.
Magyarország
2015. IX. 20. Spöttle, biztonságpolitikai szakértő szerint a menekültek miatt jelenleg áldatlan állapotok vannak Németországban, ahol úgy tudja, a Bajorország és Ausztria közötti autópálya forgalma áll a több tízezer ott masírozó ember miatt. Megállt a vonatforgalom is, barátainak, akik a délnémet tartományban nemrég vasúton akartak utazni, a pályaudvaron azt mondták, a közlekedés bizonytalansága miatt próbáljanak inkább repülővel menni. Arról is beszélt, hogy információi szerint a muszlim diákok jelenléte miatt egyre több iskola hívja fel a lány tanulóit arra, hogy ne viseljenek kihívó ruhát. Ennek célja, hogy ne sértsék a muszlimok érzéseit, másrészt a lányokat is védik, mert az utóbbi időben nagyon sok nem erőszakot követtek el migránsok, és a bűnözés is nagyon megnőtt amióta nagy számban érkeznek – véli. Arról is beszélt, hogy a német média nagyon torzítja a migránsokkal kapcsolatos híreket. Igazi fizetett zsurnalizmus folyik jelenleg a német médiumokban, nehogy nőjön az emberek veszélyérzete – fogalmazta meg véleményét. Azzal kapcsolatban, hogy egy holland újságíró könnyedén – néhány száz dollárért negyven óra alatt – tudott hamis szíriai útlevelet csináltatni, azt mondta, a zsurnaliszta migránsokon keresztül jutott el egy útlevél-hamisító telefonszámáig. A vonal túlvégén közölték vele, hogy nagyon szívesen kiállítanak neki egy ilyen papírt. Miután az újságíró átutalta a megadott helyre a kért összeget, elkérték tőle a feltüntetni kívánt adatokat és egy fotót is. Ő azonban nem a sajátját, hanem a holland miniszterelnök, Rutte fényképét küldte el a hamisítóknak, akik így készítették el ál-dokumentumot. Az újságíró negyven óra múlva futárszolgálattal meg is kapta a papírt, amit természetesen nem használt fel, hanem átadta a holland parlament biztonsági szolgálatának, hogy ezzel is bizonyítsa, milyen könnyű hamis szír útlevelet szerezni. Megjegyezte, nagyon sok eredeti szír útlevél is illetéktelen kezekbe kerülhetett, a dokumentumokat az iszlám állam zsákmányolta szíriai kormányhivatalokból. Az is veszélyeket rejthet magában, hogy az illegális migránsok 85 százaléka kisportolt fiatal férfi. (Forrás: M1)
2015. IX. 20. Reggelre mintegy kétezer migráns érkezett különvonattal Hegyeshalomra a déli határtól. Rendőri felvezetéssel átviszik őket a hegyeshalmi kis határátkelőhöz, onnan szállítják őket tovább Bécsbe. Többségük 20 és 40 év közötti férfi. (Forrás: M1) Reggel 6 óráig 217 382 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek az idén. A szerb-magyar határszakaszon 201 335, a horvát-magyar határszakaszon pedig 15 833 emberrel szemben jártak el. Tegnap a szerb-magyar határszakaszon 166, a horvát-magyaron pedig 4740 migráns érkezett. Öt nap után megnyílt az M5-ös autópályán fekvő röszkei határátkelőhely. Délelőtt újabb körülbelül 3 ezer migráns indult el vonaton Hegyeshalom felé. Az ország nagy erőkkel készül a horvát határ lezárására, a drótkerítés 41 kilométeren már áll. Valamennyi határátkelőnket nyomás alatt tartják "a horvát szervezők". Kovács kormányszóvívő azt mondta: Horvátország köteles lenne regisztrálni a dublini rendszer szerint az odaérkező migránsokat, de ebből semmit nem valósít meg. Szerinte Horvátországban állami segítséggel folyik az embercsempészet. Kora délutánra több mint hétezer menekült van már az ausztriai Nickelsdorfban, és még legalább három vonat érkezését várják Magyarországról. Több mint ezer migráns érkezett este a Somogy megyei Zákányba. (Forrás: MTI) A barcsi Dráva-hídon át is érkeztek migránsok Horvátországból. Az első, mintegy 200 fős csoport este gyalog jött át a határon, de késő este még további, több busznyi ember érkezése várható. (Forrás: M1)
Őrvidék
2015. IX. 20. Mintegy 4700 menekült tartózkodott reggel az osztrák-magyar határon fekvő Miklóshalmán. Rábakeresztúrnál további 250 menekült tartózkodik. 10 órára újabb 1300 ember érkezett Miklóshalmára. (Forrás: MTI)
Ausztria
2015. IX. 20. Tizenkét-tizenháromezer migráns érkezett előző nap Magyarország felől Ausztriába az osztrák Vöröskereszt becslése szerint. Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter közölte, hogy Ausztria tartja magát a dublini egyezményhez, és minden migráns esetében megindítja az eljárást az illető Horvátországba vagy Szlovéniába való visszaküldése céljából. "Senki nem tudja nekem elmagyarázni, hogy Horvátországban és Szlovéniában miért nem nyújtanak be menedékkérelmet, ezek az országok miért ne lennének biztonságosak" - mondta. (Forrás: MTI)
Horvátország
2015. IX. 20. Már nem engedik be a szerb-horvát határon fekvő Tovarnik, horvátországi településre a migránsokat. Mostantól a szerb határtól közvetlenül viszik majd a buszokkal a Szerbiából érkező bevándorlókat. Tovarnikon a nap folyamán hatalmas volt a tömeg, a néha napok óta váró emberek nagyon türelmetlenek voltak, mostanra azonban szinte mindenkit elvittek vagy busszal, a hírek szerint Letenyére, vagy vonattal. (Forrás: M1)
2015. IX. 20. Már csak egy határátkelő van nyitva a horvát-szerb határon, ennek ellenére folyamatosan érkeznek a zöldhatáron az illegális bevándorlók Horvátországba - 25 ezren szeptember 16. óta. A bajakovói átkelő maradt nyitva, amely a Belgrád-Zágráb autópályán van. Ennek ellenére folyamatosan érkeznek a zöldhatáron az illegális bevándorlók. (Forrás: MTI)
2015. IX. 20. Felsőtárnokon a kötelekkel kordonok közé zárt, néha 3-4 napja is itt lévő emberek egyre reménytelenebbnek érzik a helyzetüket, egyre nő a feszültség, és gyakori a verekedés is. Különösen sok a panasz az afgánokra, akik állítólag késekkel, zsilettpengékkel csinálnak helyet maguknak a tömegben. 25 ezer migráns érkezett Horvátországba szeptember 16. reggel óta. A legnagyobb nyomás továbbra is a szerb határ melletti tovarniki körzetre nehezedik, ahol jelenleg 4900 migráns tartózkodik. Őket a nap folyamán buszokkal és vonattal szállítják majd a hatóságok a magyar határra. A szlovén határt a legfrissebb adatok szerint eddig több mint kétezer illegális bevándorló lépte át. 17 órára szinte mindenkit elvittek vagy busszal, vagy vonattal Felsőtárnokról. A buszok a hírek szerint Letenyére mennek, ahol már felsorakoztak a magyar szállótó járművek. Taxikkal és civil autókkal 24 illegális bevándorlót szállítottak autónként 150 euro-ért Zágrábból délután a Letenye-Muracsány határátkelőre. A horvát hatóságok nem tiltják az ilyen fuvarokat. (Forrás: MTI)
Németország Germany
2015. IX. 20. Augusztus végéig 335 alkalommal történt menedékkérőket befogadó intézmények ellen irányuló, szélsőjobboldali motivációjú bűncselekmény. Ez kétszer annyi, mint tavaly egész évben. Németország nem tud mindenkit befogadni. Erről a német belügyminiszter nyilatkozott, hozzátéve, hogy egy új menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely biztosítja a menekültek legális belépését az Európai Unióba és nem terheli túl a közösséget. A Földközi-tengeren kimentett migránsokat például Európán kívül kell biztonságba helyezni. De Maiziere belügyminiszter a ZDF országos köztelevízióban azt mondta, Németország nem tudja átvállalni a terheket, Horvátország, Szlovénia és Ausztria pedig nem teheti meg, hogy egyszerűen áthelyezi a problémát Németországba. Hozzátette: nagyon fontos, hogy létrehozzák Olaszországban és Görögországban a közös, Európai Uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központokat, Törökországgal pedig tárgyalni kell, hogy ne engedjék át az embereket Görögországba olyan mértékben, mint eddig. (Forrás: MTI)
2015. IX. 20. Turning his attention to the issue of how to handle the tens of thousands of migrants currently fleeing Syria and elsewhere, in Berlin Kerry said the United States will take in more refugees worldwide in the next two years, including 10,000 Syrian asylum seekers in 2016. (Source: Yahoo)
2015. IX. 20. Németország azonnali segélyt nyújt a Szíria térségében működő menekülttáboroknak. A támogatás révén félmillió ember élelmezését lehet biztosítani 3 hónapon keresztül. a kormány az utóbbi két évben (a jelenlegi törvényhozási ciklus kezdete óta) 1,5 milliárd euro közpénzt fordított a Törökországban, Jordániában és Libanonban menekülttáborban élő szíriaiak helyzetének javítására. Így a német állam támogatása révén tud iskolába járni 60 ezer Libanonban élő szíriai gyerek, Jordániában pedig 800 ezer menekült vízellátását és 200 ezer menekült áramellátását oldották meg német támogatással. A 2017-ig tartó ciklus végéig 12 milliárd euro-t fordítanak erre a célra. A menekültek támogatására a származási országokban fordított minden egyes euro-val annak a többszörösét takarítják meg a németországi menekültügyi ellátásban" - emelte ki a nemzetközi gazdasági és fejlesztési együttműködésért felelős miniszter. Megismételte azt a már korábban is hangoztatott követelését, hogy az EU indítson egy 10 milliárd euro-s programot a menekültválság kezelésére Szíriában és a menekülteket befogadó szomszédos országokban. "A pénz rendelkezésre áll, ott van az uniós fejlesztési alapokban" - mutatott rá. (Forrás: MTI)
Olaszország
2015. IX. 20. Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az északkelet-olaszországi határtérség tartományaiban is. A római kormány attól tart, hogy az Európai Uniós tagállamok egymás utáni határlezárásai után ismét Itália irányába tolódhat vissza a migráció útvonala, de a bevándorlók most már Olaszországból sem tudnak majd továbbmenni más európai országba. Készültség lépett már életbe az Ausztriával és Szlovéniával határos Friuli-Venezia Giuliában, amelytől nincsen messze Horvátország sem. (Forrás: MTI)
Oroszország
2015. IX. 20. Putyin orosz elnök jelezte, hogy katonai légitámaszpont létesítését szeretné a szomszédos Fehéroroszországban. Ha ez megvalósul, akkor nyilvánvalóan ki fogja váltani Lengyelország és a balti országok nyugtalanságát. Oroszországnak van már radar- és haditengerészeti kommunikációs létesítménye Fehéroroszországban, de ez volna az első támaszpont. Fehéroroszország azért alkalmas hely ilyen bázisnak Oroszország számára, mert szomszédos Ukrajnával és három európai uniós és NATO-tagországgal: Litvániával, Lettországgal és Lengyelországgal. Putyin utasította a védelmi és a külügyminisztériumot, hogy tárgyaljanak a fehérorosz partner hivatalokkal, és kössenek velük megállapodást. (Forrás: MTI)
Románia
2015. IX. 20. Sátortábort építettek a román hatóságok a Romániába érkező migránsoknak a Temes megyei Kunszőlős falu határában, és sátortábor készül a délebbre, a hármashatártól mintegy száz kilométerre délkeletre fekvő Temesmóránál is, ahol a Temesvárt Belgráddal összekötő E70-es európai út átlépi a román-szerb államhatárt. Kunszőlős a román-szerb államhatár szomszédságában fekszik, mintegy húsz kilométerre a magyar-román-szerb hármashatártól. Románia megerősítette határai védelmét a térségben. A román határőrség az elmúlt napokban több határsértőt is elfogott, akik között menekültek is vannak. Valamennyiüket visszaküldték Szerbiába. A Temes megyei Alsósztamora és Temesmóra térségében még egy sátortábor épül. (Forrás: MTI)
Szlovénia
2015. IX. 20. este. Szlovéniába eddig 2500 menekült érkezett, közülük mindössze heten kértek nemzetközi menedékjogot. (Forrás: MTI)
Europol
2015. IX. 20. Europol: olyan bűnözői csoportok is áttértek az embercsempészetre, amelyek korábban kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak. Az Europol becslése szerint az Európába irányuló embercsempészetben most már legalább 30 ezren vesznek részt, és egy-egy embercsempész banda hetente több százezer dollárt keres. (Forrás: MTI)
Törökország
2015. IX. 20. Egy 500 főből, nagyrészt szírekből álló álló csoport indult vissza Edirne városából, miután a miniszterelnök megígérte, hogy továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a török földön tartózkodó, több mint 2 millió szír menekültért. Edirne az utolsó nagyobb török város a görög és a bolgár határ előtt. Mindig is a menekültek kedvelt tranzitállomása volt az Európa felé vezető úton. (Forrás: MTI)
Kanada
2015. IX. 20. A kanadai kormány bejelentette, hogy felgyorsítja annak a 10 ezer szíriai menekültnek a fogadását, akinek letelepítését az év elején vállalta. A menekültek befogadása fontos témája lett az október 19-i parlamenti választások kampányának. (Forrás: MTI)
.