.
Magyarországon
2014. III. 9. Magyarország tizenöt évvel ezelőtt lett az Észak-atlanti Szövetség teljes jogú tagja. Benkő vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke elmondta, hogy - mint azt Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozta - az ukrajnai helyzetet diplomáciai úton, tárgyalások során kell rendezni. Ugyanakkor hozzátette: a Belügyminisztériumban felállt operatív törzs, amelyiknek a Magyar Honvédség is tagja, minden eshetőségre kidolgozott forgatókönyvvel rendelkezik. Kiemelte: a Szövetség intézménye szervesen támogatja a demokratikus értékrend és a regionális stabilitás kialakulását, és ezeknek az értékeknek kiemelt jelentőségük van hazánk számára. (Forrás: MTI)
2014. III. 7. A Magyarországra irányuló földgázszállítás zavartalanságát jelenleg élő kereskedelmi szerződések garantálják, az ország biztonságos gázellátása szavatolt - közölte az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. A lakosság ellátásának biztosítása kiemelt szempont. A közleményben hangsúlyozzák: mind az orosz, mind az ukrán fél megerősítette, hogy a szállítási szerződésben foglaltaknak megfelelően kíván eljárni. Mindazonáltal az MVM csoport felkészült arra az esetre, ha az Ukrajna felől érkező földgáz mennyisége csökkenne. Mind az alternatív szállítási útvonalakra, mind a hazai termelésre, illetve a hazai földgáz tárolókban tárolt gázra számít a társaság. A magyarországi tárolókban elérhető földgáz jelenleg összesen mintegy ezer négyszáz millió köbméter. A jelenlegi, az átlagosnál melegebb hőmérséklet alapján becsült fogyasztás esetén akár hónapokig, akár egy negyedévre is elegendőek a rendelkezésre álló tárolói források, még akkor is, ha minden alternatív import útvonal megszűnik - hangsúlyozza az MVM - a csoport minden eshetőségre felkészül, hogy biztosítsa a zavartalan földgázellátást. (Forrás: MTI)
2014. III. 7. Ukrajna magyarországi Nagykövetsége megkereste az ukrán válság kezelésére felállított és a Belügyminisztérium által koordinált operatív törzset, és ukrán sebesültek ellátásához kért segítséget. A lőtt sebekkel kezelt sérülteket most ukrán kórházakban látják el - közölte a Honvédelmi Minisztérium. (Forrás: MTI)
2014. III. 6. A magyar érdek az ukrajnai válsággal kapcsolatban változatlan, egy demokratikus, a saját lábán álló Ukrajnában vagyunk érdekeltek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió (EU) állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóját követően. Magyarország olyan Ukrajnában érdekelt, amelyikben az ott élő magyarok biztonságban érezhetik magukat. Magyarország nem fogadja el, illegitim döntésnek tartja annak a törvénynek az eltörlését, amely az ukrajnai kisebbségek számára biztosítja a hivatalos anyanyelvhasználat lehetőségét. Orbán Viktor ismertette, hogy az ukrán miniszterelnök az uniós vezetőkkel folytatott megbeszélésen több kérést fogalmazott meg ukrán részről, amelyeket az EU-s vezetők lényegében maradéktalanul teljesítettek. Jacenyuk a társulási és szabadkereskedelmi megállapodás kettéválasztását kérte, valamint azt, hogy a politikai társulásról előbb alá lehessen írni a megegyezést. Azt a kérést is megfogalmazta, hogy az EU ne kösse a 2014. május 25-re kitűzött választásokhoz a megállapodás aláírását. A kormányfő ismertette: ő amellett foglalt állást, hogy meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárai számára. Az EU állam- és kormányfői arról is szót ejtettek, hogy az Egyesült Államok exportszabályozása jelenleg tiltja a földgáz kivitelét. Ezt Amerikának meg kellene szüntetnie, hogy az EU országai ezáltal új forrásból juthassanak energiához. Még ebben a hónapban átadják a Szlovákiát Magyarországgal összekötő földgáz-kapcsolatot, amelyen eleinte próbaüzem indul, majd 2015. január 1-jétől száz százalékosan üzemelni kezd. Összeköttetés nyílik egészen a csehországi földgázvezetékekig, amelyekben már nem orosz, hanem más forrásból származó, főleg északi-tengeri gáz található, és így lehetővé válik, hogy Magyarország ne csak orosz földgázhoz juthasson hozzá. Az Oroszországgal szemben bevezetett fokozatos EU-s szankciókkal kapcsolatban megjegyezte, hogy amit Oroszország tett, vagyis, hogy gyakorlatilag leválasztotta Ukrajnáról a Krím félszigetet, azt nem lehet másnak, csakis agressziónak minősíteni, az EU-nak pedig erre választ kell adnia. Az EU első lépésként felfüggeszti Oroszországgal a vízumkönnyítésről és az új partnerségi megállapodásról szóló tárgyalásokat. Majd célzott beutazási tilalom bevezetése és vagyonbefagyasztás is napirendre kerülhet, és a következő EU-orosz csúcstalálkozót is lemondhatják. Harmadik lépésként a nyilatkozat szerint széles körű gazdasági, kereskedelmi szankciók bevezetése is szóba jöhet abban az esetben, ha az oroszok további lépéseket tesznek a helyzet destabilizálása felé. Az EU a végsőkig kitart álláspontja mellett, hogy nem szabad a politikai kérdéseket összekeverni a gazdasági kérdésekkel, és el kell különíteni a gazdasági együttműködést a politikai konfliktustól ameddig lehet - húzta alá Orbán Viktor. (Forrás: MTI)
2014. III. 5. A Krím félsziget azért kap most ekkora jelentőséget ebben a konfliktusban, mert az orosz fekete-tengeri flotta számára meleg vizű kijárat, amelyet a hadsereg a Kijevvel kötött megállapodás értelmében 2042-ig használhat, márpedig ha kiszorulna a szíriai kikötőből, ez maradhatna az egyetlen ilyen, meleg vizű bázisa - mondja Gereben. (Forrás: M1)
2014. III. 5. A jelenlegi fogyasztás mellett akár hónapokig, de legalább negyed évig elegendőek a tárolói források - erősítette meg a Napi Gazdaság című napilapnak az Magyar Villamos Művek Zrt. A Gas Infrastructure Europe legfrissebb adatai szerint a Magyar Földgáztároló Zrt. tárolóiban hétfőn 417 millió köbméteren álltak a készletek, szemben az év eleji 2,08 milliárd köbméterrel. Ez a szint valamivel 10 százalék alatti töltöttségnek felel meg. Az MMBF Zrt. által kezelt szőregi tárolóban amely a biztonsági gázkészleten túl kereskedelmi célúakat is tartalmaz az év eleji 1,13 milliárd köbméterről 922 millióra csökkent a készlet, ami 48,5 százalékos töltöttségnek felel meg.
2014. III. 5. A magyar kormánynak különböző projektek keretében szándékában áll azonnali segítséget nyújtani a kárpátaljai magyarságnak - mondta Martonyi külügyminiszter az Országgyűlés Nemzetbiztonsági és Külügyi Bizottságának együttes ülésén. Nem lehet tudni, hogy a következő órákban, napokban mi történik, de több jel is arra utal, hogy a helyzet enyhül, a magyarság veszélyeztetettségi szintje pedig nem növekedett. Kárpátalja végig a "viszonylag nyugodtabb" területekhez tartozott - jelentette ki. Kiemelte: a kárpátaljai közösség nem kíván kárpátaljai autonómiáról beszélni, nyomatékosan kérték, mindenkit győzzenek meg arról, hogy nekik nyugalomra, békére, biztonságra, gazdasági körülményeik javulására van szükségük. Kitért arra, hogy Ukrajnában meg fog indulni egy alkotmányozási folyamat. Ennek fontos kérdése lesz a decentralizáció, amelyik Martonyi szerint a Kárpátalján élő magyarok számára kifejezetten jó dolog lehet. Kiemelte viszont, hogy a magyar közösség dönti el, milyen álláspontot képvisel, és a budapesti kormányzatnak ezt kell támogatnia. Az ukrajnai magyarság helyzete mellett Magyarországnak biztonsági és gazdasági érdeke is, hogy Ukrajna biztonságos legyen - tette hozzá. Ukrajnában jelen van a legnagyobb magyar bank, számos magyarországi vállalat, cég az ukrán exportból él, mindemellett az ország gazdasági helyzete a gáz-, illetve energiaellátásban is érinti Magyarországot - emelte ki.
2014. III. 4. Oroszországnak a felhatalmazás mellett anyagi forrásai is vannak arra, hogy hónapokig vagy akár évekig katonai ellenőrzés alatt tartsa a Krím félszigetet - mondta Kaiser, katonai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi docense. Oroszország várhatóan addig nem is fogja kivonni erőit, amíg garanciákat nem kap arra, hogy az orosz lakosságot nem zavarják, Ukrajna megmarad az Európa és Oroszország közötti köztes helyzetben, és amíg Ukrajnában nem választanak meg egy olyan ukrán kormányt, amelyiket Oroszország is elismeri partnerként. Putyin orosz elnök lépését lehet preventív intézkedésként értékelni, de - mint ahogy Kaiser kiemelte - Ukrajna egy stratégiailag fontos és jelentős részét úgy szállta meg katonailag, hogy igazából "senki sem bántotta" az oroszokat. Mint kiemelte: a Krím félsziget a Fekete-tenger közepén fekszik, így önmagában véve is fontos a stratégiai szerepe. Itt található Oroszország fekete-tengeri flottájának központja, a szevasztopoli bázis, amelyiket komoly vagyonért bérelnek az ukránoktól. Amikor Janukovics hatalomra került, egyik első intézkedése volt, hogy 2042-ig meghosszabbította ezt a bérleti szerződést. Ennek nyomán Szevasztopolban egyébként is tíz-tizenkét ezer, néha tizenhárom ezer orosz katona van jelen állandóan. Köztük egy komplett tengerészgyalogos-dandár kétezer lövészkatonája, akik - szemben az ukrán lövészekkel - azonnal bevethetők. Most, miután Putyin megkapta a felhatalmazást az orosz Parlamenttől, akár háborút is indíthat. A fegyveres konfliktus azonban senkinek, Oroszországnak sem érdeke. Az ukrán fegyveres erők létszáma százharminc ezer, köztük nagyjából harminc-negyven ezer orosz is van, akikre ebben a helyzetben nem számíthatnak. Ehhez képest az orosz haderő majdnem nyolcszázhetven ezer katonából áll, vagyis csaknem hétszeres erőfölényben van, ráadásul katonái sokkal korszerűbb fegyverzettel rendelkeznek, sokkal jobban ki vannak képezve, és jobb a harci moráljuk is. Az ukrán gazdaság gyenge teljesítménye meghatározza, hogy mennyi pénzt fordíthatnak a fegyveres erőkre. Ukrajna területe négy és félszer nagyobb, mint Magyarországé, hadereje több mint százezer katonával nagyobb, ehhez képes nagyjából annyit költ védelmi kiadásokra - kilencszáz millió dollárt. Ehhez képest az orosz védelmi költségvetés hivatalosan hatvan, más források szerint nyolcvan milliárd dollár körüli, az Egyesült Államok és Kína után nagyság szerint a harmadik. Ukrajna jelentős mennyiségű haditechnikai eszközzel rendelkezik, vannak hadtestei, jó néhány dandárja, ejtőernyős csapatai, de fenntartásukra nincs elég pénz. Mintegy háromezer harckocsija és több mint ötezer páncélozott harcjárműve is van, de többségük nem bevethető. Hajói nagy része - amelyeket még a szovjet fegyveres erőktől örökölt -, olyan állapotban van, hogy ki sem tud futni a kikötőből. Az oroszok igen komoly eszközparkkal rendelkeznek: huszonegy ezer harckocsijukat és huszonnyolc ezer páncélozott harcjárművüket bármikor be tudják állítani, erőfölényük pedig még jelentősebb a légierő területén. Ezzel együtt Oroszországban 2005 óta megfigyelhető egy hadügyi reform. A tervek szerint 2011 és 2020 között hatszáztíz milliárd dollárt költenek a fegyveres erőkre. Ebből mostanáig már legalább százhúsz milliárdot elköltöttek új eszközök beszerzésére. Az oroszok a kiber-hadviselésben eleve jók voltak, 2012 óta külön parancsnokságuk van erre. Az ország egyre jobb gazdasági helyzetével párhuzamosan az orosz haderő is egyre jobban fejlődik - emelte ki az egyetemi docens. Szerinte Putyin nyilván azt szeretné elérni, hogy az ukrán helyzet némiképp visszarendeződjön. Ilyen céllal bármeddig megszállva tarthatja a Krímet. Ha Putyin úgy döntene, hogy elfoglalják Ukrajna keleti felét is, az Magyarországot és az egész régiót is rosszul érintené, de az oroszokra is visszaütne. Ugyanis, a kőolaj- és földgázvezetékek Ukrajna nyugati felén is áthaladnak, az ukránok lezárhatják őket. Így ha Oroszország nem tudja Európa felé eladni a földgázt, akkor Kína felé is csökkentenie kell az árat. Ezzel együtt - vélhetően épp az ukrán válság hatására - felgyorsul majd azon alternatív útvonalak kiépítése, amelyekkel az oroszok megkerülhetik Ukrajnát - tette hozzá. Kitért arra is, hogy a Krím félszigeten lelkesedéssel fogadták az orosz csapatokat, az ukrán Haditengerészet főparancsnoka is átállt. Másfelől viszont egyetlen szövetségesét, Kínát leszámítva mindenki elítélte az orosz lépést, ami azt igazolja, hogy Putyin "vékony jégre lépett". Bár Oroszország a világgazdaság megkerülhetetlen szereplője, pillanatokon belül "persona non grata" lehet a nemzetközi életben - fejtette ki a Közszolgálati Egyetem docense.
2014. III. 4. A Külügyminisztériumba kérették az orosz nagykövetet. A tárcavezető kiemelte: bár az orosz nagykövet bekéretésétől az orosz politika nem változik, de egy ilyen lépés alkalmas arra, hogy Magyarország jelezze aggodalmait, ismertesse álláspontját, és megkérdezze a diplomatát, hogyan látja a helyzetet. Ez szokásos diplomáciai rutinlépés, amelyet sok más ország megtett, mert szinte az egész világ nagy aggodalommal és szorongással figyeli az ukrajnai eseményeket - mondta Martonyi. Kijelentette: a Visegrádi Országok és az Európai Unió egységesen legitimnek tekinti a jelenlegi ukrán kormányt és parlamentet. Magyarországnak az a legfontosabb, hogy az ukrajnai magyarság biztonságban legyen - jegyezte meg. Jelenleg úgy tűnik, hogy a kiéleződés veszélye kisebb, Putyin, orosz elnök nyilatkozata alapján pedig további műveletre nem kell számítani, az orosz reguláris egységek nem hatolnak be Kelet-Ukrajnába - mondta. Kiemelte: valóságos invázió nem lesz, de Putyin hangsúlyozta, megvédik az orosz kisebbség érdekeit, ugyanakkor a hadgyakorlat leállítása azt jelzi, hogy ez a krími művelet befejeződött. Martonyi szerint előbb-utóbb mindenképpen tárgyalnia kell Ukrajnának és Oroszországnak. Arról is beszélt, hogy a jelenlegi ukrán kormány és parlament legitimitását a korábban kormányzó Régiók Pártja sem vitatja. Úgy látja, hosszú távon nem lehet fenntartani azt az álláspontot, hogy Ukrajnának nincs legitim kormánya. A tárcavezető szerint senkinek sem állhat érdekében a háború, még Oroszországnak sem, mert a fegyveres konfliktussal fennállna a veszély, hogy elszigetelődik. Az sem lenne jó, ha a helyzet befagyott konfliktussá válna, vagyis a rendezés hónapokig vagy évekig húzódna, mert a válság minél tovább tart, annál nehezebb megoldani. Mielőbb tárgyalni kell a rendezésről - mutatott rá. Véleménye szerint elismerés illeti Ukrajnát, mert ha eldördült volna néhány fegyver az elmúlt napokban, az olyan folyamatot indíthatott volna el, amelyet nagyon nehéz ellenőrizni. A fegyveres konfliktus veszélyét talán sikerült elhárítani - közölte. Kitért arra is, hogy a lehető leggyorsabban átfogó, jelentős pénzügyi segítséget kell nyújtani Ukrajnának, és ebben részt kell venniük a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek. Kérdéses, hogy milyen feltételeket támasztanak, de a lényeg, hogy gyors segítségre van szükség, mert ha az ukrán gazdaság összeomlik, a politikai legitimitástól függetlenül beláthatatlan folyamatok indulhatnak el - magyarázta. A külügyminiszter az InfoRádióban nyilatkozott. Tolkacs, budapesti orosz nagykövetet Németh, külügyi államtitkár kérette hivatalába.
2014. III. 4. "Mi demokratikus Ukrajnát akarunk (...), amelyikben biztonságban és otthon érezhetik magukat Ukrajna állampolgárai, ideértve a kisebbségekhez tartozó állampolgárokat, tehát a magyarokat is. Ezért a nyelvtörvény eltörlését Magyarország nem fogadja el, ezt illegitim döntésnek tartjuk, és ragaszkodunk ahhoz, hogy a magyarokat megillető jogok ne csorbuljanak az ukrán változások eredményeképpen" - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Megismételte egyúttal március 3-ai nyilatkozatát, amelyik szerint Magyarországnak az egész ukrajnai konfliktusban a magyarországi és a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb. "Ez az a szempont, ahonnan vizsgáljuk az eseményeket" - mondta. A kormányfőt a kabinet és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus közötti megállapodás aláírási ünnepségén kérdezték. I. Bartolomaioszt, Konstantinápoly egyetemes pátriárkája közölte: március 6-ára Isztambulba a világ minden tájáról összehívták az összes ortodox egyházi vezetőt, így alkalmuk lesz együtt megvitatni, hogyan tudnak segíteni az ukrán ortodoxoknak.
2014. III. 4. 2013 novemberében meghiúsult az a szabad-kereskedelmi társulás Kijev és Brüsszel között, amelyik lehetővé tette volna az ukrán térségen keresztül a volt szovjet tagköztársaságok nagy részébe az Európai Uniós (EU) termékek beáramlását, ezzel jelentős veszteségekbe kényszerítve a helyi termelőket; Ukrajna kelet-nyugat közti hintapolitikája megszűnt, az elmúlt hetek eseményei pedig csak mélyítették az ukrán gazdaság bajait. Ukrajna most két szék között a földre esett, hiszen az EU-hoz nem tartozik, Oroszországgal pedig igencsak meggyűlt a baja. Márpedig az ukrán gazdaság alapvetően az oroszra épül: az ipar az orosz nyersanyagoktól függ, az ország földgázfelhasználásnak hatvan százaléka Oroszországból érkezik, a kudarcos szabad-kereskedelmi tárgyalások után még kedvezménnyel, de a megállapodást negyedévente felülvizsgálják, a lényegesen drágább energiahordozó kifizetésére pedig Kijev már képtelen, miközben már most 1,55 milliárd dollárral tartozik a Gazpromnak Az ukrán állampapírok besorolása a lehető legkedvezőtlenebb, a hat hónapos államkötvények kamata ötven százalékra ugrott, az országnak nincsenek pénzügyi tartalékai, EU- és IMF-támogatást az ország csak nagyon komoly megszorítások mellett kaphatna, a költségvetés hiánya óriási, hiteles gazdasági adatok pedig egyszerűen nincsenek – sorolta a bajokat Lentner közgazdász. (Forrás: M1)
Kárpátalján
2014. III. 10. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban kijelenti: nem ért egyet a Szabadság Párt kezdeményezésével, hogy az ukrán Főügyészség tiltsa be az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot, elnökének, Gajdos parlamenti képviselőnek a kijevi eseményekben játszott szerepe miatt. A képviselő a Régiók Pártja listáján jutott be az ukrán parlamentbe, és jelenleg a Szabadság Párt képviselőivel együtt a parlamenti többség tagja. 2014.február végén kilépett a Régiók Pártjából, jelenleg frakción kívüli képviselő. A KMKSZ elnöksége szerint „a képviselővel kapcsolatos problémákat a koalíción belül kell kezelni, és nem egy párt betiltásával, mert ez a demokrácia alapelveinek megkérdőjelezését jelenti.” (Forrás: MTI)
2014. III. 9. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) betiltását kéri „ukrán- és népellenes” tevékenység, az alkotmány és a párttörvény megsértése miatt az ukrán Főügyészségtől a politikai pártokról szóló ukrán törvény 21. cikkelyére hivatkozva a Szabadság párt Kárpátalja megyei szervezete. Bizonyítékként a dokumentum Gajdosnak a „forradalmi” események során az UMDP nevében tett nyilatkozatait és a hatalompárti tüntetésekre felbérelt zavarkeltőkből verbuvált csoportok szervezésében vállalt tevőleges szerepét említi – adta hírül a Novini Zakarpattya. A beadvány szerint a honatya közvetlenül részt vett a zavarkeltő csoportok irányításában a Régiók Pártja két másik „hírhedt” parlamenti képviselőjével, Sufriccsal és Kalasnyikovval együtt. Kárpátalján tüntetők kezdeményezésére létrejött az a bizottság, amelyik az állami tisztségviselők átvilágítását és elszámoltatását lesz hivatva végezni. Tagjait bemutatták az Ungvár központi terén tartott népgyűlésen. Az utóbbi hónapok ungvári tüntetéseit szervező öt civil szervezet és a Jobboldali Szektor két-két tagot delegált a kárpátaljai átvilágító és elszámoltató bizottságba. A bizottság a tervek szerint azokat a helyi önkormányzati, végrehajtó hatalmi és állami vállalati tisztségviselőket számoltatja el, akik 1991 és 2014 között voltak vagy vannak hivatalban. A bizottság szerint a hivatalnokokon kívül az Ukrajnában korábban kormányzó Régiók Pártja, az Ukrán Kommunista Párt és az oroszbarát Ukrán Választás párt minden tagjának át kell esnie az átvilágításon. Kinevezhető, átvilágításra került személyek tisztségei: megyei kormányzó és helyettesei, járási vezetői, a rendvédelmi szervek irányítói, a bírósági elnöki, az ügyészségi vezetők, az erdőgazdasági és az állami vállalati helyi igazgatók. (Forrás: MTI)
2014. III. 7. A Kárpátalja Megyei Tanács képviselői Brenzovicsot, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökhelyettesét választották meg több mint kétharmados többséggel a testület elnökének első helyettesévé Ungváron. A magyar politikus, aki képviselőként mostanáig a Megyei Tanács Költségvetési Bizottságát vezette, 2006 és 2010 között már betöltötte az önkormányzati testület egyik elnökhelyettesi tisztét. A Tanács ülésén a képviselők kérték az ukrán parlamenttől, hogy az új nyelvtörvény kidolgozásánál vegyék figyelembe a Kárpátalján élő kisebbségek, köztük a magyarok véleményét; a képviselők kéréssel fordultak az ukrán kormányhoz is, szorgalmazva a Kárpátalján kijelölt új határátkelőhelyek építésének megkezdését, mert míg magyar oldalon javában folynak az előkészületek, addig ukrán részről eddig semmi nem történt - emlékeztetett Brenzovics. A Kárpátalja Megyei Tanács ungvári ülésén megkötésekkel visszaadta Kárpátalja kormányzójának a hatáskörét, amit a kijevi események eszkalálódása idején vont meg az előző megyei vezetőtől, azzal a feltétellel, hogy a kormányzó társadalmi kontroll mellett minden egyes személyi kinevezést egyeztet az önkormányzati testülettel. A Megyei Tanács beadványban fordult az ukrán parlamenthez és kormányhoz, külföldi országokból Ukrajnába behozott, ottani rendszámmal közlekedő autók ügyében kérve, hogy a jelenlegi öt nap helyett egy évig lehessenek megszakítás nélkül az ország területén külföldi rendszámú járművek, az illetékes hatóságok csökkentsék a külföldön vásárolt autók behozatali vámját. Kárpátaljai lakosok az utóbbi években tízezres nagyságrendben vásároltak Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban az ukrajnai áraknál jóval olcsóbban járműveket, és közlekednek velük Ukrajnában külföldi rendszámokkal, mert így nem kell befizetniük a rendkívül magas behozatali vámot. Kárpátalján a hadsereg ott állomásozó egységei hadgyakorlatba kezdtek. Ungváron a megye új kormányzóját támogató nagygyűlést tartottak. Luncsenkó beiktatására a kormánykoalíció három pártjának tíz parlamenti képviselője érkezett Ungvárra, akik azt hangsúlyozták, hogy meg kell akadályozni Baloga - parlamenti képviselő, helyi oligarcha - "klánját" abban, hogy "feudális" hatalmat gyakorolhasson Kárpátalján. (Forrás: MTI)
2014. III. 6. Szpaszibo (Köszönjük) című vezércikkében, az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lapban - az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez közel álló újságban - Dunda főszerkesztő-helyettes szerint az ideiglenes államfő, aki másfél hete még bőszen szidta a régiópártiak nyelvtörvényét, most megszeppenve jelentette be, az új nyelvhasználati jogszabály megszületéséig érvényben marad a régi, nem írja alá annak hatályon kívül helyezését. És újabban a szélsőséges képződmények is mintha kicsit visszavettek volna abból a bizonyos nagy mellényből, végre kevesebbet látni őket a híradásokban, nem rohannak be dorongokkal, késekkel közintézményekbe. Miközben az ország a csőd szélén táncol, legfontosabb teendőjük a kisebbségbarát nyelvtörvény eltörlése volt. A cikkíró hozzáteszi: "Jól emlékezhetünk még a forradalmi vezetők agresszív és éles retorikájára, a radikálisabb majdan-osok szavaiból kiérződő orosz-gyűlöletre és ezzel együtt az általános kisebbségellenességre." Alig pár nap alatt viszont nagyot változott körülöttük a világ - állapítja meg. A nagy pálfordulás okát a cikkíró nem az európai hangvételre való váltásban, hanem abban véli felfedezni, hogy az említettek egyszerűen megijedtek az orosz csapatok gyors és határozott fellépésétől a Krímben. Emellett az orosz többségű régiókban eluralkodott közhangulat, Moszkva katonai válasszal fenyegető magatartása késztette megtorpanásra, a kárpátaljai magyarság számára is előnyös meghátrálásra az új ukrán vezetést. "Amíg Európa csak szépen csengő nyilatkozatokkal, esetleg egy kis diplomáciai ejnyebejnyével szokta kezelni a kisebbségeket ért sérelmeket, és ebből kifolyólag általában hatástalanul, addig a Kreml nagyon szigorúan és rémisztően, ugyanakkor hatásosan lépett fel az oroszokat ért sérelmek és jogfosztások miatt" - mutat rá a cikkíró, megállapítva, hogy ettől az "új Kijev" igencsak megrettent. A Kreml keménykezű ura értésre adta, mire számíthat, ha túlzásokba esnek kisebbségügyi kérdésekben. (Forrás: MTI)
2014. III. 6. Turdaj ezredest, Kárpátalja megye rendőrparancsnokát lemondatta a kárpátaljai Jobboldali Szektor. Ungváron, a rendőri vezető ellen szervezett tüntetésen íratta meg vele felmondását. Kárpátalja kormányzója kiállt a tüntetők által lemondatott rendőrparancsnok mellett, megelőlegezett bizalmat kért Turdaj számára, a tiltakozók azonban nem álltak el szándékuktól.
2014. III. 5. Késsel támadta meg ismeretlen elkövető és súlyosan megsebesítette március 4-én este Ungváron Scsadej megbízott ungvári polgármestert.
2014. III. 5. A Kárpátaljai Ruszin Népi Szövetség, a Ruszin Tudományos Társaság, a Kárpátaljai Duhnovics Társaság és a Kárpátaljai Ruszinok Regionális Szövetsége a kárpátaljai ruszinok nevében közös nyilatkozatban élesen elítélte "az Orosz Föderáció durva agresszióját a szuverén Ukrajna ellen, amit az orosz vezetés, cinikus módon, az Ukrajnában élő nemzetiségi kisebbségek megvédésének szükségességével indokol". A dokumentum szerint a kárpátaljai ruszinoknak rossz tapasztalatai vannak szovjet időszakból, amikor betiltották a nemzeti hovatartozásuk kinyilvánítását, nyelvük használatát és a görög katolikus egyházuk működését. "Bízunk Ukrajnában és abban, hogy biztosítja valamennyi polgárának emberi és szabadságjogait, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül" emlékeztetnek az ukrán nacionalisták által korábban szakadároknak bélyegezett ruszin szervezetek. "Az egységes Ukrajnában élő többi néppel együtt mi, ruszinok is arra törekszünk, hogy bekerüljünk az európai népek családjába, amelyen belül az első helyen az emberi és szabadságjogok biztosítása áll, beleértve a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelmét és állami támogatását" - zárul a kárpátaljai ruszin szervezetek nyilatkozata.
2014. III. 3. Kárpátalja: nincs általános mozgósítás, zajlik a mobilizációra való felkészítés. Marko ezredes, a megyei Hadkiegészítő helyettes parancsnoka elmondta, a hatályos törvények értelmében a tizennyolc és negyven év közötti ukrán állampolgárságú és az ország területén élő férfiak hadkötelesek, mindazok, akik korábban sorkatonai vagy szerződéses szolgálatot teljesítettek. De ez azokra is vonatkozik, akik valamilyen oknál fogva a sorköteles korban katonai szolgálatot nem láttak el. Mindenki, függetlenül attól, hogy szolgált-e vagy sem, előbb egy elméleti és gyakorlati képzésben részesül. Ennek időtartama változó. Azokat, akik a mozgósítással kapcsolatos, a honvédelmi törvényben foglalt megjelenési kötelezettségnek nem tesznek eleget, akár kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják. A hadkötelezettség alól bizonyos egészségügyi problémák és családi viszonyok lehetnek a kizáró okok. Például a három év alatti gyermekek apái és/vagy többgyermekes családapák. Abban az esetben, ha Kárpátalján is életbe lépne a mozgósítás – erről a sajtóban tájékoztatják a lakosságot –, akkor a hadköteles állampolgároknak önként kell jelentkezniük az illetékes (az állandó lakhely szerinti) hadkiegészítő parancsnokságon – fogalmazott Marko. Hogyha hadba lép az ország, akkor akadályozhatják a határátlépést a hadköteles lakosság számára. A hadiállapot akár általános határzárat is maga után vonhat. (Forrás: MTI/ Kárpáti Igaz Szó): http://tinyurl.com/n5p32zg
.