19 8 14.
„A Keleti Akció"
A romániai magyar intézmények anyaországi támogatása az 1920-as években
írta Bárdi
(részlet)
/ Forrás: SuliNet/:
https://tinyurl.com/y25vygq8
Az első világháború után Romániához csatolt volt magyarországi területek magyar intézményrendszerének anyaországi támogatását budapesti kormányzati körökben Keleti Akciónak nevezték. A határon túli magyarság intézményei és a magyarországi kormányzat közötti együttműködésnek három fontos területe volt: az adott kisebbség helyzetének feltárása és elemzése; a hazai szervezetek és állami intézmények támogatása a határon túli magyar társadalmi intézmények (iskolák, egyházak, sajtó stb.) részére; politikai támogatás a nemzetközi kapcsolatokban és közvetlen együttműködés az anyaország kormányzati szervei és a szomszédos országok magyar politikai szervezetei között. Ez a tanulmány a Népies Irodalmi Társaság (továbbiakban NIT) tevékenységével foglalkozik, amely a Keleti Akcióban, az előbb említett első két feladatkörben meghatározó szerepet töltött be. Ezzel a kormányzati tevékenységgel, illetve a NIT történetével, B. Bernát kéziratát kivéve, eddig a szakirodalom nem foglalkozott. 1 A romániai magyar politikusok és a magyarországi kormányzat szoros kapcsolatára már Tilkovszky utalt a hatvanas években megjelent munkájában. 2 Romsics a Bethlen Istvánról írt monográfiájában foglalkozott az 1919-ben létrehozott titkos „erdélyi minisztériummal". 3 Az erdélyi és a magyarországi politikusok kapcsolatait a húszas évek transzszilvanizmusát vizsgáló könyvében K. Lengyel is érintette. 4 Az anyagi támogatás kérdése Cs. Gyímesi Makkairól írt tanulmányában merült fel. 5 Ő idézi Jakabffy naplóját, aki a református püspök távozását arra vezette vissza, hogy a romániai politikai rendőrség felfedte Makkai Magyarországról érkező anyagi támogatását. Egy másik kisebbségpolitikus, Paál kézirathagyatékában az impériumváltás időszakára vonatkozó, a tisztviselői támogatásokat és az egyházi iskolák magyarországi segélyezését bizonyító töredékes iratanyag került elő. 6 A téma feldolgozatlanságát egyrészt az magyarázza, hogy a kutatók tartottak attól, hogy a magyarországi támogatásokra vonatkozó tények feltárása a romániai magyarságot mint „ötödik hadoszlopot" tárgyaló romániai propagandát erősítené. 7 Másrészt az Erdély 1918 utáni történetével foglalkozó kutatások az impériumváltást és a magyarság sérelmeinek feltárását helyezték középpontba. A publikációk másik csoportja a magyar revíziós propagandával foglalkozik. A magyar-magyar kapcsolatok feltáratlanságának harmadik oka a források viszonylagos hiányában keresendő. A Miniszterelnökség II. osztályának iratanyagából összeállítottak egy dokumentumgyűjteményt, az intézmények innen történő támogatására vonatkozó iratanyag azonban nem került a Magyar Országos Levéltár gyűjteményébe. 8 A téma feldolgozását azért tartottuk fontosnak, mert e nélkül a kisebbségi társadalmak intézményépítési folyamatai nem értelmezhetők. A nemzeti kisebbségek anyaországi támogatására már az első világháború előtt sor került a Kárpát-medencében. 1918 után pedig az új nemzetállami elitek hallgatólag tudomásul vették ezt a fajta segélyezést, hiszen ez is hozzájárult a mindenütt sok belpolitikai feszültséggel járó kisebbségi problémák részleges kezeléséhez. A határon túli politikusok és intézmények a segélyezésekről nemigen készítettek feljegyzéseket. A rendszeresen ellenőrzött elszámolásokat jórészt megsemmisítették. 9 Rendelkezésünkre állt a Miniszterelnökség iratanyaga, ezen belül a legtöbbet használtuk a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának (továbbiakban TESZK) töredékes dokumentumait. Másik komoly forrásbázisunk a NIT-nak, a Keleti Akcióra vonatkozó dokumentumgyűjteménye volt. 10 Dolgozatunk első része a NIT létrejöttének körülményeit tárgyalja, majd az intézmény adatgyűjtő és dokumentációs rendszerét mutatja be. Ezt követően az intézmény oktatásügyi tevékenységét és a romániai magyar társadalmi szervezetek pénzügyi támogatásának kereteit tekintjük át. A tanulmány arra keresi a választ, hogy a korabeli elemző munka milyen keretek között és hogyan folyt, valamint arra, hogy milyen elvek alapján épült ki a támogatási rendszer, és mi volt a segélyezés stratégiája. A Népies Irodalmi Társaság előzményei Az ellenforradalmi kormány Szegedről, majd Budapestről 1919-1920-ban vasutasokból és katonatisztekből álló futárszolgálaton keresztül folyamatosan kapcsolatot tartott a demarkációs vonalon túli erdélyi magyar vármegyei tisztviselői karral. Ezen keresztül szervezték a román hűségeskü letételével szembeni ellenállást, a jogfenntartás alapján a fizetések további folyósítását, valamint a megszállásból adódó sérelmekkel kapcsolatos adatgyűjtést. Ezt a munkát 1919 első hónapjaiban a megszállt területeken egymástól függetlenül különböző csoportok, általában a vármegyék helyben maradt törvényhatósági elöljárói végezték. Külön-külön keresték a kapcsolatot a magyarországi hatalmi központokkal. 11 Majd az útkereső szerveződések összefogására és a magyarság politikai irányítására Kolozsváron megalakult az úgynevezett erdélyi központ. Apáthy István kelet-magyarországi főkormánybiztos 1919. január 18-i letartóztatása után a román katonai hatóságok ellenállás nélkül vették át a hivatal épületét az ottmaradt iratanyaggal együtt. Ezt követően a helyi kormányzati hierarchiában az Apáthyt követő Grandpierre kolozsvári kormánybiztos főispán, Kolosváry, a Ferenc József Tudományegyetem tanára és a Költő bíró alkotta csoport tartotta a budapesti kormányzattal, elsősorban Bethlen Istvánnal, Teleki Pállal és szakértőikkel a kapcsolatot. 12 Ez a társaság vált összeköttetései és az 1919 előtti közigazgatási hierarchiában betöltött szerepe révén a tisztviselői ellenállás irányítójává. A magyar tisztviselői kar a román megszállást csak ideiglenesnek és nem közhatalom-változásnak tekintette. Épp ezért nem tettek hűségesküt a román királyra. Grandpierre-éket a nagyszebeni Kormányzótanács is a magyar hivatalnoki kar képviselőiként fogadta el, és tárgyalásokat folytatott velük a hűségeskü letételéről. 13 A kolozsvári központhoz még 1919-ben csatlakozott Papp kolozsvári pénzügyi igazgató és Nagy Lhelybeli ügyvéd. 1919 nyarán, majd szorosabban 1920-ban kapcsolódott az előbb említettekhez Paál, Udvarhely megye helyettes alispánja, akinek Kolozsvár volt a kijelölt kényszerlakhelye. Ő építette ki a csoport székelyföldi kapcsolatait. 14 A központ három területen dolgozott: a budapesti Békeelőkészítő Iroda részére információkat gyűjtöttek a román megszállás alatt elkövetett jogsértésekről és a különböző atrocitásokról; a Magyarországról érkező támogatásokból megszervezték a magyar tisztviselők segélyezését; a magyar felekezetek vezetőivel együtt szervezték az új magyar egyházi közoktatást. 15 Az Erdélyt behálózó, elsősorban vármegyei tisztviselők alkotta kapcsolatrendszerük, a Szellemi Front mozgalma a békeszerződés aláírásáig a hűségeskü megtagadását hirdette, és a tisztviselői kart látta el nem cenzúrázott információkkal. 16 Paál és Költő különböző spontánul szerveződött csoportokkal is kapcsolatban állt, de óvtak a meggondolatlan akcióktól. A békeszerződés aláírásáig bíztak az anyaországi felszabadításban, de a kolozsvári központ 1921 tavaszán már azt kérte a budapesti kormánytól, hogy fékezzék meg a szélsőséges propagandát, és ne küldjenek felelőtlen izgatókat Erdélybe. 17 A központhoz tartozott 1920 nyarától gróf Bethlen, az Erdélyi Gazdasági Egyesület vezetője, magával hozva a szervezet kiterjedt kapcsolatrendszerét. Bethlen ekkori tevékenysége és az ennek révén megnövekedett politikai súlya nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1924-ben a romániai Országos Magyar Párt (továbbiakban OMP) alelnökévé, majd 1926-ban elnökévé választották. 1920 novemberében Papp, a kolozsvári központ képviselőjeként Budapestre költözött. Majd a következő év augusztusától a Teleki Pál elnökletével működő Társadalmi Egyesületek Szövetségének 18 a határon túli magyarok támogatását irányító intézmény operatív vezetőjeként tevékenykedett. A kolozsvári informális központ, miután elérte, hogy a magyar kormány 1921 februárjában saját megbízottjának tekintse, 19 a meginduló romániai magyar politikai életben a budapesti álláspontot képviselve, a passzivitás képviselőjeként meghatározó szerepet töltött be. A magyar kisebbségi politika örök dilemmája jelentkezett ekkoriban is: nehezen lehetett elkülöníteni a budapesti és az erdélyi álláspontot (illetve a Grandpierre-csoport véleményét). Ebben az esetben, az aktivitás-passzivitás vitában kizárólag az utóbbi álláspont képviselői informálták a budapesti kormányt a romániai viszonyokról. Egyrészt azért, mert az aktivitás hívei (a Keleti Újság köre, a Kiáltó Szó szerzői) úgynevezett októbrista álláspontot (nyitás a román társadalom és pártok felé, a társadalom demokratizálásának folyamatában tartották szükségesnek kezelni a kisebbségi kérdést) fogalmaztak meg. Másrészt a Grandpierre vezette csoport és Bethlen szakértőinek politikai értékvilága azonos volt, sőt egyik régi közvetlen munkatársuk, Papp, mint már említettük, a kisebbségi ügyek magyarországi intézésében kulcspozíciót foglalt el. Összefoglalva úgy is lehetne a helyzetet jellemezni, hogy míg az aktivitás hívei az 1918 előtti nemzetiségpolitika tekintetében elfogadták Jászi jogkiterjesztő álláspontját, addig a passzivisták és a Magyarországon uralomra került politikai elit szakértői ugyanebben a kérdésben a jogszűkítés álláspontjának hajdani képviselőiből kerültek ki. E magyarországi kör meghatározó személyisége Jancsó volt, aki már jóval 1918 előtt figyelmeztetett a román nemzeti mozgalom veszélyességére. A kolozsvári központ információs és a támogatásokat elosztó jogkörével 1922-ben előbb a báró Jósika elnökletével megalakuló Magyar Szövetséghez, majd annak betiltása után a Grandpierre-ék szervezte Magyar Nemzeti Párthoz, illetve 1922 decemberében az utóbbiból és a Kós vezette Magyar Néppártból létrejövő romániai Országos Magyar Párthoz került. Az anyaországi kormányok mindvégig ezt a szervezetet ismerték el a romániai magyar kisebbség egyedüli legitim politikai képviseleteként. A húszas évek első felében épültek föl a magyarországi kormányzati támogatás elosztásának erdélyi keretei. A politikai jellegű segélyek egyértelműen az OMP-hoz kerültek, a társadalmi - elsősorban az oktatási - intézmények támogatásának elosztásában a történelmi magyar egyházak képviselői vettek részt a Felekezetközi Tanácson keresztül. 20 Az első világháború előtt a külföldön élő magyarok ügyei közvetlenül a Miniszterelnökséghez tartoztak. A századfordulón kezdődő úgynevezett magyar akciónak területenként több ága létezett. 1902-1903-ban indították az amerikai magyar akciót, a Magyarországról kivándorolt nemzetiségiek amerikai mozgalmainak ellensúlyozására. Az akció célja a szlávok közötti nyelvi, kulturális, vallási különbségek mesterséges fenntartása és a nemzeti egységtörekvések letörése volt. A horvátországi és a romániai magyar akción keresztül biztosították a magyar szórványok egyházi és iskolai ellátását. A kormányzat a külföldön lévő magyar intézményeket nem közvetlenül, hanem az erre a célra létrehozott társadalmi szervezetek közreműködésével támogatta. 21 A kormányzati támogatást társadalmi szervezeteken keresztül folyósította a német kisebbség-politika is .22 Magyarországon 1918 őszétől egyszerre több minisztérium ( Külügy, Propaganda, Nemzetiségi) párhuzamosan foglalkozott a kelet-magyarországi (a békeszerződésekkel kapcsolatos és a megszállt területek magyarságát érintő) ügyekkel. Ugyanekkor 16 különböző, a volt székely egyesületek tagjaiból és a keleti országrész menekültjeiből álló szervezet jött létre, hogy az Erdélyben maradottak és a menekültek érdekeit képviselje. 23 A határon túli magyarok támogatásának a világháború előtti módszerei 1918-ban is alkalmazhatónak tűntek, de keretei - a meglévő szervezetek, a feladat nagysága, a közvetítésre jelentkező intézmények nagy száma, a revízió szükségessége körüli országos egyetértés s a kérdés rendezésének halogatása miatti belpolitikai feszültségek megelőzése miatt — már alkalmatlanok voltak a teendők ellátására. Az elszakított területek kérdése a kormánypolitika kulcskérdése lett. Ebben összefonódott a béketárgyalások ügye a menekültkérdéssel és a megszállt területeken élő magyarság problémáinak kezelésével. Ezért célszerűnek tűnt a kérdéskörrel kapcsolatos döntések előkészítését és a politikai tevékenységet egy helyre összpontosítani. A szakszerű, nem szólamokra építő fellépést képviselte a már említett gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál, Sebess, Jancsó, Barabás vezette csoport. Az új helyzetben (a nemzetiségek anyaországukhoz csatlakozása a megszállt területeken) álláspontjuk igazolását látták, és a múlt nemzetiségpolitikai hibáinak kijavítására törekedtek, sokat okulva a román nemzeti mozgalom tapasztalataiból. Esélyeiket növelte az a tény, hogy Bethlent az új magyar közéletben az erdélyi érdekek leghitelesebb politikai képviselőjének tekintették, illetve már a szegedi ellenforradalmi kormány időszakában kialakították kapcsolataikat azokkal az erdélyi ellenállási központokkal, nem utolsósorban a tisztviselősegélyek folyósítása révén, melyek később a politikai szervezkedést megindították. 24 Friedrich István miniszterelnök és Bethlen István rövid ideig tartó kölcsönös közeledésének eredményeként 1919. szeptember végén Bethlen az erdélyi ügyekkel megbízott titkos minisztérium vezetőjeként a kormány tagja lett. 25 Bleyer nemzetiségügyi miniszter, akinek hatáskörét az új minisztérium csökkentette, javasolta, hogy a Felvidék részére is létesüljön hasonló hivatal. Bethlen ezt az erdélyi speciális helyzetre való tekintettel utasította el. (Itt ugyanis a csehek által megszállt területekkel ellentétben a magyar kormány nem járult hozzá a hivatalnoki kar hűségesküjének letételéhez.) A másik, hatáskörében érintett kormányzati szerv a Propagandaminisztérium volt, melynek erdélyi ügyosztályát rövidesen megszüntették. 26 Hivatalosan a külön erdélyi minisztérium felállítását azzal indokolták, hogy a kelet-magyarországi megszállt területek problémáit egységesen és egy helyben kell intézni. Az intézmény a román megszállás miatt a nyilvánosság teljes kizárásával működött. Az „erdélyi minisztérium" munkatársait a Külügyminisztériumhoz tartozó Békeelőkészítő Iroda alkalmazottaiként - az iroda többi dolgozójához hasonlóan - különböző minisztériumok állományában helyezték el .27 A titkos minisztérium, a Huszár-kormány megalakulásakor, 1919. november végén formálisan megszűnt, de osztályai Bethlen István háttérirányításával tovább működtek a Békeelőkészítő Iroda B csoportjaként. A minisztériumban még októberben két főosztályt szerveztek. Az egyik Gagyi vezetésével az erdélyi menekültek ügyeivel foglalkozott. Ez 1920 tavaszán átalakult Országos Menekültügyi Hivatallá (továbbiakban OMH). A másik részleg három osztálya a Teleki Pál vezette békeelőkészítésben vett részt. A báró Horváth irányította osztály a megszállt területeken történt jogsérelmekről gyűjtött információkat, illetve az erdélyi magyar vezetőkkel, a román kormányzattal és a keleti antant seregek főparancsnokságával tartotta a kapcsolatot. Az osztály rövid ideig működött, mert 1920 tavaszán Horváthot az Országos Menekültügyi Hivatal vezetésével bízták meg. A feladatokat a másik két osztály vette át. A Jancsó vezette csoport a béketárgyalások Erdélyre vonatkozó anyagának feldolgozását és összeállítását végezte. A harmadik ügyosztály, Sebess irányításával, a háború utáni, a valószínűsíthetően elcsatolandó erdélyi területek támogatására készített terveket, valamint a kolozsvári központtal a segélyezési ügyeket intézte. Bethlen a különböző minisztériumok állományából összesen 22 főt és 3 millió koronás költségvetést igényelt. 28 Az erdélyi menekülteket segítő osztály 1919. október közepétől a segély-, állás- és lakásügyeket intézte. Mivel a menekültek többsége a kelet-magyarországi területekről érkezett, az erdélyi menekültügyi osztály 1920 áprilisában, a Békeelőkészítő Iroda B csoportjának további irányítása alatt, Országos Menekültügyi Hivatallá alakult át. Ezzel a másik két megszállt vidékről érkező menekültek problémái is hozzájuk kerültek. A területi ügyosztályok (Kelet, Észak, Dél) feladata volt többek között a „menekültek panaszainak, kérelmeinek és a lekapcsolt országrészekre vonatkozó országos érdekű információknak a felvétele". 29 így ez az intézmény is részt vett a sérelmi anyagok gyűjtésében. A hivatal munkatársai az egzisztenciális gondok kezelése mellett segítették a menekültek önszerveződését. A segítségükkel létrejött egyesületek Bethlen politikáját támogatva integrálódtak a magyarországi közéletbe. 30 1919-1920-ban a megszállt területekre küldött segélyek jelentős részét az OMH költségvetésében bújtatták el. 31 Az intézményt a Békeelőkészítő Iroda 1920-as megszűnése után a Miniszterelnökség, majd 1922 februárjától a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alá helyezték. A hivatalt 1924-ben a magyarországi bevándorlás feltételeinek megszigorítása, a tömeges áttelepülés megszűnte után felszámolták. A Népies Irodalmi Társaság létrejötte A Békeelőkészítő Iroda B csoportja mellett 1921 őszéig még továbbra is több hivatal és társadalmi szervezet foglalkozott Magyarországon egymással párhuzamosan erdélyi ügyekkel. A Propagandaügyi Minisztérium - ahova hivatalosan a megszállt területek ügyei tartoztak, az erdélyiek kivételével - 1919. decemberi megszüntetésekor a terület felügyeletét a Külügyminisztérium és a Nemzetiségi Minisztérium egyaránt meg akarta szerezni, hiszen ezekkel a kérdésekkel mindkét helyen foglalkoztak. 32 Ha az előbbihez kerül a határon túli magyarok ügyeinek irányítása, akkor attól lehetett tartani, hogy á kérdést elsősorban a nemzetközi kapcsolatok viszonylatában fogják kezelni. Ebben az esetben a kormányzati szerepvállalást is nehezen lehetett volna leplezni. A Nemzetiségi Minisztérium pedig - Bethlenek szempontjából - nem volt megbízható, az ott képviselt magyarországi nemzetiségek esetleges külföldi (anyaországi) kapcsolatai miatt. Ezért az idegenben élő magyarok politikai ügyeinek felügyelete visszakerült a Miniszterelnökséghez, ahol a III., majd a később az e célra szervezett II. osztály foglalkozott ezzel. 33 Az ekkor még magyar kormányzati szempontból csak „megszállt"-nak és nem elcsatoltnak tekintett területeken található magyar gazdasági, társadalmi, egyházi intézmények támogatása azonban továbbra sem folyhatott közvetlenül a Miniszterelnökségről. Ezért hozták létre 1920 áprilisában a Bocskay Szövetséget (Tudományos Irodalmi és Közművelődési Egyesület) mint társadalmi szervezetet. Az alapító okiratot Jancsó elnökként, Barabás jegyzőkönyvvezetőként írta alá .34 A későbbi dokumentumokban Bethlen István és Sebess, valamint Papp (volt kolozsvári ügyvédi kamarai elnök) szerepelnek alapítókként. A fennmaradt nyilvántartásból kiderül, hogy a tagságot a Miniszterelnökség és a Bocskay Szövetség (majd Népies Irodalmi Társaság) szakértő hivatalnokai alkották. 35 „Az egyesület célja: az ország keleti részében idegen uralom alá került magyarság gazdasági, társadalmi és politikai érdekeinek védelme" volt. 36 A Bocskay Szövetség tevékenysége Teleki Pál 1920. júliusi kormányalakítása után bontakozott ki. 1920 augusztusától a Miniszterelnökség Sebessnek, aki a Békeelőkészítő Iroda megszüntetése után a szövetség ügyeit intézte, továbbította a különböző, Erdélyből érkező támogatási kérelmeket, arra hivatkozva, hogy a békeszerződés aláírása után ilyen ügyekkel állami szervek nem foglalkozhatnak. 37 Ezzel együtt Sebess megszerezte a Miniszterelnökség támogatását a különböző kormányzati szervekkel folytatott vitákban. Jól mutatja a Bocskay Szövetség növekvő befolyását, hogy 1920. augusztus 29-én kezdeményezésükre alakult meg a Szövetségközi Tanács, amelybe az erdélyi ügyekkel foglalkozó összes egyesület és szövetség belépett. 38 Azonban ez sem konszolidálta a különböző erdélyi ügyekkel (elsősorban sérelmi propagandával) foglalkozó szervezeteket. A hangos hazai és külföldi propagandával, határon túli diverziós akciókra való bujtogatással megnehezítették a magyar külpolitika nemzetközi integrációs törekvéseit, valamint a szomszédos országok magyar politikai szerveződéseinek érdekvédelmi tevékenységét. Ezért az általános belpolitikai konszolidáció keretében 1921. május 11-én Bethlen István miniszterelnöknél értekezletet tartottak az irredenta 39 szervezetek megszüntetése, illetve korlátozása érdekében. 40 Megegyeztek abban, hogy megszűnt a katonai szervezkedés a megszállt területek felszabadítására. Aki ilyesmivel foglalkozik, semmilyen támogatásra nem számíthat. Megtiltották továbbá, hogy katonai futárok keressék fel az erdélyi magyarság vezetőit. Gróf Bánffy külügyminiszter külön kérte, hogy ne csupán az érintett szervezetek felülvizsgálatára és korlátozására kerüljön sor, hanem a „legveszedelmesebbek"-et (a hazai és külföldi propagandájukkal a revíziót hosszú távon megvalósítani készülő külügyi munkát akadályozókat) oszlassák fel. Ugyanekkor határozatot hoztak a nemzetvédelmi célokra alakult egyesületek működéséről. 41 Ebben az egyes szervezetek működését a nemzetközi jogi irányelvekkel kívánták összhangba hozni. Ezért a területek visszaszerzésére, illetve más állam intézményei ellen irányuló tevékenységre utaló megfogalmazásokat és szimbólumokat (zászlók, jelvények stb.) ki kellett hagyni az alapszabályokból és a programokból. A tanácskozás után oszlatták fel többek között az Erdélyi Székely-Magyar Szövetséget, amelyet 1919 őszén emigráns székelyföldi tisztviselők hoztak létre, és 1920 tavaszán még a Nemzetiségi Minisztérium támogatása révén a Bocskay Szövetség legerősebb konkurensének számított. 42 (Az utóbbi szervezet viszont jóval nagyobb kormányzati befolyással rendelkezett, mint az inkább csak székelyföldi tisztviselői kapcsolatokkal rendelkező Erdélyi Székely-Magyar Szövetség.) Ugyanekkor számolták fel az elcsatolt vármegyék törvényhatósági irodáit. Ezeket az anyaországba menekült vármegyei tisztviselők hozták létre a mielőbbi visszatérés reményében, a menekültügyek intézése, a jogfolytonosság hangsúlyozása, sérelmek feltárása és nem utolsósorban szolgálati jogviszonyuk folyamatos fenntartása végett. Ősszel a területvédő ligák is átalakultak; ezeket beolvasztották a Magyar Nemzeti Szövetségbe. 43 A Bocskay Szövetség levelezésében rendszertelenül 1921 nyarától használta a Népies Irodalmi Társaság elnevezést. Majd ősszel, mikor a Népszövetséghez beadott két panasziratukkal felhívták magukra a román külügyi szervek figyelmét, a Bocskay Szövetség elnevezést hivatalosan is a semleges, erdélyi kapcsolatokra egyáltalán nem utaló Népies Irodalmi Társaságra változtatták. 44 Az előbbiekben bemutatott intézményi átalakulás a nagypolitika folyamataiban értelmezhető. A trianoni békeszerződés aláírása után a magyar külpolitika ki akart törni a nemzetközi elszigeteltségből. Világossá vált, hogy a revízió követelése időszerűtlen az új diplomáciai kapcsolatrendszerben. Bár a status quót nem tekintették véglegesnek (azt megváltoztathatatlan¬nak elismerő nyilatkozatot sem tettek), de a revízió követelése lekerült a napirendről. A húszas években a legfontosabb külpolitikai cél az új, nemzetközi politikai kapcsolatok kialakítása volt. A történelmi Magyarország szétesésének sokkját a magyar társadalom lassan és nehezen tudta feldolgozni. így a hivatalosan képviselt külpolitika - nem beszélni a revízióról - és a társadalmi igény a revízióra, pontosabban a sérelmek nemzetközi propagálására látszólag ellentmondásba került egymással. Mivel azonban hosszabb távon a Bethlen-kormányzat is a (konkrétan nem tisztázott) revízióra törekedett, és e téren szüksége volt a társadalmi támogatásra, az 1918-1919-ben spontán módon szerveződött (revíziós) társadalmi szervezeteket célszerű volt nem hivatalos kormányzati ellenőrzés alá helyezni. Ennek érdekében Bethlen egy kézbe vonta a támogatást, és egységesíteni kívánta különösen a külföldi propagandát, ugyanakkor szétválasztotta az állami és az egyesületi munkát. A párhuzamosan folytatott propaganda-akciók ügyében már 1919. október 21-én megbeszélést tartottak különböző intézmények képviselői Bethlen Istvánnál. Felmérték, hogy hol folyik propaganda-munka, illetve megvitatták, hogy azt hogyan lehetne összehangolni. A párhuzamos akciók megosztották a rendelkezésre álló anyagi forrásokat, és ez nagyon eltérő színvonalú kiadványokat eredményezett. Elhatározták, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást tevékenységükről, valamint létrehoznak egy összekötő szervet a Külügyminisztériumban. 45 A revíziós propagandát folytató szervezetek a Területvédő Liga vezetésével 1920 tavaszától erőteljes belföldi propagandába kezdtek az ellen, hogy Magyarország aláírja a békeszerződést, közben az OMH-val is keresték az együttműködést, mert a kormány által diplomáciai okokból sem vállalható hazai és nemzetközi propagandát akarták felvállalni. A békeszerződés ratifikálása és a nyugat-magyarországi akció után a kormányzat fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy a revíziós mozgalomnak a „kultúra és a szellem fegyverével" küzdő mérsékelt részét megnyerje céljainak. Ennek érdekében hozták létre 1921 augusztusában Teleki Pál irányításával közvetlenül a Miniszterelnöknek alárendelve a Társadalmi Egyesületek Szövetségének Központját. 46 A területvédő, revíziós egyesületek munkatársainak egy része különböző minisztériumok állományából lett az intézményekhez beosztva. Bethlen 1921 májusában körlevélben kért pontos tájékoztatást a kirendelt állami tisztviselők számáról, tevékenységéről. Ugyanakkor utasítást adott arra, „hogy a társadalmi egyesületek munkájának ellenőrzése és egységes irányítása céljából a jövőben csak az én meghallgatásom után s az általam javasolt módon méltóztassék tisztviselőket rendelkezésre bocsátani." 47 A beérkező kimutatás szerint a Vallás- és Közoktatási Minisztériumból 514 főt, a Pénzügyminisztériumból 2 főt, a vasúti alkalmazottak közül 8 főt, a postai, távírdai személyzetből 4 főt, a vasgyári - állami - tisztviselők közül 2 főt rendeltek ki valamelyik egyesülethez. 48 A TESZK 1921. augusztusi megalakulása után néhány egyesület megszűnt, mások az új szervezethez kerültek. Ezzel együtt a kirendelt állami tisztviselők számát drasztikusan csökkentették. A TESZK-hez tartozó egyesületek 1922-ben már csak 6 állami tisztviselőt alkalmaztak. Az ide tartozó egyesületek munkatársaira a kormányzati intézményektől eltérő rendelkezések vonatkoztak. 49 A határon túli magyarokkal való törődés és a revízió előkészítése a kormányzati és a nem kormányzati szerveknél elválaszthatatlanul összefonódott. E tevékenység célrendszerét Jancsó fogalmazta meg. „Kétféle integritás van: területi és faji, vagy helyesebben nemzeti. Ez utóbbi azonos a kulturális egységgel. A területet elvehettek tőlünk, de azt kedvező és szerencsés körülmények között, ha megjön az alkalom, visszavehetjük, mert az nem fog megsemmisülni. A hazát nem a hegyek, völgyek, a folyók és a síkságok alkotják, hanem az emberek, akik benne laknak. Ha a magyarság az idegen uralom elnyomása következtében e területeken részben vagy egészben elvész, akkor el fogjuk veszíteni a területekhez való legerősebb jogcímünket is. A területi integritás visszaállításának követelését hangoztatva, meg kell gondolnunk, hogy ez idő szerint annak útjában áll Európának a párizsi békeszerződések által megalkotott jelenlegi nemzetközi és államjogi berendezkedése. Nyugat-Európa nagy nemzeteinek közvéleménye »noli me tangere«-nek tartja, és ennek következtében mereven visszautasít minden erre vonatkozó kívánságot vagy követelést, mert abban a meggyőződésben él, hogy a jelenlegi status quót csak egy új világháborúval lehet megváltoztatni. Ezt a körülményt ismerve, a politikai okosság, sőt a hazafias belátás sem engedi meg, hogy a területi integritást kizárólagosan vezető gondolat gyanánt külpolitikai akciók homlokterébe állítsuk. Időszerűtlen hangoztatásával idegen uralom alatt élő testvéreinknek nemcsak nem használunk, hanem egyenesen ártunk is, nem tekintve, hogy miatta úgy tűnünk fel a háborútól rettegő európai közvélemény szemében, mint békebontók, és éppen ezért azok részéről nem is számíthatunk semmiféle megértésre vagy méltánylásra. A kulturális egységgel azonos nemzeti integritást a párizsi békeszerződések nem szakították szét. Ellenkezően, ezt a faji, nemzeti és vallásos kisebbségek számára a békeszerződéseknek úgynevezett kisebbségi záradékában biztosították is. Ha a kisebbségi záradékra támaszkodva, azoktól az államoktól, illetőleg azoknak a többségi nemzeteknek kormányaitól, amelyeknek uralma alatt él a magyar nemzetnek egy harmada, azt kívánjuk, hogy semmi olyan törvényhozási vagy kormányzati intézkedést ne léptessenek életbe, amely alkalmas lenne, hogy az uralmuk alatt élő testvéreinket nemzeti kultúrájuktól, nyelvüktől megfossza, vagy e cél elérése érdekében állampolgári szabadságukat korlátozza, gazdasági életfeltételeiket elsorvassza, egyáltalán nem érhet az a vád, hogy államuknak belső ügyeibe avatkozva, meg nem engedhető irredentista politikát folytatunk. Arra irányuló követeléseinknek jogosságát, sőt loyalitását sem vonhatja kétségbe senki, hogy testvéreink az idegen uralom alatt is jelenlegi számban, magyar műveltségükben, vagyonukban, ne csak megmaradjanak, hanem saját erejök mértékének megfelelően gyarapodhassanak is." 50 (...)
Jegyzetek
1. B. Bernát: TESZK a revíziós propaganda egységéért. (Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának iratanyaga, 1920-28.) Kézirat, Teleki László Alapítvány Könyvtára 591/1987/1.
2. Tilkovszky: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon (1938-1941), Budapest, Akadémiai Kiadó l967. 255-283.
3. Romsics: Bethlen István, Politikai életrajz. Budapest, Magyarságkutató Intézet 1991. 96-97., Magyarságkutatás Könyvtára VIII.
4. K. Lengyel: Auf der Suche nach den Kompromiss: Ursprünge und Gestalten des frühen Transsilvanismus: 1918-1928. Ungarisches Institut, München 1993. Studia Hungarica 41.
5. Cs. Cyímesii: A drámaíró történelem. In: Honvágy a hazában., Budapest, Pesti Szalon Könyvkiadó 1993. 175-212.
6. Paál kézirathagyatéka, Székelyudvarhely Haáz Rezső Múzeum. Összeállította Bárdi Nándor. Scriptum, Szeged 1992. (továbbiakban HRM PÁK) Ms 7651/437,414,415.
7. Az 1989 utáni romániai vonatkozó szakirodalom legfontosabb önálló kiadványai: §orban: Fantasma imperiului ungar si Casa Europei. Glóbus, Bucuresti, 1990.; Stratulat: Revizionismul si neorevizionismul ungar. Globus, Bucuresti, 1994.; Calafeteanu: Revizionismtil ungar j; Románia. Enciclopedicá, Bucuresti 1995.
8. A kötetet összeállító munkacsoport vezetője Romsics volt, az erdélyi vonatkozású anyag válogatását és jegyzetelését Diószegi végezte. Magyarok kisebbségben és szórványban.
9. Papp az ellenőrzésekről készült iratanyagot egy magánlakásban tartotta, és többször kért engedélyt a Miniszterelnökség II. osztályától azok selejtezésére. A kérelmeket a később idézendő éves elszámolásokhoz csatolta. MOL K 437-10-1928. f. 683, 697.
10. Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának iratanyaga. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban MOL K 437;) Keleti Actió (továbbiakban KA) MOL KA P 1077-I-XXVI. kötet.
11. Az erdélyi tisztviselőknek a szegedi kormány által küldött és a román hadsereg által lefoglalt pénzekről: Jelentés a szegedi kormány külügyminisztériumának tevékenységéről (1919. 06.10.) MOL K 64-1-1918-1920 vegyes (1919-7.). A különböző erdélyi csoportok tárgyalásairól a Tanácsköztársaság és a szegedi kormány képviselőivel: Király levele Paálhoz a magyarországi „Erdély-politikáról" 1920. 05. 10. HRM PÁK Ms 7651/ 503-2.; Uo. Ms 7651/504,505.
12. Tevékenységükről részletesen beszámolnak azon a minisztertanácsi ülésen, ahol a kormány saját erdélyi képviselőinek ismeri el a csoport tagjait. MOL K 27 Minisztertanács jegyzőkönyve (továbbiakban Mt. jkv.) 1921. február 24.; Lásd még a 19. jegyzetet.
13. A hivatali pozíciók megőrzése végett fogadalomra hajlandók lettek volna, de hűségesküre nem. Az utóbbit - a Magyar Népköztársaságra tett hűségesküjükön kívül - azért utasították el, mert ha a hűségesküt leteszik, a román fél pozícióját erősítették volna a béketárgyalásokon. A magyar tisztviselők kérdése és a román kormány álláspontja. MOL K 610-IIL d.-17.
14. Paál tevékenységéről részletesebben Bárdi: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918-1920. Aetas 1993. 3. 76-120.
15. Erre vonatkozóan az előző jegyzetben idézett tanulmány mellett lásd K. Lengyel: A Keleti-Svájc koncepció és Erdély 1918-19-ben. A nagyromán állameszme magyar alternatívái. Regio 1992. 1. 77-89.
16. A Szellemi Front sokszorított körlevelei: HRM PÁK Ms 7651/ 414, 502.
17. A kolozsvári központ 1921. március 30-i jelentése Költőt egy diverziós szervezkedés ismertetésekor említi. Ugyanekkor Endes hozta az egyházi vezetők üzenetét a propagandára vonatkozóan. MOL K 26-1921—1261—XVIII.
18. Ez a szervezet nem azonos az 1919-ben kifejezetten „nemzetvédelmi" célokra létrehozott Társadalmi Egyesületek Szövetségével, melynek Gömbös Gyula volt az országos vezérelnöke és Szörtsey a tényleges irányítója. Tevékenysége reprezentációban merült ki. Részletesebben: Társadalmi Egyesületek Szövetsége TESZK. Szervezete alapszabályai és vezetőségének névsora. Budapest 1929., majd ua. 1934. Az általunk tárgyalt TESZK hivatalosan nem szerepelt sem a Tiszti címtárban, sem a társadalmi egyesületek között. A központhoz tartozó társadalmi egyesületek azonban hivatalosan bejegyzett szervezetekként működtek, mint „hazafias szervezetek". Erre vonatkozólag: Dobrovits: Budapest egyesületei. Statisztikai Hivatal, 1933.166.
19. A Minisztertanács arra is garanciát adott, hogy ha a csoport tagjainak repatriálniuk kell, akkor Magyarországon megfelelő álláshoz juttatják őket, a romániai éveket beszámítják szolgálati idejükbe, és elhalálozás esetén özvegyüknek is folyósítják nyugdíjukat. MOL K27 Mt. jkv. 1921. február 24. A későbbiekben összeállítottak egy jegyzéket, amelynek a szereplői bármikor magyarországi állást kaphattak. Erre a listára Grandpierre igazolása alapján lehetett felkerülni. Jó példa erre Török (volt kézdivásárhelyi polgármester) ügye. MOL K 437-1926 — 5- 10.
20. A Felekezetközi Tanács az összes, Magyarországról érkező „társadalmi" támogatás körülbelül 80 százaléka felett gyakorolt ellenőrzést. Általában ennyi volt az éves támogatásoknak az egyházakra és az egyházi iskolákra jutó része. A Felekezetközi Tanácsban a római katolikus, református, evangélikus és az unitárius egyház képviselői vettek részt, valamint az Országos Magyar Párt megbízottai. A kezdeti időszakról, amikor a központ jogkörét a pártszervezet kezdi átvenni lásd: Jósika kérései és üzenetei a Miniszterelnökséghez. MOL K 437-1921-1-398.
21. Az amerikai, romániai, szlavóniai magyar akció dokumentumai: Íratok a nemzetiségi kénlés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában 111. 1900-1903. Összegyűjtötte és jegyzetekkel ellátta Kemény G., Tankönyvkiadó, Budapest 1964. 221-224. Ezek koncepcióját foglalja össze Klebelsberg expozéja uo. 519-524. A romániai akcióban fölmerült kérdések rendszeres összefoglalása uo. 181-182. A Szent László Társulat ismertetése. Szent László Társulat. Budapest 1934. Az első világháború utáni átalakulás időszakából összefoglaló ismertetést ad: Szent László Társulat elnökének levele. Berinkey Dénes miniszterelnöknek, Budapest, 1919. március 15. A Szent László Társulat romániai magyar tanerői szervezetének 1919. március 9-i jegyzőkönyve, mindkettő: MOL K 26-1210-1919-XV. A romániai magyar tanítók 3323. sz. beadványa a Magyar Forradalmi Kormányzótanácshoz, 1919. július 11. MOL K 26-1919-2/XVI-3323.
22. Tilkovszky: A weimari Németország és a Duna-medence német kisebbségei. Századok 1980. 2. 201-225.
23. Előterjesztés a Miniszterelnök kormányzati apparátusának megszervezésére, 1919. október 10., MOL K 26-1920-1240-XLIII/C-10949.
24. Jelentés a szegedi kormány külügyminisztériumának tevékenységéről. MOL K 64-1-1918-1920 vegyes (1919-7.)
25. Romsics: Bethlen István, i. m. 96.
26. A titkos erdélyi minisztérium létrehozásának bejelentése és vitája: MOL K 27 Mt.. jkv.. 1919. szeptember 30.
27. A Békeelőkészítő Iroda felállításáról és munkájáról: A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuiully s/y-ben 1920. januárius-március havában. Magyar Királyi Külügyminisztérium, Budapest 1920.1. köt. VII-XVI.
28. MOL K 27 Mt. jkv. 1919. szeptember 30.
29. AZ OMH tevékenységének összefoglalása: Petrichevich Horváth: Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négy évi működéséről. Budapest 1924.
30. A folyamat nyomon követhető az Országos Menekültügyi Hivatal és a NIT által közösen kiadott Erdélyi Hírek 1920-1922 között megjelent számaiban.
31. Az Országos Menekültügyi Hivatal póthiteleiről: MOL K 26-1240-1920-XLIII/C; MT. jkv. 1921. március 16. MOL K27.
32. Petri emlékirata a Propagandaminisztérium megszüntetése utáni teendőkről. MOL K 26-1240-1920-XLIII/C.
33. Az osztály feladatkörének nyilvános leírásában „az idegenbe szakadt magyar állampolgárok nemzeti gondozására vonatkozó ügyek" szerepeltek (Tiszti név- és címtár. Budapest 1927. 15.). A fennmaradt iratanyaguk nyilvánvalóvá teszi, hogy elsősorban a határon túli magyarok ügyeivel foglalkoztak (MOL K 28).
34. Az egyesület feladatkörét meghatározó, zárójelben közölt elnevezést nem használták, csak a pecsétjükön, lásd: A politikai osztály éves jelentése 1920/21. K 437 10-f. 231. Az alapító okirat megtalálható: MOL KA P 1077 I. 4-14.
35. Alapító tagok: Bethlen István, Sebess, Papp ; 1934-35- ben a NIT tagjai: Udvarhelyi, Barabás, Szeremley, Mester, Grandpierre, Nyerges (valamennyien a NIT alkalmazottai), Pataky, Pásint (a Miniszterelnökség munkatársai), Papp (Társadalmi Szervezetek Központja), Papp, Krammer, Földváry Boér, János (különböző minisztériumok alkalmazottai); választmány: Bethlen István, Pataky, Papp, Grandpierre, Udvarhelyi; elnök: Sebess. A NIT tevékenységét az 1920-as években Jancsó határozta meg, de 1930-ban bekövetkezett halála után is az általa kialakított keretek között folytatták a munkát. Jancsó viszonya nem volt felhőtlen Sebesssel, illetve Teleki Pállal. Több esetben Bethlentől kérte, hogy Sebesst utasítsa bizonyos javaslatainak megvalósítására. Teleki korszerűtlennek tarthatta Jancsó nemzetiségpolitikai szemléletét, de a román-magyar viszonnyal kapcsolatos ismereteit nem tudták nélkülözni. Sebess feltehetően csak Jancsó halála után vett részt aktívabban a NIT mindennapi munkájában, hiszen az elnökség mellett a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatói posztját is betöltötte a húszas években. MOL KA P 1077-VI. 388.
36. Bocskay Szövetség és Népies Irodalmi Társaság működése. MOL KA 1077-1. 4.
37. A Miniszterelnökség III. osztályának levele 1920. augusztus 7. MOL K 26-XXXIX-1920. f. 9. Az Erdélyi-Székely Magyar Szövetség tervezetének elbírálását kérik, mivel ezzel ők nem foglalkozhatnak, és a Békeelőkészítő Iroda B csoportja is megszűnt. A II. ügyosztály létrehozásának körülményeit nem ismerjük. Az iratanyag alapján annyit tudunk, hogy 1922-ig a III. ügyosztály levelezett kisebbségi ügyekben.
38. A Népies Irodalmi Társaság politikai osztálya tevékenységi körének ismertetése 1920-1931. MOL KA P 1077-1. 53. Ugyanerről: Bocskay Szövetség levele az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség hódmezővásárhelyi körének 1920. októ¬ber 8. MOL K 26-XXXIX-1920-8592.
39. A magyar történeti szakirodalom nem egységes az „irredenta" kifejezés tartalmát illetően. A korabeli kormányzati anyagokban inkább leíró és nem értékelő tartalommal használják az irredenta kifejezést vagy az „irredenta szervezet" megjelölést. Ezen a nyílt, mielőbbi revíziót propagáló mozgalmakat értették.
40. Az értekezleten többek között jelen volt: Bethlen István, Bánffy, Petri, Jancsó, Sebess, Teleki Pál. A tanácskozásról készült feljegyzés: MOL K 26-1921-XXXVHI-3581.
41. Nemzetvédelmi célokra alakult egyesületek működésének összhangba hozatala a nemzetközi jogi elvekkel. Uo. A közhatalomváltás utáni időszak zavaros katonai, diverzáns szervezkedéseinek története feldolgozatlan. Egy áttekintő, ideologikus tanulmány áll erről rendelkezésünkre: Godó: A Horthy-rendszer kalandor háborús tervei. Hadtörténeti Közlemények 1961. 1. 112-144.
42. Király, volt háromszéki főispán, az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség elnöke Huszárhoz írt levelében azt bizonygatta, hogy szervezetük az erdélyi érdekek védelmének képviselője, otthoni megbízás alapján. 1920. január 20. MOL K 26-1261-1921-XVIII. A Nemzeti Kisebbségek Minisztériuma 1920. március 3-án körrendeletet adott ki arról, hogy az erdélyi ügyekben meg kell hallgatni az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség véleményét. MOL K 26-1920 (körrendeletek).
43. A Felvidéki Liga, Délvidéki Liga, Erdélyi Székely-Magyar Szövetség, valamint a Megszállt Törvényhatóságok Központi Irodájának megszüntetéséről a Belügyminiszter 57401/1921. sz. rendelete intézkedett. MOL K 26-1266-1922-1. A Magyar Nemzeti Szövetség létrehozásáról: MOL K 437-1922-12/12.
44. Sebess levele ismeretlenhez, 1921. június 21. MOL K 437-2- 1922-2.
45. Az értekezleten a Külügyminisztérium, a Békeelőkészítő Iroda, a Területvédő Liga, a Nemzetiségi Minisztérium, a Felvidéki Liga, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, a Propaganda Minisztérium, a MOVE, a Földrajzi Intézet, és a protestáns egyházak képviselői vettek részt. MOL K 63-1919-1927-468.
46. B. Bernát; i. m. 2-4.
47. Bethlen István levele: Valamennyi miniszter úrnak! 1921. május 23. MOL K 28-186-192.
48. MOL K 28-1921-186-392. Idézi B. Bernát: i. m. 11.
49. Papp levele Patakyhoz, 1922. augusztus 29. Uo. 1924-ben már 11 állami tisztviselő dolgozott Papphoz beosztva: 7 a Magyar Külügyi Társasághoz, 2 a TESZK-ben, 3 az egyes egyesületeknél. Ismertebb alkalmazottak: Barabás, Horváth, Krammer, Fali. K 437-11-10(8) f. 1379.
50. Jancsó: A magyar társadalom és az idegen uralom alá került magyar kisebbség sorsa. (1927) MOL K 610-82-XI.-1 d..-A/60. Ua.: Magyar Szemle, 1927. 1. sz. (...)
(A tanulmány az OKTK VIII. kutatási főirány támogatásával készült)
.
