.
Közép-és Dél-Amerikáról
Argentináról
Az összes devizaszámlát zárolták? A pénznem teljesen felhígult? A munkanélküliség megugrott? A lakosság egy része földönfutó lett? Széles réteg keményen megsínylette?
Ne kívánjuk!
'Vállalom, a Mirador megdrágult. 4 hónappal ezelőtt 3 hetes Guatemala túrát szerveztünk 340 000 Ft-ért repülőjeggyel együtt. Közel fele annyiért, mint a konkurencia. Ma ugyanaz a túra majd félmillióra rúg, s ha bár így is olcsóbb a Mirador a többieknél, azért kellemetlen a közel 30%-os áremelkedés. Oké, ez nem a mi hibánk, hanem a megváltozott politikai viszonyoké, hisz míg szeptemberben 175 Ft volt 1 dollár, ma ez a ráta a 250 felé kúszik, s ki tudja hol áll meg. Nem vagyok pesszimista alkat, nem hiszek az európai mély-szegénységben, lévén 7 év harmadik világbeli utazásaim során megtanultam, hogy az mit is jelent pontosan. Ettől függetlenül egyre több helyről hallom azt vissza, hogy lassan a banánköztársaságok szintjére süllyed Magyarország, s ezen mindig jót mulatok, s csak annyit mondok, bár csak látnám már. Álljon itt egy kis elemzés arról, miként is élnek ma a banánköztársaság-béliek és mi, s hogy szerintünk mi a helyes út ki a katyvaszból.
A banánköztársaságok, azaz a közép-amerikai országok történelme és politikája sok tekintetben eltér a magyartól, de vannak közös pontok a múltunkban. Ilyen például a nicaraguai szandinista szocializmus (vagy kommunizmus, kinek hogy tetszik), mely Somoza Amerika barát diktatúráját váltotta, s mely hozzánk hasonlóan 1989-ben ért véget. Hasonló rendszerváltáson több ország is átment, pl. Guatemala, mely a bolgárokhoz hasonlóan csak az 1990-es évek közepén lépett a demokrácia rögös útjára.
Azóta ezekben az országokban komoly fejlődés ment végbe. A két legfejlettebb ország Costa Rica és Panama (ez utóbbi meglátásaim szerint nem csak Közép-Amerika legstabilabb országa, de fejlettségben az EU tagállamok több mint felét is maga mögé utasítja), akiknek politikája azonban nagyban eltér hazánkétól. Costa Rica már az 1980-as években kitárta a kapukat az amerikai nagytőke előtt, leépítette hadseregét elsőként a Földön, s tulajdonképpen asszisztált az USA-nak. Panama a csatorna visszaszerzésével került nyerő pozícióba, rá 10 évre 2009-ben Panamaváros már a Föld leggyorsabban fejlődő és épülő szuper-városa lett, megelőzve Dubait.
Mivel az egykori banánköztársaságok aprók, s nyakukon lóg a teljes Európa méretű Egyesült Államok, ezért azok vezetői egymást támogatva próbálták elkerülni a kiszolgáltatottságot. Mindez nem derogált az USA-nak, mert közben az északi nagytőkét szívesen látták a hazájukban (oké, voltak kivételek, mint a hondurasi orosz barát Zelaya, akit rövid távon belül eltávolítottak amerikai nyomásra), s ez remek piacot teremtett Amerikának, aki ezért cserébe még az illegális bevándorlókkal szemben is elnézőbb lett. Még az sem jelentett problémát Amerikának, hogy néhány éve Guatemala, El Salvador és Honduras közös platformot alakított C4-ek néven a közismerten orosz barát nicaraguai vezetéssel. És akkor álljunk itt meg egy szóra.
Mikor először utazgattam Közép-Amerikában, akkor az volt a tapasztalatom, hogy egy adott ország lakója mit sem tud a szomszédos államról. Bár ugyanazt a nyelvet beszélik, nagy vonalakban ugyanabból a rasszból is származnak, mégis eltávolodtak egymástól a 19. századi függetlenségi háborúk után. 15-20 éve, mikor az utolsó országok is átestek a rendszerváltáson – ki épp milyen diktatúrát hagyott háta mögött a demokrácia kedvéért –, hirtelen elárasztotta őket a nyugat (bocsánat, nekik észak) nagy szabadsága. A legnehezebben a vidéki földműves réteg reagált erre; Guatemala és Honduras távol eső vidékei máig nem képesek vagy nem akarják lekövetni az eseményeket. Hatalmas különbségek jelentek meg város és vidék között. Míg az urbanizált területeken megjelenő multiknál az alkalmazottak hirtelen megkeresték addigi fizetésük akár háromszorosát is (mely azért a mai magyarnál valamivel még így is alacsonyabb), addig a tanulatlan indiánközösségek továbbra is bevétel nélkül maradtak. A fejlett városok termeltek annyit, hogy abból kiépítsék a turizmushoz és szállításhoz elengedhetetlen infrastruktúrát. Szociális háló a legtöbb helyen nem alakult ki, tehát nincs nyugdíj, sem ingyenes orvosi ellátás, s az állami segélyezés is (amúgy nagyon helyesen) csak közösségi szinten jelent meg.
Mire Guatemala, Honduras, El Salvador és Nicaragua közel azonos gazdasági szintre került, addigra elérkezett az idő, hogy közös célok elé tekintsenek, s megalapítsák a maguk unióját, a C4-et. Ez a mezei turistának csak annyiban jön le, hogy lettek határokat átszelő turistabuszok, s hogy az eddigi 90 nap/ország helyett 90 nap/C4-re kap pecsétet az útlevelébe (ami nem kis fejfájást okoz a magamfajta túravezetőnek), de mögötte ennél sokkal több van. Vámmentes lett az országok közötti kereskedelem és egymást támogató gazdasági intézkedések születtek, hogy megakadályozzák a tagállamok leszakadását egymástól. Emellett előrelépés született az országok indiánpolitikájában, azaz a salvadori, hondurasi és guatemalai maják közös érdekszervezeteket hozhattak létre. És akkor lássuk most piciny hazánkat, mit tanulhatna a C4-től, bár az okosabbaknak talán már mostanra leesett, hogy mire akarok kilyukadni.
Apró országunk bajban van - mondják cimborák Facebookon. A Karácsonyt otthon töltöttem, de én ezt valahogy nem vettem észre. Felmegyek a híres hírportálokra, s mindenütt azt olvasom, hogy államadósság 80% felett, le vagyunk minősítve, államcsőd jön és hogy az EU és IMF milyen szankciókkal sújtja országunkat. Én pedig nagyokat pislogok mikor azt olvasom, hogy éppen regnáló kormányunk mit és hogyan baltáz el. Nem akarok pártszimpatizálni, soha nem is tettem, de ezúttal a Mirador bőrére is megy a játék, mert nem mindegy, hogy az 1000 dolláros túránk 180 000 Ft-ba kerül vagy 250 000-be.
Ellentétben a többséggel én nem hiszem azt, hogy ezt egyetlen ember nyakába, személyesen Orbán Viktor nyakába kéne varrni. Sőt, még csak nem is a Fidesz műve, de azt sem állítom, hogy Gyurcsányék okozták ezt az egészet. Sokkal komolyabb dolgokat látok a saját válságunk háta mögött.
Az egészet a lakáshiteleknél kezdeném, valamint a 2009-es válságnál, amit ugye az amerikai bankrendszer majdnem összeomlása gerjesztett. Az Egyesült Államokban több tucat bank (köztük nagyok is) annak köszönhette összeomlását, hogy ellenőrzés nélkül adtak ki lakáshiteleket a népnek. Több ezer milliárd dollár hiányzott a kasszákból, amik átvitten hiányoztak az állami hitelezéseknél, s ezt az egészet annak köszönhették, hogy több millió amerikai nem akarta vagy nem tudta fizetni a hiteleit. A zálogként hátrahagyott ingatlanok értéke töredéke volt a kifizetett hiteleknek (sokan azt mondják, ez a pénz ma a Costa Rica-i szállodarendszerben van benne, melyeket ma közel másfél millió amerikai tulajdonol). Az amerikai hitelválság kis híján magával rántotta a teljes fejlett világot, de rövid időn belül kilábaltunk belőle. Illetve ők, ugyanis a hitelválság nálunk csak ezután következett, névlegesen pedig a frank megerősödésének köszönhetően.
A frank elszállásáért elég nehéz bármely magyar kormányt hibáztatni (hacsak azért nem, hogy miért nem reagált korábban az esztelen hitelezésre). A frank erősödését igazából semmi nem magyarázta, hiszen az euró és a dollár sem esett hatalmasat egyik napról a másikra, s a svájci gazdaság sem kapott hirtelen hátszelet. Egyértelmű spekuláció volt, melynek célpontja miért ne lehetett volna épp Magyarország? Ne feledjük, a svájci frank elszállásával párhuzamosan jelentek meg azok a hírek, hogy Görögország csődközelben van, s hogy az EU és az IMF több mentőcsomagot kíván a görögök rendelkezésére bocsátani.
Visszatérve a lakáshitelekre, Magyarország azon kevés EU tagállam közé tartozik, ahol a bérlakás-rendszer nem alakult ki. Amíg Londonban a tulajdonolt lakások aránya nem éri el a 40%-ot, addig Budapesten ez az arány 90% felett van. Ez hatalmas potenciál egy országnak, még akkor is, ha a tulajdonolt lakások jelentős része sajnos ki nem fizetett hitelből van. A frank alapú lakáshitel-válság másfél millió háztartást érint, ami, ha csak 10 millió forintos átlagárral számolunk (ami hitel esetén alsó szinten 25 millió forint) 15 billió forintos, azaz 50 milliárd eurós üzlet. Ezt megkaparintani nem hülyeség, s erre a hitelek bedőlésével van a legnagyobb lehetőség (50 milliárd euróból legalább ötször tudnánk Magyarországot megmenteni az összeomlástól). Én személy szerint minden állami kockázatvállalást emiatt ezidáig elutasítottam, mert az állambácsi önmaga ellen fordítja a tőrt azért, hogy megsegítsen másfél millió megvezetett háztartást az adófizetők pénzéből.
A magyar kormány, ha jól emlékszem, novemberben elfogadta a lakáshiteleseket megsegítő csomagot, melyben azt vállalta fel, hogy az eurós hiteleket 340 forint, a frank hiteleket 270 forint felett átvállalja, valamint aki 150 forint/frank alatt vette fel a hitelt, az forintosíthat 180-as árfolyamon. (Ha az összegek nem stimmelnek, elnézést érte, de az arányok kb. egyeznek.) Ebben az időpontban hirtelen esni kezdett a forint, ami máig tart, s az euró 270 forintról 320 forintra erősödött a forinttal szemben, ezzel természetesen növelve az államadósság mértékét is. Gyors reakciója volt ez a pénzpiacnak, hiszen több tízezren kezdték forintosítani a tartozásukat, valamint egy összegben kifizették a lakásuk árát, ami a lakásokra hajtó spekulánsoknak nagyon rosszul jött. Az új alkotmány és a nyugdíjak államosítása kapóra jött, hogy hátulról megtámogassák a forint hirtelen gyengülését, amihez a korábban a köztudatban nem létező „leminősítő” cégek véleménye is rátett egy lapáttal. Vajon miért romlott alig 1 hónap alatt 30%-ot a forint, s miért lett az euró 320 forint, a svájci frank pedig 260 forint? Hát ezért. Az állam felvállalta másfél millió lakáshiteles problémájának megoldását, s így a balhét ő viszi el.
Persze ettől még az államadósságnak nem kellett volna az égbe szöknie. Ennek rengeteg összetevője van, hogy mást ne mondjak az, hogy a 2009-es amerikai bankválság után az előző kormány 5 éves futamidejű IMF hitelt vett fel, amit most kőkeményen vissza kell fizetni, de belpolitizálni tényleg nem akarok. Az ország bajban van, már csak egy lépés választ el minket az összeomlástól. A kormány két dolgot tehet:
1) Nagy izmozás után behódol az EU-nak és az 'IMF'-nek, azaz hitelt kap, amivel kilábal a bajból, s lesz miből megmenteni akár a lakáshiteleseket is. Cserébe privatizálnunk kell mindent, ami megmaradt. Például hozhatunk majd új földtörvényt, melyben kikötjük, hogy külföldiek is vehetnek majd földet. Ezzel az ország még kiszolgáltatottabbá válik. Egyrészt semmilyen potenciál nem marad benne, s a következő lakáshitel-válság esetén már nem lesz mibe kapaszkodnunk. Most megmondom, hogy ez a verzió fog bekövetkezni.
2) Szembemegyünk az EU és az IMF akaratával. Nem írjuk alá a hitelszerződést, amivel elkerülhetetlen az államcsőd, s első körben a lakáshitelesek kerülnek bajba. Jön a hiperinfláció és minden olyasmi, amiről sok helyen lehet olvasgatni. Kivéve akkor, ha követjük az egyik latin ország példáját, ami ugyan nem banánköztársaság, gazdasági adottsága mégis hasonló a mienkhez, csak nagyban.
Ez nem más, mint Argentína, akik a 2000-es évek elején minden figyelmeztetés és külföldi nyomásgyakorlás (többszöri 'IMF'-hitel) ellenére államcsődöt jelentettek. Az élelmesebbek pénzüket idő előtt valutába tették, de közel fél millió argentin az utcán volt kénytelen levezetni a dühét. Szétverték Buenos Airest, majd kifosztották az üzleteket. Néhány nap alatt minden multi kivonult az országból, még a McDonald's is bezárt. A kormány befagyasztotta a nyugdíjakat, valamint a pénzkivételt a bankokból 250 dollár/hétre redukálta. Leállt a gazdaság. Az addigra elértéktelenedő pesót az új pesó követte, melyet 1:1-ben váltottak a dollárral, bár az utcán már megjelenésekor 1,4-et adtak érte. A bankokat kötelezték arra, hogy a valutát egy az egyben visszaváltsák pesóra, mely alig egy év alatt „csak” 300%-ot inflálódott, ami messze elmaradt a prognosztizált több ezer százalékos inflációtól.
Sok nagyvállalat mondott majdnem csődöt, de a legtöbbje a kihelyezett valutával túlélt. 1 évvel a csőd után az ország talpra állt. Hála az új pesónak és a szinten tartott inflációnak nem alakult ki kezelhetetlen pénzromlás, így az ország talpra állhatott saját gazdasági potenciálját, a mezőgazdaságot kihasználva. A megoldás akkor a szója volt, melynek nemzetközi ára 2003-ban igen magas volt, s így Argentina kihasználva a gyenge pesót olcsón tudott termelni. A legnagyobb felvásárló Kína lett, de 2004-re már USA is belépett a nagy importálók közé. 2003-ban, 1 évvel a csőd után Argentína majdnem 9%-os gazdaságnövekedést ért el, amit azóta is tart.
Közvetlenül az államcsőd után a lakosság 57%-a élt létminimum alatt, mely 3 év alatt tért vissza a csőd előtti állapotba. Ma ez az arány 10% alatti. Az első években az IMF többször követelte vissza azokat a hiteleket, amiket a csőd előtt az országba invesztált. Az argentin kormány azonban 2005-ig nem állt szóba velük, mert őket hibáztatta a kialakult helyzet miatt. A majd 10 milliárd dolláros hitelt végül 2008-ban szinte teljes egészében visszafizették… szójából.
Ma Argentína Brazília és Chile után Latin-Amerika harmadik legerősebb országa. 10 évvel a csőd után az éves GDP 15 000 dollár/fő, mellyel megelőzi az összes közép-európai államot. Könnyen talált magának felvásárlót mezőgazdasági termékeire.
No persze Magyarország messze nem akkora, mint Argentína, de gazdasági lehetőségeit tekintve nagyon hasonló képet fest. Azt pedig ne felejtsük el, ha Magyarország bedől és államcsődöt hirdet, azzal magával ránt nem egy országot a térségből, hiszen nem egyedüliként szenvedünk magas államadósságtól. Az más kérdés, hogy a csehek és lengyelek a lakásspekulációból egyelőre kimaradtak, mert kormányuk a hitelek kezdetén megálljt parancsolt.
S ha bedől velünk együtt néhány ország? Abban az esetben remek lehetőség elindulni a C4-ek példáján, s tán a mi kis „indiánpolitikánk” is a helyére kerül. Mert Magyarország banánköztársaság, de hát hol baj az?'
Globalizáció
Dr. Drábik: A kamatkapitalizmus és a szervezett pénzhatalom
(Javallatok 2001-ből)
Günter Hannich német kutató több könyvében is foglalkozott azzal a rendszerváltással, amely a nyugati világ centrum-országaiban végbement. Legutóbbi 'Börsenkrach und Weltwirtschaftskrise' („Tőzsdecsőd és világgazdasági válság”) című munkájában ismerteti Ruhland professzornak azt a munkáját, amit a német egységet megteremtő Bismarck kancellár felkérésére végzett el. A Németország sorsáért aggódó Bismarck, a vaskancellár, arra kereste a választ, hogy miért végződött a történelemben minden magaskultúra szükségszerűen hanyatlással, és miért bomlott fel valamennyi világbirodalom a történelem során. A vaskancellár tudományosan megalapozott választ várt erre a kérdésre, és ezért a svájci Freiburg egyetemének politikai gazdaságtan professzorát, Ruhlandot, kérte fel a válaszolásra. Bismarck elmondta a professzornak, hogy nem egy újabb történelemkönyv megírását várja tőle, hanem azt, hogy sorolja fel – bizonyítékokkal alátámasztva – azokat az okokat, amelyek a birodalmak és a magaskultúrák hanyatlását, majd pusztulását eredményezték. Ruhland három évig dolgozott a válaszon. Mire elkészült a munkájával Bismarck már nem volt hivatalában és így a professzor válasza nem juthatott el olyan személyhez, aki annak következtetéseit a gyakorlatban hasznosíthatta volna. Ruhland megállapításai azonban figyelemreméltóak, annak ellenére, hogy a 19. század végén és a 20. század elején sem tudományos, sem közéleti megvitatásukra nem került sor. A freiburgi professzor szerint a történelemben mindig ugyanaz a romboló mechanizmus vezetett a népek és kultúrák, a virágzó birodalmak felbomlásához és pusztulásához. Jelen írásunk tárgya ennek a romboló mechanizmusnak az ismertetése.
Legyen a görögökről, a rómaiakról, az arabokról, vagy a spanyolokról szó, a hanyatlás és felbomlás végső okai mindig a gazdasági életben, közelebbről a pénzrendszerben lelhetők fel. A pénzrendszer szükségszerű degenerációját pedig a benne működő kamatmechanizmus idézi elő. Ez történt a felsorolt birodalmak esetében is. A romboló mechanizmus működésének menete szinte mindig ugyanaz volt. A kamatok egyrészt aránytalan vagyonkoncentrációhoz, másrészt egyre növekvő eladósodáshoz vezettek. Ez létrehozta a kamatfüggőség viszonyait, annak összes gazdasági, és kulturális következményével együtt. A kamatfüggőség a társadalom dekadenciájához vezetett, megjelentek a „kenyér és cirkusz” perverz manipulálási módszerei, az általános hanyatlás pedig végül pénzügyi, gazdasági és társadalmi összeomláshoz vezetett.
Ezt az ismétlődő folyamatot az váltotta ki a felsorolt birodalmak esetében, hogy valamennyinek a gazdasági élete a pénzre, mint közvetítő közegre alapozódott. A pénzt azonban, mihelyt bevezetik a kamatok szedését is, már nemcsak a gazdasági folyamatok közvetítésére, hanem a vagyon felhalmozására is fordítják. Ezen lehanyatlott és eltűnt egykori birodalmakban – hasonlóan a jelenlegi kamatkapitalizmus mára már globálissá vált rendszeréhez – a gazdasági folyamatok közvetítésére szolgáló jeleket, a pénzt, kamat fizetése ellenében bocsátották a társadalom rendelkezésére azok a kivételezettek, akik a jelek kreálására és kikölcsönzésére monopolhatalmat szereztek maguknak. Pénzhez egyesek ezekben a birodalmakban közönséges rablással és csalással jutottak. Mások a pénzzel való spekulációval, a kereskedelemmel, gazdasági ügyletekkel. Mihelyt kialakul a pénzvagyonos réteg, amely fokozatosan kisajátítja magának a hitelezés monopóliumát, akkor helyzete a társadalom többi részéhez képest egyre előnyösebbé válik. Minél több olyan pénzzel rendelkezett valaki, amelyre a mindennapi életében már nem volt szüksége, annál többet tudott kamatjáradék fejében kölcsönadni, és a kamat révén egyre gazdagabbá vált. Mihelyt kialakult a gazdaságban ez a helyzet, már csak idő kérdése volt, hogy a kamatautomatizmus működésbe lépjen, és átvegye a meghatározó szerepet. A kamatszedés, amely később kiegészült a kamatos kamat követelésével is, lehetővé tette, hogy a pénz egyre kevesebb kézben halmozódjon fel. A munkát végző rétegek, elsősorban a földművelők, végzetesen eladósodtak. Ezt a társadalmi réteget annyira sújtotta az eladósodás, hogy a kamatmechanizmus következtében egész országok elnéptelenedtek, és a föld a szűk pénzvagyonos réteg kezében halmozódott fel. A római birodalom idején mindössze kétezer család birtokolta egész Rómát. A földművelő parasztság helyét a rabszolgamunka váltotta fel. Az önálló iparos réteg sem tudott az olcsó rabszolgamunkával versenyezni, és gazdaságilag tönkrement, elszegényedett. A római birodalomban az adós végső soron a saját szabadságát is kénytelen volt zálogba adni. Ha például egy kölcsönfelvevő már nem tudta fizetni a felvett kölcsönök kamatait, akkor a hitelező egyszerűen elvette személyes szabadságát, és adós rabszolgává tette. Mivel a kamatmechanizmus eredményeként a pénzvagyonos réteg egyre gyorsabban gazdagodott, a lakosság többsége pedig gyorsuló ütemben szegényedett, így a lakosság szinte elvérzett gazdaságilag. Ez szükségessé tette az állandó hódító háborúkat, hogy a helyükre rabszolga munkaerőt lehessen beállítani. A római birodalom a meghódított provinciáit könyörtelenül kizsákmányolta. A birodalom központi részei az alapvető élelmiszerek szempontjából egyre inkább távoli területek terményeire voltak ráutalva. A nagy távolság bizonytalanná tette az ellátást, és komoly zavarokat eredményezett. Erről Ruhland a következőket írja: "Miközben a római parasztok messzi országokban megsemmisítették az ellenséges hadseregeket, az alatt szülőhazájukban a kapitalizmus került egyeduralomra. Ettől kezdve félreismerhetetlen a gyors léptékben haladó hanyatlás. Néhány évtizeden belül megsemmisült az egykori római paraszti réteg."
Az elszegényedett római polgárok olyan proletár réteget alkottak, amely ki volt szolgáltatva a gazdagok folyamatos megvesztegetésének, a kenyérrel és a cirkusszal való manipulálásnak. Azért, hogy a reménytelen helyzetbe került tömegeket féken tartsák, a legkülönbözőbb tömegszórakoztatási módszereket alkalmazták. Ekkor vezetik be a gladiátor küzdelmeket. A tömegek mesterséges izgatószerekkel való manipulálása, figyelmének szervezett elterelése természetesen azzal járt, hogy újabb és újabb eszközöket és módszereket kellett kitalálni az izgalom és a figyelemelterelés hatékonyságának a fenntartására. A folyamatos stimuláció ugyanis megköveteli, hogy vagy tartalma változzék, vagy intenzitása fokozódjék. Ezért például a gladiátorjátékokat egyre véresebbé tették, egyre nagyobb számban használtak fel vadállatokat, például oroszlánokat.
A polgárok zömének elszegényedéséhez a pénzvagyonos réteg rohamos gazdagodása társult, amely öncélú luxus és pazarló dőzsölés közepette kezdett élni. Ruhland professzor szerint Krisztus előtt 104-ben mindössze kétezer személynek volt vagyona Rómában. A nép elszegényedése, és ennek a kétezer személynek a példa nélküli meggazdagodása rendkívül rövid idő alatt zajlott le. Ezek a kiegyensúlyozatlan gazdasági viszonyok tükröződtek a közélet, a kultúra mélyülő dekadenciájában. Ebben a helyzetben már csak a pénzvagyonosok tudták érvényesíteni akaratukat. Az általános erkölcsi hanyatlás eredményeként eluralkodik a kíméletlen haszonlesés, az örökség-vadászat, és még a bírák is zsarolhatóvá és megvesztegethetővé válnak. A protekciózás, a magánkapcsolatok érvényesítése megakadályozta, hogy arra alkalmas – hozzáértő és erkölcsös – személyek intézzék a közügyeket, kerüljenek vezető pozíciókba. Még a magánszférában is gyökeresen átalakultak a szokások. A korábban szentnek és felbonthatatlannak tartott házasság könnyen megváltoztatható szerződéssé alakult át. Egyidejűleg kialakult és szinte iparrá fejlődött a prostitúció. Ruhland professzor így ír erről: „A római proletároknak szinte hiányzott minden lehetőségük arra, hogy tisztességes módon pénzt keressenek, miután a nagykapitalisták valamennyi termelőeszközt megszereztek maguknak, és mindenütt az olcsóbb rabszolgamunkát alkalmazták.” A kamat és kamatos kamat hatása ijesztő mértékűvé vált.
A hanyatlás következményeként a politikai vezetés is fokozatosan a pénzvagyon tulajdonosok és bankárok kezébe ment át. Polgárháborúk kezdődtek, és általánossá vált a társadalmi nyugtalanság. A hátrányos-helyzetűek féken tartása, a társadalmi béke megőrzése egyre több állami kiadást igényelt. Ez viszont megnövelte az adókat. A rendszer fokozatosan irányíthatatlanná vált, noha kézben-tartására kemény jogszabályokat hoztak. Így, pl. betiltják a szabad foglalkozásválasztást, amit kényszerintézkedések váltanak fel. Ez annyira legyengítette belülről az egykor hatalmas római birodalmat, hogy a végén néhány ezer rosszul felfegyverzett barbár germán is el tudta foglalni a birodalmat. A teljesen eladósodott, és csődbe jutott államnak nem volt már pénze. Az általános hanyatlás eredményeként a pénzrendszer is eltűnt a gazdasági életből és átadta helyét a rossz hatékonyságú naturálgazdálkodásnak, az autarchiának és a cserének. Az általános társadalmi hanyatlás nem az oka volt a birodalom pusztulásának, hanem a kamatkapitalizmus rendszerének a következménye. A kamatmechanizmus létrehozta a pénzvagyon példátlan koncentrálódását, és a tőke korlátlan uralmát.
Günter Hannich a következőképpen foglalja össze Ruhland kutatási eredményeit, amelyeket a freiburgi professzor „A politikai gazdaságtan rendszere” című művének három kötetében tett közzé 1903. és 1908 között:
Róma hanyatlásának a tünetei és menete a következő volt:
– A lakosság növekvő eladósodása, a parasztság megsemmisülése, az ország elnéptelenedése.
– A világhódítást követi a rómaiak semmire tekintettel nem lévő nyerészkedése. A helytartó, az adóbérlő, a római kereskedő és pénzkölcsönző egymást szárnyalta túl a tartományok kiszipolyozásában.
– A római parasztság eltűnésével a nép kenyérellátása egyre távolabbról történő gabona behozataltól válik függővé.
– A példa nélkül álló választási megvesztegetések eredményeként a polgárok „kenyérhez és cirkuszhoz” jutnak.
– Az állam fegyveres erejét a magán-kamatjáradék behajtására használják a tartományokban és a szomszéd államokban.
– Mesés mértékben megnövekszik a gazdagság, a luxus, és az élvezetek hajszolása.
– Általánossá válik a közerkölcsök megromlása, az örökség-vadászat, az uzsora, a zsarolás, a bírák, és az állami hivatalnokok megvesztegetése. A korábban szentnek tartott és felbonthatatlan házasság könnyen felbontható szerződéssé válik. Erős mértékben fokozódik a prostitúció, a házastársak elhagyása és felgyorsul az ország elnéptelenedése.
– A nemesség fokozatosan eltűnik és a politikai vezetés a bankárok kezébe megy át. A világ kereskedői a fővárosban tömörülnek. Megkezdődnek a polgárháborúk.
– A proletárok állami költségen való ellátása, a kényszer-szolidaritáson alapuló államszocializmus gyors kiszélesedéséhez vezet.
- Az államcsőd krónikussá válik. A lakosság létszámának csökkenése tovább tart. A pénzgazdaság fokozatosan eltűnik. Helyére ismét a naturálgazdálkodás lép.
Ha a római birodalom hanyatlásának ezt a tünetegyüttesét a mai globális kamatkapitalizmus rendszerére alkalmazzuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a kamatkapitalizmus mai világrendszere is a szétesés szakaszába érkezett. A világgazdaság centrum országaiban is – az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és Japánban egyaránt – nemcsak az állam, de a lakosság túlnyomó része is nagy arányban el van adósodva, és a parasztságra mindenütt fokozott nyomás nehezedik. Az élelmiszereket növekvő mértékben külföldről importálják. A monopolizálódás eredményeként az önálló vállalatok nagy számban mennek csődbe és szűnnek meg. A politikai élet irányítása is egyre inkább a pénzrendszert birtokló és irányító szűk réteg kezébe kerül, amely a világ mintegy négyszáz nagy multinacionális monopóliumának is a tulajdonosa. A „kenyér és a cirkusz” is vezető szerephez jut. Ma azonban a cirkusz szerepét bizonyos sportok (labdarúgás, autóversenyzés, tenisz, stb.), és úgynevezett popművészetek (rockzene, a művészi igény nélküli tömegfilmek, silány TV és rádió-műsorok, az alternatív művészetek, a rock-sex-drug szubkultúra szinte valamennyi terméke) töltik be. A leggazdagabb országokban is egyre nő azoknak a száma, akik szociális támogatásra szorulnak. Ennek oka az, hogy mindazon személyek munkája feleslegessé válik, akiknek a tevékenységéből a pénzoligarchia nem tud a maga számára kamatjövedelemhez jutni. Az is egyre nyilvánvalóbb tény, hogy a gazdagság egy szűk pénzvagyonos réteg kezében halmozódik fel, amely mértéktelen luxusban él. A közerkölcsök vonatkozásában is tanúi lehetünk hasonló jelenségeknek. A házasságok fellazultak, növekszik a válások száma, illetve azok száma, akik soha sem élnek házasságban. Mindez kiegészül az utódnevelés felelősségével nem járó szexuális kapcsolatok mesterségesen gerjesztett kultuszával. Folyamatban van egyes kábítószerek fogyasztásának a legalizálása is. A csalás és a hazugság elfogadott magatartásmód, ha pénzügyi sikerrel jár. Mivel folyamatosan nő a munkát nem találó, segélyre és szociális támogatásra szorulók száma, ezért az eltartottak vonatkozásában egyfajta kényszerű államszocializmus alakul ki. A segélyből élők viszont többé nem nevezhetők szabad polgároknak, mert eltartásukért személyes szabadságuk elvesztésével fizetnek. A magánpénzrendszer jelenlegi globális világbirodalmának az összeomlásához csupán egy dolog hiányzik még: a jelenlegi kamatmechanizmussal működtetett pénzrendszernek az összeomlása. Ennek az összeomlásnak a jelei már mutatkoznak, és ha bekövetkezik, az jelenlegi civilizációnk kulturális szövedékét is felbomlassza. A világtörténelemben először napjainkban bontakozik ki egy globális méretű gazdasági összeomlás.
(Folytatása következik: Mi okozta a görög kultúra hanyatlását?)
1982. évi 6. törvényerejű rendelet
a Nemzetközi Valuta Alap alapokmányának kihirdetéséről
A hatályban lévő, 1982. évi 6-os számú Törvényrendelet (Tvr.) 9. cikkelyének 2.szakasza alapján az IMF Magyarországon 1982. óta napjainkig korlátozás nélkül vásárolhat ingatlanokat (egyszóval mindent, ami megvehető és privatizálható adósság fejében)? És kezdeményezhet bírósági eljárást Magyarországon.
A Tvr. 9. cikkely 3. szakasza mentesíti az IMF-et, így vagyonát is hazánkban mindenféle bírói és hatósági eljárás alól. Magyarország területén, magyar bíróság az IMF semmiféle ügyletébe nem avatkozhat bele, hacsak az ily mentességéről önként le nem mond. Az IMF megvásárolt tulajdonait bérlők is e teljes jogvédelmet élvezik.
A Tvr. 5. szakasza alapján az IMF irattárai sérthetetlenek (semmiféle adatszolgáltatásra nem kötelezhető semmiféle hivatal részére Magyarországon).
A Tvr. 6. szakasza alapján az IMF minden vagyona és követelése mentes bármilyen nemű korlátozástól, rendszabályok, ellenőrzések és bármilyen természetű moratórium alól hazánkban.
A Tvr. 8. szakasza alapján az IMF valamennyi kormányzója, ügyvezetője, helyettesei, bizottsági tagjai, képviselői, valamint mindezek tanácsadói és a tisztviselők, alkalmazottak is hivatalos minőségben végzett tevékenységük tekintetében mentesek a jogi eljárás alól.
A Tvr. 9. szakasza alapján az IMF valamennyi vagyona, követelései, jövedelme, engedélyezett műveletei és ügyletei adó-és vámmentességet, valamint illetékmentességet élveznek Magyarországon.
.
