.
Magyarország
2015. VII. 21. Kétféle határzár építéséről döntött a kormány. A Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca építette horganyzott kerítést a föld alatt másfél, míg a föld felett három méter magasan húzzák fel a szerb-magyar határtól 2,5 méterre. A határzár tetejére egy 70 centiméteres úgynevezett NATO-drót is kerül.Kétféle határzár létesül, a csaknem 30-40 kilométernyi, ember által nehezebben járható szakaszon egyszerűbb kerítést építenek. (Forrás: MTI)
2015. VII. 20. Mai számítások szerint a munkával töltött utolsó néhány év keresetének ötven-hatvan százalékára lehet nyugdíjasként számítani, de egyáltalán nem biztos, hogy ez 10-15 év múlva is így lesz. A nyugdíjkassza bevételeinek növeléséhez több aktív korúra, valamint több legálisan megtermelt jövedelemre lenne szükség, a kiadások csökkentésének egyik lehetősége pedig a nyugdíjkorhatár felemelése - vázolta a lehetőségeket Monostori, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. (Forrás: Kossuth) Az állami nyugdíjat több tényező alakítja, a kiszámítás alapja a szolgálati időn, jogosultsági időn túl többek között minden 1988. január elseje után bejelentett bruttó jövedelem. Magyarországon a magán-nyugdíjpénztárakat beolvasztották a költségvetésbe, s a munkavállalóknak nincs lehetőségük arra, hogy a járulékuk egy részéről rendelkezzenek. Épp ezért nagyon fontos időben elkezdeni az öngondoskodást. (Forrás: MTI)
2015. VII. 20. Az előrejelzés szerint a következő napokban ismét erősödik a nappali felmelegedés; a maximumok akár a 38 Celsius-fokot is elérhetik. Korábban július 17-től július 20-a délután 4 óráig rendelte el a hőségriadót a tisztifőorvos. Most ezt hosszabbították meg július 24., péntek éjfélig. A következő napokban ismét erősödik a nappali felmelegedés. A nappali maximumok akár a 38 Celsius-fokot is elérhetik. A napi átlag hőmérséklet pedig meghaladhatja a 29 fokot. (Forrás: MTI)
2015. VII. 20. Jól felépített üzletnek, tudatos betelepítésnek, Európa megszállásának nevezte a tömeges vándorlást a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Soltész szerint a jelenlegi helyzet nem menekültkérdés, hanem népvándorlás, aminek súlyos következményei lesznek nemcsak Európára, hanem az egész világra nézve. Ebbe gazdaságilag még egy nagyhatalom is belerokkanhat. Európa iszlamizálódik, ám az iszlámot mint vallást nem szabad bántani, azt azonban látni kell, hogy az európai kultúra a zsidó-keresztény kultúrkörre épül. (Forrás: Napi Gazdaság)
2015. VII. 20. Megszűnik Vida, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének jogviszonya, az új elnök kinevezéséig Varga elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt. (Forrás: MTI)
2015. VII. 17. A Közbeszerzési Döntőbizottság bizonyítottnak találta azt, hogy a Közgép Zrt. hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen, ezért a társaság három évig nem indulhat közbeszerzésen. (Forrás: MTI)
2015. VII. 17. Életbe lépett az országos tiszti főorvos által a tartós kánikula miatt péntektől hétfő délután 4 óráig elrendelt hőségriadó. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a fővárosra és tizenkét megyére adta ki legmagasabb fokú piros figyelmeztetését, hét keleti megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A hétvégén a maximumhőmérséklet helyenként a 38-39 Celsius-fokot is elérhet, míg a napi középhőmérséklet 28-30 fok körül, a nagyobb városokban ennél is magasabb lehet. Az ÁNTSZ három figyelmeztetési fokozatot rendelhet el. A legmagasabb, harmadfokú jelzés a hőségriadó. A meteorológiai szolgálat péntekre a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki a fővárosra, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, ezeken a területeken a napi középhőmérséklet tartósan 27 fok felett alakulhat. Országos, középtávú előrejelzésük szerint a hétvégén fokozódik a kánikula, több helyen 40 Celsius-fok közeli melegre lehet számítani, de elszórtan záporok, zivatarok is lehetnek. (Forrás: MTI)
2015. VII. 15. 2015-2017 lesz az új paksi blokkok tervezésének és engedélyezésének időszaka. A telephelyi építési munkálatok 2018-ban kezdődhetnek meg - mondta Aszódi kormánybiztos. A 2015-2017. évi időszak a tervezés és az engedélyezés jegyében zajlik. A tervezési munkát a paksi projekt fővállalkozója, a Roszatom állami konszernhez tartozó NIAEP-ASE egyesített műszaki társaság megrendelésére egy másik Roszatom-cég, a szentpétervári Atomprojekt végzi. A paksi 5. és 6. blokk megépítésére vonatkozó fővállalkozói szerződést 2014. december 9-én írta alá a magyar felelős szervezet, az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Roszatom cégcsoporthoz tartozó NIAEP-ASE mérnökcég. A szerződés értelmében az erőmű építésének előkészítésére irányuló tevékenység 2015. január 1.-én vette kezdetét. Az alapvető, műszaki terveknek 2015 és 2016 során kell elkészülniük. A Paks II. projekttársaság 2015 nyarán kívánja elkészíteni és benyújtani az illetékes nukleáris biztonsági hatósághoz, az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH) az előzetes biztonsági tájékoztató dokumentumot. A létesítési engedélyezés alapját jelentő dokumentumok, így többek között az előzetes biztonsági jelentés az orosz fővállalkozó és alvállalkozói munkájának eredményeként 2016 őszére készülhetnek el, ekkor nyújthatják be azokat az OAH-hoz. A részletes kiviteli tervek elkészítése ezt követően lesz aktuális. A fővállalkozói szerződés értelmében az orosz NIAEP az Oroszországból és más országokból, többek között az Európai Unió és Magyarország területéről kiválasztásra kerülő alvállalkozóival egy kulcsrakész erőművet épít majd meg. Az új blokkok kereskedelmi üzeme a magyar üzemeltető szervezet számára történő átadásukat követően 2025-től, illetve 2026-tól tervezett. A magyar és az orosz kormány megállapodása alapján két VVER-1200 típusú reaktorral felszerelt atomerőműblokk épül Pakson. (Forrás: MTI)
2015. VII. 15. Nagyobb iroda, több munkatárs: bővül az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Szolgáltató Központja – döntött a kormány. Mintegy 200 emberrel dolgoznak majd többen, és egy nagyobb irodaközpontba is költöznek. A szolgáltató központ alapvetően egy logisztikai központ, de emellett a menekültkérdés szabályozásával is foglalkozik, szabályokat és irányelveket állít fel a menekültek fogadására, életvitelszerű tartózkodásának helyességére, és ezen kívül oktatási bázis is, egy globális szolgáltatási, oktatási és nevelési központ. A Főbiztosságban jelenleg 250-en dolgoznak, a létszámot most 400-450 főre bővítik, ezen kívül a Duna Towerbe költöznek egy mintegy 3300 négyzetméteres irodába. (Forrás: MTI)
2015. VII. 15. Az iráni atomprogram ellenőrzéséről létrejött megállapodás és az ország elleni szankciók feloldása Magyarország szempontjából azért fontos, mert a jelenlegi szinten stabilizálhatja az üzemanyagárakat a következő két évben. Irán a világ ismert földgáz-készleteinek 18 százalékával rendelkezik, amivel vezeti a listát, kőolajkészlete pedig Szaúdi Arábia, Oroszország és Venezuela után a negyedik legnagyobb a világon. A következő két évben a világpiaci árak minden bizonnyal a jelenlegi 60 dollár körül stabilizálódnak. (Forrás: MTI)
2015. VII. 15. Bezárja a nagy-gazdaságok előtt a kiskapukat a Földművelésügyi Minisztérium, mert az 1200 hektárnál nagyobb területen gazdálkodók egy új jogszabály szerint akkor sem kerülhetik el a területalapú támogatások elvonását, ha a gazdasági társaságukat feldarabolják. A Földművelésügyi Minisztérium most azt a 2013-as Európai Uniós rendeletet ültette át a magyar jogrendbe, amely 2011-es visszamenőleges hatállyal szankcionálja a földek szétírását. A jogszabály szerint, ha gazdasági adatokkal nem tudja igazolni a cég az intézkedést, akkor a támogatás azon részét, amelyiket "mesterséges feltételteremtés" útján szerzett meg, elvonják - írja a Napi Gazdaság. (Forrás: MTI)
2015. VII. 14. A világon az ötödik legnagyobb termálvízkinccsel rendelkezünk. A Kárpát-medencében a földkéreg mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a forró magma közelebb van a felszínhez. A Föld középpontja felé haladva átlagosan 20, de előfordul, hogy 15 méterenként is 1 fokkal nő a hőmérséklet, szemben Európa többi részével, ahol 33 méterenként növekszik. Ezért sokkal kisebb mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain.
2015. VII. 13. Problémás lesz finanszírozni a nyugdíjrendszert 2030 után.? A nyugdíjasok aránya nő, miközben egyre kevesebben lesznek a rövidesen munkaképes korúvá válók, ha pedig a befolyó és a kifolyó pénz között ilyen nagy a különbség, mint most, a megoldás a juttatások csökkentése lehet, ami vagy az alapnyugdíj mérséklésével, vagy a nyugdíjkorhatár növelésével érhető el, hogy hosszabb ideig érkezzenek a befizetések a rendszerbe - mondta Botos közgazdásza Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tanulmányára reagálva. A járulékok növelése nem járható út, mert így versenyképtelenné válnak a cégek, csökken a gazdaságba beáramló tőke - mondta. Megoldást a társadalom szemléletének változtatásával kell kezelni: egyre későbbre tolódik a családalapítás, de a társadalom rá fog jönni, a nagy család nem teher, hanem lehetőség - vélekedett. A KSH kutatóintézetének július 10-én megjelent tanulmánya szerint 2060-ra a magyar népesség száma csaknem kétmillióval csökken, és a legalább 65 évesek aránya megközelíti majd az egyharmadot. (Forrás: M1)
2015. VII. 13. Az LMP kelet-közép-európai összefogást sürget az ukrajnai csempészútvonalak lezárása érdekében, azok üzemeltetése ugyanis szerintük az ország belső békéjét, így az ott élő magyar kisebbség jogait is veszélyezteti. Falusi, nemzetpolitikai szakszóvivő szerint a Jobb Szektor szervezet cigaretta- és alkoholcsempészettel, valamint illegális fakitermeléssel jut pénzhez, amiből fegyvereket vásárol szintén csempészútvonalakon; veszélyezteti a tartós ukrajnai belső békét, ami nélkül nem valósulhat meg a helyi magyar közösség önrendelkezése, sőt a bizonytalanság egy újabb irányból érkező menekültáradatot is elindíthat. (Forrás: MTI)
2015. VII. 12. Elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza. A sztrádát, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nagylak és Pécska között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt szombaton adta át Semjén, miniszterelnök-helyettes. A Nagylak - Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lett Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba. (Forrás: MTI)
2015. VII. 11. Megdőlt a hideg-rekord hajnalban. A fagyzugos Zabaron (Nógrád megye) 3,1 fokig csökkent a hőmérséklet. A július 11-én mért eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet, 3,2 Celsius-fokot 1937-ben Dobogókőn mérték. (Forrás: MTI)
2015. VII. 11. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál (BÁH) 134-en végzik a menedékkérelmek elbírálását, mindössze 34-gyel többen, mint tavaly. A hivatal központjában dolgozik továbbá egy 26 tagú szakmai felügyeletet ellátó egység, a közelmúltban pedig lehetőséget kaptak arra, hogy országos szinten 132 köz-foglalkoztatottat is bevonjanak a munkába. Ők elsősorban az adminisztrációban vesznek részt, illetve a befogadó intézményekben dolgozó szociális munkásokat segítik. (Forrás: MTI)
Kárpátalja
2015. VII. 16. Ungvár szerint Kijevben is kellene vágni a csempészés szálait. Lásd: http://tinyurl.com/ppyhucj
2015. VII. 15. Maffiaháború, szélcsend. Lásd: http://tinyurl.com/oblts88
2015. VII. 12. Legkevesebb két halottja és kilenc sebesültje van a Munkácson kitört összecsapásoknak. Tüzet nyitottak egymásra a Jobboldali Szektor nevű szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének, Lanyo ellenzéki parlamenti képviselőnek emberei. Az összecsapások éjszaka már a Munkács környéki hegyekben folytatódtak. A Jobboldali Szektor 17 fegyverese be akart hatolni a Antaresz sportkomplexum létesítménybe, de a biztonsági őrök visszaverték a támadást. A munkácsi kórház sürgősségi osztályára kilenc embert szállítottak, négy rendőrt és öt civilt. A Jobboldali Szektor fegyveresei Lóka falu közelében barikádozták el magukat, emiatt a falu lakosságát a hatóságok elkezdték kimenekíteni. A Jobboldali Szektor szerveződéshez számos, háborús tapasztalatokkal rendelkező veterán is tartozik. A szervezet tagjait a kelet-ukrajnai harcok miatt fegyverezték fel, ugyanakkor nem tagolódtak be teljesen a hadseregbe, és nem engedelmeskednek maradéktalanul a hadvezetés parancsainak. A munkácsi tragikus eseményekről szóló hírek, televíziós képek azt a célt is szolgálják, hogy megfélemlítsék a kárpátaljai embereket, de mi nem félünk Kárpátalján magyarnak lenni - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője. Eddig ez a háború távol volt, most pedig egy pillanat alatt megérkezett Kárpátaljára, ami felveti az ukrán állam felelősségét, hogy miként történhetett ez meg, hogyan engedhették be a megye területére a fegyvereseket. Ha Ukrajna deklaráltan Európához kíván csatlakozni, akkor nem engedheti meg az önbíráskodást, a törvénytelen fegyverviselést, nem engedheti meg, hogy felfegyverzett személyek mások életét veszélyeztessék, hiszen jogállamiság, a törvények betartása és a terrorizmus felszámolása, a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartása nélkül nincs Európa. kárpátaljai magyarság nem mond le a közösségként való fennmaradásához szükséges jogainak kiharcolásáról. ,,Továbbra is igényeljük, hogy a közigazgatási reform keretében Kárpátalján létrejöjjön egy olyan járás, amely egyesíti a magyarlakta községeket, fenntartjuk követelésünket, hogy biztosítsák a magyar nyelv használatára vonatkozó jogainkat az ukrán nyelvtörvénynek megfelelően, igényeljük egy olyan szerv létrehozását, amelynek átadják a magyar tannyelvű oktatási intézmények irányítását, követeljük a sztálinizmus kárpátaljai magyar áldozatainak rehabilitálását, történelmi egyházaink elkobzott vagyonának visszaadását" - mutatott rá Brenzovics. (Forrás: MTI) 2015. VII. 11. A Jobb Szektor Munkácson lövöldözik (Forrás: KárpátHír): http://tinyurl.com/pjbwh3m
Ausztria
2015. VII. 14. Megállapodtak az iráni atomprogramról. A most bejelentett egyezmény célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserében a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja a Teherán ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket. A megállapodásba olyan elemeket is beépítettek, amelyek arra ösztönzik Iránt, hogy betartsa azt. Ilyen például, hogy ha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megállapítja, Irán nem teljesítette kötelezettségeit, akkor 65 napon belül visszaállíthatják a szankciókat. Ez egyáltalán nem érdeke Iránnak. A megállapodást tizenhárom évi kölcsönös ádáz vádaskodás előzte meg. "Menetrendet" írt alá a NAÜ és Irán azzal a céllal, hogy az év végéig tisztázzák az iráni atomprogram kapcsán fennálló nyitott kérdéseket. Az Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között megkötött megállapodásnak fontos része a "menetrend". Az eredményeknek az év végéig kellene rendelkezésre állni. Amano, a NAÜ főigazgatója azt mondta, hogy a szervezet egyebek mellett a Teherántól 20 kilométerrel délkeletre található parcsini katonai támaszponton történő vizsgálódásra kapna engedélyt. A külföldi bankokban befagyasztott iráni pénzeket is felszabadítják - írta az IRNA teheráni állami hírügynökség. Az értesülés szerint feloldják az Irán ellen bevezetett Európai Uniós és amerikai büntetőintézkedéseket, amint megkezdődik a megállapodás végrehajtása. Az ország elleni fegyverszállítási embargót felfüggesztik, néhány korlátozás helyébe más rendelkezés lép, Teherán eseti alapon importálhat és exportálhat fegyvereket. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a nemzetközi közösség mostantól a közös biztonsági kihívások elleni küzdelemre összpontosítson - vélekedett Róháni, iráni elnök. "Megoldódott egy válság, amely nem volt szükségszerű", és most közösen koncentrálhatnak olyan kihívásokra, mint például az Iszlám Állam nevű dzsihadista fegyveres szervezet elleni fellépés. Izraelben máris ostorozzák a megállapodást, amelyet a kormánykoalíció és az ellenzék pártjai egyaránt elítélnek. "Irán biztonságos utat kap az atomfegyverhez" - értékelte az Irán és a hatok elnevezésű ország-csoport között (az ENSZ BT öt állandó tagja, azaz Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, továbbá Németország) megszületett egyezményt az iráni atom-programról Netanjahu Benjámin, izraeli miniszterelnök. Hotoveli külügyminiszter-helyettes közleményt adott ki, mely szerint "a Nyugat megadta magát a gonosz Irán által vezetett tengelyének". "Nagyon súlyosak a belátható jövőben az egyezmény következményei"- állította bírálatában. "Irán tovább terjeszti minden irányba terrorsejtjeinek áttéteit, folytatja a Közel-Kelet lángba borítását, és a legrosszabb, hogy hatalmas lépést tesz majd a nukleáris állammá válás felé." "Izrael mindent el fog követni, hogy megakadályozza a megállapodás életbe léptetését" - zárta közleményét. A katonai rádióban megszólaló ellenzéki, volt külügyminiszter Livni szerint "az egyezmény drámai, és Izrael nincs jelen benne". Megígérte, hogy az ellenzék is részt vesz majd a megállapodás gyakorlatba iktatása ellen folytatott küzdelemben. Izrael és Irán között kiváló diplomáciai, gazdasági és katonai együttműködést volt Pahlavi sah idején, de az 1979-es iszlám forradalom után fokozatosan megromlott a két ország viszonya. Ahmadinezsád, előző iráni elnök többször is éles kirohanást intézett Izrael ellen, és 2012-ben egyebek között kijelentette, hogy "Izraelt egy nap letörlik a térképről". Izrael, az Egyesült Államok hagyományos szövetségese mellett Szaúd-Arábia sem nézné jó szemmel a közeledést. Obama amerikai, elnök kijelentette, hogy megvétózza hazája Kongresszusának bármilyen határozatát, ha az akadályozni próbálja az iráni atomprogramról most bejelentett megállapodás megvalósítását. Oroszország üdvözli az Iránnal kötött megállapodást, és minden tőle telhetőt meg fog tenni annak megvalósítása érdekében - jelentette ki Putyin elnök. Megjegyezte, hogy a bécsi megállapodás elő fogja segíteni egyebek mellett az orosz-iráni polgári célú nukleáris együttműködést, és hozzá fog járulni a Közel-Keleten a terrorista fenyegetés elleni széles koalíció létrehozásához. Az elmúlt években a szankcióknak nagyon komoly hatásuk volt az iráni nép életkörülményeire, ezért az iráni lakosság is támogatja a megállapodást. A keményvonalasok bírálták a megegyezést, a tárgyalásokat támogató Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője még nem foglalt állást a megállapodás kapcsán. (Forrás: MTI)
Bosnia-Hercegovina Bosznia-Hercegovina
18 July 2015 Security services think the area in Bosnia is used for ISIS training camps and could be a base for devastating terror attacks on the West. ISIS set up stronghold in the heart of Europe as terrorists secretly buy land near an isolated village. See also: http://tinyurl.com/q7uvf8c
2015. VII. 12. Vucic Aleksandar szerb kormányfőt a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen kifütyülték, sértegették, majd műanyag palackokkal, cipőkkel, kövekkel és más tárgyakkal dobálták meg. Mintegy 60 ezren voltak jelen a megemlékezésen. Többszörös emberölési kísérletnek nevezte az esetet Selakovic szerb igazságügyi miniszter, aki szerint a boszniai sajtó napok óta olyan hangulatot keltett, ami a támadó fellépéshez vezethetett. Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen több mint 50 ezren vettek részt a húsz évvel ezelőtti mészárlás évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. Elhangzott, hogy 1995 júliusában nem spontán katonai öldöklés történt Srebrenicában - amikor boszniai szerb katonák több mint nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, majd gyilkoltak meg -, hanem egy terv része volt, amelyet a legmagasabb állami szinten találtak ki, népirtás történt, és aki ezt tagadja, az sérti az áldozatokat. Aleksandar Vucic - és a hivatalos Belgrád - álláspontja szerint a katonák valóban szörnyű bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de az nem nevezhető népirtásnak. (Forrás: MTI)
Görögország
2015. VII. 19. Az EU nyomására Görögország megállapodott a hitelezőkkel, olyan áron, amit higgadtabb szakértők is a nemzeti szuverenitás teljes lerombolásának, bosszúnak tartanak, vagy, ahogy a világhálón is terjed, puccsnak: az eurózóna elitje puccsot hajtott végre egy tagállam ellen. Mi történhetett a háttérben, hogy a görög miniszterelnök elfogadta ezt, miközben a népszavazás elutasította a további megszorításokat? A Vasárnapi Újságban Boros és Bogár közgazdász igyekezett válaszokat találni a kérdésre. Görögország az elmúlt 4-5 évben nem növelte, hanem körülbelül 100 milliárd euróval még csökkentette is a felhasználását, a pénzeket pedig, csakúgy, mint korábban, hitelezői kapják. Az Európai Központi Bank már az előző körben is bőven visszapótolta a német és francia bankoknak a korábban elengedett adósságot az ezermilliárd eurónyi olcsó forrással, amin végül többet kerestek, mintvesztettek. Aztán 240 milliárd eurót dobtak össze az államok, hogy átfolyatva a pénzt a görögökön a bankoknak fizessék ki, most pedig arról van szó, hogy a görög adósságkockázati mutató meredek emelkedését kihasználva a spekulatív tőke megvesz száz egység adósságot harmincért, és százat kap vissza érte a görögöknek címzett pénzből, azaz a befektetés több száz százalékos profitot hoz. Görögország 2008-ig körülbelül 6 százalékon kapott kölcsön, ez 2012-re 36 százalékra nőtt, és egy mesterségesen keltett hisztériával – a görög gazdasági összeomlással fenyegetve – egy óriási adóssághegyet építtettek a görögökkel, akik persze ezt sosem fogják tudni megfizetni. Ezért aztán az adósságukat mindig új pénzekkel terhelik meg, ám ezeket nem ők kapják, hanem a hitelezők, akik, miközben az euró-alapkamat 0,2 százalék, a görög pánikot kihasználva ennek a hozamnak a sokszorosát tehetik zsebre. Ebbe a játékba akarták beleforgatni Magyarországot is. A töréspont valahol 2011-12 fordulóján következett be, amikor 11,5 százalékon volt a most 1,5 százalékos magyar alapkamat. A folytatásról Boros azt mondta, úgy látja, az Egyesült Államok minden áron egyben akarja tartani majd az eurózónát, ezért a "madzagokat rángató" amerikai magánintézmény, a központi bank szerepét betöltő FED mindent meg is tesz majd azért, hogy egy pénzügyi irányítás alatt tartson (az Egyesült Államokkal és Kanadával együtt) 800 millió embert, és tovább nyomtatja majd a bankót. (Forrás: Kossuth)
2015. VII. 15. Athén: összecsapások. Lásd: http://tinyurl.com/o6wrzf7
Great Britain
Jul 14 2015 Israel and Saudi Arabia present united front over Iran deal. Iran's enemies unsettled by its deal with the West, but Assad of Syria says it is 'a great victory'. (Source: The Telegraph): http://tinyurl.com/nrfdbog
Németország
2015. VII. 13. Németországban tavaly éves összevetésben több mint 75 százalékkal nőtt és az újraegyesítés óta a legmagasabbra emelkedett az országba engedély nélkül belépő személyek száma, az idén pedig már az első fél évben több illegális bevándorlót regisztráltak, mint a tavalyi csúcsévben. Az elfogott embercsempészek száma is jelentősen emelkedett, a 2013-ban regisztrált 1535-höz képest 40 százalékkal. A legtöbben német, illetve szíriai állampolgárok voltak, egyaránt 176 fővel, utánuk pedig a magyar állampolgárok következnek 169 fővel. Állampolgárság alapján a legnagyobb csoportot több mint 14 ezer fővel a szíriaiak alkották, számuk 300 százalékot meghaladó mértékben emelkedett éves összevetésben. A második helyen csaknem 8 ezer fővel az eritreai állampolgárok állnak, körükben a növekedés a 400 százalékot is meghaladta. A harmadik az afganisztáni állampolgárok csoportja csaknem 4 ezer fővel, ami 67 százalékos növekedést jelent éves szinten. Idén tovább emelkedett, a január-júniusi időszakban 63 ezer esetet regisztráltak. Az év első hat hónapjában csaknem 180 ezer kérelmet regisztrált a menekültügyi hatóság, ami 132 százalékos növekedést jelent. A regisztrált illegális határátlépések zöme, nagyjából 40 százaléka a bajor-osztrák határon történik. A menedékjogi kérelmek száma tavaly 203 ezer volt. (Forrás: MTI)
Románia
2015. VII. 15. Feltételekkel lemondana Ponta Victor Lásd: http://tinyurl.com/qgvajm5
2015. VII. 12. A Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését követelte több mint ezer tüntető vasárnap Bukarestben, akiket mind Iohannis román államfő, mind politikai ellenfele, Ponta Victor miniszterelnök Facebook-üzenetben üdvözölt. Július 5-én mintegy ezer moldovai fiatal indult gyalog Chisinauból a moldovai-román határra, a Prut folyóhoz, hogy menetelésükkel a két román nyelvű ország egyesülésének gondolatát népszerűsítsék. Szombaton Ungheninél lépték át a határt, ahol több ezer romániai fiatal fogadta őket. Az unionisták vasárnap vonattal érkeztek Bukarestbe, ahol az Egyetem téren, majd az Elnöki Hivatal előtt sürgették az egyesülést. A moldovai fiatalok menetéhez Bukarestben is több százan (egyes becslek szerint több ezren) csatlakoztak. A román vezetők méltatták a fiatalok kezdeményezését. Az Elnöki Hivatalnál - az államfő távollétében - Iohannis egyik tanácsadója fogadta a tüntetők képviselőit, akik egy elnöki különbizottság felállítását kérték, amely kidolgozná a két ország egyesülésének jogi, politikai lépéseit. Besszarábia - a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség - több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része. (Forrás: MTI)
Russia
July 18, 2015 Russia's Putin orders formation of new military reserve force. (Source: Yahoo): http://tinyurl.com/o9feymcű
Jul 13, 2015 Russia blocks atheist group webpage called "There is no God" on the VKontakte networking site over 'insulting' believers on the back of a court ruling A cached version of the group's website showed posts with pictures making fun of religion, mostly focusing on the Russian Orthodox Chuch. (Source: TheDailyStar): http://tinyurl.com/plkhre5
Svájc
2015. VII. 14. Öt kvarkból álló egzotikus részecskét figyeltek meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) szakemberei. Az anyag összetételéről szóló ismereteket 1964-ben forradalmasította Gell-Mann. Az amerikai tudós feltételezte, hogy a barionok - amelyek csoportjába a protonok és a neutronok is tartoznak - három kvarkból állnak, míg egy másik csoport, a mezonok pedig kvark-antikvark párokból. Gell-Mann 1969-ben Nobel-díjat kapott munkájáért. A kvarkmodell szerint egyéb állapotok is előfordulhatnak, ilyen a pentakvark, amely négy kvarkból és egy antikkvarkból áll. A pentakvarkok létezésére azonban mindeddig nem találtak perdöntő bizonyítékot. A most megfigyelt pentakvark két u-, egy-d-, egy c-kvarkból és egy anti c-kvarkból állt. (Forrás: MTI)
Szerbia
2015. VII. 14. Amikor a migránsokat a szerb rendőrség igazoltatja, kiállít számukra egy igazolást, amellyel 72 órán át szabadon mozoghatnak az országban, ezt az időt pedig a legtöbben arra használják, hogy eljussanak a szerb-magyar határra, illetve hogy átjussanak azon. (Forrás: MTI)
Ukrajna
2015. VII. 15. Az orosz-ukrán háború alatt több mint húsz, úgynevezett "önkéntes zászlóalj" alakult, ám ezek többsége betagozódott az ukrán rendfenntartó erőkbe, vezetőik nagy többsége pedig politikus lett. Sikerült őket "domesztikálni", a Jobboldali Szektor (PSZ) kivételével. A munkácsi események a csempészéshez kapcsolódnak, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy két gazdag, helyi beágyazottságú politikus, Baloga és Lanyo közötti "üzleti vitáról" van szó. Előbbinek van testőrsége, utóbbit pedig többen úgy tekintik, hogy ő finanszírozza a PSZ-t - tette hozzá Póti, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Serinte most jött el az ideje, hogy az ukrán állam "bedarálja" a Jobboldali Szektort. A szervezet támogatottsága marginális, az előző választásokon másfél százalék körül volt. 3-4 ezer fegyveresük lehet. (Forrás: MTI)
2015. VII. 15. Munkács és az esetleges vízummentesség Lásd: http://tinyurl.com/psn433b
2015. VII. 13. Az ukrán Belügyminisztérium közölte, hogy a Jobboldali Szektor (PSZ) szervezet helyi vezetője, Sztojka volt a munkácsi fegyveres összetűzés szervezője. Erről az ukrán belügyi tárca szerint maga Sztojka beszél egy videofelvételen, amelyet az események után több PSZ-es részvételével vettek fel - írta az orosz TASZSZ hírügynökség. . Az összetűzésben, amelyben a szélsőségesek gránátvetőket is használtak, hárman meghaltak, és tizenegy ember megsebesült. A 32 éves Sztojka a belügyi közlemény szerint korábban az ukrán belügyi erőknél szolgált rendőrként, és kétszer - 2007-ben és 2009-ben is - felelősségre vonták fegyelemsértés miatt, második alkalommal elbocsátották. A Kárpátalja középső részén fekvő Huszti járásban, Visken született Sztojka 2007-ben elvégezte az ungvári egyetemet, és 2006 februárja óta állt belügyi szolgálatban. (Forrás: MTI)
2015. VII. 13. Leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit és egész állományát az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat (DFSZ), a helyükre Ukrajna más megyéiből vezényelnek munkatársakat. A kárpátaljai vámparancsnokság élére a múlt hónap végén nevezték ki a 32 éves Krutyakot, akit 2011-ben bocsátottak el az ungvári Vámhivatal állományából. Csizsmar, az ukrán Radikális Párt (RP) ungvári illetőségű parlamenti képviselője a Mukachevo.net munkácsi hírportálon hétfőn közölt interjújában azt állította, hogy a munkácsi konfliktust épp Krutyak hivatalba lépése váltotta ki. Úgy vélte, a vámparancsnok kinevezésének feltétele az volt, hogy kizárólag Lanyóval működhet együtt a csempészést illetően, mert az utóbbi vásárolta meg számára a tisztséget, és ez sértette mások érdekeit.A négy Európai Uniós tagországgal határos Kárpátalján dollármilliárdos üzlet a cigaretta, fa és egyéb áruk csempészése, aminek az ellenőrzéséért Ukrajna függetlenné válása óta mindig komoly küzdelmet vívtak az alvilággal összefonódó legális ukrán politikai erők. (Forrás: MTI)
Európai Unió
2015. VII. 13. Megszületett a megállapodás az előző délután megkezdődött brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósságválsággal kapcsolatban. A reggel Brüsszelben létrejött megegyezés hírek szerint többek között azt írja elő Görögországnak, hogy az athéni parlament legkésőbb szerdán fogadjon el adóemeléseket, a nyugdíjkorhatár felemelését, és helyezzen "letétbe" 50 milliárd euró értékű állami vagyont. Ha Athén elutasította volna az európai hitelezők javaslatát, Görögország valószínűleg nem őrizhette volna meg eurózóna-tagságát. (Forrás: MTI)
NATO
July 15, 2015 NATO plans biggest exercise since 2002 to counter Islamic State, deploying 36,000 personnel across the Mediterranean. "We cannot choose between the eastern threat and the southern threat, we have to train for both" - said General Domrose, commander of the NATO military command in Brunssum, the Netherlands, who is preparing the exercise. More than 30 countries - including non-NATO nations such as Sweden and Austria - will take part in the exercises in Italy, Spain, Portugal and in the Mediterranean from Oct. 3 to Nov. 6. NATO has not held exercises on this scale since 2002, when 15 members of the alliance and 12 partner nations tested their capabilities in Norway and Poland. Given the migration crisis in the Mediterranean, with thousands of people fleeing war and poverty in Syria and North Africa to try to reach Europe, NATO commanders also promised to react if migrant boats were spotted near their exercises. "If there is a crisis in the vicinity of one of our ships ... we will stop the exercise and give humanitarian help" - Domrose said. "We will not let people die." (Source: Yahoo): http://tinyurl.com/nfy6hmd
Kenya
14 July 2015 Nude protest against homosexuality awaits Obama next week. A little-known party has sought permission to show US President Obama the differences between a man and a woman through a nude protest. The peaceful demonstration against homosexuality will begin at 10 am at the Freedom Corner, on July 22 and 23. (Source:AllAfrica/TheStar): http://tinyurl.com/ptznslh
Japan
July 16, 2015 Prime Minister Shinzo Abe won a crucial vote in Parliament for legislation that would give Japan’s military limited powers to fight in foreign conflicts for the first time since World War II. The legislation is supported by the United States, Japan’s wartime foe turned ally and protector, which has welcomed a larger role for Tokyo in regional security as a counterweight to a more assertive China. He seized on the murder of two Japanese hostages by the Islamic State militant group in January as an example of why Japan needs to loosen restrictions on its military, suggesting that the military might have rescued them if it had been free to act. China condemned passage of the bills, describing them as a potential threat to peace in Asia and invoking Japan’s wartime aggression. (Source: TheNewYorkTimes): http://tinyurl.com/pubzw49
United States Egyesült Államok
July 18, 2015 Obama collecting personal data for a secret race database. Big Brother Barack. (Source: TheNewYorkPost): http://tinyurl.com/q6s27sw
07/17/2015 Exploding Muslim immigration overwhelms FBI. (Source: WND): : http://tinyurl.com/q7zzuwu
2015. VII. 15. Obama Irán megbízhatatlanságáról nyiltakozott. Lásd: http://tinyurl.com/o7w3zzr
July 12, 2015 ‘Smart Cities’ Will Know Everything About You. Smart Cities mean urban areas covered with Internet-connected devices that control citywide systems, such as transit, and collect data. The basic goal is to create super-efficient infrastructure, aid urban planning and improve the well-being of the populace. It can be monitored the daily habits and preferences—including slept, travel and felt (a fast heart rate and no movement can indicate excitement or stress). With so much personal information available and countless ways to use it, businesses and authorities will be faced with a number of ethical questions. The data will be centralized and easy to access. Private companies could know more about people than they know about themselves. The company knows what he drinks, when he drinks, who he drinks with and where he goes. It also knows how the weather affects what beverage the individual chooses and how changes in work patterns influence how much alcohol he consumes. By combining this information with the individual’s social-media profile, the company could send marketing messages to the person when he is most susceptible to the suggestion to buy a drink. Things like unusual travel patterns, and changes in work-life balance, such as a rapid increase in the amount of time both individuals spend at work or in separate bars. Businesses could market divorce services to couples who, through data analysis, are shown to exhibit behavior that indicates that their relationship could be in trouble. Individuals who are shown to lead very unhealthy lifestyles could be deliberately targeted by brands selling fatty foods. Do individuals own their own personal data once it enters the smart-city system? (Source: The Wall Street Journal): http://tinyurl.com/o5zorn8
2015. VII. 8. A világpolitika boszorkánykonyháiban már egy mesterségesen létrehozandó „Nagy Kurdisztán” terve készül – amely éppen úgy az amerikai érdekek első számú képviselője lenne a térségben, ahogy Koszovó a Balkánon. A szaúdi királyi udvar egyik vezető tanácsadója a globális háttérhatalom egyik alappillérének számító Council of Foreign Affairs (CFR) egyik előadásán adta elő a projekt-tervet, az arab-izraeli megbékélés egyik kulcsaként. A CFR kiadványa, a Foreign Affairs pedig nem győzi méltatni a „kurd konszolidációt”, ami a hivatalosan is terrorszervezet-listán lévő PKK-t méltatva vizionálja egy határokon átnyúló „pán-kurd konföderáció” létrejöttét. (Forrás: geopoleurasia) : http://tinyurl.com/puvrp6h
Globalizáció
2015. VII. 15. Fontosak a kötelező oltások olyan betegségek ellen, amelyek már évtizedek óta nem fordultak elő. Magyarországon 1990-ben fordult elő legutóbb diftéria, de a mai globalizált világban gyakran utazhatnak európaiak olyan országokba, ahol még van ilyen megbetegedés, és onnan is jöhetnek emberek, így előfordulhat a fertőzés. Spanyolországban tavasszal egy hatéves kisfiú diftériás lett, pedig legutóbb 1986-ban volt utoljára ilyen megbetegedés az országban. A spanyolországi esetben nyolc olyan gyerekben mutatták ki a kórokozó baktériumot, aki kapcsolatba került a megbetegedett kisfiúval, de ők nem betegedtek meg, mert megkapták az oltást. A gyerek az orvosi beavatkozás ellenére június végén meghalt. A szülei sem őt, sem a testvérét nem oltatták be diftéria ellen; oltásellenes mozgalmaktól félreérthető információkat kaptak.
.