14 3 28.
1956. november 3. Szoboljev szovjet küldött cáfolta az ENSZ-ben, miszerint újabb szovjet fegyveres erők léptek volna Magyarország területére.
1956. november 4. Zsukov (G. K.) magyarországi helyzetjelentése 12.00-kor: 'Folyó év november 4-én, 6 óra 15 perckor (moszkvai idő szerint,) a szovjet csapatok megkezdték hadműveletüket a rend megteremtésére és a népi demokratikus hatalom helyreállítására Magyarországon. Az előre kidolgozott (!!!) hadműveleti terv alapján (kiemelés: Justitia Bizottság) csapataink elfoglalták a reakció olyan fő vidéki támaszpontjait, mint Győr, Miskolc, Gyöngyös, Debrecen, valamint Magyarország más megyeszékhelyeit. Nagy Imre kormányának minden tagja bujkál. Felkutatásuk folyamatban van.'
1956. november 26. Kádár rádióbeszédéből: „Megígértük, hogy nem indítunk büntető eljárást Nagy Imre és barátai ellen múltbeli bűneikért, még ha később maguk is elismerik azokat. Tartani fogjuk magunkat ehhez az ígérethez”. Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb
………………………………………………………..…..…..
3.§.
A Szovjetunió Magyarország elleni 1956-os katonai intervenciója
I.
Bevezetés
Közvetlen és közvetett bizonyítékok alapján igazolható, hogy 1956-ban (október-november hónapokban) a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el hazánkkal szemben, hadüzenet nélkül, mintegy 160-180 ezer főt számláló (lövész, tüzér, harckocsizó, műszaki, légi deszánt, repülő, légvédelmi, híradó, belügyi, vegyvédelmi, stb.) csapatokkal hadműveletek sorozatát hajtotta végre, részben a polgári forradalmi erők, kisebb részben pedig, a Magyar Néphadsereg alakulatai és objektumai ellen.
II.
Alapfogalmak
Agresszió: a nemzetközi jogban egy állam erőszakos, főként katonai fellépése, egy másik állammal szemben. Adott körülményekben, agressziónak minősül(het) egy államnak a másik állammal szembeni fenyegető (támadó) viselkedése. Agressziónak számít az is, ha egy szuverén állam felségterületét idegen fegyveres erők szándékosan megsértik, és tiltakozás vagy felszólítás ellenére sem távoznak onnan.
Agresszor: az erőszakos (fegyveres) támadó (agressziót kezdeményező) fél.
Háború: az államközi (politikai, ideológiai, gazdasági, faji, vallási, stb.) konfliktusok fegyveres erőszakkal történő megoldása.
Háborús bűncselekmény: a polgári lakosság elleni erőszak, a háborús fosztogatás, a bűnös hadviselés, a harctéri fosztogatás, a fegyverszünet megszegése, a hadikövet elleni erőszak, a vöröskereszttel való visszaélés és külön jogszabályokban meghatározott egyéb bűntettek. A HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNYEK BÜNTETHETŐSÉGE NEM ÉVÜL EL!
Hadművelet a fegyveres erők tevékenységének egyik formája, cél, hely és idő szerint összehangolt csapások és manőverek összessége, egy meghatározott (kitűzött) hadműveleti feladat teljesítése érdekében.
Fegyveres küzdelem: a háború sajátos ismérve, a hadviselő felek katonai szervezetei között lezajló harctevékenységek, meghatározott célok teljesítés érdekében.
III.
A szovjet katonai intervenció a nemzetközi katonapolitikai helyzet függvényében
1./ A szovjet katonai felderítési adatok birtokában Hruscsovék már szeptemberben „észlelték”, hogy valami készülőben van Egyiptom ellen, ezért megtették a szükségesnek látszó lépéseket a közel-keleti események „kezelésére”. Nem volt nehéz a felderítés feladata, mivel 1956. szeptember 13-án, Begin izraeli politikus (1977-1983 között miniszterelnök), a Herut Párt Herut c. lapjában „elkotyogta”, hogy: „Ha létre jön a nyugati hatalmak közös akciója Egyiptom ellen (a Szuezi-csatorna 1956. július 29-én történt államosításának megtorlása céljából), akkor Nasszer elnöknek pár nap alatt vége lesz”. Természetesen nem csupán ez volt az egyedüli információ az Egyiptom elleni agresszió valószínűsítésére, hanem azok az ügynöki, légi, hadászati rádió(-elektronikai) és számtalan más felderítési adatok, amelyek alapján a szovjetek kidolgozhatták többvariációs terveiket a várható helyzet kiaknázására. Készen álltak arra, hogy - adott esetben -, katonai erővel is „megsegítik” Egyiptomot, az imperialisták agressziója ellen. A segítség részben légi úton, részben haditengerészeti erőkkel lett volna végrehajtható, de benne volt a nagy „sakkjátszmában” az is, hogy a szovjetek Közép-Európában, esetleg Nyugat-Európában újabb pozíciók (területek) megkaparintásával kárpótolják magukat, ha a Nyugat le lesz kötve Egyiptommal. Hruscsov nem felejtette el azt a híressé vált sztalini mondást, miszerint: „A zsákmány azé, aki megszerzi!”. Ennek érdekében nagyszabású előkészületeket tettek a szárazföldi erők harckészségének és harckészültségének fokozására, tartalékokkal, lőszerrel és üzemanyagokkal való ellátására, hogy adott esetben késedelem nélkül mobilizálhatóak legyenek harctevékenységek végrehajtására. Mindezek a készülődések rendkívül nagy titokban folytak, de utólag rekonstruálni lehet a szovjet kormány és a katonai vezetés szándékát, a csapatok mozgási időpontja, felkészültsége, feltöltöttsége, mennyisége és összetételének elemzése segítségével.
2./ A Magyarországon állomásozó Különleges Hadtest személyi állománya szabadságolásának korlátozása, illetve beszüntetése szeptemberben megkezdődött! Mindez nem magyarázható a magyar belpolitikai helyzettel, mert sem szeptemberben, sem október első felében nem történt semmi olyan esemény hazánkban, amely katonai erők harckészültségének megerősítését igényelte volna, sőt még a honvédségnél vagy a rendőrségnél sem léptettek életbe semmilyen korlátozó vagy megerősítő intézkedéseket. Hruscsov és harcedzett katonai stratégái, Zsukovval az élükön, úgy ítélték meg, hogy az adott helyzetben (óvatosan és sokrétűen álcázva) meg lehet kezdeni csapataik nyugati irányba történő átcsoportosítását, és egy kedvező pillanatban (a váratlansági tényezőt kihasználva) érvényesíteni lehet a nyugati államok szárazföldi erőihez viszonyított - nyomasztó nagyságrendű - erőfölényüket (élőerőben, harckocsikban, páncélozott szállító-járművekben és tüzérségi eszközökben). Ezzel a hruscsovi „megközelítési” taktikával, néhány évvel később újra találkozik a világ, a Karib-tengeri krízis kirobbanása során (1962. október 22-én), amikor a Kubába („lopva”) átszállított „föld-föld” típusú rakétakomplexumok és szovjet katonák jelenlétére fény derült. Visszatérve földrészünkre és ’56 őszére, október közepéig mintegy 110-120 szovjet hadosztály állt ugrásra készen, hogy Európában vagy (esetleg) a Közel-Keleten akcióba lendüljön. Az európai főhadszíntérnek számító ún. Északi Hadsereg Csoportnál,- Lengyelország - NSZK - BENELUX államok irányában: 80-90, a Déli Hadsereg Csoportnál pedig, az ún. „másik irányban” Ausztria - Olaszország + Ausztria - Franciaország felé: 30-40 hadosztály állt mentre és bevetésre készen, a seregtestek első és (részben) a második lépcsőiben. Egy Európában lezajló VSZ - NATO összecsapásnál ezek az erők kiegészültek volna a lengyel, NDK, csehszlovák, magyar, bolgár és román haderők kijelölt csapataival. Ebben az időszakban a Magyar Néphadsereg létszáma 200 ezer fő körül mozgott, és gyatra felszerelése ellenére, jelentős erővel, valamint több tízezer hősi halottal járult volna hozzá a szovjetek kalandjához. A szovjet haderő béke-létszáma megközelítette az 5 milliót (!), de e mellett, kb. 25 millió (!) kiképzett tartalékossal is számolhattak. Tekintettel arra, hogy hadászati bombázóerőik, légi szállító kapacitásuk és haditengerészeti erőik nem voltak egy „súlycsoportban” a NATO, valamint a nyugati blokkhoz tartozó államokkal, ezért a Közel-Keleten kirobbant fegyveres összecsapásokba való beavatkozási szándékuk kiszivárogtatása csupán a fenyegetés, az ígérgetés és a blöffölés sajátos keverékét képezte, de figyelemelterelési funkciója teljesítésével, a szovjet szárazföldi erők csapatainak szándékát, valamint mozgását (csoportosítását) is álcázta.
3./ A szovjet kormány utasítására, 1956. október 23-án 19.45-kor (!), a Kárpáti Katonai Körzet parancsnoka (P. I. Batov hadseregtábornok) harci riadót rendelt el, és parancsot adott egy lövész és egy gárdahadosztály részére, hogy Csap-Beregszász-Nagyszőlős térségében lépjék át a szovjet-magyar határt, és vonuljanak a Szolnok-Abony, Hatvan-Jászberény körzetekben kijelölt gyülekezési körletükbe. Valójában: a magyar határ megsértése, és fegyveres erők beözönlése hazánk területére már agressziónak minősül, függetlenül attól, hogy harctevékenységgel vagy harctevékenység nélkül zajlott le az akció, mivel egy szuverén állam felségterületének ilyen jellegű (durva) megsértése teljes mértékben kimeríti a fegyveres erőkkel történő (közvetlen) fenyegetés kritériumát, az érdekellentétek feloldásának fegyverekkel való megoldását.
4./ 1956. október 24-én hajnalban, a Lascsenko (Pjotr Nyikolajevics) altábornagy parancsnoksága alatt álló un. Különleges hadtest csapatai Székesfehérvárról bevonultak Budapestre, és konkrét harctevékenységet kezdeményeztek a Budapesten lévő egyes forradalmi erők és a hozzájuk csatlakozott katonák ellen, akik egy-egy objektum körzetében szerveződtek és felléptek a Rákosi-Gerő-féle rezsim népirtó és népnyúzó politikájával szemben. A különleges hadtest csapatainak Budapestre vezénylését nem előzte meg sem a kormány, sem a Parlament állásfoglalása, illetve a szovjet kormány felé történő felkérése. Hruscsovék feltételezték, hogy a harckocsik „puszta” megjelenése Budapest útjain, elegendő lesz a forradalmi tömegek lecsendesítésére, a rendtevés ürügyén beérkező szovjet hadosztályokat pedig virágesővel fogadják az állampolgárok. Optimizmustól sugárzó, derűlátó nézeteiket arra alapozták, hogy 1953. június 17-én, a berlini felkelést (megmozdulást) Csujkov hadseregtábornok csapatai kevés veszteséggel és 2-3 nap elteltével, teljes mértékben felszámolták. Lidérces álmukban sem láttak olyan ellenállást, amely bekövetkezett október 24-én, hajnalban, Budapest számos pontján, majd napokon át hasonló intenzitással ismétlődött. A virágcsokrok helyett ugyanis benzines palackokat dobáltak a harckocsikra, és a Pesti Srácok példátlan elszántsággal, halált megvető bátorsággal, silány fegyverekkel szálltak szembe, az állig felfegyverzett elit alakulat harcosaival és meghátrálásra kényszeríttették a betolakodókat. A szovjet kormány nem számolt a magyar párt, állami és katonai vezetés dilettantizmusával, a legfelsőbb vezetők minden képzeletet felülmúló gyávaságával, valamint a néptömegek aktív, vagy passzív ellenállásával. Érdemes megemlíteni, hogy az első puskalövésre úgy elszaladtak a nagy marxista hősök (szinte kivétel nélkül minden egyes vezető), hogy meg sem álltak a Szovjetunióig, Csehszlovákiáig vagy Romániáig. Egyetlenegy sem állt ki hőn szeretett pártja (vagy a pártházak) védelmére, azok pedig, akik nem mentek külföldre, megbújtak otthon, rokonoknál vagy ismerősöknél. A szovjet kormány és a katonai vezetés azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a huzamosabb ideig Magyarországon tartózkodó különleges hadtest katonái, (megismervén népünket és a forradalmárok célkitűzéseit) nem kifejezett kirobbanó lelkesedéssel tejesítették elöljáróik parancsát, nem volt ritkaság a parancsmegtagadás sem, dezertálás is előfordult soraikban, sőt voltak olyanok is, akik fegyverekkel és lőszerrel segítették a forradalmárokat. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjet tervek végrehajtását mozgató fogaskerekek közé homokszemek sokasága került, és október vége felé már nyilvánvalóvá vált a szovjetek erkölcsi-politikai veresége, valamint a forradalmi erők egyértelmű harcászati (helyi értékű, de a szovjeteken maradandó sebet ütő) sikere.
5./ A szovjetek (a különleges hadtest) Budapestre történő behívása Hegedűs András (akkori) miniszterelnök szerint, Gerő javaslatára történt október 23-án, a késő esti órákban, az Akadémia utcai MDP székházban tartott Központi Vezetőség ülésén. Gerő,- Hegedűs szerint - „telefonon beszélt a szovjet nagykövettel vagy Moszkvával”. Más információk arról szóltak, hogy Marosán hívta be a szovjeteket, és erről a „karakánnak” tartott lépéséről - a közismert „hordószónok” -, számos fórum előtt, a mellét döngetve dicsekedett, az alábbiakat hangoztatva: „Itt áll Önök előtt az az ember, aki behívta a szovjeteket, a szocialista rendszer védelmére!”. Mindkét állítás a valóság meghamisítását, és a történések szándékos összekuszálását jelenti. A szovjeteket (miként az bizonyítást nyert) nem kellett behívni, mert részben már bent voltak, részben pedig - újabb erőkkel -, özönlöttek be a határainkon. Október 23. 17.00-kor, Tyihonov altábornagy, Bata, honvédelmi miniszter mellé beosztott szovjet katonai főtanácsadó, Batának, Tóth és Kovács vezérőrnagyoknak, valamint Szűcs ezredesnek feltette a kérdést, hogy van-e kifogásuk az ellen, ha szovjet csapatok vonulnak be Budapestre. Mivel ellenvélemény nem hangzott el, Tyihonov felhívta Antonov hadseregtábornokot, a VSZ vezérkari főnökét, hogy irányítsák Budapestre a különleges hadtest egy részét. Még aznap este, a HM-be érkezett egy szovjet katonai törzs Malinyin hadseregtábornok vezetésével, aki a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese volt. Vagyis: a Kremlben már döntöttek a katonai bevonulásról, a „mellékszereplők” pedig, az intervenció mindkét fázisában, csupán dróton rángatott figurák voltak Hruscsov és Zsukov színpadán.
6./ Október 27-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által megválasztott új kormány elnöke: Nagy Imre, haladéktalanul lépéseket tett a fegyveres összetűzések megszüntetésére, a rend helyreállítására, és a szovjet csapatok Budapestről való kivonására. Nagy Imre számos Andropovnak, a Szovjetunió budapesti nagykövetének címzett, írásos, valamint szóbeli tiltakozása ellenére felgyorsult a szovjet csapatok beözönlése az ország területére, miközben a szovjet kormánynyilatkozat (október 30-án) azt rögzítette, hogy a csapatok kivonása azonnal megkezdődik, ha a magyar kormány ezt kéri. Andropov azzal „áltatta” Nagy Imrét, hogy a beérkező szovjet fegyveres erők a kivonuló csapatok biztosítási feladatait látják el.
7./ A háborús állapot tényét megerősíti Nagy Imre miniszterelnöknek a Szabad Kossuth Rádió Budapest és a Szabad Petőfi Rádió Győr hullámhosszain elhangzott felhívása 1956. november 4. 05.20-kor, amelyben ismertette, hogy:
„Ma hajnalban, a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”.
Meg kell jegyezni, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek, valamint Budapest Katonai Parancsnokának (Király vezérőrnagynak) a hazaárulás tényét is kimerítő bűnének minősül, hogy a miniszterelnök rádiószózatát nem követték konkrét katonai parancsok kiadása a csapatok és a Nemzetőrség felé. A katonai vezetők gyávaságból, árulásból és/vagy a szovjetekkel való kollaborálásból vizsgáztak „jelesre”. Ezek közé sorolható: Bata vezérezredes, Janza altábornagy, Hazai vezérőrnagy, Uszta vezérőrnagy, Kovács vezérőrnagy, Tóth vezérőrnagy, Szűcs ezredes és „hasonszőrű” társaik. Mindezek ellenére, számos helyen súlyos harcok alakultak ki a szovjet intervenciósok, és a magyar forradalmárok között, amelybe kisebb erőkkel bekapcsolódtak a Magyar Néphadsereg fegyveres erői is. Szovjet részről a forradalmár csoportok és a Néphadsereg alakulatai elleni fegyveres fellépés (hadművelet, harctevékenység, fenyegetés, blokád, megtévesztés, stb.) tényét egyértelműen bizonyítják Zsukov, a Szovjetunió marsalljának, honvédelmi miniszterének 1956. november 4. 12.00-tól 1956. november 10. 09.00-ig készített (összesen 10 darab) „SZIGORÚAN TITKOS!” minősítésű JELENTÉSE, a magyarországi harctevékenységek helyzetéről. A Zsukov-féle „SZT” jelentések 12 példányban készültek (Bulganyin, Kaganovics, Malenkov, Molotov, Szaburov, Hruscsov, Vorosilov, Pervuhin, Szuszlov, Furceva, Beljajev, Brezsnyev, Sepilov, Szernyik, Arisztov, Poszpjelov kaptak belőle). A Zsukov jelentésekben szereplő kifejezések („szovjet csapatok hadművelete, - - előre kidolgozott hadműveleti terv alapján, -.- csapataink elfoglalták, -.- csapataink ultimátumot adtak át, -.- a magyar csapatok főbb helyőrségeit körülzárták, -.- csapataink rohamra indultak, -.- csapataink megszállták, -.- birtokukba vették, -.- csapataink teljes egészében elfoglalták, -.- katonai igazgatást vezettünk be, -.- nagy mennyiségű lőfegyvert, harci technikát és lőszert zsákmányoltak, -.- kétórás tüzérségi előkészítést hajtottak végre, -.- foglyul ejtették”, -.- stb., stb.) döntő többsége csak háborúval, illetve harctevékenységgel kapcsolatos jelentésekben, leírásokban, közleményekben vagy katonai szakirodalmakban használatosak (zsákmányszerzés, tüzérségi előkészítés, hadművelet, megszállás, stb., stb.). A felsorolt tényadatok semmilyen kétséget nem hagynak annak a megítélhetőségében, hogy 1956-ban a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el hazánk ellen, és brutálisan eltiporta forradalmunkat.
IV.
Háborús bűnök
Tanúkkal és dokumentumokkal bizonyítható, hogy a szovjet intervenciósok számos esetben követtek el háborús bűnöket vétlen polgári lakosokkal, fegyveres forradalmárokkal, valamint fogságba esett katonákkal szemben. Háborús bűnnek minősül:
- a fogságba esett személyek kínzása és/vagy kivégzése;
- a fogságba esett személyek kihurcolása a Szovjetunióba;
- a kórházak, mentőautók és/vagy fegyvertelen házak lövetése .
Háborús bűnök kategóriájába tartozik a békés tüntetők elleni lőfegyverek használata, amelyet megfélemlítés és megtorlásként alkalmaztak a szovjetek segítségével felfegyverzett karhatalmisták (pufajkások). Meg kell említeni, hogy a karhatalom megszervezésének első időszakában a karhatalmisták a szovjet katonákkal közösen (összehangolt tervek alapján) járőröztek Budapesten és az ország számos területén. A szovjet szuronyok jelenléte és támogatása nélkül, a karhatalmisták nem mertek volna olyan brutálisan fellépni a fegyvertelen polgárokkal szemben, mint tették azt az ország számos pontján, Kádár, Apró, Münnich, Marosán vagy Biszku „főguruk” közvetlen vagy közvetett intézkedésére (sugallatára, bátorítására, parancsára). Ha csak a Kossuth téren, október 25-én lezajlott vérfürdőre gondolunk, ahol szovjet katonák is jelen voltak, mindmáig elmaradt a parancsot kiadókés az elkövetők felelősségre vonása, valamint többségük kilétének és hovatartozásának kiderítése. Közismert, hogy minden katona köteles a népellenes parancs végrehajtása ellen tiltakozni, vagy (végső esetben) írásban rögzített parancsot kérni elöljárójától. Szovjet részről érdemleges információ nem jelent meg ezzel kapcsolatosan, holott kizárt dolog, hogy a helyszínen jelenlévők szovjet tisztek vagy közkatonák, ne készítettek volna igazoló jelentéseket az eseményekről és saját tevékenységükről. A szovjet katonák egyes személyek ellen elkövetett háborús bűneiről részben szemtanúk, részben pedig túlélők nyilatkozataiból szerzett tudomást a közvélemény. A Szovjetunióba történt deportálás tényét a „JELCIN-DOSSZIÉ” III. Fejezet, 8. pontja (Szerov és Andropov jelentése az SZKP Központi Bizottságának, Budapest, 1956. november 14.) az alábbiak szerint igazolja (kivonat a dokumentumból): „A mai nap folyamán több ízben is felhívott Kádár és Münnich elvtárs (mindegyik külön-külön), s közölte, hogy a szovjet katonai hatóságok egy vasúti szerelvényen a fegyveres felkelésben részt vett magyar fiatalokat szállítottak a Szovjetunióba. Kádár és Münnich ezzel kapcsolatban kijelentették, hogy nem helyeslik az ilyen szovjet eljárást, mert szerintük ez késztette a magyar vasutasokat általános sztrájkra, és rontotta a belpolitikai helyzetet. Münnich elvtárs azt kéri, hogy a szovjet csapatok parancsnoksága hivatalos sajtóközleményekben jelentse be, hogy Magyarországról senkit sem szállított és nem is fog szállítani a Szovjetunióba. Ami vonalunkon utasítás ment arra, hogy a jövőben a letartóztatottakat zárt gépkocsin szállítsák, megerősített konvojjal.” (Sic!) Aláírások: Szerov, Andropov. Megjegyzés: Ez a dokumentum (levél) tipikus példája a hazugok közti párbeszédnek. Kádárt és Münnichet csupán az zavarta, hogy a vasutasok tudomást szereztek a deportálás tényéről. Münnich arra „kapacitálta” a szovjet katonai parancsnokságot, hogy tagadja le ország-világ előtt a deportálás tényét, Szerov viszont (Kádárékat semmibe véve) arra intézkedett, hogy a letartóztatottakat zárt gépkocsikban szállítsák ki a Szovjetunióba.
V.
„Kvázi" háborús bűnök és bűnösök (?)
Jogi értelemben, az itt részletezett bűnök még nem tartoznak a háborús bűnök kategóriájába, mégsem lehet elhallgatni ezeket, mert nem csak hazánk, de az egykori szocialista tábor többsége is elszenvedte azokat a borzalmakat, amelyek Lenin és társai honosítottak meg a Szoloveckij szigeteken lévő GULAG-okon, a rabok - sajátos - kivégzési (likvidálási) módszerének bevezetésével. Arról van szó, hogy a bolsevikok,- a vélt, a kreált vagy a valós ellenségeik fizikai megsemmisítése során gyakran alkalmazták áldozataik esetében a kezek hátradrótozását, a tarkón-lövést, majd koporsó nélkül, arccal a föld felé fektetett helyzetben, jeltelen gödrökbe történő „elkaparásukat”. A halottak (kivégzettek) ilyen jellegű meggyalázása annyira megdöbbentőnek, megmagyarázhatatlannak és hihetetlennek tűnt, hogy sokan még a nagyszámú bizonyítékok ellenére is kétségbe vonták, hogy ember az emberrel szemben, képes volt ilyen szörnyűségeket elkövetni. Ez a kivégzési módszer járványszerű gyorsasággal terjedt el a Szovjetunióban (a GULAG szigetvilágban), Lengyelország (a szovjetek által megszállt) területein, Jugoszláviában, valamint (egyes változatai) Kínában, Kambodzsában, Bulgáriában, Észak-Koreában, Észak-Vietnámban, Romániában és az NDK-ban. Magyarországra 1956 októberében érkezett el ez a „járvány”, ebben pusztult el a megtorlás időszakának több száz áldozata, köztük Nagy Imre, Maléter Dudás, Szabó és sokan mások. A megtorlás egyes fázisainak végrehajtási módja, a letartóztatástól kezdve az áldozatok holttestének eltüntetéséig bezárólag, minden kétséget kizáróan arra utal, hogy szovjet „szakemberek” közreműködésével (irányításával) zajlottak le ezek az „akciók”, a magyarság történelme során ilyen jellegű megtorlás nyomai sem találhatók. Az ellenséggel vagy az ellenféllel szembeni bosszúállás szovjetektől „importált”, és szovjet közreműködéssel megvalósított formáját honosította meg Kádár és bandája, a felelősség vállalásában mind az importálónak, mind pedig az exportálónak, osztozniuk kell! Az is a bolsevikok módszeréhez tartozott (és hazánkban is meghonosították), hogy a kivégzettek hozzátartozóinak nem adtak tájékoztatást a kivégzés tényéről, időpontjáról és a temetkezési helyről. Még azt is tiltották, hogy a feltételezett nyughelyekre virágokat tegyenek a gyászolók. Kádár lovas rendőrei széttaposták a 301-es és a 298-as parcellák környékére (titokban) kiszórt virágokat, mert a hatalom birtokosai még ettől is eltiltották a gyászolókat. Ha mindezek - az eddig „szőnyeg alá sepert” bűntettek -, a feledés homályába merülnek, akkor bármikor megismétlődhetnek, és a hasonló bűnök elkövetésére hajlamosakat nem tartja vissza a leleplezéstől vagy a számonkéréstől való félelem. Talán az egykori Szovjetunió népeinek a legnagyobb érdeke, hogy fény derüljön ezekre az emberiség ellenes gonosztettekre (bárhol történtek is, és bárki volt az elkövető), hiszen ők szenvedtek a legtöbbet és a leghosszabb ideig a szadista bolsevik bandák terrorja alatt. A Szovjetunióban alig volt olyan család, akit ne érintett volna az esztelen bolsevik terror: Molotovnak a felesége került a GULAG-ra, Poszkrebisevnek (Sztalin titkárának) a feleségét kivégezték, Kaganovicsnak a testvérét lőtték agyon, Tuhacsevszkijt családostól likvidálták, Jagodát agyonverték, Trockij fejét egy jégcsákánnyal „lékelték” meg, és folytathatnánk a sort a többi ismert vagy kevésbé ismert, illetve ismeretlen személyek millióival, akik a bolsevik rendszer áldozatai voltak. Dosztojevszkij, az orosz realizmus kiemelkedő író-óriása, a „MEGALÁZOTTAK ÉS MEGSZOMORÍTOTTAK”, a „BŰN ÉS BŰNHŐDÉS”, a „FÉLKEGYELMŰ” és más regények vagy elbeszélések szerzője, alighanem forog a sírjában amiatt, hogy az egyéniség, a nemzet, a szabadság és az orosz elhivatottság legmagasabb szintjét képviselő bölcseleti-etikai indíttatású remekműveit, mennyire háttérbe szorították a szocreál írók, milliós példányokban megjelentetett hazug, primitív, téveszméket és marxista-leninista maszlagokat tartalmazó kiadványai.
A szovjet intervenciós erők vezetése és összetétele
Moszkva: Zsukov,, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter
Szolnok: Konyev marsall, a honvédelmi miniszter első helyettese, a VSZ EFE főparancsnoka
Székesfehérvár: Mamszurov altábornagy,HDS parancsnok
Debrecen: Babadzsanijan vezérezredes, HDS parancsnok
Tököl: Lascsenko altábornagy, a KH parancsnoka
Rövidítések:
AV = aknavető, B = bombázó, EFE = egyesített fegyveres erők, GK = gépkocsi, HDS = hadsereg, HK = harckocsi, HO = hadosztály, KH = különleges hadtest, LÉ = légvédelmi, LÖV = löveg, ÖJ = önjáró, RE = repülő, SZ = szállító, V = vadász, VSZ = Varsói Szerződés.
Megjegyzés: Az erő és eszköz adatok nem tartalmazzák a KH és HDS törzsek élőerőit és eszközeit, valamint az okt. 28-a után kivont (megbízhatatlannak ítélt) erőket. A feltüntetett adatok (a szovjet katonai vezetés konspirációja miatt) csupán orientáló értéket képviselnek, de az alábbi erőviszony még az - esetleges – pontatlanságai mellett is önmagáért beszél.
Erőviszony táblázat
Létszám HK+OJ LÖV+AV GK LÉ.LÖV. V.RE. B.RE. SZ.RE
Szovjet /
Magyar / 17:1 631:3 109:2 52:1 126:1 159:0 122:0 72:0
Az intervencióban résztvevő szovjet erők összesítő táblázata
Megnevezés:
Létszám harckocsi löveg gépkocsi légvédelmi repülőgép
+ önjáró löveg + aknavető löveg
2. gépesített gárdahadosztály
9 500 360 95 1 800 70 -
17. gépesített hadosztály
8 400 300 80 1 400 35 -
11. gépesített hadosztály
8 000 250 120 1 100 30 -
27. gépesített hadosztály
8 000 250 80 900 30 -
32. gépesített hadosztály
8 000 250 80 900 30 -
33. gépesített gárdahadosztály
7 500 232 95 845 44 -
35. gépesített hadosztály
8 000 250 80 900 30 -
31. harckocsi gárdahadosztály
5 500 420 85 650 25 -
39. gépesített hadosztály
8 000 250 80 900 30 -
70. lövész gárdahadosztály
6 400 180 65 760 35 -
60. légvédelmi tüzérhadosztály
3 200 25 - 250 110 -
61. légvédelmi tüzérhadosztály
3 000 25 - 220 85 -
7. légideszant hadosztály
4 550 285 65 720 46 32
31. légideszant hadosztály
5625 350 80 860 50 40
128. lövész gárdahadosztály
7 500 250 80 800 30 -
195. vadászrepülő gárdahadosztály
3 650 75 - 310 55 159
177. bombázórepülő gárdahadosztály
4 100 30 - 420 25 122
Az intervenciós szovjet erők összesített adatai:
LÉTSZÁM
HK +ÖJ LÖV+AV GK LÉ.LÖV V.RE. B.RE. SZ.RE
108 925 3 782 1 085 13 735 760 159 122 72
4. §.
A számla
1. tétel
A szovjet intervenciós erők tüzérségével, légi erejével és harckocsijaival okozott károk Budapesten, Pécsett, Dunapentelén, Debrecenben, Miskolcon, Győrött, valamint a nyugati határsávban lévő mezőgazdasági területeken. Megrongált úthálózatok, katonai objektumok, repülőterek és vasútvonalak.
Részleteiben:
- ipari termelésben bekövetkezett károk………………………………….~ 9,000 milliárd forint;
- kereskedelmet, raktárhálózatot és vendéglátóipart ért károk.. ~ 1,600 milliárd forint;
- Magyar Államvasutakat ért károk…………………………………… ~ 0,400 milliárd forint;
- Budapesti és vidéki (harcokból eredő) épületkárok…………… …..~ 1,000 milliárd forint.
Összesen …………………………………………………………… ........~ 12,000 milliárd forint.
2. tétel
A szovjet csapatok bevonulásának hírére beindult menekült áradat egyenes következményeként mintegy 200 ezer állampolgárunk menekült külföldre. A menekült többség életkorát és képzettségét tekintve, a legaktívabb szellemi és fizikai munkaerő réteghez tartozott. Ha egy főnél csupán 100 ezer forintos oktatási és szakképzési átlag-költségekkel számolunk, akkor ~ 20 milliárd forint veszteség.
3. tétel
A 200 ezer főre felduzzasztott szovjet megszálló erők (beleértve a családtagokat is) ellátási költségei 35 évvel (420 hónappal) és személyenként havi 100 ezer forinttal számolva: ~ 8400 milliárd forint.
4. tétel
A megszálló erők (és családtagjaik) számára felépített (berendezett) lakóházak, járulékos objektumok (iskolák, óvodák, kultúrtermek, raktárak, telephelyek, garázsok, műhelyek, stb., kb. 60 milliárd forint értékben.
5. tétel
Becsült károk,- az úthálózat harci járművekkel történő rongálása következtében, a katonai repülőgépek gyakorló repülései okozta zajok miatti idegenforgalmi csökkenés következtében (Hajdúszoboszlón, Hévízen és a Balaton környékén lévő szállodákban), továbbá a gyakorlatokon felhasznált üzemanyagokra (gépjárművek, repülőgépek,) kb. 8 milliárd forint értékben.
1 – 5 tételek összesítése
~12 + 20 + ~8 160 + 60 + 8 = ~8 260 milliárd forint.
Összegzés: A szovjet agresszió ténye vitathatatlan, a jóvátétel jogossága sem vitatható! A jóvátételi összeg meghatározása, kifizetésének kezdeti, valamint befejezési időpontja, az eddig ismert nemzetközi gyakorlat szerint, az érintett állam gazdasági helyzetének a függvénye, és bizonyos idő elteltével, a gazdasági helyzet pozitív vagy negatív alakulásától függően, a törlesztendő összeg növelhető vagy csökkenthető, de el nem engedhető. A Justitia Bizottság dolgozatában szereplő jóvátételi összegek (és felbontásuk) orientáló értékűek. Az 1. Tételben szereplő összegek a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala „Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben' c. kiadvány II-es kötetében, „Adatok az ellenforradalmi események következtében előállt veszteségekről és károkról” alcím alatt (136.-138. oldalak) találhatók, és aligha lefelé kerekített összegekkel dolgoztak a szerzők. A feltüntetett összegek forint értéke alatt az adott évben érvényes árfolyamérték értendő.
…………………………………………………………………
Melléklet
1./ CD-lemezen 1956 októberi-novemberi képanyagok Budapest házairól, útjairól és tereiről.
Felhasznált irodalmak:
1./ A „Jelcin-dosszié” , Szovjet dokumentumok 1956-ról, Századvég, 1956-os Intézet. Budapest, 1993;
2./ A forradalom hangja, Századvég füzetek, Századvég Kiadó és a Nyilvánosság Klub közös kiadása. Budapest, 1989;
3./ 1956 sajtója, Kolonel Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1989;
4./ 1956 szovjet szemmel, Anno Kiadó, (dátum és helység nélkül);
5./ Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben, I - IV kötet, Kiadja Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala, (dátum és helység nélkül);
6./ Az igazság a Nagy Imre-ügyben, Századvégi füzetek 2, Századvég Kiadó és a Nyilvánosság Klub közös kiadása, Budapest, 1989;
7./ Bokor Imre: Vörös vírus, Zala nyomda, Budapest, 1996;
8./ Földi Pál: Egy elfelejtett háború, Anno Kiadó, MMII; (dátum és helység nélkül);
9./ David Irving: Felkelés Gede testvérek Bt. Budapest, 2003.
10./ Leopold Jerzewski: Katyn, 1940. Babits Kiadó. 1990.
11./ Gosztonyi Péter: Föltámadott a tenger … 1956. Népszava Kiadó Vállalat.
.
