Egyik 19

.

1956
dokumentumfilm  
Vitézytől
 ((ZDF-nek készítette))
49:32 perces

(Forrás: YouTube):
http://tinyurl.com/krmes7w

Ahogy a film előtt az alkotó is elmondja, félkész a film, mert mielőtt elkészült volna, betiltották.

.

.

 Casino

- (film -

(Forrás: YouTube):

https://tinyurl.com/y7vxq9pl

.

.

Ütött-e Tőkés órája?

/ írta Szőcs

Ami most a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) történik, megközelíthető leíró módon is. A történtek – és Tőkés személyiségének – megértéséhez azonban elengedhetetlen áttekinteni, mi történt az elmúlt években, és kivel történt. Tőkés a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig pusztán azáltal, hogy hivatását komolyan vette, és közösségét becsülettel szolgálta, az ebből következő törvényszerű konfliktusok láncolatán keresztül eljutott a Ceausescu-rezsimmel való totális konfrontálódásig. Fontos odafigyelnünk erre a két szóra: pusztán azáltal. Nem csinált semmi különöset. Nem szervezett ellenzéket, nem alakított földalatti kormányt, nem indított szabad szakszervezeti mozgalmat; nem éhségsztrájkolt, nem írt leveleket a Szabad Európa Rádiónak; nem terjesztett röplapokat. Egy fontos írással jelen volt az Ellenpontokban, anélkül hogy mélyebb ismeretei lettek volna arról, mi is az Ellenpontok. Végezte az egyházi munkát. A titkosrendőrség mérhetetlen ostobasága és felfuvalkodottsága, emberismeret-hiánya, arroganciája kellett ahhoz, hogy Tőkésből a nyolcvanas évek végére hős legyen. Ő nem akart az lenni. De mindaddig provokálták, terrorizálták, vallatták, zaklatták, rémítgették, amíg a rezsim számára közvetlenül valójában veszélytelen lelkipásztor kilakoltatási ügyébe belebukott Übü király Kafkába és Orwellbe oltott bizánci haláltábor-szocializmusa. Pusztán csak azért, mert Tőkés rendelkezett annyi lelki és erkölcsi erővel, ami képessé tette a konok és szívós ellenállásra. De fontos leszögezni: nem ő akart az élre állni – a helyzet, a történelem ment utána és emelte a magasba. Hogy is ne hinne ezek után önmaga kiválasztottságában, abban, hogy isteni eszköz ő a Rossz elleni földi harcban? 1989 decemberében ő volt az egyetlen személy a földön, akivel úgyszólván minden magyar ember azonosult, lett légyen egyébként bármilyen hovatartozású. Ő lett a Szimbolikus és Reprezentatív Magyar. Mi történt közben? Mielőtt erre válaszolnánk, szögezzünk le valamit. Tőkés soha egy percig sem állt a titkosrendőrség szolgálatában. Ez a közvetlen és közvetett bizonyítékok egész sorából annyira nyilvánvaló, hogy teljességgel komolytalan ezt a kérdést egyáltalán felvetni is. A mostanában nevezetessé vált nyilatkozatokkal kapcsolatban a következőket szükséges tudni. Mint Romániában annyi minden, a mérhetetlenül túlduzzasztott titkosszolgálat tevékenysége is a teljesítmény látszatára épült. Végül ez is hozzájárult a rezsim gyors kollapszusához, ahelyett hogy a hatalom számára valós kockázatot jelentő személyekre és történésekre koncentráltak volna, ők egyrészt arra törekedtek, hogy mindenkiről begyűjtsenek valami terhelőt (s így gyanússá tették az egész országot), másrészt azt kívánták bizonyítani, hogy urai a helyzetnek, ellenőrzésük alatt tartják az egész társadalmat. Ennek a bizonyítási kényszernek volt az egyik tünete a nyilatkozatgyűjtési rögeszme is. A szokásos technika az volt, hogy az embert becitálták (például útlevél- vagy egyéb ügyben), esetleg kiszálltak hozzá, megszemlélni a könyvtárát. Értésére adták, hogy terhelő adatokkal rendelkeznek róla meg barátairól. Az illető persze védekezett, ő ártatlan, dehogy ellensége a szocialista Romániának. Na akkor ezt írja le, és ennek fényében értelmezze, hogy mit keres a polcán a Révai Lexikon. (Ez nem költött példa: Tóthék mai napig nem kapták vissza a tőlük elkobzott Révait.) Vagy: magyarázza meg, hogy jó barátja, X. miért mondta ezt ekkor meg ekkor. Hogy nem úgy mondta? Na akkor írja le szépen, hogy hogy mondta. Stb. Ezután következett a búcsú, az operatív tiszt elégedetten, hogy újabb nyilatkozattal bizonyíthat feletteseinek, az illető pedig némileg megkönnyebbülten: ezt is megúsztam, s még X.-et is sikerült valamelyest tisztáznom. Jól emlékszem arra, amikor Tőkést, brassói segédlelkésszé való kinevezése után, megpróbálták beszervezni. Ezt persze nem így mondták neki, hanem: őneki kötelessége jelenteni, ha tudomására jut bármi, ami az államrend felforgatására irányul. Tőkés sejtette, hogy ennél többről is lehet szó, de ártatlan képpel nekifogott leírni, amit diktáltak neki. Arra volt kíváncsi: hogy is néz ki egy beszervezés, hogy járnak el, mit íratnak alá a kollégáival, hogy működik ez az egész mechanizmus. Megtudta. Mikor befejezték a diktálást, Tőkés közölte, hogy ő ezt nem írja alá. Nem is írta. Drágán fizetett a kíváncsiságáért: olyasvalamit tudott meg, ami államtitoknak minősül, a tisztet nyilván alaposan lehordták, vagy fegyelmit kapott; Tőkés pedig első számú célponttá vált. Tőkés az esetet rögtön akkoriban mesélte el nekem; emlékszem, mennyit szórakoztunk a szekus azon leleményén, hogy Tőkésnek majdani jelentéseit „Kolozsvári László” fedőnévvel kellene szignálnia. A Tőkés-kép lebontása a románok körében: Meggyőződésem, hogy 1990 elején a bukaresti hatalmi berkekben döntés született a nemzeti kommunista-pártállami restauráció szempontjából problematikus személyiségek népszerűségének tönkretételére. (Azokéra, akik az újbóli hatalomátvétel szempontjából valóságos vagy akár potenciális akadályt jelenthettek.) Ennek a – sajnos, elég sikeres – hadjáratnak éppúgy céltáblája volt Mihály király, vagy Cornea asszony, vagy Dinescu, mint ahogy még ma is célpont Tőkés. Az igazsághoz tartozik, hogy ez a kormány ügyesen ki tudta használni a Tőkés által elkövetett bakikat, amelyeket a túlterheltség, az állandó, mesterségesen fenntartott stressz-helyzet és a rossz emberismeret magyaráz. A Tőkés-kép leépülése Magyarországon: Tőkés hatalmas, alapvető hibát követett el, amikor állást foglalt magyarországi belpolitikai kérdésekben. Ezzel elveszítette általános és osztatlan népszerűségét, a reprezentatív szimbólumhordozó személyiségre egyre inkább, mint pártpolitikusra kezdtek tekinteni. Úgy ítélem meg, hogy az említett ügyekben Tőkésnek olykor igaza volt, máskor meg nem. De, még ha mindig igaza lett volna is, akkor sem lett volna szabad fölcserélnie egy spirituális-szimbolikus minőséget egy magyarországi napi politikaira. A történteket magyarázza a püspök isteni elhivatottság-tudata és a környezetében állandósult konjunktúralovagok erőszakossága is. Bárhogy volt is, Tőkés viszonylag rövid idő alatt elveszítette az anyaországi közvélemény szimpátiáját. Tőkésnek így már nem volt mire támaszkodnia abban a jogvédő küzdelemben, amit faltörő kosként folytatott Románián belül és kívül. Mit kellett volna tenni? Ahelyett, hogy öncélú vagy éppen pártcélú protokollrendezvényeken és a tévékamerák fényében reggeltől estig hajszolták volna, első naptól biztosítani kellett volna számára egy irodát, titkárral, sofőrrel, tolmáccsal, testőrrel, állandó kommunikációt a magyar politikai élet minden szegmentumával, s egy olyan saját költségkeretet, amely függetlenséget jelentett volna számára. Hogy kinek kellett volna fenntartania ezt az irodát? Semmiképp sem a kormánynak vagy valamelyik hivatalának. Talán a Református Egyháznak, talán a Parlamentnek, talán néhány alapítványnak. És mi lett volna mindennek a haszna? A magyar érdekek – különösen az erdélyi magyar érdekek – nagy hatásfokú képviselete világszerte. Elvégre nem sok magyar politikus van, akit egyaránt fogad az Egyesült Államok elnöke vagy a pápa; kevesen jutnak el odáig, hogy szónoklatot mondhassanak el a washingtoni Kongresszusban, vagy hogy rendezvényük védnökségét Genscher vállalja el. S ha Tőkés számára biztosították volna, hogy profikkal dolgozhasson együtt, előbb-utóbb felismerte volna, hogy mi az ő igazi missziója és helye Magyarországon: az egyetemes értelemben vett magyar külpolitikát szolgálni. A Tőkés-kép megingása az erdélyi magyar közösségen belül: Az erdélyi magyarság mindenekelőtt elmulasztotta a szembenézést önmagával, önmaga közelmúltjával. Nyilvánvaló, hogy a szekértábor-reflexek nem kedveznek a lelkiismeret-vizsgálatnak, mégis példátlan az, ahogyan az egységre való demagóg hivatkozással az ügyet eltussolták Erdélyben. Innen kezdve a történtek teljesen világosak. Az RMDSZ recseg-ropog. Tőkés közvetlen támogatóit már a megelőző évek folyamán – az ő hibájából is – felszalámizták, őt magát perifériára szorították. Külső és belső hátországa megfogyatkozván, már csak idő kérdésének tűnik, hogy a romániai ragadozók segítségével mikor fogják teljesen megsemmisíteni. E küzdelemben legfönnebb két dologban bízhat. Egyik az, hogy népszerűségét csak a politizáló közegben sikerült kikezdeni, vagyis annak a néhány száz embernek a körében, akik az erdélyi politikai folyamatok hordozói. Az egymilliónyi vokssal rendelkező magyar közösség egészében presztízse sértetlennek tűnik. Ha sikerül elkerülnie a csapdát – hogy saját mezejéből, ahol verhetetlen, becsalogassák egy zsákutcába –, ellenfelein még felülkerekedhet. És mi a másik, amiben reménykedhet? A Deus ex machina. Elvégre ez egykor már kihúzta a legnagyobb csávából. Miért ne bízhatna benne továbbra is? (Forrás: Beszélő): http://tinyurl.com/m7hd7mu

.

.

Idegen földre ne siess
előadja Kallós

(Forrás: YouTube / Kallós Zoltán Alapítvány):
https://tinyurl.com/38ww7kyu

/in: Kallós archívum, Vol. 1 - közzétéve 2017. II. 27.-én/

2020. dec. 14 - 2023. dec. 17 között: 352 megtekintés.

Dalszöveg:

"- Idegen földre ne siess,
Amíg hazádba megélhetsz.
Ne menj messze földre lakni,
Míg hazádba meg tudsz élni.

- Én elmegyek közületek,
Mert köztetek nem élhetek.
Valahára visszatérek,
Még kapjak meg belőletek.

Elbujdosom, megpróbálom,
Ha elveszek sem lesz károm.
Engem úgy sincs ki sajnáljon,
Ki értem könnyet hullasson.

- Édes rózsám vígy el veled,
Ne hadd elmaradjak tőled.
Mert ha elmaradok tőled,
Megszakad a szívem érted.

- Elvinnélek, de nem lehet,
Mert idegen földre megyek,
Mert az utak nagyok, hosszak,
A vizek is megáradtak.

- Ne menj rózsám kételegve,
Arra nagy idegen földre.
Ha le találsz betegedni,
Ki tudja gondod viselni.

Ki tud szívem reád nézni,
Egy-két szóval megbiztatni,
Vagy egy falást enned adni,
Egy csepp vízzel megkínálni."

Lásd még

(lent):

Videók:

Mezőségi magyar népzene;     Moldvai csángó magyar népballadák;    

Moldvai magyar népzene;     Mezőségi karácsonyi énekek.

.23 12 17

.

Rabja vagyok az életnek
Portré Maneszes Márton, Kántor magyarszováti prímásról
- film -

Rendező: Szomjas
Operatőr: Varjasi; Zenei szerkesztő: Halmos; Szakértő: Kallós

(Forrás: Youtube):

https://tinyurl.com/4vfcu3xx

Maneszes nem csak muzsikus, hanem elsősorban kántor, földműves, borbély, köszörűs,
ezeken kívül még a famunkához is ért.
Látjuk őt különböző foglalkozásai művelése közben, kántorként, táncházi muzsikusként.
Az interjúk és a zenei részletek mellett a film bemutatja az erdélyi, mezőségi falu életének egyes mozzanatait is.
Láthatunk közös mezőgazdasági munkákat, táncházat, siratást, temetést.
Ha elhagyjuk a régi zenét, többet nem tudjuk visszahozni
- mondja a portréfilmben Maneszes,
aki maga mutatja be, hogyan „színezi", „öltözteti fel" a díszítetlen dallamot.
A muzsikálásért sokat zaklatták a hatóságok, ennek ellenére úgy gondolja,
a legnagyobb szeretetet a zene hozza ki az emberből.

 2013. júl. 26. - 2023. dec. 15. között: 16 550 megtekintés

.23 12 15

.

Kárpátalja
A II. világháború végén, 1944. novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror ártatlan áldozatainak emléket állító Szolyvai Emlékpark építése 1990-ben kezdődött. Hivatalos felavatására 1994 novemberében került sor. Mintegy 380 településünk 80 emléktábláján közel 10 000 személy, főleg internált civil áldozat, elesett honvéd, munkaszolgálatos, zömében magyar, német, valamint ruszin, zsidó személy neve olvasható, akiknek többségét a magyarlakta településekről hurcolták el és a sztálini lágerekbe, illetve a fronton, fogságban odahaltak. A GUPVI-GULÁG lágerekben elhunytak halálukban is az életet, az élőket szolgálják. Megemlékezhetünk a két világháború és a szovjet megszállás áldozatairól Szolyván – a kárpátaljai magyarság összefogásával és a magyar és német kormányzat támogatásával létrehozhattuk a Kárpát-medencének e tragikus eseményekre emlékeztető talán legnagyobb emlékhelyét, amely mostanra a térség magyarságának zarándokhelyévé vált, örök mementójaként egy letűnt kor sötét diktatúrája ártatlan áldozatainak. 2012-ben a Szolyvai Emlékparkot Magyar Nemzeti Intézményé nyilvánították. A Szolyvai Emlékpark hivatalos veboldala: https://tinyurl.com/y9fajvor

.

13 12 17.

A Neptun-Gate*

írta Borbély

Az erdélyi magyarság sorskérdései megoldásának alfája és omegája a külpolitika. Az elmúlt száz évben, tetszik ez vagy sem, Erdély és az erdélyiek sorsáról mindig mások döntöttek: Trianonban a nagyhatalmak, Trianon után Bukarest, Bécsben a német-olasz Döntőbíróság (nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy e döntést mind megszületése előtt, mind az után a román fél elfogadta, az tehát nem diktátum, hanem kifogástalan nemzetközi döntőbíráskodás volt), 1944-45-ben a román, majd a szovjet hadvezetés, Párizsban ismét a nagyhatalmak, majd megint csak Bukarest. Bukarest pedig ragaszkodik státuszához, olyannyira, hogy még az elvi lehetőségét is meg akarja szüntetni annak, hogy az erdélyiek maguk dönthessenek sorsukról; mi más oka lett volna, hogy külön szabályozás született a regionális pártok ellehetetlenítéséről. A bukaresti politikát pedig Trianon óta a homogén nemzetállam megteremtésének igyekezete vezérli, s tesz is ezért minden történelmi korszakban olyan eszközökkel, amelyek az adott helyzetben bevethetőek. Statárium, népirtás, etnikai diszkrimináció, pszichológiai hadviselés, erőszakos ortodox terjeszkedés, jogi példastatuálás etnikai konfliktusok esetén (milyen kemény üzenete van annak, hogy a román titkosrendőrség által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után csak a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélték el!), ideológiai hadviselés (dákoromán elmélet, a román történelem túlhősiesítése, a magyar teljesítmények elhallgatása) mind bevetésre került az elmúlt évszázadban. IIyen helyzetben aligha remélhető, hogy a sovinizmus mákonyával átitatott román hatalom meggyőzhető józan érvekkel, arról, hogy a magyarság eltüntetése helyett közjogi kompetenciákat adjon e közösségnek, hogy az maga döntsön saját problémáiról. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nemzetközi s ezen belül az európai fórumok nem mutatnak nagy érzékenységet irányunkban. E helyzetet viszont épp ők alakították ki azzal, hogy nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az erdélyi magyarságot érő többszintű diszkrimináció tényét s a helyzet megoldásának autonomista modelljét megfelelőképpen népszerűsítsék. Sőt. És itt érkeztünk el tulajdonképpeni témánkhoz. A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európai Tanácsi (ET) felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon, de leginkább az ET irányában egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket s azok hosszú távú orvoslási lehetőségét, az Európa több részén is kiválóan működő többszintű autonómia modellje által. Ennek elvi lehetősége már megvolt, hiszen az RMDSZ élén fél éve már nem a végsőkig autonómia-ellenes Domokos állt, hanem a magát mindmáig autonomistának valló Markó, az autonómia célkitűzését illetően pedig konszenzus volt a politikum, a civil szféra, az egyházak s a sajtó berkeiben. Mi történik e helyett? Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa, Frunda szenátor, Tokay képviselőházi frakcióvezető és Borbély képviselőházi frakcióvezető helyettes szövetségi mandátum nélkül részt vesz a Project On Ethnic Relations (pER) nevű „amerikai” képződmény által szervezett, a román hatalommal való, 1993. július 15-én és 16-án Neptun-fürdőn zajló tárgyaláson. A három élvonalbeli RMDSZ-es politikus az autonómiaprogram képviselete helyett néhány, sorsunkon alapvetően nem javító engedmény ígéretének fejében alkalmat ad arra, hogy a román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen. Az eseményről tudósító Binder 1993. július 20-án egy pontatlanságoktól hemzsegő, az erdélyi magyarság irányában igazságtalan s a román hatalom kisebbség-barátságát kiemelő cikket jelentetett meg a The New York Times-ban. Nem rójuk fel Frundáéknak Binder minden ferdítését, de annál inkább azt, hogy lehetőséget adtak a nyíltan magyarellenes, korrupt, kripto-kommunista román hatalomnak arra, hogy magyarbarát színben tetszelegjen a Nyugat előtt, az ET-felvételt közvetlenül megelőzően. De érdemes Takácsot is idézni: „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez a MISZSZ- frakció, Tőkés tiszteletbeli elnök, valamint az EMK által intézett kérdéseket jogosaknak tekintjük, szövetségünk helyzetéért és egységéért való aggódás jelének érezzük. Az Ügyvezető Elnökség a szóban forgó megbeszélések folytatására megbízatást senkinek nem adott, az ezeken való részvételt olyan politikai hibának könyveli el, amely valószínűleg lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi politikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képviseletével való tárgyalásokat, ily módon kibúvót találva az átfogó rendezések kényszere alól. Az Ügyvezető Elnökség a Romániai Magyar Szóból és a The New York Times-ból értesült a neptuni találkozóról. A New York-i tudósítás nyomán szövetségünket súlyos külpolitikai presztízsveszteség érte, a vád cáfolatát – az ügy fontosságára való tekintettel – a fent említett újsághoz eljuttattuk. (...) Érthetetlen, hogy a neptuni találkozón részt vevő 3 politikus sem az átfogó rendezés szükségességét, sem az eredmények kisajátításának veszélyeit nem érzékelte." (1993. augusztus 12., megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában). A Neptun-ügyet végül a Szövetségi Képviselők Tanácsa zárta le hosszú vita után egy határozott hangú nyilatkozattal: „az amerikai PER által szervezett és támogatott (...) megbeszéléseken az RMDSZ három közismert politikusa (...) mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján vettek részt és tárgyaltak a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek. (...) A PER-folyamat lehetőséget teremtett a hatalomnak arra, hogy belső RMDSZ-irányzatok preferálásával kísérletet tegyen szervezetünk megosztására. Olyan politizálási stílus állandósulásának veszélye jelent meg az RMDSZ-ben, amely eltekint a legitim képviselet szabályaitól, a belső döntéshozói illetékességektől.” Úgy véltük, tanulságos lehet húsz év után egymás mellé illeszteni az akkori szövegeket, hivatalos állásfoglalásokat, interjúkat, politikai esszéket, kronológiai sorrendben, annak érzékeltetésére, hogy miként dagadt e partizánakció valóságos belső – sajnos nem tisztító, hanem a krízist elodázó – viharrá. Politikai korkép ez a kötet, s egyben kórkép is. Múltról s jelenről. Abban a hitben adjuk közre e szöveggyűjteményt, hogy általa hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a jövőnket már ne a Neptun-logika határozza meg. (Forrás: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács): http://tinyurl.com/ktx7yn6

*az azonos című kötet előszavából

.

.

Nem vagyunk mi árvák - Csíksomlyó, 1993. Pünkösd

- 52 perces film -

(Forrás: YouTube/ HírTv):

http://tinyurl.com/mjfkrvc

.

.

Sinistra körzet

(részlet)

írta Bodor

(Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum):

http://tinyurl.com/lmdt7vj

Egy regény fejezetei

1. (Borcan ezredes esernyője)

   Két héttel azelőtt, hogy meghalt, Borcan ezredes magával vitt terepszemlére a dobrini erdőkerület egyik kopár magaslatára. Arra kért, tartsam nyitva a szemem, főként az út menti berkenyés bozótot figyeljem, megérkezett-e már a csonttollú madár. Ősz közepe volt, a cserjés idegen hangoktól zsibongott.

   Az erdőbiztos szemléje máskülönben abból állt, reggelente ellátogatott a medvészetbe, szemrevételezte az állományt, majd hazatérőben végigbaktatott valamelyik hegyháton, s miközben magába szívta a rezervátum bódító csendjét, a völgyek mélyéről áradó patakzúgást, jelentést fogalmazott a látottakról. Most azonban járatlan ösvényeken, a hegyi vadászok útjelzéseit követve egyenesen titkos kilátóhelye felé tartott. Állítólag megjelentek a csonttollúak, nyomukban az erdővidéket telente meglátogató láz, amelyet Sinistra körzetben ki tudja, miért, tunguz náthának neveztek.

   Borcan ezredest a tetőn kőből rakott, mohával bélelt pihenőhely várta, közelébe érve jégesőkre való, bőrből készült hegyivadász-ernyőjét a fűbe ejtette, megoldotta köpenyét, és mindjárt kényelembe helyezte magát. Sapkáját is levetette, nehezéknek néhány zuzmótól tarka követ dobott rá, aztán hajadonfőtt, szélben lobogó hajjal, rezgő fülcimpákkal órákon át meredt távcsövével a keleti látóhatárra.

   A fenyvesből éppen csak kibukkanó bérc már a Pop Ivan gerincéhez tartozott, messzire el lehetett róla látni a határon 5túlra, a ruszin erdővidék egymást követő kék vonulataira. A legutolsó halmok mögül, talán már a róna messziségéből sötét füst emelkedett, az égbolt nagy részét keleten, mintha máris az éjszaka közelednék, lila függöny takarta. Ahogy a nap emelkedett, tompultak a távoli színek, s amikor a völgyek kiteltek a délután opálos fényeivel, az erdőbiztos eltette messzelátóját, vette a sapkáját, jelezve, hogy a szemle véget ért.

   Soha nem derült ki, megpillantotta-e a túloldali lankákon azt, amit keresett, a csonttollút vagy a bokorról bokorra közeledő tunguz nátha valami más jelét, és az sem, miért pont engem, az egyszerű erdei gyümölcs-gyűjtögető idegent vitt magával aznap az ukrán határra.

   Hazafelé menet már az aljban megkérdezett, láttam-e csonttollút. Amikor azt feleltem, úgy rémlik, igen, kettőt vagy hármat, azt mondta, akkor meg fogja rendelni az oltásokat.

   Már a laktanya közelében jártunk, amikor esernyőjét megint a fűbe ejtette – egyébként ő volt az egyetlen hegyivadász, aki a nyirkos erdőket télen-nyáron ernyővel a hóna alatt járta –, és újra elővette tokjából a távcsövet. Túl a patakon, a kifakult őszi réten éppen arra haladt el a vörös kakasnak nevezett idegen. Lábával a földet alig érintve, kevélyen lépdelt a mezsgyén, amely az erdőt a kaszálótól elválasztotta, piros haja, szakálla föl-föllobbant a fekete fenyők előtt. Borcan ezredes addig követte messzelátójával, mígnem eltűnt egy sereg sárgán villogó nyírfalevél között. Akkor halkan, szinte bizalmasan megszólított:

– Mondja csak, Andrej. Nem hagytak mostanság véletlenségből magánál egy kis csomagot? – Aztán amikor látta, mintha nem is érteném a kérdést, bután meredek rá, hozzátette: – Mármint számomra valami apróságot. Mondjuk egy frissen fogott halat.

   Bár a kérdés furcsa volt – még furcsább az, hogy válaszom, miszerint nem tartogatok számára semmiféle csomagot, mennyire elkedvetlenítette –, bizonyára elfelejtettem volna az esetet. Csakhogy nem sokkal ezután fölkeresett a gyümölcsbegyűjtőben a vörös kakasnak nevezett idegen. Kezében párával befutott tasakot lóbált, alján kevés vízben egy hal villózott, mindez az erdőbiztost illette volna meg. De Borcan ezredes akkor már nem élt.

   Sinistra lakói jobbára sötétbarnák vagy feketék, a szőkeség ritka, vörös közöttük pedig egyáltalán nem akad. Kivételnek a rezervátumbeli kantinos kislánya, Bebe Tescovina számított, akit messzire világító berkenyeszínű hajáról mindenki ismert a környéken. Ezért, ha valahol vörös ember tűnt fel, minthogy arrafele a hajfestés sem volt divat, mindjárt tudni lehetett, csak átutazó idegen.

   A vörös kakas egyszerű vándornak mutatkozott, könnyű léptekkel szelte át a lejtőket, haja, szakálla, mint az égő csipkebokor, hol itt, hol ott lobbant föl a fekete fenyves alatt. Ősz közepén, csipkebogyóérés idején, a korai fagyokkal egyszerre érkezett; egy reggel csak ott sötétlettek idegen gyártmányú gumicsizmája nyomai a deres ösvényeken.

   Cingár, keszeg ember volt, ukránul, románul, magyarul vagy cipszerül egyaránt rosszul beszélt, és valószínűleg tisztességesen egyetlen errefele használatos nyelven sem tudott. Járása is olyan kevély és magabiztos volt, mint aki nem az idevaló népekhez tartozik. Amellett egész idejét a szabadban töltötte, mintegy jelezve, csak azért csatangol naphosszat a Sinistra mentén, hogy a körös-körül pipáló hegyormokat csodálja.

   Dobrin környékén, ahol az idegen mondhatni naponta tiszteletét tette, a Sinistra vize patakokra ágazott, meredek völgyek mélyültek a Pop Ivan oldalába. A vízmosások mentén szögesdróttal borított acélrudak, betonoszlopok, 7őrtornyok, csapdákkal teli árkok kanyarogtak föl a sziklás hegygerincre: a magasban, a vízválasztón húzódott a határ. A kerítések, árkok, akadályok szövedéke csak egy huzatos hegyszorosban nyílott meg résnyire, ahol a régi földút átbukott a túloldali lejtőkre, amelyek már észak idegen fényeiben áztak.

   Az utat ott kék-sárga sorompó zárta el, közelében kicsi őrszoba állt és egy kopott tábori sátor, tele didergő katonával. Ez az egy határátkelőhely működött Sinistra körzetben, a sorompót itt is csak hetente egy alkalommal emelték fel néhány órára, méghozzá mindig csütörtök délelőtt. Ilyenkor helyet cseréltek a katonai járőrök, hogy a fegyverbarátság jegyében a határsáv két oldalán egymás területét is végigfürkésszék, ugyanakkor áthaladt az a két vagy három civil jármű, amely az útvonalat kormányzósági engedéllyel igénybe vehette.

   A vörös vándor, bár haja, öltözéke, gondtalan délceg tartása messziről elárulta, hogy külföldi, mégsem csütörtökön bukkant fel először, hanem egy szombati napon. Az erdei kápolna bontásán dolgozó kőművesek találtak egy reggel lábnyomaira, délután Géza Kökény éjjeliőr – aki nappalait álmatlanul a falu szélén egy magaslesen töltötte – elevenen is megpillantotta, ereszkedőben a Pop Ivan lejtőin. Úgy látszik, mint a szél, csak úgy szabadon járkált a sövények, drótakadályok között. Az aljban többször is igazoltatták, ám iratait – vélhetően hamisak voltak – a hegyivadászok mindig rendben találták.

   Barna gumicsizmát viselt, amolyan zöld kordbársony kivágásokkal televarrt szürke posztózekét, amilyet a Pop Ivan túlsó lejtőin hordanak, hajadonfőtt járt, keskeny karimájú, kék vércsetollal díszített kalapja hosszú pánton lógva a hátán fityegett. Feje búbján tarajos vörös haj lobogott, állán két oldalra fésült hetyke szakáll.

   Mivel névről senki sem ismerhette, kezdettől fogva, hogy a nappal is vigyázó éjjeliőr megpillantotta – mindjárt el is keresztelte – az egyszerű és sokatmondó vörös kakas név ragadt rá. Vállán átvetve veretektől, rézcsatoktól ékes tarka borjúbőr táskát hordott, jobb kezében, homályosan áttetsző műanyag tasakot lóbált, amelyben, mint valami ezüsthasú hal, fényes tálca fickándozott. Néha megállított erdőn vagy mezőn dolgozó embereket, eladásra kínálta nekik, holott tudhatta, tálcát arrafele nemigen használnak az emberek. Egy darabig találgatták, igazából mit is akarhat: az emberek vásárlókedve felől puhatolózik, avagy csak barátkozó oldalukról kívánja megismerni a helybelieket. A hegyivadászok vagy másfél napon át nyakra-főre igazoltatták, aztán úgy látszik, leintették őket, többet ügyet sem vetettek rá. Ilyen pompázatos külsővel, még ha nagyon erőltetné is, emberfia ügynöknek, kémnek el nem szegődhet.

   Az erdők alját reggelente már dér szürkítette, vagy egy-egy futó éjszakai havazás, a hamvas halmok messzire mutatták a nyomokat, amelyek rendszerint a Pop Ivan felől vezettek Dobrin irányába. Vándorútján az idegent néha véletlenségből egy sereg csonttollú madár kísérte. Ez a madár olyankor költözik a Sinistra völgyeibe, amikor nyomában észak felől már a tél dermesztő szelei közelednek. A fakó réteken lépdelve, feje fölött a kavargó madarakkal, az idegen mintha nem is Ukrajnából, hanem valami régi képeskönyv lapjáról keveredett volna a hazai tájra.

   A csonttollút egyébként nem kedvelték errefelé; kővel hajkurászták, a szemfülesebbje egyszerűen leköpte őket, azt tartották, ahol a madarak seregestől megjelennek, követi őket a tunguz nátha. A láz, ami a végén Borcan ezredest is elemésztette.

   Szegény még a halála előtti valamelyik utolsó napon is fölkeresett – ilyesmit igazán nem sokszor tett –, és szinte könyörögve faggatott a bizonyos csomag felől.

– Mondja, Andrej, de becsületszavára. Nem hagytak magánál egy tasakot? Benne egy hal, semmi egyéb. Nem baj, ha megette, csak mondja meg.

   Bár megesküdtem neki, tekintetében a gyanakvás és neheztelés homályával távozott, aztán többet nem is találkoztunk. Nemsokára Nikifor Tescovina, a természetvédelmi terület kantinosa újságolta, az erdőbiztos eltűnt. Medvészek és ezredesek ittak nála a kantinban, ő mindenről tudott. Hamarosan azt is ő hozta hírül, Borcan ezredesre rátaláltak földobott talpakkal egy csupasz hegytetőn. Sajnos nem idejében, tátott szájában már egy madár fészkelt. Később valaki a halottat odaszögezte – csakis hegyivadásznak öltözött pecér lehetett –, kezén át szuronyokat döfött a földbe, lábát pántokkal fogta a kövek közé, nehogy a griffmadarak elragadják.

   Ezekután keresett fel a vörös kakas, akkori munkahelyemen, az erdeigyümölcs-begyűjtő központban. Áfonyával, szederrel, gombával foglalkoztam, s magam is a tároló egyik kamrájában laktam kádak, dézsák, illatos hordók között. Jól emlékszem az esetre, mert ugyanaznap járt nálam a begyűjtőben először portékájával az új gyűjtögető asszony, Elvira Spiridon. A hegyi lakó Severin Spiridon felesége – elárulhatom, későbbi kedvesem – bemutatkozásul egy puttony szedret és egy tarisznya őzlábgombát hozott.

   A dobrini természetvédelmi területen pár száz medvét tartottak, ezek imádják az őzlábgombát, a szedret, az általam igazgatott gyümölcsbetakarító szállítmányozta nekik az eleséget.

   Észrevettem, Elvira Spiridon, ez a máskor nyughatatlan, remegő inda, tüzes kígyó, parázs cinege most fél lábra sántikált, biceg. Magamban azt kívántam hirtelen, bárcsak 10tüske ment volna a talpába, és én lennék az, aki kiveszi neki. Bármennyire is botor kívánság volt ez, a fennvaló meghallgatott. Amíg a szedres puttonyt hordóba ürítettem, és szitán szétteregettem az őzlábkalapokat, Elvira Spiridon leült a küszöbre, és miközben hatalmas fülbevaló rézkarikái körbe villámlottak, örömömre tekergetni kezdte bokájáról a bocskorszíjat. Nem haboztam, elébe térdeltem, ölbe vettem a lábát, és saját kezűleg bontottam ki a fehér posztókapcából. Zömök kicsi lábfeje a nyári szénatakarások óta még mindig barna volt, illatosan borult rá az erek lila hálója. Talpa, mint aki mindig lábujjhegyen jár, majdnem rózsaszín volt, kicsit nyirkos és puha, ráadásul nem is tüske lapult benne, hanem egy szirom aranyos-ezüstös bábakalács. Természetesen a fogammal szedtem ki, aztán a körmöm hegyén megcsillantva megköpdöstem, és az ingem alá rejtettem. Elvira Spiridon lábát a kezemben szorongattam, és ha valaki akkor megpillant, azt hiszi, éppen bemutatkoztam neki.

   És az a valaki tényleg ott ácsorgott a közelben: a küszöb elé hirtelen minden nesz nélkül színes szegélyű árnyék vetült, a vörös kakasé. Persze hogy ő volt az, mellén, a széles táskaszíjról, a derekán hordott bőrtüszőről veretek, csatok vakítottak. Tasakjában, amelyet jobb kézben tartott, kevés zavaros vízben, mint egy tálca, ezüsthasú hal fickándozott.

– Figyel rám, Andrej – szólított mindjárt keresztnevemen. – Eztet vinni Borcan ezredes nekije. Mígnem lemegy a nap.

– Rendben – hagytam rá, Elvira Spiridon közelségétől zavarodottan –, tegye csak oda.

   Borcan ezredes akkor már nem élt, de hát ez nem az idegenre tartozott. A tasakot, benne a hallal egy üres hordóba dobtam, és miután az idegen távozott, Elvira Spiridon után siettem, aki félig mezítláb, bocskorát kézben lóbálva, csillámló fülbevalóival ijedten tünedezett el a berekben. Bókjaim sorra elröppentek a füle mellett, ahogy észrevettem, a találkozás a vörös kakassal őt is elkedvetlenítette.

   Akkoriban egyébként a vén csataló Aranka Westinnek csaptam a szelet. Apró jelekből ítélve közömbös ő sem volt irántam, s arról álmodoztam, egyszer egy éjszaka, mialatt borbély élettársa a laktanya szobáit járva a hegyivadászokat nyírja, ő lenge pendelyben vagy éppen teljesen ruhátlanul kiszalad a faluból, a holtág mentén egyenesen az erdeigyümölcs-tárolóba, ahol magányosan éltem. Varrónőként ő is a hegyivadászoknak dolgozott, és a valóságban én voltam az, aki foszlott gallérokat, fityegő gombokat használva ürügyül, néha kései órákban is fölkerestem.

   Ez történt a vörös kakas látogatása után is. Éjszaka a vadludak ébresztettek, őket akkor ősszel a keleti rónaságot elborító füst terelte Sinistra ormai fölé. A csend süket és néma deres éjszakái megteltek a vonuló madarak gágogásával, nyikkanásaival, elcsukló hangjuk – mint néha a bakter klarinétjáé – bekúszott a kéményeken, s virradatig motozott a tűzhely hamujában. Idegeket borzoló nyivákolásuk mindig magányomra ébresztett, s eszembe juttatta Aranka Westint.

   A kertek mélyén, a lombtalan szilvafák rácsai mögött még világított Aranka Westin ablaka. Letéptem zubbonyomról egy gombot, s néhány kerítésen átszökellve nemsokára megzörgettem az ablakát. Kinyúlt a zubbonyért, s miközben öltögetett, ezt kérdezte:

– Mi az ördögöt keresett magánál a vörös idegen?

– A kakasra gondol? Nem is emlékszem, azt hiszem, semmit. Csak egy jó árnyékszék iránt érdeklődött.

– Andrej, Andrej, bele ne keveredjék valamibe. Mindenki tudja, magánál hagyott egy tasakot. Benne szép ezüsttálca.

   Bosszantott a dolog, hazatérve a gyümölcstárolóba, a halat, amely még mindig a hordóban vívta tusáját, kivittem az udvar végébe, s a latrina gödrébe pottyantottam. Hallgatni szándékoztam róla s a vörös kakas látogatásáról. Nem szerettem volna kétes históriákba keveredni, hogy a végén még kitiltsanak a területről. Évekkel korábban titokban tudomást szereztem arról, az egyik közeli természetvédelmi területen él kényszerlakhelyen Béla Bundasian, a fogadott fiam, őt kerestem. Azért szegődtem el erdei gyűjtögetőnek, hogy nyomára bukkanjak. Kár lett volna most óvatlanul mindent, amit eddig elértem – már a diszpécserségig vittem –, könnyelműen elrontani.

.

.

Antall a Varsói Szerződés megszüntetéséről

(Forrás: YouTube):

http://tinyurl.com/gvxxut3

Kulcsszavak:

Csehszlovákia  KGST  Lengyelország  Magyarország  Németország  Szovjetunió  Varsói Szerződés

.

.

 Antall József MDF koalíciós frakcióülésen beszél

- video -

Akik e honlap tartalmát készítették, közelről kísérhették figyelemmel Antall József tevékenységét, megismerhették személyiségének azt a részét is, amely a nyilvánosság előtt rejtve maradt. Készült egy videofelvétel arról a rendhagyó koalíciós frakcióülésről, amelyen, hatvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték a képviselők a miniszterelnököt. Talán ez az a felvétel, amely a legtöbbet elárul arról az Antall Józsefről, amilyennek a hozzá közelállók megismerhették.

(Forrás: AntallJózsefÍgyTörtént):

https://tinyurl.com/ybevvsw4

.

.

Alliance for life : 40 meditations of Brother Csaba / Böjte, Csaba - (s.l.): The author, 2007
Alma Mater: az Erdélyi Református Egyházkerület kollégiumainak élete a két világháború között / szerkesztette Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd - Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület, 2006
Amire felesküdtünk Isten és ember előtt: a Kolozsvári Nyilatkozat tíz esztendeje / szerkesztette Borbély Zsolt Attila - Erdély: Reform Alapítvány, 2002
Autonóm magyarok ? : Székelyföld változása az "ötvenes" években : tanulmányok (= Múltunk könyvek) - Csíkszereda : Pro-Print, 2005
Autonómisták és centralisták: Észak-Erdély a két román bevonulás között (1944. szeptember - 1945. március) / összeállította Nagy Mihály Zoltán - Vincze Gábor - Kolozsvár - Csíkszereda: Erdélyi Múzeum-Egyesület : Pro-Print, 2004
Brassó, Hunyad és Szeben megye. A Kárpátokon túli megyékhez került települések. Népszámlálási adatok 1850-1992 között ( = Erdély Etnikai és Felekezeti Statisztikája: V.) / összeállította Varga E. Árpád - Budapest - Csíkszereda: Teleki László Alapítvány : Pro-Print Könyvkiadó, 2002
Dacolva sorssal, idővel: Maros megyei templomok és templombelsők / Bálint Zsigmond - Marosvásárhely: Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, 2010
D. O. (kényszerlakhely). Az erdélyi föld és földbirtokosság sorsa a második világháború urán (=Minerva Könyvek: 3.) / Gál Mária - Kolozsvár: Minerva Művelődési Egyesület, 1996
Egyházi gyűjtemények szolgálatában: a gyulafehérvári millenniumi konferencia tanulmánykötete = In slujba colectiilor ecleziastice: volumul de studii al conferintei milenare din Alba Iulia / szerkesztette, fordította Bernád Rita ; redactat, tradus de Bernád, Rita - Kolozsvár: Verbum, 2010
Elvándorlók? Vendégmunka és életforma a Székelyföldön – Csíkszereda: Pro-Print Könyvkiadó, 1996
Az ember ott a legfájóbb magyar: versek a csángómagyarokról / válogatta Mirk László - Csíkszereda: Hargita Kiadóhivatal, 2001
Erdély 1848. évi utolsó rendi országgyűlése / Egyed Ákos - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2001
Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára = Dictionarul istoric si administrativ al lovcalitatilor din Transilvania, Banat, Crisana si Maramures = Historischadministratives Ortsnamenbuch von Siebenbürgen, Banat und Partium / szerkesztette Szabó M. Attila - Csíkszereda: Pro-Print Könyvkiadó, 2002
Erdély és Fennoskandia: 1576-1945. Diplomáciai és katonai kapcsolatok. Művelődéstörténeti érintkezések / Benedekné Szőke Amália - Kolozsvár: Erdélyi Híradó Könyvkiadó, (1995?)
Erdély népesedéstörténete / Nyárády R. Károly - Központi Statisztikai Hivatal Levéltára, 2003
Erdély településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai százalékos megoszlásban (1850-1941) / szerkesztette Kepecs József - Központi Statisztikai Hivatal, 1996
Erdély településeinek vallási adatai (1880-1941: I-II / szerkesztette Kepecs József - Központi Statisztikai Hivatal, 2001
Erdélyi Lexikon (1928) – Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2002 ((szerkesztette Osvát Kálmán; 2. kiadás)
Erdélyi népmondák: I-II / Magyar Zoltán - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2011
Az erdélyi tanító-és óvóképzés történetéből / összeállította, sajtó alá rendezte Szabó K. Attila – Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2006
Erdélyiek magyarországi egyetemeken 1848 előtt / Szabó Miklós - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2005
Az erdővisszaadás kálváriája Székelyföldön / Becsek Garda Dezső - Nagyvárad, Scripta Kiadó, 2004
Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról / Balázs Sándor - Bodó Barna - Csetri Elek (et al.) - Kolozsvár: Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, 2009
"A Gazdasági Összefogás Programja": vitairat - Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2011
    (A Mikó Imre terv vitairata)
Gyulai Lajos naplói - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék, 2011 (Forrás: GyulaiNaplók): http://gyulaynaplok.hu/index.html
Hadviselő székelyek végrendeletei. Háromszék (= Erdélyi Testamentumok: I.) / szerkesztette, a bevezetőt írta Tüdős S. Kinga - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2003
Hazahív a hűség: romániai magyar költők vallomásai a szülőföldről / válogatta, szerkesztette Visztóczky László - Sepsiszentgyörgy: Castrum Könyvkiadó, 1993
Háromszéki templomvárak: erdélyi védőrendszer a XV-XVIII. században / Tüdős S. Kinga - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2002
Huszonkét év - az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig / Mikó Imre - Stúdium, 1941
((Optimum Kiadó, é. n. - hasonmás))
Illik tudnom, mert magyar vagyok / Mátyás Szabolcs - Debrecen: M. Sz. és Társa, 2006 ((hungarikumokról))
Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez / szerkesztette Horváth Ibolya et al. - Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1992- ((öt kötetben)):
"Kalataszeg vázolata": régi írások és képek Kalotaszegről / gyűjtötte, válogatta, összeállította, a jegyzeteket írta Hála József - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2006
I. Kúriai teljes ülések, ÁVH-s kihallgatások, "párt"-ítéletek, rehabilitációk, az '56-os megtorlás iratai ((1992))
II. Kúriai teljes ülések, vizsgálatok és "vallomások", "párt"-ítéletek, elvi határozatok, az '56-os megtorlás iratai ((1993))
III. Kúriai teljes ülések, államvédelmi felülvizsgálatok, "párt"-ítéletek, törvényességi óvások, tárgyalási jegyzőkönyvek ((1994))
IV. Kúriai teljes ülések, népbírósági statisztikák, IM-állásfoglalások, kegyelmi előterjesztések, Nagy Imre és társai ügye 1989-ben ((1995))
V. Kúriai teljes ülések, katonai bíráskodás, MDP KV jegyzőkönyvek, Sztálin halála-izgatásért perek, bírák forradalmi bizottsága ((1996))
Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés rendezésére: 1918-1940 / szerkesztette Bárdi Nándor - Csíkszereda: ProPrint Könyvkiadó, 2011
Javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés kezelésére / szerkesztette Bárdi Nándor – Csíkszereda: Pro-Print, 2005
Kalotaszeg bibliográfiája / Hála József [et al.] bibliográfiáját kiegészítette és szerkesztette Ercsei Judit - Kolozsvár : Kriza János Néprajzi Társaság, 2001
Kárpátalja 1919–2009: történelem, politika, kultúra / főszerkesztő Fedinec Csilla - Vehes Mikola - Argumentum : MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, 2010
A kárpátaljai magyar kulturális szervezetek, intézmények, társaságok, egyházak, alapítványok, stb névjegyzéke / összeállította Lator Ilona – Magyarok Világszövetsége, 1995
A kisebbségi jogok védelme / összeállította Baranyai Zoltán - Oriens Nemzetközi Könyvkiadó, 1922 (Szeged: Bába Kiadó, 2006)
Hasonmás
Kisebbségvédelem és revízió: magyar törekvések az Európai Nemzetiségi Kongresszuson (1925-1939) / Eiler Ferenc - MTA Kisebbségkutató Intézet - Gondolat Kiadó, 2007
Könyves műveltség Erdélyben /összeállította Bányai Réka – Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2006
Középkori magyar zarándokok / Csukovits Enikő – História : MTA Történettudományi Intézete, 2003
Land of mansions: Háromszék / editor: Nagy, Balázs - Sepsiszentgyörgy: Háromszék Vármegye Kiadó, 2012
A Magyar Kisebbség huszonkét éve: válogatás a Lugoson kiadott folyóiratból: 1922-1942 - Csíkszereda: Pro-Print Könyvkiadó, 2002*
Magyar költők erdélyi verseinek gyűjteménye a Gyulafehérvári Soroktól mind a mái napig (= Versekben tündöklő Erdély: I-II) / egybeszedte Szentimrei Jenő; gondozta Lisztóczky László – Sepsiszentgyörgy: Castrum Könyvkiadó, 1996
Második, javított és bővített kiadás
Magyar-amerikai kapcsolatok: 1945-1989. Források / Borhi László – MTA Történettudományi Intézet, 2009
Magyarok és nem-magyarok Romániában: demográfiai, statisztikai, szociológiai tanulmányok/ Vécsei Károly: –  Csíkszereda: Státus Kiadó, 2002
Magyarország feltámadása példa Írország számára / Griffith, Arthur - epl, 2003
Mezőségi hiedelmek / Keszeg Vilmos - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2006
Második kiadás
"Mindennap eljött a halál"Szatmár megyeiek a földvári fogolytáborban (= Otthonom Szatmár Megye: 15) / Boros Ernő - (Szatmárnémeti): Szent-Györgyi Albert Társaság : EMKE Szatmár Megyei Szervezete, 2002*
Nemzetiségi kérdés a Kárpát-medencében: 1956-1962: az ötvenhatos forradalom hatása a kelet-közép-európai kisebbségpolitikára / Szesztay Ádám - MTA KIsebbségkutató Intézet: Gondolat Kiadói Kör, 2003
Népmondák a két Homoród mentén / Magyar Zoltán - Barót: Tortoma Könyvkiadó, 2011
Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat / szerkesztette Péntek János - Benő Attila - Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, 2005
Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban (= A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai: 1.) / Péntek János - Benő Attila - Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2003
Oroszország és Európa - orosz geopolitikai szöveggyűjtemény / szerkesztette: Siselina, Ljubov - Gazdag Ferenc - HM Zrínyi Kiadó, 2005
Politikatörténeti olvasókönyv: dokumentumok a romániai magyar kisebbség történetének tanulmányozásához / összeállította, bevezető, jegyzetek Vincze Gábortól - Csíkszereda: Pro-Print Könyvkiadó, 2011
Református képeslapok Nagymagyarországról anno/  Csengő-Tschörner András - Kolozsvár, 2009
(("Kiadja a Magyarországi Református Egyház"))
A rettegés ötven napja: Budapest ostroma és a kitörési kísérlet/ Gasparovich László - Debrecen: Hajja ccop., 1999
A Szent Korona eredete / Révay Péter - Magyar Ház, 2010
Székely önkormányzat-történet / Pál-Antal Sándor - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2002
A székelyföldi erdészet és faipar: történeti kronológia / Kádár Zsombor - Pál-Antal Sándor - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2002
A Székelyföld és városai: történelmi tanulmányok és közlemények / Pál-Antal Sándor - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2003
„Szívekben égjen a láng”: Fadrusz János emlékkönyv – Kolozsvár: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület : Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2004
Termőföldünk az őstelevény: talajismertető / Jakab Sámuel - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2004
Térképek a félhold árnyékából / Deák Antal András - Esztergom: Duna Múzeum - Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, 2006
Transzcendens remény: a Limes-kör dokumentumai: 1985-1989 / összeállította, jegyzetek Molnár Gusztávtól - Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 2004
Ünnepről ünnepre: a keresztyén ünnepek története és lényege / Leeuwen, Marius van - Kolozsvár: Exit Kiadó, 2009
Vad és vadászat Erdélyben / Kászoni Zoltán - Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2005
Vadrózsák: székely népköltési gyűjtemény / szerkeszti Kríza János – Kolozsvár, 1863 ((hasonmás, jubileumi kiadás / Sepsiszentgyörgy: Kovászna Megyei Művelődési Központ, 2011))
A vádlott neve Wass Albert (dokumentumok a Wass Albert-dossziéból) / szerkesztette Veres Péter ; előszó, összeállította Szakács István Péter - Székelyudvarhely: Litera Könyvkiadó, 2002
Vár állott, most kőhalom: emlékképek, gondolatok az erdélyi magyar földbirtokosok életéről / Mikó István – Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület, 1996
A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján írta és kiadja Dr. Váry Albert koronaügyészhelyettes - (s.l.): Szegedi Nyomda, 1993
((Harmadik kiadás; szövege megegyezik az 1923-as második kiadással))

* Frissítve 2019. XI. 20.-án

.

.

Romániai autonómia-elképzelések 1989 után

/ szerkeszti: Bognár

(Lásd):

Források a romániai magyar kisebbség és a magyar-román államközi kapcsolatok történetéhez

/ szerkeszti: Vincze

(Forrás):

Adatbank:

http://tinyurl.com/np6qjvk

(Tartalom):

Bevezető

A Romániai autonómia-elképzelések 1989 után című összeállításról/ Bognártól

http://tinyurl.com/odyn7c6

A romániai magyar autonómiatörekvések kronológiája: 1989–2004

    / összeállította Bognár

http://tinyurl.com/kgdnqtn

Tervezetek:

Nemzetiségi törvénytervezet-csomag (1991, Szőcs)

Törvénytervezet a nemzeti, etnikai, nyelvi közösségekről és az ezekhez tartozó

személyekről / Szőcs Géza

(Forrás: Magyar Kisebbség, 1997. 1-2. sz.):

http://tinyurl.com/kpnw7jo  

Memorandum a romániai magyar nemzeti közösség belső önrendelkezéséről

(1993, Csapó I.)

(Forrás: Csapó I. József: Autonómiák és autonómiatörekvések - (h.n.): Szerző, 2003):

http://tinyurl.com/ms569c4

Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről (1993, RMDSZ–SZKT)

RMDSZ: Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről.

(Forrás: Magyar Kisebbség, 1997. 1-2. szám):

http://tinyurl.com/pk4x5wx

Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek

méltányos és harmonikus együttéléséről (1994, Szilágyi N.)

Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos

és harmonikus együttéléséről / Szilágyi N. Sándor

(Forrás: Korunk, 1994. 3 szám, 131-158. o.)

Sajátos státusú helyi önkormányzat statútuma (1994, Csapó I.)

(Forrás: Csapó I. József: Autonómiák és autonómiatörekvések - (h.n.): Szerző, 2003):

http://tinyurl.com/kyymgh9

Romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma

(1994, Csapó I.)

Romániai magyar nemzeti közösség személyi autonómiájának statútuma / Csapó I. József)

(Forrás): http://tinyurl.com/ob69ncy

A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma (

1995, RMDSZ Ügyvezető Elnökség Politikai Főosztálya)

(Forrás): http://tinyurl.com/oxrwuqb

Törvénytervezet a személyi elvű önkormányzatokról (1995, Bakk)

(Forrás): http://tinyurl.com/opcfz5j

Székelyföld autonómia-statútuma (1995, Csapó I.)

Székelyföld Autonómia-statútuma /Csapó I. József

(Forrás: Magyar Kisebbség, 1995. 2. szám):

http://tinyurl.com/k9bb4q5

Székelyföld autonómia-statútuma (2003, Székely Nemzeti Tanács)

(Forrás): http://tinyurl.com/otcswdc

Kerettörvény a régiókról (Az autonómia-csomagterv része, 2003 / szakértői csoport,

koordinátora Bakk)

(Források):

http://www.emnt.org/dokumentumok/teruleti-kerettorveny_regiokrol-bakk.rtf    

http://www.adatbank.ro/html/cim_pdf502.pdf

Törvénytervezet Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról (

Az autonómia-csomagterv része, 2003, szakértői csoport, koordinátora Bakk)

Törvény Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról / Bakk Miklós és munkatársai

(Tételezett forrás):

http://www.emnt.org/dokumentumok/teruleti-kerettorveny_regiokrol-bakk.rtf

Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma

Az autonómia-csomagterv része, 2003, szakértői csoport, koordinátora Bakk)

Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma.

(Tételezett forrás):

http://www.emnt.org/dokumentumok/teruleti-kerettorveny_regiokrol-bakk.rtf

Kerettörvény a nemzeti közösségek személyi elvű önkormányzatáról (2004, Bakk)

(Forrás): http://tinyurl.com/oda8e7a

Törvény a romániai nemzeti kisebbségek jogállásáról (2005, RMDSZ)

(Forrás: Magyar Kisebbség, 2005. 1-2 szám):

http://tinyurl.com/nnl7mwm

.

2001 11 30.

Az elpuskázott autonómia

írta: Dalmay 

(Forrás: Magyarok Világszövetsége): 

http://tinyurl.com/nv87g6y

  1991. december 1-jén tartottak népszavazást a beregszászi járásban a Magyar Autonóm Körzet létrehozásáról. Ez volt az első és mindeddig egyetlen ilyen jellegű referendum a Kárpát-medencében, az ún. utódállamok területén, amelynek megvalósulása precedenst teremthetett volna, megváltoztathatta volna térségünk történetét, ha nem fojtják meg e nemes törekvést a belső és külső erők, nemzeti céljaink ellenségei. Az évfordulóról nem emlékezett meg a hazai sajtó...
    A több mint egy évezreden át Magyarországhoz, két évtizedekig az első csehszlovák köztársasághoz, majdnem fél évszázadon át a Szovjetunióhoz, most pedig egy évtizede Ukrajnához tartozó Kárpátalja, honfoglaló őseink első szállásterülete sok vihart élt át a múlt században. Itt a magyarok mindig békében éltek a tatárjárás után betelepült más népekkel, főleg az idővel többségbe került ruszinokkal. Megértésre találtak e vidéken az autonómiatörekvések, kezdetben a ruszinoké, majd a múlt század végén a magyaroké. Míg az előbbiekét a két világháború kitörése hiúsította meg, az utóbbiakét a közöny, a féltékenység, a hatalomféltés. 1918­-ban a Károlyi-kormány fogadott el törvényt Ruszka Krajnáról, 1940-ben Teleki Pál dolgozott ki törvénytervezetet a Kárpátaljai Vajdaságról. Mindkettő a ruszinoknak adott volna jelentős önrendelkezést. Bár a háborúk közbeszóltak, a gyakorlatban sok olyan intézkedés valósult meg a tervekből, amilyenekről a kárpátaljai magyarság a szovjetrendszer éveiben álmodni sem mert.
    1991-ben, Ukrajna függetlenségének kikiáltása után népszavazást rendeltek el annak megerősítésére. A december l-jére kitűzött népszavazáson a megyei tanács határozata értelmében Kárpátalja autonómiájáról is szavaztak (bár az utolsó pillanatban Kravcsuk, a Legfelsőbb Tanács elnöke nyomására az autonómia szót „különleges önkormányzati közigazgatási terület”-re változtatták), a Beregszászi járásban pedig a Magyar Autonóm Körzetről. A referendumon Kárpátalja önkormányzatiságára a szavazók 78%-a mondott igent, a Magyar Autonóm Körzetre pedig 81,4%-a. Ha ez utóbbinál figyelembe vesszük, hogy a beregszászi járás lakosságának akkoriban 74-75 százaléka volt csak magyar, kiderül, hogy a ruszinok, oroszok, ukránok nagy része is támogatta az elképzelést.
    A Beregszászi Járási Tanács 1992. január 30-án jóváhagyta, érvényességében megerősítette a népszavazás eredményét, május 6-án pedig a megyei tanács is elismerte azt. A Beregszászi Járási Tanács képviselői felhívással fordultak az ukrán parlament képviselőihez, kérve támogatásukat a magyar autonóm körzet létrehozásához. A parlament azonban nem foglalkozott a törvényes referendum kérdésével, sőt később egyszerű közvélemény-kutatássá degradálta a népszavazást, egyes értesülések szerint éppen a beregszászi járás országgyűlési képviselőjének javaslatára. 1992. június 25-én megszületett Ukrajna törvénye a nemzeti kisebbségekről, amely csak kulturális autonómiát helyez kilátásba a nemzetiségiek számára. A törvény első olvasatában még szerepelt az a három cikkely, amely nemzeti közigazgatási egységek létrejöttét tette volna, lehetővé, ám ezek - ugyancsak a már említett képviselő javaslatára - kimaradtak a végső szövegből. A kárpátaljai magyar autonómiatörekvéseknek az 1993. május 11-én ratifikált ukrán-­magyar alapszerződés adta meg a kegyelemdöfést.
    Ezek a száraz tények. De vajon mi rejlik a háttérben, mi okozta a kárpátaljai magyarság jogos törekvéseinek kudarcba fulladását? A szálak az, 1990-es első szabad választásokhoz vezetnek. Az akkor még Szovjetunióhoz tartozó kárpátaljai magyarság nagy számban juttatta be az önkormányzatokba képviselőit: a Beregszászi Járási Tanácsban jelentős többségbe kerültek a magyarok, de több magyar jutott be a nagyszőlősi és az ungvári járási és városi, néhány a munkácsi járási és városi tanácsba, a megyei tanácsban pedig külön magyar frakció jött létre. Csupán a legfontosabb helyre, az ukrán parlamentbe nem jutott be magyar, első ízben azóta, hogy Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták. S éppen a kárpátaljai magyarság jövője szempontjából sorsdöntő ciklusban maradtak a beregszásziak magyar parlamenti képviselő nélkül. Pedig hogy bíztak a sikerben! A kárpátaljai választókerületek közül csak a beregszásziban volt többségben a magyarság, várható volt hát, hogy ezúttal is lesz magyar az ukrán legfelsőbb tanácsban. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Járási Szervezete, miután választmánya meghallgatta valamennyi képviselőjelölt elképzeléseit, Molnár támogatásáról döntött, aki a járás Bene nevű községéből származott, a megyei tanácsban dolgozott, s programjában felvállalta a magyar autonóm körzet létrehozásának elérését. Ezzel szemben a KMKSZ Ungváron székelő elnöke, Fodó megállapodást kötött Molnár egyik ellenfelével Sepával, s titokban (a beregszászi választmány egy-két tagja, volt kommunista páttitkárok segítségével) kampányolni kezdett az utóbbi mellett. Amikor kiderült az  árulás, a KMKSZ megyei választmányi ülésén felelősségre vonták a KMKSZ elnökét, aki megígérte, hogy felhagy Sepa támogatásával, nem avatkozik be a beregszásziak belügyeibe. Ennek ellenére pár nappal a választások előtt Fodó a Sepát támogató röplapok százezreivel szórta tele a beregszászi járás falvait és magát Beregszászt. Mivel a röplapot a KMKSZ elnökeként írta alá, a lakosság azt hitte, hogy a magyar szövetség megváltoztatta döntését, s már nem Molnárt, hanem Sepát támogatja. S a félrevezetett magyarság hitt a KMKSZ elnökének... (Molnárt azzal igye­keztek lejáratni – sikerrel – hogy kommunista. Azt viszont elhallgatták, hogy Sepa is az volt, majd az ukrán nacionalista RUH szervezet tagja lett. Míg Molnár magyar iskolákat építtetett a járásban, többek között szülőfalujában, addig Sepa Nagybaktából, az egykori magyar falucskából betelepítésekkel ukrán többségű községet csinált, az általa vezetett gazdaság bitorolta a környező magyar falvak földterületeit stb.)
    Nem csoda hát, hogy a beregszászi járás parlamenti képviselője nem támogatta a magyarok autonómiatörekvéseit, visszautasította azokat, javaslatára közvélemény kutatás lett a népszavazásból, kimaradt a három fontos cikkely a kisebbségi törvényből. Sőt, "Ne topogjunk a vékony jégen" címmel cikket jelentett meg számos ukrán és magyar nyelvű lapban, amelyben arról ír, hogy nincs szüksége a kárpátaljai magyarságnak autonómiára, meg különben is ott az ukránok az őslakók. Talán természetes is, hogy ő ukrán nemzeti érdekeket képviselt. Visszaütött Fodó felelőtlensége és megvesztegethetősége, aki később ennyivel intézte el a dolgot: "Csalódtam Sepában, ne beszéljünk többé erről"!
    De nemcsak a belső árulás és megvesztegethetőség vezetett a kudarchoz, hanem Magyarország teljes közömbössége is. Antall József miniszterelnök 1991. december 8-án, öt nappal a diplomáciai kapcsolatfelvétel és egy héttel a beregszászi népszavazás után Kijevben aláírta az ukrán-magyar alapszerződést, amelyben nincs szó a határok megváltoztathatatlanságát esetleg ellentételező magyar autonóm körzetről. Az ígéretek ellenére gyakorlati segítséget sem kapott a beregszászi magyarság a magyar kormánytól az autonómia törvénytervezetének kidolgozásához. Végül kijevi ukrán alkotmányjogászok segítettek a törvénytervezet megalkotásában, az ukrán jogrendhez igazításában, de már késő volt. Pedig lett volna még idő, hisz a végül sajnos precedenssé lett alapszerződést csak 1993. május 11-én, azaz másfél évvel (!) a beregszászi népszavazás után ratifikálta a magyar országgyűlés.
    Külön bekezdést érdemel az ukrán-magyar alapszerződés történetének kárpátaljai vetülete. A kárpátaljai magyarság, de még a KMKSZ elnöksége sem ismerte a dokumentum szövegét, azt egyedül Fodó kapta meg. Ö pedig minden tájékoztatás, megbeszélés és egyeztetés nélkül felutazott Budapestre, ahol azt állította, hogy a kárpátaljai magyarság egyöntetűen támogatja az alapszerződés aláírását. Mindez akkor derült ki, amikor pár nappal a ratifikáció előtt dr. Zacsek országgyűlési képviselő Kárpátaljára utazott és tájékoztatta a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetét az elnök úr újabb "húzásáról". Hiába robbant ki a botrány, a KMKSZ vezetősége néma maradt, csak a Kárpátaljai Ruszinok Szövetsége tiltakozott az alapszerződés ellen. El is késett...
    1995 nyarán dr. Kávássy, a független Kisgazdapárt parlamenti képviselője próbált néhányszor interpellálni az Országgyűlésben a beregi magyar autonómia ügyében, de kérését mindannyiszor azzal utasították vissza, hogy a KMKSZ, a kárpátaljai magyarság legnagyobb érdekvédelmi szervezete nem igényli azt. S valóban nem igényelte! Az elnök után immár a KMKSZ elnöksége is cserben hagyta a Beregszászi járás magyarságát.
    A múlt évben Kovács, a KMKSZ új elnöke, az ukrán parlament jelenlegi egyetlen magyar képviselője  – saját elképzeléseként  – felmelegítette a kárpátaljai magyar önkormányzatiság ügyét: előállt a Tisza-menti járás ötletével, amely teljesen megegyezik a korábbi tervekkel. Igen ám, de nem egyeztetett az érintettekkel, ezért a Beregszászi járás magyar polgármesterei nyilatkozatban tiltakoztak a (tíz évvel korábban általuk egyöntetűen támogatott) terv ellen. Nagy kár, mert nem sza­bad feladni az ügyet. Szemet kellet volna hunyni Kovács arroganciája és neveletlensége felett (az ungvári egyetem komszomol titkáraként ezt tanulta), s a közös cél érdekében kezdeményezni kellett volna a megbeszéléseket. Most még azt is meg kellett volna bocsátani a képviselő úrnak, hogy Fodó egykori tanácsadójaként és táskahordozójaként felelősség terheli egykor főnöke korábbi döntéseiért.
    Akkor talán nem beszélhetnénk ma elpuskázott (vagy inkább elvodkázott) autonómiáról.
 
A szerző  megalakulásától 1994 őszéig a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke volt, 1990-91-ben a Beregszászi Járási Tanács alelnöke, a magyar autonóm körzetről tartott népszavazás kezdeményezője.

.

.

14 1 5.

Egyik 19 

.

Az igazság soha nem késő : I-III
/ Jelenczki István
Magyar dokumentumfilm sorozat

Az Országgyűlés 1991. november 4-én nagy többséggel fogadta el "az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett, és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről" szóló törvényt. Göncz a megszavazott törvényt előzetes normakontrollra átadta az Alkotmánybíróságnak. A bírói döntés alapján az igazságtételi törvény soha nem lépett hatályba. A film középpontjában a  Zétényi-Takács féle igazságtételi törvény áll. (Forrás: Youtube):
.
http://tinyurl.com/ptjbtle

.
http://tinyurl.com/ozdpmew

.

http://tinyurl.com/lqvxbz9

.

.

   Gyökerek -  Ott, ahol a Szeret vize szompolyog

/ szerkesztő riporter: Halász Péter

- dokumentumfilm -

    A film a Kárpátokon kívül élő mintegy kétszáz ezres magyar népcsoport életét mutatja be Klézse környékén.

(Forrás: DunaTV / Youtube):

http://tinyurl.com/m5kt5r4

.

.

Ébredések.

Film

(1990)

(Forrás: Videa):

https://tinyurl.com/3pvz5xed

Ideggyógyászati osztályon szinte teljesen öntudatlan, gyermekkoruk óta tetszhalott állapotban lévő betegeket kezelnek. Nem tudnak beszélni, érzelmeiket, gondolataikat környezetük tudtára adni. Inkább kutatóorvos, mint gyakorló pszichiáter Dr. Sayer, aki meg van győződve róla, hogy ők "odabenn mégis élnek". Olyan gyógyszert alkalmaz, amellyel a betegeket - ideiglenesen ? - vissza lehet hozni az életbe. Csodálatos ébredésnek

24 7 13

.

15. 1I. 11.

Az 1990. évi taxisblokádról

(Forrás: YouTube / Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archivum):

https://tinyurl.com/y7wxd3o8

.

.

Antall miniszterelnök a TV-ben.

(Forrás: YouTube):

http://tinyurl.com/pwm88zw

.

.

Nem értem a kurdokat
/ Bajor (1927-1991)

Nem is értem, mit akarnak a kurdok, amikor azt sem lehet tudni, hányan vannak, kétmillióan, tízmillióan vagy húszmillióan, mert a kurdokat még meg sem számolták becsületesen a kurdok. És nem lehet azt sem érteni, még mit szeretnének a kurdok, amikor van nekik öt szép és becsületes édes hazájuk, és nem lehet tudni, ez miért kevés a kurdoknak. Vajon még mit is akarhatnak a kurdok, amikor írhatnak arab betűkkel, latin betűkkel, sőt cirill betűkkel is, de úgy látszik, háromféle írás még mindig kevés a kurdoknak. Talán a kínai jelekre is fáj a foguk, vagy ki tudja, az indián csomóírásra is, az ógermán runákra is, nemkülönben az egyiptomi hieroglifákra, hogy még avval is körmölhessenek a kurdok. Nem lehet megérteni ezeket a kurdokat, hogy még mit is akarhatnak, amikor a törökök elfogadják töröknek, az irániak iráninak, az arabok pedig araboknak a kurdokat. De ez sem elég a kurdoknak, és addig mozgolódnak, amíg a törökök arabnak, az irániak töröknek, az arabok pedig irániaknak nézik a kurdokat. Azonban evvel sincsenek elégedve a kurdok, szájalnak, lövöldöznek, és képesek kiagyalni, hogy újabban mérgesgázzal is irtják a kurdokat, és nem is tudom, hogy mit akarnak evvel elérni a kurdok. Hacsak nem azt, hogy ezt a képtelenséget megcáfolják a törökök is, az irániak is, mert csak nem vesznek össze az irániak a törökökkel, a törökök az arabokkal mindössze azért, mert mindenféle rémséget képesek kitalálni a kurdok. Teljességgel érthetetlen, hogy még mit akarnak a kurdok, amikor bárhová menekülhetnek, lévén, hogy az ég világán senki se irtja mérgesgázzal, mint a poloskát, a kurdokat. Én igazán nem értem, miért volna olyan nagy istencsapása az emberiségre, ha annyi jóakarat, segítség és támogatás után, csakugyan kipusztulnának a kurdok, és miért kerítenek a kipusztulásuknak ekkora feneket, kétség sem férhet hozzá, hogy a kurdok. Sőt tulajdonképpen azt sem értem, kik is valójában a kurdok, miért ugrálnak, panaszkodnak, harcolnak, menekülnek, és miért akarnak mindenáron kipusztulni, ha a kurdok igazából kurdok. És teljességgel senki sem érti, valósággal vannak-e a kurdok, vagy csak azt állítják magukról, hogy kurdok, és közben egy szedett-vedett gyülevész népség, amely így szeretné magát megkülönböztetni azoktól, akik egyáltalán nem kurdok. Én legalábbis végképp nem értem, miféle vidéki szűk látókörű banda lehetnek a kurdok, akik azt képzelik, hogy az emberiség bármiféle jelentőséget tulajdonít a kurdoknak, és valahol is a nagyvilágban, akár egy miniszter, akár egy természetbarát, akár egy állatvédő társaság pénztárosa szívpanaszokkal szanatóriumba kerül, pusztán attól a közömbös hírtől, hogy mától kezdve egyáltalán nincsenek többé kurdok. (Forrás: Túlélő képek: Kántor László íróportréi. 34 erdélyi író vallomása - Héttorony Könyvkiadó, 1989)

.