.
Magyarország
2014. április 29. Orbán Viktor miniszterelnök levele Dávid Katalin művészettörténésznek a német megszállás tervezett emlékműve tárgyában
Mélyen tisztelt Dávid Katalin professzor asszony! A magyar politikára oly jellemző homályos dramaturgia folyományaként kézbe vehettem egy írást, amely a „Feljegyzés" címet és egyben műfaji meghatározást viseli. Az írást Ön jegyzi. Abból a feltételezésből kiindulva szeretnék köszönetet mondani, hogy a feljegyzés az én számomra is készült. Köszönöm, hogy az ügyet és az ügy gazdáját (kormány) is méltónak találta arra, hogy toll után nyúljon. Ez manapság rendhagyó, ugyanis a szellem emberei inkább a közélet általános megvetésének tónusát és a felülállás magatartását követik. Az Ön nagyvonalú gesztusa reflexiók hosszú sorát váltotta ki belőlem. Úgy érzem az Ön írása az első, amely elkerüli a sajnos lassacskán elkerülhetetlen, olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját. Felvethető, miért nem a kultuszügyekért felelős miniszter ragad tollat, ám a német megszállás áldozatainak emlékművéről szóló döntés - amely az Ön levelének tárgya - a kormányé volt, magam is támogattam. Ráadásul megtisztelő, hogy írhatok Önnek, s végre itt a méltó alkalom, ahol elmondhatom, amit erről a bonyolult történeti, erkölcsi, politikai szövevényről gondolok. Ikonográfiai megjegyzésekre nem futja a bátorságomból, s ezen még a kétszeri kétharmad sem segít. Merészségem mindössze arra a politikai természetű megjegyzésre korlátozódik, amely a bennünket megszálló katonai gépezet identitását illeti. Ám ez rögtön egy sarkalatos kérdés közepébe ránt bennünket, kik is voltak a megszállók: a nácik vagy a németek? Felfogásom szerint - amely, elismerem, elsődlegesen államjogi - bizony a németek, akik akkor éppen a náci államberendezkedés rendje szerint élték az életüket. A kettő közötti különbségtétel, s az implikációk számbavétele is inkább a német népre tartozik, s kevésbé a német nemzeti erényeket egyébként elismerő, s a mások hibái iránt általában megértő és lovagias magyar ítészekre. Talán ez érthetővé teszi, miért nem éreztük aggályosnak a birodalmi sas megjelenítését. Ami az emlékmű szellemiségét illeti, talán nem indokolatlan felidézni az angyal szerepeltetése melletti érveket. Feltűnő, hogy milyen gyorsan nyert teret az angyal Magyarországgal történő azonosítása. Ezt kortünetnek látom. Egy olyan kor tünetének, amelyben a politikai-harci értelmezések vonzóbbak, mint a szellemi-lelki természetűek. Magam például az ártatlan áldozatokat látom az angyalban, s nem valamiféle ártatlan államot. Ártatlan állam vagy ország ugyanis természeti és fogalmi képtelenségnek tűnik, ideértve a sajátunkat is. Az államokra nézve ugyanis nem az ártatlan és a bűnös, inkább a közjogi és nemzetközi jogi felelősség dimenziói érvényesek. Ártatlan áldozatok százezreinek emléket állítani nemcsak helyes dolog, de erkölcsi természetű kötelesség is. Hallottam olyan érveket is, amely az áldozatok más jelképrendszerben történő megjelenítését pártfogolták, kevesebb értelmezési vitát remélve. A művész angyal melletti döntését értékesnek tartom, mert megadja a pusztító gonosz ábrázolásának azt a többletét, amelyet más megoldások nem tudnak nyújtani. A keresztényellenességre gondolok. A korabeli megszálló német birodalom félresöpörte a kétezer éves európai keresztény erényeket, politikával és hatalommal szembeni keresztény elvárásokat és tanításokat, s ezért az áldozatok - legyenek óhitűek, keresztények vagy hitetlenek - egy keresztényellenes szellemi irányzatot megtestesítő diktatúra áldozatai lettek. Ezt a komplikált történeti, szellemi struktúrát egy áldozati szoborkompozícióban megragadni igazi alkotói bravúrnak érzem. Adódik a kérdés, hiányosság vagy erény, ha egy műalkotás ilyen széles teret enged a befogadói értelmezésnek. Nem tudom, mi a filozófiai vagy művészettörténeti szempontból korrekt válasz. De azt tudom, hogy a didaktikus történelmi alkotások, melyek általánosak voltak fiatalkoromban, rám inkább lehangoló benyomást tesznek. Összefoglalva csak azt szerettem volna megírni Önnek, hogy ez a műalkotás erkölcsi szempontból, gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontos és makulátlan. Bár az áldozatok előtt tisztelgő emlékműnek nem tárgya, a kibontakozott vita közepette aligha kerülhető meg, hogy a német megszállás és a magyar felelősség összefüggéseiről is írjak. A német katonai megszállás tény. Magyarország közvetlen német irányítás alá kényszerítése is tény. Így aligha vitatható, hogy mindazért, ami 1944. március 19-e után Magyarországon történt, Németország felelősséget visel. Pontosan úgy, ahogyan ezt a tényt német bírósági döntések rögzítik, és ahogyan ezt a mi Alaptörvényünk is megállapítja. Mindazonáltal fel kell vetnünk a korabeli magyar politikai és állami vezetés felelősségének kérdését is. De terhelheti-e egyáltalán, s ha igen, miféle felelősség egy megszállt ország vezetőit? Véleményem szerint terhelheti. Úgy látom, itt a kollaborálás vádja és felelőssége megáll. A magyar politikai vezetők - legyen erre bármilyen indokuk és magyarázatuk - az ország megszállóival szemben nem kezdeményeztek ellenállást, nem indítottak honvédő és honmentő akciókat, nem tettek kísérletet arra, hogy megvédjék a honpolgárok szabadságát és vagyonát, sőt még egy emigráns kormány felállítására sem futotta az erejükből. Ezért a kollaborálás felelősségét viselniük kell a földi és az isteni ítélőszék előtt is. Mindezt nem menti az a közismert tény sem, hogy Európában ez idő tájt a kollaborálók tábora fájdalmasan széles és színes volt. S így végül megérkeztünk a legfogósabb kérdéshez is: mit kezdjünk mármost ezzel az egésszel, mit kezdjünk az együttélés kérdésével. S mit kezdjen különösen a mi nemzedékünk, amely később született, politikájában pedig elkötelezett a keresztény értékek, a nemzeti önérzet és a helyes önismereten alapuló nemzeti büszkeség mellett. Úgy látom, hogy amit mi, magyarok megtehettünk, megtettük. Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan. Jóvátételt adtunk, habár tudjuk, ami történt, jóvátehetetlen. Ugyanakkor olyan felelősséget nem vállalhatunk, amely nem illet bennünket. Ezért azt is egyenesen ki kell mondanunk, hogy német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok, és nincsenek százezerszám elveszett életek sem. Ezek belátása nélkül nehezen képzelhető el őszinte és bizalomra épülő együttélés a jövőben. Márpedig a mi nemzedékünk azért lett a radikális antikommunista politika híve, mert elege lett az őszintétlen és bizalmatlanságra épített életből. Köszönöm, hogy mindezt megírhattam Önnek. Budapest, 2014. április 29. Nagyrabecsüléssel: Orbán Viktor miniszterelnök
Post Scriptum; Ezt a levelet elküldtem Hegedűs Zsuzsa, Keserű Katalin és Erdélyi Zsuzsanna asszonyoknak is. Bár az Önnek írt levelem személyes, de nem magántermészetű. Belátása szerint mások tudomására is hozhatja (Forrás: Origo): http://tinyurl.com/qj2yd7u
2014. IV. 26. Állva meghalni - Budapest ostroma és a kitörés - 26:59 perces film - (Forrás: Duna / Youtube): http://tinyurl.com/lbj9fda
2014. március 1. - április 19. Fölszállott a páva + Az énekesek; A zenészek; A táncosok; A táncegyüttesek; A zsűri - nyolc video -(Forrás: MediaKlikk): http://tinyurl.com/oo25v2a
2014. IV. 15. Kereszthegy hősei a Görgényi-havasokban - film készült Erdélyben és Magyarországon
A második világégés óta azonban több ennél. Hősi emlékműként tiszteli a környék népe. Nemcsak azért, mert itt vesztek el apák és fiúk a túlerő csapásai alatt. Hanem azért is, mert mindenki tudta, hogy ezeknek a harcoknak és hősöknek az emlékére nem állított senki emlékművet. Hét évtized múltán végre egy film is készült, amelyik felidézi a hősök emlékét. (Forrás: Honvédelem): http://tinyurl.com/pkmhn98
2014. IV. 15. Azonosították: a csaknem 3,80 m mélységben föllelt, vörös márvány szarkofágban talált csontmaradványok Asztrikéi. Szent István király megbízásából II. Szilveszter pápától áldást és Szent Koronát kért. Később ő lett Kalocsa első érseke. Asztrik érsek sírja, a felújított Főszékesegyházban, látható lesz a templom megnyitása után. (Forrás: KaloHírek): http://tinyurl.com/mu2xnl
2014. április Szavazattérkép - 2014-es országgyűlési választáson az egyéni jelöltekre és országos listákra adott szavazatok száma. A térkép nagyításával a szavazókörök szintjéig látható, hol hányan kikre adták voksukat. (Forrás: Választás): http://tinyurl.com/lr2ekht
2014. I. 2. Tájékoztató a Mikes Kelemen programról (Forrás: Nemzeti Regiszter): http://tinyurl.com/lyt7tet
Erdély (Európai Unióról)
2014. III. 3. Baloldali támadás a szuverenitás ellen, avagy a nemzeti kisebbségeket védő jelentés? 2014. február 27-én az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)). A dokumentum Michel, belga liberális-párti politikus azonos című jelentése alapján készült. A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése: Az állásfoglalás elsődlegesen nem a nemzeti kisebbségek jogainak megoldására született, azok csak sok más kérdés mellett szerepelnek a dokumentumban. Az erre való legtöbb hivatkozás a jelentés harmadik részének Egyenlőség című fejezetében található, azon belül is kiemelten a 47., a 48., 56-58., valamint a 61. cikkek foglalkoznak a kérdéssel. A jelentés megállapítja, hogy a tagállamoknak foglalkozniuk kell az egyenlőség kérdésével, valamint „fokozniuk kell az egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűség védelme, a nemek közötti egyenlőség, a gyermekek jogai, az idősek jogai, a fogyatékos személyek, a leszbikusok, homoszexuálisok, biszexuálisok és transzneműek ('LMBT'-személyek) és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogai terén tett fellépéseiket” (47. cikk). Ebből két következtetés vonható le. Egyrészt, a tervezet egy kategóriába sorolja a különböző csoportokat, másrészt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, nem pedig közösségek jogairól beszél. Emellett fontosnak tartja a megkülönböztetés elleni küzdelmet, felszólítja a tagállamokat, hogy építsék be a megfelelő uniós normákat nemzeti jogrendjükbe, és kihangsúlyozza, hogy „a nyelvi alapon történő megkülönböztetés” egyik formája a megkülönböztetésnek, tehát azzal is foglalkozni kell (48. cikk). Továbbá megállapítja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek „az egyéb kisebbségi csoportoktól eltérő, sajátos igényekkel bírnak, a közpolitikáknak célzottabbnak kell lenniük, valamint magának az Európai Uniónak megfelelőbb formában kell foglalkoznia ezekkel az igényekkel” (56. cikk). Más szóval, megerősíti azt a fajta elkülönítést, amelyet a nemzeti kisebbségi szervezetek hangsúlyoznak, és sajátos megoldások keresését szorgalmazza. Ugyanakkor elismeri, hogy nem létezhet egységes megoldás a kisebbségi helyzet kezelésére, azonban szükségesnek látja bizonyos minimális célkitűzések kidolgozását (57. cikk). Ezt azonban a meglévő nemzetközi jogi dokumentumok, kiemelten az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezmény alapján képzeli el. Fontos javaslata a jelentésnek: egy átfogó, a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók védelmére létrehozott rendszer kidolgozásának a szükségessége. E rendszer nemcsak a tagállamok által alkalmazott kettős mérce elkerülésére, hanem „működőképes nyomon követési mechanizmusok” bevezetésére is alkalmas lenne. A román Alkotmány szempontjából fontos újdonságot hoz az 58. pont is, hiszen annak megállapítása, hogy a „közigazgatási, politikai, gazdasági, szociális, kulturális és más téren végrehajtott pozitív intézkedések nem minősülnek megkülönböztetésnek” némiképp ellentmond a román alkotmány 6 cikke (2) bekezdésének, illetve annak nemkorlátozó értelmezését támogatja. A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos utolsó javaslat az idegengyűlölet, a fajgyűlölet és a cigánygyűlölet kérdéseinek nemzeti tantervekbe való bevezetésére vonatkozik, mely segítségével a diákok már fiatal korból párbeszédet folyathatnak a megkülönböztetés káros voltáról (61. cikk). Összegzés: 1. Elmondható, hogy a fent bemutatott állásfoglalás elsősorban nem a kisebbségi kérdés megoldásáról, hanem az Európai Bizottság és Parlament államok fölötti kontrolljának növeléséről, és egy egységes, az EUSZ 2. cikkében rögzített alapjogok betartását megcélzó uniós mechanizmus kidolgozásáról szól. Más szóval egy olyan szabályrendszer kidolgozását alapozná meg, amelyik lehetőséget nyújtana az Európai Bizottság számára, hogy közelebbről monitorizálja a tagállamok intézkedéseit, egyben konkrét eszközöket adva a kezébe kihágások kezelésére. Tehát az alapvető szabadságjogok megítélésében ténylegesen növelné az Európai Bizottság és Parlament hatáskörét, és ez csökkentené a tagállamok mozgásterét. Ugyanakkor nem kérdéses, hogy a jelentés aktuális és jól időzített, hiszen az európai szerződések felülvizsgálata a válság tapasztalatai alapján napirenden van. ... (Forrás: Mensura Transylvanica): http://tinyurl.com/kjoloac
Kárpátalja
2014. április 9 - 16. Ön szerint mit eredményezne Ukrajna Európai Uniós társulása? Európai életszínvonalat, beruházásokat, új munkahelyeket; Olcsóbb, bővebb és jobb minőségű árukínálatot; Az én életemben semmi sem változna; Drágulást, szegénységet, munkanélküliséget, elvándorlást; Az ország gyarmatosítását, szétesését. (17%; 5%; 9%; 46%; 24%). Forrás: Kárpáti Igaz Szó ): http://tinyurl.com/nsq5ar5
Europe
Great Britain
28 Apr 2014 A candidate in the European elections has been arrested after making a speech quoting from a book by Churchill about Islam. Weston, chairman of the far right Liberty GB party, was making the speech on the steps of Winchester Guildhall, Hampshire, when a member of the public complained to police and he was arrested. He had been reading from Churchill's book The River War, written in 1899 while he was a British army officer in Sudan. (Source: TheTelegraph): http://tinyurl.com/knzyqjn
Moldova
Apr 23, 2014 Moldova’s fault lines are visible everywhere and are rendered more volatile by the country’s weak sense of national identity. Moldova was among the last Soviet republics to declare independence, doing so only in August 1991 following Kiev’s lead. Now Moldova’s future seems again to be linked to Ukraine. In June, Chisinau will sign an European Union (EU) Association Agreement and a Deep and Comprehensive Free Trade Agreement. The other side is advocating in favor of Eurasian integration and the Customs Union, which is officially the project pursued by the Russian Federation for many countries in the Russian neighborhood. Minister for Foreign Affairs and European Integration Gherman admits that only “almost fifty percent” of Moldovans support the pro-EU course. Transdniestria regularly asks for recognition or annexation by Russia. Most recently, its de facto parliament filed such a request with Moscow on April 16. In the semi-autonomous region of Gagauzia in the country's south, between Ukraine's Odessa region and Moldova's breakaway Transdniestria province solid majorities favor of joining Russia's Customs Union. In February, Gagauzia voted — in a referendum that Chisinau rejected — overwhelmingly in favor of closer ties with Russia. More than ninety-seven percent voted against EU integration. It has become fashionable to talk about referendums. But the big test will come at the end of November, when Moldovans go to the polls to elect a new Parliament. (Source: The Atlantic): http://tinyurl.com/n8mpavb
April 22, 2014 The Pentagon is sending about six hundred troops to Eastern Europe in response to Russia's incursion into Ukraine. The first contingent of one hundred and fifty soldiers from the Army's 173rd Airborne Brigade, based in Italy, will arrive in Poland on April 23 to conduct infantry exercises. Another four hundred and fifty soldiers will be deployed to Estonia, Latvia and Lithuania for similar duty. The token presence of U.S. troops in Poland, a NATO ally bordering Ukraine, and the Baltic nations, also NATO allies, could not repel a Russian invasion or eject them from Ukraine. Russia has massed about forty thousand troops on Ukraine's eastern border. There are about sixty-seven thousand U.S. troops in Europe and twelve thousand civilians, according to U.S. European Command. The Cold War peak was four hundred thousand troops, in 1955 and it dropped to about one hundred thousand several years ago. (Source: USA Today)
Ukraine
(April 26, 2014) Ukraine crisis in maps: a visual guide to the continuing conflict over Crimea and the country's east. April 25, 2014 Ukraine threatens to blockade eastern city. Militants have been reported in at least a dozen cities in eastern Ukraine. The interim Ukrainian government threatened to blockade Slovyansk, which pro-Russian rebels have held since the beginning of April. In Luhansk, armed men have occupied public buildings for weeks. In Kramatorsk, a Ukrainian military transport helicopter was set on fire on April 25, but the cause of the blaze was unclear. .. (Source: The New York Times): http://tinyurl.com/n2x4jok
April 24, 2014 Standoff in Ukraine. The allure of the West has helped shape Russian history since Peter the Great three centuries ago. Now it’s shattering even older bonds with its neighbor, Ukraine. A violent rebellion sparked by pro-European Ukrainians seeking a decisive break from the nation’s Soviet past has set in motion a chain of events that’s threatening to split the country and has provoked the tensest standoff between Russia and the West since the Cold War. The situation: The unrest began when Ukraine’s pro-Russian president Yanukovuch snubbed a free-trade pact with the European Union (EU) last November in favor of a deal deepening ties with Moscow. Yanukovych was ousted in February after street battles with riot police that left at least one hundred people dead. A furious Russian President Putin responded by declaring he had a duty to defend ethnic Russians in Ukraine. Pro-Russian forces seized control of Crimea, home to Russia’s Black Sea fleet, with Putin annexing the peninsula weeks after a disputed referendum. The move triggered sanctions from the U.S. and the EU, who pledged tougher measures if Moscow went further. While Putin said he had no designs on the rest of Ukraine, pro-Russian militants began seizing government buildings in the eastern Donetsk region, where many residents are Russian speakers. Kiev launched an offensive to regain control, put it on pause when an accord was reached in Geneva with Russia and the U.S. that called for the militants to retreat, then resumed it when the deal quickly collapsed. Russia warned of civil war. Meanwhile, Ukraine has sealed a preliminary bailout of as much as $18 billion from the International Monetary Fund to stave off financial collapse, scheduled presidential elections for May 25 and pledged greater regional autonomy. The background: Ukraine and Russia trace their roots to the ninth century, when a collection of tribes founded Kievan Rus around modern-day Kiev. Ukraine struggled to carve out a national identity, falling under Moscow’s sway through most of the Russian and Soviet empires. More recently the two neighbors have been bound together by energy: Ukrainian pipelines provide transit for Russian natural gas en route to European markets and Russia supplies half of its neighbor’s own gas needs. While the Soviet legacy still looms large, Ukraine is divided. The country of forty-five million is split between Russian-speaking regions in the east and the Ukrainian-speaking provinces of the west near the border with Poland, Slovakia and Hungary. The country’s trade reflects that fault line, with about a quarter of exports shipped to the EU and the same amount to Russia... (Source: Bloomberg): http://tinyurl.com/lkgyo4c
23 April 2014 Ukraine crisis timeline (23 April 2014 - 1991) /Source: BBC/: http://tinyurl.com/nxerlw7
19 April 2014 Vishedski, the Chief Rabbi of Donetsk has blasted leaflets distributed by masked men outside a synagogue in the Ukrainian city ordering Jewish people to register with pro-Russian authorities in eastern Ukraine on April 16. The fliers, which also demand a £30 registration fee, tell Jewish citizens: “ID and passport are required to register your Jewish religion, religious documents of family members, as well as documents establishing the rights to all real estate property that belongs to you, including vehicles.” It was not clear exactly who is behind the leaflets, which are written in Russian and bear Russia’s national symbol alongside the logo of the Donetsk People’s Republic. Pushilin, head of the self-proclaimed “people’s republic”, denied his group had any connection to the fliers. "Those documents are aimed to discredit our people’s republic. They are fakes” - he said. (Source: Express): http://tinyurl.com/m3n84mg
További földrészeken
Észak-Amerikában
Kanada
2014. IV. 17. Újra megnyílt a torontói Magyar Főkonzulátus.. Az intézményt még 2009-ben zárták be pénzügyi okok miatt. (Forrás: Kanada Világa): http://tinyurl.com/l8lv386
United States
04/23/2014 America’s power grid at the limit: the road to electrical blackouts. Environmental Protection Agency (EPA) policies, such as the Mercury and Air Toxics rule and the Section 316 Cooling Water Rule, are forcing the closure of many coal-fired plants, which provided thirty-nine percent of U.S. electricity last year. American Electric Power, a provider of about ten percent of the electricity to eastern states, will close almost one quarter of the firm’s coal-fired generating plants in the next fourteen months. Eighty-nine percent of the power scheduled for closure was needed to meet electricity demand in January. Not all of this capacity has replacement plans. In addition to shrinking reserve margin, electricity prices are becoming less stable. Natural gas-fired plants are replacing many of the closing coal-fired facilities. Gas powered twenty-nine percent of US electricity in 2013, up from eighteen percent a decade earlier. When natural gas is plentiful, its price is competitive with that of coal fuel. But natural gas is not stored on plant sites like coal. When electrical and heating demand spiked in January, gas was in short supply. Gas prices soared by a factor of twenty, from $5 per million BTU to over $100 per million BTU. Consumers were subsequently shocked by utility bills several times higher than in previous winters. On top of existing regulations, the EPA is pushing for carbon dioxide emissions standards for power plants, as part of the “fight” against human-caused climate change. If enacted, these new regulations will force coal-fired plants to either close or add expensive carbon capture and storage technology. This EPA crusade against global warming continues even though last winter was the coldest U.S. winter since 1911-1912. (Source: Daily Caller): http://tinyurl.com/kn6mhax
Globalization
April 2014 Antimicrobal resistance global report on surveillance. Antimicrobial resistance (AMR) is an increasingly serious threat to global public health. AMR develops when a microorganism (bacteria, fungus, virus or parasite) no longer responds to a drug to which it was originally sensitive. This means that standard treatments no longer work; infections are harder or impossible to control; the risk of the spread of infection to others is increased; illness and hospital stays are prolonged, with added economic and social costs; and the risk of death is greater — in some cases, twice that of patients who have infections caused by non-resistant bacteria. The problem is so serious that it threatens the achievements of modern medicine. A post-antibiotic era — in which common infections and minor injuries can kill — is a very real possibility for the 21st century. (Source: World Health Organization): http://tinyurl.com/oxtvcdl
04/24/2014 Fourteen senior financial services executives deaths around the world this year. Tuesday, April 22 in the morning French banker jumps to her death in Paris (after questioning her superiors ?) There have been thirteen senior financial services executives deaths around the world this year... (Source: ZeroHedge): http://tinyurl.com/lhacw9t
April 23, 2014 The 2014 Time 100 most influental people in the world (Sorurce: Time): http://tinyurl.com/ka4bby9
16 Apr 2014 We will have more planes in the air, more ships on the water, and more readiness on the land. Doorstep statement by NATO Secretary General Rasmussen following the meeting of the North Atlantic Council (Source: NATO): http://tinyurl.com/pm2lzdn
10 April 2014 Imagery reveals destabilizing Russian forces near Ukraine border. A package of satellite imagery on 10 April 2014 shows details of the location and type of Russian units NATO has observed along the border with Ukraine. The Russian military has approximately thirty-five thousand - forty thousand troops in the vicinity of the Ukrainian border. "The Russians have an array of capabilities including aircraft, helicopters, special forces, tanks, artillery, infantry fighting vehicles… and these could move in a matter of hours” - said Brig. Deakin. "These forces have a destabilizing effect and present serious implications for the security and stability of the region” - he added. (Source: Allied Command Operations NATO): http://tinyurl.com/o5uzgwv
Space
April 2014 Dangerous space incidents. Seventy-five percent of global space funding is by the United States. It would be more affected by an unstable or insecure space commons than any other country. The United States has a strong interest in promoting responsible behavior in space or at least preventing space activities that have the potential to become a source of international instability or potential conflict, in space or on the ground. But no established "rules of the road," comparable to the UN Convention on the Law of the Sea, exist to regulate space operations. Currently, there are no legal or internationally accepted means for removing existing space debris. The United States and China have no pre–space-launch notification arrangements, similar to the U.S.-Russia agreement on notifications of intercontinental ballistic missile (ICBM) and submarine-launched ballistic missile (SLBM) launches. Recommendations, conclusion... (Source: Council of Foreign Relations): http://tinyurl.com/ms5vquk
29 April, 2014 Deepening crisis in Ukraine, violence flares . As the situation on the ground descended further into chaos in Ukraine, the war of words between Moscow and the West continued, with Russia saying the United States was resorting to "Iron Curtain" policies with its new sanctions unveiled on April 28. US moves to restrict high-tech exports to Russia appeared to cause particular fury, with Russian Deputy Prime Minister Rogozin warning Washington was "exposing their astronauts on the ISS". The International Space Station is operated jointly by Russia, the United States, Europe, Japan and Canada. Astronauts and cosmonauts depend on Russian Soyuz rockets to ferry them between it and Earth, ever since NASA scrapped its space shuttles in 2011. A Russian deputy foreign minister, Ryabkov, said in an interview with online newspaper Gazeta.ru that the US curb on high-tech exports was a "blow". "This is a revival of a system created in 1949 when Western countries essentially lowered an 'Iron Curtain', cutting off supplies of high-tech goods to the Soviet Union (USSR) and other countries" - he said. Moscow also lashed out at the European Union (EU) for "doing Washington's bidding" as the bloc included General Gerasimov, chief of the general staff of the Russian armed forces and the country's deputy defence minister, on a list of fifteen Russians and Ukrainians targeted by an asset freeze and travel ban. And it vowed that Japan's decision to deny visas for twenty-three Russian nationals "will not be left without a response". The EU and Japanese blacklists are part of a G7 sanctions assault started by Washington on april 28 with measures announced against seven Russian officials and sewenteen companies close to Russian President Putin. (Source: Yahoo): http://tinyurl.com/lkhy9ka
April 25, 2014 Sun unleashes major solar flare (Video) An X1-class flare on Sun's western limb was recorded in multiple wavelengths by NASA's Solar Dynamics Observatory on April 25th at 0032 UT. (Source: Space): http://tinyurl.com/m945tfe
21 April 2014 A new technique to aim a high-energy laser beam into clouds to make it rain or trigger lightning. The researchers at the University of Central Florida’s College of Optics & Photonics and the University of Arizona developed a new technique to aim a high-energy laser beam into clouds to make it rain or trigger lightning. Water condensation and lightning activity in clouds are linked to large amounts of static charged particles. Stimulating particles with the right kind of laser holds the key to possibly one day summoning a shower when and where it is needed. A report on the project, 'Externally refueled optical filaments,' was recently published in Nature Photonics. The researchers found the key was to surround the laser beam with a second beam to act as an energy reservoir, sustaining the central beam to greater distances than previously possible. (Source: Daily Mail): http://tinyurl.com/m43ptc3
April 16, 2014 Night-shining noctilucent clouds, or NLCs, Earth's highest clouds eighty three km above our planet's polar regions are a valuable resource for studying a ripple effect: the long-distance connections in the atmosphere. "When northern stratospheric winds slow down, a ripple effect around the globe causes the southern mesosphere to become warmer and drier, leading to fewer NLCs. When northern winds pick up again, the southern mesosphere becomes colder and wetter, and the NLCs return." (Source: Science NASA): http://tinyurl.com/l8mntun
.