999.
.
Hadifoglyok írják
Hadifogolysors a Második Világháborúban
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár/ Magyar Elektronikus Könyvtár/ Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztés):
http://tinyurl.com/m4wyaxt
- részlet -
Szovjet büntetőtáborok
Hadbírósági ítéletek a GULÁG-lágerekben
A hadműveletek alatti rombolás, műkincseink egy részének eltulajdonítása, asszonyaink, leányaink meggyalázása mellett a szemben álló politikai felfogású embereket is lefogták a szovjet kémelhárító szervek. Kézre kerítésükre mondvacsinált perek, szerintük "jogerős" bírói ítéletek szolgáltak, majd elhurcolták őket a szovjet büntetőtáborokba. Ez az akció párhuzamosan folyt a hadifogolyszerzéssel. Kényükre-kedvükre bánhattak az általuk politikai ellenfélnek ítélt katonai és civil csoportokkal. (Erre vonatkozóan nem született nemzetközi szabályozás, mint a hadifogságra.) A szovjet katonai törvényszékek által elítélt magyarok legnagyobb hányadát a leventekorú fiatalok tették ki, 15 évestől 20 évesig. Ugyanis a szovjetek nem hadifogolynak, hanem fasisztának tekintették őket. Az illetékes szovjet szerveknek tudomásuk volt Szálasiéknak a fiatalok körében folytatott eredményes toborzásáról a német hadsereg számára, valamint a leventekorúak behívásáról a honvédségbe. Az utóbbiak egy részét is kivitték Németországba, az itthon maradottakat beosztották különféle elnevezésű - Kopjások, Bakonyi-brigád, Dráva menti Légió, Vécsy-alakulat, Tatai század stb. - alakulatokba, és harcba vetették őket. Egyesek fogságba estek, de sokan elszökdöstek és hazamentek. Az utóbbiak zöme is táborokba került, mert a szovjetek megszerezték az alakulatok névjegyzékét. A leventék mellett tömegével tartóztattak le és ítéltek el civileket - férfiakat és nőket - német nevük, politikai állásfoglalásuk miatt, rosszindulatú rágalmazás, megbélyegzés, besúgás stb. következtében. Különösen súlyos ítéleteket hoztak a szovjet bíróságok politikai ellenfeleikkel szemben: szigorúbbakat, mint a gyilkosságokért. A politikai ítéletek kategóriái az alábbiak voltak:
1. hazaárulás;
1/b. hazaárulás a szovjet rendszer gyöngítésével (ezt kapták azok a katonák, akik német hadifogságba kerültek);
2. fegyveres felkelés;
3. az ellenség támogatása;
4. a nemzetközi burzsoázia támogatása (ezt rendszerint a papok kapták);
5. a Szovjetunió megtámadásának elősegítése;
6. kémkedés (azokat vádolták ezzel, akikre már nem tudtak mit mondani);
7. gazdasági károkozás;
8. terrorcselekmény;
9. diverzió;
10. szovjetellenes propaganda;
11. csoportos agitáció;
12. politikai bűnös feljelentésének elmulasztása;
13. a cári rendszer kiszolgálása;
14. gazdasági ellenforradalmi cselekmény (ezt alkalmazták a munkát megtagadó hadifoglyokra).
Ha pedig a felsorolt bűncselekmények valamelyikéhez hozzátették a 19-es alpontot, akkor az azt jelentette, hogy nem bevégzett bűncselekményről van szó, hanem szándékról vagy esetleges előkészületről. Nevezett tehát potenciális veszélyforrás!
Rózsás János - Nagykanizsa
HH 1999/4.
Tárgyalás Csernyigovban - a vádlottak magyar tisztek
A politikai tiszt 1947. november elején az egyik délután azzal jött hozzám, hogy azonnal készüljek, mert hosszú útra fogok menni. Vételezzek fel négynapi élelmet. Kaptam egy törzsőrmester kísérőt, kimentünk az állomásra, és beszálltunk egy kettőnk részére fenntartott fülkébe... Csernyigovban szálltunk ki. Elmentünk az NKVD épületébe, ahol őröm átadott és eltávozott. Bevezettek egy szobába, ahol már 42 hadifogoly tartózkodott, akik a 102., a 105., a 108. hadosztálynál szolgáltak és harcoltak az orosz partizánok ellen. Ott volt még - külön teremben - öt tábornok, hat ezredes, egy alezredes és egy őrnagy. Fogva tartóink az éjjeli kihallgatáson azt firtatták, ki merre járt, kik voltak parancsnokaink, mit csináltunk. Többször álltunk 2-3 órát a fal mellett, mozdulatlanul. A kihallgatáson felvett jegyzőkönyvet soha nem engedték elolvasni. A 10 napig tartó tárgyalás december közepén fejeződött be: öt tábornokot, hat ezredest, egy őrnagyot és egy honvédet 25 évi kényszermunkára ítélték. Őket a csernigovi börtönbe vitték. Mi, a többiek tárgyalás nélkül 25 évet kaptunk. Olyanokat is elítéltek, akiknek csak az alakulataik voltak a Szovjetunió területén, de ők maguk a magyar határt soha nem lépték át. Csernigovban 1948 januárja derekáig maradtunk, onnan átszállítottak Kievbe, a 25. számú büntetőtáborba. Itt gyűjtötték össze a volt csendőröket, rendőröket, a Hunyadi páncélosokat, valamint a megszálló hadosztályoknál szolgáltakat... A foglyok 1949. augusztus 3-án fellázadtak. Ezt újabb tárgyalások és ítéletek követték. Így kerültem a kievi börtönbe, majd a dnyepropetrovszki táborba. Innen érkeztem meg Debrecenbe 1950. december 23-án.
Weisz Ferenc - Mosonmagyaróvár
HH 1993/2.
Büntetőláger Karagandában
A sepetovkai táborból 1945 nyarán megszöktem. Hamarosan elfogtak, kihallgatás után fogdába zártak, és többhetes zárka után, augusztus végén 14 társammal együtt a karagandai 7099. számú büntetőlágerbe szállítottak. Ott 5000 embert tartottak fogva, köztük kb. 200 rokkantat, akiknek mindkét lába vagy mindkét keze hiányzott. Ez egy régi rézbányatelep volt, az épületeket még a cári időkben építették. Bennünket, büntetetteket külön épületben helyeztek el, teljesen elkülönítve a többi fogolytól. Az udvart 3 méter magas deszkafallal vették körül. Az ablakokat is bedeszkázták, így teljesen el voltunk zárva a külvilágtól. Érkezésünkkor itt már 50 főt őriztek, köztük oroszok is voltak. Egy ideig nem kellett dolgozni, igaz, csak fél adag kosztot kaptunk, WC-re sem járhattunk, minden szobában egyszer ürítettek. Szalmazsák nélküli fapriccsen feküdtünk, takaró nélkül. Bakancsunk szolgált fejpárnául. Igazi rabok voltunk. A mi 15 fős csoportunk külön szobát kapott. Az egyik esti sétán megismerkedtem Elinhard Pál nevű kárpátaljai zsidó munkaszolgálatossal, összebarátkoztunk, és elintézte, hogy átkerüljek a románok jobb szobájába, ahol ő is lakott.
Almás István - Szolnok
1994/3.
Hatalmi viszonyok a büntetőtáborban
Borbélyunkat lopásért 1 évre büntetőlágerbe vitték. Visszajövetelekor elmondta, hogy ott milyen szörnyűséges viszonyok uralkodnak. A táboron belüli hatalomért halálra menő harc folyt az orgyilkosok (blatmojok) és a tolvajok (zsulikok) között. Az orgyilkosok győztek, vezetőjük lett az elítéltek élet-halál ura. Borbélyunk lett az orgyilkosok stábjának fodrásza. Munkájukért ennivalóval fizettek. Ha valaki a tábor lakói közül a főnök szerint "halálos bűnt" követett el, sorsot húztak, ki ölje meg. Hét cédulát készítettek, ebből hatra "nem", egyre "igen" szót írtak. Aki az "igent" húzta, az hajtotta végre az ítéletet. A végrehajtó éjjel, alvás közben az áldozat szívébe szúrt egy tűhegyesre köszörült, fanyelű, 5 mm vastag és 30 cm hosszú gömbölyű vasat. Az áldozat így maradt reggelig, amikor is a vasat kihúzták, a holttestet a lágerkapu mellé fektették e felirattal: "Így jár, aki a blatmoj király parancsának nem engedelmeskedik." A láger tényleges vezetői nem avatkoztak be." A verés a rendfenntartás fő eszköze volt. Elverték, aki verekedett, aki a munkahelyén nem teljesítette a normát. Ha a csoport egyik tagja nem teljesítette a normát - túlóráztatták. Addig a többiek sem mehettek haza. Ezután jött a verés a lágerben. A rosszullétet, a gyengélkedést nem fogadták el a kisebb teljesítmény indokául.
Cséplő József - Hévíz
HH 1994/8.
"Balatonboglárra üzenem: élek!" - Az elmaradt üzenetátadás
Nemzeti közelmúltunk igaz balladája ez a történet. Egy kis kárpátaljai poros magyar falucskában 1970-ben beinvitált házába egy magas, feltűnően kék szemű férfi. Ukrán szokás szerint teletöltött egy borospoharat vodkával. Nagyon örült, hogy Magyarországról érkeztem. Rövidesen kiderült: Borsos Pálnak hívják, Korláthelmec faluban. Vendéglátóm eléggé bőbeszédű volt, az udvaron megmutatta, hol volt az a nagy szénás csűr, ahol a háború idején a katonák megpihentek éjszakára. Bár ez nem mindig sikerült, amikor menekülni kellett, és a lőszerek szétszóródtak a szénában. A hadtáposok az állatokat elvitték, a széna sokáig megmaradt, mígnem az ötvenes években valaki felgyújtotta. A felrobbant lőszerek nagy lármát csaptak. A tűz még el sem aludt, a házigazdát megbilincselve elvezették. Fegyverrejtegetés és szovjetellenesség volt a vád. A távoli, hírhedt Szahalin szigetre került, ahová csak főbűnösöket vittek. Új ismerősömnek évekig kellett - kézzel - mosnia a lepedőket, mígnem "előléptették": ő lett a tábor szakácsa. Nem kellett ott nagy szakácsművészet. Mindig egyforma menüt, valami gabona-darálékot kellett főzni. Abból úgy lett "főzelék", ha a nagykanállal az aljára merített, leves pedig úgy, ha a tetejéről szedett. Amikor a magyar fiúk álltak sorba, igyekezett lejjebb meríteni a kanalat. Művelt, szép szál fiúk voltak valamennyien, a magyar királyi légierő pilótái, akik órára, percre elmondták, mikor estek fogságba a budaörsi repülőtéren. Komoly gépeik miatt nem merték őket lelőni, ugyanis Ausztria légteréből kényszerítették vissza, menekülni akartak. Egy magyar gépre hat csillagos gép jutott... A magyarok parancsnoka egy balatonboglári születésű fiatalember volt, talán Kovácsnak hívták. Amikor arról volt szó, hogy a szakács hazaindul, mindenki üzenni akart vele, hogy él. Csakhogy a büntetett előéletű szakács csak évekkel később hagyhatta el a Szovjetuniót. Lelki terhén azzal próbált könnyíteni, hogy most átadta nekem az üzenetet. Magam sem hittem volna, hogy idehaza ez ügyben nem áll velem szóba senki - 1970 óta! A balatonboglári pilóta üzenetét a boglári lelkésznek kellett volna átadnom, aki "olyan nagy ember, hogy őket kiszabadítja". Ő volt parlamenti elnök is; a boglári templomot is ő építtette, a menekült lengyel gyermekek részére gimnáziumot alapított. Az üzenet így hangzott: "Azt üzenem Balatonboglárra, hogy élek! Szeretettel üdvözlöm kedves szüleimet, barátaimat: Várom kiszabadulásunkat. Itt, ha jó az idő, látni lehet a Japán partokat. Vagyunk itt még egy tucatnyian..." Csak nemrég tudtam meg, hogy hiába kerestem a lelkészt, el kellett menekülnie hazájából. A szakács még elmondta a fogolyszigetről való több hónapos hazautazását. Amikorra hazaért, felesége és gyermekei nevét is elfelejtette. Szerettei megbotránkoztak, pedig ő nemcsak szellemileg lett nyomorék, hanem lábai is térdig elfagytak.
Kereki Albert - Budapest
HH 1998/4.
.
.
