú főpapként emelte ki a félhomályból. A sikerült alkotás rokonszenves, jóságos arcú embert mutat, hasonlót Batthyány püspök egy fennmaradt arcképi ábrázolásához. Doina asszony a továbbiakban élénken ecsetelte megfigyelését: a ’tudomány szentély’ termek megőrzött eredeti festés díszítéseinek egységes rendszer-jellege van, azok összefüggésre mutatnak - részleteikben, miniatűr falfestményekként az alattuk elhelyezett egyes tudományszakok jelzésére szolgálnak adott könyvgyűjtemény-részek fölött.

Bukarest hallgatólagos jóváhagyásával kerülhetett sor utóbbi időben egy ereklye-kiállítás megrendezésére is a Batthyáneum egy különálló termében. Hendre asszony lelkesen mutatja végezetül a tárlókban, igényes rendben elhelyezett egyes – Magyarországon, iparművészeink által restaurált – középkori, a XVII-XVIII. századi Erdélyből való női ruhákat. Korabeli festmények, egyéb ábrázolások nyomán jól beazonosítható kiállítási tárgyakat - fegyveri, ékszeri, öltözködési kellékeket – mutat a tárlókban sorra, adja magyarázatukat, egyházi öltözékekkel, sisak-maradvánnyal bezárólag. A leletek 1907-1914 között Postáék által a gyulafehérvári Szent Mihály Katedrálisban, annak restaurálása során feltárt harminchárom sírból valók. Ez a régészeti, kegyeleti anyag szintén megbecsülendő nemzeti kincsünk. Az első Világháború zajlásakor a leletek két ládába kerültek elhelyezésre, és a Batthyáneumban, Gyulafehérvárt maradtak. A ládák egyike a közelmúltig beszegezetten állt, a benne lévő kincs Hendre asszony kezdeményezésére, a láda fölbontása nyomán került napvilágra. Ebből való a kiállítás anyaga, többek között tételezetten fejedelmi maradványok is - I. Rákóczi Györgyé és egyes családtagjaié, például. Ugyanott Szeredai és Mihályfi kanonokokról, Gyulaffi  kancellárról valló régészeti emlékek... Hendre asszony elmondása szerint ő, aki Lyonban nemzetközi szakminősítést is szerzett,  túlnyomó részben meggyőző módon el tudta végezni a művészi kivitelezésű textil-munkák restaurálásának szakértőjeként a fennmaradt Pósta-féle lelet-jegyzék alapján a tárgyak behasonlítását, meghatározását. Említi, hogy e kiállítási darabokra vonatkozó kutatási eredményei tárgyában az utóbbi években több romániai tudományos rendezvényen szerepelt, így régészek 1911. évi, nagyszebeni országos tanácskozásán. Ehhez képest furcsálltam kérdésemre adott őszinte válaszának tartalmát: magyarországi szakemberekkel a szóban forgó kincses kiállítás tárgyában mi kapcsolata sincsen. Felvetésemre, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőjével föl kellene vennie a kapcsolatot, válasza igenlő volt. Érdeklődésemre – I. Rákóczi Györgynek tulajdonított sisak-maradvány kapcsán – miszerint Hadtörténeti Múzeumunk szakértőire is gondolni kellene, végleges beazonosításhoz, Dr. Veszprémy nevét említi, ám kapcsolattal az irányban sem rendelkezik…Végezetül Hendrea kolléganő felvetésére, miszerint kérdéseim volnának-e, válaszom udvarias, de határozott „nem” volt. Összegző megállapításokhoz – kijelentéshez - vagyok szokva, lehető alapos előtanulmányok végzését követően. És számomra sem kérdéses, hogy méltányosan igazságos az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegye számára alapított Batthyáneum Könyvtárat is jogos tulajdonosának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek hiánytalanul visszaszolgáltatni, leltározását legjobb erdélyi magyar és magyarországi könyv-és kultúr-történészeink folyamatos szakmai igénybe vételével végezni el, jogi helyzetét pedig – akár magyarországi, illetve Szentszéki kiváló segítség igénybe vonásával is - rendezni. Méltányossági szabályok közeli jövőbeni felállítása csökkenti konfliktus esélyeit, egyben fokozza a megoldás reményét.

Budapest, 2014. VI. 10 – 19.

Jegyzetek

1.) lásd: Gyulafehérvári Érseki Levéltár – továbbiakban: GYÉL: Num. 1573 – 1941; 2.) GYÉL: Num. 609-1949; 3) Márton püspök levele a Közoktatási Minisztérium Technikai Szakosztályának: GYÉL: Num. 914 – 1961; 4.) Dos. Nr. 854/1961; 5.) másolata: GYÉL: 35. doboz; 6.) GYÉL: Num 1335 – 1961 ; 7.) GYÉL: um. 1335 – 1962; 8.) GYÉL: Num 914 – 1961; 9.) GYÉL: Num 914-1961. júl. 26.
10.) fenti tényközléseket lásd: Dr. Marton: A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye a 20. században – Csíkszereda: Pro Print Könyvkiadó, 2014. – a 195 – 199. oldalon
11.) Valószínűsíthetjük, hogy – ha megjelenik – Hendre asszony e szóban forgó munkája bukaresti intézmény, a fölérendelt Románia Nemzeti Könyvtára engedélyével, román nyelven kerülhet kiadásra. A mondott intézmény saját kiadóval rendelkezik.
12. Varjú: A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár In: Magyar Könyvszemle, 1899. Lásd: http://tinyurl.com/ndcl3rf
13.) http://tinyurl.com/kahzb5y 
14.) http://tinyurl.com/lh9pcwu 
15.) ’Nucleul de astăzi al Biliotecii Batthyaneum, totodată fondul-tezaur al acesteia, îl constituie colecţia privată a episcopului Batthyány Ignác, formată din 18.000 de unităţi bibliografice, tipărituri şi manuscrise datate începând cu secolul al IX-lea’. Lásd: http://tinyurl.com/pw38a9r  
16.)  http://tinyurl.com/pytshom 
17.) i.. m. : Dr. Marton

(Megjelent a "Könyv, Könyvtár, Könyvtáros" 2015/1. számában, 2015 májusában)

.

.

Mozart:

Requiem

(Forrás: YouTube):

https://tinyurl.com/ctxao7t

.

943.

Újkori román települések Erdélyben és a Partiumnban

/ írta Jakó

(Forrás: Transindex)

Egymás mellett élő különböző nemzetiségek – a népiségtörténet tanítása szerint – szomszédjaik rovására asszimiláció útján csak abban az esetben terjeszkedhetnek, ha valamelyik jelentős számbeli fölénnyel rendelkezik, illetve ha életmódja, társadalmi formái, lelkisége, vallása nem taszító-, hanem vonzóerőt gyakorol a tőle idegen népességre. Jelentősebb térnyerés azonban ebben az esetben is csak úgy képzelhető el, ha a gyengébb fél a fölényben lévő nemzetiség településterületével nem zárt tömbként érintkezik, hanem telepeit körülfolyja az idegen népiség s ha talán már községeiben sem él keveretlenül. Ezeket az alaptörvényeket szem előtt tartva, mindenki számára érthetővé válik, hogy az újkorba átlépő Erdély népei települési területüket terjeszkedés útján mindaddig nem növelhették, míg a középkorvégi erőviszonyok változatlanul fennállottak. A »bérces kisebbik magyar haza«, Erdély nemzetiségeit: a magyar- székelyt, szászt és románt, a felhajnalló újkor eredeti szállásterületén belül találta; jelentéktelen keveredésüket a szomszédos népek természetes érintkezéseinek ősi szabályai határozták meg. Ez az elkülönülés még fokozottabb mértékben fennállott az erdélyi fejedelemséggel határos részeken. Itt ugyanis a földrajzi tényezők éles határral választották szét a magyar és román települési vidékeket. Eltekintve a déli ország- résztől, ahol az előrenyomuló török hatalom pusztító hadjáratai megsemmisítve a régi településrendet, az üresen maradt falvakba utat nyitottak az igénytelen balkáni, főként rác pásztornépségnek, a Partiumban a XVI. század végéig a magyarság többszázados kultúrmunkán alapuló fölénye érintetlen maradt. Bihar, Szatmár, Kraszna, Közép- Szolnok és Máramaros megyék magyar népe – hátában az Alföld hatalmas néptartalékával – akkora feszítő erővel telített zárt egységet jelentett, hogy ennek érintkezése a hegyvidéki románsággal csakis a magyarságra nézve lehetett kedvező. XVI. századi jobbágynévsorok mutatják, hogy a számbelileg és műveltségénél fogva fölényben lévő partiumi magyarság korábban sok románt asszimilált. A két nemzetiség elhelyezkedéséből következett azonban az is, hogy a magyarság beolvasztás révén jelentősen mégsem gyarapodhatott, eredeti területén túl alig terjeszkedhetett. Két viharos századnak kellett tehát jönnie, hogy a régi állapot felboruljon és a vérét vesztett őslakosság elpusztult településeit szerencsésebb jövevények vehessék birtokukba. Magyarország keleti részeinek egyik legfontosabb népesedéstörténeti kérdése az újkorban a románságnak a magyarok és szászok kárára történt térnyerése. E kérdésről azonban vizsgálója csak akkor nyújthat hű képet, ha állandóan figyelemmel kísér két egymásba fonódó folyamatot. Kutatnia kell egyrészről a régi lakosság meggyengülését és annak okait, másrészről pedig a románság térnyerésének folyamatát. Minthogy ez a két folyamat az erdélyi népcsoportok erőviszonyának változásai szerint alakult, előadásunkat a fejlődés szakaszainak megfelelően tagoljuk. A magyarországi román betelepülés vizsgálatánál a XVI–XVII. századi nagy háborús pusztításokban ismerhető fel az a hatalmas cezúra, mely ezt a folyamatot két élesen megkülönböztethető, középkori és újkori részre osztja. Szólnunk kell tehát röviden a középkori hagyományokhoz igazodó XVI. századi román telepítési mozgalom sajátságairól, hogy annál jobban megérthessük a később jelentkező eltéréseket. Bár e nagy változásokat hozó századokban Magyarország mai románlakta területei legnagyobbrészt az erdélyi fejedelemséghez tartoztak, különböző helyi tényezők hatására a partiumi román települési és népi viszonyok az újkorban bizonyos pontokon az erdélyi fejlődéstől eltérően alakultak. Ahol ezek az eltérések megkívánják, előadásunkban külön is rájuk mutatunk, egyébként azonban a Királyhágón inneni és túli folyamatot együtt tárgyaljuk. Lásd: a tanulmány folytatását itt: http://tinyurl.com/nrp8zfq

Kolcsszavak

Ardeal   Balkán   Bánság   Besszarábia   Duna   Erdély   Erdélyi Nemzeti Múzeum Kézirattára   Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára   Erdélyi Református Egyházkerület   Európa   gróf Klebelsberg     Magyar Történeti Intézet   Havasalföld   Kárpát-medence   Kárpátok   Lengyelország   Magyarország   Máramaros   Moldova   Morvaország   Oroszország   Országgyűlés   Országos Levéltár   Österreich   Partium Polonia   Siebenbürgen   Szászföld   Szerbia    Székelyföld   Székely Nemzeti Múzeum   Törökország   Ungarn 
 

.

94 6 30.

Köztes-Európa országainak területi változása

(Forrás: TransIndex):

https://tinyurl.com/yaut4tpo

.

.

A Ferenc József-szigetektől a Budapest-fokig. Történtek Ausztria részéről is kísérletek gyarmatok szerzésére. Az Osztrák Kelet-Indiai Társaság 1722-ben az osztrák–németalföldi Ostendében alakult meg. Ez a fűszer-kereskedelemre létrehozott társaság – akárcsak a hasonló angol, holland, dán és francia társaságok – lett volna hivatva kereskedelmi telepeket alapítani a távoli területeken, amikből a későbbi gyarmatok kinőhettek volna. Erre azonban nem került sor. Anglia és Hollandia kezdettől ellenségesen viselkedtek az osztrák konkurenciával szemben, s VI. Károly német-római császár a pragmatica sanctio elismeréséért cserében az 1731-es bécsi szerződésben kötelezte magát a társaság feloszlatására. Socotra szigetének, az Indiai-óceán Galápagosának megszerzése 1857-1858-ban vetődött fel. A mindössze három és félezer négyzetkilométer kiterjedésű, kedvezőtlen éghajlati adottságú, ám roppant stratégiai fontossággal bíró területet a portugálok rövid ideig már birtokolták a 16. században, de a következő évszázadokban a senki földjének számított. A Vörös-tenger kijáratának ellenőrzése céljából a Brit Kelet-Indiai Társaság tette rá kezét 1834-ben. A szipoj-lázadást követően a társaságot feloszlatták, s e távoli poszt olyannyira feledésbe merült, hogy az angol korona nevében csupán 1886-ban nyilvánították Áden protektorátus részévé. Ezt az átmenetet kívánták Triesztben, a monarchia legnagyobb kikötővárosában néhányan felhasználni arra, hogy fekete–sárga lobogót tűzzenek ki a szigeten, elősegítve a térségben az osztrák kereskedelmet. A Ferdinánd Miksa főherceg által is felkarolt vállalkozás 100 ezer tallért szánt a sziget megvételére, ami az elképzelések szerint hamar megtérült volna a fellendülő ázsiai kereskedelemből. A pénz azonban nem állt rendelkezésre, mert a piemonti események a szárazföldi hadsereg megerősítését követelték. Ugyancsak a szipoj-lázadás idejéhez köthető a Nicobar-szigetek elfoglalására szőtt terv 1858-ban. Az angolok és a helyi lakosok jóindulatának megszerzését, illetve a szigetek betelepítését 1 millió guldenből kívánták megoldani, ami már igen jelentős összegű gyarmati vállalkozás lett volna. Itt azonban az angol korona gyorsabb volt, mint Sokotra esetében, a Brit Kelet-Indiai Társaság felszámolásával egy időben Brit-India részévé nyilvánították a szigeteket, sőt, már 1858-ban ide internálták a lázadásban részt vett indiai katonák egy részét. A „mexikói kaland”: Ferenc József császár öccse, Habsburg Miksa főherceg próbált – francia segítséggel – császárságot alapítani itt 1864-1867-ben. Mexikói politikusok egy csoportja 1854-ben rendkívüli megbízottat küldött Európába, megfelelő uralkodó után kutakodni. Habsburg Miksa főherceg 1856. január 16-28. közötti párizsi látogatásakor már felvetődött az ő személye, mint a III. Napóleon és a Vatikán által is támogatott lehetőség. S mint Bécs párizsi követe, von Hübner báró emlékirataiban is megírta, Miksa elégedetten hagyta ott e tárgyalásokat. Ezért nem keltett meglepetést a francia–spanyol csapatok 1861-es mexikói partraszállását követően, hogy a Juarez ellen harcoló mexikói konzervatívok Miksának ajánlották fel az ország trónját. Miksa 1863. május 28-án érkezett Mexikóba, s vele a Habsburg Birodalomból hatezer fős úgynevezett önkéntes hadtest utazott Latin-Amerikába; soraiban 1047 magyar katonával. 1867. május 21-én 8000 katonájával és 400 tisztjével Queretarónál elfogták a juarista csapatok, és június 19-én Miksát Miramón és Mejia tábornokkal együtt kivégezték. A 19. sz. közepétől felgyorsult az Északi-sarkvidék kutatása, amelybe az északi nemzetek hajósai mellett Petermann kezdeményezésére az 1860-as években a németek, sőt, az osztrákok is bekapcsolódtak. Úgy vélték, hogy az Északi-sarkot a Spitzbergák és a Novaja Zemlja közötti Barents-tengeren át lehet legkönnyebben megközelíteni, mivel a Golf-áramlás hatására a nyílt víz nyáron messze felnyúlik a Jeges-tengerbe. Wilczek gróf, a bécsi Földrajzi Társaság elnöke 40 000 Ft-ot ajánlott fel egy északi expedíció szervezésére, és befolyásával megnyerte az osztrák kormányzati szervek támogatását is, sőt, magától az uralkodótól is 4 ezer ezüstforint érkezett. Magyar részről Zichy járult hozzá jelentős összeggel az expedícióhoz. Erős falú, 30 tonnás hajót építtettek Bremerhavenben, amelyet a vitorlázaton kívül 100 lóerős gőzgéppel is elláttak. A hajót Tegetthoff osztrák tengernagyról nevezték el, aki 1866-ban Lissa-szigetnél megverte az olasz hajóhadat. A Tegetthoff parancsnokául és az expedíció vezetőjévé Weyprecht kapitányt nevezték ki. Helyettese és egyben az expedíció tudományos vezetője Payer főhadnagy lett, aki már részt vett egy, a németek által szervezett sarkvidéki utazáson. A hajó 24 főnyi személyzetének felét gyakorlott dalmát tengerészekből válogatták ki, a tisztek osztrákok voltak, és csupán egyetlen magyar vett részt az expedícióban, a hajóorvos Kepes. Az expedíció merész céljául azt tűzték ki, hogy a Novaja Zemlja megkerülésével a Jeges-tengeren át kíséreljék meg az eljutást a Bering-szoroshoz, vagyis derítsék fel az Atlanti-óceánból a Csendes óceánba vezető, ún. „Északkeleti-átjárót”. A Tegetthoff 1872. június 13-án indult el Bréma kikötőjéből. Július 3-án vetettek horgonyt a norvégiai Tromsoban, ahol csatlakozott hozzájuk Carlsen norvég hajóskapitány, az északi jégvilág ismerője. A Brémából hozott 6 szánvontató kutyafogat kiegészítésére még felvettek 2 eszkimó kutyát is. Ezután folytatták útjukat a zajló tengeren Novaja Zemlja felé. Útközben találkoztak az Isbjörn nevű norvég hajóval, amelyen Wilczek utazott, hogy utánpótlást helyezzen el a Tegetthoff számára a nagy sziget északi részén, a Nassau-foknál. A Tegetthoff nem jutott túlságosan távol a Nassau-foktól, mert jégtorlódásba került, és a jégtáblák közé fagyott. Az a terv tehát, hogy a Bering-szoros irányába haladjanak, meghiúsult. A jégbe zárt hajó a Novaja Zemljától észak felé sodródott egészen a 80. szélességi fok közelébe. 1873 februárjában a hajót hordozó jégmező nyugatias irányban kezdett elmozdulni. Közben a személyzet nem tétlenkedett, meteorológiai méréseket végeztek, és vizsgálták a jégviszonyokat. Felderítés és vadászat céljából kutyaszánnal nagyobb utakat tettek meg. Eljött a nyár, a jégmezők között vízfoltok tűntek fel, de a hajót nem sikerült kiszabadítani a mintegy 10–12 méter vastag jégtáblából. 1873 augusztusának végén északnyugat felől egy szárazföld szegélyét pillantották meg. A jégmező mozgása lelassult, és csak október végén jutottak el a part közelébe, ahol a jég ismét megállapodott. Itt töltötték a második sarki telet. Élelmüket főként az elejtett medvékből nyerték. 1874 márciusában egy kisebb csoport partra szállt, és Payer vezetésével felderítő útra indultak észak felé. Egy hónapig ember által még soha nem látott csodálatos jégvilági tájakat jártak be, és térképeztek fel kb. a 82. szélességi fokig. A nyugatra lévő nagy szigetet Wilczek-földnek, a keletit Zichy-földnek nevezték el, egy kiugró sziklás félsziget pedig a Budapest-fok nevet kapta. Az egész szigetvilágot Ferenc József császárról és királyról keresztelték el. Egy kő alá elhelyezték a szigetek osztrák-magyar birtokbavételének dokumentumait. Az expedíció tagjai tisztában voltak azzal, hogy a szigeten a pusztulás vár rájuk. Többen megbetegedtek, Krisch hajógépész tüdőbajban meghalt. Temetése után a féloldalra dőlt hajóról lehordták a legszükségesebb felszereléseket, élelmiszereket, és szánokra rakva megindultak dél felé. Szántalpakra szerelve magukkal vonszolták három csónakjukat is, hogy szükség esetén vízre szállhassanak. Közel három hónapos kimerítő vándorlás után augusztus közepén elérkeztek a jégmező peremére, melytől délre már a nyílt tengervíz húzódott, a távolban pedig feltűntek a Novaja Zemlja északi hegyei. Vízre tették csónakjaikat és a sziget felé eveztek. A partoknál összetalálkoztak két orosz halászhajóval, az egyik fedélzetére vette az expedíció már végsőkig elcsigázott embereit, és a norvégiai Vardoba szállította őket. Innen bérelt hajón tértek vissza a német partokra. Az Osztrák–Magyar Északi Sarki Expedíció a földrajzi felfedező utazások egyik kiemelkedő teljesítménye. Csupán a bismarcki politikában átmeneti fordulatot hozó 1884–1885-ös évek után vált egyértelművé a korreláció a nagyhatalmi pozíció és a gyarmatok birtoklása között. Anglia és Franciaország régtől fogva klasszikus gyarmattartónak számítottak, s most új vetélytársként csatlakozott hozzájuk Németország. Oroszország helyzete már sajátosabb, főleg azért, mert Alaszka 1867-es eladása után nem volt „tengeren túli” gyarmata. A Kaukázus vidékének, Közép-Ázsiának, Szibériának és a Távol-Keletnek meghódítása, érdekszférák biztosítása Perzsiától Mandzsúriáig azonban egyértelműsítik, hogy a cári Oroszország esetében klasszikus gyarmatosítóval állunk szemben. A gyarmatnélküliség több volt presztízs-veszteségnél, megmutatta az adott nagyhatalom képességeinek határát. A Salamon-szigetek egy részének osztrák gyarmatosítására 1895-1896-ban szőttek terveket, végül azonban Németország előzte meg itt a Monarchiát. 1899-ben Nyugat-Szahara megvételére pályázott Bécs a spanyoloktól. Ám ekkor már a spanyolok kevésbé érezték magukat sarokba szorítva, mint egy évvel korábban, amikor az USA-val vívott vesztes háború során Mikronéziát gyorsan pénzzé tették, eladták Berlinnek, mielőtt az amerikaiak megszerezték volna. Bécs és Madrid üzlete 1899-ben nem jött létre, időközben ugyanis Spanyolországban a nemzeti büszkeség a pénzügyi szempontok fölébe kerekedett. A Monarchia haditengerészeti vezetői úgy látták, hogy az ország nagyhatalmi státusza és tekintélyének megőrzése megköveteli hadihajók építését. Ilyen megfontolások alapján készítették el egy cirkáló osztály terveit, amelyek megfeleltek a fentebb említett feladatoknak. A cirkálók építtetését 1895-ben a haditengerészet parancsnoka, von Sterneck szavaztatta meg. Ennek eredményeként építettek három cirkálót, a Zenta, az Aspern és a Szigetvár nevű hajókat. Az osztály nevét az első hajóról, a Zentáról kapta. A cirkálók építését Sterneck 1897-ben bekövetkezett halála után utóda, von Spaun irányítása alatt fejezték be. A Zenta elkészülése után, 1899-ben a Távol-Keletre indult. 1900 tavaszán, amikor Kínában kitört a boxer-lázadás, a cirkáló Japán vizein tartózkodott. Az osztrák–magyar vezetés utasította, hogy fusson be a kínai Peiho-kikötőbe, ahol szeptember 7-én vetett horgonyt. Ugyanekkor kínai vizekre indult a Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkáló is, amelyet egy hónappal később a Zenta testvérhajója, az Aspern, valamint a Kaiserin Elisabeth cirkáló követett. Az így kialakított hajóraj parancsnoka gróf Montecuccoli ellentengernagy lett. A Zenta a monarchia diplomáciai szerveinek és állampolgárainak védelmére Pekingbe indíttatta partraszálló különítményét, amely június 3-án a német különítménnyel együtt érkezett meg. Június 9-én a Takuba érkező Seymour altengernagy, a nemzetközi flotta-tüntetés parancsnoka minden rendelkezésre álló erővel Pekingbe indult a nehéz helyzetben lévő brit követség segítségére. A felmentő sereg mintegy 3000 emberből állt. A négy osztrák–magyar hadihajóról összesen 500 fő vett részt a partraszálló különítmények tagjaiként ezekben a harcokban. A Zenta cirkáló parancsnoka a nemzetközi erők rendelkezésére bocsátott továbbá még hét tábori ágyút, annak kezelő-személyzetével együtt. A boxerekkel az első összecsapásra június 11-én került sor. Ettől kezdve folyamatosan harcban álltak velük, akiket a kínai hadsereg reguláris csapatai is támogattak. Seymour altengernagynak a hatalmas túlerő ellen meg kellett hátrálnia. Elfoglalták Hsiku erődjét, ahol védelemre rendelkeztek be. Itt várták be az erősítést, amellyel 16 000 főre duzzadt seregük. A boxerek június 17-én a Taku erődből lőni kezdték az előtte fekvő Peiho-öbölben horgonyzó hajókat. Azok viszonozták a tüzet, majd megkezdték az erőd ostromát. Miután a hajóágyúk elhallgattatták Taku ágyúit, sikerült egy rohammal bevenni azt. Ekkor a kínai kormány nyíltan is a boxerek oldalára állt, és felszólította az európaiakat, hogy 24 órán belül hagyják el Pekinget. A határidő lejárta előtt az utcán meggyilkolták Kettler német követet. Erre Seymour altengernagy megindította az időközben erősítéssel felduzzadt csapatait az ostromzár alá vett diplomáciai testületek, épületek felszabadítására. Július 14-én elfoglalták Tiencsint. Augusztus 2-én indult el az időközben 40 000 főre duzzadt sereg Peking felé. A kínaiak elkeseredett és szívós védekezése ellenére augusztus 24-én elfoglalták Pekinget. A Peking körüli harcokban esett el a Zenta parancsnoka, von Thomann fregattkapitány. A nyugati katonai sikerek Kínát megalázó feltételek elfogadására kényszerítették. Jóvátételt kellett fizetnie, valamint újabb területeket kényszerült bérbe adni. A Santung-félszigeten berendezkedő Németország hathatósan közreműködött abban, hogy legközelebbi szövetségese, az Osztrák–Magyar Monarchia is részesüljön az 1901-ben aláírt béke által Kínára kényszerített tiencsini koncessziókból. Ez az osztrák–magyar koncesszió mindössze száz hektár kiterjedésű volt, ám e ténynél jóval nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen általa a monarchia immár ténylegesen is belépett a gyarmatosító hatalmak klubjába. Ám az első világháború legelején Japán foglalta el a területet, majd a háború után nemzetközi nyomásra visszakerült Kínához. Földünkön ma Ausztria, illetve a kettős monarchia egyetlen gyarmati öröksége az eredeti formájában helyreállított tiszti klub épülete Tiencsinben. A meg nem valósult osztrák-magyar tervek sorába tartozik végül az Ottomán Birodalom felosztására szőtt számtalan elképzelés egyike. 1913-ban, a második balkáni háború során a monarchia szövetségesének számító Bulgária győzelme esetén délnyugat-anatóliai területek kerültek volna Bécs–Budapest birtokába. A Ferenc József-szigetek;  formálisan az első világháborút lezáró békekötés után is osztrák tulajdonban maradtak, valójában a terület a senki földje volt, és a szovjet kormány ezt ki is használta. 1921-ben rádióállomást létesítettek itt, 1926-tól pedig saját felségterületnek nyilvánították. Az 1926 óta a hivatalosan is a Szovjetunióhoz, illetve Oroszországhoz tartozó, 18 940 km2 kiterjedésű szigetcsoport azonban még ma is Ferenc József nevét viseli. (Forrás: GepesKönyv): https://tinyurl.com/yb9jyfqu

.

19 3 8

Bod 1712. február 22-én született Felsőcsernátonban. Szegény székely köznemesi családból származott, dédapjának I. Rákóczi György adományozott nemességet. 1724-től támogatói jóvoltából a nagyenyedi kollégiumban végezhette alsó osztály béli tanulmányait. 1729-ben Nagybányára hívták tanítónak, ahol három esztendőt töltött, mialatt pénzt gyűjtött, méltó ruhát vásárolt, hogy folytathassa tanulmányait. 1732-ben ismét beiratkozott a kollégiumba, a híres teológus, Szigeti volt a tanára. A kollégium gazdatisztjének fiát tanította étkezés fejében, Árva Bethlentől évi 30 forint segélyt kapott. 1736-ban a kollégiumi könyvtár gondviselője, majd 1737-ben a héber nyelv segédtanára lett. 1739-ben elnyerte az iskola egyik ösztöndíját, jótevői is csengő aranyakkal segítették, így Hollandiába mehetett tanulni. A leideni egyetemen beiratkozott a teológiai kollégiumba, ahol keleti nyelveket is tanult. 1743-ban tért haza, egy év múlva lelkésszé szentelték a nagybaconi zsinaton. 1746 és 1749 között Olthévízen, 1749-től haláláig Magyarigenben volt lelkész, munkássága során vallási türelemre intett. (Maros)Hévízre is került, az ott élő Bethlen udvari papjának hívta meg, szolgálata mellett rendszerezte és katalogizálta Bethlen könyvtárát, ami a magyar könyvtártörténetnek is fontos fejezete. Teológiai munkáinak számát tekintve is jelentőset alkotott, az egyházi törvénykezés elemzését, házasságjogi munkát és terjedelmes magyar egyháztörténetet hagyott az utókorra. A szent írás, értelmére vezérlő magyar leksikon (1746) című egyházi tárgyú művében bibliai fogalmak magyarázatát adta. A szent bibliának históriája (1748) című művében az Ószövetség és az Újszövetség könyveinek szerzőiről írt, a kánon kialakulását elemezte, majd időrendben vette sorra a magyar nyelvű Biblia-fordításokat. Írt egyetemes és magyar egyháztörténetet, összefoglalta az erdélyi unitárius egyház történetét, Erdély történelmének részeként megírta az erdélyi románok és székelyek történetét is. A történeti földrajz iránt is érdeklődött, Isten vitézkedő anyaszentegyháza (1760) című művéhez négy mappát készített, ezek az első magyar felirattal ellátott földrésztérképek. A Historia Hungarorum ecclesiatica című kéziratában a honfoglaló törzsek útvonalát ábrázolta „földabroszon”. A legtöbbet a művelődés érdekében tette. Már 1760-ban sürgette egy „tudós emberekből álló magyar társaság” létrehozását, egy jó magyar nyelvtan szerkesztését, a nyelv tisztaságának védelmét. Többek között megírta Szenczi Molnár és Misztótfalusi Kis életét, lefordította magyarra Kocsi Csergő dunántúli gályarab prédikátor latin nyelvű önéletírását. 1766-ban jelentette meg Magyar Athenas című könyvét, amely az irodalomtörténet rendszeres összefoglalása, tulajdonképpen az első magyar irodalmi lexikon. Művében több mint 500 tudós életét és munkásságát mutatta be, nem tárgyalva külön a szépirodalmat és a tudományos értekezéseket. Kötetébe mindenkit felvett, aki magyarul írt: „Vagynak ezen Magyar Tudósok seregekben némellyek Erdélyi Szász és Magyar országi Tót nemzetből valók is: De azok mind ollyanok, a’ kiktöl nem lehet sajnállani a’ Magyar nevezetet. Ugyan-is azok magok-is Magyaroknak valloták az idegen országokban magokat; írásaik által-is nagy ékességére voltanak a’ Magyar Nemzetnek idegen országbéliektöl-is Magyaroknak tartatnak.” Munkássága rendkívül széles körű volt: írt anekdotagyűjteményt, emlékiratot, régi kéziratos munkákat rendezett sajtó alá. A magyar nyelv művelését állította munkássága középpontjába. Új magyar nyelvtan kiadását is tervezte, de ez csak terv maradt, közreadta viszont Pápai Páriz magyar–latin szótárának bővített változatát. Kedves foglalatossága, a szőlőművelés okozta halálát, a kacorral olyan csúnyán megvágta a kezét, hogy a vérzést nem tudták elállítani, így 1769. március 2-án (egyes források szerint 3-án) halt meg Magyarigenben. 2012-ben a helyi református templom kertjében, néhány méterre sírjától felavatták mellszobrát, Vargha, sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotását. Bod nevét viseli a Kovászna megyei könyvtár, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem könyvtára, több utca és iskola. 2012-ben, születésének 300. évfordulóján szerte a Székelyföldön emlékévet rendeztek, emléktúrát szerveztek, megemlékezéseket tartottak. Kiadták Gudor gyulafehérvári református lelkész róla szóló nagymonográfiáját, valamint a kiadatlan, Brevis Valachorum Transylvaniam incolentium historia című latin nyelvű munkájának magyar fordítását magyar és román előtanulmánnyal. (Forrás: Háromszék)

.

19 8 15.

Köztes-Európa térképgyűjtemény

(Forrás: TransIndex):

https://tinyurl.com/yyfvpssp

.

.

Helységnév-változások Köztes-Európában (1763—1995)
- a Köztes-Európa 1763—1993 című történeti atlasz melléklete -

Összeállította és a bevezetőt írta Bencsik

Szótár, mely összegyűjti Köztes-Európa legfontosabb helységneveinek történelmi névváltozatait
Európa kisállami zónáját tekintve, ahol az utóbbi két évszázadban gyorsan változtak a földrajzi nevek,
főleg a helységnevek. A térségben, ennek viharos történelme során számos terület cserélt gyakran gazdát.        
A  területváltozások mindig együtt jártak a hivatalos nyelv és ezáltal a helységnevek módosulásával.
Egy-egy város akár hat-nyolc alkalommal is nevet változtatott a határmódosítások következtében.
A szótár elsődleges célja a hivatalos névváltozatok összegyűjtése 1763-tól napjainkig.
A szótár másik célja az, hogy összegyűjtse a nem hivatalos névváltozatokat is: a Köztes-Európában élő népek nyelvében meglévő, történelmileg kialakult formákat, illetve azokat a neveket, melyeket
egy-egy település nemzetiségi lakossága használ. A köztudatban sokszor nem az adott település hivatalos neve él, különösen akkor, ha a hosszabb időn át megszokott név uralomváltás miatt megváltozik.
A szótár a nevek megváltozásának időpontját is megadja, amennyiben az ismeretes.

/Forrás: ErdélyiMagyarAdatbank/ TransIndex/:

https://tinyurl.com/y7tear2e

.

.

Köztes-Európa kronológia 1756-1997 

összeállította Pándi

(Forrás: TransIndex):

https://tinyurl.com/yd34otnn

.

1742 4 13
.

Händel:

Messiás
- Hallelujah! -

(Forrás: YouTube)):

http://tinyurl.com/opgh92l

.

.

Carolan's Dream

Irish tune, played on celtic harp

(Source: YouTube):

https://tinyurl.com/5dux5upe

"After being blinded by smallpox at the age of eighteen,

Carolan (1670–1738) was apprenticed by Mrs. MacDermott Roe to a good harper. 

"At the age of twenty-one, being given a horse and a guide, he set out to travel Ireland

and compose songs for patrons.

"For almost fifty years, Carolan journeyed from one end of Ireland to the other, composing

and performing his tunes. (Wikipedia)

"O'Carolan was an irish harpist who wrote pieces for the people he met and stayed with

- playing music in exchange for hospitality. 

"Tradition has it that the harp was played last thing at night, before people went to bed".

"Only the melodies survive, so I've done this arrangement myself and I'm playing it here

on a Pilgrim gut-strung harp" (Harmer)

(Since August 21 2006) 1 254 255 views

. 3 8 7

.

Itt állok jászolod felett (1653)

Gerhardttól

 Itt állok jászolod felett, ó, Jézusom, szerelmem,
Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem;
Vedd elmém, lelkem és szívem, hadd adjam néked mindenem,
Hogy kedves légyek néked!

 Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél;
Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed, már elválasztál engemet,
Hogy társam légy e földön.

Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled.
Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet,
A lélek ékességei; belőlük hitnek mennyei
Szép tisztasága árad.

Csak nézlek boldog szívvel, és nem győzlek nézni téged,
Szóm és erőm mind oly kevés, hogy elmondhassa néked:
Bár felfoghatna tégedet az emberszív és ismeret,
Hogy megfejthesse titkod!

5. Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem:
Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem,
És bölcsőd, szállásod leszek; jövel hát, tölts el engemet
Magaddal: nagy örömmel!

(Fordította: Csomasz Tóth)

(Forrás: ReformátusÉnekeskönyvFóruma): http://tinyurl.com/px383ta

Itt állok jászolod felett (1653; Lipcse, 1736)
/ Gerhardt - Bach
 / Lengyel
(Forrás: ReformátusKarácsonyiÉnek / Youtube):

http://tinyurl.com/pvj5fhu

Ich steh' an deiner Krippen hier (1653; Leipzig, 1736)
/ Gerhardt (1607 – 1676);
/ Bach,(1685–1750)
/ Mädchenchor am Dom und St. Quintin Mainz

http://tinyurl.com/nf67p8q

.

.

Stabat Mater

/ Pergolesi

(Forrás: YouTube):

https://tinyurl.com/zcpamkw

Stabat Mater                                      Jacopo da Todi himnusza                                                                                                         a fájdalmas anyáról

Stabat Mater dolorósa                           Állt az anya keservében
Iuxta crucem lacrimósa                          sírva a kereszt tövében,
Dum pendébat Fílius                              melyen függött szent Fia,

Cuius ánimam geméntem                        kinek megtört s jajjal-tellett
Contristátam et doléntem                      lelkét kemény kardnak kellett
Pertransívit gládius                               kínzón általjárnia.

o quam tristis et afflícta                        Óh mily búsan, sujtva állt ott
Fuit illa benedícta                                 amaz asszonyok-közt-áldott,
Mater unigéniti!                                    ki Téged szűlt, Egyszülött!

Quae moerebat et dolebat,                    Mily nagy gyásza volt sírása
Et tremebat cum videbat                       mikor látta szent Fiát a
Nati poenas incliti                                szívtépő kínok között!

Quis est homo qui non fleret,                  Van-e oly szem, mely nem sírna
Christi Matrem si videret                        Krisztus anyjával s e kínra
In tanto supplicio?                                hidegen pillantana?

Quis non posset contristari                    aki könnyek nélkül nézze,
Piam Matrem contemplari                       hogy merűl a szenvedésbe
Dolentem cum Filio?                              fia mellett az anya?

Pro peccátis sua géntis                         Látta Jézust, hogy fajtája
Vidit Iesum in torméntis,                        vétkéért mit vett magára
Et flagéllis súbditum.                             és korbáccsal vereték.

Vidit suum dulcem natum                       S látta édes fiát végül                                
Moriéndo desolátum                              haldokolni vigasz nélkül,
Dum emísit spíritum                               míg kiadta életét.

Eia Mater, fons amóris                           Kútja égi szeretetnek,
Me sentíre vim dolóris                            engedd éreznem sebednek
Fac, ut tecum lúgeam                           mérgét: hadd sírjak veled!

Fac, ut árdeat cor méum                       Engedd, hogy a szívem égjen
In amándo Christum Deum                      Krisztus isten szerelmében,
Ut sibi compláceam                               s ő szeressen engemet!

Sancta Mater, istud agas,                      Óh szentséges anya, tedd meg,
Crúcifixi fige plagas                               a Keresztrefeszítettnek
Cordi meo válide.                                  nyomd szívembe sebeit!

Tui nati vulneráti,                                 Oszd meg, kérem, kínját vélem,
Tam dignáti pro me pati,                        kinek érdem nélkül értem
Ponas mecum dívide.                             tetszett annyit tűrni itt!

Fac me vere tecum flere,                       Jámborul hadd sírjak véled
Crucifixo condolere,                               és szenvedjek mígcsak élek
Donec ego vixero.                                 Avval, ki keresztre szállt!

Iuxta crucem tecum stare,                     Álljak a kereszt tövében!
Te libenter sociare                                Szívem szíved keservében
In planctu desidero                               társad lenni úgy sovárg!

Virgo vírginum praclára,                         Szűzek szűze! Légy szívedben
Mihi iam non sis amára                           hozzám jó és nem kegyetlen!
Fac me tecum plángere                         Oszd meg vélem könnyedet!

Fac, ut portem Christi mortem                Add hogy sírván Krisztus sírján
Passionis eius sortem,                           sebeit szívembe írnám
Et plagas recolere.                               s bánatodban részt vegyek!

Fac me plagis vulnerári,                         Fiad sebe sebesítsen!
Fac me cruce inebriári,                          Szent keresztje részegítsen
Et cruóre Fílii                                       és vérének itala.

Flammis ne urar succénsus                     hogy pokol tüzén ne égjek!
Per Te, Virgo, sím defénsus                    S az ítélet napján, kérlek
In dee iudícii                                        te légy védőm, Szűzanya!

Christe, cum sit hinc exíre,                     Ha majd el kell mennem innen,
Dá per Matrem me veníre                       engedj győzelemre mennem
Ad palmam victória                               anyád által, Krisztusom!

Quando corpus moriétur,                        És ha testem meghal, adjad        
Fac, ut ánima donétur                           hogy lelkem dicsőn fogadja
Paradísi glória. Amen.                            a pálmás paradicsom!

(Source: The ultimate Stabat Mater site:  (Babits Mihály fordítása)
a musical journey through the ages...):
https://tinyurl.com/kkq3ttw

.

.

Bach:

St Matthew Passion - Matthäus-Passion - Máté-passió

(Source: YouTube):

http://tinyurl.com/pmtlqfg

.

18 1 10.

Mária Terézia

- kétrészes film -

(Forrás: MTVA):

https://tinyurl.com/y7je4ayg

.

.

Bizalom Istenben
Református Énekeskönyv 396. dicséret:

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
Bogatzkytól

Halle, 1704

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
A várfalakra őrök álljanak,
Kik bátran szólnak harcra készek,
Ha éj borul le, vagy ha kél a nap.
Hívásuk zengjen messze szerteszét,
Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

Ó, bárha lángod fellobogna
S ébredne föl sok nemzet fényinél
Ó, bár sok szolga, sarlót fogva,
Aratna, mígnem leborul az éj!
Urunk, e roppant, ért vetésre nézz:
A munka sok, a munkás oly kevés!

Küldd útra hírnökid csapatját,
És adj erőt onnan felül nekik,
Hogy veszni a pogányt se hagyják,
És szerteűzzék Sátán seregit.
Országod jöjjön el minél elébb,
Hirdetve szent neved dicséretét!

(Forrás: Református Énekeskönyv fóruma):

http://tinyurl.com/zt8rc3k

.

17 1 7.

Az örmény katolikusság Erdélyben és Magyarországon

 Írta: Dr. Székely

A hagyomány szerint 1672-ben érkezett a magyarörmények első nagyobb csoportja Erdélybe, befogadást kérvén Moldva és Lengyelország felől. Apafi fejedelem jó szívvel fogadta e dolgos népet: letelepítette őket. Főként marhatenyészéssel, tímár kézművességgel és kereskedéssel foglalkoztak. Már az Apafiaktól kaptak kiváltságokat, amelyeket később más uralkodók kiterjesztettek. 1712-ben megalapították Szamosújvárt az "örmény metropolist", amely az egyetlen, terv alapján épült város lett Erdélyben. Eredeti vallásuk szerint az örmény apostoli egyházhoz - a világ első államvallássá vált keresztény egyházhoz - tartoztak. Kezdetben magánházaknál, később bérelt fakápolnákban végezték a liturgiájukat. A 17. század végén Szebelébi kézdiszentléleki plébános és püspöki helynök két kápolnában engedélyezte a saját rítusú istentiszteleteik tartását. Az évszázad utolsó évtizedeiben - hathatós szentszéki, magyar katolikus egyházi és Habsburg udvari támogatással -, a rekatolizáció nagy lendületet vett az ortodox erdélyi románok és a felső-magyarországi rutének körében. Az erdélyi örmények Lembergben 1681-ben deklarálták az uniót, elismerve a pápa primátusát. A folyamatot Virziresco missziós unitus örmény pap vitte végig sikeresen 1709-ig. Az általa alapított és felépített Szamosújvár mellett Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós és Csíkszépvíz kanonizálódott örmény kolóniaként, amely nem csupán az örmények nagyobb számának, hanem mindenekelőtt az örmény katolikus egyház húzóerejének köszönhető. Ott építették fel első, szerényebb kőtemplomaikat, majd monumentális szentegyházaikat. Építészetileg a helyi hagyományba igyekeztek beilleszkedni, a szamosújvári Salamon-templom például a vidék késő gótikus falusi templomainak alaprajzát követi. Az erzsébetvárosiak első templomukat a Szentháromság tiszteletére építették, ahová rövidesen mechitarista szerzetesek is érkeztek. A ma is álló hatalmas Istenházát 1766-91 között emelték, védőszentje Árpád-házi Szent Erzsébet. Mellette még kilenc kápolna és templom épült a városban a hívek adakozásából. Virziresco apostoli helynök, majd püspök Szamosújváron nemcsak a lelkeket gondozta, hanem kialakíttatta a sajátos örmény barokk városképet a kereskedő polgárság számára, amely stílus a környék városi és nemesi hagyományaiba is illeszkedett. A Rákóczi-szabadságharc alatt a protestáns rendek által kiutasított Illyés püspök felkérésére ellátta a latin hívek gondozását is: papokat szentelt, harangokat áldott meg, házassági ügyekben bíráskodott, főpapi infuláns miséket végzett, szent olajokat szentelt. A magyar közjog a betelepedés után egy évszázadig különleges jogállású idegenekként kezelte az örményeket, de 1776-ban sor került a jogi integrációjukra is: ekkortól fogva betölthettek közhivatalokat, nemesekké is válhattak, ezáltal jogaik és kötelességeik megegyeztek az államalkotó többségével. Megnyílván ez által előttük a társadalmi és térbeli mobilitás, a földbirtokszerzés lehetősége is (pl. a Bánságban), szétszóródtak az országban, újabb közigazgatási, értelmiségi pályákra kerülhettek s értek el rendkívüli sikereket. A vallási uniójuk s az utóbb említett emancipációjuk és migrációjuk a Kárpát-medencében igen ritka politikai és társadalmi integrációt eredményezett. Orbán szavaival élve, ,,nem éltek vissza soha új hazájuk vendégszeretetével, amely őket legnehezebb üldöztetéseik korában befogadta. Ezen életrevaló nemzettöredék átérezte, mivel tartoznak a hazának és méltónak bizonyult arra, hogy mint magyarörmény e nemzet fiai közé számítson". A haza építményéhez a honvédelem (pl. három '48-as honvédtábornok, Pongrátz), a közigazgatás, a politika (miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, országgyűlési képviselők), a tudomány (egyetemi professzorok, orvosok, régészek), a művészetek (Hollósy, Barcsay , Kacsóh, Agárdi, Jankovics, Gross), az irodalom (Csiki, a Lászlóffy-testvérek, Alexa), a sport (Vákár, Zakariás) terén és más hivatásokban egyaránt kimagasló a hozzájárulásuk. Budapesten 1997-ben Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület alakult, periodikát jelentetnek meg, amely az idén már a 21. évfolyamába lépett. Színvonalas genealógiai, család, egyház- és helytörténeti, művészeti köteteket adnak ki, konferenciákat, előadásokat, programokat, kiállításokat, nemzetismereti tanulmányi versenyt rendeznek: újraélik, tartalommal töltik meg az ezer szállal e hazához kötődő örmény önazonosságukat. Mindeközben hatnak a "kis őshaza", Erdély maradék örmény-magyarjaira is, nem csupán eszmeileg és érzelmileg, hanem nagyon konkrét együttműködéssel, segítségnyújtással, mecenatúrával az ott folyó egyesületek örökségmentő munkálataihoz. Dr. Issekutz e közösségi reneszánsz meghatározó alakja nemcsak egyesületi vezetőként, hanem mint kerületi és fővárosi örmény nemzetiségi önkormányzati elnök, kiadványok, újság szerkesztője, tanácskozások, rendezvények, országos és határainkon átnyúló programok szervezője. Többek között a budai örmény katolikus egyházközség egyik világi vezetője is - megtisztelő Akadémiánk számára, hogy Elnök asszony e minőségében megismerteti hallgatóinkat e keresztény vallásról és egyházról mindazzal, ami a legtöbbünk ismeretanyagából hiányzik, ám fontos tudnunk róla. (Forrás: blog): http://tinyurl.com/goyvdq8

.