2001 11 30.
Az elpuskázott autonómia
írta: Dalmay
(Forrás: Magyarok Világszövetsége):
http://tinyurl.com/nv87g6y
1991. december 1-jén tartottak népszavazást a beregszászi járásban a Magyar Autonóm Körzet létrehozásáról. Ez volt az első és mindeddig egyetlen ilyen jellegű referendum a Kárpát-medencében, az ún. utódállamok területén, amelynek megvalósulása precedenst teremthetett volna, megváltoztathatta volna térségünk történetét, ha nem fojtják meg e nemes törekvést a belső és külső erők, nemzeti céljaink ellenségei. Az évfordulóról nem emlékezett meg a hazai sajtó...
A több mint egy évezreden át Magyarországhoz, két évtizedekig az első csehszlovák köztársasághoz, majdnem fél évszázadon át a Szovjetunióhoz, most pedig egy évtizede Ukrajnához tartozó Kárpátalja, honfoglaló őseink első szállásterülete sok vihart élt át a múlt században. Itt a magyarok mindig békében éltek a tatárjárás után betelepült más népekkel, főleg az idővel többségbe került ruszinokkal. Megértésre találtak e vidéken az autonómiatörekvések, kezdetben a ruszinoké, majd a múlt század végén a magyaroké. Míg az előbbiekét a két világháború kitörése hiúsította meg, az utóbbiakét a közöny, a féltékenység, a hatalomféltés. 1918-ban a Károlyi-kormány fogadott el törvényt Ruszka Krajnáról, 1940-ben Teleki Pál dolgozott ki törvénytervezetet a Kárpátaljai Vajdaságról. Mindkettő a ruszinoknak adott volna jelentős önrendelkezést. Bár a háborúk közbeszóltak, a gyakorlatban sok olyan intézkedés valósult meg a tervekből, amilyenekről a kárpátaljai magyarság a szovjetrendszer éveiben álmodni sem mert.
1991-ben, Ukrajna függetlenségének kikiáltása után népszavazást rendeltek el annak megerősítésére. A december l-jére kitűzött népszavazáson a megyei tanács határozata értelmében Kárpátalja autonómiájáról is szavaztak (bár az utolsó pillanatban Kravcsuk, a Legfelsőbb Tanács elnöke nyomására az autonómia szót „különleges önkormányzati közigazgatási terület”-re változtatták), a Beregszászi járásban pedig a Magyar Autonóm Körzetről. A referendumon Kárpátalja önkormányzatiságára a szavazók 78%-a mondott igent, a Magyar Autonóm Körzetre pedig 81,4%-a. Ha ez utóbbinál figyelembe vesszük, hogy a beregszászi járás lakosságának akkoriban 74-75 százaléka volt csak magyar, kiderül, hogy a ruszinok, oroszok, ukránok nagy része is támogatta az elképzelést.
A Beregszászi Járási Tanács 1992. január 30-án jóváhagyta, érvényességében megerősítette a népszavazás eredményét, május 6-án pedig a megyei tanács is elismerte azt. A Beregszászi Járási Tanács képviselői felhívással fordultak az ukrán parlament képviselőihez, kérve támogatásukat a magyar autonóm körzet létrehozásához. A parlament azonban nem foglalkozott a törvényes referendum kérdésével, sőt később egyszerű közvélemény-kutatássá degradálta a népszavazást, egyes értesülések szerint éppen a beregszászi járás országgyűlési képviselőjének javaslatára. 1992. június 25-én megszületett Ukrajna törvénye a nemzeti kisebbségekről, amely csak kulturális autonómiát helyez kilátásba a nemzetiségiek számára. A törvény első olvasatában még szerepelt az a három cikkely, amely nemzeti közigazgatási egységek létrejöttét tette volna, lehetővé, ám ezek - ugyancsak a már említett képviselő javaslatára - kimaradtak a végső szövegből. A kárpátaljai magyar autonómiatörekvéseknek az 1993. május 11-én ratifikált ukrán-magyar alapszerződés adta meg a kegyelemdöfést.
Ezek a száraz tények. De vajon mi rejlik a háttérben, mi okozta a kárpátaljai magyarság jogos törekvéseinek kudarcba fulladását? A szálak az, 1990-es első szabad választásokhoz vezetnek. Az akkor még Szovjetunióhoz tartozó kárpátaljai magyarság nagy számban juttatta be az önkormányzatokba képviselőit: a Beregszászi Járási Tanácsban jelentős többségbe kerültek a magyarok, de több magyar jutott be a nagyszőlősi és az ungvári járási és városi, néhány a munkácsi járási és városi tanácsba, a megyei tanácsban pedig külön magyar frakció jött létre. Csupán a legfontosabb helyre, az ukrán parlamentbe nem jutott be magyar, első ízben azóta, hogy Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták. S éppen a kárpátaljai magyarság jövője szempontjából sorsdöntő ciklusban maradtak a beregszásziak magyar parlamenti képviselő nélkül. Pedig hogy bíztak a sikerben! A kárpátaljai választókerületek közül csak a beregszásziban volt többségben a magyarság, várható volt hát, hogy ezúttal is lesz magyar az ukrán legfelsőbb tanácsban. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Járási Szervezete, miután választmánya meghallgatta valamennyi képviselőjelölt elképzeléseit, Molnár támogatásáról döntött, aki a járás Bene nevű községéből származott, a megyei tanácsban dolgozott, s programjában felvállalta a magyar autonóm körzet létrehozásának elérését. Ezzel szemben a KMKSZ Ungváron székelő elnöke, Fodó megállapodást kötött Molnár egyik ellenfelével Sepával, s titokban (a beregszászi választmány egy-két tagja, volt kommunista páttitkárok segítségével) kampányolni kezdett az utóbbi mellett. Amikor kiderült az árulás, a KMKSZ megyei választmányi ülésén felelősségre vonták a KMKSZ elnökét, aki megígérte, hogy felhagy Sepa támogatásával, nem avatkozik be a beregszásziak belügyeibe. Ennek ellenére pár nappal a választások előtt Fodó a Sepát támogató röplapok százezreivel szórta tele a beregszászi járás falvait és magát Beregszászt. Mivel a röplapot a KMKSZ elnökeként írta alá, a lakosság azt hitte, hogy a magyar szövetség megváltoztatta döntését, s már nem Molnárt, hanem Sepát támogatja. S a félrevezetett magyarság hitt a KMKSZ elnökének... (Molnárt azzal igyekeztek lejáratni – sikerrel – hogy kommunista. Azt viszont elhallgatták, hogy Sepa is az volt, majd az ukrán nacionalista RUH szervezet tagja lett. Míg Molnár magyar iskolákat építtetett a járásban, többek között szülőfalujában, addig Sepa Nagybaktából, az egykori magyar falucskából betelepítésekkel ukrán többségű községet csinált, az általa vezetett gazdaság bitorolta a környező magyar falvak földterületeit stb.)
Nem csoda hát, hogy a beregszászi járás parlamenti képviselője nem támogatta a magyarok autonómiatörekvéseit, visszautasította azokat, javaslatára közvélemény kutatás lett a népszavazásból, kimaradt a három fontos cikkely a kisebbségi törvényből. Sőt, "Ne topogjunk a vékony jégen" címmel cikket jelentett meg számos ukrán és magyar nyelvű lapban, amelyben arról ír, hogy nincs szüksége a kárpátaljai magyarságnak autonómiára, meg különben is ott az ukránok az őslakók. Talán természetes is, hogy ő ukrán nemzeti érdekeket képviselt. Visszaütött Fodó felelőtlensége és megvesztegethetősége, aki később ennyivel intézte el a dolgot: "Csalódtam Sepában, ne beszéljünk többé erről"!
De nemcsak a belső árulás és megvesztegethetőség vezetett a kudarchoz, hanem Magyarország teljes közömbössége is. Antall József miniszterelnök 1991. december 8-án, öt nappal a diplomáciai kapcsolatfelvétel és egy héttel a beregszászi népszavazás után Kijevben aláírta az ukrán-magyar alapszerződést, amelyben nincs szó a határok megváltoztathatatlanságát esetleg ellentételező magyar autonóm körzetről. Az ígéretek ellenére gyakorlati segítséget sem kapott a beregszászi magyarság a magyar kormánytól az autonómia törvénytervezetének kidolgozásához. Végül kijevi ukrán alkotmányjogászok segítettek a törvénytervezet megalkotásában, az ukrán jogrendhez igazításában, de már késő volt. Pedig lett volna még idő, hisz a végül sajnos precedenssé lett alapszerződést csak 1993. május 11-én, azaz másfél évvel (!) a beregszászi népszavazás után ratifikálta a magyar országgyűlés.
Külön bekezdést érdemel az ukrán-magyar alapszerződés történetének kárpátaljai vetülete. A kárpátaljai magyarság, de még a KMKSZ elnöksége sem ismerte a dokumentum szövegét, azt egyedül Fodó kapta meg. Ö pedig minden tájékoztatás, megbeszélés és egyeztetés nélkül felutazott Budapestre, ahol azt állította, hogy a kárpátaljai magyarság egyöntetűen támogatja az alapszerződés aláírását. Mindez akkor derült ki, amikor pár nappal a ratifikáció előtt dr. Zacsek országgyűlési képviselő Kárpátaljára utazott és tájékoztatta a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetét az elnök úr újabb "húzásáról". Hiába robbant ki a botrány, a KMKSZ vezetősége néma maradt, csak a Kárpátaljai Ruszinok Szövetsége tiltakozott az alapszerződés ellen. El is késett...
1995 nyarán dr. Kávássy, a független Kisgazdapárt parlamenti képviselője próbált néhányszor interpellálni az Országgyűlésben a beregi magyar autonómia ügyében, de kérését mindannyiszor azzal utasították vissza, hogy a KMKSZ, a kárpátaljai magyarság legnagyobb érdekvédelmi szervezete nem igényli azt. S valóban nem igényelte! Az elnök után immár a KMKSZ elnöksége is cserben hagyta a Beregszászi járás magyarságát.
A múlt évben Kovács, a KMKSZ új elnöke, az ukrán parlament jelenlegi egyetlen magyar képviselője – saját elképzeléseként – felmelegítette a kárpátaljai magyar önkormányzatiság ügyét: előállt a Tisza-menti járás ötletével, amely teljesen megegyezik a korábbi tervekkel. Igen ám, de nem egyeztetett az érintettekkel, ezért a Beregszászi járás magyar polgármesterei nyilatkozatban tiltakoztak a (tíz évvel korábban általuk egyöntetűen támogatott) terv ellen. Nagy kár, mert nem szabad feladni az ügyet. Szemet kellet volna hunyni Kovács arroganciája és neveletlensége felett (az ungvári egyetem komszomol titkáraként ezt tanulta), s a közös cél érdekében kezdeményezni kellett volna a megbeszéléseket. Most még azt is meg kellett volna bocsátani a képviselő úrnak, hogy Fodó egykori tanácsadójaként és táskahordozójaként felelősség terheli egykor főnöke korábbi döntéseiért.
Akkor talán nem beszélhetnénk ma elpuskázott (vagy inkább elvodkázott) autonómiáról.
A szerző megalakulásától 1994 őszéig a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke volt, 1990-91-ben a Beregszászi Járási Tanács alelnöke, a magyar autonóm körzetről tartott népszavazás kezdeményezője.
.
.
