.
Magyarország
2018. VI. 9. A fővárosi balliberális holdudvar rettegési potenciálja világbajnoki trófeát érdemelne. Aki az elmondásaik alapján próbál tájékozódni, azoknak egyértelmű, hogy az orbáni diktatúrához képest a szovjet gulágok igazi wellness-élményeket nyújtottak. Már a pszichológusok se bírják. Rettegésről, terrorról, elnyomásról számol be Vekerdy május végén. Szerinte oda jutottunk, hogy az emberek menekülnek Magyarországról, mert egyre inkább élhetetlenné válik az ország, ez pedig katasztrófa. Az állítja, ennek a kormány örül, mert egy „rabszolgatömeget” szeretne, ugyanis azok mennek el, akik „kritikusak, kreatívak, vállalkozóképesek”. Vekerdy azt sem tudja feldolgozni, hogy nem szaladgálnak afrikai migránsok a magyar városokban. Maga Vekerdy is elmenekülne, viszont nincs rá ideje, mert járja az országot, és a diktatúra által fenntartott intézményekben busás fellépési díjért úgy szidja a „rezsim oktatási, politikai rendszerét”, hogy alig kap levegőt. Ez is annak bizonyítéka, hogy tényleg fullasztó a légkör. „Menekültek elleni heccelés, támadások a médiumok ellen, antiszemitizmus: hogyan lehet még élni Magyarországon?” – ezt már a svájci Tages-Anzeiger című lap kérdezte május közepén Mundruczó filmrendezőtől, aki elismerte, hogy „megvannak az említett támadások: a médiaszabadság veszélyben van, és a kultúra területén megszorítások vannak”. Az a csoda, hogy Mundruczónak egyáltalán van ideje a rettegésre. Az elnyomó uralom ugyanis mindent megtesz azért, hogy a legbrutálisabb eszközökkel elhallgattassa. Mundruczó folyamatos terrorban él, annyi pénzzel tömi ki a diktatúra, hogy ha toronyba rakná valaki és az rádőlne, biztos agyonnyomná. És neki ezzel a tudattal kell élnie. Reggel, délben és este is rendezhet kedvére. Saját színháza van, ahol a korrupt magyar politikusokról adnak elő. Aztán ott vannak a filmek; 2014-ben háromszázmillió jutott a kétszáz kutyát felvonultató alkotására. Nem sokkal később hétszázmillió a Jupiter holdja című filmre, igaz, ez a kutyát sem érdekelte, a 8985 (nyolcezer kilencszáznyolcvanöt) nézőjével alulmúlt minden várakozást. Pedig Mundruczó egy zseni de hát a magyarok meg hülyék, hiszen minden jól indult a szétreklámozott alkotással. De hogy ne búslakodjon, azonnal hozzávágott a filmalap újabb hétszázmilliót. Ez garantáltan befogadható lesz a buta magyar fejeknek, hiszen a történet egy különleges fiú és egy orvos barátságát meséli el korunk migrációs válságának idején. Mint látható, a filmalapnál kiemelten figyelnek arra, nehogy megunják a nézők a rasszista, náci magyarokról szóló alkotásokat. Időnként bevándorló-sztorikkal színesítik a palettát. Mi lehetne érdekesebb, mint egy afrikai migráns beilleszkedési kísérlete Budapesten? Vránik rendező kiváló ötlete nem maradhatott háromszázmillió nélkül, de sajnos a rasszista magyarok ezt sem díjazták, összesen 12 118 (tizenkétezer száztizennyolc) néző látta. "Nem szeretik a kultúrát, nagyon kevés pénzt adnak kultúrára, kevés pénzt adnak a filmre” – ezt már Mészáros közölte videóinterjúban, Kolozsváron 2018. május végén. A rendezőnő a kommunista diktatúrát felidézve rámutatott, hogy anno Kádár legalább tudta, ki az a Jancsó, Esterházy vagy éppen Fábri, és őket a külpolitika is számon tartotta. Szerinte a fideszes politikusok bunkók, mert „színházba nem is járnak, büszkén vállalják is, hogy nem járnak színházba. A foci, az létezik.” Öröm, hogy Kádár ilyen művelt volt, de azt is meg kell jegyezni, hogy a „bunkó fideszesek” háromszorosára emelték az elmúlt években a filmalap költségvetését. Immár évente tízmilliárdos keret áll a balliberális alkotók rendelkezésére, hogy sok-sok filmet készítsenek a rasszista, náci magyarokról. Mészáros pedig megkönnyebbülhet, most már biztosan nem őt kérik fel arra, hogy modellt álljon a morális ember szobrához. Tavaly mutatták be az egyik filmjét, amelyre mintegy hétszázmillió forintot kapott a Fidesz-diktatúrától. Mészáros asszony tehát felvette és elköltötte a pénzt, majd bement a TV-be, és elmesélte a támogatás körülményeit. Elmondása szerint felhívta Vajna filmügyi kormánybiztos, behívta az éttermébe, ahol csak annyit kérdezett: „Akarsz filmet csinálni?”- amire igennel válaszolt. „És mennyi pénz kell hozzá?” – kérdezte. Majd azt mondta, hogy sokat mondjon, mert utólag már késő kérni. Osztottak-szoroztak, majd közölték, hogy hétszázmillió kell. Vajna bólintott, sarkon fordult és elment. A pénzt azonnal megkapták, a film elkészült. – Mit szól ehhez az eljáráshoz? – kérdezte kikerekedett szemmel a műsorvezetőnő. – Borzasztó, ami ebben az országban van, ez teljesen törvénytelen (!) – válaszolta Mészáros, majd kedélyesen Orbán Viktor miniszterelnököt zsarnoknak nevezte, megjegyezve, hogy „elszívnak minden levegőt a kultúra elől”. Mészáros lelkiismerete szabadságot vett ki, amikor felvette a pénzt, reméljük, nem veszi sértésnek, amikor ismét milliárd közeli támogatást kell elköltenie. Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy például magyaroknak szóló történelmi film elkészítésére nem jut se idő, se energia, se pénz. Pedig tucatjával állnak a forgatókönyvek a filmalapnál. A leglátványosabb polémia Bán Hunyadi-filmje körül van, amit sehogy sem sikerült kimozdítani a holtpontról, pedig szakmailag már bizonyított szakemberek állnak mögötte. A liberálisok kedvenc politikai gondolkodójának, Bibónak is volt egy Hunyadi-films-szinopszisa az 1970-es évek elején. Bibó hangsúlyozza, hogy a filmben „semmiféle magyar szempontnak nem szabad kiugrania vagy kilógnia, egyáltalán dominálnia; nem csak azért, mert ez csökkentené a film nemzetközi visszhangját és érdekességét”. Hozzátette: figyelni kell arra is, hogy a filmben „az északi felvidéki – mai szóval szlovákiai – magyar nemesség szlovák anyanyelvű volt”. Szerinte „érzékelni lehetne Hunyadinak az egész balkáni világgal, elsősorban a szerb és román világgal való kapcsolatát – egy ilyen kicsi vonatkozás például az lehetne, hogy ülnek az asztalnál, és Hunyadi mindig eltéveszti: nem katolikus módon vet keresztet." Bibó kellően demokrata és liberális módon próbálta érvényesíteni a szomszédos népek történelmi hazugságait a magyar film tervében. A mai kor akadémiai viszonyai között ez ma is természetes, viszont mégis maradinak számít - Hunyadi tettei sem lehetnek elfogadhatók, hiszen a soviniszta uralkodó megállította a gaz muszlimokat. Megbízható forrásból úgy tudjuk, Szász filmrendezőt szemelték ki arra, hogy végre megcsinálja az igazi magyar történelmi filmet Hunyadiról. Igazi garanciája annak, hogy a leendő nagy magyar film nem lesz túlzott nacionalizmussal vádolható még az erre érzékeny nézők körében sem. A Prőhle vezette Petőfi Irodalmi Múzeum most is igazi meglepetést tartogat, Gyurcsány pártjának gyémánt fokozatú rettegője, Vágó egykori kvízmester a meghívott. A Demokratikus Koalíció országos alelnöke irodalmi témákban pallérozza majd a tudásukat. (Forrás: MagyarIdők): https://tinyurl.com/ybok69wd
2018. 06. 06. A Heti Válasz alkotóközössége az úgynevezett G-nap (2015. február) után szorult helyzetbe került. Az egyik tulajdonos súlyosan összekülönbözött korábbi harcostársával, a miniszterelnökkel. A múlt héten visszakoztak Amerikából. Egy magyar gyökerű, republikánus üzletember mondott le a választások után eladósorba került Heti Válasz megvásárlásáról. Előbb a kormányzati üzenetekből gyorsan értő itthoni vállalkozások fordultak le a tárgyalásokról, majd a külföldi kapcsolatunk menedzselte amerikai is. A régi tulajdonos már nem tudott/akart finanszírozni bennünket, az új meg nem érkezhetett meg. Így a kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére. A lap ezért – a helyzet rendeződéséig – június 7-én jelenik meg utoljára nyomtatásban. A jövő héttől csak elektronikus formában lesz elérhető a Digitalstand.hu-n. (Forrás: HetiVálasz)
2018. VI. 6. Ballagjunk csak be bármelyik könyvesboltba, tekintsük át a kínálatot, és ha nem vagyunk teljesen elfogultak, tökéletesen kirajzolódnak azok a témakörök, érzékenységek, felvetések, amelyeket a baloldal vagy száz éve maga előtt görget. Ez aligha véletlen, ez tábor, nem a magányos szívek klubja. A nemzeti – nem pedig nemzetközi – elkötelezettségű intézmények, kiadók a teljes Kádár-korszakban, majd az utána következő huszonnyolc évben is kisebbségben voltak. Kisebbségben vannak ma is. Azért, mert a posztkommunista hálózat érintetlen maradt. Prőhle személye és munkássága hajszálpontosan beleilleszkedik abba a Fideszen kívüli ál-jobboldali térbe, amelynek tagjai sértettségből, rossz ízléstől vezérelve vagy egyszerűen csak érdekből szolgálják azt a konglomerátumot, amely a posztkommunista hálózatból mára maradt. Ennek utolsó játszóterülete a magyar kultúra. Bevett hídfőállásaikhoz körömszakadtukig ragaszkodnak, és van is esélyük a túlélésre, különösen ha olyan helyről kapnak apanázst, fizetést, tiszteletdíjat, mint Prőhle Petőfi Irodalmi Múzeuma. Eljárása jogilag kikezdhetetlen, erkölcsileg vállalhatatlan. (Forrás: MagyarIdők)
2018. VI. 5. 2016. március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából Farkast és Királyt Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki. Erre Kálmán C. egyetemi oktató, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa azt írta ki a Facebook-oldalára: „Kik ezek?” Ez nagyjából mindent elmond a magát dominánsnak tartó balliberális irodalmi szekértábor hozzáállásáról. Lehetsz te bármilyen jó és akár népszerű is, ha nem jegyeznek a balliberális kánonban, nem létezel és kész. Farkas és Király kiváló veterán költők, akiknek életműve egy fél évszázad próbáját is kiállta. Mindketten több könyvet adtak el életükben, mint az összes balliberális költőikon együttvéve, nevüket, verseiket százezrek ismerik. Csakhogy a két alkotó erdélyi, az erdélyi tankönyvekben szerepelnek és az erdélyi olvasók szemében ikonok. Márpedig, mint tudjuk, a magyar kulturális demokrácia kódexében ezer erdélyi olvasó sem ér fel egy liberális filosszal. A Körút határolta kulturális övezetben tehát nem jegyzik sem Farkast, sem Királyt. Ráadásul azt a főbenjáró bűnt is elkövették, hogy nemzeti írónak tartják magukat, a Magyar Írószövetség és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) sorait erősítik. Ugyanis ha szerepelsz a fenti intézmények taglistáján – főképp a Magyar Művészeti Akadémiáén –, akkor elástad magad. A legnagyobb élő magyar költőt, a jelenleg regnáló költőfejedelmet Kányádinak hívják. Nincs nála ismertebb, népszerűbb és eladottabb poéta a Kárpát-medencében, évtizedek óta élő klasszikusnak számít, a szó legszorosabb értelmében. Na kérem, utána lehet nézni, az egyetemi és kritikusi körökben, milyen az Esterházyról vagy Nádasról és a Kányádról írt tanulmányok és dolgozatok aránya. Nincs is ilyen arány. Kányádit egyszerűen nem jegyzik. Nem létezik, mint ahogyan nem létezik senki, aki nem a balliberális kartell kijelölte úton halad. Kányádi a saját útját járta. És ő is az MMA tagja. Azaz rajta van a feketelistán. A Magyar Művészeti Akadémia intézménye a legmélyebb gyűlöletet és ellenkezést váltotta ki a balliberális művészvilágban. Pedig az MMA létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Amennyiben van tudományos akadémiánk, miért ne lenne művészeti akadémiánk is? Netán egy művész értéktelenebb egy tudósnál? Teljesen rendjén való, hogy az országnak legyen egy reprezentatív, grandiózus művészi intézménye, amely méltó életjáradékot és életkörülményeket, valamint professzionális menedzsmentet biztosít háromszáz olyan művésznek, aki évtizedes alkotói munkával kiérdemli ezt a státust, és amely intézmény irányt mutat a nemzeti kultúrának. A balliberális művészeknek azonban nem kellett ez az irány, mert hát nemzeti, és ami még fájóbb: nem ők találták ki és nem ők kezelik a pénzt. Bár senki nem tiltotta nekik, hogy belépjenek, sőt bojkottálták a projektet. Ugyancsak ez a sokat gyalázott intézmény vívta ki, hogy minden művész, aki minimum állami középdíjban részesült, 65 éves korától a mindenkori nyugdíjminimum ötszörösének megfelelő életjáradékot kapjon – jelenleg ez havi 121 500 forint, és több mint háromezer művészt érint. (Forrás: MagyarIdők)
2018. VI. 4. Napjainkban Magyarországon háromféle világlátás létezik: marxista, liberális és konzervatív. A baloldal két nagy irányzatához – liberalizmus, marxizmus – tartozó személyek ott vannak az állami egyetemeken, s mérgezik a leendő középiskolai történelemtanárokat, valamint csak belőlük lesz akadémikus. Ez a tudománypolitika diktatúrája, miközben az autonómiájuk égisze alatt hadat viselnek a magyarság ellen. Ez csak részben szól a pénzről, hiszen nem közismert, de az akadémikusok havi nettó félmilliós tiszteletdíjban részesülnek. Ideológiai monopóliumról is szó van. Az említettek azt az álláspontot képviselték, hogy a diktátumot el kellene hallgatni, nehogy a szomszédos népek érzékenységét sértsük. 1990 után pedig a baloldal liberális része kialakította a maga Trianon-képét, ami ennek a folytatását jelentette, sőt, ma is ez az uralkodó álláspont az akadémiai világban. Ha az Akadémia valamit nem helyesel, ahhoz úgy fognak viszonyulni a többiek is. Az utóbbi években érdekes jelenségre lehettünk figyelmesek: a liberális kollégák és tanítványaik elkezdtek Trianonról publikálni. Könyveikben „semlegesek maradnak”. A megszálló román, cseh és szerb kormányok tevékenységét csak mint értékítélet nélküli tényt írják le. Ez azt jelenti, hogy például Károlyiról vagy Kunról ugyanolyan semlegesen írnak, mint bárki másról. A zavarok legnagyobb részét a hazai kultúrharc okozta: ez nem más, mint a baloldal két ágának – liberálisok és szocialisták – harca a főhatalomért a keresztény magyar nemzetállam ellen. A hazai baloldal leghatékonyabb szervezete a szabadkőművesség volt. A magyarok háromféleképpen viszonyulhatnak Trianonhoz. Az első: elfogadjuk véglegesnek a trianoni helyzetet, ezt szorgalmazza az akadémiai történészi világ is. Ez végzetes következményekkel járhat. A második: egyes országokban magyar etnikai-területi autonómiáért kell küzdeni. A székely autonómiát eddig minden esetben elutasította a román parlament, legutóbb az elmúlt hetekben. Mivel az EU-nak nincs autonómiák létrehozására vonatkozó törvénye, a román parlament pedig mindig elutasítja ezt, el kell felejtenünk az autonómiáért való hősies, viszont mindig eredménytelen küzdelmet. Új útra kell lépnie a nemzetpolitikának: s e harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja. 1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt. Most is ez a feladat: megnyerni egyik vagy másik nagyhatalmat az ügy érdekében. Okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat. (Forrás: MagyarIdők)
Erdély
2018. VI. 1. A világ más kevert etnikumú tájaihoz képest a második világháború óta a Kárpát-medence stratégiai egysége és dermedtsége megragadja az elemző figyelmét. A terület 1920 óta önálló államokra oszlik, mégis sokszor érdekei ellenére azonosan igazodna a történelmi kényszerekhez. Szinte egységesen került a III. Birodalom vonzáskörébe, majd szovjet befolyás alá. Szinte ugyanakkor fordult az atlanti erőcentrum felé, majd legtöbb országa az EU és a NATO tagja lett. A váltások stratégiai lépések voltak, az országok egymással kapcsolatos kétoldalú politikáját, különösen a nemzetiségi kényszerpályákat alig érintették. Mára a térség geopolitikai, stratégiai szempontból felértékelődőben van, ami egybeesik gyors gazdasági fejlődésével. Aki tesz azért, hogy a korábban Trianonhoz vezető gyengítő erők ne lehessenek meghatározók a magyar politikában, közéletben, kultúrában, az egész térségünk felértékelődéséért küzd. A magyar öntudat számára nagy csapás volt Erdély elcsatolása, de a katasztrófát az jelentette, hogy a román állam 19. századi nemzetállami logikával, a fennhatósága alá került magyar területeket belső gyarmatosítóként vette birtokba. A magyarság közjogi küzdelme a nyelvhasználatért, az oktatásért, az elkobzott javaiért, a nemzetiségi arányok erőszakos megváltoztatása ellen egyidősek a trianoni békével. Ez ma is gyakran okoz feszültséget a két ország között. Az évforduló jó lehetőséget ad a gyűlölet- vagy sérelempolitika képviselőinek, de talán számukra is egyre világosabb, hogy országaink olyan európai és globális kihívással néznek szembe, amely ki fogja kényszeríteni az összefogást, ha nem akarjuk nemzeti létünket is kockáztatni. A magyar kormány nem akarja a kerek évfordulóra emlékezve feltépni a háborús sebeket, együttműködésre törekszik, de – akárcsak Ausztria Dél-Tirol esetében – védhatalomként köteles felemelni a szavát, ha nemzettársaink érdeksérelmét látja. A román–magyar kapcsolatok javítása lassú folyamat, de ebben a magyar kormány kilengésektől, szélsőségektől mentes, mindig kiszámítható politikát követ. Autonómiát csak akkor engedélyez egy állam, ha az autonómiával érintett népesség másképp nem kormányozható eredményesen és az autonómia megtagadása több erőforrást köt le, mint annak megadása. Az autonómia a belső feszültségek oldója és nem az önállóság előszobája. A megtagadott autonómia inkább ébren tartja a kisebbség indulatát az őt elnyomó többség vagy kormányzat iránt. Románia e lépésre még nem érett, de bármikor felismerheti, hogy elkerülhetetlen az ország közigazgatásának átalakítása, beleértve a kisebbségek területi, személyelvű, nyelvi és kulturális autonómiáját is. Spanyolország is eljutott erre a felismerésre 1978-ban, és a katalán vagy baszk viták sem zilálták szét az egységes államot. (Forrás: ErdélyiNapló)
Austria
8 June 2018 Austria's right-wing government plans to shut down seven mosques and expel up to 40 foreign-funded imams with alleged links to the Turkish-Islamic Cultural Associations (ATIB) organisation, a branch of Turkey's religious affairs agency Diyanet, in crackdown against Islamist ideology. The government suspects them of contravening a ban on foreign funding of religious office holders. Chancellor Kurz announced the measures. Kurz said a hardline Turkish nationalist mosque in Vienna is going to be closed. Images emerged in April of children in a Turkish-backed mosque playing dead and re-enacting the World War I battle of Gallipoli. The photos of children, published by the Falter weekly, showed the young boys in camouflage uniforms marching, saluting, waving Turkish flags and then playing dead. Their 'corpses' were then lined up and draped in the flags. The mosque in question was run by ATIB. The government said it had been operating illegally and that it was under the influence of the far-right Turkish political movement, the Grey Wolves. The Arab Religious Community that runs six mosques will also be dissolved. "Parallel societies, political Islam and radicalisation have no place in our country," Kurz told. Austria, a country of 8.8 million people, has roughly 600,000 Muslim inhabitants, more than half of whom are Turkish or have families of Turkish origin. Around 360,000 people of Turkish origin live in Austria, including 117,000 Turkish nationals. During the migrant crisis of 2015-16 more than 150,000 people seek asylum in the country. (Source: DailyMail)
Great Britain
7 June 2018 A baby could become the first person without a legal mother if a transgender man wins a historic court battle. Lawyers representing the parent told a judge that he had been biologically able to get pregnant and give birth but had legally become a man when the child was born. The man wants to be identified as the child's "father" or "parent" on a birth certificate, however a birth registrar told the man the law requires people who give birth to children to be registered as mothers. He said forcing him to register as the child's "mother" breached his human right to respect for private and family life. The judge said the issue had never been raised in a court in England and Wales before. The High Court judge was told that the man was granted a gender recognition certificate more than a year ago, before the baby was born. (Source: TheTelegraph)
Italy
2018-06-03 Italy's new interior minister Salvini will be in Sicily today to push the anti-immigration platform that propelled him to power at one of the country's main landing points for refugees. "The good times for illegals is over -- get ready to pack your bags," he said yesterday. In 2017, the former government announced a budget of some 4.2 billion euros for migrants, of which 18 percent is for rescues at sea, 13 percent for health care, and 65 percent for migrant reception centres, which host some 170,000 people. The vast majority of existing centres are run by cooperatives or NGOs who were promised 25-35 euros per day for each person they provide with lodging, clothes and other services including legal aid or psychological support. taly has seen more than 700,000 migrants arrive since 2013. (Source: France24/AFP)
Németország
2018. VI. 10. A magyar-szerb EU-s külső határ védelmével Magyarország Németországot is védi - mondta Merkel Angela német kancellár az ARD német országos köztelevízióban. (Forrás: MagyarIdők): https://tinyurl.com/y7abdllw
Russia
8 June 2018 The Gulag History Museum in Moscow has discovered a classified 2014 order that instructed Russian officials to destroy the registration cards of former prisoners who had reached the age of 80 – which today would include almost all of them. The cards had been destroyed in one region, the remote Magadan in eastern Russia, home to some of the Soviet Union’s biggest prison camps. Up to 17 million people were sent to the Gulag, the notorious Soviet prison camp system, in the 1930s and 1940s. At least 5 million of them were convicted on false testimony. The prison population in the labour camps peaked at 2 million people. Gulag grave hunter unearths uncomfortable truths in Russia. Case files of the Gulag prisoners were often destroyed but their personal data was kept on registration cards, which are still held by police and intelligence officials. (Source: TheGuardian)
June 7, 2018 The Russian military is building a giant cloud, the latest improvement in its ability to keep operating if its connection to the global internet is lost, severed, or hacked. The cloud will rely on data centers, built with all-Russian hardware and software at an estimated cost of 390 million rubles (about $6 million) and slated for completion by 2020. The data centers working with this cloud are all made with ‘Russian components. The first center has already been established in the military’s Southern District, an area that includes the annexed Crimean peninsula and portions of battle-struck eastern Ukraine. The cloud will connect to the Closed Transfer Segment, the Russian military’s massive internal network. In wartime, the country could disconnect entirely from the global internet and run commercial traffic on the Closed Transfer Segment. Last fall, Russia said that it was creating an independent directory naming system, or DNS - in essence the massive database that connects your browser to a web server across the world - for use by Russia, Brazil, India, South Africa, and China — the BRIC countries. Russian Foreign Minister Lavrov recently said that Russia was pursuing an information security agreement with its BRIC counterparts for formally adoption at their July summit in Johannesburg. (Source: DefenseOne)
Vatican
Jun 7, 2018 Cardinal Parolin, Vatican Secretary of State, will take part in the Bilderberg Conference, taking place this year in Turin, Italy, June 7-10. Parolin’s name is included in the list of 131 participants in this year’s event. It would be the first time high-ranking Vatican official has taken part in the Bilderberg Conferences. This year’s meeting is set to discuss populism in Europe, the challenges of inequality, the future of work, artificial intelligence, U.S. midterm elections, free trade, U.S. global leadership, Russia, quantum computing, Saudi Arabia and Iran, the post-truth world, and other current events. The meetings are held under the so-called “Chatham House Rules,” an agreement typical of off-the-record meetings among academics or political leaders. According to that agreement, participants are free to use the information received, but they cannot disclose the identity nor the affiliation of speakers, nor can they disclose the other participants taking part in the conversation. (Source: Cruxnow)
European Union
June 8, 2018 The proposed regulation will force websites to filter out text, audio, photos and video shared by users against an ever-expanding database of copyrighted works. The rules - which will be debated this month - violate the fundamental rights of internet users and could be used to excessively censor the web. “Should Article 13 of the Copyright Directive be adopted, it will impose widespread censorship of all the content you share online,” it said. The EU suggests that the platforms that let users upload material - think social media, Wikipedia and video platforms like YouTube - will need to adopt technology that can recognize and block work that belongs to someone other than the person sharing it. The Electronic Frontier Foundation and 56 other rights organizations sent an open letter to European lawmakers in October highlighting their issues with Article 13. “Article 13 appears to provoke such legal uncertainty that online services will have no other option than to monitor, filter and block EU citizens’ communications if they are to have any chance of staying in business,” it read. (Source: TheNewYorkPost)
China
Jun 9, 2018 Chinese President Xi will open late today a two-day regional security summit - the 18th annual summit of the Shanghai Cooperation Organisation (SCO), a regional security bloc led by China and Russia - attended by Russia, Iran and other allies confronting rising tensions with the US over trade and Washington's withdrawal from the Iranian nuclear deal. The member states also include four ex-Soviet Central Asian republics, Pakistan and India. Iran is an observer member.
Jun 8, 2018 Americans will sweep for bugs in rooms at the Capella Hotel that could be used for side discussions, and could erect tents inside hotel meeting rooms to block any concealed cameras from viewing classified documents. The Chinese have placed listening and tracking devices in chips embedded in credit cards, key chains, jewelry, and even event credentials, the officials said, often with the intent of capturing secret conversations among American officials. Even inside the U.S., the surveillance can be brazen. During a meeting between senior U.S. military officials and a Chinese military delegation several months ago at the Pentagon, one of the Chinese generals didn’t hide his efforts to record the meeting, pointing his large watch in the direction of the Americans whenever they spoke, according to two officials familiar with details of the meeting. American officials fear the Chinese are making use of a massive trove of federal personal data they stole in 2015 to identify and target vulnerable intelligence officers. (Source: NBCNews)
Turkey
10 Jun 2018 Erdogan predicts in a speech in Istanbul ‘war between the cross and crescent’ over Austria mosque closures and consequent expulsion of Turkish-funded imams. Erdogan’s speech precedes presidential and legislative elections on June 24 in which he faces stiff opposition. (Source: Breitbart)
Canada
Jun 9, 2018 Exiting a world summit with characteristic bravado, President Trump delivered a stark warning to America's trading partners not to counter his decision to impose tariffs on steel and aluminum imports. Despite his sharp differences with US allies, the president insisted he has a "great relationship" with his foreign counterparts. "His message from Quebec to Singapore is that he is going to meld the industrial democracies to his will and bring back Russia," said Bannon, Trump's former campaign and White House adviser. Bannon said China is "now on notice that Trump will not back down from even allies' complaints in his goal of `America First". Speaking today during a news conference, Trump said he pressed for the G-7 countries to eliminate all tariffs, trade barriers and subsidies in their trading practices. He reiterated his longstanding view that the US has been taken advantage of in global trade, adding, "We're like the piggy bank that everybody's robbing and that ends". He said US farmers had been harmed by tariffs and other barriers and warned that US trading partners would need to provide him with more favorable terms. "It's going to stop or we'll stop trading with them," he said. Trump cited progress on reaching an agreement on the North American Free Trade Agreement with Canada and Mexico, saying the final outcome would lead either to an improved trade deal or separate pacts with the two US neighbors. Trump said that re-admitting Russia to the elite club would be "an asset", telling reporters, "we're looking for peace in the world". After showing up late for a breakfast on gender equity he missed sessions on climate change, clean energy and ocean protection. He left before any resolution was announced on the traditional joint statement from the seven industrialised nations in the group, Trump departed the annual G-7 gathering. (Source: TheTimesofIndia)
United States
Jun 4, 2018 After years of precedent set by Obama, President Trump is breaking from tradition by failing to recognize June as LGBT Pride Month. On the final day of May, the president issued five separate proclamations, choosing June to honor Caribbean-American heritage, African-American music, homeownership, the outdoors and the ocean. (Source: EndTimeHeadines)
06/09/2018 Soros recently lamented the rise of President Trump and anti-establishment parties across the globe, saying “everything that could go wrong, has gone wrong.” The activist billionaire also made the bizarre claim that President Trump would be “willing to destroy the world.” (Source: TheDailyCaller)
June 8, 2018 Bourdain, the gifted chef, storyteller and writer who took TV viewers around the world to explore culture, cuisine and the human condition for nearly two decades, has died. He was 61. CNN said the cause of death was suicide. For the past year, Bourdain had been dating Italian actress Argento. Last year, he advocated for Argento as she went public with accusations against disgraced Hollywood producer Weinstein. Suicide rates increased by 25% across the country over nearly two decades ending in 2016. Twenty-five states experienced a rise in suicides by more than 30%. (Source: CNN)
June 8, 2018 Responding to Macron's assertion that G7 nations would band together without the US. Even as late as yesterday afternoon, Trump was questioning why he would attend a G7 meeting where he's outnumbered on key issues like trade and climate change. As a series of combative tweets from Macron began emerging late in the day, Trump again raised the prospect of scrubbing all or part of his visit to Canada, asking advisers what the point of attending the summit would be. "Please tell Prime Minister Trudeau and President Macron that they are charging the U.S. massive tariffs and create non-monetary barriers. The EU trade surplus with the U.S. is $151 Billion, and Canada keeps our farmers and others out. Look forward to seeing them tomorrow," Trump tweeted. He tweeted again later yesterday night, complaining about the trade practices of the European Union and Canada. "Why isn't the European Union and Canada informing the public that for years they have used massive Trade Tariffs and non-monetary Trade Barriers against the U.S. Totally unfair to our farmers, workers & companies. Take down your tariffs & barriers or we will more than match you!" And: "Prime Minister Trudeau is being so indignant, bringing up the relationship that the U.S. and Canada had over the many years and all sorts of other things...but he doesn't bring up the fact that they charge us up to 300% on dairy - hurting our Farmers, killing our Agriculture!" Trudeau, as the summit's host, has placed climate and environmental issues atop his agenda, including a focus on ridding the world's oceans of plastic waste and making coastal communities more resilient to rising tides. A number of non-G7 leaders were invited to participate, including from Africa and island nations. Trump was initially expected to participate in a working session on the issue, but will no longer attend. (Source: CNN)
June 8, 2017 Chinese government hackers who compromised the computers of a U.S. Navy contractor stole a large amount of highly sensitive data on undersea warfare, including plans for a supersonic anti-ship missile for use on U.S. submarines. The breaches took place in January and February; the hackers targeted a contractor who works for the Naval Undersea Warfare Center, a military entity based in Newport, Rhode Island. (Source: Reuters)
Guatemala
Sunday, June 10, 2018 At least 110 people died after Fuego erupted last Sunday, pushing fast-moving currents of dust, lava and gas down the volcano’s slopes in its greatest eruption in four decades, and close to 200 more are believed buried beneath the waste. (Source: Reuters)
Globalization
June 8, 2018 There were other varieties of plague-causing bacteria circulating millennia ago. Scientists thought that the variety of Yersinia pestis that caused the Black Plague emerged around 1,000 BCE. The first known plague pandemic began in the mid-500s, well before the Black Death of the 14th century. The fact that plague-causing bacteria were circulating for thousands of years before that initial pandemic raises the question of whether there were other devastating outbreaks that historians have yet to uncover. In Nature Communications Spyrou of the Max Planck Institute in Germany is providing evidence that the bacteria has origins at least 800 years earlier than scientists had previously thought. (Source: StatNews)
1 June 2018 Millions of people have been left unable to pay for goods and services in shops, petrol stations and railway stations across Britain and Europe after an unprecedented crash in Visa’s payment system. Shoppers and travellers were unable to use their debit and credit cards when the meltdown began at around 2.30pm on Friday across Europe. Visa issued a statement saying it was experiencing “a service disruption”, without identifying the cause. (Source: TheGuardian)
June 1, 2018 India’s Mahindra & Mahindra, one of the biggest suppliers of smaller tractors to the U.S., and other manufacturers are racing to develop what they see as the future of farming: robo-tractors and other farming equipment to help produce more food, more sustainably at a lower cost. Deere has tractors and combines on the market that free the driver in the cabin from the actual driving so he or she can monitor the crops and adjust pesticide, water and soil levels. Technology from Agco Corp.’s Fendt lets several driverless tractors follow a lead tractor driven by a human. London-based CNH Industrial is testing a tractor that has no driver’s cabin, with farmers expected to monitor planting and harvesting remotely. The global positioning systems and sensors to steer around hindrances or read different kinds of soil and slopes need improvement. (Source: TheWallStreetJournal)
.