.
Magyarország
2018. XI. 6. Beindult a multikulturális szenny-show, a Való Világ újabb évadja Az ellenzék nem tudott hatalomra kerülni, akkor az RTL Klub csinál nekünk “Nyugat-Európát”. Felháborító és elkeserítő ez a színvonal... (Forrás: Vadhajtások): https://tinyurl.com/y8l3sxcj
Erdély
2018. XI. 8. Nagyon sok román, különösen a nem erdélyiek és nem bánságiak, egy részben hazug, barbár módon mitizált, kommunisztoid-legionarista ultra-nacionalizmuson és sovinizmuson alapuló történelmet ismer, ami már nem teszi lehetővé számukra, hogy igazat mondjanak. De mi, akik a saját bőrünkön érezzük a következményeket, látjuk és érezzük azt! Az egyik transzilvanista fórumon a következőt mondta egy „vadromán”: „a magyarok azt akarták, hogy nyoma se maradjon Erdélyben a román nyelvet ismerőknek…'. Teljesen nevetséges. Minden 1200 óta létező dokumentum cáfolja ezt az állítást. Ezzel szemben nekünk, románoknak sikerült elérnünk, hogy nyoma se legyen a zsidóknak, a németeknek, a görögöknek, az örményeknek és másoknak, nagyjából 300.000-rel csökkentettük a magyarok és nagyjából 4.000.000-val a románok számát! Mindig előre, elvtársak, egy homogenizált, ortodox és gazdaságilag lerombolt Románia felé! A magyarok iránti gyűlöletből lábbal tiporjátok az igazság minden morzsáját… (Forrás: ItthonMa): https://tinyurl.com/y8qjybtt
2018. XI. 8. A Franciaországban született publicista, Weiss élete egyik legszebb időszakának tartja az Erdélyben töltött bő évtizedet. Romániából történő kitiltását az egykori Szekuritáté újraéledésével magyarázza.. Romániában a jogállamot mindenekelőtt a Macovei-reformok tették tönkre. Ez azt jelenti, hogy az igazság-szolgáltatásnak a politikumtól való függetlenebbé válásával egyre függőbbé tették az új Szekuritátéval szemben. Döntse el mindenki, kitől jobb függni: egy időnként korrupt, de megválasztott demokratikus képviselőtől, vagy a külföldről irányított politikai rendőrségtől? Aki ma Romániában a jogállamisággal törődik, annak inkább a Dragnea-féle ellenreformokat kellene támogatnia, amelyek egyfajta európai normalitást hoznak vissza, még akkor is, ha Románia ettől egyelőre távol áll. Az RMDSZ mostani vezetése is így látja? A legfurcsább az, hogy az erdélyi magyar városi közvélemény milyen könnyen bedőlt a #rezist-féle agymosásnak. (Forrás: ErdélyiNapló)
2018. XI. 2. Látszólag sporthír. A román labdarúgó-kupa nyolcaddöntőjében egy harmadosztályú csapat kiütötte a 18-szoros bajnok és 13-szoros kupagyőztes Dinamo Bukarest csapatát. A harmadosztályú csapat a magyar állam által is támogatott Székely Labdarúgó Akadémiát üzemeltető FK Csíkszereda volt. És hogy az erdélyi, tehát európai ünnep teljes legyen, ugyanebben a kupafordulóban az első ligás Sepsiszentgyörgyi OSK 5-0-ra kiütötte a másodosztályú román CS Mioveni csapatát. /video/ (Forrás: Demokrata): https://tinyurl.com/ya8szyyp
Németország
2018. XI. 9. A háttérhatalom marad? Merkel távozását inkább potenciális lehetőségnek, mintsem konkrét eredményt hozó változásnak kell tekintenünk. A baloldal elhagyva hagyományos értékeit, a bérből és fizetésből élők érdekeinek védelmét, „kulturális baloldallá” változott át, amely már nem a társadalom többségével, hanem a különböző kisebbségek ügyeivel foglalkozik. A jobboldal is szakított tradicionális társadalmi értékeket védő szerepével és a multinacionális vállalat-birodalmak érdekeit képviselő „nagytőkés jobboldallá” alakult át. A kulturális baloldal internacionalistái és a nagytőkés jobboldal plutokratái azután egymásra találtak abbéli szándékukban, hogy nemzetek feletti politikai struktúrákat hozzanak létre, amelyeket a pénzük és intézményi, valamint médiabefolyásuk révén uralni tudnak. Az európai parlamenti szavazásokon a baloldal mind a migrációs politika, mind a neoliberális gazdaságpolitika tekintetében azonos módon szavaz a jobboldallal. De ez az összetartás megfigyelhető a jobb- és baloldalinak tartott (valaha talán az is volt) újságok cikkeiben is, ahol még véletlenül sem lehet találni a jelenleg uralkodó politikai és gazdaságpolitikai felfogást kritizáló cikkeket. Ezek a struktúrák Merkel távozása után is fennmaradnak, és például támogathatják a tömeges bevándorlást – a kulturális baloldal azért, mert a bevándorlás lassanként feloldja az általuk gyűlölt tradicionális kultúrát, a nagytőkés jobboldal pedig azért, mert olcsó munkaerőt remél a bevándorlástól. A szén-dioxid erőltetett mértékű korlátozása és ugyanakkor szénerőművek építése között nehéz bármely logikát felfedezni, hacsak politikai logikát nem, hogy a politikus népszerűsége megtartása érdekében a közhangulat napi változásait igyekszik követni, miközben évtizedekre kiható téves döntéseket hoz. Ugyanez a logikátlanság mutatkozik meg a migránsok kezelésében: 2010-ben Merkelnek még az volt a véleménye, hogy a multikulturalizmus végképp megbukott (talán mert a hallgatósága ezt akarta hallani tőle), 2015-ben pedig kitárta az ország kapuit azok előtt, akik nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a nyugati társadalmakba. Az unió gazdasági problémái alapvetően ugyan az euro bevezetéséhez köthetők, amiben Merkelnek nem volt része, ám az egyensúlytalanságokat kiélező német merkantilista (exporttöbbletre törekvő) politikában igen. Még saját, a német kormány mellett működő közgazdasági szakértői csoportjára sem hallgatott, hogy véget vessen annak a folyamatnak, amely az uniót adósok és hitelezők egymással szemben álló csoportjára szakította szét. Teljes érzéketlenséget mutatott a dél-európai országok problémái iránt, amikor arra biztatta őket, hogy „csinálják meg a leckéjüket”, vagyis csökkentsék a béreket, a nyugdíjakra, az egészségügyre és általában a szociálpolitikára fordított összegeket, adják el, amijük van, annak érdekében, hogy a fizetési mérlegüket egyensúlyba tudják hozni. Ha a német versenyképességet növelni is lehet a bérek és általában a munkakörülmények rontásával (Hartz-reformok), ez nem működik a dél-európai országokban, mert a versenyképesség nemcsak a költségeken, hanem a termékek mögötti gazdasági erőn és kutatási potenciálon is múlik, amiben a dél-európaiak, de még a franciák sem tudnak versenyezni a német multinacionális vállalatokkal. És akkor még nem is beszéltünk az unió külgazdasági politikájáról, amely a német export-lehetőségekért cserébe utat nyit azoknak az importtermékeknek, amelyeket eddig a dél-európai országok gyártottak (könnyűipari termékek, fogyasztási cikkek, mezőgazdasági termékek). Ha az elmúlt másfél évtized német politikáját és gazdaságpolitikáját Merkellel lehet azonosítani, akkor azt mondhatjuk, hogy a Brexitre is nagyrészt miatta került sor. A briteket, akik az unió elhagyására szavaztak, elsősorban a brüsszeli döntések Berlin-központúsága zavarta. Lelkivilágukat jól jelzi egy az euro körüli vitában elhangzott komment, amelyben egy brit hozzászóló így fejezte ki érzéseit a közös pénzzel kapcsolatban: „Átkozott német pénz! Két háborúban legyőztünk benneteket, mégis elvittétek Európát”. (Forrás: MagyarHírlap)
Románia
2018. XI. 9. A Legfőbb ügyészség olyan felmérést készített, melyből megtudhatjuk, milyen csillagjegyűek voltak a 2011 és 2015 között elkövetett gyilkosságok áldozatai..Nyilvántartás szerint 2011-ben 457, 2012-ben 630, egy évvel később 603, míg 2014-ben 530, 2015-ben pedig 468 gyilkosság történt Romániában. A legtöbb áldozat – 213 – Oroszlán csillagjegyű volt, de sok volt a Szűz jegyű (192), illetve az Ikrek jegyű (190) áldozat is az ügyészségi felmérés szerint. A lista utolsó két helyén a Skorpió (139) és a Nyilas (129) áll, ha bárki is kíváncsi még rá. (Forrás: Főtér)
2018. XI. 6 Amerika figyelmezteti Magyarországot, Románia meg úgy tesz, mintha nem látna semmit. Pedig Orbán Viktor hadai már döngetik a román nemzet kapuit, pont a Centenárium évében. És a drága Moldovai Köztársaság is cserben hagyta a mioritikus hazát. (Forrás: Főtér): https://tinyurl.com/y8vgvc4l
2018. XI. 2. Romániának a NATO-hoz, vagyis az ország jelenlegi biztonsága pilléréhez való tartozása megmentheti-e Romániát egy esetleges feldarabolástól? Ami még „nemzetgazdaságként” létezik, annyira csekély és szétszórt és annyira nem tart ellenőrzése alatt semmilyen stratégiai ágazatot, hogy csak egy satnya cipőjavító műhely a külföldi gyárhoz képest, melynek Románia területe csak telephelye anélkül, hogy bármilyen komoly haszna lenne belőle. Románia egy kollektív gyarmatosítás terméke, melyet az EU által bevezetett központ–periféria rendszer vezetett be a történelembe. Ha együtt hajtogatjuk a közéletben keringetett ostobaságokat, Románia NATO-tagsága, a rakétákkal és rakétaellenes pajzsokkal egyetemben az észak-koreai és iráni lövedékektől védi őt! Ha nem kedveljük az ostobaságokat, akkor a Romániában felsorakoztatott NATO-erőknek Oroszország a célpontjuk. Azt nem lehet pontosan tudni, miként fenyegeti Romániát Oroszország, azt meg még kevésbé, miként védené meg a NATO Romániát Oroszországtól. Amit viszont teljesen biztosan lehet tudni: a NATO vezetője – vagyis Amerika – sohasem háborúzott Oroszországgal. Legfeljebb mások rovására torzsalkodtak egymással! Erdély áll a szétdarabolás középpontjában. Magyarország szinte nyíltan, rejtőzködés nélkül követeli magának. Németország sem áll távol ettől a fajta megközelítéstől. A német befektetések, az új Reich (a IV., ha jól emlékszem) fő eszköze a Kárpátok ívénél megáll; Moldva vagy Olténia nem létezik számukra. És úgy tűnik, hogy kész autópályákkal akarják elvenni, hiszen csak egy német etnikumúra gyakorolt elképzelhetetlen német–brüsszeli nyomások magyarázhatnák azt, hogy a Románia által autópályákra fordított kevés pénz egésze az erdélyi autópályákra megy el, melyek a Nyugattal kötik azt össze, nem pedig Bukaresttel! Németország minden cselekedetével, beleértve az olyan gyakran Románia ellen irányított brüsszeli intézményeken keresztül, a jelenlegi Románia legnagyobb ellenségévé vált! (Forrás: Főtér / RomaniaLibera): https://tinyurl.com/y9wc3c6h
Russia
November 9, 2018 Terrifying unstoppable hypersonic super-nuke. The weapon is capable of carrying a 2 megaton nuclear warhead which is more than 100 times more powerful than the bomb which wiped out Hiroshima. Avangard is a two-part system involving a large rocket and a gliding vehicle. It works by using the missile to fly the glider high into the atmosphere, where it detaches and travels towards a target on the ground at hypersonic speeds. The craft is capable of changing its direction as it travels and can reach such a high velocity that missile defences have no chance of stopping it. Russia’s famous ‘Satan II’ missile can carry up to 24 Avangards, which means one fully-loaded nuke would have enough firepower to wipe out all the major cities in a country like the UK. An other new weapon is an underwater nuke designed to swamp coastal cities with huge radioactive tsunamis. This doomsday weapon is inspired by the experimental Soviet T-15 nuclear torpedo, which was dreamed up by the nuclear physicist Sakharov but never put into active service. If the T-15 had been built and unleashed it would produce a wave capable of washing a city like London or New York off the map and turn surrounding areas into an irradiated death zone. (Source: Metro)
Europe
((November 2018)) The European Balcony Project. For the first time in European history, citizens all over the continent will gather at a single moment in time – 10th of November at 4 p.m. – to spark a broad debate about European democracy and what it means to be European citizens. From theatres, balconies and public spaces all over Europe, artists and citizens will proclaim a European Republic, discuss, and pave the way for the emancipatory claim of citizens’ equality beyond the nation-state. (Source: TheEuropeanDemocracyLab)
Tunisia
8 November 2018 Tunisia is forcing men suspected of being gay to undergo anal tests. (Source: FailyMail)
China
7th November 2018 Weather modification techniques. Six satellites will form a ring to spot water-laden clouds and create an atmospheric corridor to allow them to move to the arid regions. "Sky River" ? is being developed by the Shanghai Academy of Spaceflight Technology and will reportedly be launched in 2020. China’s damp southern regions often flood while the north to the Yellow River basin suffers drought. Long term the goal is to push 5 billion cubic metres of rain water each year north to the Yellow River basin. (Source: TheSun)
Iran
November 2, 2018 It started in Iran. From around 2009 to 2013, the U.S. intelligence community experienced crippling intelligence failures related to the secret internet-based communications system, a key means for remote messaging between CIA officers and their sources on the ground worldwide. The previously unreported global problem originated in Iran and spiderwebbed to other countries, and was left unrepaired - despite warnings about what was happening - until more than two dozen sources died in China in 2011 and 2012 as a result. One of the largest intelligence failures of the past decade started in Iran in 2009, when the Obama administration announced the discovery of a secret Iranian underground enrichment facility - part of Iran’s headlong drive for nuclear weapons. Angered about the breach, the Iranians went on a mole hunt, looking for foreign spies. The mole hunt wasn’t hard, in large part, because the communications system the CIA was using to communicate with agents was flawed. The internet-based platform, which was first used in war zones in the Middle East, was not built to withstand the sophisticated counterintelligence efforts of a state actor like China or Iran. In May 2011, Iranian intelligence officials announced publicly that they had broken up a ring of 30 CIA spies. The Iranians used Google to identify the website the CIA was using to communicate with agents. Because Google is continuously scraping the internet for information about all the world’s websites, it can function as a tremendous investigative tool - even for counter-espionage purposes. And Google’s search functions allow users to employ advanced operators - like “AND,” “OR,” and other, much more sophisticated ones - that weed out and isolate websites and online data with extreme specificity. Once the Iranian double agent showed Iranian intelligence the website used to communicate with his or her CIA handlers, they began to scour the internet for websites with similar digital signifiers or components - eventually hitting on the right string of advanced search terms to locate other secret CIA websites. From there, Iranian intelligence tracked who was visiting these sites, and from where, and began to unravel the wider CIA network. In China in 2011 and 2012 authorities rounded up and executed around 30 agents working for the U.S. U.S. officials believe that Chinese intelligence obtained physical access to the transitional, or temporary, secret communications system used by the CIA to correspond with new, unvetted sources - and broke through the firewall separating it from the main covert communications system, compromising the CIA’s entire asset network in that country. The communications systems used in both countries were similar. The two governments may have broken the system independently. But Iranian, Chinese and Russian officials were engaged in senior-level communications on cyber issues around this time. The fallout from the compromises was likely global in scope - potentially endangering all CIA sources that used some version of this internet-based system worldwide. (Source: Yahoo)
New Caledonia
03 November 2018 The French Pacific islands of New Caledonia vote tomorrow on whether to become an independent nation, in a closely-watched test of support for France in one of its many territories scattered around the globe. Some 18,000 kilometres from the French mainland, New Caledonia is home to a quarter of the world's known supplies of nickel -- a vital electronics component -- and is a strategic foothold for France in the Pacific. Some 175,000 people are eligible to vote in the remote islands fringed by spectacular beaches, with opinion polls predicting a large majority in favour of staying French. But there are fears the referendum could inflame tensions between indigenous Kanak people, who tend to favour independence, and the white population, which boiled over into deadly violence in the 1980s. (Source: France24)
United States
November 9, 2018 Wind-driven flames move across Malibu Creek State Park during the Woolsey Fire on November 9, 2018 near Malibu, California. After experiencing a mass shooting, residents of Thousand Oaks are threatened by the ignition of two nearby dangerous wildfires, including the Woolsey Fire which has reached the Pacific Coast at Malibu. /photos/: https://tinyurl.com/ydzx2mr9
Nov 7, 2018 Election by the numbers: 113 million voter turnout. 33 flipped seats so far - with Democrats flipping 29 Republican-held seats in House and Republicans flipping one Democrat-held seat; Republicans have managed to pick up at least three seats in the Senate. 110 female winners - at least 98 women will join the House of Representatives, with 84 Democrats and 14 Republicans, and 12 will join the Senate, 10 of whom will be Democrats and two are Republicans. In the lower chamber 42 were non-white women, in the upper chamber only one non-white woman of the 12 female winners. $5.2 billion spent, a 35 percent increase from the 2014 midterms. (Source: ABCNews)
Nov 6th 2018 Voters go to the polls in president's first major electoral test after bitter campaigning on both sides. A Democrat-led House would launch investigations, issue subpoenas and talk about impeaching Trump. If they control the Senate, the president will lose the ability to easily confirm judges and cabinet members. New ad spending records were set, with more than $3.2 billion in TV and radio ads and $900 million online. 36 million Americans had already voted prior to Election Day in 37 states and D.C. where it's allowed. (Source: DailyMail
Nov 6, 2018 NASA has begun a series of quiet supersonic research flights off the Texas Gulf Coast near Galveston to test how the community responds to the noise from a new experimental aircraft using F/A-18 jets that could eventually cut commercial flight times by half. The jets are flying over the Gulf of Mexico in a unique maneuver as part of a two-week project to assess public reactions to the noise. The F/A-18's supersonic dive maneuver starts out over the water. At around 50,000 feet the aircraft are put into a special dive that still creates a regular sonic boom, however when the sound reaches land it should be heard as a quieter "thump" instead. While the "quiet thumps" produced by the F/A-18 present no risk of causing physical damage to people or structures, NASA has learned that elements such as atmospheric turbulence and humidity can influence how certain areas may perceive the sound. NASA recruited 500 volunteer residents in Galveston to participate. If they hear the thumps, they will define the level at which they were able to perceive the sound. (Source: AviationPros)
2018/11/05 The likely Democratic winners in House races are symbols of an incoming class of lawmakers that is projected to be younger, more female, more racially diverse and more center-left, a development that could transform the look and tenor of the party’s politics in Washington at a pivotal moment in President Trump’s first term. The story might not be the same for Republicans. While female and minority lawmakers prepare to expand their influence within the opposition party, the House GOP is projected to become more white, male and conservative after its female and minority members face strong challengers at the ballot box. The result could be two parties whose image and ideology diverge in powerful ways ahead of the 2020 presidential race, when the increasingly white GOP could face an increasing demographic disadvantage even as the center and far left battle for control among far more multiethnic Democrats. (Source: TheMercuryNews)
Globalization
11/2/2018 If the know-how and means exist to transmit genetic viruses that supposedly create beneficial crop mutations, the opposite will also be possible. DARPA will be able to use insects to deliver gene editing viruses that destroy crops, ruin harvests and adversely affect the wider ecosystem. Russian president Putin expressed his concerns over the potential for a human killing genetically engineered virus just last year. Whilst chairing a meeting of Russia’s Human Rights Council, Putin stated: “… do you know that biological material is being collected all over the country, from different ethnic groups and people living in different geographical regions of the Russian Federation? The question is – why is it being done? It’s being done purposefully and professionally. We are a kind of object of great interest.” (Source: ZeroHedge): https://tinyurl.com/y8uqtfon
Space
November 6, 2018 The NASA Parker Solar Probe spacecraft has made its first close approach to the Sun, just 2 1/2 months after liftoff. It flew within 24 million kilometers of the Sun’s surface Monday night. Its speed topped 342,000 kph relative to the Sun, as it penetrated the outer solar atmosphere, or corona. Assuming it survives the harsh solar environment, the spacecraft will make 23 even closer approaches over the next seven years. The next is in April. (Source: AP)
November 4, 2018 If extraterrestrial intelligence exists somewhere in our galaxy, a new MIT study in The Astrophysical Journal proposes that laser technology on Earth could, in principle, be fashioned into something of a planetary porch light - a beacon strong enough to attract attention from as far as 20,000 light years away. The research's author Clark's findings suggest that if a high-powered 1- to 2-megawatt laser were focused through a massive 30- to 45-meter telescope and aimed out into space, the combination would produce a beam of infrared radiation strong enough to stand out from the Sun’s energy. (Source: MITNews)
.