.
Ciprus
2014. V. 21. Ciprusra érkezett Biden, amerikai alelnök
Amerikai tervek szerint a sziget egyrészt az ottani lelőhelyek kiaknázásával termelőként, másrészt az izraeli és török gáz tranzitállomásaként segíthetné az európai energiaellátás Oroszországtól való függésének csökkentését, ami az ukrán válság miatt vált egyre égetőbb problémává. Miután Ciprus gazdasága jelentősen függ az orosz turistáktól és az orosz emberek ottani bankbetétjeitől, az ország vezetése vonakodik Moszkva további szankcionálásától, vagy legalábbis kibúvót akar kapni azok érvényesítése alól.
Fehéroroszország
2014. V. 22. Bírálta a kelet-ukrajnai függetlenségi népszavazásokat Lukasenka, fehérorosz elnök, és arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a Krím félsziget annektálása után ne foglaljon el több egykori szovjet területet - jelentette az orosz média.
Finnország
2014. V. 21. Eddigi legnagyobb hadgyakorlatát tartja Finnország
A 2014. június 5-ig tartó hadmozdulatok során a lappföldi Rovajarvinál tartandó harcjátékokban közel ötezer katona vesz részt a szárazföldi erők, a határőrség, a légierő és a haditengerészet vezérkari tisztjeinek irányításával. A nyugati Lohtajában a légierő kezdett tíznapos hadgyakorlatot, amelyikben mintegy kétezer katonát vetnek majd be. Finnország nem tagja a NATO-nak, de Svédországgal együtt a legaktívabb tagja az észak-atlanti szövetség által 1994-ben indított Partnerség a békéért programnak. A két skandináv ország geopolitikai szerepe megnőtt az ukrán válság kiéleződése és a Krím-félsziget márciusban végrehajtott Oroszországhoz csatolása óta.
Franciaország
2014. V. 25. Le Foll kormányszóvivő szerint az eredmény az Európai Parlamenti választásokon gyengíteni fogja Franciaországot Európában.
Le Pen pártja, a szélsőjobboldali és euroszkeptikus Nemzeti Front jelentős győzelmet aratott, huszonhárom- huszonöt képviselői helyet, a francia helyek harmadát kaphatja meg az Európai Parlamentben a szavazatok huszonhat százalékával. A jobbközép Népi Mozgalom Uniója ezúttal a szavazatok 20,3 százalékával második helyre szorult, a kormányzó szocialisták pedig 14,7 százalékos eredménnyel a harmadik helyen végeztek.
2014. V. 22. Sarkozy, volt francia elnök a schengeni megállapodás azonnali felfüggesztését javasolta a Le Point francia és a Die Welt német lapban megjelenő cikkében, és felvetette, hogy egy újabb ilyen övezethez csak azok az országok csatlakozhassanak, amelyek azonos bevándorlási politikát fogadnak el.
Javasolta, hogy "az euro-zóna szívében hozzanak létre egy nagy, francia-német gazdasági övezetet, amelyik egységes és stabil... lehetővé teszi, hogy jobban megvédjük érdekeinket... és átvegyük a tizennyolc országból álló pénzügyi unió vezetését". A bevándorlási politikáról véleménye az, hogy "egyértelmű kudarc előtt állunk". "Ha nem reagálunk gyorsan, a következő években, akkor társadalmi szerződésünk szétrobban". Fel kell függeszteni és egy második schengeni megállapodással kell helyettesíteni a jelenlegit. Ebbe csak az az állam léphetne be, amelyik előre elfogadja ugyanazt a bevándorlási politikát. Felvetette: "még ma drasztikusan cselekedni kell, és legalább a felére kell csökkenteni a közösségi hatásköröket". Brüsszel illetékessége csak "szűk tucatnyi prioritásra terjedne ki, mint az ipar, a mezőgazdaság, a piaci versenyszabályok, a kereskedelmi tárgyalások, az energia, a kutatás..." Figyelmeztetett: "ha az Európai Unió darabokra hull, kettős erőszakkal születnek újjá az évszázados gyűlölködések".
Great Britain
May 25, 2014 Eurosceptics storm Brussels
France’s far-right Front National stormed to victory in European elections, leading an unprecedented surge in support for anti-EU parties across Europe that was set to reverberate far beyond Brussels politics. The FN, led by le Pen, claimed victory against both the centre-right UMP and President Hollande’s ruling Socialist party for the first time in a nationwide vote, a stunning defeat for the mainstream parties in Europe’s second-largest economy. The party took twenty-six per cent of the vote, with the main opposition UMP on twenty-one per cent and the governing Socialists on fourteen per cent. The FN was expected to take twenty-five of France’s seventy-four seats in the European parliament, up from the three seats it won in the last election in 2009. The biggest exercise in democracy outside India was also set to crown Farage’s UK Independence party and Greece’s Syriza as the largest parties in their respective countries, according to early results. Ukip is forecast to be the biggest winner in the UK’s European race seizing thirty per cent of the popular vote and securing twenty-four seats in the EU assembly, eleven more than in 2009. Italy’s anti-establishment Five Star Movement formed by comedian Grillo were also set to do well but is likely to end behind prime minister Renzi’s Democratic party. The Danish People’s party was set to become the biggest in Denmark with about twenty-five per cent of the vote. Meanwhile, Austria’s populist party, the FPÖ, is set to finish third with twenty per cent of the vote – against 12.7 per cent in 2009. According to exit polls released by the European Parliament, the European People’s party centre-right grouping in the assembly is set to win the elections with two hundred and twelve seats, followed by the Socialists with one hundred eighty-five; the Liberals with seventy-one; and the Greens forty-four. Eurosceptic and anti-establishment parties from both left and right won two hundred twenty-eight seats. Voter turnout across the continent was estimated at 43.11 per cent, practically unchanged from 2009. (Source: Financial Times): http://tinyurl.com/q2fg8q5
Horvátország
2014. V. 23. Bród-Szávamente megyében a visszavonuló árhullám után járványveszély van
A szúnyogok egyelőre nem terjesztenek járványt az emberek között, de később fennáll majd a veszélye nyugat-nílusi láz terjedésének, amelyet a fertőzött szúnyogok csípése okozhat. E kór megjelenése nyárra várható, ezért szükség lesz a szúnyogirtás Bosznia, Szerbia és Horvátország közötti összehangolására. Pusic külügyminiszter szerint a szúnyogveszély sürgős lépéseket követel. „Horvátország biztosítja a repülőket, míg az EU a repülés költségeit és az irtóanyagok
árát fizeti“- jelentette ki.
2014. V. 22. A Száva folyó áradása miatt Vukovár- Szerémség árvíz sújtotta területeire katasztrófahelyzetet hirdetett a kormány, miközben továbbra is menekítik az embereket azokról a területekről, ahol gátszakadás következtében települések kerültek víz alá.
Lengyelország
2014. V. 23. Megérkeztek Lengyelországba az első német harckocsik, amelyekből száztizenkilencet vásárolt a lengyel kormány.
Az első csoportban tizenegy darab Leopard 2A5 típusú tank érkezett Lengyelországba a Bundeswerh tartalékaiból. A vásárlásról 2013 novemberében írtak alá szerződést a felek. Az ár mintegy száznyolcvan millió euró (mintegy ötvenöt milliárd forint). Lengyelország egy évtizeddel korábban már megvett Németország tartalékaiból százhuszonnyolc darab Leopard 2A4 típusú, felújított harckocsit.
Nagy-Britannia
2014. V. 25. Farage, a brit euroszkeptikusok vezetője szerint az Európai Unió két nagy hibát követett el.
Az egyik az eurózóna létrehozása volt, a másik pedig az, hogy az unió túl messzire tolta ki határait Keleten, felvette tagjai sorába az egykori szovjet blokk országait, polgáraik számára pedig lehetővé tette a munkavállalás, a mozgás korlátok nélküli szabadságát.
Németország
2014. V. 25. Konzervatív győzelem Németországban: a CDU/CSU a bajor CSU vártnál gyengébb szereplése miatt ugyan szavazatokat veszített, de a szavazatok 35,3 százalékát érte el, így várhatóan harminchat mandátumot szerez az EP-ben a Németországra jutó kilencvenhatból.
Az EP történetében először egy német euroszkeptikus párt és egy neonáciként számon tartott német párt is szerzett képviseletet. A részvételi arány 48,1 százalékos volt. Az ironikus felvetéseiről ismert - például Németország és Berlin megosztottságának visszaállítását és Svájc körbefalazását követelő - A Párt nevű "viccpárt" is szerzett mandátumot.
2014. V. 23. Több tízezer tüntető várja a török kormányfőt Kölnben.
Erdogan az Európai Török Demokraták Uniója (UETD) megalakulásának tízéves évfordulója alkalmából látogat Kölnbe, a szervezet ünnepségének díszvendégeként mond beszédet egy sportcsarnokban több ezer meghívott vendég előtt. Az UETD-t az Erdogan-féle konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja európai lobbiszervezeteként tartják számon. Megfigyelők arra számítanak, hogy a 2014. augusztusi elnökválasztáson valószínűleg induló politikus kampánybeszédnek beillő szónoklatot tart. Az elnökválasztáson a külhoni törökök is részt vehetnek. A Németországban élő nagyjából 3,4 milliós török közösség tagjai közül 1,5 millióan szavazhatnak. Erdogan május 24-ei fellépése akár a másnapi európai parlamenti választásokat is befolyásolhatja, a bevándorlással, az EU-val, az unió bővítésével - és különösen a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokkal - szemben kritikus erők malmára hajthatja a vizet. Erdogan éppen Kölnben okozott botrányt 2008-ban egy több mint tizenöt ezer ember előtt mondott beszédével, amelyikben felszólította a németországi törököket, hogy tanulják meg a nyelvet, de ne igyekezzenek betagolódni a német társadalomba. A Merkel vezette CDU bajor testvérpártja, a CSU részéről Scheuer főtitkár a Rheinische Postnak azt mondta, "hátborzongató", hogy a török miniszterelnök több száz ember életét követelő bányakatasztrófa után "külföldre megy ünnepeltetni magát", és ha már "nem volt benne annyi tartás", hogy lemondja a látogatást, akkor "körültekintően válogassa meg a szavait". A németországi iszlám alevita felekezet felvonulásán a rendőrség szerint harminc ezren vehetnek részt. Az ankarai vezetés nehezményezi, hogy a német hatóságok egyszerre nyolc tüntetésre adtak engedélyt a kormányfő látogatásának
idejére - írta a Die Welt.
2014. V. 22. 2013-ban ötvennyolc ezer kilencszázkilencvenhárom Magyarországról érkező bevándorlót regisztráltak, ami 7,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - a német Statisztikai Hivatal (Destatis) jelentése szerint.
Magyarország ezzel az ötödik helyen áll a bevándorlók száma alapján összeállított listán. 2013-ban harmincnégy ezer hatszáznyolcvanegy fő költözött Németországból Magyarországra, az egy évvel korábbi huszonnyolc ezer hatszáztizenkilenc után. Tavaly összesen egymillió kétszázhuszonhat ezer bevándorló érkezett Németországba, ami éves szinten tizenhárom százalékos növekedést jelent.
Olaszország
2014. V. 22. Szőcs kormánybiztos Milánóban nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be a 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának terveit, majd megnyitotta a pavilon tervezési anyagaiból összeállított kiállítást. (Forrás: ExpoHungary) : http://tinyurl.com/oy3x3el
Oroszország
2014. V. 25. Május 25. és 31. között orosz szakértők két egymást követő megfigyelő repülést hajtanak végre Románia és Magyarország területe felett a Nyitott Égbolt Szerződés keretében - közölte Rizskov, a nukleáris veszélyhelyzetek mérséklésével foglalkozó orosz központ vezetője. Kétnapos munkalátogatást kezdett a Krím félszigeten az ukrán elnökválasztás napján Medvegyev, orosz kormányfő. Szevasztopolban orosz útleveleket osztott szét.
2014. V. 24. Putyin május 23-án bejelentette Szentpéterváron, hogy május 29-én Asztanában Lukasenka fehérorosz és Nazarbajev kazah államfővel együtt aláírják az Eurázsiai Gazdasági Szövetség megalapításáról szóló megállapodást.
2014. V. 24. Az orosz kormányfő szerint az 1994-es budapesti Memorandum aláírói nem vállaltak garanciát Ukrajna területi egységére. "Senkinek semmit nem kell garantálnunk, mert sosem vállaltunk magunkra erre vonatkozó kötelezettségeket, de abból indulunk ki, hogy a legfőbb feladat a helyzet csillapítása Ukrajna területén" - mondta a Rosszija 1 állami televíziós csatornának adott interjúban. Hozzátette, hogy "mindaz, ami a Krímmel történt, teljesen más jellegű történet. Maga a nép, amely Ukrajna önálló részeként határozta meg magát, áll elő a népszavazási kezdeményezéssel, majd a referendumon úgy döntött, hogy kilép abból az államból". Azt mondta végül, hogy "a világban vannak olyan helyzetek, amikor "az államok felosztódnak". Az 1994-es Budapesti Memorandum szövege szerint az Egyesült Államok, az Oroszországi Föderáció és Nagy-Britannia vállalta Ukrajna szuverenitásának és területi épségének szavatolását, cserében azért, hogy Ukrajna lemondott az atomhatalmi státusáról. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet - az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jogelődje - 1994-es budapesti csúcstalálkozója alkalmával aláírt memorandumban a felek Ukrajna biztonságának szavatolását is vállalták, és kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak az erő alkalmazásától az országgal szemben, illetve a gazdasági nyomásgyakorlástól.
2014. V. 23. Moszkva azt javasolja Ukrajnának, hogy a Nyitott égbolt szerződés keretében az általa kérelmezett rendkívüli megfigyelő repülés helyett kérjen légi felvételeket Magyarországtól, Olaszországtól és Szlovéniától, amelyek négy nap múlva kezdik el a megfigyelő repülést Oroszország felett. Oroszország reagálni fog arra, hogy a NATO megerősítette jelenlétét az orosz határok mentén az ukrán válság közepette - jelentette ki Geraszimov, orosz vezérkari főnök a moszkvai Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferencia megnyitóján. Ivanov, az orosz államfői hivatal vezetője közölte, hogy Moszkva nem küld hivatalos megfigyelőket a május 25-ei szavazásra. Az Izvesztyija című orosz napilap arról írt, hogy orosz és nemzetközi társadalmi szervezetek nyolcszáz megfigyelője vesz részt az előre hozott ukrajnai elnökválasztáson, közöttük a Golosz választási jogvédő szervezet aktivistái is. A lap szerint Hodorkovszkij, a börtönéből tavaly szabadult oroszországi ellenzéki üzletember anyagilag támogatja a Goloszt, hogy az igazolja az ukrán választás törvényességét. Más források szerint Kolomojszkij, ukrán oligarcha áll a jogvédő szervezet támogatása mögött, ő adott pénzt Hodorkovszkijon keresztül arra. Melkonjanc, a Golosz egyik vezetője azt nyilatkozta az Izvesztyijának, hogy megfigyelőik többsége saját költségén utazik Ukrajnába.
Románia
2014. V. 23. Tőkés rossz szolgálatot tett Romániának eddigi EP-képviselői mandátumai alatt - a román külügyminiszter így üdvözölte, hogy Tőkés, a Fidesz-KDNP listáján indul az európai parlamenti választáson.
Gyulafehérváron nyilatkozott erről. Az Agerpres hírügynökség által idézett külügyminiszter szerint számos olyan helyzet volt a most véget ért európai parlamenti mandátumban, amikor romániai EP-képviselők egy szűk érdek nevében befeketítették Románia hírnevét. A hírügynökség szerint Corlatean Tőkésre és a romániai korrupció visszaszorításának fő szorgalmazójára, Macovei, román néppárti EP-képviselőre utalt. "Elfelejtette, hogy 2009-ben Romániában választották meg, tevékenysége pedig politikai jellegű károkat okozott Romániának és a románoknak, valamint ártott a megítélésüknek". "Ha újraválasztják, akkor az EP-ben marad, de legalább tudjuk, hogy a barikád túlsó oldalán van" - tette hozzá Corlatean. Tőkés magas rangú állami kitüntetésének visszavonását kezdeményezte a szociáldemokrata Ponta Victor miniszterelnök tavaly, miután az EP-képviselő Tőkés felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
2014. V. 23. Románia továbbra is ellenzi az autonómiát
A román külügyminiszter a román közszolgálati televízió (TVR) adásában utalt Orbán Viktor korábbi nyilatkozataira és rámutatott: nem újdonság, hogy Románia nem ért egyet az etnikai alapú autonómiákkal, és ezek nem elfogadott "európai szabványok". Megjegyezte: ezzel ellentétben a Kárpátalján élő több tízezer román nem "elkülönülést" kér, hanem Európában általánosan elfogadott oktatási, nyelvi jogokat, azt hogy tartsák tiszteletben nemzeti identitásukat. "Ezek a nyilatkozatok (Orbán Viktor nyilatkozatai) elégedetlenséget szültek mind az ukrán kormány részéről, mind egyes európai fővárosokban, mind Washingtonban. Az ilyen állásfoglalások nem segítenek olyan feszült helyzetben, amikor az ukrán állam stabilitásában, európai, demokratikus fejlődésében vagyunk érdekeltek. Mert egy stabilabb, európaibb és demokratikusabb Ukrajnával mi, a bukaresti kormány is másképp tárgyalunk azon természetes, átlátható és legitim érdekünkről, hogy az Ukrajnában élő románok megőrizhessék identitásukat" - mondta.
2014. V. 22. Márton, egykori erdélyi püspökre emlékeztek Bukarestben püspökké szentelésének hetvenötödik évfordulója alkalmából a Balassi Intézet szervezésében.
Levetítették a Márton Áron boldoggá avatási pere című háromrészes dokumentumfilmet, amelyet Maksay készített. Lozano, romániai pápai nuncius beszédében úgy fogalmazott, hogy a film levetítése révén tisztelettel adóznak Márton vértanúsága, illetve azok emléke előtt, akik életükkel fizettek az ateista, totalitárius, kommunista rendszer ideje alatt. Az egykori püspök 1896-ban született Csíkszentdomokoson. 1939. február 12-én szentelték fel a Gyulafehérvári Főegyházmegye püspökévé. 1949-ben a kommunista hatóságok letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a Gyulafehérvári Püspökség épületét. Márton Áron 1980-ban hunyt el.
2014. V. 22. A román diplomácia vezetője bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában Zákonyit, Magyarország bukaresti nagykövetét.
Jelezte: szívesen találkozna az új magyar külügyminiszterrel. A nagykövet a magbeszélésen közölte a román féllel, hogy Magyarország készen áll a gazdasági kérdésekre összpontosító magyar-román kormányzati csúcstalálkozó megszervezésére; tekintettel arra, hogy Romániában választási év az idei, leghamarabb 2015-ben kerülhet sor ilyen találkozóra. Románia számára Magyarország 2013-ban a harmadik legfontosabb kereskedelmi partner volt, és a kétoldalú kereskedelmi mérleg összértéke elérte a hét milliárd eurot.
2014. V. 22. Biden Bukarestben
Rámutatott: az Egyesült Államok eleget tesz az Észak-Atlanti Szerződés ötödik cikkelyében megszabott kötelezettségének, amely szerint a NATO-országok valamelyike elleni fegyveres támadást a tagországok valamennyi szövetséges elleni támadásnak minősítenek és megvédik megtámadott társukat. Kilátásba helyezte a NATO légi, szárazföldi és tengeri erőinek további növelését a térségben, egyúttal üdvözölte a román védelmi kiadások emeléséről szóló bukaresti bejelentést. A román elnök köszönetet mondott Bidennek, hogy Amerika azonnal reagált a Krím félsziget illegális orosz annektálására és megerősítette katonai jelenlétét a térségben. Európának összekapcsolt, változatos és megbízható energiapiacra van szüksége, mert a nemzeti szuverenitás és az energia-biztonság elválaszthatatlan egymástól a világnak ezen a részén - hangsúlyozta Bukarestben, miután megbeszélést folytatott Ponta Victor román miniszterelnökkel. Bejelentette: az Egyesült Államok kész a szükséges segítséget biztosítani Romániának ahhoz, hogy energetikailag függetlenné váljon és más forrásokkal helyettesítse az orosz energiaimportot. Úgy vélekedett: Románia kulcsszerepet tölthet be abban, hogy a Fekete-tengertől Közép-Európáig kiépüljön egy energetikai hálózat, amelyik összekapcsolja a térség energiapiacait, de ehhez korszerűsítenie kell infrastruktúráját. Ponta Victor fontos jelzésként értékelte az amerikai alelnök bukaresti látogatását nemcsak Románia, hanem Moldova, Ukrajna és Grúzia szempontjából is.. A román társadalomnak folytatnia kell a harcot a korrupció ellen, amelyik a zsarnokság egyik formája - hangoztatta Biden, az Egyesült Államok alelnöke, kétnapos romániai látogatása végén.
Szerbia
2014. V. 23. Elfogadták a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását. A belgrádi parlamenti döntéssel egyértelművé vált, hogy a nemzeti tanácsok a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájának eszközeiként működnek. A szerb Alkotmánybíróság három évig tartó eljárást követően a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény százharminckilenc szakaszából kettőt teljes egészében, további nyolcat pedig részben hatályon kívül helyezett. A hatálytalanított rendelkezések egy része olyan kollektív kisebbségi jogokat biztosított, amelyeket a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a többi kisebbségi nemzeti tanács évek óta törvényesen gyakorolt, azaz a döntéssel a kisebbségi jogok elért szintje csökkent, a szerzett jogok sérültek. A részben alkotmányellenesnek talált pontok között szerepel a nemzetközi és regionális együttműködésre vonatkozó szakasz is. A nyugat-balkáni országban idén lejár az összes nemzeti tanács mandátuma, a választásokat 2014 októberére írják majd ki. Szerbiában 2002 óta működik a délvidéki magyarság országos kisebbségi önkormányzati szerveként a Magyar Nemzeti Tanács. A testületnek harmincöt választott képviselője van. Elődjének az 1999-ben, állami felhatalmazás nélkül megalakult Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács tekinthető. (Forrás: MTI)
Szlovákia
2014. V. 21. Ukrajna csak magát okolhatja problémáinak többségéért - jelentette ki a szlovák miniszterelnök Pozsonyban, német befektetőknek tartott szemináriumon. Fico Robert szerint az országban jelenleg uralkodó helyzet annak a következménye, hogy Ukrajna képtelen volt kormányozni magát és megszervezni saját belügyeit. Ha Oroszországot valóban további, szigorúbb büntetőintézkedésekkel sújtják - figyelmeztetett -, az évi mintegy két százalékkal visszavetheti Szlovákia bruttó hazai össztermékének (GDP) növekedését. (Forrás: MTI)
.