.
Európa
Albánia
2014. III. 11. Iszlamista harcosok toborzásáért őrizetbe vettek kedden Albániában hét muszlim vallású embert a hatóságok. A toborzással a szíriai kormányerők ellen harcolókat akarták segíteni. Mindannyiukat terrorcselekmény támogatásával vádolják. Albánia 3,2 milliós lakosságának mintegy kétharmada muszlim. (Forrás: MTI)
Ausztria
2014. III. 14. Kiadatási őrizetbe vették Bécsben Firtast. A bíróság százhuszonöt millió euro óvadékot állapított meg. Firtas tagja a Janukovics, megbuktatott ukrán elnök fémjelezte Régiók Párt parlamenti képviselőcsoportjának. Az utóbbi tizenöt évben Közép- és Kelet-Európában az egyik legjelentősebb befektető volt az energiaszektorban és a vegyiparban. Az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2009 tavaszáig a Firtas érdekeltségébe tartozó, ciprusi bejegyzésű Mabofi Holding száz százalékos tulajdona volt. 2014. III. 13. Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) jogsegélykérelme alapján őrizetbe vették az osztrák hatóságok Bécsben Firtast, Ukrajna egyik legvagyonosabb emberét, aki egyebek mellett a földgázüzletben érdekelt - közölte az FBI. Az amerikai hatóságok vesztegetéssel és bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsítják a negyvennyolc éves üzletembert. Ügyében 2006 óta nyomoznak az amerikai hatóságok. (Forrás: MTI)
Csehország
2014. III. 11. Zeman cseh államfő elutasítja, hogy az Egyesült Államok válaszul a Krím félsziget orosz megszállására Csehországban és Lengyelországban felépítse az amerikai rakétavédelmi ernyő európai pilléreit. Obama elnök kormánya 2009-ben feladta ezeket a terveket. McCain amerikai szenátor azonban március 10-én javaslatot tett a projekt felújítására. (Forrás: MTI)
Eastern MediterraneanSea
March 14, 2014 Peace in our time: ‘Game of carriers’ in Eastern Med (Source: Liberty Unyielding): http://tinyurl.com/oporky3
Fehéroroszország
2014. III. 13. Moszkva hat Szu-27-es vadászgépet és három katonai teherszállító repülőgépet telepített a mind Ukrajnával, mind Oroszországgal határos Fehéroroszország területére, a Minszktől keletre lévő Mogiljov támaszpontra, válaszul arra, hogy amerikai vadászrepülőket küldtek Lengyelországba és a Baltikumba. Az orosz harci repülők személyzete a belorusz kollégákkal közös légvédelmi és felderítő misszióba kezd. Lukasenko, fehérorosz elnök egy nappal korábban ajánlotta fel Moszkvának, hogy állomásoztathat vadászgépeket a területén.(Forrás: MTI)
Horvátország
2014. III. 14. Vrdoljak, horvát gazdasági miniszter megerősítette, hogy a héten tárgyaltak az orosz Rosznyefty képviselőivel egyebek mellett az INA-ról is, és egyeztetnek a Gazprom olajipari cégével, a Gazprom Nyefty vállalattal is; a tárgyaláson ugyanakkor a miniszter leszögezte, hogy a horvát kormány nem akarja eladni részesedését az INA-ban. "Egyes információk szerint a MOL akarja értékesíteni tulajdoni hányadát, ezért mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy a részesedés megvételéről Budapest és ne Zágráb ajtaján kopogtassanak". A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a MOL tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. 2014. III. 13. Az INA esetleges megvásárlásáról és az adriai olaj- és gázmezők kiaknázásáról tárgyaltak március 12-én a Rosznyeft orosz energetikai vállalat képviselői Zágrábban, hasonló céllal érkeznek március 14-én Zágrábba a Gazpromnyeft képviselői is. Mindkét orosz vállalat érdekelt a MOL INA részvényeinek megvásárlásában és megvennék a horvát kormány INA-ban meglévő tizenkilenc százalékos részesedését is - írja a Novi list. (Forrás: MTI)
Italy
March 15, 2014 More sovereignty votes: Sunday referendum may see Venice elect to secede from Italy. Campaigners have been inspired by the example of Scotland, which will hold its referendum on independence in September, and Catalonia, where around half the population say they want to break away from Spain. Activists say that the latest polling shows that 65% of voters in the Veneto region, which includes historic cities such as Treviso, Vicenza and Verona, are in favour of cutting ties with Rome. About 3.8 million people in Veneto are eligible to vote. (Source: National Post): http://tinyurl.com/mhzxfh3
Lengyelország
2014. III. 14. Magyarország és Oroszország viszonya ugyanaz, mint a Visegrádi Négyek csoportja és Oroszország közötti viszony - jelentette ki Martonyi, magyar külügyminiszter krakkói előadásában, a Jagelló Egyetemen. Hangsúlyozta, hogy a paksi bővítésről szóló megállapodást még a krími válság kirobbanása előtt írták alá. Magyarország nem szállít Oroszországnak fegyvereket, és nem fektetett be több száz milliárd dollárt - emelte ki. Martonyi délután újra megnyitja Magyarország 2009-ben bezárt Főkonzulátusát. A háromfős krakkói főkonzulátust Körmendy főkonzul vezeti, hatásköre az alsó-sziléziai, opolei, sziléziai, Szentkereszt (Swietokrzyskie), kis-lengyelországi (Malopolska) és kárpátaljai (Podkarpackie) vajdaságokra, mintegy száztíz ezer négyzetkilométer területre terjed ki. (Forrás: MTI)
2014. III. 14. Két fehérorosz, valószínűleg Oroszországnak kémkedő személyt vett őrizetbe a Lengyel Titkosszolgálat. A Varsóban működő fehérorosz Nagykövetség védelmi attaséja volt az egyik letartóztatott személy. A diplomata egyebek között a Bydgoszczban található NATO oktatóközpontról készített fényképeket. Múlt héten Lengyelország kiutasította az országból az attasét. Minszk az esetre egy lengyel diplomata hazaküldésével válaszolt. (Forrás: MTI)
2014. III. 11. Közös hadgyakorlatot kezdett az Egyesült Államok és Lengyelország. Az amerikai haderő Varsó kérésére a tervezettnél nagyobb erőkkel vesz részt. (Forrás: MTI)
Great Britain Nagybritannia
16 Mar 2014 Fears grow in Cabinet of a "constitutional crisis" which would put the election in doubt, as legal expert warns that Scottish independence could bring down the next government. The 2015 general election will be thrown into turmoil if Scotland votes for independence in September’s referendum, according to government legal advice. (Source: The Telegraph): http://tinyurl.com/o79p3vp
2014. III. 14. Csaknem hatórás, londoni tárgyalásukat követően Kerry, amerikai külügyminiszter kijelentette: az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség nem fogja elismerni a Krím-félsziget hovatartozásáról tartandó népszavazás eredményét, mert a referendum ellentétes az ukrán alkotmánnyal. A krími népszavazás nem hasonlítható a skót függetlenségről kiírt referendumhoz, mivel Nagy-Britanniában parlamenti szavazás törvényesítette a skóciai népszavazást. Az ukrán alkotmány alapján a kijevi parlamentnek kell törvényesítenie bármely országrész elszakadási törekvéseit, ez azonban nem történt meg, és ezért alkotmányellenes a krimi referendum - mondta. Skóciában szeptemberben tartanak népszavazást arról, hogy a tartomány függetlenné váljon-e az Egyesült Királyságtól. Lavrov szintén brit példával világította meg, hogy a Krím sorsának milyen jelentőséget tulajdonítanak Moszkvában. Szavai szerint a Krím-félsziget "sokkal fontosabb Oroszország számára, mint a Falkland-szigetek Nagy-Britannia számára". Argentína 1982-ben megszállta a Nagy-Britannia partjaitól tizenhárom ezer kilométerre fekvő dél-atlanti szigetcsoportot, amelyet a brit hadsereg súlyos véráldozatok árán, tízhetes háborúban vívott vissza. Lavrov kijelentette: ha a nemzetközi közösség Koszovót különleges esetként kezelte, akkor a Krím-félszigetet is különleges esetként kell kezelni. Hozzátette: Moszkva el fogja ismerni a krími népszavazás eredményét, mert tiszteletben kell tartani a helyi lakosság jogát akaratának kinyilvánításához. Az orosz kormány álláspontja szerint meg kell védeni az ukrajnai orosz, magyar, bolgár és egyéb kisebbségek jogait is, és Oroszországot mélységesen aggasztja, hogy ukrán részről nem történtek lépések a biztonság és a rend szavatolására - mondta. (Forrás: MTI)
2014. III. 13. Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének vezető közgazdásza elemzésében annak a véleményének adott hangot, hogy Oroszországnak az olajárak lenyomásával lehet "igazán nagy ütést bevinni". Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok máris fokozza az erre irányuló nyomást, tekintettel arra, hogy a héten - hosszú évek óta először - saját stratégiai tartalékaiból bocsátott olajat a piacra. Az elemző a potenciális hatás illusztrálására kimutatta, hogy tizenkét évvel ezelőtt huszonkét dolláros hordónkénti világpiaci olajárra volt szükség az orosz szövetségi költségvetés egyensúlyban tartásához, ma viszont ez az árküszöb közelebb van a száztíz dollárhoz. Ash szerint ha ebben a helyzetben a nyersolaj hordónkénti árfolyama nyolcvan dollárra, vagy ez alá zuhan, az mély recesszióba sodorná az orosz gazdaságot, az orosz államháztartási és folyómérleg-egyenleg jelentős deficitbe fordulna, és még tovább gyorsulna a tőkemenekítés, ami markánsan apasztaná a devizatartalékot és erőteljes nyomást gyakorolna a rubelre. Putyin orosz elnök sikerei az elmúlt tizenhárom - tizennégy évben mindenekelőtt a magas olaj- és nyersanyagárakkal voltak összefüggésben. Shearing, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza szerint "nem jelentéktelen" annak a lehetősége, hogy az orosz kormány vezető tisztviselői ellen foganatosítandó beutazási tilalmak és külföldön tárolt vagyonuk befagyasztása megbontja Putyin közvetlen bizalmasainak eddig szorosra zárt körét, és ezzel végső soron politikai instabilitáshoz vezethet Oroszországban. (Forrás: MTI)
Oroszország Russia
2014. III. 15. Nagyszabású békemenetet tartott a parlamenten kívüli orosz ellenzék a Kreml Ukrajna-politikája ellen Moszkvában és több nagyvárosban, miközben a krími népszavazást támogató hazafias szervezetek felhívására is több ezren vonultak fel az orosz fővárosban. A moszkvai tüntetők nem azt ellenezték, hogy a Krím félsziget visszakerüljön Oroszországhoz. Moszkva szerint Ukrajnában nem szűnnek a törvénytelenségek, ezért sok ukrán állampolgár fordul védelemért Oroszországhoz. (Forrás: MTI) March 15, 2014 State TV says Russia could turn US to 'radioactive ash'. "Russia is the only country in the world realistically capable of turning the United States into radioactive ash" - anchor Kiselyov said on his weekly news show on state-controlled Rossiya 1 television. Kiselyov made the comment to support his argument that the United States and President Obama were living in fear of Russia led by President Putin amid the Ukraine crisis. His programme was broadcast as the first exit polls were being published showing an overwhelming majority of Crimeans voting to leave Ukraine and join Russia. He stood in his studio in front of a gigantic image of a mushroom cloud produced after a nuclear attack, with the words "into radioactive ash". "Americans themselves consider Putin to be a stronger leader than Obama" - he added. Kiselyov is hugely influential with his weekly news show broadcast at Sunday evening prime time. Putin last year appointed Kiselyov head of the new Russia Today news agency that is to replace the soon to be liquidated RIA Novosti news agency with the aim of better promoting Russia's official position. (Source: Yahoo): http://tinyurl.com/osmyxop
2014. III. 15. A Rosztyeh orosz állami fegyvergyártó vállalat tagadja, hogy a Krím félszigeten bevetették volna az Avtobaza típusú drón-elfogó rádióelektronikai hadviselési rendszerét. (Forrás: MTI)
2014. III. 14. Büntetőjogi eljárást indítottak és körözést adnak ki az orosz nyomozóhatóságok a közelmúltbeli kijevi rendszerellenes tüntetések kulcsszereplői, többek között Tyahnibok és Jaros ellen fegyveres csoportok létrehozása miatt, amelyek a kilencvenes években a csecsen szakadár "terroristák" oldalán harcoltak az orosz hadsereg ellen. Eljárást indítottak az Ukrán Nemzeti Szövetség-Ukrán Nemzeti Önvédelem (UNA-UNSZO) nevű radikális jobboldali ernyőszervezet több tagja, így Mazur, Bobrovics és Korcsinszkij ellen is. Az Aeroflot és a Transzaero orosz légitársaság járatai március 13-tól megváltoztatták útvonalukat: megkerülik Ukrajna légterét. Hackerek többször megbénították az orosz Elnöki Hivatal és az orosz Jegybank honlapját. "Oroszország tisztában van vele, hogy felelősséget visel az ukrajnai honfitársak és polgártársak életéért, és jogot formál arra, hogy oltalmába vegye az embereket" - olvasható az orosz Külügyminisztérium közleményében, amelyik utal rá, hogy március 13-án halálos áldozattal járó összecsapás volt Donyeckben. Az orosz külügy tudatta, hogy az általa jobboldali radikálisoknak nevezett csoportok más ukrajnai régiókból érkeztek Donyeckbe. Moszkva azzal a kéréssel fordult az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), hogy küldjön megfigyelőket a krími függetlenségi népszavazásra. A külügy utal az EBESZ Helsinki Értekezletén 1975-ben elfogadott zárónyilatkozatára, amelyik kimondja, hogy "minden népnek joga van ahhoz, hogy amikor és ahogy kívánja, szabadon meghatározza saját belső és külső politikai státusát külső beavatkozás nélkül". (Forrás: MTI)
March 14, 2014 Putin deports executives for speeding as sanctions loom. Even before the Ukraine standoff, foreign companies in Russia say they were alarmed by the number of executives being deported for minor infractions. Now with the West preparing sanctions, they’re bracing for more. Almost 1,000 people from countries outside the former Soviet Union have had their work visas revoked for committing two or more “administrative violations” since the end of last year, when the migration service and traffic police linked their databases, according to immigration authorities. Such offenses can be as minor as a parking ticket, smoking in prohibited areas or even jaywalking. Lawmakers meanwhile are preparing legislation that would allow Russian authorities to seize assets of western companies in case of sanctions. Like AmCham, the Association of European Business has warned its members about the risks of even minor legal infringements by foreign employees -- particularly since Russia’s takeover of Crimea, home to its Black Sea Fleet, evolved into the biggest confrontation between Russia and the West since the Cold War. (Source: Bloomberg): http://tinyurl.com/p2uvdg7
2014. III. 13. Moszkva jóváhagyta az állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodás tervezetét, a paksi bővítésre szánt hitelt. Az orosz kormány mintegy tíz milliárd euro értékű hitelt különít el, a rendelkezés megjelent a hivatalos jogi információs portálon, azt március 10-én írta alá Medvegyev kormányfő. A hitelt, amely a most közzétett tervezet szerint legfeljebb tíz milliárd euro-t tehet ki, Magyarország 2014 és 2025 között használhatja fel a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának megépítésére. Az orosz kormány részéről jóváhagyott szerződéstervezet kiköti, hogy pénzt atomerőművi berendezésekre, a munkálatok elvégzésére, és az energiablokkok tervezését, építését, valamint üzembe helyezését célzó szolgáltatásokra lehet fordítani. A hitelt a magyar fél - a kormány - a beruházás nyolcvan százalékának finanszírozására használja fel az egyezmény keretében aláírandó szerződés alapján. "A kifizetéseket a szerződés értékének húsz százalékát kitevő mértékében a magyar fél euro-ban eszközli a meghatalmazott orosz szervezeteknek" - olvasható a megállapodás tervezetében. A dokumentum harmadik cikkelye szerint a magyar fél az orosz állami hitel ténylegesen felhasznált összegét huszonegy év alatt fizeti vissza. Az első hiteltörlesztést a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának működésbe lépéséhez közelebbi március 15-én, vagy szeptember 15-én kell eszközölni, Az első hét évben a ténylegesen felhasznált hitel huszonöt százalékát kell tizennégy egyenlő részben kifizetni. A következő hét évben a ténylegesen felhasznált hitel harmincöt százalékát tizennégy egyenlő részben és az utolsó hét évben a ténylegesen felhasznált hitel negyven százalékát tizennégy egyenlő részben kell törleszteni. A magyar fél az idei évtől évi 3,95 százalékos kamatot fizet az orosz állami hitelért az atomerőművi blokkok működésbe lépéséig, A magyar fél a paksi atomerőmű bővítésére nyújtandó orosz állami hitelt euróban törleszti. (Forrás: MTI)
2014. III. 13. A Gazprom el akarja kerülni a gázellátási krízist. Miller vezérigazgató Berlinben arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy szoros figyelemmel követik az Ukrajnában zajló eseményeket, Ukrajnának azonban feltétlenül rendeznie kell fizetési elmaradásait. "Információink szerint az Egyesült Államok egymilliárd dollár pénzügyi támogatásban készül részesíteni Ukrajnát, Oroszország azonban már ötmilliárd dollárt adott. Tavaly három milliárd dollárt adtunk Ukrajnának, és a gázszállítások kétmilliárd dolláros ki nem fizetett ellenértéke is gyakorlatilag hitelnek tekinthető" - mondta. Az ukrajnai válság nem Oroszország hibája, csak belekeveredett - hangsúlyozta az orosz államfő Szocsiban, ahova összehívta a Nemzetbiztonsági Tanács ülését. Az ülésnek Oroszország és a közép-amerikai, valamint a karib-tengeri országok kapcsolatainak fejlesztése volt a fő témája. Menesztették a népszerű és eddig függetlennek tartott lenta.ru vezérigazgatóját. Vele együtt negyven munkatársa felmondott, miután a tulajdonos az Afisa-Rambler-SUP március 12-én váratlanul leváltotta az orosz hírportál főszerkesztőjét, Timcsenkót. A Rosszija 24 állami hírtelevízió szerint az Orosz Állami Kommunikációs és Távközlési Felügyelet a Jobboldali Szektor vezetőivel közölt anyag, illetve az arra való utalás okán "szélsőséges anyagok terjesztése miatt" figyelmeztette a lenta.ru-t. Több túlterheléses támadás érte az orosz állami televízió Egyes Csatornájának hivatalos honlapját - közölte a csatorna, azt állítva, hogy az első behatolást bizonyosan Ukrajna területéről követték el. Közleményében a Parvij Kanal azt írja, hogy a második támadás elkövetője az Anonymous Caucasus hacker-csoport lehetett. Ez a kaukázusi csoport dicsekedett el korábban a szíriai kormány és a Lifenews.ru weboldal elleni támadásokkal. Ez utóbbi szolgáltatásait 2014. február 20-án tették elérhetetlenné. Moszkva csapatokat küldött a Krímbe. "Vannak bizonyos katonai egységek ott, amelyek harcállásokat foglaltak el egy Kijev által indított fegyveres agresszió esetére." - fejtegette az Eho Moszkvi rádiónak Szluckij, a duma FÁK-országokkal foglalkozó bizottságának elnöke. Katonai gyakorlatot kezdett mintegy nyolc és félezer orosz katona az ukrán határ közelében - közölte az orosz Védelmi Minisztérium. A gyakorlatokat Rosztov, Belgorod, Tambov és Kurszk körzetében található bázisokon kezdték meg. Páncélos, tüzérségi és gyalogsági erők vesznek részt benne. Rosztov körzetében ejtőernyős alakulatok is tartanak gyakorlatokat négyezer katona, harminchat repülőgép és ötszáz katonai jármű részvételével, azzal a céllal, hogy gyakorolják "az ismeretlen terepen való tájékozódást". (Forrás: MTI)
2014. III. 12. Az orosz kulturális élet vezető személyiségei - színészek, színházi vezetők, zenészek - álltak ki Putyin Ukrajna-politikája mellett. Nyílt levelüket a Kulturális Minisztérium tette közzé honlapján. A Szvoboda rádió (Radio Free) orosz nyelvű szerkesztősége eközben arról is beszámolt, hogy az orosz filmesek a múlt héten támogatásukról biztosították ukrán kollégáikat. Szövetségük honlapján tették közzé válaszukat, amelyikben igazat adnak ukrán kollégáiknak abban, hogy példa nélkül álló ukránellenes propagandakampány folyik az orosz állami televíziós csatornákon "a Janukovics szégyenteljes rendszerével szembeni népfelkelés" ellen. A filmesek hangsúlyozták, hogy határozottan ellenzik az orosz katonai beavatkozást Ukrajnában. Az orosz államfő a krími tatárok Moszkvában tartózkodó befolyásos politikusával, Dzsemiljevvel, az ukrán parlament képviselőjével, a krími tatárok törvényhozása, a Medzslisz korábbi elnökével telefonon vitatta meg a félsziget helyzetét - közölte a Kreml sajtószolgálata. A beszélgetés Sajmijev, az Oroszországhoz tartozó Tatár Köztársaság volt vezetője közvetítésével jött létre. Az orosz Védelmi Minisztérium provokációnak tartja, hogy Kijevben büntetőeljárást indítottak Vitko, a Krímben állomásozó Orosz Hadiflotta parancsnoka ellen - áll az orosz Védelmi Minisztérium közleményében. Az ukrán hadsereg harcképtelensége szorosabb kapcsolatokra ösztökélheti Kijevet a NATO-val - mondta a Vedomosztyi című orosz napilapnak Murahovszkij, orosz tartalékos ezredes, biztonságpolitikai szakértő. Az újság emlékeztetett arra, hogy Tenyuh ügyvivő ukrán védelmi miniszter március 11-én a kijevi parlamentben közölte, hogy az ország hadseregének harckészültségét vizsgálva a negyvenegy ezer fős szárazföldi erejéből, valamint a húsz ezer fős készenléti erőből mindössze hat ezer katona felelt meg a harckészültségi feltételeknek. Jeszin, az orosz stratégiai rakétaerők volt parancsnoka szerint az USA nem fogja kiterjeszteni rakétavédelmi rendszerét Ukrajnára, mert katonai szempontból Nyugat-Ukrajnában nincs komoly szükség rá, Kelet-Ukrajnában viszont a helyi lakosság hangulata miatt aligha lehetséges. (Forrás: MTI)
Románia
2014. III. 14. A magyar és román nép sorsközösségére utalva köszöntötte Ponta Victor román miniszterelnök a romániai magyarokat a magyar nemzeti ünnep alkalmából Maszol.ro hírportál által közzétett üzenetben. Romániában 1997 óta évről évre üdvözli a miniszterelnök nemzeti ünnepükön az ország magyar nemzetiségű polgárait. Az üzenet szövegét általában az ünneplés valamennyi helyszínén felolvassák a kormány helyi képviselői, vagy a rendezvények szervezői. (Forrás: MTI)
Svájc
2014. III. 13. Harminc ezerre tehető a Svájcban élő magyarok száma, közülük tizenöt ezren az utóbbi években telepedtek le az alpesi országban, és fontos szerepet játszanak a kétoldalú kapcsolatok építésében. (Forrás: MTI)
Svédország
2014. III. 11. Megfigyelő repüléseket hajt végre Svédország Ukrajna felett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Nyitott Égbolt Szerződése alapján. A kijevi vezetés kérte fel. A TP100 típusú repülőgép március 12-én száll fel. A fedélzeten a svéd személyzet mellett a NATO-tagállam Belgium, Nagy-Britannia és Norvégia megfigyelői utaznak majd. (Forrás: MTI)
.