.

a másik

.

Tisztelt Hágai Nemzetközi Bíróság! / Kásler
(+ 1. számú melléklet) :
("Gyurcsány teljes balatonőszödi beszédének írott változata ")
 (2006. május 26-án hangzott el Őszödön)
(Forrás: becsapottak.hu)

.http://tinyurl.com/aot6rya

.

2009; 11 7 20.

Háború a nemzet ellen: I. rész / Jelenczki István

Film (1 óra 25 perces)

(Forrás: Youtube): http://tinyurl.com/q52e8m7

.

Háború a nemzet ellen: II. rész / Jelenczki István

Film (1 óra 19 perces)

(Forrás: Youtube): http://tinyurl.com/nqfcmjv

.

Háború a nemzet ellen. III. rész / Jelenczki István

Film (1 óra 13 perces)

(Forrás: Youtube): http://tinyurl.com/nqotbzh

.

.

Erdély körül van kerítve
- kalotaszegi hajnali -

(Forrás: YouTube):

http://tinyurl.com/4wjzruvm

Az Ágas-bogas zenekar "Erdélyi muzsika" című albumából
- 2009. március 21.-i, piliscsabai felvétel -

Nótaszöveg:

Erdély körül van kerítve
Mégis kimegyek belőle,
Olyan szép lányt hagyok benne,
Hogy holtig fáj a szívem érte.

Megy a vonat Belényesbe
Ripeg-ropog a kereke,
Az van az oldalára írva,
hogy nem szabadulok meg soha.

Lányok ti csabai lányok,
Szedjetek százféle virágot,
Tűzzétek a mellyetekre,
Hogy százszor jussak eszetekbe

Anyám drága édesanyám,
Szedje össze minden gúnyám,
Zárja a nagyládába, mert
jön a muszka, ne vegye magára.

Meg van a szekér terhelve
Én ülök fel a tetejébe
Olyan messzi megyek, honnan
én már vissza sose térek.

Hazám, drága szülőhazám,
Bárcsak határid láthatnám.
De csak a füstjit látom alig
Amint az égen kondorodik.

* * *

2013. júl. 29 - 2023. dec. 20 között 42 721 megtekintés

.23 12 20

.

Az élet Istené

A Romániai Református Egyház Zsinatának bioetikai kérdésekkel kapcsolatos tanítása

I. Az életről szóló bibliai tanítás

(Forrás: Erdélyi Református Egyházkerület):

http://tinyurl.com/oqxnsbk

    1. Egyedül Istennek van önmagában (Jn 5,26) élete. Ezért nevezi őt a Biblia „élő” (Józs 3,10; Zsolt 84,2; Ézs 37,17; Róm 9,26; 2Kor 3,3), „örökkön-örökké élő” (Jel 4,9) és „halhatatlan” (1Tim 6,16) Istennek. És ezért nevezi Jézus önmagát „az életnek” (Jn 14,6). Az, akinek egyedül van önmagában élete, minden élet – így az emberi élet – forrása. 1Móz 2,7 szerint Isten életet lehelt az emberbe, s így lett az ember élő lélekké (élőlénnyé). Istennek ez a cselekedete az emberi élet transzcendens eredetére utal. Emberi élet csak az isteni életben való részesedés által lehetséges.
    A teremtő Isten nemcsak az emberi élet adományozója, hanem annak ura is. Ennélfogva korlátlanul rendelkezik felette: meghatározza annak kezdetét és végét (Zsolt 104,29–30; Lk 12,20). Továbbá, a teremtő Isten az élet tulajdonosa (4Móz 16,22; 27,16; Préd 12,7). Isten az idegen tulajdonba (a sátán és a bűn hatalmába) jutott embert Jézus Krisztus drága vérén megváltotta és a maga tulajdonává tette. Így ő mind a teremtés, mind a megváltás okán az élet tulajdonosa és ura. Ennek következtében az emberi élet Isten számára elkülönített, bibliai szóval „szent” élet (3Móz 19,2).

    Isten a teremtés folytán az élet adományozója, a megváltás folytán az élet megváltója, így annak egyedüli tulajdonosa és korlátlan ura. Ezért az emberi élet művi úton történő létrehozása (pl. klónozás) vagy megszüntetése (pl. aktív eutanázia) Isten akarata és az élet szentsége ellen irányuló cselekedet.

    2. Az emberi élet befejezetlen. Ezt biológiai tények mutatják, hiszen az ember – ellentétben a legtöbb állattal – születésekor nincs „készen” környezete számára. Az ember kibontakozásra születik e világra. Életének elsődleges és természetes környezete a család.
    A református keresztyén egyház felelősséget vállal a kibontakozásra rendelt életért. E felelősségéből következően hangsúlyozza a család – mint a törékeny gyermeki életet védő és tápláló közösség – fontosságát. Az egyház – tanításával és szeretetszolgálatával – maga is támogatja az élet szellemi, fizikai és lelki kibontakozását. Az élet befejezetlenségének felismerése alapján minden emberre vonatkozóan tanítja, hogy nincs reménytelen élet.
    Bibliai értelemben élni annyi, mint munkálkodni (szemben a fizikai-szellemi tétlenséggel), haladni egy bizonyos cél felé. Az élet: életvitel, életfolytatás (biosz).
    A Szentírás az életfolytatás minőségét az ember Istenhez, illetve embertársaihoz való helyes viszonyulásában látja, és alapvetően a kegyelem gondolata felől értelmezi (Hab 2,4).
    A kényszerű mozdulatlanság is lehet imádságban, tanácsadásban tevékeny élet. Ezért a biológiai létezés, a túlélés vagy a továbbélés (Préd 9,4) még nem teljes élet. Az ember Istennek és az ő dicsőségére él (Róm 14,7–8). Életének végső célja pedig az örök élet.

    Az ember életének minőségét az határozza meg, hogy miképpen viszonyul Istenhez. Mivel a földi élet végső célja az örök élet, ezért még a minőségi, értékes és értelmes földi élet is ideiglenes és átmeneti. Ezt a bibliai igazságot az egyháznak különösen a földi élethez való erős és egyoldalú kötődéssel szemben kell hangsúlyozottan hirdetnie.

    3. A Szentírás az embert a test–lélek-szellem egységében láttatja. Az ember hajlamos arra, hogy a testet egyoldalúan előtérbe állítsa. Ezt helyteleníti a Szentírás, amikor azt mondja, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik” (5Móz 8,3; Mt 4,4), vagy amikor Jézus önmagát „élő kenyérnek” (Jn 6,31–58) nevezi.

    Helytelenítjük az emberi életnek a testre való szűkítését, ami rendszerint a felerősödött anyagiasságban és a nemiség/testiség túlhangsúlyozásában mutatkozik meg, mert a szellemi és lelki igények háttérbe szorítása az emberi élet megszegényedéséhez és teljes értékének megcsonkításához vezet.

    4. Az ószövetségi héber nefes kifejezés egyik jelentése: „én, magam”, mely az egyéni életerőt, a személyt jelzi. Ez a fogalom kifejezi először az ember önmagához való viszonyulásának képességét, másodszor az ember egyediségét – minden élet egyedi, csak a halál teszi azt a többi élettel egyformává (Jób 3,19) –, harmadszor pedig azt a képességet, hogy valami, illetve valaki irányába éljen (feléje közeledjék, hozzá forduljon).

    Korunkban különböző (gazdasági, politikai stb.) érdekkörök próbálják manipulálni az embert, hogy eszközzé alacsonyítsák őt. Bizonyos reklámok és a világnézeti indoktrinációk különféle fajtái ezt a célt szolgálják. A kifinomult befolyásolással és fondorlatokkal szemben csak az önreflexióra képes ember tud védekezni, ellenkező esetben védtelenné és kiszolgáltatottá válik. Az ilyen értelmű globalizáció szürke tömeglénnyé formál. Ezért bibliai alapon kötelességünk hangsúlyozni, hogy az ember egyedi teremtmény.

    5. Az ember viszonylény (relacionális lény). Az őstörténetek és Jézus parancsa alapján a következő viszonyulásokról beszélhetünk:
• Isten–ember (1Móz 2–3; Mt 22,37);
• a családi közösségen belüli kapcsolatok (1Móz 1,27; Mk 10,6; 1Móz 2,18.23; 1Móz 9,20–29; 1Móz 4);
• a többi embertárshoz való viszonyulás (1Móz 11; Mt 22,39).

    A Szentírás szerint Isten az embert férfivá és nővé teremtette, megáldotta, és azt mondta: „szaporodjatok és sokasodjatok”. Isten tudtunkra adja, hogy a nő egyszerre feleség és édesanya (1Móz 3,16).
    A gyermekáldás értékét az ősatyákról szóló történetekben a gyermekáldásért való küzdelem és fáradozás motívuma jelzi.

    A család intézményének veszélyeztetettsége, a családellenes és közösségellenes irányultságú individualizmus, valamint az ember társadalmi elszigetelődése láttán hangsúlyoznunk kell, hogy az ember viszonylény. Amikor az ember leszűkíti Isten által rendelt kapcsolathálózatát, ezzel megcsonkítja életét. Hangsúlyozzuk, hogy a gyermekáldás elfogadása a családi élet velejárója. Ennek önző érdekből történő elutasítása megszegényíti a család életét. Helytelenítjük az egynemű párok együttélését, mert ez ellentmond a teremtés rendjében megszabott kétneműségnek és a szaporodás parancsának.

    6. Az emberi élet magasztosságát és méltóságát juttatja kifejezésre a 8. zsoltár azzal, hogy az embert Isten közelébe helyezi (5–9. v.). Ez arra a feladatra utal, amelyet az ember a teremtéskor kapott. Az ember felelősséggel tartozik Istentől kölcsönbe kapott életéért. Ez a felelősség a teremtéstörténet első leírásában jut kifejezésre azáltal, hogy Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette (1Móz 1,26–27). E felelősség hármas irányú:
• a teremtett világ iránti (1Móz 1,28);
• az embertárs iránti (Mt 22,39);
• és önmaga iránti felelősség (bibliai idézet).

    Ezt a felelősséget az ember az Istentől kapott lélek (héber: ruach) mivoltánál fogva vállalhatja és teljesítheti, hiszen az ember akarattal és értelemmel felruházott lény. A felelősség emellett azt is jelenti, hogy az ember tetteiért „felel”, tetteivel elszámol: nem önmaga (a lelkiismerete), nem is a környezete (a társadalom), hanem Isten előtt. Az ember nem lehet önmagának és tetteinek bírája.

    Az emberi élet méltósága a rá ruházott felelősség vállalásában nyilvánul meg. Mivel a felelősség Istentől származik, az embernek a rábízottak felől Isten előtt kell elszámolnia. A felelősség hármas iránya miatt (is) elítéljük a családellenes és közösségellenes individualizmust, és helytelenítjük, hogy az ember saját cselekedeteit nem Isten előtt, hanem önmaga és a társadalom nyilvánossága előtt igazolja. A különböző korok embere általában mindent meg akar valósítani, amire lehetősége van, miközben a tudományos felfedezések és a műszaki fejlődés üteméhez képest az erkölcs (ethosz) gyakran lemarad, így nem mindig tudja betölteni a maga ellenőrző szerepét. Az egyháznak hirdetnie kell: az ember cselekedeteinek mérőzsinórja Istennek Krisztusban kijelentett és megpecsételt akarata. Ilyen értelemben a tudomány és annak művelői – különösen olyan felfedezések és találmányok vonatkozásában, melyeket egyszerre lehet jó és rossz irányban felhasználni – erkölcsileg nem lehetnek „semlegesek”, hiszen maga a felfedezés (a tudás birtoklása) elháríthatatlan erkölcsi kötelezettséget jelent. Olyan helyzetekben, amelyekről a Szentírás kifejezetten nem rendelkezik, a keresztyén ember önnön lelkiismeretére hallgat. Lelkiismeretét, gondolatait Isten Szentlelke irányítja, azzal a meggyőződéssel, hogy döntéseiben segítségére van a Szentírás egészének életigenlő üzenete, az imádság, a gyülekezeti közösség, valamint az Írással megegyező egyházi hagyomány.

    A bioetikai kérdések kapcsán általános elvként hangsúlyozzuk: az, ami törvényes, erkölcsileg még nem feltétlenül helyes is. Jelen tanítás nem térhet ki a lehetséges élethelyzetek mindegyikére – még fel sem sorolhatja azokat. Éppen ezért a református hívőket arra buzdítjuk, hogy döntéseik alkalmával engedjék érvényesülni azt a magasabb erkölcsi rendet, amely a Szentírásban és a Szentlélek által a lelkiismeretükben jelenik meg.

II. A művi terhességmegszakítás (abortusz)

    1. Az életről szóló bibliai tanítás arra kötelez minket, hogy az életet – már indulása pillanatától kezdve – féltő tisztelettel óvjuk. Tiszteljük az édesanyákat és az anyaságot, neveljük a fiatalokat a szülői hivatásra. Különös kötelességünk védelmezni a magzat életét, felvilágosítani a szülőket minden, a megtermékenyített petesejt és a magzat elpusztításával járó eljárásról, de elsősorban a művi terhességmegszakításról. A magzat élete éppen úgy viszonylagosan önálló élet és Isten törvényének (a Ne ölj! parancsolatnak) tilalma és oltalma alatt áll, mint minden ember élete.
    A református keresztyén gyülekezetnek tisztában kell lennie saját segítő megbízatásával, amikor a gyermekvállalásban érintett fiatalokat gondoskodásával körülveszi, konfliktusaik megoldásában pásztorilag részt vállal.

    2. A magzat sérthetetlenségének feladásáról csak nagyon kivételes helyzetben lehet beszélni, és csak akkor, ha az érintettek már minden más lehetőséget kimerítettek. A Zsinat szeretné mindenkivel megértetni, hogy a magzatelhajtás bűn, amely súlyos fájdalmat és szenvedést okoz minden érintettnek: az orvosnak, a családnak, az egész rokonságnak, a nemzetnek, a keresztyén gyülekezetnek, de elsősorban és legfőképpen az édesanyának. A szaporodásra és sokasodásra kapott parancsot megelőzi Isten áldása (1Móz 1,28). Ennek értelmében a felelőtlen terhességmegszakítás egyben áldásmegszakítás is.
    A gyülekezet Isten színe előtti felelőssége, hogy osztozzék az érintettek fájdalmában és szenvedésében (különösen az édesanyáéban), amikor ezt a nehéz erkölcsi döntést meghozzák.

    3. A református egyház tanítása szerint a természetjogból és nem a Szentírásból következik az a vélemény, hogy embernek tekintendő az is, aki még csak ezután lesz ember: a magzatot így a személyiség védelmének joga és más emberi jogok illetnék meg. A világi törvényekkel egybehangzóan elfogadjuk, hogy ilyen jog csak az élve született utódokra vonatkozik.
    A terhességmegszakítást summásan gyilkosságnak nevezni nemcsak jogilag, de keresztyén etikai szempontból is túlzás. Hiszen ha bibliai alapon elfogadjuk azt, hogy Isten az élet érdekében az élet feláldozását is kérheti, akkor a terhesség művi megszakítását bizonyos, az alábbiakban felsorolt esetekben, orvosi véleményezés alapján indokoltnak tartjuk:
• ha a terhesség további fenntartásával az édesanya élete veszélyben van;
• ha a terhesség fenntartásától vagy a szüléstől az anya szellemi-lelki összeomlása várható;
• ha a születendő gyermek nagy valószínűséggel fogyatékos lesz;
• ha a terhesség nemi erőszak következménye, kivéve, ha az édesanya vállalja gyermekét;
• ha a leendő édesanya kiskorú.
    Az egyház kötelessége, hogy a fenti határhelyzetekben lelkigondozóként álljon az édesanya mellé, egészséges és befogadó közösségként vegye körül az érintett nőket és házaspárokat. Az érintetteknek meg kell tudniuk, hogy az egyházban mindig számíthatnak közösségi támogatásra, lelki vigasztalásra és szakszerű tanácsadásra.
    Viszont hangsúlyozzuk, hogy a fenti öt esetben csak a bűnbánat feltétele alatt fogadhatjuk el a terhességmegszakítást. Az az édesanya, aki kénytelen az abortusz mellett dönteni, nem nyerhet eleve felmentést a „ne ölj!” tilalma alól. Bármilyen áldozattal jár is mindegyik felsorolt esetben a születendő élet melletti döntés, az édesanyát mind a vállalásért, mind a nem vállalásért hozott személyes áldozata miatt tisztelet illeti meg.

    A Romániai Református Egyház tanítja, hogy a születendő életet, már indulása pillanatától kezdve, féltő tisztelettel óvni kell. Isten mind a születendő, mind a megszületett gyermekeket a család és a gyülekezet oltalmazó közösségébe helyezte, ezért egyházunk támogatja a keresztyén házasságot és a családot.
    Arra hívja fel mind a hívőket, mind az egyházon kívüli társadalmat, hogy tiszteljék az édesanyákat és az anyaságot, a szülői hivatásra neveljék a fiatalokat. Tagjai számára különös kötelességnek tartja védelmezni a magzati életet, amelynek elfogadása Isten áldásával jár, elutasítása vagy elpusztítása pedig az áldás visszautasítását jelenti.

III. A „kegyes” halál (eutanázia)

    A két görög szó összetételéből (eu = jó, thanatosz = halál) alkotott eutanázia fogalma az utóbbi időben azáltal vált etikai kérdéssé, hogy néhány állam törvényhozása engedélyezte annak gyakorlatba ültetését.
    Az eutanázia nemcsak bioetikai és orvosetikai, hanem jogi kérdés is. A különböző kultúrák hagyományait figyelembe véve antropológiai és néprajzi vonatkozásai is vannak.
    Mivel Isten hívja életre az embert (1Móz 1,27; Zsolt 36,10), és ő szabja meg életének végét is, a keresztyén egyház erkölcsi kötelessége eligazítást nyújtani a „kegyes” halál tekintetében.
   Általános értelemben eutanáziának nevezik az életet fenntartó orvosi eszközök igénybevételének megszüntetését, illetve azokat a beavatkozásokat, amelyek az életük végéhez közeledő emberek szenvedéseit hivatottak rövidíteni, éspedig az érintettek beleegyezésével.
    Noha a „kegyes halált” sokféleképpen gyakorolják, ennek három fő módozatát mindenképpen meg kell megkülönböztetnünk: 1. az aktív eutanázia; 2. a passzív eutanázia; 3. az életet fenntartó orvosi eszközök kikapcsolása.

    1. Aktív eutanáziának nevezünk minden olyan külső beavatkozást, mely a szenvedések megszüntetése érdekében a beteg halálát idézi elő (pl. „altató injekció” beadása).
     2. A passzív eutanázia lehetősége az orvostudomány fejlődése nyomán állt elő. Eszerint passzív eutanáziának tartjuk az életmentő orvosi beavatkozások, illetve az életet fenntartó orvosi készülékek visszautasítását. Ebben az értelemben a 20. század előtt a legtöbb olyan halál, amelyet ma passzív eutanáziának tekinthetünk, természetes halál volt, hiszen nem léteztek azok a készülékek, amelyekkel a beteget ma akár évtizedekig is életben lehet tartani.

    3. Az életet fenntartó orvosi eszközök kikapcsolása nem az első, hanem a második emberi beavatkozás. Az első beavatkozás ugyanis az, amikor a beteget – aki e nélkül nem maradna életben – orvosi eszközök segítségével művileg életben tartják. Amikor ez az életben tartás reménytelenné vagy értelmetlenné válik, akkor következik be a második beavatkozás: az életet fenntartó készülékek kikapcsolása. Ilyen esetekben a felelősség vállalása elsősorban azokat illeti, akik az első beavatkozást, az élet meghosszabbítását is végezték.   

    A Romániai Református Egyház tanítása szerint, mivel az ember Isten teremtménye, Ő szabja meg életének kezdetét és végét. Ezért a szent, azaz Isten számára teremtett ember nem rendelkezhet életének sem a kezdete, sem a vége felől. Az ember Isten képmása, ezért lehet ura a világnak. Mint Isten teremtménye, egységes életében és személyiségében, s mint Isten képmása felelős és akarattal rendelkező lény. Ebből eredően az élet nem valaminek (pl. az orvosi technikának) a fennhatósága alatt áll, hanem Isten gondviselő szeretetéből táplálkozik. Az élet elvétele Isten akarata elleni cselekedet (1Móz 5,17; Ez 18,31–32; Mt 1,28; 1Pt 1,6–9). Ebből következik, hogy az emberi élettel szemben semmi nem követhető el, ami ellentmond a Ne ölj! parancsolatnak.

    1. Így az aktív eutanázia olyan formáit (pl. a halálos injekció beadását), mely közvetlen, cselekvő módon a beteg halálához vezet, nem fogadhatjuk el.

    2. Mindazonáltal, az ún. „passzív eutanáziát” (mint a kezelésnek vagy az újraélesztésnek a beteg részéről történő előzetes és tudatos megtagadását) nem utasítjuk el, hanem a természetes halál vállalásának emberi és keresztyén jogaként értelmezzük, mely szerint a keresztyén ember az Isten által számára rendelt időben az ő felséges színe elé kívánkozik (l. Róm 14,8; Fil 1,23b). Azt a pillanatot, amikor a beteg akaratát érvényesíteni kell, orvosi konzíliumi döntés előzze meg.

     3. A szenvedő hozzátartozóinak azt tanácsoljuk, hogy bízzák hívő keresztyén szakemberekre azt a döntést, amely a vegetatív értelemben vett „életben tartó” kezelés megszüntetésére, illetve az orvosi készülékek kikapcsolására vonatkozik. E tekintetben az orvosok elsődleges kötelességét nem a beteg minden áron történő életben tartásában, hanem szenvedéseinek enyhítésében látjuk. A kezelőorvosoknak református egyházunk azt tanácsolja, hogy mindaddig tartsák életben a beteget, amíg egyértelműen úgy látják: nem a szenvedéseit, hanem az életét hosszabbítják meg. Az életfunkciókat fenntartó készülékek kikapcsolásáról, illetve a kezelés megszüntetéséről Isten segítségéért imádkozva döntsenek. Az anyaszentegyház kötelessége, hogy az ily módon meghozott döntés után is segítsen az érintettek szenvedésének és fájdalmának terhét hordozni.

IV. A szervátültetés
(transzplantáció)

    A szervátültetés működésképtelenné vált szervet, szervrészt vagy szövetet eltávolító és donortól származó szervvel, szervrésszel (szegmenssel) vagy szövettel helyettesítő műtét.
     Az átültetés nyomán a beteg életben maradásának esélye rendkívüli mértékben megnő, aki ezáltal gyakran hosszú évekig viszonylag egészséges és munkaképes lehet. Református egyházunk igenli ezt az életmentő eljárást, és úgy tekinti, hogy ez a gyógyító tudomány kezében Isten ajándéka.
    Az ún. xenotranszplantáció (azaz állatból származó szervek, szövetek emberbe való ültetése) az orvostudomány újabb lehetősége, melynek etikai vonatkozásait ezután kell megvizsgálni.
     A református keresztyén egyház, hitvallásának megfelelően, öt életfeltétel fontosságát hangsúlyozza. Ezen öt szempont tiszteletben tartását köti a szervátültetést végző orvosok, a befogadó beteg és családja, valamint a donor és családja lelkére.

    1. Mivel az élet Istené, emberi beavatkozással kioltani nem szabad. Ezért a donor halálának megállapítása a törvényben szabályozott orvosi és jogi mérlegelés alapján történjék.

    2. Az élet befejezetlen, fejlődésben lévő folyamat, amelynek célja az örök élet. Ez két dolgot jelent: a) a beteg vagy fogyatékos életről sem szabad lemondani; b) a féktelen vitalizmus nevében nem kell az élet minden áron való fenntartásához foggal-körömmel ragaszkodni. Ennek érdekében a fogadó beteg erkölcsi és vallásos meggyőződésére kívánunk hatni: legyen tudatában annak, hogy gyógyulását élő (vagy nemrég még élő) donor testének csonkítása árán fogják elősegíteni.

    3. A nyomasztó szervhiány láttán hangsúlyozzuk: minden érintett ember erkölcsileg felelős azért, hogy korhatár, várható életminőség, társadalmi rang, fizetőképesség stb. ne befolyásolja az igazságos elosztást, vagy ne egyoldalúan befolyásolja.

    4. A szervhiány következtében várólistán maradó betegben ne csak a donor megtalálásának reményét, hanem az örök élet reménységét is erősíteni kell. Ez utóbbi, nem vallásos megfogalmazásban azt jelenti: az emberi méltóság a betegségben is, a meghalásban is éppúgy része életünknek, mint az egészség idején.
    5. Mivel a holttest egy részének felhasználása egy másik élet megmentése érdekében nem bűn, hanem az önfeláldozó szeretet megnyilvánulása, református egyházunk támogatja a szervátültetést. Tanácsoljuk egyházunk tagjainak: lelkiismeretük szerint járuljanak hozzá, hogy haláluk esetén szerveiket átültetés céljából felhasználják. A gyászoló családokat hasonlóképpen arra buzdítjuk, hogy halott szeretteik szerveit jó lelkiismerettel ajánlják fel erre a célra, mivel ez az Istentől kapott életet szolgálja.
    Az ember önreflexióra képes, tudatosan megélhető életet kapott Istentől. Ezt semmilyen körülmények között sem szabad manipulálni. Súlyosan téved, aki a szervfelajánlást és a szervbefogadást merőben jogi kérdésnek tekinti.
    Az a törvényhozás, amely nem szabályozza a szervkereskedelmet, azaz elősegíti a manipulatív gyakorlatot, végső soron mind a beteget, mind a donort, a hozzátartozókat, sőt az egész társadalmat manipulálja.
    Önmagunkat manipuláljuk, ha akár donorként, akár befogadóként – az önkéntes felajánlás helyett – azt az önző eszmét követjük: „a testem az enyém!” Manipuláció lehet (de nem feltétlenül az!), ha ugyanaz az orvos vesz részt az agyhalál megállapításában (ahol a donor életméltóságát,  jogát kell védeni), aki a szervátültető csoportnak is tagja (s akinek a befogadó személy jogát, méltóságát kell képviselnie).
    Az ember viszonylény, akit Isten közösségi életre rendelt. Életünk velejárója minden érzelmi és társadalmi kötődés, valamint az ezekre épülő minden szolidaritási kapcsolat (Mt 22,39; Jn 15,13). Mivel a szervátültetés Isten ajándéka, az a felebaráti szeretet értelmében ne csak önkéntes, hanem ingyenes is legyen.

    A Romániai Református Egyház hálás Istennek azért, hogy a szervátültetés – mint életmentő eszköz – a gyógyítás szolgálatában áll. Az életről szóló bibliai tanítás alapján, a szervátültetéssel kapcsolatosan arra hívja fel a figyelmet, hogy az élet Istentől megállapított rendjének feltételei mind a gyógyításban, mind a gyógyítási prioritások megállapításában érvényesüljenek.

V. A klónozás

    A klónozás azt jelenti, hogy élő szervezetről ivartalan módon, emberi beavatkozás útján azonos másolatot készítenek. Ezt a növénytanban alkalmazott ivartalan szaporítás módszert az emberiség már évszázadok óta ismeri, és használja is a mezőgazdaságban a kívánt termés előállítására. A görög klón szó növényi szaporításra képes oltóágat jelent.

    Mesterséges klónozás több szerveződési szinten, a szintnek megfelelően egészen különböző céllal folytatható. E kísérletek egy része emberi sejtek, vagy éppen a teljes embrió klónozására irányul, kizárólag gyógyászati célból. Ezért nem lehet a klónozás jogi és etikai vetületeit egységesen tárgyalni, hanem a különböző célokat különálló esetekként kell kezelni.

    Sikeresen végrehajtott kísérletek bizonyítják, hogy klónozás útján élő emlős ivadékot lehet előállítani. Ezt követően az ember klónozására tett kísérletek híre is elterjedt. Az „embermásolás” során az új egyed a donornak genetikai mása lesz.
    Így egy nő megszülheti saját nagyapját, vagy klónnal helyettesítheti elhunyt párját, gyermekét. Az ötletet bizonyos szekták tagjai támogatják, valamint olyan azonos nemű vagy terméketlen párok, akik ezzel a módszerrel önmagukkal genetikailag rokon (illetve azonos) gyermeket szeretnének létrehozni.
    Ennek az eljárásnak sem orvosi, sem jogi, sem keresztyén erkölcsi szempontból nincs létjogosultsága.

    A Romániai Református Egyház helyesel minden olyan orvosi és tudományos kísérletet, amely az emberi sejtek és szövetek klónozásával reményt nyújt az eddig gyógyíthatatlan betegségek gyógyítására; viszont határozottan elítéli az egész ember klónozásának még a gondolatát is.

VI. Házasság, család, nemiség

    1. A Romániai Református Egyház a Szentírás alapján (1Móz 1,27; 1Móz 2,24; Ef 5,32) a házasságot – mint férfi és nő életre szóló szövetségi kapcsolatát – Isten jó teremtési rendjének tartja.
    Bár a házasság és a család intézménye koronként megrendülni látszik, egyházunk az Újszövetség keresztyén házirendjéhez ragaszkodik. Eszerint a családi élet alapja a házasság, amelyet Isten gyermekekkel áldhat meg, ezáltal a házasfeleket az élet továbbadásának teremtői áldásában is részesítve. Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy férfi és nő szeretetkapcsolata a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki. Ez teremt lelki, érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára.
    Meggyőződésünk, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. Ezért a család a teljes és az egészséges társadalmi élet megalapozója, az egyház és a társadalom valódi alapsejtje, magva is. A gyermek a családban tanulja meg a társadalmi együttélésnek, az egymás elfogadásának, szeretetben való eltűrésének legfontosabb alapszabályait. Minden emberi közösség, amely háttérbe szorítja a családot, és így kizárólag az egyénre próbál építeni, akarva-akaratlanul az emberek egymástól való elidegenítését mozdítja elő. Ezzel fölöslegessé vagy éppen nevetségessé teszi az embertárs elfogadásának krisztusi parancsát.

     2. Valljuk, hogy a bűn megrontotta egész emberi természetünket. Ez alól a férfi és nő kapcsolata sem kivétel (1Móz 2,24–3,21). Ennek következtében a házasság válságba juthat, formálissá válhat, felbomolhat.
    Noha a nemiség Isten ajándéka, könnyen válhat az önzés eszközévé. A felelőtlen kapcsolatok és önző vágyak gátlástalan kiélése számtalan egyéni és közösségi kárt okozhat. Isten törvénye ezért szorítja mederbe a nemiséget: „Ne paráználkodj!” (2Móz 20,14) E parancsolat pozitív tartalma az, hogy mind a házasságban, mind azon kívül tiszta életet kell élnünk (Heidelbergi Káté, 109).
    Noha a bűn a mindenkori emberiség életének velejárója, időről időre a bűnök egyik vagy másik fajtája szembetűnőbben jelentkezik az adott társadalom életében. Semmi esetre sem gondoljuk, hogy a megelőző korszakok emberei jobbak lettek volna, a mi korunkéi pedig bűnösebbek lennének, hiszen az Ige szerint „mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem” (Róm 3,12). Ezzel együtt kötelességünk felhívni egyházunk és népünk figyelmét olyan bűnökre, mint: szabad nemi élet, pornográfia, prostitúció, pedofília, a nemi jellegű kizsákmányolás bármely formája, valamint következményeik felelőtlen kezelése. A felsoroltak népszerűsítése, terjesztése különösen gyermekeink személyiségének fejlődését károsítja, fertőzi a közerkölcsöt, és a bűnözés számos formájának lehet kiindulópontja.
    Bűnbánattal valljuk meg, hogy a tisztaság és a hűség erényeit a világban egyházunk sem tudja Isten akarata szerint megjeleníteni (Mt 5,13–16.27–32; Mk 10,2–12 stb.). Hirdetjük, hogy Isten szentsége leleplezi és megítéli a bűnt, ugyanakkor szeretete bűnbánatra és megtérésre hív. A bűnbánóknak pedig hirdetjük Isten kegyelmét, az újrakezdés lehetőségét, és arra intjük őket, hogy a jelenvaló világban tisztán és feddhetetlenül éljenek (Jn 8,11b; Tit 2,11–14).
    3. Hasonlóképpen viszonyulunk korunk azon jelenségéhez is, amely az ellentétes neműek élettársi, illetve az egyneműek tartós kapcsolatát a házassággal egyenértékűnek kívánja feltüntetni.
    Ismeretes előttünk, hogy vannak embertársaink, akik öröklött vagy szerzett hajlamként saját nemükhöz vonzódva képtelenek a teremtési rend szerinti házasságra. Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. E testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és bizalmasan kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni.
    Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz 18; 20,10–22; Róm 1,26–27), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja. Mindezekből az is következik, hogy az ilyen életvitel vagy annak propagálása összeegyeztethetetlen a református lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal.
    A Romániai Református Egyház nem kíván beleavatkozni az egynemű párok együttélésének az állam részéről történő – jogi vonatkozású – törvényesítésébe. Mindazonáltal – a házasság és a család védelme érdekében – visszautasítja, ha a törvényhozás az egynemű párok együttélését a házassággal teszi egyenlő értékűvé és számukra lehetővé teszi a gyermekek örökbe fogadását.

     A Romániai Református Egyház a Szentírás alapján vallja, hogy a teremtett és megváltott élet Istené, az ember neki tartozik azzal, hogy testét, lelkét tisztán őrizze meg. Tanítja, hogy az embernek mind a szent házasságban, mind azon kívül tisztán és fegyelmezetten kell élnie. Állást foglal a szexuális élet minden eltévelyedésével: a szabad nemi élettel, házasságtöréssel, prostitúcióval, pedofíliával, valamint a nemi kizsákmányolással szemben, és azokat bűnnek tekinti. Nem ítélkezik a homoszexualitás, mint hajlam fölött, de az egyneműek aktív nemi életét nem tekinti házastársi kapcsolatnak, együttélésük minden formáját és annak következményét (pl. a gyermekek örökbe fogadását) bűnnek tartja, visszautasítja, és kapcsolatukat egyházi áldásban nem részesíti.

    Zsinati tanításunkat – a „jobbra taníttatás” hitvallásos örökségével egyezően – azzal az Igéhez kötött lelkiismereti szabadsággal hozzuk meg, hogy „Istennek kell inkább engedelmeskednünk” (ApCsel 5,29).

    A Romániai Református Egyház 2007. február 12-én megnyílt Zsinata második ülésszakának 2009. március 5-én tartott első rendkívüli ülésén hozott 2/2009. számú határozata értelmében, a Zsinat teológiai bizottságának javaslata figyelembevételével, a Zsinat második ülésszakának  2009. november 18-án  tartott második rendkívüli  ülésen, 14/2009. szám alatt, Az élet Istené című bioetikai kérdésekkel kapcsolatos egyházi tanítást elfogadta és megjelenésre alkalmasnak találta.

    Jelen egyházi tanítás megjelenésekor lép életbe.

    Kolozsvár, 2009. november 18-án.

Dr. Pap Géza püspök                     Csűry István  püspök
Erdélyi Református Egyházkerület        Királyhágómelléki Református Egyházkerület
elnök                                   elnök

Tonk István főgondnok                   Kovács Zoltán főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület        Királyhágómelléki Református Egyházkerület 
elnök                                   elnök 
.    
.
.                                                                                            

.

a másik

2006. VII. 26. 

Szalacsi 

(Forrás: YouTube):

http://tinyurl.com/px6wrml

2009. XI. 6. 

Veddel

(Forrás: YouTube):

http://tinyurl.com/npsqs5f

.

.8 12 29

Circassian dance. Cserkesz tánc

(Source / Forrás: YouTube):

https://tinyurl.com/yb5qpflq

(7 456 views / megtekintés)

Jordánia: Szíria, Irak, Szaúd-Arábia, az Akabai-öböl, Izrael, s a palesztin Ciszjordánia által határolt, mintegy kilenc és fél - tíz millió lakosú királyság. A síita Fátimida-dinasztia uralta, majd a XI-XII. században a Jeruzsálemi Királyság, utóbb a szunnita Mameluk államalakulat, a XVI. század elejétől a Török Birodalom része; 1920-tól brit közigazgatású, Transzjordán Emirátus név alatt; 1948-ban csapatai megszállták Palesztina keleti részeit (Ciszjordánai), amelyet 1967-ben vesztett el. 1946-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától. Fejlettségi indexe (HDI): 0.735 (2017-ben). A lakosság 98%-a arab, 1%-a cserkesz. A lakosság 95%-a muszlim, 4%-a keresztyén. Arab a hivatalos nyelv.

.

.

.

Csath a Lugano-i Tanulmányról

video

- 1 óra 10 perces

(Forrás: YouTube):

http://tinyurl.com/jwpo57z

.

.

.

Great Britain 
8 October 2009  . Consanguinity is widely practiced in several global communities with variable rates depending on religion, culture, and geography. Arab populations have a long tradition of consanguinity due to socio-cultural factors. Many Arab countries display some of the highest rates of consanguineous marriages in the world, and specifically first cousin marriages which may reach 25-30% of all marriages. In some countries like Qatar, Yemen, and UAE, consanguinity rates are increasing in the current generation. Many Arab countries display some of the highest rates of consanguineous marriages in the world ranging around 20-50% of all marriages, and specifically favoring first cousin marriages with average rates of about 20-30%. The main impact of consanguinity is an increase in the rate of homozygotes for autosomal recessive genetic disorders. Data on genetic disorders in Arab populations as extracted from the Catalogue of Transmission Genetics in Arabs (CTGA) database indicate a relative abundance of recessive disorders in the region that is clearly associated with the practice of consanguinity. (Source: ReproductiveHealthJournal): http://tinyurl.com/4vfth8w

.

.

Kalotaszegi népdalok:
Udvaromon aranyvályú, aranykút; Nincsen rózsa, mert lehullott a földre

https://www.youtube.com/watch?v=ykBXNrx9Ob0

"Magyarországon az 1970-es évek elejétől fogva a táncházi klubéletben bontakozott ki a népzenei mozgalom új hulláma. Abban az időben a hagyományos kultúrára fogékony városi fiatalok körében lezajlott egy gyökeres szemléletváltás. A korábbi elképzelésekkel szemben polgárjogot nyert a tétel, mely szerint a népdalt, vagy a hangszeres népzenét nem lehet hitelesen tolmácsolni pusztán a kottakép alapján, mely szerint ezek elsajátításához elengedhetetlen a hangzásélmény, az auditív előkép. Ezért az akkori fiatal muzsikusok között másolt magnetofontekercseken, majd kazettákon elkezdtek terjedni a népzenekutatás helyszíni felvételeinek másolatai, sőt, maguk a zenészek is elindultak a magyar nyelvterület különféle régióinak falvaiba, hogy felkeressék a népzene idős, hagyományőrző mestereit, hogy a mesterséget kézből-kézbe történő átadás útján tanulhassák el. A táncházak zenei világa mindezek következtében a hitelesség erejével tudott hatni. Nem véletlen, hogy a költészettől a festészetig sok avantgard művész csatlakozott a táncházak mozgalmához, és a hirtelen népszerűségre a hivatalos kultúrpolitikának is reagálnia kellett. Az ennek nyomán óhatatlanul kialakuló vita felkorbácsolta az akkori magyar kulturális tér állóvizeit. Az új szemlélethez új, izgalmas dallamvilág is kapcsolódott. Az első táncházak zenéje elsősorban az erdélyi magyarság régióinak régies dallamaival, valamint virtuóz, gazdagon díszített, ugyanakkor szikár hangszerjátékával ragadta meg a közönséget. Ezek közül is kiemelkedett az erdélyi Mezőség, valamint az ezen belül is külön szigetet alkotó Szék községének népzenéje. Egy rövid fáziseltolódással aztán valósággal berobbant a táncházakba a közép-erdélyi népművészet egyik leggazdagabb vidékének, a mezőséginél kifinomultabb és könnyedebb Kalotaszeg muzsikája is. Jelen lemezünk anyaga e háromféle hagyomány dallamaiból lett összeállítva. Ez esetben nem a nagyközönség számára ismeretlen dallamok érdekességével kívánunk "újat hozni", pont ellenkezőleg: a táncházak kezdeti korszakának legismertebb "slágereit" állítottuk egymás mellé, hiszen ilyen válogatás eddig még soha nem jelent meg. Fontos volt számunkra, hogy az éneklés és annak hangszeres kísérete azonos kidolgozottságban jelenjenek meg. Fontos volt az is, hogy közreműködő barátainkkal együtt, mindezt ugyanolyan őszinteséggel és elkötelezettséggel próbáljuk továbbadni, mint amilyennel átadták nekünk hagyományőrző mestereink, akik zenéit a ropogó-sercegő tekercseink és kazettáink felvételein gyönyörködve, rongyosra hallgattuk. Fogadjátok szeretettel!" (Forrás: Fonó)

.

.18 12 28 / 11 10 13

Dervis tánc (Dervish dance)

(Forrás: YouTube):

https://tinyurl.com/y9u2cwa2

(880 megtekintés)

Egyiptom:
a Földközi-tenger, Gázai-övezet, Izráel, Vörös-tenger, Szudán, Líbia határolja. Lakossága több mint százmillió fő. Parlamentáris köztársaság, kormányzása félelnöki rendszerben történik. A Szahara sivatagtól északra (Maghreb) az Atlanti óceánig és az Eufrátesztől a Földközi tenger partvidékéig (Levante) terjedt a síita Fátimida uralkodóház uralta terület, amely Kr.u. 969-től magában foglalta Egyiptomot s központjává tette annak fővárosát. Az ország fokozatosan iszlamizálódott. 1171-től a kurd származású Ajjúbida-dinasztia uralkodott, amely hatalmát kiterjesztette Jemenre, 1187-ben a Jeruzsálemi Királyságra, továbbá Szíriára és több észak-iraki államra is. 1250-től Egyiptom Szíriával együtt török, majd cserkesz eredetű mamelukok uralma alá került, akik az Egyiptom-irányú mongol terjeszkedést megállították 1260-ban. Ekkor Kairó volt az iszlám világ kulturális, szellemi és vallási központja. 1517-ben Egyiptomot az Oszmán Birodalom kebelezte be, de e területen továbbra is a mamelukok katonai vezetői befolyása s ennek folytán egyfajta autonómia érvényesült. A XVIII. századra - majd főleg 1805-től - a török birodalmon belül Egyiptom gyakorlatilag függetlenné vált, bár 1798-ban francia hadak érkeztek területére. 1811-ben albán származású alkirály a mameluk hatalmat felszámolta. Az ő dinasztiája idején Egyiptom átmenetileg megszállt területeket a mai Észak-Szudánban, Szíriában, Anatóliában. 1841-ben e hódításairól európai hatalmak nyomására az Oszmán Birodalom javára kénytelen volt lemondani. 1869-ben egyiptomi-francia társulással elkészült a Szuezi-csatorna. Egyiptom eladósodott és ennek nyomán kormányzását - így a teljes ellenőrzést is a Szuezi-csatorna felett - 1882-ben a Brit Birodalom vette át. A dinasztia a britek bábja, bár 1914-ig hivatalosan Egyiptom az Oszmán Birodalom része. Az egyiptomi királyság 1922-ben részleges, a II. világháborút követően teljes függetlenséget nyert. 1948-ban fegyveres konfliktusba került Izraellel, elfoglalta a Sinai félszigetet és Gázát. 1953-ban Egyiptomban kikiáltották a köztársaságot. Az ország elnöke 1954 után a Szovjetuniót tekintette legfőbb támogatójának. 1956. júliusában Egyiptom államosította a Szuezi-csatornát. A Szuezi-csatorna övezetét 1956. november 5. – december 22. között francia, brit és izraeli csapatok foglalták el, majd december 22.-én Egyiptom visszakapta a csatorna területét. 1958 és 1961 között Egyiptom uniót alkotott Szíriával, Egyesült Arab Köztársaság néven (laza konföderációban Észak-Jemennel is). 1967-ben Izrael vereséget mért az egyiptomi hadseregre és megszállta a Sinai-félszigetet és a Gázai-övezetet. Ez évtől, 1975. évi újra megnyitásáig a Szuezi-csatorna zárva volt. Egyiptom elnöke 1970-tól lazította, 1972-ben felszámolta a szovjet kapcsolatot, a tanácsadókat hazaküldte. 1973-ban Egyiptom összehangolt támadást indított Szíriával, Izrael ellen. 1979-ben Egyiptom egyezményben ismerte el Izrael állami létét, Izrael pedig kivonult a Sinai-félszigetről. Az egyiptomi elnökkel 1981-ben merénylet végzett, az országban szükségállapotot vezettek be. 1994-ben a Gázai-övezet palesztin ellenőrzés alá került. 2011-ben, forradalmi tüntetések hatására az egyiptomi elnök lemondott hivataláról. A hadsereg feloszlatta a parlamentet, felfüggesztette az ország alkotmányát. A kiírt választásokat 2012-ben a korábban betiltott iszlamista Párt nyerte. Feloldották a szükségállapotot. Elnököt választottak egyazon iszlamista párt jelöltje személyében, akinek hatalmát 2013-ban a hadsereg puccsal megdöntötte. 2014-től a megválasztott elnök a puccsot irányító hadsereg egykori vezetője. 2015-ben felavatták a régivel párhuzamosan megépített újabb Szuezi-csatornát. Az ország kapcsolatai erősödőben mind az Egyesült Államokkal, mind Oroszországgal és Kínával. Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd Arábia dollár-milliárdokkal segíti Egyiptomot, amelynek Irán és Törökország bizonyos tekintetben térségbeli riválisa. Mintegy három millió a külföldön - Líbiában, Szaúd-Arábiában, az Arab-öböl térségében, Európában és Észak-Amerikában - dolgozó egyiptomi. Az országba bevándorlók migránsok - főleg szudániak - száma körülbelül ötmillió. Egyiptom fejlettségi indexe (HDI): 0.696. Lakosságának 98%-a egyiptomi, 1%a cigány etnikumú. Iszlám az államvallás. A lakosság 88%-a muszlim (többségük szunnita - sokan szalafiták -; jelentős számú a szufi, kisebb számú a síita kisebbség); 12% keresztény (ebből mintegy 10% kopt ortodox keresztény). Egyiptomi arab az ország hivatalos nyelve; beszélik az angolt is.

.

.

.

Táncba fordulva

Forrás: HargitaNemzetiSzékelyNépiEgyüttes):

http://tinyurl.com/hrrmnst

.

.

Sepsiszentgyörgy
(video)

(Forrás: AdamBEOldal):

http://tinyurl.com/h96yzga

.

18 2 18.

1989 után az első betelepülők, akik először kezdtek külföldi állampolgárként ingatlant vásárolni Magyarországon, többnyire korábban kivándorolt magyarok voltak, akik a lehetőségeket kihasználva most hazatértek. Őket általában a németek követték, akik jól ismerték ezt az országot, különösen a Balaton környékét, ahol sok nyarat töltöttek el. Az első „valódi” holland és belga betelepülők szintén olyan emberek voltak, akik turistaként már megismerték és megszerették az országot, és általában voltak magyar származású barátaik is, akiknek példáján fellelkesülve vágtak bele a kalandba. Természetesen, a korai 90-es évektől kezdve megfigyelhető a befektetők aktivitása is az ingatlanpiacon. A megjelenésüket az alacsony árak még inkább inspirálták: A belga frank vagy a holland forint ebben az időben a német márkához hasonlóan nagyon sokat ért Magyarországon. Általában véve megállapítható, hogy a hollandok érkeztek először és nagyobb számban, megelőzve a belgákat, amely talán az előbbiek vállalkozóbb szellemének tudható be, vagy annak, hogy sokáig nem működött magyarországi ingatlanok értékesítésével foglalkozó ügynökség Belgiumban. A rendszerváltás utáni első néhány évben a lehetőségeket vonzónak találta néhány farmer és kisbefektető is, de a számuk alacsony maradt. Az 1990-es évek második felétől a migráció intenzívebbé vált, és azóta is folyamatosan évről évre növekvő tendenciát mutat, ahogy Magyarország egyre népszerűbbé válik, illetve ahogy az előnye növekszik olyan magas árszínvonalú országokkal szemben, mint amilyen Portugália, Spanyolország vagy Franciaország, sőt, amilyenné időközben Törökország vagy Csehország is válik. Hollandia lakosságának mintegy 60%-a az ország területének azon a 30%-án él, amely a jelenlegi tengerszint alatt található. És valóban, az emelkedő vízszint formálta az ország határait az elmúlt évszázadok alatt. De pánikra semmi ok: majdnem minden holland képes úszni… A vallonok és a luxemburgiak számára ez amúgy sem okoz problémát: ők lényegesen magasabb térszíneken élnek. De hogy a tényeknél maradjunk: természetesen nem ez a kivándorlás valódi oka. A szerző a mai napig nem tudja, miből ered ez a tömeges tévhit Magyarországon, tudniillik, hogy a klímaváltozás akkora pánikot okozott a hollandok körében, hogy már jó előre a kivándorlás mellett döntöttek, csak a biztonság kedvéért. A Discovery Channel és más hasonló ismeretterjesztő televíziós csatornák néhány műsora talán erősíthette ezt a közvélekedést, ami eredetileg egy holland komikus vicce volt.  A valóságban a szerző sohasem találkozott egyetlen egy olyan bevándorlóval sem, akinél ez a tényező szerepet játszott volna. Már csak azért sem, mert a tipikus holland két lábbal áll a földön, így tudomásul vették, hogy a veszély csak 75 vagy 100 év múlva fenyegeti őket. És általában még a hollandok sem élnek 110 évig, vagy annál is tovább. A Magyarországon házat vásárló lakosok jelentős részénél az okot között szerepel a hazai klíma, mindenek előtt a napsütéses órák hiánya, a hely szűkössége, hiszen a Benelux-államok kivétel nélkül sűrűn benépesültek, és az a vágy, hogy legyen egy saját ház, egy szép kerttel, és némi szabad térrel együtt, ahol a szomszédok nincsenek olyan túlságosan is intim közelségben. A nyaralót vásároló emberek minden generációt képviselnek 20-tól 70 éves korig. Azok az emberek, akik tartós vagy végleges betelepülésben gondolkodnak, a „push”-tényezők között rendszerint megemlítik a Benelux-államokra jellemző helyhiányt, a lakások és házak ottani igen magas árát, a növekvő megélhetési költségeket, panaszkodnak a túlfejlett, túlbonyolított szabályrendszerekre, újra és újra a klímára, valamint a multi-etnikussá váló városi társadalmakban érezhető növekvő feszültségekre. A tartósan letelepedők korösszetétele jellegzetes. Az egyik csoportot azok a fiatal családok alkotják, akik itt kívánnak új életet kezdeni. Ők jellemzően eredetileg valamelyik agglomerációs településről, elővárosból származnak, elegük van a napi három-négy órás ingázásból, és abból, hogy életüket az unalmas irodai munka, a közlekedési dugók és az átlagos sorházi lakásban eltöltött hétköznapok váltakozása teszi „színessé”. Különösen, ha a gyerekeik még nagyon fiatalok, vagy egyáltalán nincsenek is gyerekeik, akkor döntenek könnyen a kivándorlás mellett. Más családok megvárják, amíg a gyerekek elhagyják a szülői házat, és saját lábukra állnak. Mindkét típus fontos motiválói azok a brit, holland és belga tévéműsorok, amelyekben hétköznapi családok kerekednek fel, hogy „fordítsanak egyet életük kerekén” és elinduljanak egy boldogabb élet felé. Ezek hatására nagyon sokan álmodnak a saját kis kempingről, panzióról, horgásztóról, lovasfarmról, galériáról és más hasonlókról. A legtöbb esetben a pénz számukra nem elsődleges, csak néha, ha a korábbi életüket már csak nagyon nehezen tudnák fenntartani. A másik csoport a nyugdíjasoké, illetve olyan személyeké, akik néhány éven belül nyugdíjba vonulnak majd. Ez az a csoport, amelynek bőven van pénze: általában van saját házuk, amelynek az értéke az utóbbi időben jellemzően nagyon megemelkedett, már nem kell gondoskodniuk az önálló vált gyermekeikről, és szemben más országokkal, például Magyarországgal, Hollandiában nincs hagyománya annak, hogy a szülők támogassák felnőtt gyermekeiket, például egy lakás, ház vagy autó megvásárlásában, a holland gyerekek és unokák legfeljebb valami kis ajándékra számíthatnak. Az sem jellemző, hogy a szülők idős korukra a gyermekeikhez költöznének, vagy fordítva. Ezen jól szituált nyugdíjasok számára a legfontosabb tényezők az időjárás, a hely hiánya, a hagyományos értékek elvesztése miatt érzett növekvő aggodalom, a társadalom, a közösségek leépülése, a növekvő bűnözés és a boldogtalanság általánossá váló érzése. Mindazonáltal ezek a „push” faktorok nem különösebben erősek ennél a csoportnál, sokkal inkább a „pull”-típusú húzóerők lesznek azok, amelyek a magyarországi második otthon megvásárlására, vagy akár minden hazai tulajdonuk eladására és a teljes ideköltözésre ösztönzi őket. A legtöbb esetben mégis inkább az a jellemző, hogy fenntartanak valamilyen ingatlant eredeti hazájukban is, bár jellemzően nem az eredeti házat, hanem egy kisebb lakást. A „pull”-faktorok, vagyis a húzótényezők vagy vonzerők célpontról célpontra különböznek. Magyarország esetében a legfontosabb vonzerőt a Benelux-országokkal való összehasonlításban igen alacsony megélhetési költségek jelentik, továbbá a kellemes klíma, különösen a tavasz, a nyár és a kora őszi, napsütéses idő, továbbá az igen alacsony – EU-s összehasonlításban a legalacsonyabbak között lévő – ingatlanárak, továbbá a rendelkezésre álló, hatalmas, tér, tágas kertek, istállók, pajták stb. Egyéni perspektívából nézve az egyes faktorok súlya eltérő, de különösen az idősebbek számára fontos, hogy bármilyen alacsony hazai nyugdíjból nagyon jól lehet élni Magyarországon: saját kertészt fogadhatnak és ha úgy tetszik, minden nap a helyi vendéglőben vacsorázhatnak. Ha eladják a hollandiai lakásukat, vagy sorházi ingatlanjukat, és vásárolnak, vagy bérelnek helyette egy kisebbet, a különbözetből itt könnyedén vásárolhatnak egy nagy önálló családi házat vagy akár villát, felújíthatnak egy régi tanyát, és akár még egy úszómedencére is futja. Továbbá, ami szintén számít különösen például a Mecsek vidékén, hogy a holland és flamand emberek bolondulnak azokért a hegyes, erdős, dombos tájakért, amelyek teljesen hiányoznak szülőhazájukból. Nem fontos a tengerre, vagy egy nagyobb tóra néző kilátás: ez otthon „közönséges”, semmi extra nincs benne. Az viszont számít, hogy a házakhoz Magyarországon általában nagy keretek tartoznak, ahol bőven nyílik lehetőség a kertészkedésre, legyen szó akár virágokról, akár a zöldségek megtermeléséről, vagy akár még néhány gyümölcsfáról és némi saját szőlőről is. De fontos az alacsony népsűrűség, és a nemzeti parkok, természetvédelmi területek jelenléte is. Ezzel együtt Magyarország egy valóban modern ország benyomását kelti, amely különösen az EU-csatlakozása óta vonzó célpont a különféle befektetések számára. A Benelux-államok polgárainak általában viszonylag jó véleménye van Magyarországról, lényegesen pozitívabb, mint a legtöbb szomszédjáról, különösen a balkániakról. Magyarországot a megítélése a nyugati országok közé sorolja, amely viszonylag fejlett, lakói pedig barátságosak. A világháborúk és különösen az 1956-os események után sok magyar menekült érkezett a Benelux-államokba, akik könnyen és sikeresen integrálódtak a társadalomba, egyikük még államtitkár is lett Hollandiában az 1980-as években. Ez a tényező valószínűleg szintén sokat segített Magyarország imázsán, de a legfontosabb érv mégis csak az, hogy a belgák és hollandok úgy érzik, nagyon szívélyesen fogadják őket ebben az országban. Amióta Magyarország fejlődése látványossá vált az utóbbi két évtizedben, megújult az infrastruktúra, új bevásárlóközpontok és egészségügyi intézmények jöttek létre, híres termálfürdők várják a vendégeket, magas színvonalon ugyanakkor olcsón, és a közlekedési dugóktól távol lehet élni, egy lassabb ritmusban, azóta az ország egyre vonzóbbá válik a letelepedést kereső nyugdíjasok szemében, például a mediterrán országokkal összevetve. Azok számára, akik munkavállalási célból érkeznek ide, a növekvő gazdaság a legfontosabb vonzerő, elsősorban Budapest, amely fontos regionális üzleti központtá vált. A számos külföldi tulajdonú magyar vállalat ebben a szegmensben talán a legfontosabb tényezője a migrációnak. Azok a hollandok és flamandok, akiket a munkájuk nem köt Budapesthez vagy más városhoz, többnyire Délnyugat- és Észak-Magyarországon találhatók meg. Ettől némileg távolabb van egy másik kisebb góc is, az Alföldön, Kecskemét és Cegléd környékén, és a Tisza-Tó mellett. Itt általában igen kevés a külföldi, de a németalföldiek számára a hatalmas tágas síkságok és a kis erdők valahogy otthonosak, olyan tájat jelképeznek, amilyen a szülőhazájuk – volt évszázadokkal ezelőtt. Egy saját farm a szántóföld vagy egy erdő közepén – ez sok embernek gyermekkori álma, amit itt nagyon olcsón valósíthat meg. Nagyjából 23 millió holland anyanyelvű embernek nagyjából a 70%-a holland, a többi flamand, és többé-kevésbé ugyanez az arány figyelhető meg a Magyarországra letelepedett népesség megoszlásában is, Ha a Hollandia budapesti Nagykövetsége, illetve pécsi Tiszteletbeli Konzulja által készített, meglehetősen durva becsléseket tekintjük kiindulási alapnak, akkor nagyjából 5000 főre tehető azoknak a hollandoknak a száma, akik az év jelentős részét Magyarországon töltik. Ebben a számban benne vannak az áttelepültek, az üdülő-tulajdonosok és családtagjaik. A szám alapját a Nagykövetséggel kapcsolatba kerülő, ismert magyarországi címmel rendelkező személyek adják, amelyhez képest a valós érték jelentősen több, de akár kevesebb is lehet. A Dél-Dunántúl messze a legnépszerűbb a holland és flamand beköltözők között. Magyarország még mindig egy kitűnő alternatíva a Benelux-államokat elhagyni szándékozók számára. Viszonylag közel van: alig egy nap autózás révén elérhető, és ez a helyzet az autópálya-hálózat bővülésével tovább javul. Hatással lehet a folyamatra a regionális repterek megnyitása, és a hollandiai kapcsolatok kiépítése. Ugyanakkor az a trend, hogy egyre fiatalabb családok költöznek Magyarországra, gyakran indítva el egy vállalkozást: kempinget, panziót vagy valami teljesen más jellegű üzletet működtetve. Az ő gyermekeik már Magyarországon fognak felnőni, és néhányan közülük nyilván visszatérnek majd a Benelux-államokba, de mások maradnak és itt fognak családot alapítani. Ez végül elvezet egy új kisebbségi népcsoport kialakuláshoz. A hollandul beszélő közösség ráadásul tovább bővül olyan egzotikus elemekkel, mint a Magyarországon szintén felbukkant dél-afrikaiak, akik az afrikaans-t, a holland nyelvnek egy archaikus és egyszerűsített változatát beszélik. Ha a földrajzi távolság nagy is, őket is nyugodtan beleszámíthatjuk ebbe a közösségbe, hiszen holland és dél-afrikai kölcsönösen megérti egymást. Noha a hollandul beszélő közösség pontos száma nem ismert, egészen biztosan felülmúl néhányat az ország hivatalos kisebbségei közül, például az örményeket (mintegy 600 fős létszámmal), a ruténokat (1000 fő körül), a bulgárokat (1300), a görögöket (2500), a lengyeleket (2900), még akár a szerbeket (3800) is, sőt néhány év múlva az ukránok (5000) létszámát is meghaladhatja. A kötelékek és kapcsolatok a Holland Királysággal és korábbi jogelődjeivel, beleértve Flandriát, évszázadokra nyúlnak vissza. Csak hogy néhány dolgot említsünk: 1676-ban a híres holland tengernagy, Adrianszoon de Ruyter mentett ki néhány gályarabnak eladott protestáns prédikátort, amiért Debrecenben szobrot is állítottak neki. A híres magyar filozófus és tudós, Apáczai Csere a XVII. század közepén számos holland egyetemen (Franeker, Leiden, Utrecht) folytatott tanulmányokat és doktori címét is ott szerezte 1651-ben a Harderwijk-i Holland Egyetemen – ahol szobrot is állítottak tiszteletére – és egy holland nőt, van der Maet-et vett el feleségül. Noha Hollandiában ők ma már nem igazán közismertek, de Erdélyben sokan tudnak erről a kapcsolatról és a „holland szálról”. Apáczai nem egyedüli magyarként tanult ekkoriban Hollandiában: a Stipendium Bernardium ösztöndíja ebben a században sok magyar protestáns diák számára tette lehetővé az egyetem elvégzését Hollandiában, hiszen Magyarországon erre nem volt lehetőségük, köztük volt például az erdélyi születésű nyomdász, Misztótfalusi Kis is. Ezek a diákok aztán általában visszatértek hazájukba, időnként már holland házastársakkal oldalukon, terjesztve a megszerzett műveltséget. A Habsburg dinasztia egy időben a németalföldi területek jelentős részét uralta, elsősorban a mai Flandriát. Tulajdonképpen a mai holland-belga határt is az egykori Habsburg-birtokok határa jelölte ki. A holland kereskedők gyakori vendégek voltak Magyarországon, mint ahogyan a magyar kereskedők és tudósok is rendszeresen megfordultak Hollandiában. Igen élénkek voltak a kapcsolatok a magyar és a holland református egyházak között, nem csak a hitújítás idején, hanem azóta is, lényegében folyamatosan, különösen ami az erdélyi és kárpátaljai közösségeket illeti. Az I. világháború alatt magyar menekültek érkeztek Hollandiába, amely akkor semleges ország volt. A háború végén néhányan közülük hazatértek, néhányan azonban maradtak, mindkét csoportra jellemző volt a vegyes családok kialakulása. Hasonló történt a II. világháború, és az 1956-os forradalom utáni időkben. Napjainkban nagyjából 10 ezer magyar él szerteszét Hollandiában, közülük igen sokan tagjai a Magyar Klubnak. Belgiumban csak egy kevéssel becsülhető kisebbnek a magyar közösség létszáma. Egész sor magyarországi településnek van hollandiai, belgiumi vagy luxemburgi testvértelepülése. A magyar nyelvet mind Hollandiában, mind Belgiumban egyetemi szinten lehet tanulni, és a hollandot is oktatják néhány magyar egyetemen. Szemben például a kínaiakkal, akik ugyan nagyobb számban vannak jelen Magyarországon, de ittlétük csak néhány évre, legfeljebb egy évtizedre tekint vissza, a holland-magyar kapcsolatoknak adottak a történelmi dimenziói. Mivel a hollandok számban meghaladnak nem egy kisebbséget, és a két nép közötti kapcsolatok hosszabb időkre nyúlnak vissza mint például a görögök esetében, igen erős érvek fogalmazhatók meg annak érdekében, hogy hivatalosan elismert kisebbséggé váljanak ebben az országban. (Forrás: MostMagyarul): https://tinyurl.com/yawbxkom

.

08 9 29

At the end of its mission, Europe’s space freighter ATV Jules Verne
burning up over an uninhabited southern area of the Pacific Ocean

- video -

(Source: YouTube / European Space Agency):

https://tinyurl.com/m37kef5

.

.

Weather warfare. Rarely acknowledged in the debate on global climate change, the world’s weather can now be modified as part of a new generation of sophisticated electromagnetic weapons. Both the US and Russia have developed capabilities to manipulate the climate for military use. US mathematician von Neumann, in liaison with the US Department of Defense, started his research on weather modification in the late 1940s at the height of the Cold War and foresaw ‘forms of climatic warfare as yet unimagined’. The US military has developed advanced capabilities that enable it selectively to alter weather patterns. The technology, which is being perfected under the High-frequency Active Auroral Research Program (HAARP), is an appendage of the Strategic Defense Initiative – ‘Star Wars’. From a military standpoint, HAARP is a weapon of mass destruction, operating from the outer atmosphere and capable of destabilising agricultural and ecological systems around the world. Weather-modification, according to the US Air Force document AF 2025 Final Report, ‘offers the war fighter a wide range of possible options to defeat or coerce an adversary’, capabilities, it says, extend to the triggering of floods, hurricanes, droughts and earthquakes: ‘Weather modification will become a part of domestic and international security and could be done unilaterally… It could have offensive and defensive applications and even be used for deterrence purposes. The ability to generate precipitation, fog and storms on Earth or to modify space weather… and the production of artificial weather all are a part of an integrated set of [military] technologies.’ In 1977, an international Convention was ratified by the UN General Assembly which banned ‘military or other hostile use of environmental modification techniques having widespread, long-lasting or severe effects.’ It defined ‘environmental modification techniques’ as ‘any technique for changing – through the deliberate manipulation of natural processes – the dynamics, composition or structure of the Earth, including its biota, lithosphere, hydrosphere and atmosphere, or of outer space.’ While the substance of the 1977 Convention was reasserted in the UN Framework Convention on Climate Change (UNFCCC) signed at the 1992 Earth Summit in Rio, debate on weather modification for military use has become a scientific taboo. Meteorologists are not investigating the matter and environmentalists are focused on greenhouse gas emissions under the Kyoto Protocol. Established in 1992, HAARP, based in Gokona, Alaska, is an array of high-powered antennas that transmit, through high-frequency radio waves, massive amounts of energy into the ionosphere (the upper layer of the atmosphere). Their construction was funded by the US Air Force, the US Navy and the Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA). It constitutes a system of powerful antennas capable of creating ‘controlled local modifications of the ionosphere’. Bertell, president of the International Institute of Concern for Public Health, says HAARP operates as ‘a gigantic heater that can cause major disruptions in the ionosphere, creating not just holes, but long incisions in the protective layer that keeps deadly radiation from bombarding the planet’. Physicist Dr Eastlund called it ‘the largest ionospheric heater ever built’. Military documents confirm its main objective is to ‘induce ionospheric modifications’ with a view to altering weather patterns and disrupting communications and radar enabling the US to disrupt and dominate entire regions. It can be directed against enemy countries or ‘friendly nations’ without their knowledge, used to destabilise economies, ecosystems and agriculture. It can also trigger havoc in financial and commodity markets. The disruption in agriculture creates a greater dependency on food aid and imported grain staples from the US and other Western countries. It was developed as part of an Anglo-American partnership between Raytheon Corporation, which owns the HAARP patents, and British Aerospace Systems (BAES). It was sold by ARCO to E-Systems Inc, in 1994. BAES was involved in the development of the advanced stage of the HAARP antenna array under a 2004 contract with the Office of Naval Research. The installation of 132 highfrequency transmitters was entrusted by BAES to its US subsidiary, BAE Systems Inc. Air Force documents suggest HAARP is an integral part of the militarisation of space. (Source: TheEcologist)

.

.

A cigányság problémájának gyökere a szegénység, valamint a többségi társadalom előítéletes viselkedése – halljuk sokszor. Aki azonban az észak-magyarországi régióban él, előbb-utóbb megkérdőjelezi e sokat hallott kisebbségvédelmi dogmát. Konok, szomorú tény: ahol a roma lakosság túlsúlyba kerül, a pusztulás és a mindennapi agresszió válik jellemzővé. Az őslakosok pedig egyre védtelenebbek. „… Ági jószág, pereputty, kicsi rajkó, jól aludj, Mezők jönnek, erdőségek, jó vidékek, rossz vidékek, Teneked mind jó vidék, mindenütt csak kék az ég.” (Babits Mihály: Cigánydal). Csenyéte zsákfalu; a hozzá vezető út alaposan megdobálja a kocsit. A völgybe bújt községben ragad a sár, különösen a házak előtt, ahol megfordulnak az autók. Majdnem ötszázan lakják a falut, mondja Kériné polgármester. S a létszám egyre nő: csak tavaly tizenhat csenyétei gyerek jött világra a miskolci kórházban. Az egész észak-magyarországi régióban szembetűnőek az egykor virágzó agrárkultúra nyomai: beomlott magtárak; elvadult gyümölcsösök; elmézgásodott, loncsos fasorok; összedőlt parasztházak. És hatalmas, üresen hagyott templomok. Régebben Csenyéte is színmagyar település volt, kisbirtokosok, parasztgazdák lakták. A cigány honfoglalás – Ladányi szociológus tanulmánya szerint – három nagycsaláddal kezdődött. Ahogy nőtt a táboruk, a szokásos forgatókönyv szerint történt minden: ha tudtak, elköltöztek a magyarok, s házaikat romák vették meg olcsón. Csenyéte lakossága alig két évtized alatt cserélődött ki teljesen, s eközben tönkrement a település. – Néhány idős magyar azért még lakik itt – mondja Kériné MSZP-s polgármester. – Két közalkalmazott maradt: a falugondnok meg a hivatalban egy segítő. Az intézményeink? Van szép alsó tagozatos általános iskolánk, ahová hetvennyolc gyerek jár; a felsősöket Baktakékre viszi az iskolabusz. S van óvodánk is, ötven fővel. A polgármester szerint a foglalkoztatás területén csak úgy történhet előrelépés, ha valami nagyvállalkozó érkezik, aki munkalehetőséget hoz az embereknek. De nem érkezik, s Kériné úgy véli: azért, mert rossz az út. Vezetékes víz azonban van, villany is, bár a közvilágítás hiányos, mert a helyi fiatalok egy csoportja az utóbbi időben azzal múlatja idejét, hogy tönkreteszi, amit még lehet: a lámpákat kővel kidobálják. A község honlapja fájdalmas őszinteséggel fogalmaz: „A helyzet nehézségét fokozza az is, hogy örökölték a falut, de nem örökölték a parasztgazdasággal együtt járó életformát. Az addig virágzó kertek elgazosodtak. Az istállókat, az állattartáshoz szükséges épületeket lebontották. A földek műveletlenek maradtak. Rengeteg gyümölcs- és más haszonfa pusztult el. A házak nagy részét is lebontották. Tavaly földig rombolták a falu legszebb középületét, a református parókiát, a még viszonylag épségben álló templom bútorzatát felvágták és eltüzelték. A mai felnőtt cigány generáció valószínűleg még csak nem is sejti, hogy a vályogházak szétverésével ősei munkáját tette tönkre.” – Nem lehet a normálisabb szemléletű romákat megnyerni partnerül a renitensekkel szemben? – Senki nem fog ujjat húzni egy másik családdal, mert abból háború kerekedik. Úgy jár hozzánk Krasznokvajdáról az orvos, hogy kikötötte: ott kell ülnöm a rendelésen, különben képtelenség fenntartani a rendet. A polgármester asszonynak tehát van némi tekintélye. Nemrég éjszaka riasztották felsőgagyi otthonában, hogy jöjjön hamar; akkor a rendőrök már háromszor fordultak. Két nagycsalád ugrott össze, felbolydult a falu. Kériné segített helyreállítani a rendet. A cigány polgárőrséget a tavalyi első iskolai betörés után állították fel. Nagy értékű számítógépeket vittek el az elkövetők meg az adományként kapott drága elektronikai eszközöket. Mivel azonban a falu széltében átlátható, elég könnyen ki lehet figyelni, mikor nincs senki szolgálatban; így később, polgárőrség ide vagy oda, még két iskolai betörés történt. – Mit gondol a falu jövőjéről? – Míg ilyen a támogatási rendszer, nem lehet változtatni. – Több pénz kellene az embereknek? Kériné szerint nem, sőt épp az a probléma, hogy hozzászoktak, a pénzért semmit nem kell tenniük. Az idősebbek még emlékeznek, hogy hajdanán le kellett dolgozni huszonegy napot a családi pótlékért, de lassan a harmadik generáció nő fel úgy, hogy nem ismer munkát. Ráadásul negyven–ötven éves korukra olyan rossz fizikai állapotba kerülnek, hogy ha volna is kedvük, nem bírnának dolgozni, véli Kériné. Főként a nők használódnak el a sok szülésben. Az önkormányzat segélyek formájában négy, négy és fél millió forintot fizet ki a lakosságnak havonta. A másik négy-öt millió bejön családi pótlékokból, gyesből. Számolni kezdünk. – Vegyünk egy öttagú családot: a családi pótlék tizenhétezer gyermekenként, az ötvenegyezer forint. A gyes körülbelül huszonötezer; az apa harmincnyolcezer forint körüli munkanélküli-segélyt kap. Ez száztizennégyezer forint, amiért csak el kell sétálni a hivatalba. Egy hét- vagy nyolcgyerekes családnál – s ez elég gyakori – csak a családi pótlék összege majdnem százhúszezret tesz ki. Ehhez jön az ingyenes oktatás, amit úgy kell érteni, hogy a szülőknek egy radírt sem kell venniük, minden tanszert és tankönyvet adományként kapnak. A gyerek díjmentesen étkezik az iskolában és az óvodában, akár naponta háromszor. A felsősöknek a buszbérlet ingyenes. A Vöröskereszttől és egyéb alapítványoktól ajándékba kapják a ruhaneműt. Fűtésre télen nemigen költenek; lassan elfogy a környékbeli erdő. A polgármester ismer olyan roma famíliát, ahol minderre még rájön a száznégyezer forintos árvaellátás, hiszen meghalt az asszonyka férje; igaz, összeállt egy másik emberrel, aki hazahoz még vagy ötvenezer forintot, így csaknem háromszázezer üti a markukat, persze a természetbeni juttatások nélkül. S nem hagyhatjuk ki a számításból a falu honlapján szereplő, nyilván empirikus alapokkal bíró megállapítást, miszerint „a még létező parasztgazdaságok megdézsmálása, fosztogatása elválaszthatatlan jellemzője lett a falubeli életnek”. Magyarán, e jövedelmet a legtöbb család bűncselekményekkel egészíti ki. Összehasonlításként: a környéken dolgozó garadnai falugondnok hetvenkétezer forintot keres havonta. Hazánkban a kezdő tanítói fizetés hetven és nyolcvanezer forint körül mozog, s egy húszéves gyakorlattal rendelkező pedagógus száztízezer forint körüli összeget vihet haza. Az átlagos, öttagú magyar család jövedelme – ahol az apa dolgozik, a feleség pedig otthon van a gyerekekkel – családi pótlékkal és gyessel együtt is csak ritkán éri el a kétszázezer forintot, amiből természetesen a lakbért, gázszámlát, bérletet, ruhát, tanszert és minden egyebet ki kell fizetnie. A polgármester súlyos problémának tartja az uzsorázást, illetve az illegális kereskedést. Ez a következőképp működik: mivel a segélyt pillanatok alatt elverik, segélyosztás után egy héttel nagy autók jelennek meg tehetősebb városi cigányokkal, akik italt, cigarettát, csokoládét és különböző élelmiszereket hoznak ingyen, sőt pénzt kínálnak a megszorultaknak – azzal a kikötéssel, hogy később mindent kamatostul kérnek vissza. A következő segélyosztás napján ismét megjelennek, öt–tízszeres árat követelve. Öt kiló liszt így ezerötszáz forintba kerül, kétezer forintos kölcsön hat–hétezerbe. Tudni kell, hogy a csenyétei cigányok kényesek az ételre, naponta kétszer-háromszor főznek, a felmelegített ételt nem eszik meg. Az alapanyagot elő kell teremteniük; mikor azonban a családi pótlék megérkezik, abból csak a cetli marad az embereknél. Aki nem tud fizetni, elveszik a vagyontárgyait, televízióját, magnóját, akár az autóját, ha van neki. Az emberek rettegnek az uzsorásoktól, azt mondják, ha nem adják meg tartozásukat, azok megverik, sőt megölik őket. Tornácos ház; itteni viszonyok közt elég takaros, hiszen a teteje még nem szakadt be, a fala pedig kellemes sötét rózsaszín. Kiabálásunkra csupán egy apró, sovány kutya válaszol. Bemegyünk. – Jaj, mán – mondja a konyhában egy asszony, bokáig áll a vízben –, nézzék mán, kilyukadt a mosógép! Honnan? Újságtól? Jöjjön, mama, bent leszünk az újságban! Mama előbújik a szobából, előjön három gyermek is, szépen egymás mellé sorakoznak, hogy lehessen őket fényképezni. – Arra kíváncsik, hogy élünk, mint élünk – magyarázza az apró öregasszonynak a mosógéppel bíbelődő nő; vastag, fekete hab árasztja el a konyhát. A tűzhelyen piros lábasban fő az étel. – Kis leveske far-háttal, zöldséggel – válaszol pillantásunkra az asszony. – Szegények vagyunk, ugye, Ferikém, gyere, megigazítom a hajad. A többi az iskolában van; nagyon kevés a pénzünk, de nem ad a tanács, azt tessék megírni. Na, az iskolát, azt megnézhetik, micsoda ronda ott a vécé. De nem újítsák föl. „Ad tüzet is száraz ág: / mindenütt csak hajt az ág, / hogyha tűz van: a tűz ég is, / kerül hozzá kis fazék is, / kis fazék, / nagy fazék, / mindenütt csak jó az ég” – dúdolom magamban Babits versét, a Cigánydalt. Kihátrálunk a ruha- és csirkegőzből, átmegyünk az iskolába. Fél öt, még épp ott találjuk az igazgatónőt, más már nincs az épületben. Egy roma felzárkóztató alapítvány Csenyétéről szóló weboldala szerint „az intézményben a nevelés és oktatás nem hagyományos keretek között folyik. A többszörös szociális és kulturális hátrányban élő gyerekeknek helyi programot kellett kidolgozni. Ez mindenekelőtt lehetőséget biztosít alapvető szokások (tisztálkodás, öltözködés, étkezés) kialakítására és viselkedési formák megtanulására.” Az új, kitűnő állapotú iskolaépületet sok fővárosi kerület is megirigyelhetné. Leszámítva azt, hogy sáros rúgásnyomok látszanak a falon, s hogy mind a nyílászárók körül, mind az épületek sarkain szembetűnőek a rongálás nyomai. Az ablakokon vasrács. A csenyétei iskola pedagógusai tizenhárom–tizenöt fős osztályokat visznek, s a polgármester szerint rendkívül nehéz a dolguk. Egy ilyen létszámú roma csoport huszonöt–harminc fős magyar osztállyal ér fel, annyira nehéz kordában tartani őket. Míg az igazgatónő, Gombosné Kiss körbevezet a tágas, világos folyosókon és tantermeken, a „nem hagyományos keretekről” kérdezem. Tartózkodóan fogalmaz. Házi feladat nem létezik; értelmetlen, úgysem készítenék el. Nem vihetnek haza semmit, se könyvet, se tanszert, mert csak elkallódna. – Akad köztük egy-két tehetségesebb gyerek? – Hogyne. A cigányok általában nem buták. A gyerekek okosak, szépek, szeretni-valóak. S vannak mindig olyanok köztük, akiket különösen is emelni kéne, mert nyilvánvalóan tehetségesek, de a családi környezet rendszerint visszahúzza őket. A cigányok általában nem bírják elviselni, ha valaki kiemelkedik közülük. Dolgozik itt egy fiatal baktakéki roma tanítónő, őt sem igazán fogadják el: azt mondják, már nem közéjük való. Nem könnyű együttműködésre késztetni a gyerekeket, de a szülőket sem. A gyerekek a szelídebb fegyelmezésre nem reagálnak, a szigorúságot pedig a pedagógusok nem engedhetik meg maguknak. Ha valami probléma van, a legtöbb szülő a gyerek pártjára áll. – Előfordul, hogy durván beszélnek önökkel, esetleg fenyegetőznek? – Nagyon gyakran. Szinte naponta. Aki itt dolgozik, meg kell tanulnia elviselni a megaláztatást. Az iskola utáni második házban él a csenyétei polgárőrség parancsnoka, Lakatos. Öblös, ritmikus zene szűrődik ki, s ahogy benyitjuk az ajtót, látjuk: zenekari próba folyik. Egy kamasz fiú szintetizátoron játszik, szájához állított mikrofonba énekel, mellette a szólógitáros; körülöttük hét-nyolc fős közönség, sámlikon, hokedliken. Kezük-lábuk mozog a muzsikára. Nehéz meleg van, izzik a falnál a zománcos sparhelt. – Lakatost keressük – ordítjuk bele a hangzavarba. A polgárőrség vezetője apró, de elszánt tekintetű ember. Bevezet a szobába, behajtja az ajtót. – Felszerelést, ruhát nem kapunk, igazolvány nincs, pénzt se adnak – sorolja a hiányosságokat. – De mellényünk van. Lakatos felesége leakasztja a fogasról az igen hivatalos benyomást keltő, fényvisszaverő, hátul Polgárőrség feliratú mellényt, s rá is adja az emberre, hatalmas büszkeséggel. Lakatos épp esti őrjáratra indul, szívesen fogadja, hogy elkísérjük. Áthaladunk a konyhán, a hangfalakból üvölt a zene. „Elindulok kis hazámból, / megszakad a szívem, / ne sírj értem, édes babám, / ne sirassál engem.” A falakon körben vallásos témájú cifra falvédők, Mária a kisdeddel, imádkozó szentek. Nagy a hangulat, pillepalackból töltögetik a bort. – Mind az én gyerekem! – ordítja a fülembe a polgárőrség parancsnoka. Kint már fekete az éjszaka. Visszacsukjuk a házba a zenét. Lakatos hatalmas, táskányi lámpát visz, legalább tíz góliátelem van benne. Nehéz, mondja, mint a dög. Bekapcsolja: jó harminc méterre vág előre a fénye. – Reflektor. Ezzel világítok be mindenhova. Úgy tessék rám nézni, megértem a hatvannyolc évet, és börtönben még soha az életben nem voltam. Tetszik tudni, cigány embernél ez nagy dolog. Amikor megbontották a tetőt, leverték a falakat az óvodában, a magam kezével építettem vissza. Hordtam oda pléhtetőt, cserepet, téglát. És raktam. Két hónapig. A polgármester asszony megfizetett, az biztos. De megcsináltam. Itt a telefonom, ha rendetlenkedik valaki, szólok a rendőröknek. Nem haragszanak érte a falubeliek, mert meg is szoktam őket menteni. Megmondom, hogy részegen csinálták, máskor majd jobban vigyáznak, engedjék ki őket. És akkor, aki nagyobb kárt nem csinált, kiengedik, ha kezeskedek érte. Ad a szavamra a paraszt is, a rendőr is. Amikor volt az a nagy verekedés, pár hete, a gyerekeket küldtem a tetőre, ni [a dombra mutat], hogy híjjanak rendőrt. De hiába, meg voltak vadulva a népek, mentek neki a rendőrnek is. A Ficsúr bélelte őket, az a zsivány. Itt nőtt fel, ismerem jól. A rendőrt gyorsan a hátunkhoz vettük, hogy takarjuk, de a cigány csak neki akart menni. És akkor szépen azt mondtam: Ficsúr, vigyázz, mert hatósági ember, ha megütöd, tíz évet kapol. Erre csak elállt. Elég élénk az éjszakai élet; hol autó vág végig az utcán, hol egy csapat purdé szegődik hozzánk, de János bácsi hazaparancsolja őket. Megyünk, ugatnak a kutyák, ám János bácsi rájuk világít a reflektorral, megszólja őket keményen, hát visszatakarodnak az óljaikba. Azt mondja, így szokta az emberekkel is. Jár a szél, kavargatja a feketeséget a völgyben. Félkész épületek állnak középen, rájuk suhan a fény: – Na, ezek a szocportos házak. – Szocpolos? – Az hát. – Mi lett velük? – Hát a gazemberség, az lett velük. Rendőrségi adatok szerint a szocpol-csalásoknak a cigányság körében számos változata ismert. Általában bontott, innen-onnan összehordott anyagokból, kalákában felhúznak néhány falat, azt megmutatják az állami tisztviselőnek, s ha megkapják rá az igazolást, fölveszik a szociálpolitikai támogatást – ez nagycsaládosok esetében milliókra rúg. Az ál építkezések persze sosem fejeződnek be, többnyire vissza is bontják a falakat, és az építőanyagból valahol újabb ál építkezésbe fognak. Egy ház anyagából olykor tizenöt–húsz is felépül ilyen módon különféle helyeken. „Hogyha ég a nap sugára, / a gazdának nagy a kára, / neked semmi, kis bolond: / mindenütt csak hűs a lomb. / Cse’bogár, / Cse’bogár, / a gazdának csupa kár.” Babits 1910-ben írta ezt a versét. A gyakori lopás, betörés nemcsak Csenyétén jellemző; a környék vegyes lakosságú településein, Novajidrányban, Hernádvécsén, Boldogkőváralján, mindenütt hallani ezt a panaszt. Csáji, aki Garadnán és Novajidrányban falugondnok, így fogalmaz: – A babot, krumplit, kukoricát fölszedegetik. Költenünk kell rá, s dolgozunk, kapálunk sokat; ha nem permetezünk, a bogár eszi meg az egészet, ha permetezünk és megmarad, a cigány viszi el. Tavaly gyönyörű krumplik voltak, hát nem felhúzgálták! – Hat sor krumplim volt, mindegyikből legalább tíz métert fölszedtek, s az több mázsa – teszi hozzá egy novajidrányi gazda. – Honnan tudja, hogy cigányok voltak? – Láttam. – Miért nem szólt rájuk? – Négyen voltak. Mit csináljak? Mire kiér a rendőr, már elmennek. – A kertünk sincs biztonságban – mondja egy idős hölgy az utcán –, bemennek hátul, oldalt, mindenhol. Reggelre fölszedik a diót, és mindent széttaposnak. Csáji szerint mindig történtek kisebb lopások, titokban. De az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy fényes nappal, nyíltan viszik el, amit akarnak. Korábban annyit vittek, amennyi az ételükbe kellett; ezt a parasztok zöme elviselte. De most… – Ősszel láttam: szekérrel mentek ki a földre, tök, cukkini, minden föl volt pakolva. Eladásra vitték. Guszti volt a vezetőjük Vilmányból, ismerem. – Nem szólt rájuk? – Egyedül voltam. Ők öten. Megesett, hogy egy asszony szeme láttára szedték le a cseresznyéjét, s mikor rájuk szólt, azt mondták: menjen onnan. A falugondnok szerint a rendőrség fellépése általában lassú és erélytelen. – Garadnára átjöttek a romák egy házhoz bulizni, aztán verekedés, ordítozás lett belőle. Kilenc órakor hívtunk rendőrt, éjfélre jött meg. Ezt nem fogja elmondani egyik rendőr sem magának: félnek. Aki szólni mer, megfenyegetik. A rendőrök általában ugyanilyen falusi emberek; mindenki tudja, ki hol lakik. – El van fordulva a világ, uram – mondja egy férfi a novaji kocsmában. – Régen, ha volt egy szabadtéri bál, a cigányság hátul volt, a paraszt táncolt a színpadnál elöl. Most fordítva van. Az én gyerekem cigányokkal jár gimnáziumba, ötös tanuló. Neki nem jár ösztöndíj, a cigány iskolatársainak igen. S közben némelyik nyugati autóval megy a segélyért. A környékbeliek úgy látják, az agresszív cigányokat sem rendesebb társaik, sem a hatóság nem fékezi meg kellőképp. Novajidrányból, ahol az iskolában is megfordult az etnikai arány, sok szülő inkább messzebbi településre viszi a gyerekét. Nemrég egy roma szülő az óra közepén ment be a tanterembe megverni egy gyereket, akivel a fiának nézeteltérése volt; aztán a tanárnak is neki akart menni a folyosón. Az iskolában leverték a lámpákat, és a kinti világítást is kidobálták kővel. Mintha a fénnyel volna bajuk. Biztonsági őrt kellett felvenni az iskolába, nagydarab, tekintélyes helybeli embert. Novajon próbáltak roma polgárőrséget felállítani, mondván: ha már több a cigány, mint a paraszt, tartsák ők is a rendet. Aztán a polgárőrirodáról eltűnt a hősugárzó, egyéb eredménye nem lett a dolognak. Annak a településnek, ahol a roma lakosság túlsúlyba kerül, vége. Nemrég a szomszédos Hernádvécse is megindult a lejtőn, már nyolcvanöt–kilencven százalékban roma a lakosság. S az ilyen helyeken elértéktelenednek a házak. – Úgy védtük meg magunkat – mondja egy férfi a takaros Garadna községben –, hogy eltökéltük: cigánynak nem adunk el házat. Legfeljebb boltba vagy kocsmába jönnek át olykor. Mikor tönkretették a virágágyásokat, felállítottuk a polgárőrséget. Azóta, ha megjelenik egy csapat cigány, rögtön odamegy két-három polgárőr, és megkérdezi: honnan jöttök, mi dolgotok van itt? Érzik, hogy szemmel tartjuk őket. Házainkban, kertjeinkben van az életünk munkája. Ha valaki ingatlan iránt érdeklődik, az első kérdése, hogy vannak-e cigányok. Mi azt mondhatjuk erre, hogy nincsenek, és jó árat kérhetünk, mert a környék szép, gyönyörű a táj, a többség dolgozik, és rendben vannak a porták. Itt a falu vége, áll meg a csenyétei polgárőrparancsnok; az előrebillenő fénycsóva üres dűlőre, pár csupasz fára világít. Megfordulunk, indulunk visszafelé. Lakatos közli, rövidesen véget vet az uzsorások uralmának. – Akkor csapok rájuk, mikor elhozik az árut, csak legyen meg a bizonyítványom a hivataltól. Ezerötszáz forintot elkérnek egy doboz cigarettáért! Ezer a far-hátnak kilója! De ha legközelebb megállnak, már írom is a rendszámukat fölfele. Jár ide egy cigány Miskolcról, házzal is üzérkedik; ezt itt a jányomtól vette el százötvenezer forintba, annyival tartozott neki. Szépen kimeszelt, rendes épület előtt állunk. – Elment a jányom Vadásziba lakni, rokonokhoz, de aztán össze lett neki gyűjtve egy kis pénz, hát hazajött. Mindjárt megmutatom, milyen házat kapott az üzértől háromszázötvenezerért. Kicsit arrébb rogyott falú, beszakadt tetejű viskóra mutat Lakatos; az ablaknyílásokra ragasztott nejlont pufogtatja a huzat. – Az a cigány is innét vakarózott ki, ott lakott lent. Most meg ezt csinálja a többivel. Június utolján harminc–negyven kocsi állt a falu közepén, azok mind uzsorások voltak, hozták az árut, a nép meg vitte. Na, ezt kellene megoldani Gyurcsány elvtársnak. Lehet, hogy nem is tudja, mert biztos tenne valamit. – Írja meg neki – és meglep a válasz: – Megírom. Egy levelet már írtam, saját kezéhez. Megírtam, hogy a nyugdíjam kevés, a szemem állapota rossz, beteg a gyomrom; kéne egy kis emelés, a tanácsnál meg nem adnak. – És mit válaszolt? – Még semmit. „Erdőn hogyha zsidót látsz, / meg se nézed, nekilátsz. / Mezőn hogyha lányra lelsz, / meg se kérded, úgy ölelsz” – írja Babits. De Lakatos azt állítja: a legtöbb cigány dolgozna, ha muszáj volna, meg ha lenne mit. Ügyes a cigány ember, esze is van, a keze is jó. Régebben volt kosárfonás, „meg minden”; maga a polgárőr is tud kosarat készíteni, még koszorút is. A dombtetőn fehérlő toronyra mutatok, s kérdem, működik-e még a templom. Tiszta üres, feleli Lakatos. Volt itt egy papocska, de elment, azóta ki van fosztva az egész; ki-be járnak a cigányok, mint a szél. /.../ (Forrás: MNO): http://tinyurl.com/y7qk9vmc    Gadnáról:    http://tinyurl.com/y93qk5p7

.

18 3 24.

TED

Prof. Dunlap and the Hungarians

- video -

(Source: YouTube):

https://tinyurl.com/yc3qzdzt

Kulcsszavak (Keywords):     1956     Ausztria     Duna     Egyesült Államok     Európa     Franciaország     Hollandia      Jugoszlávia     Magyarország     Osztrák-Magyar Monarchia     Nagy-Britannia     Oroszország     Spanyolország     Svájc     Svédország     Szovjetunió    

.

19 11 19 / 10 1 3.

Nélküled

- előadja: Ismerős Arcok -

Forrás: YouTube):

https://tinyurl.com/y7j6kg2h

38 399 086 megtekintés

Nélküled

- dalszerzők: Leczó, Nyerges -

Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk

Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél

S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk

Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint a porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.

S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!

.

19 9 30 

Natura 2000

(részlet):

Különleges természet-megőrzési területek Magyarországon

(Forrás: Natúra2000):

https://tinyurl.com/y4jlyapl

Az Európai Bizottság 2007. november 13-i határozatával elfogadta a pannon biogeográfiai régió különleges természetmegőrzési területeinek jegyzékét. Különleges természetmegőrzési területek kijelölése hosszadalmas folyamat, amelyben az adott tagállam és az Európai Bizottság szakértőinek többszörös egyeztetései során véglegesítik a kijelöléseket. A hazai kijelölt területek, s így az egész Natura 2000 hálózat véglegesítése nagyrészt lezárult, szinte az összes Natura 2000 területünk immár jóváhagyott terület. A különleges természetmegőrzési területek átlagos kiterjedése kisebb, mint a madárvédelmi területeké, nem ritka a csupán néhány száz hektáros terület sem. Magyarországon jelenleg 467 különleges természetmegőrzési területet jelöltek ki. A további egyeztetések hozhatnak kisebb változásokat, a területek számának és pontos lehatárolásának tekintetében.

.