.
Globalizáció
2019. XII. 29. A mély állam fő ereje az államigazgatásba tartósan beágyazódott, nem választott, hanem kinevezett minisztériumi, intézményi, pénzintézeti, hírszerzési, katonai, tömegtájékoztatási köztisztviselői kar és a pénzmágnások általában szabadkőműves kötődésű elitje. A népakarattól, kormánytól függetlenül, sőt általában velük szemben, a sajátos politikai, gazdasági, szakmai érdekei, hatalmi elképzelései szerint igyekszik befolyásolni az ország nemzetközi tevékenységét és társadalmi folyamatait. Csendben, esetenként nyíltan szabotálja a politikai vezetés működését, korlátozza mozgásterét. Történhet ez politikai és törvényhozói szervezetekben, pártokban, intézményekben, szembetűnőbben pedig a tömegtájékoztatási eszközökben. Alakzatát tekintve közigazgatási-állami természetű képződmény, tevékenysége általában az adott országra korlátozódik, de nem nemzeti, hanem, összetételére, kapcsolataira és törekvéseire nézve kozmopolita, sőt esetenként nemzetidegen jellegű. Hatalmát úgy érvényesíti, hogy sajátos érdekei védelmében szembefordul a néhány évenként cserélődő legfőbb politikai vezetés által végrehajtani kívánt változtatásokkal. Kivonja magát az állami felügyelet alól. Sem a társadalom, sem a pártok nem képesek ellenőrzést gyakorolni felette, befolyásolni sem tudják, ellenkezőleg, általában a mély állam manipulálja őket. A szabadkőműves kapcsolódása ellenére többnyire nem ölti kifejezett összeesküvés formáját, de feltérképezhetetlen, s az érdekei érvényesítésében nem kevésbé összetartó. E jelenség úgy is leírható, hogy elválik egymástól a törvényes politikai vezetés és a gyakorlatilag illegálissá szerveződött elmozdíthatatlan közigazgatási államapparátus. A mély állam eljárása látványosan és folyamatosan megfigyelhető az USA-ban. Több elnök is beszélt belső hatalmi csoportosulásról, amely igyekezett megkötni a kezét. Kennedy nemegyszer élesen szembe is fordult vele. Emiatt e hatalmi alakulat (egyeztetve a még inkább háttérben maradó belföldi és külföldi szövetségeseivel) meggyilkoltatta őt, s elérte, hogy az összeesküvők védelmében mintegy három emberöltőre titkosítsák a nyomozati anyagokat. A Kennedy-klán több tagja azóta is rendszeresen nem természetes halállal és idejekorán fejezi be életét. A Világkereskedelmi Központ 2001. szeptember 11-i lerombolása sem arab terroristák műve, hanem a mély államnak az Izrael-párti Chaney alelnök vezényletével, s Bush elnök tudtával elkövetett gyalázatos önprovokációja volt a közel-keleti olaj megszerzése, Izrael védelme és az általuk értelmezett demokrácia világméretű exportja érdekében. Az Obama elnökségének időszakában pozíciókba került, érdekszövetségi (leginkább szabadkőműves) kötelékek alapján összetartó kimozdíthatatlan állami tisztviselők nyíltan szembehelyezkednek Trump intézkedéseivel. Bannon, Trump kampányfőnöke be is jelentette, hogy Trump elnökségének egyik legfontosabb célja „az adminisztratív állam” lebontása. Addig támadták, akadályozták emiatt, hogy le kellett mondania. Legutóbb Trump és Zelinszkij ukrán elnök államtitoknak minősülő telefonbeszélgetését is a mély állam szivárogtatta ki; éppen egy titkos ügynök, akinek pedig a titokvédelem alapvető feladata. Trump sok főtisztviselőt eltávolított, akik hátráltatták intézkedéseit. A harc azonban folytatódik. A mély állam tehát klikkesedés, érdekszövetség, maffiózó árnyékállamszerű alakulat. Sok államban van hasonló képződmény, de Izraelben gyakorlatilag nincs. Izrael diaszpórái viszont, akkor is, ha megtévesztésül időnként egymástól eltérően beszélnek, képezik más országok (különösen az USA, és – sajnos – Magyarország és néhány más állam) mély államát, háttérhatalmát, vagy szervesen kötődnek hozzá. Néhány elemzés a mély államot a nemzetközi jellegű háttérhatalom belső leképződésének, vagy államokon belüli végrehajtó szervének minősíti. Bár kétfajtának tűnnek, összekapcsolódnak, s kétségtelenül összefüggő célokat követnek. A háttérhatalom, vagy globális elit (melynek országonkénti civil leképződéseit soft power, azaz puha hatalom, a tömegtájékoztatásban pedig mainstream, azaz fősodor elnevezéssel illetik), ugyancsak illegális hatalmi alakzat, amelynek ügynökei a nemzetközi porondon ténykednek. Juncker EB-elnök például, a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseivel ellentétben a háttérhatalom beépített embereként, s faltörő kosának, Sorosnak a támogatásával bitorolhatta éveken át a kormányfőkből álló Európai Tanács politikaformáló jogkörét, s fordulhatott szembe a nemzetállami kormányokkal. A háttérhatalom lényeges megkülönböztető eleme tehát, hogy nem egyetlen államon belüli, hanem globális jellegű képződmény, a pénzügyi magánszféra, s az általa létrehozott és pénzelt ál-civil szervezetek, tömegtájékoztatási eszközök nemzetközi összeesküvése. Fő fegyvere a pénz, amivel szinte mindent, mindenkit, akár országokat képesek megvenni, valamint az információ, amellyel uralják az érdekeiket szolgáló tömegtájékoztatást. Titkosítás alól feloldott amerikai okmányok bizonyítják, hogy titkosszolgálatuk folyamatosan tervezte a nehezen befolyásolható nemzetállamok helyett könnyebben ellenőrzés alatt tartható egyesült Európa kialakítását. Már 1949-ben megalakult az “Amerikai Bizottság az Egyesült Európáért” (American Committee for United Europe – ACUE) főleg bankárok, magas rangú kormánytisztviselők, jogászok részvételével, de a háttérben az irányítója Donovan (a CIA elődjének vezetője), később Dulles, a CIA igazgatója, majd utódjai voltak. Donavan 1950. július 26-i emlékeztetője a nemzetállamok ellen irányuló amerikai geopolitikai stratégia módozatait fejtegeti. Folyamatos nyomást gyakoroltak az európai politikusokra a föderális törekvések érdekében. Ez az ösztönző-finanszírozó CIA-háttér máig megmaradt. Az EU és a nyugat-európai országok többségének mai vezetői a CIA-val összefonódott pénzügyi elit kezében vannak, engedelmesen végrehajtják az időközben amerikai-izraelivé kerekedett háttérhatalmi tervet. E tervről soha meg nem kérdezték a saját népeiket, attól tartva, ami Angliával történt; népszavazáson a nép a kilépés mellett (brexit) szavazott. Az Európai Egyesült Államok létrehozása amerikaiak (azaz euro-idegen érdekek) álma, geopolitikai célja volt, s ma is az. Ma is azért találjuk furcsának a német, francia és más politikusok megnyilvánulásait, mert nem német, vagy francia színezetet viselnek, hanem amerikai-izraelit. A világkormány megalakítására irányuló háttérhatalmi összeesküvés részét képezi az ellenfélnek kinevezettek korrumpálása, vagy célzott likvidálása. Az amerikaiak, illetve a franciák már elismerik, hogy a segítségükkel meggyilkolt iraki Huszein és a líbiai Kadhafi sem azért volt útban, amivel hamisan vádolták őket, hanem mert országaik érdekében merészeltek nem dollár alapon kereskedni az olajukkal, ami gyengítette a dollárt. Ugyanerre az útra lépett a venezuelai Maduro, akivel szemben az USA és Nyugat-Európa (úgy tűnik, sajnos a magyar külpolitika is) a párját ritkító módon önmagát elnökké nyilvánító Guaido-t támogatja, akit a CIA szemelt ki e szerepre, akárcsak Porosenkót Ukrajnában, vagy Macron-t Franciaországban. A legtöbb elemzés háromszáz családot tekint a háttérhatalom magjának. A legbefolyásosabb a Rothschild család, amelynek 1913 óta magántulajdonként kezében van a FED, az amerikai jegybank. A busásan pénzelt diaszpórák és ál-civil szervezetek formájában térnyerésüket mutatja a jobb- és baloldali, migránssimogató, gender és más szélsőségek egyidejű nyomulása főleg Nyugat-Európában. Fellazító, lázító, bomlasztó tetteik egyrészt viszonylagossá teszik a demokratikus értékrendet, másrészt pusztító szabadosságot teremtenek. Viszonylagos nyilvánosság mellett rendszeresen ülésezik a csak amerikaiakból álló - Rothscild-ék, majd Rockfeller-ék irányította - Külkapcsolatok Tanácsa (1921), valamint a nemzetközi Bilderberg csoport (1954) és a Trilaterális Bizottság (1973), amelyben haláláig Rockefeller játszott főszerepet. A Bilderberg csoportba időnként meghívnak „megbízhatónak” tekintett magyar személyeket is, nevezetesen Bokrost, Bajnait, Martonyit (egy-egy alkalommal), valamint Surányit (három alkalommal). Létezik a Háromszázak Bizottsága (Commite of 300) és egy sor más szervezetük, s jelentős befolyással bírnak olyan nemzetközi szervezetekben, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), a Valutaalap és a Világbank, a Nemzetközi Fizetések Bankja, az Európai Központi Bank, a nemzetközi hitelminősítő szervezetek, a G20 és a G7. A háttérhatalom látványosan befurakodott a vallási életbe is. A kereszténység mindeddig tudott alkalmazkodni a nemzeti keretekhez; a nemzet- és vallásellenesség azonban, amelyet a jelenlegi pápa is képvisel ugyanolyan őszinteséget mímelő ájtatossággal, mint a háttérhatalom által lefizetett, vagy kényszerített nyugat-európai politikusok, mindent elárul. Hitetlenkedünk, hogy a történelem alakulásának logikájával ellentétben Nyugat-Európa nem egy nála fejlettebb civilizációval szembekerülve indult hanyatlásnak, s került válságba. A háttérhatalom kiképzett ügynökeinek hosszú idő óta folytatott átfogó fellazító-felforgató munkája elfogadásával önön magát veszejti el. Közömbösen hagyja, hogy az EU és a saját nemzetáruló vezetői – a háttérhatalom ügynökei – összeesküvő merényletének áldozatává váljon. Ál-humanistákká váltak a volt gyarmatosítottjaikkal szemben. Azok viszont kendőzetlenül Európa- és keresztényellenesek. Történelmi fenyegetettségünk, hiszen a betolakodók és betelepülők ezúttal sem asszimilálódni, hanem hódítani özönlenek, s a háttérhatalom eleve e céllal szervezi inváziójukat. A betolakodókban is céltudatossá vált folyamatról van szó. A nemzetközi jog, valamint saját jogrendszerük alapvető rendelkezéseivel ellentétben a betolakodó azonosítatlan muszlimok azonnal ingyenes teljes ellátásban részesülnek, s ugyanolyan jogokat kapnak, mint amikért az európai népek évszázadokon át küzdöttek, s még előjogokat is élveznek. Kötelezettségeikről viszont szó sincs. Az általuk elkövetett szaporodó társadalomellenes köztörvényes bűnöket, az egyre nyíltabban faji, vagy vallási jelleget viselő gyilkosságokat tétlenül nézik, sőt takargatják. Próbálják bebeszélni, hogy a terrorizmussal együtt kell élni. A szembenállás abban merül ki, hogy gyertyát gyújtanak a meggyilkoltjaik emlékére. Nagy hangon hadakoznak a betolakodókat elutasító országok állítólagos kettős mércéje, s jogállamiság hiánya ellen, szankciókkal büntetik azokat, mi több, provokálják is e nemzetállamokat. A jogállamiságnak nincs elfogadott nemzetközi meghatározása, így a számonkérés eleve önkényes; e vád rendszeres felvetése kifejezetten alaptalan, ellenséges politikai szándékokat takar, amit különösebben nem is titkolnak. Az EU-ban vezető szerepet szerzett Németország kiiktatása „történelminek” beállított izraeli-amerikai bosszúállási szándék, amihez Merkel-ben megtalálták a gátlástalan végrehajtót. Az erősödő, az EU-ban kulcsszerepet játszó, Oroszországgal és Kínával együttműködni szándékozó Németországot túl veszélyesnek ítélték. A másik ügynök, a nagy rendíthetetlen francia hazafit játszó Macron is ezért mikron, amikor a nemzetállamokról esik szó. Nyugat-európai hazafiak egyre inkább úgy tekintenek az amerikai-izraeli háttérhatalom, az EU és országaik egyes vezetőire, mint nemzetgyilkosokra. Nyugat-Európa iszlámoknak, Közép-Európa zsidóknak szánását ugyancsak beindították. Kissinger jóslata szerint ugyanis Izraelt 10-15 éven belül a jelenlegi helyén eltapossák, ezért új hazát kell keresni. Három-tenger Izrael Impérium kialakítást 2030-ig akarnak megvalósítani. Központja Magyarországon lenne. Határait a Balti-, Fekete-, és az Adriai-tenger alkotja. Izraelből 9 millió zsidó települ át Magyarország, Szlovákia, Románia, Nyugat Ukrajna, Lengyelország, Szlovénia, Horvátország területére. Az európai társadalmi-kulturális szerkezet szétveréséről, őshonos lakosság háttérbe szorításáról van szó. Engedelmes, csak önmegvalósító, azaz apolitikus tömegember biológiai úton történő „társadalommérnöki” megteremtéséről. Nem kérdez, nem gondolkodik. S főleg nem lázad. Már eszébe sem jut, hogy másképpen is élhetne, hiszen elhitették vele, hogy ő áll mindenek felett. Muiznieks, az Európai Tanács emberi jogi főbiztosa, korábban a Soros-alapítvány litván programirodájának vezetője 2009-ben az Open Society News című nemzetközi Soros-hírlevélben megírta, hogy hamarosan új embertípus fog megszületni. „A nyílt társadalom emberének születése” című eszmefuttatásában így fogalmaz: „Sokan közülünk azt feltételezték, hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – hivatott felváltani a homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján”. A brüsszeli embertípus már ki is nevelődött a szemünk előtt, élén a magyarországi ellenzékiekkel, s fő jellemzőjük a nemzetellenesség. Különböző fajok teljes keveredését akarják kikényszeríteni. Ma már harcolni kell azért, hogy a jövő az egész Európában európai legyen. Fő bűnös a háttérhatalom, benne a saját népeiket eláruló nemzetgyilkos vezetők, európai segédcsapatok, akik hagyják, sőt elősegítik a nemzetidegenek, keresztényellenesek betolakodását, vagy „szabályos” betelepülését, azaz honfoglalását Európa országaiban. Nálunk a nemzetidegenek honfoglaló szándéka a nyilvánvalónál is nyilvánvalóbb; akadály nélkül, megdöbbentő módon kormányzati szervek segítségével, felgyorsult ütemben, szemérmetlen igazoló propagandával párosítva folyik. Hazánkban kiépült és egyre több hatalmi eszközre teszi rá a kezét a nyugat-európai országokban alakuló nemzetidegen párhuzamos társadalom. Agresszívan, céltudatosan, s gyanús módon akadálytalanul nyomul a hatalomba, veszélyeztetve nemzetünk jövőjét. Erősödő országunkat ki fogja örökölni; magyarok, vagy az EU-parlamenti és az önkormányzati választásokon a háttérhatalom által előtérbe tolt, a filoszemita részrehajlás által patronált nemzetidegenek? Igencsak szaporodó emlékműveik, botlató köveik, agresszívan terjeszkedő utca- tér és közterület átnevezéseik már elborítják a fővárost, s egyre inkább a vidéki városokat is, amelyek – mikor eljön a vészesen közelgő ideje – „bizonyítékul” szolgálnak rá, hogy ez nem a magyarok országa. Jogsértően létrejött az izraeli Likud párt (Hivatalosan a Fidesz testvérpártja) magyarországi tagozata. A Tett és Védelem (TEV) biztonsági szolgálattal rendelkező zsidó gárda vezetője került az élére. Átfogó megállapodást kötött a kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH); ez utóbbi a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik – jelentették be két újabb Duna-menti zsinagóga avatási ünnepségén. A Chabad szekta, az EMIH, a bőkezűséget messze meghaladóan kapja a kormánytól az adományokat és előjogokat: óriási fővárosi ingatlanok, tv-csatorna, iskolák, egyetem, zsinagógák, kóser boltok, saját személyvédelmi cég, a Neokohn elnevezésű zsidó hírportál. A hab a tortán a „legmagasabb kategóriában elismert egyházzá” kinevezés, amivel alanyi jogon jár az állami, önkormányzati intézményrendszerrel azonos finanszírozás! A megállapodás alapján a fegyveres testületeknél felállhat az EMIH tábori lelkészi szolgálata! A magyar kormánynak semmiféle felhatalmazása nincs (sem magyar, sem nemzetközi, sem jogi, sem vallási természetű) nemzetidegen szekta egyházzá emelésére. Még hozzá a legmagasabb kategóriában. A sokasodó zsidó érdekeltségű szervezetek (Habsburg Alapítvány, Lantos Alapítvány, Kertész Alapítvány, stb.) mindent megkapnak, amit csak kérnek, sőt azon felül is. Ugyanakkor létfontosságú országos közszolgálatok kellő finanszírozás hiányára panaszkodnak. A magyarság egyik legfontosabb történelmi szervezetétől, a Magyarok Világszövetségétől pedig évek óta minden anyagi-politikai segítséget megvonnak, amivel az anyaország és az összmagyarság érdekei sérülnek. A világtörténelem arra a pontra jutott, hogy a háttérhatalom ki akarja venni az emberiség kezéből a választás jogát az életét-jövőjét érintő alapvető kérdésekben. E céllal alaposan előkészített, ezért ármenetileg kivédhetetlen világméretű szellemi, politikai, gazdasági, jogi, faji, szexuális, azaz össztársadalmi zűrzavart idézett elő. A nemzetállamok kormányai, civil társadalmai nem voltak erre felkészülve. Nem védtelenek, de nagy részük zavarba került, érdekeit, értékeit ésszerűtlenül kezeli. Számunkra a magyar megmaradás, a kárpát-medencei magyar anyaország magyarnak megtartása a történelmi feladat; mindent ennek kell alárendelni. Ezek tudatában a kormány által folytatott erősödni, szaporodni, felkészülni mindenre irányvonal helyes és támogatandó. Ám a történelmileg rég esedékes, az előző kormányok hasonló hibáiból fenyegetővé felgyülemlett magyarellenes visszahúzó nemzetidegen fejlemények felszámolása nélkül kétes a végső sikere. Ki kell alakítanunk állandó intézményesített szervezeti keretet, amelyben sorsunkat történelempolitikai tudattal kezelhetjük. Legyen ez a nemzet tudatosan vállalat feladata, s a kormány, a választott szervek, a valódi civil szervezetek, az állampolgárok, s a külhoni magyarok összehangoltan végezzék. Ennek megvalósítására az egyik megfelelő induló keretnek ígérkezik a NER, amihez azonban sort kell keríteni a napi politikai harchoz szükséges nemzeti intézményesítésére, amit alulról és felülről egyidejűleg, összehangoltan, sürgősen el kell végezni. Magyar hazafiak nem a személyes sorsunk miatt aggódnak – bár senki nem veheti zokon, ha törődnek vele – hanem, Európa drámai sorsát látva, országunk, nemzetünk jövőjét féltik. Senki nem várhatja el tőlük, hogy a napirendre került sorskérdéseinkre vonatkozó történelempolitikai tapasztalataik ismeretében szó nélkül menjenek el a fenyegető veszélyek mellett. Ennek okán nem is puszta fejtegetésnek szánják a tényszerű helyzet elemzését, hanem cselekvésre felhívásnak. (Forrás: Nemzeti)
.