.
Ukrajna Ukraine
2014. V. 10. Vöröskereszteseket ejtettek túszul Donyeckben. A "Donyecki Népköztársaság" szóvivője azt közölte: a vöröskereszteseket május 9-én este kémkedés gyanújával ejtették foglyul lázadók. Hét férfit túszul ejtettek; hárman közülük önkéntesek, akik az ukrán fővárosból, Kijevből érkeztek. Egy további férfi külföldi állampolgárságú, hárman pedig helyi, donyecki lakosok - írta a RIA Novosztyi. Helyi értesülés szerint a munkatársak azért voltak az irodában, hogy gyógyszereket készítsenek elő szállításra. Az ismeretlenek az ott található összes gyógyszert elrabolták. Katasztrófa lenne, ha a kelet-ukrajnaiak igennel szavaznának a május 11-ei szeparatista népszavazásokon - közölte Turcsinov, ukrán házelnök, ügyvivő államfő az ukrán állami televízióban. Az Ukrajnától való elszakadás "lépés lenne a szakadékba" e régiók számára. Megjegyezte, hogy a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszkban és Kramatorszkban már nem működik egyetlen vállalat sem. Kifejezte aggodalmát amiatt, hogy egyes szeparatisták Donyeck és Luhanszk megyét "az állandó harci cselekmények színterévé igyekeznek tenni, olyan területté, ahol nincs semmiféle perspektíva, ahol elpusztult a gazdaság". Megismételte, hogy a kijevi vezetés kész tárgyalóasztalhoz ülni a régiók, köztük a Donyec-medence azon képviselőivel, akik a válságból kivezető utat akarják megtalálni, de nem tárgyal "terroristákkal". Hangoztatta, hogy Ukrajna a decentralizáció irányába indult el, a valódi helyi önkormányzás, a régiók pénzügyi és politikai önrendelkezésének bővítése útján. Már május 9-én megkezdték a függetlenségről szóló népszavazást Donyeck megye mariupoli szavazókörzetében, tekintettel az ottani konfliktus kiéleződésére - jelentette be Ljagin, a "donyecki népköztársaság" központi választási bizottságának elnöke, utalva az ukrán hadsereg ellenlépéseire. Donyeck városában is megkezdték ma a voksolást. A tervek szerint május 11-én, vasárnap két megyében, Donyeckben és a vele szomszédos Luhanszkban fogják kikérni a nép véleményét a hetek óta tartó zavargások által legjobban sújtott országrész Ukrajnától való elszakadásáról. A két régióban összesen 7,3 millióan élnek, ez a teljes ukrajnai lakosság tizenhat százalékát jelenti. A népszavazáson arra a kérdésre kell válaszolniuk a szavazásra jogosultaknak, hogy támogatják-e a donyecki, illetve a luhanszki "népköztársaság" függetlenségét. A "donyecki népköztársaságot" április 7-én kiáltották ki az egymillió lakosú Donyeckben, az ország egyik gazdasági motorjának számító bányászati régió, a Donyec medence központjában. (Forrás: MTI)
2014. V. 9. Nemzeti kerekasztal-tárgyalásokat kezdeményezett május 8-án, késő este az ukrán ügyvezető államfő és a kormányfő; elképzelésük szerint a párbeszédben minden politikai erő és érintett civil szervezet részt venne minden régióból, kivéve azokat, akiknek "vér tapad a kezéhez". Turcsinov és Jacenyuk közös közleménye megismételte azt az álláspontot is, hogy a kelet-ukrajnai, oroszpárti szakadárok közül amnesztiát kaphatnak mindazok, akik eddig nem vettek részt a vérontásban, és önként leteszik a fegyvert. Tűz ütött ki hajnalban a kijevi tévétornyot és közszolgálati televíziót összekötő föld alatti kábelcsatornában. Sem felvonulást, sem katonai parádét nem tartanak Kijevben, a szokásos május 9-ei, győzelem napi parádé elmarad. A megemlékezéseket koszorúzásokra, veteránoknak tartott rendezvényekre, illetve egy ünnepi koncertre szűkítették le. A kijevi Arszenál téren szakadárok jelképét - az orosz cári György-szalagot - viselők gyülekeztek kis számban. A Dicsőség térről közben elindult egy mintegy kétezer fős menet az ismeretlen katona emlékművéhez vörös lobogók, illetve az egykori Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság zászlai alatt. A Majdanon az átlagosnál jóval kevesebben sétálgatnak a belvárosban a kellemes idő ellenére. Győzelem napi "katonai parádét" rendeztek a szakadárok Szlovjanszkban. Kalasnyikov gépkarabélyokkal felfegyverzett, egyenruhás szeparatisták harckocsira a "donyecki népköztársaság" zászlaját tűzték ki. A megyeközpontban, Donyeckben a helyi felszabadulási emlékműnél tartott nagygyűlés végén szakadárok zavarták meg a hivatalos megemlékezést. Lövöldözés tört ki a kelet-ukrajnai Donyeck megye déli részén lévő Mariupol városban helyi idő szerint fél tizenegy körül a stratégiai fontosságú kikötőváros rendőrparancsnoksága és a Nemzeti Gárda laktanyája környékén. Nyolc szakadár meghalt Mariupol kikötővárosban, amikor társaikkal együtt megkísérelték elfoglalni a helyi belügyi parancsnokság épületét. A kijevi vezetés szerint a stratégiai fontosságú, azovi-tengerparti város teljesen a biztonsági erők ellenőrzése alatt áll. Az ukrán Külügyminisztérium határozottan tiltakozott amiatt, hogy Moszkva nem egyeztette Kijevvel Putyin, orosz elnök Szevasztopolban tett látogatását. Ukrajna továbbra is területe részének tekinti a Krími Autonóm Köztársaságot és Szevasztopolt, amelyet Kijev álláspontja szerint Oroszország törvénytelenül és ideiglenesen annektált. Avakov, ukrán belügyminiszter a Facebook közösségi portálon közölte: mintegy hatvan szeparatista automata fegyverekkel minden előzetes követelés bejelentése nélkül megrohamozta Mariupolban a városi rendőrség épületét. Az Azov belügyi különleges zászlóalj, a Nemzeti Gárda Omega nevű egysége és a hadsereg is bekapcsolódott az épület védelmébe. Szavai szerint ennek eredményeképpen a "terrorista csoport" jelentős részét sikerült semlegesíteniük. "Azok számára, akik fegyverrel jönnek és lőnek, akik túszokat ejtenek, embereket kínoznak, rabolnak ki, az ukrán államnak csak egy válasza lehet: a megsemmisítés" - írta a belügyminiszter. Ljasko, független parlamenti képviselő Facebook-oldalán azt írta: értesülései szerint a dnyipropetrovszki dandár parancsnokának, akit állítólag mesterlövész ölt meg, halála után kinyomták a szemeit és levágták a fülét. A 0629 helyi hírportál azt jelentette, hogy mariupoli szakadárok elfoglalták a terrorellenes műveletben részt vevő erők egyik harckocsiját a városban. Miután mintegy tíz harckocsi hajtott át a város központján, néhány helyi lakos az önhatalmúlag kikiáltott "Donyecki Népköztársaság" képviselőinek vezetésével barikádokat kezdett építeni. Helyszíni tudósítások szerint a barikádépítéshez egy személyautót és egy Zil teherautót felborítottak, s azok köré használt gumiabroncsokat hordtak. A szakadárok egyik hangadója - aki az interneten folyamatosan közvetít az eseményekről - kijelentette: a "donyecki népköztársaság" képviselői a "néppel együtt" mindent megtesznek, hogy megvédjék városukat a Jobboldali Szektorral szemben. Állítása szerint a kijevi Majdan-tüntetéseken vezető szerepet játszó radikális szervezet tagjai a városba tartanak, hogy "megsemmisítsék" annak orosz ajkú lakosságát. (Forrás: MTI) 09 May 2014 Ukraine crisis: bloody assault in Mariupol in south-east dashes hopes of avoiding civil war. The country’s caretaker government can be accused of trying to blow out flickering hopes of peace by launching a military operation on one of the most revered anniversaries in the Russian-speaking half of the country, the commemoration of victory over Nazi Germany. Avakov, Ukraine’s acting Interior Minister has been a voracious user of Facebook to chronicle military operations, some of the accounts wildly inaccurate. He wrote: “A terrorist group of about 60 men armed with automatic weapons attacked the police headquarters. About 20 terrorists were destroyed and four taken prisoner. To those who come with weapons and who shoot… To them there can be only one answer from the Ukrainian state – annihilation.” But Mariupol has also become the arena for a number of shadowy bunches of gunmen. Two days ago, a unit in black combat uniform carried out unprovoked assaults on protesters outside another police station. There have been contradictory accounts about who they were from Kiev authorities – National Guard, special forces, Ministry of Interior police. One theory is that they were mercenaries bankrolled by Kolomoisky, an oligarch and Ukrainian nationalist, who had previously offered a bounty for the capture of Russian “agents”. (Source: The Independent): http://tinyurl.com/m6vq6dq A Harkiv megyei szakadárok nem tartják meg május 11-én a népszavazást a megye státusáról, mert nem tudtak megegyezni a donyecki és luhanszki szakadárokkal abban, milyen kérdést tegyenek fel a választóknak. Harkivban Ukrajna föderalizációját és a délkelet-ukrajnai régió jogköreinek bővítését kívánták népszavazásra bocsátani. (Forrás: MTI)
2014. V. 8. Az ukrán fővárosban - ahol hagyományosan szintén megünneplik a nemzeti-szocialisták felett aratott győzelmet - szerény ünneplést terveznek, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy a szakadárok szabotázsakciókat hajtanának végre. Bondarenko, a kijevi városi adminisztráció elnöke elmondta, hogy az ismeretlen katona sírjánál tartanak megemlékezést, valamint imádságot mondanak a békéért, nem rendeznek azonban katonai díszszemlét. Hadüzenet nélküli valódi háborút folytat az "orosz rezsim" Ukrajnával szemben - áll Jacenyuk kormányfő felhívásában, amelyet május 9., a fasizmus felett aratott győzelem napja alkalmából adott ki. Szavai szerint ellenség lépte át Ukrajna határait, megsértette területi épségét, annektálta területe egy részét, diverzáns, terrorista csoportokat küldött oda. A délkelet-ukrajnai szakadárokra utalva kijelentette: nem számít arra, hogy "a szélsőségesek" szünetet tartanak véres cselekedeteikben akár csak május 9-én is. Arra kérte az embereket, hogy ne engedjenek a provokációknak, legyenek türelmesek a másféle zászlók, jelszavak és nézetek iránt. Leszögezte, hogy a kelet-ukrajnai Donyeck megyében folyó terrorellenes művelet kizárólag terroristák ellen irányul, abban harcosaik "épp oly bátorságot mutatnak, mint a Vörös Hadseregben vagy az Ukrán Felkelő Hadseregben szolgált" nagyapáik és dédapáik. "Szóba állunk viszont mindazokkal, akik civilizált módon fejtik ki nézeteiket, még ha egyáltalán nem értünk is velük egyet" - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a genfi megállapodásokkal összhangban a kijevi vezetés össznemzeti párbeszédet kezdett Ukrajna új alkotmányáról. Kiemelte, hogy a készülő alaptörvény egyik sarkalatos pontja a hatalom decentralizációja, a régiók önrendelkezési jogainak bővítése. Rámutatott: érvényben maradt a korábbi parlamenti többség által elfogadott kisebbségi nyelvtörvény, amelyik regionális státust biztosít az orosz nyelvnek ott, ahol az emberek többsége oroszul beszél. Kiemelte, hogy az új alkotmánytervezetben megőrizve az ukránt, mint egyetlen államnyelvet, lehetőséget kapnak a helyhatóságok arra, hogy az orosznak vagy bármely más nyelvnek hivatalos státust adjanak. Kitért arra, hogy Délkelet-Ukrajna több megyeközpontjában járva meggyőződött arról, hogy a térség lakóinak túlnyomó többsége egy egységes Ukrajnában képzeli el a jövőjét. "Megőrizzük egységünket!" - hangoztatta. Létrejön az úgynevezett Novorosszija (Új-Oroszország), amennyiben sikeres lesz a népszavazás Luhanszk és Donyeck megye függetlenségéről, és ha a példájukat követni fogják a délkelet-ukrajnai régiók - mondta Carjov, az ukrajnai Régiók Pártjának volt elnökjelöltje, akit az orosz sajtóban a Dél-Kelet Mozgalom vezetőjének neveznek. Abban az esetben, ha egész Ukrajna követi függetlenségi törekvésüket, átgondolják egy föderáció vagy konföderáció létrehozását. Hozzátette: egyelőre nincs szó a délkelet-ukrajnai régió Oroszországhoz csatlakozásáról. Az ukrán parlamenti képviselő erről a Komszomolszkaja Pravda orosz médiavállalat rádiójának beszélt. Az interjút a rádióval azonos nevű lap is közölte. Carjov 2014 április végén visszavonta indulását az ukrajnai elnökválasztáson, miután a szakadárok által kikiáltott úgynevezett Donyecki Népköztársaság vezetője, Pusilin közölte: a "felkelők" nem támogatják. Az ukrán Parlament Carjov képviselői mandátuma megszüntetésének vitáját május 13-án tűzi napirendre. Carjov a Kijevben megbuktatott Janukovics ukrán elnök jobbkezének számít, és hozzá hasonlóan a Kreml támogatását élvezi. A LifeNews orosz televíziónak azt mondta: hallgatnak az orosz államfőre, de a népszavazásról a délkelet-ukrajnai lakosság döntött, és nem a politikusok. Donyeck és Luhanszk megye szakadárjai nem halasztják el a május 11-ére tervezett függetlenségi népszavazást. A donyecki, illetve luhanszki "Népköztársaság"-nak nevezett megyék "népi tanácsai" külön-külön, de szinte egy időben egyhangúlag döntött erről. A luhanszki népszavazási kérdőív értelmében a megye lakóinak azt kell eldönteniük, hogy támogatják-e a független Luhanszki Népköztársaság kikiáltását, illetve későbbi csatlakozását Ukrajnához vagy Oroszországhoz. Feltehetően hasonlóan zajlik majd minden a szomszédos Donyeck megyében is. Kijevben egyeztetnek az ukrán hatóságok és az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet (EBESZ) tisztviselői a szervezet új rendezési javaslatáról, amelyikben visszavonulásra szólítják fel a kelet-ukrajnai szakadárokat és amnesztiát ígérnek a fegyvert önként letevőknek - jelentette a Reuters hírügynökség. A tervezet nem tartalmaz említést Oroszország szerepéről a folyamatban, dacára annak, hogy sok nyugati politikus szerint Moszkva áll a kelet-ukrajnai események mögött. (Forrás: MTI) 05/08/2014 Ukrainian Jews form a rapid intervention defense force made up of eight men to combat anti-Semitic attacks. Group made up of men who served in the Ukrainian or Israeli armies, or have martial arts skills - the team’s founder, Arieli, a Latvia-born former soldier of a special forces unit in the Israel Defense Forces who lives in Ukraine told. The defenders are armed with baseball bats that an American donor whose family hails from Kiev sent the team - he added. (Source: The Jerusalem Post): http://tinyurl.com/m66mdo5 Megpróbált elfoglalni egy ukrán határátkelőhelyet mintegy negyven, ismeretlen fegyveres este Luhanszk megyében, az orosz-ukrán határon. Ukrán területről érkeztek, két mikrobuszban. A védekező állásba rendeződött határőrökre Molotov-koktélokat dobáltak a támadók, amire válaszul előbbiek tüzet nyitottak. A fegyveresek visszaszálltak a mikrobuszokba, visszafordultak, és Ukrajna területén eltűntek. (Forrás: MTI)
2014. V. 7. Több mint hétezer menekült érkezett a Krímből Ukrajna belső területeire amiatt, hogy Oroszország annektálta a félszigetet - jelentette ki Denyiszova, ukrán szociálpolitikai miniszter. Szlovjanszkban az ukrán fegyveres erők ellentámadást indítottak az éjjel a városban lévő szakadárok ellen. Folyamatosan ropogtak a gépfegyverek, és két nagy erejű robbanásról is beszámoltak a helyszíni tudósításokban. A város környékén reggel is folytatódtak a harcok. Szakadárok egy csoportja megpróbált kitörni a városból. Kiszivárogtatták a Luhanszk megye függetlenné válását rögzítő dokumentumokat. A luhanszki szakadárok a krímihez hasonló forgatókönyvvel számolnak: a népszavazás után önálló állam alakulna a megye határain belül, majd meghatározott feltételek mellett csatlakozna Oroszországhoz vagy újra Ukrajnához a május 11-i függetlenségi népszavazás után. Egy határozat értelmében a nép megvonja a bizalmat a Megyei Tanácstól, arra hivatkozva, hogy Ukrajnában 2013 novembere óta tömegesen megsértik a polgárok jogait, és a megye lakói már régóta azt érzik, hogy veszélyben vannak a hagyományaik és kultúrájuk, politikai, faji, nemzeti és nyelvi alapon szítják a megyében az ellentéteket. Különösen aggasztó a nyílt fasizmus és nácizmus megjelenése Ukrajna egész területén, valamint az, hogy ez a jelenség átszivárog Luhanszk megye területére - áll a határozatban, amelyik szerint a nép azért vonja meg a bizalmat a megválasztott képviselőitől, mert azok nem tesznek semmit e jelenségek ellen. A közzétett dokumentumok között szerepel a népszavazási kérdőív, amelyiken három kérdés van. A megye lakóinak azt kell eldönteniük, hogy támogatják-e a független Luhanszki Népköztársaság kikiáltását, illetve csatlakozását Ukrajnához vagy Oroszországhoz. A harmadik irat a Luhanszki Népköztársaság függetlenségi nyilatkozata, amelyik hivatkozik egyebek mellett az ENSZ-alapokmányra, az önrendelkezési jogra vonatkozó nemzetközi jogi dokumentumokra, továbbá a hágai Nemzetközi Bíróság négy évvel ezelőtti határozatára, amelyik szerint Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása nem ütközik a nemzetközi jogba. A függetlenségi nyilatkozat is felsorolja a megyében tapasztalt jogsértéseket, és úgy foglal állást, hogy azokra hivatkozva Luhanszk lakói élhetnek az önrendelkezési joggal, kikiálthatják a megye függetlenségét. A függetlenségi nyilatkozatot a Luhanszki Népköztársaság Legfelső Tanácsa fogadná el. A dokumentumról már csak a dátum, az aláírás és a pecsét hiányzik. (Forrás: MTI) Az említett dokumentumokat az Ukrajinszka Pravda hírportál tette közzé: 7 travnja 2014 (Ukrainska Pravda): http://tinyurl.com/phmredc Dzsemilevet, a krími tatárok vezetőjét, aki jelenleg egyúttal a Timosenko, volt ukrán kormányfő vezette Batkivscsina (Haza) párt (ukrajnai) parlamenti képviselője, 2014. áprilisa végén öt évre kitiltották a Krímból, a 2014. március 16-i népszavazás eredményeként Oroszországhoz csatolt korábbi ukrán autonóm köztársaságból. A múlt hét végén megpróbált bejutni Ukrajnából a Krímbe, az orosz határőrök azonban megakadályozták ebben. Véleménye szerint a helyzet egyre nehezebb a félszigeten élő tatárok számára. "Részeg kozákok támadnak rájuk, sőt van akitől már kérdezgetik a szomszédok, mikor költöznek el, mert a házára fáj a foguk" - mesélte. Arra viszont számít, hogy az oroszok olyan helyzetet teremtenek, amelyben a tatárok maguktól távoznak, amint ez a 18. században is történt a Krím első orosz meghódítása után. Adatai szerint a közösség ötezer tagja máris elhagyta a félszigetet, és Nyugat-Ukrajnába költözött. Főleg nők, gyerekek és idős emberek távoztak, a férfiak a jelek szerint kezdenek visszatérni. "Nem szabad elhagynunk a Krímet, bárhogy alakuljanak is a dolgok. Ötven éven át küzdöttünk azért, hogy visszatérhessünk a hazánkba, és ezt sikerült vérontás nélkül elérnünk. A mostani helyzetben ezt már nem tudjuk garantálni" - hangsúlyozta. Hozzátette: nem akarnak gerillacsapatokat létrehozni, de a közösség vezetésének "nem lesz befolyása arra, ha az emberek bosszút állnának" azért a megaláztatásért, amelyet most kénytelenek elszenvedni. A szakadárok Fagot páncéltörő rakétarendszereket telepítettek a kelet-ukrajnai Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városa körüli ellenőrző pontokon - közölte az ukrán Védelmi Minisztérium. Helyszíni jelentések szerint a városba vezető minden főbb útvonalat a szakadárok tartanak ellenőrzésük alatt. A városban krími kozákok jelentek meg. Jacenyuk, ukrán miniszterelnök elutasítóan fogadta Putyin bejelentését, amelyikben az orosz elnök a Donyeck megyei szakadárokat május 11-re tervezett függetlenségi népszavazásuk elhalasztására szólította fel. "Vlagyimir Vlagyimirovics, ez az üres fecsegés valahogy nem méltó Önhöz, egy nagy ország elnökéhez" - mondta Jacenyuk, a kelet-ukrajnai Harkivban tartott kihelyezett kormányülés végén. Szavai szerint tájékoztatni kell az orosz államfőt arról, hogy Ukrajnában hivatalosan nincs betervezve május 11-re semmiféle népszavazás. "Ha pedig az Oroszországtól az általa támogatott terroristák és szeparatisták parancsot kaptak az elhalasztására annak, ami nincs is tervbe véve, akkor azt majd egymás között elintézik" - jegyezte meg. Ugyanakkor csodálkozásának adott hangot, hogy az orosz elnök és Burkhalter, Svájc elnöke, az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet (EBESZ) soros elnöke az ukrán kérdést Kijev képviselőinek jelenléte nélkül vitatta meg Moszkvában. Porosenko, ukrán elnökjelölt üdvözölte Putyin orosz államfő javaslatát. A Berlinben tartózkodó Porosenko a ZDF német közszolgálati televíziónak azt mondta: "Úgy vélem, hogy ez egy nagyszerű hír a kelet-ukrajnai helyzet stabilizálása szempontjából." 2014. V. 7. Meghiúsította az Odessza megyei állami adminisztráció épületének elfoglalását az ukrán rendőrség Kijev-1 elnevezésű, önkéntesekből verbuvált zászlóalja - közölte este az ukrán Belügyminisztérium. A rendfenntartó alakulat alegységei Odessza városa mellett szolgálatot teljesítenek a megye más területein is, a Nemzeti Gárda, a Belügyminisztérium és az Ukrán Biztonsági Szolgálat egységeinek oldalán. (Forrás: MTI)
May 6, 2014 Ukraine moves forces to Odessa. The violence in Odessa marked a watershed for Ukraine. Over forty people were killed in May 2's clashes. Most were pro-Russians killed when the building they occupied was set ablaze by petrol bombs.Ukraine said the Odessa force, based on "civil activists", would replace local police who had failed to tackle rebel actions at the weekend. On May 5 Kiev drafted police special forces to the southwestern port city of Odessa to halt a feared westward spread of rebellion.Interior Minister Avakov had sent the newly formed Kiev-1 force to Odessa after sacking the entire Odessa force leadership. The units Avakov referred to emerged partly from the uprising against Yanukovich early this year. That could fuel anger among the government's opponents, who accuse it of promoting "fascist" militant groups, such as Right Sector, that took part in the Kiev uprising over the winter. Loss of control of Odessa would be a huge economic and political blow for Ukraine, a country that borders several NATO members and aspires to join the military alliance, a primary source of concern for the Kremlin. A city of a million people, with a history as the cosmopolitan southern gateway for the tsars' empire, Odessa has two ports, including an oil terminal, and is a transport hub. Founded by Empress Catherine the Great, it has played a key role in Russian imperial history. (Source: Yahoo): http://tinyurl.com/lgg974p Az ukrán kormányerők több mint harminc szakadár fegyverest öltek meg május 5-én, a kelet-ukrajnai Szlovjanszk körüli harcokban - közölte Avakov, ukrán belügyminiszter. Szerinte négy ukrán kormánykatona halt meg, további húsz pedig megsebesült. Avakov tudatta, hogy Kelet-Ukrajnában a kormányerők ellen harcolók között sok a Krímből érkezett fegyveres, de vannak oroszok, és május 5-én csecsenek is megjelentek. Megjegyezte: az ukrán hadsereget módszeresen bomlasztották, ezért nincsenek megfelelő speciális egységei. Úgy vélte, ami jelenleg történik, az harcban való összecsiszolódás. Tizenöt óráig nyolcan haltak meg Szlovjanszkban a terrorellenes művelet következtében, és tizenhat személyt lőtt sebekkel szállítottak kórházba. Merénylet készül Timosenko ellen? Vlaszenko, aki Timosenko elnökjelölt korábbi védőügyvédje, közölte, hogy a biztonsági szervek szerint oroszbarát erők törnek Timosenko életére, mert a politikus kemény álláspontot foglal el az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben. A rendvédelmi szervek komolyan veszik a fenyegetést, és mindent megtesznek Timosenko védelméért - tette hozzá. Turcsinov, ideiglenes ukrán elnök 2014. április 18-án elrendelte az elnökválasztáson induló jelöltek közül Porosenkó, Timosenkó, Ljaskó, Tihipkó, Bohomolec és Dobkina huszonnégy órás védelmét. Két héttel korábban az ukrán Biztonsági Szolgálat Lemberg megyében őrizetbe vett két orosz állampolgárt annak gyanújával, hogy ukrán állampolgárokat, köztük egy elnökjelöltet készültek túszul ejteni. Az ukrán Parlament leszavazta a kormány népszavazási indítványát. A kijevi kormány a múlt héten nyújtotta be a törvényjavaslatot. A referendumon az ország területi egysége, a föderalizáció, decentralizáció kérdésére kellett volna válaszolniuk a választóknak. Népszavazási javaslatát a kormány a kelet- és dél-ukrajnai megyék orosz ajkú többsége iránti engedménynek szánta. A donyecki szeparatisták saját függetlenségi népszavazást hirdettek meg május 11-re. Ukrajnában az IMF-hitel feltételeként ezentúl a Nemzetközi Valutaalap fogja kontrollálni az Adó- és Vámhivatalt - jelentette be a kijevi sajtó. Nyoma sincs a kezükbe fegyvert fogók által kezdetben ígért békének és nyugalomnak, ehelyett a megyében elszabadult a bűnözés, és teljes a felfordulás - a luhanszki rendőrség szerint. A megye útjain felállított úgynevezett "népi ellenőrző pontokon", amelyeket eredetileg azzal a szándékkal létesítettek, hogy távol tartsák a térségtől a nemkívánatos elemeket, jelenleg fegyveresek gyakorlatilag útonállással és fosztogatással foglalkoznak. Megállítják a megyébe élelmiszert, benzint és más árut szállító teherjárműveket, és egyszerűen kifosztják azokat, majd ismeretlen helyre viszik a rakományukat. Fegyveres szakadárok megtámadtak és megsemmisítettek egy katonai radarállomást a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, ahol a rendőrség saját beismerése szerint már nem ura a helyzetnek. A radarállomást automata fegyverekkel felszerelt, láthatóan jól kiképzett húsz szakadár rohanta le. A létszámfölényben lévő támadók lefegyverezték a létesítményt őrző katonákat, majd felgyújtották a radarállomást és a zsákmányolt fegyverekkel együtt eltűntek a helyszínről. A kijevi Razumkov Központ friss felmérése szerint a biztos választók 47,7 százaléka Porosenko, független parlamenti képviselőre adná a voksát, 14,8 százaléka pedig Timosenkóra, a Batykivscsina párt vezetőjére. Porosenko, független ukrán parlamenti képviselő és elnökjelölt szerint bizonyítékok vannak arra, hogy 2014. május 2-án terrorcselekmény történt Odesszában, a szakszervezetek felgyújtott székházában, ahol több mint negyvenen égtek benn. A politikus a közép-ukrajnai Kirovohradban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Parlament mai, zárt ülésén további bizonyítékokat tártak a képviselők elé arra vonatkozóan, hogy a szakszervezeti székház épületében mérgező anyagokat vetettek be - idézte szavait az Ukrajinszka Pravda nevű hírportál. Közölte, hogy az ügyben hamarosan nemzetközi szakértői vizsgálatot indítanak, ami be fogja bizonyítani, hogy az áldozatok többsége nem a tűztől vesztette életét. Szerinte Odesszában kitervelt provokáció történt, amelyikben orosz diverzánsok vettek részt, és amelyiknek a szervezéséhez és finanszírozásához a helyi hatalom embereinek is köze van. A podrobnosti.ua hírportál közlése szerint az ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat munkatársai veszélyes vegyszereket tartalmazó tartályokat találtak az odesszai szakszervezeti épület közelében. A híroldal idézi Kurinnijt, az Udar (Ütés) párt odesszai illetőségű parlamenti képviselőjét, aki Facebook-oldalán azt írta: Nalivajcsenko, a szolgálat vezetője az ukrán parlament zárt ülésén bejelentette, különösen veszélyes vegyszert tartalmazó tartályokat találtak a kiégett épületnél és a szolgálat már ismeri annak az embernek a nevét, aki a vegyi anyagot Odesszába vitte és használta a szakszervezetek székházában. Jarema első miniszterelnök-helyettes, korábbi bűnügyi nyomozó már a május 2-ai tűzeset után egy nappal odesszai sajtótájékoztatóján azt mondta, az égő szakszervezeti székházban rekedt emberek azonnal meghaltak, valamilyen ismeretlen gáz végzett velük. Lövöldözés tört ki és megszólaltak a szirénák este a Donyeck megyei Mariupolban, ahol a szakadárok által elfoglalt városháza előtt autógumik égnek és tűzpárbaj volt a repülőtér melletti laktanya közelében. Ukrajna keleti részén fegyveresek a közelmúltban számos aktivistát, riportert és helyi funkcionáriust vettek önhatalmúlag őrizetbe. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet donyecki közlése szerint több tucat, a szakadárok által foglyul ejtett ember sorsáról nem tudni, a szabadon engedett túszokon pedig fizikai bántalmazás nyomai láthatók. Veremejenko, az ukrán Helsinki Csoport munkatársa a kijevi hatóságok felelősségét is felvetette: a Szlovjanszkban fogva tartott újságírók korábban egyebek mellett az új kijevi kormányzat tagjait is érintő korrupciós botrányok leleplezésével váltak ismertté, ezért feltűnő, hogy a kijevi vezetés nem igyekszik kiszabadítani őket. (Forrás: MTI)
2014. V. 5. Az ukrán kormányerők hat embert veszítettek a kelet-ukrajnai Szlovjanszk körüli harcokban és mintegy száz tagjuk megsebesült. Sztrelkov - eredeti nevén Igor Girkin - a szlovjanszki oroszbarát fegyveresek vezetője a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek korábban arról számolt be, hogy "a felkelők" tíz embert veszítettek a civil lakosokat is beleszámítva. A sebesült szakadárok számát Sztrelkov húsz-huszonötre tette. Szlovjanszk stratégiailag fontos, jelentős vasúti csomópont. Odesszában illetékesek eladták a szakadároknak a május 2-ai ukránpárti tüntetés azon résztvevőinek adatait, akik a véres összecsapások nyomán fordultak a helyi kórházakhoz orvosi segítségért. Világhálós közösségi oldalakon konkrét neveket, lakcímeket feltüntető felhívások jelentek meg, hogy kiken kell bosszút állni a május 2-án felgyújtott odesszai szakszervezeti székházban megégett negyvenkét áldozatért. A múlt pénteki, ukránpárti és oroszbarát tüntetők közötti összecsapásokéban negyvenhatan életüket vesztették, kétszáztizenheten megsebesültek, közülük huszonheten súlyosan. Újra harcok bontakoztak ki reggel a kelet-ukrajnai Szlovjanszk városában, az ottani tévétorony környékén. Avakov belügyminiszter szerint az ukrán katonák mintegy nyolcszáz lázadó fegyveressel vették fel a harcot, akik nehéz- és nagy kaliberű fegyvereket, aknavetőket használnak. A városban kongatják a templomharangokat, és szólnak a vészjelző szirénák. A Novini Donbaszu című donyecki lap szerint a szeparatisták közben tevékenyen készülnek Szlovjanszk ostromára, fegyvereket osztanak a híveik között, jelenleg a város melletti Szemenyivka faluban dúlnak a harcok, veszteségeket szenvednek, és az ukrán katonák nem engedik a rohamkocsikat, hogy eljussanak a sebesültekhez. A hatóságok erősítést küldtek az ugyancsak háborgó Odesszába, a Nemzeti Gárda önkéntesekből alakult különleges egységét. Turcsonov, ideiglenes államfő szerint erre az alakulatra támaszkodik a terrorellenes művelet, Az ügyvezető ukrán államfő elismerte: nehézségekbe ütközik a szakadárok elleni terrorellenes fellépés, mert támogatja őket a helyi lakosság és előfordult, hogy az ottani rendőrök is rokonszenveznek velük. Az ukrán Belügyminisztériumnál közölték, hogy a Krímben Akszjonov, a terület ideiglenes kormányzója utasítására a Basmaki (Cipők) nevű bűnbanda egyik vezére, Cserednik - ragadványnevén Kopasz - embereket toboroz, hogy terrorcselekményeket hajtsanak végre Ukrajna keleti és délkeleti régióiban. A tárca szerint Oroszország felfegyverzi őket. Cserednik állítólag már két, négyszáz fős osztagot hozott létre afganisztáni veteránokból, illetve volt orosz vagy ukrán katonákból, és ezek az egységek jelenleg Szlovjanszk környékén tevékenykednek. A belügyi tájékoztatás után Ponomarjov, a szlovjanszki szakadárok vezetőjének szóvivője elismerte, hogy a Krímből megérkezett hozzájuk az első fegyveres egység, és Luhanszkból is érkezett segítség. A Belügyminisztérium luhanszki központja közben arról számolt be, hogy az úgynevezett "délkeleti hadsereg" fegyveresei megtámadták a helyi rendőrkapitányságot, és összeverték Bahtizin rendőrezredest, aki tárgyalásokba bocsátkozott velük. (Forrás: MTI) Odessa Jewish community mulls emergency evacuation. Odessa’s Jews are prepared to evacuate should the violence in the western (sic!) Ukrainian city get significantly worse, several community leaders told The Jerusalem Post on May 4. Odessa’s Jewish community numbers some thirty thousand, down from nearly forty percent of the city’s population before the Holocaust. Running street battles between pro-Russian and nationalist forces claimed dozens of lives in the Black Sea port this weekend, culminating in the burning of dozens of pro-Russian protesters in the city’s trade union building on Friday, May 2 evening. The Odessa bloodshed came on the same day that Kiev launched its biggest push yet to reassert its control over separatist areas in the east, hundreds of kilometers away, where armed pro-Russian rebels have proclaimed a “People’s Republic of Donetsk.” According to Rabbi Kruskal, the head of the Tikva organization, several of the wounded from Friday’s clashes were Jews, and the community is taking all necessary precautions. “When there is shooting in the streets, the first plan is to take [the children] out of the center of the city” - Kruskal said. “If it gets worse, then we’ll take them out of the city. We have plans to take them both out of the city and even to a different country if necessary, plans which we prefer not to talk about which we have in place.” Fearful of further “provocations” on Friday, May 9, which marks the anniversary of Soviet Russia’s victory over Germany in the Second World War, Kruskal said that he was considering renting a holiday camp to house six hundred Jews away from the fighting he expects next week. “The next weekend is going to be very violent,” he said. The Chabad hassidic community also has plans for evacuation ready, local emissary Rabbi Wolf said. Chabad institutions remained open over the weekend but with extra security measures, such as armed guards. The Jewish community, together with the International Fellowship of Christians and Jews, has prepared a fleet of seventy buses, fueled and ready to go, There are a number of evacuation plans, ranging from relocating within the city to sending community members to Kishinev, two-and-a-half hours away in neighboring Moldova. “Obviously, Jews in Odessa need security” - Dolinsky, executive director of the Ukrainian Jewish Committee in Kiev, told the Post. Blaming Russia for the unrest, he added that violent clashes “may happen also in Kiev” come Victory Day. (Source: The Jerusalem Post): http://tinyurl.com/ojjpbez Másfél kilogramm, feltehetően U-235-ös izotópot tartalmazó radioaktív anyagot foglalt le egy bűnözői csoporttól az ukrán Biztonsági Szolgálat elhárítása az ukrajnai Csernovic megyében. A sugárzó anyagot, amelyet házilag eszkábált konténerben tároltak, a Dnyeszter menti területről csempészték be az országba. Nem zárható ki, hogy az őrizetbe vett bűnözőcsoport "piszkos bombát" készült előállítani - írta az Interfax Ukraina hírügynökség. Az ukrán rendfenntartó erők négy tagja meghalt a szakadár fegyveresekkel Szlovjanszkban folytatott reggeli harcokban, és mintegy harmincan megsebesültek - közölte az ukrán Belügyminisztérium. Nagy kaliberű géppuskával lelőtték az ukrán hadsereg egyik Mi-24 típusú helikopterét fegyveresek a kelet-ukrajnai Szlovjansz közelében. (Forrás: MTI)
2014. V. 4. Odesszában - ahol a negyvenhat halálos áldozatot követelő május 2-ai zavargások miatt százhuszonhét embert vettek őrizetbe a hatóságok - több száz orosz-párti tüntető rátámadt a városi rendőrkapitányságra azt követelve, hogy engedjék szabadon a letartóztatott társaikat. Az épületet több mint kétezer orosz-párti tüntető vette körül. Közülük néhányan egy teherautóval betörték a külső kaput, majd a tömeg egy része behatolt, és szétverte az udvaron álló rendőrkocsik szélvédőit. Egy rendőr megsebesült. A tüntetők botokkal voltak felfegyverkezve, és köveket hajigáltak. A rendőrök végül teljesítették a követelést. A kiszabadultakat rokonaik és barátaik hősként üdvözölték, és azt kiabálták, hogy "Odessza orosz város", és hogy "nem felejtenek". May 4, 2014 Dozens of specialists from the US Central Intelligence Agency and Federal Bureau of Investigation are advising the Ukrainian government - citing unnamed German security sources the German newspaper Bild am Sonntag reported. The CIA and FBI agents were helping Kiev end the rebellion in the east of Ukraine and set up a functioning security structure. It said the agents were not directly involved in fighting with pro-Russian militants. "Their activity is limited to the capital Kiev" - the paper said. The FBI agents are also helping the Kiev government fight organised crime, it added. Fierce battles between Ukrainian soldiers and separatists in the country's east have left more than fifty people dead in recent days. Last month the White House confirmed that CIA director Brennan had visited Kiev as part of a routine trip to Europe, in a move condemned by Moscow. (Source: Yahoo): http://tinyurl.com/ktlkukm Ukraine crisis today - video - (Source: Youtube): http://tinyurl.com/kr48ojs
2014. V. 3. Az ukrán kormányerők Kramatorszknál folytatták hadműveletüket. Visszafoglalták az ukrán Biztonsági Szolgálat helyi részlegének székhelyét az ukrán kormányerők a szakadárok elleni hadművelet során a kelet-ukrajnai Kramatorszkban - jelentette be az ukrán Belügyminisztérium. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a felkelők tájékoztatását idézve arról számolt be, hogy heves harcok robbantak ki Szlovjanszkban azután, hogy szabadon engedték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) katonai megfigyelőit. A szakadár erők adatai szerint a harcokban tizenöt ember meghalt, az áldozatok között csak négy fegyveres van, a többiek helyi lakosok. (Forrás: MTI)
May 2, 2014 Many insurgents killed in Slovyansk, Ukraine. Pro-Russia insurgents shot down two Ukrainian helicopters on May 2 and Ukraine reported many militants killed or wounded as the interim government in Kiev launched its first major offensive against an insurgency that has seized government buildings across the east. Fighting broke out around dawn near Slovyansk, a Ukrainian city one hundred and sixty kilometers from the Russian border that has become the focus of the armed insurgency. Two helicopter crew members were killed in the crashes, both sides said, and the insurgents reported one member killed. A clash also broke out in the late hours on May 2 between pro-Russians and government supporters in Odessa, a Black Sea coast port some five hundred and fifty kilometers from the turmoil in the east. Police said one person died from gunshot fire and other was wounded. Until now, Odessa had remained largely untroubled since the February toppling of pro-Russia President Yanukovych, which ignited tensions in the east. (Source: Associated Press) 2014. V. 2. Odessza központjában több tucatnyian égtek bent a szakszervezetek székházában, ahol egy összecsapás után állítólag szakadárok kerestek menedéket. A rendőrség legfrissebb jelentése szerint harmincnyolc vagy annál is több a halálos áldozatok száma. Egyesek a füstben lelték halálukat, mások kiugrottak az ablakokon és úgy haltak meg. A kijevi Belügyminisztérium szerint a fekete-tengeri kikötővárosban lévő épületet szándékosan felgyújtották. (Forrás: MTI)
2014. V. 1. Ukrajna nem ért egyet azzal az orosz állítással, hogy 3,5 milliárd dollár a kifizetetlen gázszámlája. Oroszország 2014 első negyedévében kedvezményes áron, ezer köbméterenként 268,5 dollárért szállított földgázt Ukrajnának. A Gazprom a kedvezményt áprilistól megszüntette, így a földgáz ára négyszáznyolcvanöt dollárra ugrott. Az ukrán energiaügyi miniszter jelezte: a kijevi kormány kész akár a stockholmi Nemzetközi Választott Bírósághoz fordulni a Gazprommal szembeni árvita miatt. Átlagosan hetvenhárom százalékkal emelkedett Ukrajnában a lakossági gázár, míg az ipari fogyasztóknak és költségvetési intézményeknek 17,5 százalékkal kell többet fizetniük május 1-től. Ukrajnában a lakosság és valamennyi költségvetési intézmény a beszerzési ár alatt kapta a földgázt, de a dotáció fokozatos megszüntetése volt az egyik feltétele annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek. Miután Moszkva szempontjából kedvezőtlenül alakultak az események Ukrajnában, Miller, a Gazprom vezetője 2014. március elején bejelentette, hogy áprilistól ismét kedvezmény nélkül, ezer köbméterenként négyszáznyolcvanöt dollárért adják a földgázt Ukrajnának. Ukrajna ismét bevezette az általános sorkötelezettséget a nyugtalan délkelet-ukrajnai helyzetre való tekintettel. A rendelet értelmében a sorkötelezettség a tizennyolc-huszonöt év közötti férfiakra vonatkozik. Az általános sorkötelezettséget Janukovics, 2014. februárjában hivatalából elmozdított elnök 2013 októberében szüntette meg. Akkor soroztak utoljára mintegy tizenegyezer fiatalt, a hadsereg létszáma pedig százhatvannyolc ezer volt. Az akkori haderőreform szerint a létszámot öt év alatt hetven ezerre kellett volna csökkenteni. (Forrás: MTI)
Európai Unióban
2014. V. 9. Az EU is bírálja Putyint a krími parádén való megjelenése miatt. Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint nem helyes az ilyen történelmi jelentőségű évfordulón, a második világháború több millió hősi halottjára való emlékezés napján a Krím jogellenes bekebelezésének tényét demonstrálni. (Forrás: MTI)
2014. V. 8. Van Rompuy, az Európai Uniós (EU) országok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács (ET) elnöke nyilatkozatban pusztán nyugtázta, hogy Putyin, orosz elnök jelét adta az ukrajnai válság enyhítésére irányuló hajlandóságának. Ezzel szemben "nyugtázta és üdvözölte" az ukrán kormány által elért haladást a genfi megállapodás megvalósítása terén, beleértve azokat az erőfeszítéseket, amelyek az ukrán társadalom valamennyi alkotórészének a bevonására irányulnak. Szerinte a politikai megoldáshoz "valódi nemzeti párbeszédre és az erőszakcselekmények, illetve provokációk beszüntetésére" van szükség Ukrajnában. Az uniós vezető az EU támogatásáról biztosította az EBESZ ukrajnai megfigyelői tevékenységét. Szót emellett arról, hogy az európai politikának jobban kellene tisztelnie a nemzeteket, csakúgy, mint a keresztény kultúrát. Orbán Viktor megerősítette azt az álláspontját, hogy a keresztény Európában a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapuló együttélési forma. Ma azt várjuk, hogy a Nyugat fogadja el: amit mi képviselünk, az Közép-Európa gondolata. Közép-Európa nem köztes Európa többé, hanem a kontinens okkal megbecsült régiója, amely az európai gazdasági növekedési motorja lesz. (Forrás: MTI)
2014. V. 7. Bár a NATO európai főparancsnoka hírszerzési adatokra hivatkozva azt jelezte, hogy az Ukrajna határán összevont orosz csapatok nem készülnek támadásra, az ukrajnai szakadárok és a kormányerők összecsapásai már így is valódi háborúval fenyegetnek. Egy ilyen konfliktus egész Európa békéjét és gazdaságát fenyegetné. A kérdésről a legmagasabb szinten valószínű, akkor tárgyalnak majd, amikor Putyin, orosz államfő egy hónap múlva, a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulójának franciaországi ünnepségein találkozik a nyugati szövetséges hatalmak vezetőivel. (Forrás: MTI)
További földrészekről
Afrikában
Közép-Afrikai Köztársaság
2014. V. 6. Lázadókkal csaptak össze francia katonák a Közép-afrikai Köztársaságban. Banguitól négyszázötven kilométerre délnyugatra egy nagyjából negyvenfős csoport rájuk támadt. A háromórás harcban Csádból érkezett francia vadászgépek is részt vettek. Az egykori francia gyarmaton véres összetűzések törtek ki a muzulmán szervezet zsarnokoskodó fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között, miután tavaly muszlim lázadók megdöntötték a keresztény Boizizé államfő hatalmát. A vérontás megállítása végett Franciaország és az Afrikai Unió - az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával - 2014. decemberében katonai erővel lépett közbe. Párizs eddig ezerhatszáz fegyverest küldött a mintegy ötezer négyszáz afrikai békefenntartó mellé. (Forrás: MTI)
Nigéria
2014. V. 9. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet "hiteles forrásokra" hivatkozva közleményében megerősítette, hogy a nigériai hadsereg Maiduguri tartományi fővárosban található katonai főhadiszállását április 14-én helyi idő szerint este hét óra körül - majdnem négy órával az akció előtt - értesítették arról, hogy az iszlamista szélsőségesek támadást terveznek a leányiskola ellen. A katonaság azonban nem tudta felállítani a szükséges csapatot a támadás megakadályozására, a hadsereg elégtelen forrásai és a jobb felszereléssel rendelkező iszlamistáktól való félelem miatt. A Boko Haram szervezet továbbra is támadásokat hajt végre Nigéria északi részén. Helyi források megerősítették, hogy a szélsőségesek május 8-án este felrobbantottak egy hidat a kameruni határ közelében fekvő Gamboru Ngala faluban, és a támadásban harmincan vesztették életüket. (Forrás: MTI)
Ázsiában
Izrael
2014. V. 9. Politikai hátteret vél felfedezni az ellene elkövetett merényletben Kernesz, harkivi polgármester, akit már egy rehabilitációs központban kezelnek Izraelben - írta az Ukrainszkaja Pravda. Négy napja ébresztették fel a mély-altatásból egy haifai katonai kórházban. Április 28-án követtek el ellene merényletet: mesterlövész-fegyverrel hátba lőtték Harkiv egy erdős külterületén. Hangoztatta, hogy Harkiv a kelet-ukrajnai terület Oroszországgal határos városa. Ő ukránpárti politikus, nem támogatja, hogy Harkiv Oroszország része legyen. Azt szeretné, ha a város ukrán maradna - mondta. Kiemelte: négy napja már jobban van, de az ukrán nyomozók nem próbáltak meg vele kapcsolatba lépni, szerinte egyelőre dilettáns módon folyik a nyomozás. (Forrás: MTI)
Kína
2014. V. 9. Peking azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy a Dél-kínai-tenger vitatott területeket érintő konfliktusokban megnyilatkozásaival csak lovat ad Kína ellenlábasai, Vietnam és a Fülöp-szigetek alá. Az 1974 óta Kína ellenőrzése alatt álló Paracel-szigetek szomszédságában, a vietnami partoktól alig több mint százkilencven kilométerre amiatt ütköztek egymással vietnami és kínai hajók, legénységük azért néz farkasszemet egymással napok óta, mert a Cnooc kínai olajipari óriásvállalat tengeri olajfúró platformot kívánt üzembe helyezni a mindkét fél által magáénak tartott területen. A kínai szóvivő Hanoit a kínai vállalat akadályozásának beszüntetésére szólította fel, Manilának pedig azt üzente, hogy azonnal és feltétel nélkül engedje el a halászokat, akiket kínai vizekre behatolva ejtettek fogságba. (Forrás: MTI)
2014. V. 5. Kínai bankok nagy hasznot húzhatnak a nyugati országok Oroszországgal szemben bevezetett szankcióiból, az oroszok ugyanis Kína felé fordulhatnak a büntetőintézkedésekre válaszul és ők szívesen várják az orosz üzletemberek megkeresését - írja a South China Morning Post hongkongi napilap. Irán esetét idézi: a nukleáris atomfejlesztési programja miatt a Nyugat által szankciókkal sújtott ázsiai ország Kínával való partnerségén erősített. Az amerikai MasterCard és a Visa négy orosz bankban fagyasztotta be szolgáltatásait. A múlt hét elején az Egyesült Államok tizenhét vállalatra és hét, Putyin orosz elnök közvetlen környezetébe tartozó kormányzati tisztségviselőkre vetett ki szankciókat, az EU pedig tíz orosz állampolgárral és öt ukrajnai szeparatista vezetővel járt el hasonlóképp. Putyin május végén személyesen is Kínába látogat, és útja alatt gazdasági kérdésekről is tárgyalni fog a kelet-ázsiai ország vezetőivel. A delegációval a második legbefolyásosabb oroszként emlegetett, az Egyesült Államok által április végén feketelistára tett Szecsin, a Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke, az orosz Elnöki Adminisztráció helyettes vezetője is Pekingbe tart majd, és a hivatalos program szerint pénzügyi témákról egyeztet kínai partnereivel. (Forrás: MTI)
Észak-Amerikában
Egyesült Államok
2014. V. 9. Az orosz gazdaság valószínűleg recesszióba süllyed az ukrajnai válság következményei miatt idén - jósolta előrejelzésében a Moody's Investors Service. A hitelminősítő alapeseti forgatókönyve szerint az orosz hazai össztermék (GDP) az idén egy százalékkal csökken, és jövőre is csak két százalékkal nő, de ennek sem az Európai Uniós (EU) gazdaságokra, sem az egyes EU-s tagállamok szuverén adósprofiljára nem lesz hatása. A Moody's két negatív forgatókönyvet is kidolgozott. Az első negatív forgatókönyv alapján az orosz GDP az idén négy, 2015-ben további egy százalékkal csökkenne. Az öt százalékos halmozott visszaesés mértéke elérné a 2009-es teljesítményzuhanás kétharmadát; abban az évben az orosz gazdaságot különös mértékben sújtotta, hogy a globális nyersolajár százötven dollár/hordó körüli szintekről néhány hónap alatt ötven dollárra esett. E forgatókönyv alapján a Moody's számításai szerint húsz százalékkal zuhanna az EU gazdaságaiba Oroszországból áramló működőtőke-befektetések értéke, ugyanannyival, mint a 2009-es recesszió idején. A cég kiemeli, hogy az orosz működőtőke-beáramlás éves értéke az EU összesített hazai össztermékének mindössze 0,04 százaléka. A súlyosabb következményekkel számoló negatív forgatókönyv az előzőt azzal egészíti ki, hogy tizenkét hónapra leáll az EU-ba irányuló, Ukrajnán keresztül szállított orosz földgázexport, és Európának alternatív, drágább beszerzési források után kell néznie. Az európai földgázárak azonnal tizenöt százalékkal emelkednek a jelenlegi árszinthez képest, az orosz szállítási sokk kezdete után egy évvel már ötven százalékkal lenne drágább az EU által beszerzett földgáz, mint most. Ebben része lenne az Ázsiában vásárolt cseppfolyósított földgáz pótlólagos költségeinek. Ez azt jelentené, hogy jövőre az EU-s gazdaság átlagos növekedése a Moody's jelenlegi előrejelzésében szereplő 1,8 százalék helyett 1,1 százalék lenne. Az EU-s növekedés e forgatókönyv alapján is folytatódna és gyorsulna, csak lassabb ütemben. A Fitch Ratings minapi elemzése szerint ugyanakkor Európában is súlyos problémát okozna az orosz földgázszállítások esetleges kiesése. Európa tavaly összesen ötszázharminchárom milliárd köbméter földgázt használt fel, és ennek több mint a negyedét Oroszországból szerezte be. A Fitch számításai szerint az orosz földgázszállítások aránya a teljes európai fogyasztáson belül a 2010-ben mért tizenkilenc százalékról 2013-ig huszonhét százalékra növekedett. A cég szerint az északi-tengeri kitermelés növelésével Európa rövid távon hozzájuthat több gázhoz, de ez is csak a töredéke lenne a szankciók vagy az orosz ellenlépések miatt esetleg teljesen kieső orosz földgáznak. A Fitch Ratings számításai szerint Nagy-Britannia, Norvégia és Hollandia tíz-húsz milliárd köbméterrel tudná növelni északi-tengeri mezőinek éves hozamát, de ez is csak hét-tizennégy százaléka lenne az EU-ba irányuló tavalyi teljes orosz földgázexportnak. Szintén csekély mennyiség lenne remélhető a cseppfolyósított földgáz (LNG) importjából, mivel Európa földgázigénye a világ teljes LNG-termelésének negyvennégy százalékával egyenlő, ráadásul a világszerte előállított cseppfolyósított földgáz zöme le van kötve hosszú távú szállítási szerződésekkel. (Forrás: MTI)
2014. V. 8. A Franklin Templeton Investments amerikai befektetési alap folyamatosan növeli az ukrán államadósság felvásárlását; 7,6 milliárd euro-nyi ukrán államadósságot tartott a kezében április végén, jelenleg mintegy negyvenhárom százalékát birtokolja. A legutóbbi pénzügyi válság idején a Franklin Templeton hat milliárd dollárért felvásárolta Írország állampapírjainak csaknem tíz százalékát, és ezzel stabilizálta az ország pénzügyi piacát, ami végeredményben nyereséget hozott az amerikai befektetőnek. A Napi Gazdaság január végén közölt információi szerint a magyar költségvetés adósságának 12,2 százaléka felett rendelkezett 2014. december végén a Templeton. Délkelet-Ukrajna nem támogatta az Ukrajnától való elszakadás eszméjét, ami valósággal sokkolta Putyint - vélekedett Illarionov közgazdász, az orosz elnök volt gazdaságpolitikai tanácsadója, jelenleg a washingtoni, konzervatív Cato Intézet munkatársa a gordonua.com ukrán portálnak adott interjúban. A gyúlanyag az ukrajnai szakadárok képében elégtelennek bizonyult - mondta. Szerinte az ukrán Biztonsági Szolgálat által lehallgatott beszélgetések a szeparatisták és oroszországi koordinátoraik között az egyik jele annak, hogy a kaland a végéhez közeledik. Putyinnak nem marad más hátra, mint a diplomácia, miközben folytatni fogja az ukrajnai helyzet destabilizálását. Igyekszik bevonni a tárgyalásokba ukrajnai "ügynökségét". Követelni fogja, hogy Ukrajna ne legyen az EU és a NATO tagja, és hogy adjanak garanciát tömbön kívüli státusára. Folytatódni fog a kísérlet annak a forgatókönyvnek a megvalósítására, hogy Ukrajnát kívülről irányítani tudja. Illarionov szerint a kelet-ukrajnai szeparatistáktól már nem függ semmi sem, megkísérelhetik megmenteni őket diplomáciai úton. Szerinte a Krím félsziget lakosainak többsége ellenezte a megszállást. "A krími történet azt bizonyítja, hogy az ukrán vezetés óriási hibát követett el, amikor harc nélkül átengedte a félszigetet az agresszornak, és kiszolgáltatott mintegy két millió, Ukrajnához lojális embert egy féltotalitárius bűnöző diktatúrának" - szögezte le Putyin volt tanácsadója. Ukrajna nyugati régióiban kilencvenhárom, keleten pedig hetven százalék foglalt állást az ország egysége mellett - derült ki a washingtoni központú Pew kutatóközpont közvélemény-kutatásának nyilvánosságra hozott eredményeiből. A Krím Oroszországhoz való csatolását követően csaknem ezerhétszáz főt kérdeztek meg. A Pew megállapította, hogy az ukrán és az orosz nemzetiségűek alapvetően jó véleménnyel vannak egymásról, ugyanakkor a hivatalos nyelvhasználat és az ukrán kormány megítélésében az egyes régió lakosai között jelentős különbségeket lehetett kimutatni. Nyugaton hatvan százalék volt elégedett, keleten viszont hatvanhét százalék volt elégedetlen a kormánnyal. Egy másik, ezer orosz felnőtt megkérdezésével készült közvélemény-kutatás eredményeként a Pew megállapította: az oroszok közel kétharmadának meggyőződése, hogy a környező államok egyes területei Oroszországot illetik meg. A megkérdezettek ötvenöt százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy "igazi csapás, hogy a Szovjetunió már nincs többé". (Forrás: MTI)
2014. V. 1. NATO-főtitkárhelyettes: a szövetség inkább ellenségként semmint partnerként kezd Oroszországra tekinteni. "Az oroszok világosan ellenségnek nyilvánították a NATO-t, ezért el kell kezdenünk úgy tekinteni Oroszországra, mint amelyik nem partnerünk többé, hanem amelyik inkább ellenségünk, mint partnerünk" - mondta Washingtonban Vershbow, amerikai NATO-tisztségviselő, az észak-atlanti szövetség főtitkárhelyettese. "Közép-Európával kapcsolatban nyilvánvaló, hogy két eltérő elképzeléssel rendelkezünk arról, hogy milyen legyen az európai biztonság. Mi továbbra is megvédenénk Oroszország szomszédainak szuverenitását és választási szabadságát, Oroszország pedig nyilvánvalóan megpróbálja helyreállítani hegemóniáját, és az orosz világ védelmének látszata alatt megpróbálja korlátozni szuverenitásukat" - hangoztatta. Újságíróknak elmondta: a szövetség olyan új védelmi lépéseket mérlegel, amelyek célja az, hogy elrettentsék Oroszországot a vele határos NATO-tagállamok elleni támadástól, beleértve a balti országokat, amelyek a Szovjetunió részét képezték. A lehetséges intézkedések között megemlítette, hogy állandó vagy rotációs alapon, jelentősebb számban vezényeljenek szövetséges harci erőket Európa keleti részébe. Rámutatott, hogy a szövetség tagjainak le kell rövidíteniük a katonai reagáláshoz szükséges időt. Szerinte Moszkva az ukrajnai beavatkozásával megsértette az 1997-ben vállalt kötelezettségeit, ezért a NATO-nak is jogában áll eltekinteni a saját fogadalmától és jelentős létszámú harci egységeket állomásoztatnia Lengyelországban és más kelet-európai államokban. Vershbow szerint a NATO ezekkel a védelmi lépésekkel egyelőre nem sértené meg a NATO által 1997-ben, az Oroszországgal való új kapcsolatrendszer kiépítésekor tett fogadalmát. A szövetség akkor, a keleti bővítés által felbőszített Moszkva megnyugtatására bejelentette, hogy az új tagállamok területén nem állomásoztat majd nukleáris fegyvereket és jelentős létszámú harci erőket. Oroszország arra tett ígéretet, hogy tiszteletben tartja a többi állam területi épségét. A NATO áprilisban felfüggesztett minden "gyakorlati civil és katonai együttműködést" Moszkvával. (Forrás: MTI)
Kanada
2014. V. 6. Putyin elnök el tudja érni céljait Kelet-Ukrajnában úgy is, hogy erőinek soha nem kell átlépniük a határt - jelentette ki Breedlove tábornok, a NATO katonai főparancsnoka Kanadában, egy ottawai védelmi konferencián. Moszkvának így is megvannak a képességei arra, hogy növelje Ukrajna instabilitását - tette hozzá. Elmondta, biztos abban, hogy különleges orosz egységek már tartózkodnak Ukrajnában. Úgy vélte, az orosz vezetés eszközei közé tartozik az ukrán kormány szavahihetőségének megtépázása, zavargások segítése, illetve megteremteni a hátteret egy olyan szeparatista mozgalom tartós tevékenységéhez, amely biztosítani képes, hogy Oroszország elegendő befolyással rendelkezzen Kelet-Ukrajnában. A NATO-nak meg kell fontolnia azt a lehetőséget, hogy tartósan csapatokat állomásoztasson egyes kelet-európai országokban - vélte Breedlove tábornok, a szövetség Kanadában tartózkodó katonai főparancsnoka. A tagországok állam- és kormányfői szeptemberben csúcsértekezleten találkoznak Walesben, de ezt megelőzően már a védelmi és külügyminiszterek is eszmét cserélnek arról, hogy megfelelő-e a NATO jelenléte Európában - jelezte. A NATO az ukrán határ menti orosz csapaterősítést követően megerősítette jelenlétét a balti országokban, Lengyelországban és Romániában, de ezek az intézkedések a tervek szerint csak év végéig maradnak érvényben. (Forrás: MTI)
Globalizáció
2014. V. 5. Újra gyermekbénulás-járvány fenyeget. Már a világ legalább tíz országában megjelent a gyermekbénulás vírusa, a kórt fertőzöttek vitték Pakisztánból Afganisztánba, Szíriából Irakba és Kamerunból Egyenlítői-Guineába. A betegség ismét komoly veszélyt jelent és nemzetközi összefogást tesz szükségessé az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. A szervezet célja, hogy 2018-ig az egész világon kiirtsa a gyermekbénulást. A fertőzés által érintett országok között szerepel Izrael, Etiópia, Nigéria és Szomália is. A világszervezet illetékesei aggódnak, hogy a kór újra felütheti a fejét belső viszály sújtotta országokban (Forrás: MTI)
.