14 6 19.
Batthyáneum, Gyulafehérvár
Juhásztól
A Batthyáneum Könyvtár az Erdélyi Egyházmegye kizárólagos tulajdonát képező közhasználatú intézmény volt. Mindenkor féltve őrzött kincsként tekintették a főpásztorok. Majd másfél száz éven át senki sem vonta kétségbe a szóban forgó tulajdonjogot. A trianoni diktátumot követő huszonegyedik, háborús évben, amikor Dél-Erdély nem térhetett vissza, román uralom alatt maradt, került az első tudatos provokációra sor a román állami hatóságok részéről. A jó emlékű Márton Áron püspök viszont nagyon határozottan kifejezte az egyházmegye tulajdonjogához s a könyvtárhoz való ragaszkodását. 1) Az 1948. július 31-én megjelent 27.400. számú leltározási törvényre hivatkozva aztán 1949. március 16-án hatósági szervek lepecsételték és minden anyagával együtt birtokba vették a Batthyáneumot. Márton püspök egyazon hó 19-én a kultuszminiszternek a történtekért kifejezte tiltakozását 2) Mindhiába; a továbbiakban a Batthyáneum ügye ellenérdekelt pártfunkcionáriusok kezére került. 1954-ben, miközben Márton megyéspüspök börtönben sínylődött, mondott tényezők menesztették a Batthyáneum igazgatói beosztásából az egyházi kinevezésű Jellmann címzetes kanonokot. 1961. július 25-én kelt levelében azonban Márton püspök továbbra is a Batthyáneum igazgatójának tekinti Jellmannt, mivel e tiszte alól nem mentette föl őt. Közben gyakorlatilag a Batthyáneum bírósági döntés nélküli, erőszakos kisajátítása következett be. Az 1558. számú Művelődési és Tanügyi Minisztériumi rendelet alapján 1961. január 13-án a Batthyáneum a Román Népköztársaság Központi Könyvtárának ellenőrzése, bukaresti irányítás alá került. Márton püspök, börtönből való szabadulása után háromszor is kérte a Vallásügyi Osztályt a jogtalan állapot megszüntetése, az egyházmegye birtokába való visszaadás érdekében. Beadványaira egyszer sem kapott választ. 3) 1960. március 11-én gyulafehérvári telekkönyvben szereplő ingatlan épületének tulajdonjogát átírták egy új telekkönyvbe, mint a Román Állam tulajdonjogát a Batthyáneumra vonatkoztatva; a betáblázás a Gyulafehérvár Rajoni Néptanács egyszerű kérésére történt a Rajoni Törvényszék 1961. november 6-án kelt határozata révén. Jogtalan tettüket 31/1954. számú Törvényrendelet 26. és 53. cikkére alapozták, mintegy olyan jogi személy vonatkozásában, amelyik feloszlatásra került, alapszabályzata ellentétessé válván a fennálló törvényekkel, avagy a szocialista elvekkel. 4.) 1961. december 19-én a dévai székhelyű Hunyad Tartományi Döntőbíróság Márton püspök körültekintően megindokolt fellebbezését elutasította. 5.) A döntést a bukaresti Állami Bíróság 152. számú végzéssel 1962. január 26-án megerősítette. 6.) Márton püspök a bukaresti Általános Bíróságra Emlékiratot (’Memoriu’) nyújtott be, kérve az említett járási és tartományi népbírósági határozatok megsemmisítését. 7.) A román állam Főügyészsége 1962. május 21-én kelt, 12306-12040. számú átiratában negatív választ adott. Márton püspök újabb Memoir-t intézett az Állami Legfelsőbb Tanácshoz, amelyikre ismét negatív választ kapott 1963. július 3-án. Közben a Közoktatási és Kulturális Minisztérium Technikai Szakosztálya eljárást kezdeményezett a Batthyáneum nagy épületéből való kiszorítás parancsával. 1961.június 8-án felszólították a Papnevelde rektorát, hogy a hónap végéig üresítse ki a Teológia által a Batthyáneum alapításától kezdve előadótermekként és hálótermekként használt, belső folyosóra nyíló három + négy szobát a Szeminárium első emeletén. Az ügy kezelését Márton püspök fenntartotta magának. Személyesen válaszolt az említett szakosztálynak, a kilakoltatást „merénylet”-nek minősítette 8.) Márton püspök továbbra is fenntartotta az egyházmegyének a Batthyáneumhoz való tulajdonjogát. 9.) Az ekkor megindult tárgyalások, levélváltások hiábavalónak bizonyultak Sőt, 1961. X. 23-án a gyulafehérvári Végrehajtó Bizottság a Hunyad Tartományi Állami Döntőbírósághoz keresettel fordult, kérve a gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelde és Kántoriskola kilakoltatását a Gyulafehérvár, Filimon Sirbu u. 1. szám (ma: str. Gabriel Bethlen) alatt levő épületéből, azon a címen, hogy ’az alperes jogtalanul használja ezt az épületet, nincs lakbérleti szerződése, és nem fizet lakbért’. A döntőbíróság 1961. XI: 6. / 966. sz, határozattal jóváhagyta a keresetet. Kötelezte a Római Katolikus Püspökséget, hogy 1961. XI. 20-ig szeminaristáit költöztesse ki a Batthyáneum intézetéből. Márton püspök ellenáll, a hatóságok erőszakhoz folyamodnak 1962 májusában. Úgynevezett ’restaurátorok’ a hálótermek fölötti plafont kezdték áttörni, veszélyeztették az ott tartózkodó teológusok életét. Május 4-én a püspök még arra utasítja a Papnevelde rektorát, hogy „egyetlen négyzetméter területet se üresítsenek ki, és ne adjanak át senkinek”. Május 23-án azonban kénytelen elrendelni, hogy a papnövendékek a veszélyeztetett részekből kivonuljanak. Az egykori Fogolykiváltó Rend („Trinitáriusok”) templomában berendezett Könyvtár, Múzeum és Csillagda – a Batthyáneum egyházi intézmény – minden részéből erőszak alkalmazásával végül kiszorították a jogos tulajdonost. Márton püspök azonban nem mondott le az egyházmegye tulajdonjogáról. 1969-1972 között több alkalommal is magas beosztású pártállami hivatalosságokhoz fordul írásban, szerződéses megegyezés tervezetét is nyújtja. Kiindulópont ekkor az 1969. évi 724. számú Törvényerejű Rendelet, amelyik társadalmi és egyházi intézmények tulajdonában lévő értékek, történelmi, művészi és dokumentális jelentőségű tárgyak állami őrizetbe való átadásáról intézkedik. A megkeresett ’közbenjáró’ Bodnaras, a romániai Államtanács elnökhelyettese, majd Fazekas, a Minisztertanács alelnöke, Dogariu, a Vallásügyi Osztály elnöke. A jogaiért küzdő püspöknek azonban csak ígérgetésekben volt része. Küzdelme példaértékű maradt. Főpásztor utódai – Bálint, Jakubinyi – az 1990-es fordulat után ismét próbálkoztak a Batthyáneum ügyében, ez ideig eredménytelenül. A Batthyáneum felügyeletét a román Nemzeti Könyvtár (’Biblioteca Nationala’) ilyen körülmények között gyakorolja mind a mai napig. 1998. július 8-ai romániai Hivatalos Közlöny (lásd: Monitorul Oficial nr 255. partea I. 8. iulie 1998.) közölte tizenhét objektum jegyzékét, amelyeket a kommunizmus idején jogtalanul kisajátítottak, és amelyeket a román állam visszaszolgáltat az egykori tulajdonosoknak. Felsorolt javak között tizenharmadik helyen szerepel a Batthyáneum Múzeum és Csillagvizsgáló. Azaz: a kormányrendelet magát az épületet, és nem a benne levő könyvtári gyűjteményt célozta meg (kiemelés Szerzőtől.). Megjegyzés rovatban közlik, hogy a román állam 1949-ben a Könyvtárat leltár nélkül kobozta el, és nem szerepel a 175/1949. számú államosítási dekrétumban. Azonban még az épületátadásra sem kerülhetett sor; Fehér megye prefektusa fellebbezést nyújtott be a kormányhoz, megakadályozva a visszaszolgáltatást. 2002. március 7-én a Gyulafehérvári Bíróság 1193. sz. polgári ítéletében a jogos tulajdonos Érsekség javára döntött. A gyulafehérvári Táblabíróság azonban 960. sz. / 2003. április 15-én kelt határozatában azt mondta ki, hogy a Román Állam és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség társtulajdonosa az épületnek és a Batthyáneum Könyvtárnak. Az Érsekség a továbbiakban megtette a lehető jogi procedúrákat a romániai bíróságokon. Eredménytelenül. Ezért a Strasbourgben székelő Európa Tanácsnál kényszerült beperelni a román államot. 10.)
2014 nyarán kitüntető vezetésben volt részem Gyulafehérváron a ’Batthyaneum’ munkatársa, Hendre Biro asszony részéről, bő másfél órán át. A Batthyány-könyvtárban, rögtön a bejárattól balra lévő irodájában fogadott, majd lépcsőn fölvezetett a tulajdonképpeni könyvgyűjteménynek – a kézirat-gyűjteménytől teljesen elkülönülő - korabeli polcrendszert kitöltő, emeleti terébe. Bemutatkozás során megemlítette, hogy a Paris-Sorbonne-on mintegy ezer oldalas doktori disszertációt nyújtott be az elmúlt évek során, közép-európai főnemesség könyvei témában, a XVI. – XVIII. században élt gróf Batthyányakat tekintve. Majd rátért arra, hogy e tudományos gyűjtemény római katolikus alapítású, gróf Batthyány, erdélyi római katolikus püspök 1798-ban alapította. A Batthyányak a vasmegyei németújvári birtokon alapozták meg vagyonukat. Az ifjú gróf tanulmányait Grácban és Rómában végezte, 1766-ban tért vissza Magyarországra. Egri prépost korában széleskörű személyes kapcsolatokat ápolt Észak-Magyarországon, külön megbízottja is volt bizonyos Dávid személyében, aki fölvásárolt ott értékes nyomtatványokat, valamint eredeti okleveleket, leveleket és másolatokat Dobai Székelytől. Gróf Batthyány további vásárlásai kiterjedtek a lőcsei egyházi könyvtárra, szepesi prépostsági kéziratokra; vizitációi során pedig további tételeket szerzett meg a kassai domonkosrendiek és a bárfai Plébánia könyvtárából, egyéb gyűjteményekből. 1780. júniusában gróf Batthyányt erdélyi püspökké nevezték ki, a magas egyházi tisztséggel együtt járt az erdélyi Státus-bizottság elnöksége is. A püspök – valószínűsítetten „bécsi udvari kapcsolatainak is köszönhetően” – 1791-1792-ben megkapta az 1783-ban a II. József által feloszlatott Trinitárius Rend fél évszázaddal korább épült gyulafehérvári templomát és kolostorát, amelyik a katonai kincstár tulajdonát képezve zárda volt akkortájt és üresen állt. A püspök ezt átalakíttatta intézményi céljaira, valóságos „tudomány szentélyévé” téve azt – mondja Hendre asszony. Említi, hogy a tudós férfiú Batthyány egyetemi célzatú Csillagászati Obszervatóriumot is berendezett itt 1794-ben. Csillagászati tanulmányokat is folytatott itt beszerzett korszerű műszerei segítségével; kéziratban fennmaradtak ezzel kapcsolatban egyes mérési eredményei, számításai, melyek alapos matematikai tudást tükröznek. Battyhyány püspök könyvtári gyűjteményét tudatosan fejlesztette, anyagi lehetőségei függvényében. A gyűjtemény alapját Olaszhonban vásárolt több ezer kötetes könyvtár képezi. Értékes ősnyomtatványok és X-XV. századi kéziratok kerültek onnan Batthyány birtokába. 1795-ben megvásárolta Migazzi, bécsi érsek, váci püspök több ezer kötetes könyvgyűjteményét. Megbízottja, Dávid, Itáliában kéziratokat másolt e püspöki gyűjtemény céljaira. Batthyány Kolozsvárról áthozatta a püspöki nyomdát, amit az intézmény földszinti helyiségeiben működtetett, kiadványaival gyarapítva a könyvtári gyűjteményt is. Gróf Batthyány az ily módon alapuló intézménynek adományozta a könyveken kívül kéziratokból álló magángyűjteményét. Ebben találhatók oly fontos saját iratok is, mint a Püspökség gazdálkodásával kapcsolatos naplószerű feljegyzései, amelyek arra mutatnak, hogy ezeket az ügyeket szakértelemmel, alapossággal és oly gondosan kezelte, mintha saját nagybirtokának ügyeit intézné – említette Hendre asszony. 1798 nyarán gróf Batthyány püspök fontosnak érezhette létrehozott intézete – Könyvtára és a Csillagda - sorsáról írásban rendelkezni. Az alapítólevél szerint a püspök ingatlan-értékeket hagyott az intézetre, amikhez hozzájárult a Könyvtárra és a Csillagvizsgáló költségeire tett kiadás - a Batthyáneumra fordított összeg eszerint megközelíthette a korabeli nyolcvanezer forintot (többet, mint a magyar nemzeti könyvtárat alapító gróf Széchenyi alapítványa – tehetjük hozzá). Azonban az alapító Batthyány már a könyvtár gyarapítására nem volt képes tőkét rendelni. Jóval később, 1912-től a magyar állam rendelt pénzösszeget végül a könyvállomány gyarapítására, annak közgyűjteményi jellegéhez mérten. Batthyány 1798 novemberében meghalt, az intézmény pedig az idők múltán valóságos múzeummá vált – így az alapító gyűjtői kora tudományos paradigmáinak és megelőző korok írott szellemi értékeinek is kincses lenyomatává. Mint ilyen, kiváló terephelye volt művelődéstörténészek sora kutatásainak az elmúlt évszázadban. Külön fölemlítette Hendre asszony Varjú 1899. évi, a Batthyáneum-ra vonatkozó közléseit, illetve Jakó múlt századi akkurátus történészi könyvtár-kutatását. Előbbivel kapcsolatban Hendre asszony állítja, hogy részéről a Varjú által feltárt adatok bőséges pontosításra szorultak, és ő azt elvégezte megközelítőleg ötszáz oldalas, román nyelven megírt részletes hibakimutatás formájában. Tudományos adatpontosítás ez, amit kész szakkönyv megjelentetés céljából kiadó rendelkezésére bocsátani. Kijelentésére, miszerint némiképp tanácstalan, mely kiadóknak ajánlhatná föl munkáját, említem, hogy román nyelven, erdélyi-és magyar vonatkozásban esetenként a kolozsvári, román Mega könyvkiadót látom számottevőbben publikálni. Hozzátettem: semmiképp sem tisztem tárgyban tanáccsal szolgálnom. Mosolyogva megjegyeztem azonban, hogy valószínűsíthető: ha magyar nyelvre lefordítva rendelkezésre állna Hendre asszony e munkája, bizonyára számottevő érdeklődésre számíthatna Erdélyben magyar nyelvű könyveket megjelentető több kiadó részéről, amelyek egyike az igényes tudományos munkát bizton megjelentetné. 11.) Doina asszony teljes elismeréssel emlékezett meg a jó emlékű Jakó professzor akkurátus itteni történészi munkálkodásairól. Például: Jakó egyik közlésében olyan - csupán két számban napvilágot látott, a gyűjteményben meglévő periodikum adott oldalán szereplő - tulajdonosi bejegyzést említett, ami a Batthyáneum katalógus-szerű cédulai kimutatásában adatként nem szerepelt. S valóban, kézbe véve a kiadványt, adott lapon pontosan ott a Jakó professzor által idézett kéziratos bejegyzés… A Könyvtár katalógus(ai)ról, gyűjteményi kötetszámról, könyvtári egységek darabszámáról, továbbá a szintén a Batthyáneum intézményhez tartozó érem-és ásványgyűjteményről egyébként szó egyáltalán nem esett a különben alapos vezetés során. A Könyvtár gyűjteményét bővítő korabeli hagyatékokról is alig esett szó. Például Fogarassy püspök az akadémiai jellegű Főiskolára hagyta körülbelül ötezer kötetes könyvtárát, melyiket a püspök halála után a Batthyáneumban helyeztek el – közli Varjú. Tudjuk, hogy annak idején mindenek előtt a Könyvtár törzsanyaga rendezésének, szakok szerinti felállításának és katalogizálásának kellett sorra kerülnie. Cseresnyésről ismeretes, hogy az 1821-1824-es években a korabeli állapot szerint teljes cédulajegyzéket készített, állványokon helyezte el az egész könyvkészletet, megírta a helyrajzi- és szakkatalógusokat. Varjú pedig – említi 1899. évi közlésében - szemlézése során a főteremben elhelyezett törzs-könyvtárat abban az állapotban találta amint azt Cseresnyés könyvtárnok felállította. „Azóta semmit sem osztottak bele, s így tökéletesen hű képét nyújtja egy, a XVIII. század végéről vagy a XIX-ik elejéről való nagykönyvtárnak” – közölte. Abban a főteremben, illetve a további kettőben jártam most; a könyvtár ténylegesen nagy termében - amelyik a hajdani templom hajójából és szentélyéből van alakítva – és amelyik a Batthyány-féle törzskönyvtárt foglalja magában, bizonyára úgy, amiképpen az az 1824. évi, befejezett rendezéskor volt. „Ebből jobbra nyíló ajtón át gyarlón világított négyszögletű helyiségbe lépünk, amely festetlen, durván összerótt, a boltozatig emelkedő állványokon az újabb szaporodások anyagát rejti” – közli Varjú. „Innen nyílik három alacsony, boltíves, a szeminárium udvarára néző szoba; két elseje a Fogarassy-könyvtár helyiségéül, harmadika lomtárul szolgál” – teszi hozzá. „Az 1824 óta összegyűlt szaporulatok a lehető legcélszerűtlenebbül vannak a rosszul megvilágított oldalszobában összezsúfolva. A helyiségnek a közepét is állványok foglalják el s az ezek és a fal-menti polcok közti hely oly szűk, hogy a legfelsőbb sorokból még létrával is nehezen lehet kiszedni a könyveket. A szobában mintegy tizenötezer kötet könyv van minden rend nélkül felhalmozva. Tartalmáról, jegyzékek híján, fogalmat sem lehet alkotni; nem lehetetlen, hogy sok becses munka van benne. Magában foglalja, számos kisebb gyűjteményen kívül, Kováts Miklós és Lőnhart Ferenc püspökök s Buczy Antal kanonok könyveit, továbbá az akadémiai kiadványok egy csomó kötetét, melyeket időnként ajándékba kapott a könyvtár. E könyvtömeg rendes felállítása s jegyzékbe vétele fölöttébb kívánatos, mert ez alkotja, a Fogarassy-gyűjtemény mellett, a Batthyány-könyvtár modern részét” - említi Varjú. „ Fogarassy püspök könyveinek sorsa, mint már említettem, függőben van” - folytatja – „de remélhetőleg akképpen fog eldőlni, hogy a gyűjtemény beosztatik a főkönyvtárba. Jelenleg két oldalszobában s a nagy terem közepén van még azon szekrényekben felállítva, amelyekben a püspök tartotta. A legutóbb megejtett számlálás szerint 4405 kötetet tartalmaz s írott betűrendes katalógussal van ellátva” – írja. Közli, hogy a régi magyar könyvtár elég tekintélyes számú darabbal van képviselve a Batthyáneumban. Hozzáteszi: „Kétséget sem szenved, hogy alapos kutatás, esetleg új katalógus készítése révén még számos magyar munka jönne napfényre a könyvtárban, annál is inkább, mert Szabó Károly a későbbi szaporodásokat egyáltalán nem vizsgálta át.” „Az I. és II. részbe tartozók felsorolása, miután azok a Régi Magyar Könyvtárban teljes címükkel megtalálhatók, fölösleges lenne. A III. részbe tartozók is jórészt megvannak a R. M. Könyvtár legutóbb megjelent köteteiben, de ezek közül több igen nevezetes bejegyzéseket tartalmaz, a néhány hiányzó pedig oly nagy ritkaság, hogy szükségesnek tartom az általam látottakból az 1510 előttieket valamennyit, az azutániakból pedig egy-két kiváló darabot felsorolni” - írja. Varjú ismertető írásának a Magyar Könyvszemlében, 1899-ben megjelent harmadik részében 165 (százhatvanöt) ősnyomtatvány tételt, illetve 1500 – 1520 között megjelent könyvcímet sorol. Megvallása szerint szükségesnek tartotta az általa 1899-ben látott „törzskönyvtári” anyagból mindenek előtt az 1510. év előtti ősnyomtatványok valamennyijét, az az utániakból pedig „egy-két kiváló darabot” tételesen felsorolni. Felsorolását 1465. év előtti kiadvánnyal kezdi. Külön helyiségben vannak elhelyezve a kéziratok és az ősnyomtatványok – jegyezte meg Varjú, hozzátéve: az ősnyomtatványok számát az 1885. évi könyvtárstatisztika 696-ra teszi. A főteremben elhelyezett Batthyány-féle törzskönyvtár köteteinek száma pedig 18.334 az 1885-ik évi könyvtárstatisztika szerint. 12.) Megemlítendő, hogy az OSZK szakemberei a Batthyány gyűjteményt s annak katalógusát bizonyosan behatóan ismerik, és tudhatóan figyelemmel követik a számon tartott gyűjteményi darabok sorsát. Mint tudjuk, a Batthyány-gyűjtemény egyházi személyek hagyatékával, adományaival utóbb is gyarapodott.1912-ben közgyűjteménnyé nyilvánították, magyar állami támogatást kapott könyvek vásárlására. Egyazon évben páncéltermet hoztak létre a legértékesebb könyvek őrzésére. A Katolikus Lexikon Batthyáneumra vonatkozó szócikkében szereplő adatok szerint 1914-ben a gyűjtemény értékesebb könyveinek egy részét, 1940-ben egyes kéziratait Magyarországra szállították. Az 1930-as években alapállományának egy részét eladták. 1949-ben a román állam a gyűjteményt lezárta és 1950-ben államosította. Azóta Románia nemzeti könyvtárához tartozik és csak külön engedéllyel rendelkező kutatókat fogad. Külön említést érdemel, hogy Hendre asszony elmondása szerint ő, mindmegannyi vonatkozó munkája során – beleértve a párizsi doktorálás kutatási előmunkálatait is –Dr. Tîrziman-nak, a bukaresti román Nemzeti Könyvtár (’Biblioteca Nationala a Romaniei’) igazgatónőjének folyamatos, kiemelkedő támogatásában részesül.
Ellentmondásosak – egymással össze nem vethetők - a közkeletű forrásokban világhálón közzétett számadatok a Batthyáneum Könyvtárban ma őrzött kultúrkincs, a gyűjtemény tényleges állománya vonatkozásában - látogatásomra felkészülőben, illetve a látogatást követő tájékozódásaim során részint erre a megállapításra jutottam. „A könyvtár részét képezi több mint ezerkétszáz történelmi értékű kézirat, hatszáz ősnyomtatvány, a XVI – XVIII. században nyomtatott ötven ezer kötet, s mintegy tizenkilenc ezer történelmi dokumentum ” – közli 2004/1 számában a ’National Geographic”. Említi a Batthyáneum számos könyvtári ritkasága között a könyvtár legnagyobb értékű kincsét, a Codex Aureus-t: „A korábbi évtizedekben - a könyvtárat elkobzó kommunista rendszer idején - ez a kódex volt Románia nemzetközi kölcsöneinek a fedezete” - közli. 13.) A Wikipedia szerint: „A (Batthyáneum) gyűjtemény legjelentősebb részlege a könyvtár, amelynek hatvanezer kötete között 927 kötetnyi kézirat és kódex és 565 ősnyomtatvány található”. „Itt őrzik a Románia területén található középkori latin kódexek 80%-át.” Értékes bibliagyűjteménye hatszáz kötetes. A kódexgyűjtemény legértékesebb darabja a Codex Aureus, a lorschi Bencés Apátságban, 812-ben, arany betűkkel írt Máté- és Márk-evangélium. A Gyulafehérvári-kódexben glosszaként maradt fenn a „Gyulafehérvári sorok” nevű magyar nyelvemlék (1310–20). Itt őrzik a Batthyány-kódexet, a legrégebbi ismert magyarországi kéziratos protestáns énekeskönyvet.” 14.) A két közkeletű közlés - jóllehet jelentős értékkel bíró kincseket említ – csak ősnyomtatványok számát tekintve is rögtön számottevő eltérést mutat: harmincöt ősnyomtatvánnyal kevesebb szerepel a második közlésben az elsőbben említetthez képest. Románia Nemzeti Könyvtárának közlése a Batthyáneum-mal, mint ’fiók-intézményével’ (’filiala’) kapcsolatban, a gyűjtemény számszerűségét tekintve csupán ennyi: „A Batthyány Könyvtár magját, ennek kincs-alapját Batthyány Ignác 18000 bibliográfiai egységből álló magán gyűjteménye képezi, amelyik (Kr.u.) IX. századból és későbbi korokból származó kéziratokból és nyomtatványokból áll” 15.) Egyik mérvadó közlésnek mindmegannyi közül a Katolikus Lexikon mindenkori vonatkozó közlését kell tekintenünk. Batthyáneum: tudományos gyűjtemény„ érmegyűjtemény – „A könyvtár magvát Batthyány Ignác 18.000 kötete alkotja. Ez az idők folyamán Bekel, Buczy, Fogarasy, Kováts, Lönhart, Mailáth, Temesvári és mások adományaiból többszörösére gyarapodott. Mailáth püspök 1912-ben egyházművészeti múzeummal egészítette ki (100 db ötvösmű, hímzett ruha, festmény). Jelenleg van 927 kötet kézirat és kódex (1122 mű), 565 ősnyomtatvány. (A Románia területén található kéziratos latin kódexeknek 80, az ősnyomtatványoknak 50 %-a.) Az 1711 előtti magyar nyelvű és magyarországi nyomtatványok száma meghaladja a 200-at. Az ex libris-gyűjtemény több száz darab. A kódexek között különös értékű a Codex Aureus (9. századi, arany betűkkel írt Máté- és Márk-evangélium), a Lukács-evangélium (9-10. század), egy Ovidius-kézirat (13. század), Sallustius: De bello Jugurthino (10-12. század), egy illuminált zsoltároskönyv. (13. század), egy francia hóráskönyv (14. század), az esztergomi misekönyv (1377, Henrik csukárdi plébános munkája, a hazai könyvművészet egyik legelső emléke), von Laber: Jagd című költeményének egykorú (14. századi) kézirata. Egy ferences eredetű latin prédikációkötetben (Gyulafehérvári-kódex) található a harmadik legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Gyulafehérvári Glosszák (1310-20). Magyar nyelvű bibliai részleteket tartalmaz a Döbrentei-kódex (1508). A Batthyány-kódex (1556-63) a legrégibb ismert kéziratos magyar nyelvű protestáns énekeskönyv. Az ősnyomtatványok között unicum Ovidius: Epistulae heroides (Milánó, 1494). Nemzetközi jelentőségű a 600 kötetes, igen ritka szláv nyelvű kiadásokat is tartalmazó bibliagyűjtemény. Magyar művelődéstörténeti szempontból fontos, hogy több katolikus alapítású könyvtár részben vagy egészben ide került. Így a bártfai és lőcsei plébániáé, a szepesi préposté, a kassai dominikánusoké, az alvinci anabaptista hitközségé, néhány erdélyi jezsuita kollégiumé. Ezekben számos okirat, kézirat van, mint pl. a szebeni plébánia anyakönyve (1357-1630), a Liber diurnalis cum necrologio Scepusiensi (14. század). Dobai Székely könyveivel együtt 15 kötetnyi eredeti és másolt oklevél került a könyvtárba. A Migazzi-gyűjtemény nagy számban tartalmazza bécsi és magyarországi humanisták (Celtis, Fabri, Schedel, Tritheim stb.) köteteit. Könyvtárőrök voltak: Dániel (1780-90), Bede (?-1799), Deák (1799-1801), Cseresnyés (1801-29) - Cseresnyés 1821-24-ben a könyvtárat szakok szerint rendezte, katalogizálta (betűrendes cédula-, helyrajzi és szakrendi kötetkatalógus 18.201 egységről) Ötvös ezt 1855-61 között kiegészítette. A törzsállomány újabb gyarapodása földolgozatlan - Buczy (1829-39), Andrássy (1839-48 és 1850-60), Lukácsy (1848-50), Barts (1860-68), Beke (1868-72), Kóródy (?-?), Szentiványi (1907-19) - Szentiványi az 1910-es években katalogizálta a kéziratokat; Rákóczy 1915-1918-ban az ősnyomtatványokból külön gyűjteményt alakított ki, a kiadványokat meghatározta. Ennek alapján Baráth 1938-ban kéziratos ősnyomtatvány-katalógust készített. Könyvtárőr volt Marza (1989); az újabb adatok hiányosak… Szemelgetés a szócikkben hivatkozott szakirodalomból: - Index manuscriptorum Bibliothecae Batthyanianae dioecesis Transsylvaniensis. Az Erdély egyházmegye Batthyáni-Könyvtár kéziratai névsora. Kiadja Beke - Károly-Fehérvár, 1871; - [Varjú: A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár, 1-7. (!) közli]: Magyar. Könyvszemle 1899:134-175, 209-243, 329-345; 1900:17-55, 131-169, 228-249, 337-361, 1901:24-52; - Batthyáneum / szerk. és kiad. Gyárfás, 1-2. kötet - Brassó, 1911-13.; - Kiállítási kalauz / Közzéteszi a Batthyány Intézet - Gyulafehérvár, 1912.; - SZIA Értesítő 1921:76. (Vargha: A gyulafehérvári Batthyáneum viszonya a magyar kódex-irodalomhoz); - Szarvasi: Magánkönyvtáraink a XVIII. században. Bp., 1939:32. (Az OSZK Kiadványai, VII.); - Szentivány: Catalogus concinnus librorum manuscriptorum Bibliothecae Batthyányanae. Ed. 4.- Szeged, 1958.; - Kulcsár: Catalogus incunabulorum Bibliothecae Batthyányanae - Szeged, 1965.; - Jakó: A Batthyány-könyvtár történetéből. 1. A Migazzi-gyűjtemény megszerzése in: Könyvtári Szemle (Bukarest) 1969:125. 16.).
Ellentmondásosak a közkeletű forrásokban világhálón közzétett adatok a Batthyáneum Könyvtárának újabb-kori tulajdonjogi állapota vonatkozásában is. Egyebekben a fentebb hivatkozott National Geographic közlés rámutat: az akkori román kormánypárt, a román Szociáldemokrata Párt (’PSD’), kormányra jutását követően a román Kulturális Minisztérium bekapcsolódott a Batthyáneum tárgyában folyó pereskedésbe. 'Theodorescu kulturális miniszter például kijelentette: Románia számára elfogadhatatlan, hogy egy kisebbségi magyar egyházé legyen az a könyvtár, amelyiket külföldön eddig a román állam tulajdonaként tartottak számon.' Azonban – pontatlanul - a cikk úgy említi, hogy „a gyűjteményt, beleértve az épületet és „a benne lévő értékeket” a román kormány 1998-ban rendelettel visszaadta eredeti tulajdonosának. Említi továbbá, hogy a gyulafehérvári Fellebbviteli Bíróság 2003. évi ítéletében társtulajdonossá tette a román államot. A későbbiekben azonban törvényerőre emelkedett a fent említett kormányrendelet, „jogilag tehát a Batthyaneum hiánytalanul, vagyis épületével és könyvállományával együtt illeti meg a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget. A gyakorlatban azonban a román állam továbbra is társtulajdonosnak tartja magát. Ez azt jelenti, hogy az Érsekségről senki - maga az érsek sem - teheti be a lábát a Batthyaneumba állami jóváhagyás nélkül. A katolikus egyház neves külföldi vendégek látogatása alkalmából is külön engedélyeket kénytelen kérni a gyűjtemény megtekintéséhez.”- zárul a ’National Geographic-cikk a világhálón. Az említett Wikipedia-cikk írója is tévedésben van: „Egy kormányrendelet ugyan 1998-ban elrendelte, hogy vissza kell szolgáltatni ((a Batthyáneumot)) a püspökség jogutódjának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, de a rendeletet nem hajtották végre, mert a Szociáldemokrata Párt városi szervezete keresetet nyújtott be ellene. Azzal érveltek, hogy Batthyány Ignác az intézményt a Püspökségre és Erdélyre hagyta. Az érvelést ugyan több bíróság is elutasította, de legfelsőbb fokon, 2003-ban helyt adtak neki. Az Érsekség a döntés ellen az Európai Emberjogi Bírósághoz fordult.” Emlékeztetőül: „(az 1998. évi) kormányrendelet magát az épületet, és nem a benne levő könyvtári gyűjteményt célozta meg. (kiemelés Szerzőtől.) 17.)
Doina asszony odavezetett aztán a gyűjtemény előterében álló, a szűrt, külső világlásból is halványan részesülő fehér szoborhoz – az alapító Batthyány püspök mellszobrához. Alkotója Borteş, gyulafehérvári szobrászművész. A megvilágítás a szobor-ábrázolás jobb profilját átszellemült szellemi emberként, a bal profilt jóságos mosolyú főpapként emelte ki a félhomályból. A sikerült alkotás rokonszenves, jóságos arcú embert mutat, hasonlót Batthyány püspök egy fennmaradt arcképi ábrázolásához. Doina asszony a továbbiakban élénken ecsetelte megfigyelését: a ’tudomány szentély’ termek megőrzött eredeti festés díszítéseinek egységes rendszer-jellege van, azok összefüggésre mutatnak - részleteikben, miniatűr falfestményekként az alattuk elhelyezett egyes tudományszakok jelzésére szolgálnak adott könyvgyűjtemény-részek fölött.
Bukarest hallgatólagos jóváhagyásával kerülhetett sor utóbbi időben egy ereklye-kiállítás megrendezésére is a Batthyáneum egy különálló termében. Hendre asszony lelkesen mutatja végezetül a tárlókban, igényes rendben elhelyezett egyes – Magyarországon, iparművészeink által restaurált – középkori, a XVII-XVIII. századi Erdélyből való női ruhákat. Korabeli festmények, egyéb ábrázolások nyomán jól beazonosítható kiállítási tárgyakat - fegyveri, ékszeri, öltözködési kellékeket – mutat a tárlókban sorra, adja magyarázatukat, egyházi öltözékekkel, sisak-maradvánnyal bezárólag. A leletek 1907-1914 között Postáék által a gyulafehérvári Szent Mihály Katedrálisban, annak restaurálása során feltárt harminchárom sírból valók. Ez a régészeti, kegyeleti anyag szintén megbecsülendő nemzeti kincsünk. Az első Világháború zajlásakor a leletek két ládába kerültek elhelyezésre, és a Batthyáneumban, Gyulafehérvárt maradtak. A ládák egyike a közelmúltig beszegezetten állt, a benne lévő kincs Hendre asszony kezdeményezésére, a láda fölbontása nyomán került napvilágra. Ebből való a kiállítás anyaga, többek között tételezetten fejedelmi maradványok is - I. Rákóczi Györgyé és egyes családtagjaié, például. Ugyanott Szeredai és Mihályfi kanonokokról, Gyulaffi kancellárról valló régészeti emlékek... Hendre asszony elmondása szerint ő, aki Lyonban nemzetközi szakminősítést is szerzett, túlnyomó részben meggyőző módon el tudta végezni a művészi kivitelezésű textil-munkák restaurálásának szakértőjeként a fennmaradt Pósta-féle lelet-jegyzék alapján a tárgyak behasonlítását, meghatározását. Említi, hogy e kiállítási darabokra vonatkozó kutatási eredményei tárgyában az utóbbi években több romániai tudományos rendezvényen szerepelt, így régészek 1911. évi, nagyszebeni országos tanácskozásán. Ehhez képest furcsálltam kérdésemre adott őszinte válaszának tartalmát: magyarországi szakemberekkel a szóban forgó kincses kiállítás tárgyában mi kapcsolata sincsen. Felvetésemre, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőjével föl kellene vennie a kapcsolatot, válasza igenlő volt. Érdeklődésemre – I. Rákóczi Györgynek tulajdonított sisak-maradvány kapcsán – miszerint Hadtörténeti Múzeumunk szakértőire is gondolni kellene, végleges beazonosításhoz, Dr. Veszprémy nevét említi, ám kapcsolattal az irányban sem rendelkezik…Végezetül Hendrea kolléganő felvetésére, miszerint kérdéseim volnának-e, válaszom udvarias, de határozott „nem” volt. Összegző megállapításokhoz – kijelentéshez - vagyok szokva, lehető alapos előtanulmányok végzését követően. És számomra sem kérdéses, hogy méltányosan igazságos az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegye számára alapított Batthyáneum Könyvtárat is jogos tulajdonosának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek hiánytalanul visszaszolgáltatni, leltározását legjobb erdélyi magyar és magyarországi könyv-és kultúr-történészeink folyamatos szakmai igénybe vételével végezni el, jogi helyzetét pedig – akár magyarországi, illetve Szentszéki kiváló segítség igénybe vonásával is - rendezni. Méltányossági szabályok közeli jövőbeni felállítása csökkenti konfliktus esélyeit, egyben fokozza a megoldás reményét.
Budapest, 2014. VI. 10 – 19.
Jegyzetek
1.) lásd: Gyulafehérvári Érseki Levéltár – továbbiakban: GYÉL: Num. 1573 – 1941; 2.) GYÉL: Num. 609-1949; 3) Márton püspök levele a Közoktatási Minisztérium Technikai Szakosztályának: GYÉL: Num. 914 – 1961; 4.) Dos. Nr. 854/1961; 5.) másolata: GYÉL: 35. doboz; 6.) GYÉL: Num 1335 – 1961 ; 7.) GYÉL: um. 1335 – 1962; 8.) GYÉL: Num 914 – 1961; 9.) GYÉL: Num 914-1961. júl. 26.
10.) fenti tényközléseket lásd: Dr. Marton: A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye a 20. században – Csíkszereda: Pro Print Könyvkiadó, 2014. – a 195 – 199. oldalon
11.) Valószínűsíthetjük, hogy – ha megjelenik – Hendre asszony e szóban forgó munkája bukaresti intézmény, a fölérendelt Románia Nemzeti Könyvtára engedélyével, román nyelven kerülhet kiadásra. A mondott intézmény saját kiadóval rendelkezik.
12. Varjú: A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár In: Magyar Könyvszemle, 1899. Lásd: http://tinyurl.com/ndcl3rf
13.) http://tinyurl.com/kahzb5y
14.) http://tinyurl.com/lh9pcwu
15.) ’Nucleul de astăzi al Biliotecii Batthyaneum, totodată fondul-tezaur al acesteia, îl constituie colecţia privată a episcopului Batthyány Ignác, formată din 18.000 de unităţi bibliografice, tipărituri şi manuscrise datate începând cu secolul al IX-lea’. Lásd: http://tinyurl.com/pw38a9r
16.) http://tinyurl.com/pytshom
17.) i.. m. : Dr. Marton
(Megjelent a "Könyv, Könyvtár, Könyvtáros" 2015/1. számában, 2015 májusában)
.
