.
ENSZ
2015. X. 2. Putyin beszéde az ENSZ Közgyűlésében – VIDEÓ! (részlet): Senkit nem lehet kötelezni arra, hogy valakik által meghatározott egységes fejlődési modell és recept szerint éljen. Egyikünk sem felejtheti a múltat. Mi is jól emlékszünk a Szovjetunió példájára, amikor szociális kísérletezés folyt, és saját ideológiai elképzeléseink alapján egyik-másik országban olyan változásokat erőltettünk, amelyek egy sor tragikus következményt vontak maguk után. Nem a fejlődést, hanem a degradációt hozták el ezek a kísérletek ezekben az országokban. Mégis úgy tűnik, senki sem tanul a más hibájából, hanem inkább ismétli azokat. A forradalmak exportja, -beleértve a demokrácia exportját is- továbbra is folyatódik. Elégségesnek tűnik a Közel-Kelet és Észak-Afrika területén uralkodó állapotokat szemügyre venni, mint ahogy az előttem szóló kolléga is említette. A szociális és politikai változások már jó ideje aktuálisak voltak ezekben a régiókban, és az ott élő emberek is változásokat akartak. Ám mi történt valójában? Az agresszív külső beavatkozás ahhoz vezetett, hogy az állami intézmények reformja és az élet feltételeinek javítása helyett egyszerűen mindent leromboltak. A demokrácia győzelme és a fejlődés helyett erőszak, szegénység, szociális katasztrófa jött. Az emberi jogok és az élethez való jog egyáltalán nem számított. Megkérdezném azokat, akik ezt a helyzetet előidézték, legalább most értik már, hogy mit is műveltek ott? Attól tartok, hogy ez a kérdés megválaszolatlanul elenyészik a levegőben, hiszen az a a politika, amelynek alapja az önteltség, a saját kiválasztottságban és büntethetetlenségben való korlátlan hit nem válaszolhat erre a kérdésre. Észak-Afrika és a Közel-Kelet régióiban kialakult hatalmi vákuum nyilvánvalóan beszippantotta azt az anarchiát, a terrort és extremizmust amelynek ma mindannyian tanúi vagyunk. Az úgynevezett „iszlám állam” zászlaja alatt már több tízezer fegyveres harcos gyűlt össze. Sokan közülük egykori iraki katonák, akiket a 2003-as puccs után egyszerűen az utcára löktek. Újoncokat Líbia szállít, amelynek államiságát az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as határozata ellenére lerombolták. A radikálisok közül ma sokan az úgynevezett mérsékelt ellenzék sorait erősítik, akiket a Nyugat közvetlenül támogat. Felfegyverzik, kiképzik őket, majd azok szépen átsétálnak az iá soraiba harcolni.Természetesen az iszlám államra is vonatkozik, hogy nem a semmiből jött létre.Kezdetben a „renitenskedő” államok elleni fegyverként használták és dédelgették őket, Szíriában és Irakban támaszpontokat teremtettek nekik. Ezen országokban az iá ma már jelentősen kiszélesítette befolyási területeit, sőt az egész iszlám világra ki akarják terjeszteni a befolyásukat, és nem, már ez sem elég nekik, láthatóan már ezzel sem érik be. A helyzet több mint válságos, több mint veszélyes. Ebben a helyzetben kevés a szép, a nemzetközi terrorizmusról csengő deklarációkat hangoztatni, és ugyanakkor behunyni a szemet amikor a terrorizmus finanszírozása és a terroristáknak nyújtott segítség csatornáira bukkanunk, a kábítószer csempészetből származó jövedelmek forrásai válnak ismertté, vagy az illegális olajkereskedelem nyomait látjuk, illetve a fegyverkereskedelem titkos útjaira bukkanunk. Ugyanígy elfogadhatatlan, hogy az extremista csoportokat saját politikai céljaink elérésére használjuk, reménykedve, hogy majd később valami módon leszámolunk velük, azaz egyszerűen likvidáljuk őket. Aki így cselekszik, vagy úgy véli, hogy ez az út járható annak azt mondanám: Tisztelt Uraim! Kegyetlen de nem buta és primitív emberekkel játszanak veszélyes játékot, akik nem ostobábbak önöknél, és még egyáltalán nem dőlt el, hogy ki kit használ ki saját céljainak elérésére. Ennek bizonyító erejű példája a mérsékelt ellenzék által a a terroristák számára átadott fegyverek sorsa. Úgy vélem, hogy a terroristákkal való legcsekélyebb mértékű játszadozás, sőt felfegyverzésük nem csak rövidlátó, de tűzveszélyes politikai játszma is egyúttal. A lehetséges következmények: kritikussá válik és megnő a terrorveszély világszerte, egyre újabb és újabb világrészeket gyűrve maga alá. Annál is inkább, mivel az iá kiképzőtáboraiban a világ sok nemzetéből, többek között Európából származó harcosok kapnak kiképzést. Sajnos tisztelt kollégáim Oroszország sem kivétel. Megengedhetetlen, hogy ezek a vér szagát és ízét már megkóstolt fejvadászok hazájukba hazatérve ott folytassák ahol „fekete munkájukat” befejezték. Mi nem ezt akarjuk, ezt senki sem akarhatja, úgy vélem. Oroszország mindig a terrorizmus ellen foglalt állást függetlenül annak minden megjelenési formájától. Ma Iraknak és Szíriának, valamint a régió más országainak nyújtunk haditechnikai segítséget, ők is ma terrorista csoportok ellen harcolnak. Számunkra mérhetetlenül nagy hiba lett volna, ha nem nyújtunk segítséget a szíriai kormánynak, a hadseregnek, amely ma bátran harcol a terrorizmus ellen. Nyilvánvaló, hogy Asszad elnök hadseregén és a kurd önkénteseken kívül reálisan tekintve ma senki sem harcol az iá és más terrorista csoportok ellen. Jól ismerjük a régió problémáit és ellentmondásait, de a reális helyzetet kell alapul venni a cselekvéshez. Tisztelt Kollégák! Ki kell jelentenem, hogy a dolgok általunk demonstrált egyenes és őszinte megközelítését az utóbbi időben sokak arra használták fel, hogy Oroszországot új, növekvő ambíciókkal vádolják meg, közben elrejtve saját valóban növekvő ambícióikat. Ám nem Oroszország ambíciói a lényeg ma, hanem az, hogy nem lehet tovább tűrni azt ami a világban folyik. Valójában mi nem az ambíciókra apellálunk, hanem a nemzetközi jogra épülő közös értékekre és érdekekre. Erőinket egyesíteni kell az előttünk álló újfajta problémák megoldására, és valódi, széles, nemzetközi antiterrorista koalíciót kell megteremteni. Ugyanúgy, mint annak idején a Hitler-ellenes koalíció képes volt a különböző erőket egyesíteni a közös cél érdekében,hogy szembeszegüljön a nácikkal, a gonosz és embergyűlölő rendszerrel. A mai koalíció vezető ereje a muzulmán országok, hiszen az iá nem csak közvetlen fenyegetést jelent ezekre az országokra nézve, hanem véres tevékenységével megszentségteleníti az egyik legnagyobb világvallást, az iszlámot. A terroristák ideológusai kiforgatják ezen vallás valódi, humanitárius értékeit.Szeretnék a muzulmán vezetőkhöz is kéréssel fordulni. Ma nagyon fontos az önök személyiségének súlya, az iránymutatás jelentősége. Meg kell óvni az embereket, akiket a terroristák a soraikba hívnak, megóvni őket a meggondolatlan lépésektől. Akiket különböző okok miatt már sikerült becsapni, és már a terroristák soraiban harcolnak, vissza kell vezetni a normális életbe, le kell tétetni velük a fegyvert, befejezni a testvérgyilkos háborút. Oroszország, mint a Biztonsági Tanács soros elnöke már a közeljövőben külügyminiszteri értekezletet hív össze a Közel-Keleten uralkodó káosz megoldásának ügyében. Mindenekelőtt olyan javaslat kidolgozásához fogunk hozzá, amely azon erőket fogja egybe, akik már most is harcolnak az iszlám állam és más terrorista csoportok ellen. Megismétlem, ez csakis az ENSZ alapszabályainak alapján történhet. Úgy számítjuk, hogy a nemzetközi közösség képes átfogó stratégiát kidolgozni a Közel-Kelet politikai stabilitásának megteremtéséhez. Akkor talán nincs is rá szükség, hogy menekülttáborokat építsünk. A harcok elől menekülők áradata először a szomszéd országokat árasztotta el, majd Európát is. Százezrekről, később akár milliókról lett szó. Ez nem más, mint egy újkori, keserű népvándorlás és nehéz lecke mindannyiunk és Európa számára is. Szeretném aláhúzni, hogy a menekültek mindenképpen együttérzést és támogatást érdemelnek. A probléma megoldása viszont csak ott lehetséges, ahol kialakult, vissza kell állítani az államiságot, az állami struktúrák és intézmények megerősítésével, ahol az még lehetséges és ismételt megteremtésével ott ahol csak ily módon lehet azt újjáépíteni. A nehéz helyzetbe került országok számára a segítség jellege lehet katonai, gazdasági, és akár anyagi jellegű is, beleértve azokat az embereket is, akik a nehézségek ellenére nem hagyták el szülőföldjüket. Magától értetődik, hogy semmiféle segítséget nem lehet ráerőltetni ezekre az országokra, csakis az ENSZ alapokmányai szerint szabad eljárni. Minden ami ezen segítség keretein belül a nemzetközi jog alapján történik az ENSZ támogatását kell hogy élvezze, és minden ami ellentmond ezeknek az alapelveknek, az nem valósulhat meg. Mindenekelőtt Líbia állami struktúráit kell helyreállítani, Irak új kormányát kell támogatni, és mindenféle segítséget meg kell adni Szíriának. (...) Forrás: HírMagazin): http://tinyurl.com/qe7vt5p
.