.
Könyvpropaganda és könyvégetés
írta Babits
Az idei magyar könyvnapot kevéssel előzte meg az európai könyv tragikus napja: a berlini könyvégetés. Barbár szelek fújnak, s Omar kalifa korszaka látszik visszajönni. Az életet többre tartjuk a betűnél s életnek pártunkat és harcunkat értjük, pártunk egyedül üdvözítő világmegváltását. Ha ennek a betű nem segít, vagy éppen ellene hat: pusztuljon a betű! A berlini könyvégetők voltaképp egészen modern elv szerint jártak el, oly elv szerint, melyet a mi (teljesen más világnézetű) ifjú irodalmáraink egy része is unton hangoztat. Csak épp hogy a könyvégetők a végső következéseket is levonták. "A könyv hatalom" - mondja egy régi közmondás. Ez kifejezi a barbár nézőpontot, mely napjainkban ismét kezd uralkodni. A barbár lélek hatalmat lát a betűben. S azt lát benne, mindinkább csak azt, a mai lélek is: előnyt, propagandát, fegyvert, egyszóval, hatalmat. Még jó, ha nem varázshatalmat, mint az ősbarbárok. Az az érzés legalább, amivel a "horogkeresztes" máglyára viszi a "nem német" irodalmat, alig különbözhet lényegesen attól, amivel hajdan a boszorkánymesterek könyveit elégették. A naiv és félművelt antiszemita szemében a "zsidó" irodalom valami rejtelmes varázshálóhoz hasonlít, mely a szellemeket befonja és megbabonázza. A könyv tehát hatalom, szellemi fegyver vagy varázserő, amit lehetőleg ki kell venni az ellenfél kezéből, s monopolizálni vagy máglyába gyűjteni és elégetni. Ez a szent borzalom a Könyvvel szemben még mindig nincs a Könyv bizonyos tisztelete nélkül; s a berlini máglya voltaképp nagy hódolatünnep a Könyv hatalma előtt. Sokkal inkább, mint egy ilyen pesti "könyvnap", melynek alapgondolata az, hogy a könyv manapság nem kell senkinek, nem lehet eladni, s mesterséges üzleti fogásokhoz, propagandához kell nyúlni, hogy egyáltalán eladható legyen. A könyvégető tiszteli a Könyvet. Csakhogy barbár tisztelet ez: a Könyvben is az erőt tiszteli, a hatalmat, a harc fegyverét, a propaganda eszközét, és nem célját. Mi még a Könyv régimódi tisztelői közé tartozunk, e modern világ új barbárjaival szemben: és sok tekintetben talán kevesebb az az erő és hatalom, amit a Könyvnek tulajdonítunk. Mi talán egy eltűnt világból maradtunk itt, amely a Könyvvel még intim viszonyban volt. A barbár, írástudatlan ember varázserőt lát a fóliánsban, az írástudó, a tudós, az olvasó távol van ettől a varázshittől. Mi jól tudjuk, hogy a Könyvnek hatását és hatalmát az Élet harcosai nagyon is túlbecsülik. Ha a Könyv valóban oly hatással volna az életre, mint hiszik, akkor az élet ma, a XVIII. és XIX. század irodalma után, egészen másképp folyna, mint ahogy foly. Az élet azonban megy a maga útján, a saját különös reakciói és komplikált lélektana szerint, és nemigen engedi magát befolyásoltatni a könyvektől. Inkább ő befolyásolja, s akarja is befolyásolni azokat, s az Élet hívei és harcosai, a külső élet emberei, valóban nemigen láthatnak a könyvben mást, mint az élet eszközét. Így akarják igába fogni a könyvet, üldözik, égetik, vagy megrendelik és termelik hivatalból, terjesztik vagy tiltják, mindebben csak eszköznek tekintve - az élet eszközének. De aki igazában tudja, mi a könyv (legalább a legjobb része a könyveknek) az nem csupán az élet eszközét keresi benne. Eszköz helyett életet keres benne. Nem hatalmat keres, mert a hatalom mindig csak eszköz - hanem gazdagságot, ami cél. Leszűrődött régi életek gazdagságát keresi a könyvben, amivel a maga belső életét gazdagítsa. Az élet nem csupán harc, hanem béke is, nem csupán kívül van, hanem belül is - a harc csupán eszköz, a béke a cél, a külső csak eszköz, a belső a cél. Nem a halálos békét értem, hanem a kincses békét, a belső gazdagságot, minden külső élmény legvégső gyümölcsét, amelyet a könyvnek élményei érlelhetnek és szaporíthatnak. Szó sincs róla, hogy az igazi olvasó (azért, mert másnak és többnek tekinti a könyvet az "élet eszközénél") az élettől való menekvést, elzárkózást keresné az irodalomban. Ellenkezőleg: még több életet szomjaz, nem elégedve meg a magáéval és a körülötte élő élettel, s egyáltalán a saját kora életével; idegen lelkek könyvbe szűrt életét szívja föl, távoli tájak, elmúlt korok életével és lelkével akar gazdagodni... Hogyha magyar könyvére találsz, jó légyen, akár rossz, Megvegyed, ámbátor olvasod azt sohasem... - így hangzik felénk a régi mottó Kazinczy korából, aminek tanítását ma sokan ismét lelkére szeretnék kötni legalább a Könyvnap közönségének. Mi azonban arra gondolunk: ha a magyarban élet van és szomj az életre, mentül több életre (ami a lelki gazdagodás és fejlődés szomját jelenti), akkor a magyar nemcsak eszköznek fogja érezni a könyvet, nemzeti vagy egyéb célok érdekében, s nemcsak megveszi és terjeszti, és propagandát csinál neki, hanem olvassa is, és gazdagodik vele. De ha korunk kezdődő barbársága, mely első lépés a halál felé, az ő lelkét is kikezdené: akkor propagálja - és égeti. (Forrás: MEK): https://tinyurl.com/y9msdkzh
.
