.
1933-ban, mikor teljes erővel tombolt a gazdasági válság, az akkori amerikai elnök, Roosevelt minden Amerikában élő kül- és belföldi állampolgár számára megtiltotta az arany birtoklását. Az arany elkobzása 1933. április 5-én emelkedett jogerőre, és az aranyat 1933. május 1-ig le kellett adni a FED-nél, az amerikai jegybanknál. A rendelkezés megszegése akár 10 éves fogházbüntetést vagy 10.000 dollár büntetést is maga után vonhatott. Ellentétben a saját akaratából történő beszolgáltatással, amikor is valamekkora kártérítés járt a kényszer beszolgáltatásért, ha valakinél aranyat találtak, azt kártérítés nélkül elkobozták. Az állam az arany keresése közben a banki széfek felnyitásától sem riadt vissza. Az Egyesült Államok polgáraira vonatkozó aranytilalmat, amely majdnem 40 évig volt érvényben (!) csak a Bretton-Woods-rendszer hanyatlásakor, a hetvenes évek elején oldották fel. Az aranyalap visszaállítására tett harmadik és eddigi utolsó kísérletre a II. Világháború végén került sor. Az USA vezetésével megkötötték a Bretton-Woods-i egyezményt. Olyan rendszert hoztak létre, amelynek stabil, de kivételes esetekben, szigorú szabályok szerint változtatható váltóárfolyamai voltak, melyeket a központi bankok arany- és devizatartalékai fedeztek. Az arany mellett bevezették a tartalékvalutát, mint fedezetet. Erre a szerepre az amerikai dollárt és az angol fontot jelölték ki. Ez volt az Arany-Deviza-Alap. A rendszer magja az arany maradt, mivel minden központi bank köteles volt más központi bankokkal szemben a valutát aranyért fix árfolyamon váltani (35 dollár unciánként). Ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, felügyeletnek életre hívták az IMF-t (Nemzetközi Monetáris Alapot). Az USA hegemóniája a tartalék valuta kibocsátására mindaddig jól működött, amíg fegyelmezett pénzpolitikát folytatott, és így a világ a dollárt az arannyal egyformán elfogadta. Viszont mikor az USA Johnson elnök „New Society” programjával, és a vietnámi háború veszteségei miatt már a lehetőségein túl, a semmiből csinált dollárt, és ezzel az egész világon felpörgette az inflációt, a dollárba vetett bizalom megingott. Előállt az a helyzet, hogy a világ központi bankjainak dollártartaléka messze meghaladta az USA aranytartalékát. Az erős dollár mítosza szertefoszlott. 1971. augusztus 15-én az Egyesült Államok akkori elnöke, Nixon leállította a dollár aranyra való szabad átváltását. 1973-ban megszűnt a Bretton-Woods-rendszer lelke, a rögzített váltóárfolyam. A valutákat már nem a dollárhoz kötötték, hanem kölcsönösen is átválthatóvá váltak. Ettől kezdve valamennyi valuta értéke drámaian zuhant. Az 1913-ban meglévő helyzetéhez képest ma nincs olyan valuta, amely ne veszített volna jelentősen az értékéből. Még az erős svájci frank sem éri el az akkori értékének harmadát. Az USA-dollár kevesebb, mint 10 %-át éri, a jen századánál is kevesebbet. Mai valutarendszerünk instabilitását az OECD és a Világbank adataiban is észre lehet venni: az elmúlt 30 évben 87 országban volt pénzügyi válság. Ma az összes deviza-tranzakciónak csak a 2 %-a felel meg a javak és szolgáltatások reális cseréjének, 98 %-uk spekulatív. Svájc a kivétel. A II. világháború kezdetekor a svájciak elkezdték aranyállományukat növelni. Így történhetett meg, hogy a frank a háború végén, mikor a megtépázott Európa az aranyat már csak a jegygyűrűből ismerte, és cigarettával fizetett, a kibocsátott frank aranyfedezete meghaladta a 128 %-ot. A Svájci Nemzeti Bank tulajdonában, 1939-ben kb. 600 tonna arany volt, 1945 elején 1000 tonna, és ez Svájcnak az 50-es évekre vezető szerepet biztosított. A Svájci Nemzeti Bank tulajdonában 1998/99-re 2590 tonna aranykészlet volt. Az ötödik helyen állt az USA, Németország, Franciaország és Olaszország után. A "Bretton-Woods-rendszer fix árfolyamrendszerének védelmére a legfontosabb központi bankok (Svájc is, bár nem tag) létrehoztak egy aranyalapot, amely az aranyárát 35 dollárban stabilizálta unciánkként. 1976-ben az IMF javasolta tagjainak, hogy a valutákat oldják el az aranytól. Ezt Svájc 1977-ben tette meg, és aranyállománya így részben elvesztette eredeti funkcióját. 1997 májusában Svájc az aranykészletét újraértékelte. Ekkor megállapítást nyert, hogy 500 tonna aranynak megfelelő értékelési nyereségre tettek szert, továbbá 1300 tonna a jövőben felesleges lesz. Hogy ennek a tömegnek az értékesítése ne okozzon válságot, Svájc vállalta, hogy ezt a mennyiséget előre nyilvánosan ütemezve, 2000 és 2004 között adja el, ami meg is történt. (Forrás: AranyPiac): https://tinyurl.com/yc98tmfo
.
