18 2 18.
1989 után az első betelepülők, akik először kezdtek külföldi állampolgárként ingatlant vásárolni Magyarországon, többnyire korábban kivándorolt magyarok voltak, akik a lehetőségeket kihasználva most hazatértek. Őket általában a németek követték, akik jól ismerték ezt az országot, különösen a Balaton környékét, ahol sok nyarat töltöttek el. Az első „valódi” holland és belga betelepülők szintén olyan emberek voltak, akik turistaként már megismerték és megszerették az országot, és általában voltak magyar származású barátaik is, akiknek példáján fellelkesülve vágtak bele a kalandba. Természetesen, a korai 90-es évektől kezdve megfigyelhető a befektetők aktivitása is az ingatlanpiacon. A megjelenésüket az alacsony árak még inkább inspirálták: A belga frank vagy a holland forint ebben az időben a német márkához hasonlóan nagyon sokat ért Magyarországon. Általában véve megállapítható, hogy a hollandok érkeztek először és nagyobb számban, megelőzve a belgákat, amely talán az előbbiek vállalkozóbb szellemének tudható be, vagy annak, hogy sokáig nem működött magyarországi ingatlanok értékesítésével foglalkozó ügynökség Belgiumban. A rendszerváltás utáni első néhány évben a lehetőségeket vonzónak találta néhány farmer és kisbefektető is, de a számuk alacsony maradt. Az 1990-es évek második felétől a migráció intenzívebbé vált, és azóta is folyamatosan évről évre növekvő tendenciát mutat, ahogy Magyarország egyre népszerűbbé válik, illetve ahogy az előnye növekszik olyan magas árszínvonalú országokkal szemben, mint amilyen Portugália, Spanyolország vagy Franciaország, sőt, amilyenné időközben Törökország vagy Csehország is válik. Hollandia lakosságának mintegy 60%-a az ország területének azon a 30%-án él, amely a jelenlegi tengerszint alatt található. És valóban, az emelkedő vízszint formálta az ország határait az elmúlt évszázadok alatt. De pánikra semmi ok: majdnem minden holland képes úszni… A vallonok és a luxemburgiak számára ez amúgy sem okoz problémát: ők lényegesen magasabb térszíneken élnek. De hogy a tényeknél maradjunk: természetesen nem ez a kivándorlás valódi oka. A szerző a mai napig nem tudja, miből ered ez a tömeges tévhit Magyarországon, tudniillik, hogy a klímaváltozás akkora pánikot okozott a hollandok körében, hogy már jó előre a kivándorlás mellett döntöttek, csak a biztonság kedvéért. A Discovery Channel és más hasonló ismeretterjesztő televíziós csatornák néhány műsora talán erősíthette ezt a közvélekedést, ami eredetileg egy holland komikus vicce volt. A valóságban a szerző sohasem találkozott egyetlen egy olyan bevándorlóval sem, akinél ez a tényező szerepet játszott volna. Már csak azért sem, mert a tipikus holland két lábbal áll a földön, így tudomásul vették, hogy a veszély csak 75 vagy 100 év múlva fenyegeti őket. És általában még a hollandok sem élnek 110 évig, vagy annál is tovább. A Magyarországon házat vásárló lakosok jelentős részénél az okot között szerepel a hazai klíma, mindenek előtt a napsütéses órák hiánya, a hely szűkössége, hiszen a Benelux-államok kivétel nélkül sűrűn benépesültek, és az a vágy, hogy legyen egy saját ház, egy szép kerttel, és némi szabad térrel együtt, ahol a szomszédok nincsenek olyan túlságosan is intim közelségben. A nyaralót vásároló emberek minden generációt képviselnek 20-tól 70 éves korig. Azok az emberek, akik tartós vagy végleges betelepülésben gondolkodnak, a „push”-tényezők között rendszerint megemlítik a Benelux-államokra jellemző helyhiányt, a lakások és házak ottani igen magas árát, a növekvő megélhetési költségeket, panaszkodnak a túlfejlett, túlbonyolított szabályrendszerekre, újra és újra a klímára, valamint a multi-etnikussá váló városi társadalmakban érezhető növekvő feszültségekre. A tartósan letelepedők korösszetétele jellegzetes. Az egyik csoportot azok a fiatal családok alkotják, akik itt kívánnak új életet kezdeni. Ők jellemzően eredetileg valamelyik agglomerációs településről, elővárosból származnak, elegük van a napi három-négy órás ingázásból, és abból, hogy életüket az unalmas irodai munka, a közlekedési dugók és az átlagos sorházi lakásban eltöltött hétköznapok váltakozása teszi „színessé”. Különösen, ha a gyerekeik még nagyon fiatalok, vagy egyáltalán nincsenek is gyerekeik, akkor döntenek könnyen a kivándorlás mellett. Más családok megvárják, amíg a gyerekek elhagyják a szülői házat, és saját lábukra állnak. Mindkét típus fontos motiválói azok a brit, holland és belga tévéműsorok, amelyekben hétköznapi családok kerekednek fel, hogy „fordítsanak egyet életük kerekén” és elinduljanak egy boldogabb élet felé. Ezek hatására nagyon sokan álmodnak a saját kis kempingről, panzióról, horgásztóról, lovasfarmról, galériáról és más hasonlókról. A legtöbb esetben a pénz számukra nem elsődleges, csak néha, ha a korábbi életüket már csak nagyon nehezen tudnák fenntartani. A másik csoport a nyugdíjasoké, illetve olyan személyeké, akik néhány éven belül nyugdíjba vonulnak majd. Ez az a csoport, amelynek bőven van pénze: általában van saját házuk, amelynek az értéke az utóbbi időben jellemzően nagyon megemelkedett, már nem kell gondoskodniuk az önálló vált gyermekeikről, és szemben más országokkal, például Magyarországgal, Hollandiában nincs hagyománya annak, hogy a szülők támogassák felnőtt gyermekeiket, például egy lakás, ház vagy autó megvásárlásában, a holland gyerekek és unokák legfeljebb valami kis ajándékra számíthatnak. Az sem jellemző, hogy a szülők idős korukra a gyermekeikhez költöznének, vagy fordítva. Ezen jól szituált nyugdíjasok számára a legfontosabb tényezők az időjárás, a hely hiánya, a hagyományos értékek elvesztése miatt érzett növekvő aggodalom, a társadalom, a közösségek leépülése, a növekvő bűnözés és a boldogtalanság általánossá váló érzése. Mindazonáltal ezek a „push” faktorok nem különösebben erősek ennél a csoportnál, sokkal inkább a „pull”-típusú húzóerők lesznek azok, amelyek a magyarországi második otthon megvásárlására, vagy akár minden hazai tulajdonuk eladására és a teljes ideköltözésre ösztönzi őket. A legtöbb esetben mégis inkább az a jellemző, hogy fenntartanak valamilyen ingatlant eredeti hazájukban is, bár jellemzően nem az eredeti házat, hanem egy kisebb lakást. A „pull”-faktorok, vagyis a húzótényezők vagy vonzerők célpontról célpontra különböznek. Magyarország esetében a legfontosabb vonzerőt a Benelux-országokkal való összehasonlításban igen alacsony megélhetési költségek jelentik, továbbá a kellemes klíma, különösen a tavasz, a nyár és a kora őszi, napsütéses idő, továbbá az igen alacsony – EU-s összehasonlításban a legalacsonyabbak között lévő – ingatlanárak, továbbá a rendelkezésre álló, hatalmas, tér, tágas kertek, istállók, pajták stb. Egyéni perspektívából nézve az egyes faktorok súlya eltérő, de különösen az idősebbek számára fontos, hogy bármilyen alacsony hazai nyugdíjból nagyon jól lehet élni Magyarországon: saját kertészt fogadhatnak és ha úgy tetszik, minden nap a helyi vendéglőben vacsorázhatnak. Ha eladják a hollandiai lakásukat, vagy sorházi ingatlanjukat, és vásárolnak, vagy bérelnek helyette egy kisebbet, a különbözetből itt könnyedén vásárolhatnak egy nagy önálló családi házat vagy akár villát, felújíthatnak egy régi tanyát, és akár még egy úszómedencére is futja. Továbbá, ami szintén számít különösen például a Mecsek vidékén, hogy a holland és flamand emberek bolondulnak azokért a hegyes, erdős, dombos tájakért, amelyek teljesen hiányoznak szülőhazájukból. Nem fontos a tengerre, vagy egy nagyobb tóra néző kilátás: ez otthon „közönséges”, semmi extra nincs benne. Az viszont számít, hogy a házakhoz Magyarországon általában nagy keretek tartoznak, ahol bőven nyílik lehetőség a kertészkedésre, legyen szó akár virágokról, akár a zöldségek megtermeléséről, vagy akár még néhány gyümölcsfáról és némi saját szőlőről is. De fontos az alacsony népsűrűség, és a nemzeti parkok, természetvédelmi területek jelenléte is. Ezzel együtt Magyarország egy valóban modern ország benyomását kelti, amely különösen az EU-csatlakozása óta vonzó célpont a különféle befektetések számára. A Benelux-államok polgárainak általában viszonylag jó véleménye van Magyarországról, lényegesen pozitívabb, mint a legtöbb szomszédjáról, különösen a balkániakról. Magyarországot a megítélése a nyugati országok közé sorolja, amely viszonylag fejlett, lakói pedig barátságosak. A világháborúk és különösen az 1956-os események után sok magyar menekült érkezett a Benelux-államokba, akik könnyen és sikeresen integrálódtak a társadalomba, egyikük még államtitkár is lett Hollandiában az 1980-as években. Ez a tényező valószínűleg szintén sokat segített Magyarország imázsán, de a legfontosabb érv mégis csak az, hogy a belgák és hollandok úgy érzik, nagyon szívélyesen fogadják őket ebben az országban. Amióta Magyarország fejlődése látványossá vált az utóbbi két évtizedben, megújult az infrastruktúra, új bevásárlóközpontok és egészségügyi intézmények jöttek létre, híres termálfürdők várják a vendégeket, magas színvonalon ugyanakkor olcsón, és a közlekedési dugóktól távol lehet élni, egy lassabb ritmusban, azóta az ország egyre vonzóbbá válik a letelepedést kereső nyugdíjasok szemében, például a mediterrán országokkal összevetve. Azok számára, akik munkavállalási célból érkeznek ide, a növekvő gazdaság a legfontosabb vonzerő, elsősorban Budapest, amely fontos regionális üzleti központtá vált. A számos külföldi tulajdonú magyar vállalat ebben a szegmensben talán a legfontosabb tényezője a migrációnak. Azok a hollandok és flamandok, akiket a munkájuk nem köt Budapesthez vagy más városhoz, többnyire Délnyugat- és Észak-Magyarországon találhatók meg. Ettől némileg távolabb van egy másik kisebb góc is, az Alföldön, Kecskemét és Cegléd környékén, és a Tisza-Tó mellett. Itt általában igen kevés a külföldi, de a németalföldiek számára a hatalmas tágas síkságok és a kis erdők valahogy otthonosak, olyan tájat jelképeznek, amilyen a szülőhazájuk – volt évszázadokkal ezelőtt. Egy saját farm a szántóföld vagy egy erdő közepén – ez sok embernek gyermekkori álma, amit itt nagyon olcsón valósíthat meg. Nagyjából 23 millió holland anyanyelvű embernek nagyjából a 70%-a holland, a többi flamand, és többé-kevésbé ugyanez az arány figyelhető meg a Magyarországra letelepedett népesség megoszlásában is, Ha a Hollandia budapesti Nagykövetsége, illetve pécsi Tiszteletbeli Konzulja által készített, meglehetősen durva becsléseket tekintjük kiindulási alapnak, akkor nagyjából 5000 főre tehető azoknak a hollandoknak a száma, akik az év jelentős részét Magyarországon töltik. Ebben a számban benne vannak az áttelepültek, az üdülő-tulajdonosok és családtagjaik. A szám alapját a Nagykövetséggel kapcsolatba kerülő, ismert magyarországi címmel rendelkező személyek adják, amelyhez képest a valós érték jelentősen több, de akár kevesebb is lehet. A Dél-Dunántúl messze a legnépszerűbb a holland és flamand beköltözők között. Magyarország még mindig egy kitűnő alternatíva a Benelux-államokat elhagyni szándékozók számára. Viszonylag közel van: alig egy nap autózás révén elérhető, és ez a helyzet az autópálya-hálózat bővülésével tovább javul. Hatással lehet a folyamatra a regionális repterek megnyitása, és a hollandiai kapcsolatok kiépítése. Ugyanakkor az a trend, hogy egyre fiatalabb családok költöznek Magyarországra, gyakran indítva el egy vállalkozást: kempinget, panziót vagy valami teljesen más jellegű üzletet működtetve. Az ő gyermekeik már Magyarországon fognak felnőni, és néhányan közülük nyilván visszatérnek majd a Benelux-államokba, de mások maradnak és itt fognak családot alapítani. Ez végül elvezet egy új kisebbségi népcsoport kialakuláshoz. A hollandul beszélő közösség ráadásul tovább bővül olyan egzotikus elemekkel, mint a Magyarországon szintén felbukkant dél-afrikaiak, akik az afrikaans-t, a holland nyelvnek egy archaikus és egyszerűsített változatát beszélik. Ha a földrajzi távolság nagy is, őket is nyugodtan beleszámíthatjuk ebbe a közösségbe, hiszen holland és dél-afrikai kölcsönösen megérti egymást. Noha a hollandul beszélő közösség pontos száma nem ismert, egészen biztosan felülmúl néhányat az ország hivatalos kisebbségei közül, például az örményeket (mintegy 600 fős létszámmal), a ruténokat (1000 fő körül), a bulgárokat (1300), a görögöket (2500), a lengyeleket (2900), még akár a szerbeket (3800) is, sőt néhány év múlva az ukránok (5000) létszámát is meghaladhatja. A kötelékek és kapcsolatok a Holland Királysággal és korábbi jogelődjeivel, beleértve Flandriát, évszázadokra nyúlnak vissza. Csak hogy néhány dolgot említsünk: 1676-ban a híres holland tengernagy, Adrianszoon de Ruyter mentett ki néhány gályarabnak eladott protestáns prédikátort, amiért Debrecenben szobrot is állítottak neki. A híres magyar filozófus és tudós, Apáczai Csere a XVII. század közepén számos holland egyetemen (Franeker, Leiden, Utrecht) folytatott tanulmányokat és doktori címét is ott szerezte 1651-ben a Harderwijk-i Holland Egyetemen – ahol szobrot is állítottak tiszteletére – és egy holland nőt, van der Maet-et vett el feleségül. Noha Hollandiában ők ma már nem igazán közismertek, de Erdélyben sokan tudnak erről a kapcsolatról és a „holland szálról”. Apáczai nem egyedüli magyarként tanult ekkoriban Hollandiában: a Stipendium Bernardium ösztöndíja ebben a században sok magyar protestáns diák számára tette lehetővé az egyetem elvégzését Hollandiában, hiszen Magyarországon erre nem volt lehetőségük, köztük volt például az erdélyi születésű nyomdász, Misztótfalusi Kis is. Ezek a diákok aztán általában visszatértek hazájukba, időnként már holland házastársakkal oldalukon, terjesztve a megszerzett műveltséget. A Habsburg dinasztia egy időben a németalföldi területek jelentős részét uralta, elsősorban a mai Flandriát. Tulajdonképpen a mai holland-belga határt is az egykori Habsburg-birtokok határa jelölte ki. A holland kereskedők gyakori vendégek voltak Magyarországon, mint ahogyan a magyar kereskedők és tudósok is rendszeresen megfordultak Hollandiában. Igen élénkek voltak a kapcsolatok a magyar és a holland református egyházak között, nem csak a hitújítás idején, hanem azóta is, lényegében folyamatosan, különösen ami az erdélyi és kárpátaljai közösségeket illeti. Az I. világháború alatt magyar menekültek érkeztek Hollandiába, amely akkor semleges ország volt. A háború végén néhányan közülük hazatértek, néhányan azonban maradtak, mindkét csoportra jellemző volt a vegyes családok kialakulása. Hasonló történt a II. világháború, és az 1956-os forradalom utáni időkben. Napjainkban nagyjából 10 ezer magyar él szerteszét Hollandiában, közülük igen sokan tagjai a Magyar Klubnak. Belgiumban csak egy kevéssel becsülhető kisebbnek a magyar közösség létszáma. Egész sor magyarországi településnek van hollandiai, belgiumi vagy luxemburgi testvértelepülése. A magyar nyelvet mind Hollandiában, mind Belgiumban egyetemi szinten lehet tanulni, és a hollandot is oktatják néhány magyar egyetemen. Szemben például a kínaiakkal, akik ugyan nagyobb számban vannak jelen Magyarországon, de ittlétük csak néhány évre, legfeljebb egy évtizedre tekint vissza, a holland-magyar kapcsolatoknak adottak a történelmi dimenziói. Mivel a hollandok számban meghaladnak nem egy kisebbséget, és a két nép közötti kapcsolatok hosszabb időkre nyúlnak vissza mint például a görögök esetében, igen erős érvek fogalmazhatók meg annak érdekében, hogy hivatalosan elismert kisebbséggé váljanak ebben az országban. (Forrás: MostMagyarul): https://tinyurl.com/yawbxkom
.
