.
Magyarország
2018. XII. 31. Nagy Imre szobrát elköltöztetik a Kossuth térről a Jászai térre. Lett erre nagy sírás-rívás a haladás hívei között. Nagy Imre szimbólum lett a baloldalon a „jó” kommunista szimbóluma. Pedig hát, aki csak kicsit is ismeri a történelmet, tudja: a rendes kommunista oximoron, valaki vagy kommunista, vagy rendes ember. Nagy Imre a menlevelük lett, a felmentés minden alól, amit elkövettek. Aki halálával megváltotta bűneiket. A kommunista megváltás szimbóluma nem a kereszt, hanem stílszerűen a kötél. Sajátos logika szerint még azok is így gondolják, akik személyesen részt vettek a felakasztatásában. Nagy tudós ember volt, tartják róla sokan még ma is, egyetemi tanár, sőt akadémikus, a mezőgazdaság szakértője Van valami, amit a tengernyi vér és könny elfedni látszik, ez pedig a gazdaság tönkretétele, Annyit ért az agrárproblémákhoz, mint hajdú a harangöntéshez. Ebből a példás szakértelemből fakadtak aztán a nagy területen elkövetett, mérsékelt sikerrel zárult gyapot és gumipitypang termesztési kísérletek Nagy agrárminiszterségének idején. Baloldali agráriusok hagymázos elképzeléseivel megegyezően „földosztásra” kerül sor. A szerencsés nyertesek az egyházaktól, birtokosoktól, kitelepített sváboktól elvett földekből fejenként mintegy 5 holdat kapnak. Olyanok, akik sem tőkével, sem eszközökkel, sem pedig termelési tapasztalattal nem rendelkeznek. Az 5 hold pedig pontosan arra elég, hogy a tulajdonost eltemessék benne. Az eredmény azonnal jelentkezik: hiánycikk lesz az élelmiszer, (Forrás: Ariosto / PestiSrácok)
2018. XII. 31. A tudomány legmagasabb szintjének művelése már művészeti tevékenységnek számít. Volt két jelentős angol matematikai-fizikus, Penrose, aki még mindig aktív, és tanítványa, Hawking. 1965-ben Penrose megfogalmazott egy sejtést a gravitációs tér szerkezetével kapcsolatban. Elemi tapasztalatunk, hogy a körülöttünk lévő természeti-fizikai világban minden eseménynek van legalább egy oka. Ennek alapján a klasszikus fizikában Laplace óta úgy gondolják, hogy amennyiben ismernénk a világ állapotát – vagyis összes részecskéjének helyét és sebességét – egy adott pillanatban, akkor a fizika egyenletei segítségével a világ tetszőleges későbbi állapotait is elvben ki lehetne számítani, meg lehetne határozni. Ez az ok-okozatiság, vagy más nevén a kauzalitás elve. Első közelítésben azt mondhatjuk, hogy Penrose ezt a hétköznapi tapasztalaton alapuló elvet terjesztette ki a relativitás-elmélet által leírt sokkal általánosabb (és közvetlenül még senki által meg nem tapasztalt) szituációkra és nevezte el Kozmikus Cenzor Hipotézisnek. De az egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy ez a kiterjesztés tényleg érvényes is a létező világban. Valóban, pl. az általános relativitás-elmélet által feltárt egyik furcsa objektum a fekete lyuk. Ez egy nagyon érdekes geometriai elrendeződés a térben és az időben és azért nevezzük feketének, mert egy ún. eseményhorizont eltakarja előlünk a belsejét, “feketének látszik”. Azt is tudják a fizikusok, hogy bizonyos fekete lyukak belsejében durván sérül az ok-okozatiság elve (pl. odabent az ember szembe találkozhat saját magával, és így tovább, és így tovább), de szerencsére az eseményhorizont mindezeket (és még ki tudja, mi mindent) eltakarja. Ha nem takarná el, akkor a kauzalitás sérülne, mert a fekete lyuk belsejében úgy van összesűrűsödve-összecsavarodva a tér és az idő, hogy az ok-okozatiság elve kicselezhető lenne. Viszont a relativitás-elmélet művelőinek körében régóta közismert, hogy vannak olyan megoldásai is az egyenleteknek, amikben pl. a fekete lyukakat nem veszik körül eseményhorizontok, ill. más módokon a tér és idő olyan tartományai válnak elérhetővé egy távoli megfigyelő számára, melyekben az ok-okozatiság elve valahogyan sérül. Az Einstein-féle relativitás-elmélet e tulajdonsága mindig is komoly fejtörést okozott a fizikusoknak. Ezt figyelembe véve és pontosabban megfogalmazva, tehát a Penrose-féle (ún. Erős) Kozmikus Cenzor Hipotézis azt mondja ki, hogy a relativitás-elmélet e “furcsa” megoldásai, ha léteznek is, “nem tipikusak”, “elhanyagolhatóak” vagyis a relativitás-elmélet által leírt lehetséges világok között matematikai értelemben nagyon “kevés” ilyen van: a “tipikus” megoldások olyanok, amikben az ok-okozatiság elve nem sérül. Minden fizikus a “józan ész” alapján azt gondolta, hogy a Kozmikus Cenzor Hipotézis igaz kell legyen, viszont azzal is mindenki tisztában volt a szakmában, hogy matematikailag nagyon nehezen lesz bizonyítható. Ugyanakkor időről időre fölbukkantak a sejtés cáfolatára utaló jelek is. Tehát az is a levegőben lógott, hogy esetleg a sejtés mégsem igaz és a világ, ahogy azt az általános relativitás-elmélet leírja, a mi emberi várakozásinknál sokkal bonyolultabb. Ez azt jelenti, hogy a sejtést valahogyan tovább kell “finomítani” a fizikusoknak. Egyébként ez a történet is egy példa arra, hogy a matematikai fizikában nemhogy a válaszok, de gyakran a kérdések is több évtized alatt válnak jól megfogalmazottakká. A nyolcvanas évek közepén történt egy nagy irányváltás, ha úgy tetszik, egy törés az addigi tudományos fejlődésben. Clark 1959-ben kezdte el írni a A jövő körvonalai című könyvét. Ő egy távközlési mérnök volt, és ő rajzolta föl először a sebességnövekedési görbét. Hogy hány év alatt kétszereződik meg az emberiség utazási sebessége. Ebben kiszámolta, hogy 1960-ban az ember kilép a világűrbe, és 1970-ben a Holdra is leszáll. 1980-ra tette a Mars utazást és a 2000-es évekre a Naprendszer bolygói közötti rendszeres űrhajós közlekedést. Erről szól a 2001 Űrodüsszeia című könyve. De a nyolcvanas évek közepén ez a sebesség és távolság alapú fejlődés megállt, illetve irányt váltott. Ennek számos oka lehet, a túlnépesedéstől a környezeti problémákon át, a kétpólusú világrend felbomlásáig, de az biztos, hogy az internet teljesen váratlan berobbanása az emberi kultúrába e pillanatban még felmérhetetlen változásokat hozott. Magában a tudományban is, kit érdekel például ma a Mars-utazás? Azok az emberek, akik a hatvanas, hetvenes években a tudományban dolgoztak, értetlenül figyelik a mostani világot. Huntingtonnak A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása egy válasz Fukuyama A történelem vége című dolgozatára. Huntington szerint egy nagyon bonyolult, több pólusú világrend jön létre, teljes ideológiai változással. Míg a kétpólusú világrend idején eszmék között nőttünk fel és éltünk mi emberek, ugyanígy a tudomány is egy nagyon absztrakt eszmerendszerben mozgott. Egyrészt a távolság legyőzésének az eszméje, másrészt a világ nem emberi struktúrájának feltárása volt a legfontosabb cél. Mindez a hidegháború hozadékaként is értelmezhető. Visszatérve a könyvre, a szerzője szerint az ilyenfajta eszmerendszerek ideje lejárt, sokkal egyszerűbb hívószavak tagolják az új rendet. A vér, a vallási meggyőződés, a rokonsági kapcsolatok alapján alakulnak a pólusok. Mindenki háborúzni fog mindenkivel, sokkal konkrétabb világrend jön. Ennek nyilvánvalóan áldozatul esik a tudományos gondolkodás, és valószínűleg a művészetek hatása is eljelentéktelenedik. A másik, ami még ennél is fontosabb, hogy mára a Föld éghajlata olyan állapotba került, jelentős részben a XX-XXI. sz-i ember felelőtlen viselkedése következtében, hogy az új időjárási jelenségek hosszú időn át drasztikusan meg fogják határozni a jövő generációk sorsát. (Forrás: Librarius)
2018. XI. 30. A magyarság eredetét kutató különféle tudományágakban nagyon jelentős eredmények születtek a közelmúltban. Ám elbeszélnek egymás mellett a tudósok, relativizálják a másik bejelentéseit. Ezért is áll fel januárban a Magyarságkutató Intézet, amelynek feladata az lesz, hogy összegezze a tudományos eredményeket a rendívül nagy közérdeklődéssel övezett témában – mondta Kásler, az emberi erőforrások minisztere. Leszögezte: nem kedveli a tudományos véleménydiktatúrát. Minden felvetést cáfolni, vagy bizonyítani kell, így akár vissza lehet térni a magyarság hun eredetére vonatkozó, a XIX. század közepéig uralkodó nézetre is. Szenvedélyesen beszélt arról, hogy a magyarok történetének mely hősies epizódjait tartja a legfontosabbnak, mit és hogyan jelenítene meg akár történelmi filmek formájában is a széles közönség előtt. Elárulta azt is, hogy nagy bejelentések várhatóak a kulturális és oktatási politikában, a változások a nemzeti önazonosság-tudatunk erősítését szolgálják majd. Beszélt a kormány által részben a héten elfogadott egészségügyi reform részleteiről, arról például, hogy miként fogják szétválasztani a privát és állami ellátást. “Az átalakítás az egészségügy minden területét érinti, de azokon kívül, akik a tilosban járnak, a gyógyítóknak és a betegeknek is a javát szolgálja majd. A gyógyítás ugyanis hivatás és nem üzlet” – fogalmazott. (Forrás: PestiSrácok): https://tinyurl.com/yczuddwb
2018. XII. 30. Új időszámítás kezdődik a magyarságkutatásban. A Magyarságkutató Intézet fő célja, hogy a különböző szakágakban megszületett ismereteket összehozza, értékelje és magas tudományos színvonalon véleményezze a valószínűségnek olyan fokán, amennyire csak lehetséges. A kormány döntése értelmében az intézet főképp a honfoglalás előtti magyar történelemre és a magyarság őstörténetének interdiszciplináris kutatására fókuszál, de terítékre kerülnek az V–IX. századi sztyeppeközösségek, a magyar középkor, a hazai és külföldi írott és elbeszélő levéltári kutatás, vallástörténeti néprajzi és népzenei kutatások, oktatás és képzés, angol és magyar nyelvű folyóirat kiadása, a korai magyar történelem helyének vizsgálata a XXI. századi magyar önazonosság-tudatban, továbbá a magyar nyelv kutatása, középtávú magyar nyelvstratégia kidolgozásának irányítása és felügyelete. Román archeo-genetikusok, vagy régészek, vizsgáljuk meg közösen az úgynevezett dák területeken a csontvázak DNS-mintáit. Nem lennénk meglepve, ha rokonságot lehetne kimutatni a dákok és a daháknak is nevezett avarok között. Az intézet teljesen független lesz a Magyar Tudományos Akadémiától. Január elsején, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet beolvadásával, 101 fővel indul a munka. Egyelőre 880 millió forint áll rendelkezésre. (Forrás: Demokrata)
2018. XII. 22. Nem a térség legerősebb, de mindenképpen a legmodernebb hadereje épül, tényleg a legújabb, és sokszor az elérhető legjobb haditechnikával. Alapvetően a szomszédos országok képessége számít, ha biztonságban akarjuk tudni magunkat, nem pedig a szándékaik. Ha maradnak a jó idők, és a NATO továbbra is a térség biztonságának alapja tud maradni, amire persze minden esély megvan, akkor csupán végrehajtjuk, amit 2014-ben megígértünk. Költünk majd GDP arányosan 2%-ot, és végre tudjuk majd azt adni, amit a NATO védelmi tervezési rendszere képességcélként kijelölt számunkra – egyébként teljesen korrekt módon. Ha pedig rossz idők jönnének, akkor – természetesen nem nagyhatalmi ellenféllel szemben –, képesek leszünk az önvédelemre. A most elindult, legmodernebb, világszínvonalú tankokra és helikopterekre épülő haderő fejlesztés újra az erős hadseregek közé fogja emelni a magyart. A "Zrínyi 2026" elsősorban képesség-visszaszerzés, egy adósság törlesztése, mert Magyarország páratlan módon elhanyagolta haderejét a rendszerváltás óta. A megrendelt helikopterek, harckocsik és tüzérségi eszközök számszerűen is megfelelnek a haza alapvető védelmi igényeinek. De az igazi nagy hír az, hogy túlnyomó részben nem használt eszközökről van szó, hanem a legmodernebb, vadonatúj verziókról. A H145M és a H225M helikopterek hatalmas minőségi ugrást jelentenek a Mi-8/17 flottához képest mind fegyverzetükben, mind képességeikben, mind pedig számukban. Harminchat működő, bevethető helikoptere az MH-nak már nagyon régen nem volt. Ez a szám egyébként nagyobb, mint amiről korábban szó volt, így különösen pozitív a meglepetés. Negyvennégy bevethető harckocsija sem volt Honvédségünknek már jó ideje. Nemsokára pedig a világ legjobb tankja, a Leopard 2 A7+ alkotja majd az MH szárazföldi ütőerejének gerincét. Az A7+ messze fejlettebb, mint bármi, ami Ausztria kivételével a környéken van. De nyugati szomszédunk is csak Leopard A4-essel rendelkezik, ami egy korábbi, sebezhetőbb verzió. Ami a tüzérséget illeti, a PzH 2000 kiváló választás, de a 24 darab, bár lőtávolsága és egyéb paraméterei sokkal jobbak, azért annyit nem fog tudni, amit a Gyurcsány kormány által elkótyavetyélt hatszor akkora darabszámú 122mm-es Gvozdika tudott. (Forrás: Mandiner)
Erdély
(2018). A kolozsvári népbíróság tevékenysége a II. világháború utáni Erdélyben. A háború utáni Romániában két népbírósági tanács kezdte meg működését: egy Bukarestben és egy Kolozsváron. A kolozsvári népbíróság előtt lefolytatott csoportos perek romániai kutatása nehézségekbe ütközik; a bíróság iratanyaga nehezen hozzáférhető Bukarestben, az Állambiztonsági Levéltárban (CNSAS) és a Központi Nemzeti Történelmi Levéltárban (Arhive Nationale Istorice Centrale). A háborús bűnösök felelősségre vonása Kelet-Közép-Európa szovjet befolyás alá került országaiban alakult a legsajátosabb forgatókönyv szerint, ahol ún. népbíróságok jöttek létre e speciális feladatkör ellátására. Ilyen népbíróságok alakultak Ausztriában (Volksgericht), Csehszlovákiában, Magyarországon, Jugoszláviában, Romániában és Bulgáriában. Ezek az intézmények gyakorlatilag különleges feladatkörrel ellátott, speciális „különbíróságok” voltak, melyeknek tevékenysége politikai alapokra helyeződött. Általános jellemvonásuk volt, hogy az ide delegált „népbírák” az adott országban hatalmon levő koalíciós pártok laikus képviselői közül kerültek ki, akik a hivatalos retorika szerint a „nép nevében” hozták ítéleteiket. Az említett két népbíróság 733 ítéletet hozott, és az elmarasztalások 53,3%-a a vádlottak távollétében következett be. A népbírósági ítélkezés időtartama alatt a két népbíróság összesen 155 halálos ítéletet hozott, ebből négyet hajtottak végre. Az 1944. szeptember 12-én megkötött szovjet–román fegyverszüneti szerződés 12. pontja – a moszkvai négyhatalmi konferencián megfogalmazott elvek alapján – kötelezte Romániát a háborús bűntettek felelőseinek bíróság elé állítására és elítélésére. Az érvényben lévő 1923-as alkotmány 101. pontja kifejezetten tiltotta a különbíróságok létrehozását mint a román jogrenddel ellenkező elvet. A Radescu-kormány 1945. január 20-án közölte a Monitorul Oficial-ban az 50. és 51. számú rendeleteit a háborús bűnösök felkutatásáról és letartóztatásáról. A romániai népbíráskodás alapjául szolgáló 312-es törvényrendelet április 25-én jelent meg a Monitorul Oficial-ban. Ez a rendelet 15 pontban foglalta össze a népbíróságok által szankcionálható háborús bűncselekményeket. A paragrafusok többsége emberek megkínzásához és törvénytelen kivégzéséhez, a polgári lakossággal, munkaszolgálatosokkal vagy hadifoglyokkal való kíméletlen bánásmódhoz, valamint gettók és lágerek – rasszista indítékból való – megszervezésében játszott bűnrészességhez kötődött. Halálbüntetéssel is sújtható háborús bűnösnek minősültek azok a személyek, akik megsértették a nemzetközi hadijogot, embertelen bánásmódot alkalmaztak a hadifoglyok ellen, részt vettek emberek megkínzásában és törvénytelen kivégzésében, továbbá akik elhagyták az ország területét, hogy a „fasizmus vagy hitlerizmus szolgálatába álljanak". Háromtól húsz évig terjedő börtönbüntetéssel, öttől huszonöt évig terjedő kényszermunkával vagy akár életfogytiglani börtön- vagy kényszermunka büntetéssel voltak sújthatók azok a személyek, akik agitáltak a hitlerizmus mellett, részt vettek a zsidóságot sújtó intézkedések bevezetésében és a gettók felállításában, vagy aktív szerepet vállaltak Románia gazdaságának a náci németek számára történő kiszolgáltatásában. Minden esetben kimondták a teljes vagyonelkobzást (confiscarea averii) – mely az észak-erdélyi elítéltek közvetlen családtagjainak 1940. szeptember 1. után szerzett vagyonát is érintette – és az állampolgársági jogok meghatározott időre szóló elvételét (degradare civica). A népbírósági ítélkezést két, az igazságügy miniszter által kinevezett szakképzett bíró irányította (egyikük volt a bíróság elnöke, míg az ő helyettese volt a „népi ülnök” – asesor popular),a népbírósági tanács további hét tagja pedig a Demokratikus Konvencióhoz csatlakozott politikai csoportosulások által delegált laikus tagok közül került ki. A bíróság előtt a vádat a közvádlók képviselték, ők irányították a nyomozati munkát is a helyi rendőri szervek közreműködésével. A közvádlók szintén az igazságügy-miniszter személyes kinevezése révén tölthették be tisztségüket. A népbírósági rendelet visszássága, hogy a népbíróknak a nyomozati munkában és az ítélkezésben betöltött kiemelten fontos szerepük ellenére nem volt kötelező jogi végzettséggel rendelkezniük. A közvádlók tevékenysége és az általuk irányított nyomozati munka a népbírósági törvényrendelet értelmében a Minisztertanács teljes körű felügyeletével zajlott. Csak az említett testület jóváhagyásával volt lehetséges a vádlottak szabadlábra helyezése, de különösen fontos, hogy az egyes perek vádiratait a bírósági eljárás megkezdése előtt szintén a testületnek kellett előterjeszteni jóváhagyásra. Ez a tendencia már súlyosan sértette a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, és mintegy megalapozójává vált a későbbi pártállami igazságszolgáltatási modellnek. Patrascanu igazságügy-miniszter kizárólag a kolozsvári népbíróság felállításához járult hozzá, melynek alárendelte a marosvásárhelyi, nagyváradi, brassói, nagyszebeni és temesvári ítélőtáblákat is, így annak hatásköre Erdély teljes területére kiterjedt. Patrascanu egyúttal 1945. június 20.-án utasította Bunaciu államtitkárt a néptörvényszék felállítására. Ezzel párhuzamosan, 1945. június 23.-án személyesen is Kolozsvárra látogatott, ahol elhíresült beszédében a népbíróság feladataként elsődlegesen az észak-erdélyi magyar adminisztráció által 1940–1944 között elkövetett bűncselekmények szankcionálását határozta meg. Ezt a tendenciát Bunaciu is megerősítette az Erdély című szociáldemokrata lapnak adott interjúban, melyben kijelentette, hogy „háborús bűnös mindenki, aki háborús bűntettet követett el attól az időponttól kezdve, amióta a horthysta magyar seregek háborúba állottak a Szovjetunió ellen”. Annak ismeretében, hogy a kolozsvári népbíróság joghatósága a teljes Erdély területén elkövetett háborús bűnökre kiterjedt, Patrascanu és Bunaciu nyilatkozatának megfogalmazása már az ítélkezés megkezdése előtt felvetette az arányosság problémáját. Fel sem merült annak lehetősége, hogy az 1944-ben Észak-Erdélyben – a háborús bűncselekmény fogalmát kimerítő – magyarellenes atrocitásokat végrehajtó Maniu-gárda és egyes katonai és csendőri egységek tagjai ellen is a népbíróság járjon el – holott ennek szükségességét az Manyar Népi Szövetség már korábban felvetette. Szembeötlő, hogy Bunaciu idézett nyilatkozatában az erdélyi zsidók elleni „végső fellépés” kezdeti dátumának 1944 áprilisát nevezi meg, tehát a magyarországi (és észak-erdélyi) zsidóság gettósítására jogi keretet teremtő törvények meghozatalát. Annak ismeretében, hogy Romániában a zsidóság elleni fellépés már 1941-ben fizikai megsemmisítéshez vezetett, ez a nyilatkozat már a kezdetektől előrevetítette a népbíróság által később megfogalmazott irányvonalat nem csak a helyi holokauszthoz való viszonyulásban, hanem a Horthy- és az Antonescu-rendszer párhuzamba állításában is. A kolozsvári népbíróság első közvádlóinak névsorát 1945. június 25.-én állította össze Bunaciu, aki egyben a főközvádlói tisztséget is betöltötte. Öt közvádlói kabinetet állítottak fel, melyeket Bohatel, Paul-Pollák, Râpeanu, Morariu és Bányai irányított. A közvádlók személyének közös jellemzője, hogy mind kötődtek a kommunista párthoz. Grozdea személyében a perek során a főközvádlói tisztséget is végig egy bukaresti ügyész töltötte be, aki az időközben a fővárosba visszatért Bunaciut helyettesítette. Ezek a körülmények a romániai népbírósági ítélkezés centralizáltságát bizonyítják. A közvádlók a helyszíni szemléket előbb Erdély középső zónáiban — kiemelten Kolozsvár környékén és a Szilágyságban — kezdték meg, majd a bihari és szatmári területeken folytatták, és a Székelyföldön fejezték be. Gyakori volt az internálások elrendelése, mely a vádlottak közigazgatási úton, bírósági ítélet nélküli elmarasztalását tette lehetővé, másrészt a rendőrséget mintegy külön ítélkezési fórummá léptette elő. Közvádló azokban az esetekben rendelte el ezt az ítéletformát, amikor a kivizsgálandó személyekre antiszemita és soviniszta uszítást sikerült rábizonyítani, vagy bebizonyosodott, hogy szélsőjobboldali pártok (Nyilaskeresztes Párt, Imrédy-párt, Volksbund vagy a Deutschen Volksgruppe) tagjai voltak. Az 1945/312-es törvényrendelet hatályát a Minisztertanács 1945. szeptember 1.-ig terjesztette ki, mely azt jelentette, hogy csak eddig az időpontig történhettek letartóztatások és vádemelések háborús bűnösök ellen, szeptember 1. után ezeket az ügyeket polgári bíróságoknak kell átadni. A romániai belpolitikai válság és az ún. „királyi sztrájk” eredményeként a határidőt később kitolták 1946. június 1.-ig, majd június 28.-ig. Az első csoportos per kolozsvári lefolytatására 1946 márciusában került sor. Az erdélyi nyomozati munka jóval szélesebb körű volt, mint a bukaresti, a kolozsvári népbíróság nyomozati munkájának célja pedig annak szilárd alátámasztása volt, hogy Erdélyben a Horthy-rendszer „honosította meg a fajgyűlöletet”, mely megerősíthette a bécsi döntés káros hatásának, jogtalanságának propagandáját a párizsi béketárgyalásokon. A hét, politikai alapon kinevezett bíró Belovay az RKP, Szatmári a Szociáldemokrata Párt, Bojan és Mesesan az Ekésfront, Dan a Munkásszövetség, Albu a Nemzeti Liberális Párt Tatarescu vezette disszidens frakciója és Nicu a Nemzeti Néppárt részéről volt. A bíróság a letárgyalandó ügyeket tematikusan, kilenc csoportba osztotta be, melyek a teljes 1940–1944 közötti időszakot felölelték, és kronologikusan mutatták be az észak-erdélyi magyar adminisztráció által elkövetett bűncselekményeket, időnként dél-erdélyi kitekintéssel. Az első csoport pere az észak-erdélyi románellenes tömeggyilkosságok címszó alatt a magyar honvédek és helyi civilek által 1940 őszén elkövetett románellenes atrocitásokat tárgyalta. A második csoport pere (melyet időrendben harmadikként tárgyaltak le) a katonai közigazgatás parancsnokainak és tanácsadóinak ügyét vizsgálta. Harmadikként az erdélyi zsidó és román munkaszolgálatos századok parancsnokainak, negyedikként a magyar kémelhárítás és a Siguranta nyomozóinak, ötödikként a „fasiszta” észak- és dél-erdélyi újságíróknak, hatodikként a magyar polgári közigazgatásnak, hetedikként az észak- és dél-erdélyi munkatáborok és lágerek keretlegényeinek, nyolcadikként az észak-erdélyi zsidóság gettósítása és deportálásának ügye került sorra. A kilencedik csoportos pernek nem volt egységes tematikája, itt tárgyalták az 1944 őszi (a magyar–román harcok időszaka alatti) román- és zsidóellenes atrocitások, egyes szélsőjobboldali szervezetek vezetőinek, néhány dél-erdélyi hadifogolytábor parancsnokának és az előző csoportos perekből kimaradt személyeknek ügyét (munkaszolgálatos századok keretlegényei, katonai közigazgatás parancsnokai és tanácsadói, gettósításban való részvétel). 31 főt mentettek fel, 13 fő ügyét a közvádlók kérésére elkülönítették, 504 személy ellen született elmarasztaló ítélet; 384 főt (70,2%) távollétében marasztaltak el.Az elítéltek közül 445 fő magyar, 33 román, 23 német és 3 fő zsidó volt... (Forrás: Academia): https://tinyurl.com/y3r9urdo
Felvidék
2018. XII. 29. Múzeumban csak a hivatalos állami politikai vélemény jelenhet meg. Szinte száz százalékig a magyaroknál van az igazság - a szlovákok totális hazugságot interpretálnak a mai napig. Ha legalább igyekeznének egy kicsit közelíteni az álláspontjukat a valósághoz, és felelősséget vállalnának a múltbeli dolgokért, lenne esély megbékélésre, és kialakulhatna valamiféle partneri viszony. Tabutéma a történelem a mindennapokban. Szlovákokkal, akárhány diplomájuk is van, nem lehet erről beszélni, s van az a szint, ahol már meg sem hallgat, akárhány diplomája is van az illetőnek. A közoktatással nagyon sok szlovák emberbe beleoltják az ellenszenvet a magyarok iránt. A Felvidék déli részének visszacsatolásáról van ugyanakkor emlékük – ez egyébként újabb fekete pont a szemükben, hogy a magyarok ünnepelve fogadták a bevonuló Magyar Királyi Honvédséget. A turócszentmártoni nagygyűlés századik évfordulóján volt egy nagyobb állami ünnepség – ekkor mondta ki a Szlovák Nemzeti Tanács az elszakadást Magyarországtól –, és nem értették, hogy a magyaroknak ez nem ünnep, hanem gyásznap. A liberálisabb szlovákok egy része az első, azaz a két világháború közötti Csehszlovák Köztársaságba vágyódik vissza, a másik oldal viszont az 1939 és ’45 közötti kleriko-fasiszta Tiso-féle önálló szlovák állam felé kacsingat. Aki a Monarchiára pozitív előképként tekintene, bennük is inkább Habsburg-nosztalgia ez, s amint a magyarok szóba kerülnek, már elhatárolódnak. Regionális identitás sincs, a Visegrádi Együttműködésről is csak azok hallottak, akik aktívan foglalkoznak a politikával, a magyarokra nem divat szövetségesként gondolni. Sokan titkolják a nyelvtudásukat vagy a származásukat, és ez valószínűleg a népszámlálásban is megmutatkozik. (Forrás: MagyarHírlap)
2018. XII. 27. Felvidék bekebelezéséhez a cseheknek a propaganda mellett fegyveres alakulatokra is szükségük volt, ugyanis a Szlovák Nemzeti Tanács 1918. október 30-án hiába fogadta el a turócszentmártoni határozatot, ahhoz nem csatlakoztak tömegével a törvényhatóságok és az ottani katonai alakulatok. November 2-án vette kezdetét a Felvidék inváziója, amikor a losonci 25. közös gyalogezred tartalékzászlóaljának szlovák katonái Hodonín felől betörtek az északi határon, s elfoglalták Holicsot és Egbellt. Két nappal később ezen alakulat felvette a Szlovák Légió elnevezést, megszállta Malackát, november 6-án Szakolcát, majd november 7-én Nagyszombatot. E sikereken felbuzdulva a csehszlovák ideiglenes kormány november 8.-án parancsot adott a Felvidék megszállására. A csehszlovák 1. önkéntes gyalogezred I. zászlóalja a Vlára-szoroson át tört be Trencsén vármegye területére, mellyel a pozsonyi magyar karhatalom lépett harcérintkezésbe Sasvár körzetében. A Szlovák Légió a dévénytói vasútállomást támadta meg, miközben egy cseh csendőrszázad Szenicére vonult be. A szlovákok nem sokáig dicsekedhettek saját fegyveres erővel, mert a csehek a Szlovák Légiót a csehszlovák 1. önkéntes gyalogezred állományába sorolták. November 10-én a morvaországi Uherské Hradištéban megalakult a Szlovákiai Csehszlovák Katonai Parancsnokság – amelynek első parancsnoka Štik vezérőrnagy volt, akit november 15-én Schöbl ezredes, december 25-től pedig Piccione olasz tábornok váltott fel. A csehszlovák 1. önkéntes gyalogezred november 10-én Trencsént vette birtokba, aztán a Vág mentén folytatta terjeszkedését. Egy másik csehszlovák oszlop Bohumín felől lépett magyar földre, azzal a céllal, hogy Zsolna és Kassa elfoglalásával megszállja az ottani vasútvonalat. E különítmény a Jablunkai-hágón keresztül a Kisuca völgyében haladt előre, november 7-én Csacát, november 12-én Zsolnát és Ruttkát szállta meg, míg a velük szemben álló magyar csapatok Rózsahegyre hátráltak. A csehek Turócszentmártonba is be akartak masírozni, ám ezt a Szlovák Nemzeti Tanács helybéli nemzeti gárdája megakadályozta és a betolakodókat Ruttkáig kergette vissza. A cseh és a magyar katonák közötti első komolyabb fegyveres harcra november 12-én került sor a kralováni alagút nyugati bejáratánál, ahol a kassai 9. honvéd gyalogezred 80 honvédje négy napon keresztül tartotta magát. A magyar csapatok ellentámadásba mentek át, Nagyszombatból november 13-án verték ki a cseheket, november 15-én a Magerl ezredes vezette két zólyomi karhatalmi század utcai harcokban tisztította meg Zsolnát és Ruttkát, a pozsonyi karhatalom pedig a határon túlra kergette a cseheket. Ezen a napon a szepességi szászok Késmárkon gyűltek össze, s kijelentették, hogy az önrendelkezési elv alapján Magyarországhoz és nem Csehszlovákiához akarnak tartozni. Miután a csehek rendezték kötelékeiket – és megszervezték a Cseh és a Morva Ezredet, valamint a Szlovák Szabadság Gárdát –, november 22-én a Dévénytó – Stomfa – Malacka – Jablonkai alagút – Miava – Brunóc – Vágújhely – Trencsén – Bán – Illava – Puhó vonalról újból megindultak, de ekkor már könnyű dolguk volt, mivel a Károlyi-kormány intézkedései addigra a magyar karhatalom felbomlását eredményezték. A megszállt magyar területen levő első csapatoknak a létszáma december elején nem volt több körülbelül 4000 embernél, egy-két lovas századnál és egy-két ütegnél. Bár a betörésre és a terjeszkedésre sem a páduai, sem a belgrádi fegyverszüneti szerződés nem jogosította fel őket, egyszerűen fait accompli-t teremtettek és a helyzetet az antantnak szóló jelentéseikben valószínűleg úgy világították meg, hogy a tótok lakta felvidék a »népek önrendelkezési jogán« hozzájuk csatlakozott, a magyar közigazgatási közegek helyüket elhagyták, a hadsereg fegyelmezetlen, a rendet fenntartani nem képes, ennek folytán a cseh csapatok által való megszállás már a bolsevista üzelmekre való tekintettel is sürgősen szükséges. Az antant magyarországi misszióvezetője, Vix francia vezérkari alezredes december 3-án jegyzékben követelte a magyar kormánytól, hogy Észak-Magyarországot ürítse ki egészen a Duna–Ipoly–Ung–Uzsok vonalig. Közben a Szlovák Nemzeti Tanács (majd a csehek) nevében Hodža, magyar részről pedig nagyborosnyói Bartha vezérkari alezredes, hadügyminiszter tárgyalt, és pontosították az antant által megszabott Foch-féle demarkációs vonalat. December 9-én Nyitra vármegye főispánjának megbízottja, Tiso elvezényeltette a Nyitrán állomásozó magyar erőket és a várost átadta a csehszlovák 2. önkéntes gyalogezred I. zászlóaljának. Pár nap múlva a magyar csapatok megpróbálták visszafoglalni Nyitrát, de támadásuk nem vezetett eredményre. December 13-án az Olasz Légió 6. és 7. hadosztálya – olasz tisztek vezette cseh legénységgel – ismét betört a Vág völgyébe. December 24-én „karácsonyi ajándékként” Vix alezredes átadta újabb jegyzékét a magyar félnek, amely tartalmazta, hogy az antant döntése értelmében Szlovákia „határát a következőképpen kell megállapítani: a Duna, a történelmi Magyarország jelenlegi határától az Ipoly folyóig, onnan a folyó középfolyása Rimaszombat városig, aztán egyenes vonal nyugatról kelet felé az Ung folyóig, majd onnan az Ung folyó középfolyása Halics határáig.” December 29-én Kassa következett, ahol a bevonulók fegyverrel verték le az ott kikiáltott tiszavirág életű, Csehszlovákiától független, Dvortsák-féle Szlovák Köztársaságot. Pozsony, a koronázóváros 1919. január 2-án került csehszlovák kézre. Történelmi felelősség terheli a „vörös gróf”, Károlyi Mihályt, amiért ostoba módon figyelmen kívül hagyta a padovai fegyverszünetet és egy másikat kötött Belgrádban, történelmi bűnt követett el, amikor szétverte a hadsereget és azt feláldozta a pacifizmus oltárán, s a legválságosabb pillanatokban maradtunk fegyveres erő nélkül, és a koncra éhes szomszédok szinte akadálytalanul tehették rá kezüket országrészeinkre. A csehek neki köszönhetik a Felvidéket. Amikor már elfogyott körülötte a levegő, a hatalmat átjátszotta Kunnak és kommunista elvtársainak. (Forrás: FelvidékMa)
.
