9 8 7.
Görögország
2015. III. 29. Öt görög, öt török - hogy lett Thesszaloniki görög a XX. század elején? Az 1430-as török hódítással a város etnikai és vallási összetételének átalakulása kapott nagy lökést. Az ottománok által Szelanik néven emlegetett városba kereskedelmi és katonai fontossága miatt sok muzulmánt telepítettek be, illetve a 15. század végétől szívesen látták az Ibériai-félszigetről elüldözött szefárd zsidókat is. Számukra Szelanik az egyik első számú bevándorlási célponttá vált, olyannyira, hogy a 16-17. században a városi lakosság közel 70%-át alkották, és egészen a 20. század elejéig a zsidók alkották a legnépesebb városban élő népcsoportot. (Többségük egyébként görög-ajkúvá lett az idők során.) A 20. század hajnalán több mint 100 ezer fős nagyváros lakosságának többségét ekkor a görög-ajkú zsidók alkották, de a görög keresztények száma is rohamosan növekedett, a sokáig domináns helyi törökséget némileg háttérbe szorítva. Az 1830-as években függetlenedő Görögország elsősorban vallási és kulturális alapon tartott volna igényt a térség keresztény lakosságára, megágyazni a későbbi nemzet-egyesítésnek. Mivel a területek a görög dominanciájú Konstantinápolyi Patriarchátus alá tartoztak, az egyház nyelve a görög volt, és a keresztény lakosság rendelkezésére álló egyházi iskolákban is ezt igyekeztek favorizálni, amellett, hogy a görög állam is támogatta a török területen létesítendő görög iskolákat. A kísérlet meglehetősen sikeresnek bizonyult, a görög identitás felvétele ekkoriban vonzó volt, és különösen az arománok körében volt eredményes a görög kultúrmisszió. A törökök szemében is felértékelődött a terület; a megcsonkított Thrákián kívül ez maradt az egyetlen épkézláb gazdasággal rendelkező tartományuk, s a területen még mindig jelentős számú muzulmán élt, mi több, a muzulmán többségű albán tartományok felé is összekötő szerepet töltött be Macedónia. A törökök ezért stratégiai okokból még az 1870-es évek elején - lehetőségeikhez mérten - jelentős infrastruktúra fejlesztésbe kezdtek, melynek fő bázisa a terület-veszteségek után Szelanik lett. Az ottománok francia segítséggel innen kezdték el kiépíteni balkáni vasútvonalaikat a mai Macedónia és Koszovó felé. Ez a Thessaloniki központúság magyarázza a 20. századi észak-görög és macedón vasúthálózat országhatárokra számos helyen fittyet hányó vonalvezetését. A kialakult helyzetben valamennyi érdekelt fél erőteljes propagandatevékenységet folytatott annak érdekében, hogy a térség etnikai viszonyait neki kedvező színben tüntesse fel. A túlnyomórészt a zsidó polgársága révén rohamosan fejlődő Szelanik egyszerre több nemzet titkos és kevésbé titkos mozgalmainak központjává vált. A görög mozgalmak mellett a város a főként bolgár érdekeket képviselő Macedón Forradalmi Szervezetnek (VMRO), de az Oszmán Birodalom megreformálását célzó ifjútörök mozgalomnak is központjává vált. Atatürk minden erőfeszítése csekélynek bizonyult ahhoz, hogy szülővárosát az Oszmán Birodalom keretein belül tartsa. Bár a Birodalom az első görög próbálkozást 1897-ben még vissza tudta verni, de az 1908-ban lezajlott "ifjútörök" forradalom nyomán fellépő kormányzati káoszt az Osztrák-Magyar Monarchia azonnal kihasználta az általa 30 évvel korábban megszállt Bosznia-Hercegovina hivatalos annektálásával. Mindennek két közvetlen, és számtalan közvetett hatása lett: az erősödő Szerbia terjeszkedési lehetőségeit a déli irányra korlátozta, illetve az új oszmán vezetés a Boszniából költözni kívánó muzulmánokat Macedóniában kívánta letelepíteni, hogy az etnikai viszonyokat saját érdekei szerint változtassa meg. A török terv riasztotta a területre vágyó szomszédokat, másrészt az áttelepített és a török kormánnyal némileg "elégedetlen" muzulmánok gond nélkül csatlakoztak az 1912-es albán felkeléshez, mely Macedónia egy részére is kiterjedt. Szerbia, Montenegró, Bulgária és Görögország keresve sem talál jobb alkalmat, mint amikor a török hadsereg az albán hegyekben van lekötve. Az 1912 októberében megindított, hét hónapig tartó hadműveletekben a fő csapást a legerősebb, bolgár hadsereg mérte Délkelet-Bulgáriából Konstantinápoly irányába, annak érdekében, hogy elvágja a birodalom európai részeit, eközben a görög flotta az Égei-tengeren szigeteli el a törököket. A bolgár hadsereg ezen kívül kiegészítő csapásokat mért (Szelanik) Thesszaloniki valamint az attól keletre fekvő Égei-tengeri partvidék birtokbavételére. A szerb-montenegrói és a görög hadseregek szerepe viszonylag egyszerű volt: a bolgár hadsereg által meghagyott területen dél és észak felé előrenyomulva szétzúzni a török ellenállást. A legnagyobb török erőkkel szembenéző bolgár előrenyomulás korántsem volt olyan zökkenőmentes, mint tervezték. A kiegészítő hadműveletek is lelassultak. A helyzetet felismerő görög vezetés kiadta a jelszót: "Thesszalonikibe, de mindenáron!". A görög hadsereg váratlan győzelmet aratva egy tengeri-szárazföldi kombinált hadművelet eredményeképp 1912. november 8-án elérte Thesszalonikit, és a város vezénylő pasája görög kézbe adta a teljes macedóniai török hadsereg ellátását biztosító bázist. Az új bolgár határ csak néhány kilométerre húzódott Thesszalonikitől, vonzáskörzetének jó részétől megszabadítva a nagyvárost. A bolgárok a háború végét követően 1913 kora nyarán megkezdték keleten felszabadult seregtesteik nyugatra csoportosítását. A görögök és szerbek ezúttal Bulgária ellen kezdtek összehangolt terv kidolgozásába. Az egy hónappal az első balkáni háború lezárását követően 1913 júniusában kitörő második balkáni háborúban a támadó Bulgária gyors vereséget szenvedett: nemcsak a görögök és a szerbek voltak képesek ellenük sikeresen fellépni, de a románok mellett a törökök is kihasználták a megváltozó erőviszonyokat, hogy darabokat szakítsanak ki Bulgáriából. A második balkáni háború következményeként kialakult a ma is ismert európai-Törökország végleges határa. A görögök a korábbinál jóval nagyobb - jórészt szláv lakosságú - területet szakíthattak ki Macedóniából, megteremtve ezzel Thesszaloniki görög hátországát. A következő évtizedek a görög szerzemények "konszolidálásával" teltek mely többnyire erőszakos görögösítést takart. 1913 májusában egy görög anarchista meggyilkolta a városba látogató görög királyt. A Thesszaloniki központú Észak-Görögország 1916-ban a német-párti király által uralt déli országrésztől de facto függetlenedve lépett be antant oldalon az első világháborúba, hogy sikeresen akadályozza a központi hatalmak oldalára sodródó Bulgária újabb kísérletét a görög területek elfoglalására. Görögország ezért a háború után megkapta a bolgár égei-tengeri partvidéket, ezen felül Törökország egyes részeit is. Utóbbi területeket a város híres szülötte, Atatürk hódította vissza tőlük 1921-22-ben. (Forrás: Pangea): https://pangea.blog.hu/2015/03
.
