.
Magyarország
2019. X. 28. Úgy fest, mintha a természetvédő szakembereknek és civileknek a hazai sokféleség megőrzésért tett jelentékeny erőfeszítései, akárcsak maguk a honi problémák, jóval alacsonyabb hangerővel jelennének meg a „klímavédő” diskurzusokban, mint az egzotikus tájak állat- és növényvilágának megpróbáltatásai, a jégsapkák olvadása vagy a lángoló esőerdők (amivel paradox módon éppen azt az érzetet erősítik, amit egyszersmind bírálnak is, azt tehát, hogy az ökológiai válság csak valahol a messzi tájakon van). A táj maga is identitásalkotó fenomén: minden közösség azonosságtudata elválaszthatatlan az otthontól. Ám míg a táj arcot kölcsönöz a benne élőnek, addig „a bolygó” bajosan képes erre. A világnézetek közötti újabb törésvonal aligha véletlenül húzódik a bárhol lehet élni és a csak valahol lehet élni között. Mert a világpolgárnak nincs otthona, éppen ezért a természet védelmét sem tudja elvégezni. A világpolgár hontalanságából fakad, hogy mindenáron a bolygót akarja megmenteni (mert ő „bárhol” akar élni) és nem azt a tájat, várost vagy falut, kivált nem ezek hagyományait, amelyekhez, elvileg, kötődik. „A bolygó” azonban nemigen szorul megmentésre. Aki „a bolygót” és „az emberiséget” akarja megmenti a klímaváltozás negatív következményeitől, az minden jó szándéka ellenére olyan politikai nyelvet beszél, amelynek kiinduló fogalma valójában holt fogalom, elvárásai pedig utópisztikus mintázatokat követnek. „Az emberiség holt fogalom. És figyelje meg, tanácsnok úr, hogy minden szélhámos az emberiséget szereti. [...] Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmi se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok". (Kosztolányi) A helyi tradícióhoz sokkalta jobban ragaszkodó konzervatív habitus természetesebben illeszkedik az ökológiai szemlélethez, mint a lokális helyett inkább a globális mintázatokra nyitott kozmopolita világkép. A probléma-megoldás helyi keretrendszere nem akadálya, hanem feltétele a környezeti válság valamiféle megoldásának. Az öko-diskurzusban – a konzervatív érvvezetés erősödő jelenléte ellenére is – egyértelműen a globalista-kozmopolita nyelv uralkodik továbbra is. E diskurzusban nem csak a „bolygóban” gondolkodás, de sajnálatos módon az urbánus szemlélet is szinte kizárólagossá vált. Az urbánus „zöld” gondolat leginkább technológiai, energetikai, hulladékkezelési problémákról beszél, ökológiai agendáját rendre a napelemek, az elektromos autók és a közösségi közlekedés villanyvezetékeire húzza fel. E szemlélettől nem független az állattartás szinte teljes félreértése, amiként „a mezőgazdaság” bűnbakká kikiáltása sem. A legelők visszaszorítása, a háztáji gazdálkodással szembeni tolerancia szinte teljes megszűnése, a falu – mással nem helyettesíthető ökológiai és ökonómiai értékének – elvesztése, az állattartás (és nyomán a húsfogyasztás), valamint a gazdák valamiféle bűnbaknak kikiáltása nem megoldja, hanem kimondottan súlyosbítja az ökológiai válságot. Mert az nem kint, a természetben, hanem bennünk van. (Forrás: Mandiner)
2019. X. 28. Pesterzsébeten a képviselő-testület baloldali többsége alakuló ülésen húszszázalékos fizetésemelést szavazott meg magának, amivel a képviselők bruttó bére 411 ezer forintra nőtt. Az MSZP és a DK az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik képviselőinek a támogatásával tudta felsrófolni a béremelést. (Forrás: Demokrata)
2019. X. 25. Tévedésen alapuló elemzés lenne az is, ha a Fidesz–KDNP-szövetség magyarországi politikai ellenfeleinek okos és átgondolt taktikai győzelméről beszélnénk. Természetesen nem vonható kétségbe, hogy a koalícióra lépő, egyébiránt egymástól ideológiailag fényévnyi távolságra lévő ellenzéki politikusok és lelkes aktivistáik ne tettek volna meg mindent pártjaik sikerért. A főváros bukásának oka az operatív védelem részleges vagy akár teljes hiánya. Olyan illegális rendszerek avatkoztak be a választási kampányba, amelyek ereje szervezettségben, anyagi forrásokban nemzetközi szinten is nagyságrendekkel haladják meg a magyar pártok lehetőségeit. Évek – évtizedek – alatt építettek fel struktúrákat, hoztak létre háttér-bázisokat és épültek be szervezetszerűen a magyar politikai elitbe, amely immáron érzékelhető módon alkalmassá tette őket az október 13-i siker elérésére. Ha valaki, hát a magyar miniszterelnök tudja, hogy a világban egyre nagyobb befolyásra szert tevő – főleg gazdasági, pénzügyi – erőterek mindent elkövetnek, hogy Magyarország is álljon be a sorba Európán belül, és önként kövessen el társadalmi öngyilkosságot. Vagyis szabaduljon meg identitásától, értékeitől, de leginkább szabad akaratától, és kerüljön végre rabszolgasorba. Ez nem belügy, és főként nem egy önkormányzati választás tétje. Viszont egy ilyen esemény remek alkalom arra, hogy kipróbálják a már kiépített és folyamatosan épülő illegális háttérerejük ütőképességét. Mert nyilvánvaló, hogy a jelenlegi védtelenségben – mely az utcáról nézve a védekezés hiányából adódhat – két-három éven belül akár kormányzati hatalomra is kerülhetnek, amikor Budapest után majd elesnek a nagyobb vidéki városok, legvégül pedig az egész ország. A profin létrehozott szervezettség egy stratégiai állapot, ahol nem egy, hanem több taktikai elem van összegyúrva. Ebbe persze beletartozik például a Borkai-jelenség, amely nem véletlenül került elő a legmegfelelőbb időpontban. Valamint idesorolható például a külföldi szavazók aktiválása a szavazás napján vagy a külföldön élő magyarok egy részének pénzügyi támogatása, hogy a választásra haza tudjanak utazni. A legkeményebb fegyverük azonban a háttérben régóta beindított különböző hálózatok építése, melyek az NGO-k mintájára készülnek. A megjelenítésük rendkívül egyszerű: a jóhiszemű emberek napi gondjainak megoldására kínálnak segítséget, hogy később, a közösséghez tartozás ereje okán, befolyással legyenek politikai jövőképükre. Bármelyik illetékes kérje be az Alkotmányvédelmi Hivataltól azokat a dossziékat, amelyek a teljes magyarországi mikrohálózatok meg nem engedett, vagyis jogszerűtlen tevékenységének dokumentálását tartalmazzák. Ha léteznének ilyen operatív adatok, nyomon követhető lenne az a struktúra és konspirált megoldás, mely azt célozza, hogy a hatóság és a kívülállók ne legyenek képesek bemérni másodszándékukat. A közéjük – remélhetőleg – beépült operatív tisztek saját tapasztalataikkal tudnák bizonyítani, hogy kitűnően szervezett, sejtszerűen felépülő és háttérakaratot képviselő rendszerekről van szó, amelyek az egyetemi és középiskolai ifjúság körében elképesztő hatékonysággal képesek bázist építeni. Kiderülne továbbá, hogy hol és mikor egyeztetnek ezen akciólánc külföldön kiképzett és rendszeres külföldi továbbképzésen részt vevő tagjai. Milyen információs hálózatot építettek ki persze fedett, konspirált formában, ami komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt. Ha ez nem lenne elég, akkor a magyar hírszerzés, az Információs Hivatal vélelmezhetően ügynöki információi alapján meg tudja erősíteni, hogy a külföldi NGO-központokban Magyarországról kik és milyen gyakorisággal fordulnak meg. Ezen információs bázisokból előre lehetne látni a háttérhatalom célkitűzéseit és konkrét akcióterveit, amelyek a jelenlegi magyar kormány leváltásának különböző módozataira vonatkoznak. A védelem stratégiai felépítése olyan szakmai kihívás, amely nem engedi meg, hogy bárki illetéktelen kívülről ebbe belekontárkodjon. Operatív értelemben annak elemei láthatatlannak kell maradjanak. A hatásuk – mármint az ország védelme szempontjából – viszont érzékelhető kell legyen minden magyar polgár számára. (Forrás: MagyarNemzet)
2019. X. 21. Két lábon járó mém, aki a viccesen trash és a vállalhatatlanul gáz határán mozog. Hogyan lehet a DK-s rendezvényre járó nyugdíjas kemény magot távol tartani egy olyan eseménysorozattól, ahol Gyurcsány Ferenccel lehet személyesen beszélgetni? Kizárólag az Instagramon és a Messengeren hirdették meg a találkozókat. Gyurcsány egy olyan országban, ahol politikailag a nyugdíjas korosztály a legaktívabb, a fiatalok közel fele pedig külföldre menne, meghirdetett egy politikai rendezvénysorozatot, kifejezetten a 35 év alattiaknak. Ez a korosztály, akit ő most meg akar szólítani, pont az, amelyik az őszödi beszédet nem élte még át úgy, hogy fel is fogja annak jelentőségét. A DK-s politikus a fiatalokhoz hasonlóan öltözött fel: menő kapucnis pulcsit húzott, és úgy hajtotta a nadrágszárát, ahogy azt egy menő tornacipőhöz illik. Ráadásul azt is megértette, hogy az internet nyelvén kell kommunikálnia, élőben is. Már saját magát mémeli a faszi. (Forrás: Index)
Bánság
2019. X. 29. A temesvári német színház művészeti titkára azáltal került a figyelem középpontjába, hogy kitartóan keresi a francia drámaíró, Molière e-mail címét, hogy szerzői jogdíjakat tisztázzon vele. Jelenleg egy olyan személy igazgatja az intézményt, aki előtte egy csirkefarm, azelőtt pedig egy a harisnyagyár mérnöke volt. Boldurean két év alatt inkompetens alkalmazottakkal töltötte meg a színházat, akik még csak a német nyelvet sem ismerik. Amióta átvette a vezetést, az eredetileg német nyelvű színház csak románul népszerűsíti az előadásait. (Forrás: Főtér)
Franciaország
2019. X. 24. Franciaország gazdasági és társadalmi szempontból is a szétesés határán van, már nem alkalmazzák a törvényeket, egy bizonyos "progresszív" csoport irányít mindent és befolyásol mindenkit a médián keresztül, folyamatosak az összecsapások a külső kerületekben, a külvárosok bármikor háborús övezetté válhatnak. Mindennek oka pedig a francia nép akarata ellenére is évtizedek óta tartó nagymértékű bevándorlás. Franciaország elképzelt közeli jövőjét, az ország utolsó három napjának apokalipszisét írja le Obertone sikerlistás regénye. Obertone: "A könyv a francia hírszerzés munkáján, valamint a rendőrséggel és a vezérkarral, illetve a polgárháborúkkal kapcsolatosan folytatott kutatómunkámon alapszik. Franciaország gazdasági és társadalmi szempontból is a szétesés határán áll, különösen a közösségiesítés és az évtizedek óta a francia nép akarata ellenére folytatott nagymértékű bevándorlás miatt. Ez nekünk nagyon sokba kerül, beszélek olyan felbecsülhetetlen dolgokról, mint például a társadalmi kohézió, a biztonság és az életszínvonalunk. Minden este történnek kisebb-nagyobb megmozdulások, helyi zavargások, támadások a rendőrök vagy a tűzoltók ellen. A rendőröknek parancsba adták, hogy ne vonják büntetőeljárás alá az elkövetőket, ne használják a fegyvereiket, ne zavarjanak egyes illegális kereskedőket. Előbb-utóbb sor kerül majd valamilyen incidensre, és akkor a külvárosok háborús övezetté válnak. A közösségi jelenség sokkal aggasztóbb, mint 2005-ben, és ehhez hozzáadódnak még a terroristák és az ultrabaloldali csoportok, akik a káoszt kihasználva cselekednek. Vezetőink csak kommunikációra vannak kiképezve, cselekvésre nem. Megbénítja őket a "progresszív" erkölcsük, amely szerint a bűnözők "alapvetően rasszista" társadalmunk áldozatai. Ráadásul hiába végzi el a rendőrség a munkáját, ha az igazságszolgáltatás nem áll mellette, akkor az egész hasztalan. A törvényt már nem alkalmazzák Franciaországban. Nagyon enyhe ítéleteket hoznak, amiket az esetek nagy részében nem is hajtanak végre. Az egyetemeken, a médiában, az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban az összes fontos posztot olyan "progresszív" egyének monopolizálják, akik csak a saját köreikből vesznek fel alkalmazottakat. Ők azok, akiknek pénzük van, ők a média és a hatalom fő mozgatórugói, ők irányítják a több tízmillió hallgatót és nézőt, napi szinten hirdetve nekik az "együttélés" igéjét, a nézők pedig hisznek nekik. Csak a hatalom irányítói rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyek lehetővé teszik az ebből a helyzetből való kilábalást. Ha az igazságszolgáltatás alkalmazná a törvényt a bűnözés és a bevándorlás terén, az már hatalmas lépés lenne a káoszból való kilábalás felé. Másodszor, a tömegek szabadon kinyilvánított véleményére nagyobb figyelmet kellene fordítani, ahogy azt a demokráciákban szokás. Ha ez sikerülne, visszafordítható lenne a jelenlegi nagymértékű bevándorlás. (Forrás: origo)
Russia
October 24, 2019 Making the so-called RuNet work. Russia will test its internal RuNet network to see whether the country can function without the global internet. The tests will begin after Nov. 1, recur at least annually. The exercises follow April’s passage of the sovereign internet law that will require all internet traffic in Russia to pass through official chokepoints, allowing the government to shut down outside access, block websites that they don’t like, and monitor traffic. And last year, Putin’s top IT advisor Klimenko and others suggested that the military intranet, properly expanded, might be able to carry the rest of the country’s internet traffic. The larger context is Russia’s dependence as a nation on imported/foreign hi-tech and the perceived vulnerabilities that Russia sees in such technology use. With so many government, public, and private-sector nodes using such foreign tech, the Russian government is seeking to impose a measure of control over how Internet communication over this technology is conducted. It’s all about control, making the country more technologically independent, and reducing the Putin regime’s vulnerability. The Russian government has built infrastructure that can disconnect Russia from the global internet, it has also worked to limit Russian citizens’ access to sites and services that allow citizens to mobilize and protest. In 2016, Russia launched the Closed Data Transfer Segment: basically, a big military intranet for classified data. Access to services such as LinkedIn, Zello, and Telegram is limited by a 2006 Russian law (27.07.2006 number 149-FZ) that requires foreign companies to open their software to Russian security services and to hand user data to law enforcement agencies. (Source: DefenseOne)
Ukraine
October 23, 2019 Zelenskiy gathered a small group of advisers on May 7 in Kyiv for a meeting that was supposed to be about his nation’s energy needs. Instead, the group spent most of the three-hour discussion talking about how to navigate the insistence from Trump and his personal lawyer, Giuliani, for a probe and how to avoid becoming entangled in the American elections two weeks after Trump called to offer his congratulations on the night of the Ukrainian leader’s April 21 election. The May 7 meeting included two of his top aides, Yermak and Bogdan. Also in the room was Kobolyev, head of the state-owned natural gas company Naftogaz, and Hochstein, an American who sits on the Ukrainian company’s supervisory board. Hochstein is a former diplomat who advised Biden on Ukraine matters during the Obama administration. A former comedian who won office on promises to clean up corruption, Zelenskiy’s first major foreign policy test came not from his enemy Russia, but rather from the country’s most important ally, the United States. The continued flow of high-tech U.S. weaponry is seen as essential to the survival of the Ukrainian government, which has been mired in a long-running civil war with Russian-aligned separatists in the east of the county. (Source: AP)
European Union
(24 October 2019) Workshop report on forecasting human mobility in contexts of crises. The International Organization for Migration (IOM) jointly hosted a workshop with the German Federal Foreign Office’s (FFO) Early Warning Unit from 22 to 24 October 2019, gathering key actors involved in developing predictive analytics for forecasting human mobility in situations of crises, as well as ethics experts, in order to explore the juncture between ethical principles and data science practice. (Source: TheUNMigrationAgency)): https://tinyurl.com/yah4pz6d
Arctic
21 October 2019 Recent warming in the Arctic, which has been amplified during the winter, greatly enhances microbial decomposition of soil organic matter and subsequent release of carbon dioxide (CO2). We estimate a contemporary loss of 1,662?TgC per year from the permafrost region during the winter season (October–April). This loss is greater than the average growing season carbon uptake for this region estimated from process models (-1,032?TgC per year). (Source: Nature)
.